Ronai and Ronai
AMERIKAI

Lezárult a vöröscsillag-ügy 2012. július 18. szerda 13:26 | AN Forrás: MTI

  • Hozzászólások(55)
  • Print Friendly and PDF
  • Betűméret változtatás
Share
Lezárult a vöröscsillag-ügy
Budapest – A magyar állam kifizette az Emberi Jogok Európai Bírósága által jogerősen megítélt 6.400 euró kártérítést és perköltséget Fratanolo Jánosnak, akinek az ítélet szerint megsértették szabad véleménynyilvánításhoz való jogát azzal, hogy ötágú vörös csillag nyilvános használata miatt büntetőeljárás indult ellene.
.
A Magyar György és Társai Ügyvédi Iroda közleménye szerint a strasbourgi Emberi Jogok Európai Bíróságának ítélete márciusban vált jogerőssé. A teljesítési határidő június 8-án lejárt, az állam ezért az ítéletben meghatározott mértékű késedelmi kamatot is fizetett.
.
Fratanolo János, a Magyarországi Munkáspárt 2006 korábbi elnöke azért fordult a strasbourgi fórumhoz, mert Magyarországon ötágú vörös csillag nyilvános használata miatt büntetőeljárás indult ellene. A magyar állam 2012. február 1-jén terjesztette elő a fellebbezését az Emberi Jogi Európai Bíróságának tavaly november 3-án hozott ítélete ellen, ám ezt a testület nagykamarája elutasította.
.
Az emberi jogi bíróság márciusi, jogerős ítéletében megállapította, hogy Magyarország megsértette Fratanolo János szabad véleménynyilvánításhoz való jogát – az emberi jogi egyezmény 10. cikkét -, ezért a pervesztes államot 4.000 euró kártérítés és 2.400 euró perköltség (összesen több mint 1,8 millió forint) megfizetésére kötelezte.
.
Fratanolo János egy 2004. május 1-jén Pécsett tartott szakszervezeti rendezvényen a zakója hajtókáján egy nagyjából 2 cm átmérőjű ötágú vörös csillaggal vonult fel, majd a helyi televíziónak nyilatkozott; a vörös csillag ezáltal a nézők számára is észlelhető volt. Emiatt Fratanolo ellen 2007-ben büntetőeljárás indult, végül a Pécsi Ítélőtábla 2010. március 5-én bűnösnek mondta ki, és megrovásban részesítette.
.
.
Fratanolo János
.
Rétvári Bence államtitkár még júniusban közölte, a kormány nem ért egyet az emberi jogok bíróságának vörös csillag viselése ügyében született ítéletével, és fenntartja az eljárás során képviselt álláspontját, amiről már számos magyarországi civil szerveződés is támogatásáról biztosította.
.
Az államtitkár a bírósági ítélet végrehajtásával összefüggő országgyűlési határozati javaslat vitájában kiemelte: a magyar szabályozás egyáltalán nem kivételes Európában. Több állam jogrendszere is bünteti a diktatúrák jelképeinek használatát – mondta. Megjegyezte: Litvániában kifejezetten nevesítik is a kommunista múlt szimbólumait a jelképek között.
.
A parlament július 2-i határozatában nyilvánította ki, hogy nem ért egyet a strasbourgi vöröscsillag-perben hozott ítélettel és kitart az önkényuralmi jelképek használatának szankcionálása mellett. Az elfogadott jogszabály szerint a magyar államra kirótt 6.400 eurós kártérítést és perköltséget a pártok költségvetési támogatásából fizetik ki.
.
Navracsics Tibor közigazgatási és igazságügyi miniszter előterjesztése alapján azonban nemcsak a Fratanolo Jánosnak, a Munkáspárt 2006 korábbi elnökének megítélt kártérítés összegét vonják le a pártok költségvetési támogatásából, hanem a jövőben mindig a pártoknak kell állniuk a kártérítést, ha Magyarországot az európai emberi jogi bíróság elmarasztalja az önkényuralmi jelképek használatának tiltásáért.
.
A Kúria felülvizsgálati eljárásában bűncselekmény hiányában felmentette múlt héten az önkényuralmi jelkép használatának vétsége alól Fratanolo Jánost, a Magyarországi Munkáspárt 2006 korábbi elnökét.
.
A vád és védelem egyaránt az ügyben született strasbourgi döntésre hivatkozva kérte a felmentő ítéletet, utalva arra, hogy Fratanolo János elmarasztalása nemzetközi szerződésbe ütközik.
VN:F [1.9.3_1094]
Értékelés: 4.5/5 (11 szavazatból)
VN:F [1.9.3_1094]
Értékelés: +10 ( 18 szavazatból)
Lezárult a vöröscsillag-ügy, 4.5 out of 5 based on 11 ratings

  • Hozzászólások(55)
  • Print Friendly and PDF
  • Betűméret változtatás
Share

55 Reader’s Comments

  1. tisztelhölgyeimésuraim

    Anibejm!

    És mi a véleményed, mondjuk a keresztről…?

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (0 szavazatból)
  2. tisztelhölgyeimésuraim

    Annak nevében követtek el bűnöket, vagy az ragyog tisztán a keleti égen? Oh mond!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (0 szavazatból)
  3. tisztelhölgyeimésuraim


    Egyvándor
    VII.18-21;12

    Szavaid bölcsek és sokatmondóak. Lényege: Az egyik jó, emberies ügy rossz történelmietlen megvalósítása, míg a másik, egy már eleve gyilkos indulatból fogant antihumánus eszme terméke.
    .
    TARTSUK NAPIRENDEN !!!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (0 szavazatból)
  4. tisztelhölgyeimésuraim

    ma is nagy a csendadatbányász!

    Eszmeiség?
    Olvastad Marx A tőkéjét ? Mi nem igaz abból? Áruld már el nekünk !
    Bizony, bizony A tőke körül – ami az egyes részleteit illeti – ma is nagy a csend.
    Jó lenne erről is vitázni polgártársaim.

    TARTSUK EZT IS NAPIRENDEN !
    .

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (0 szavazatból)
  5. tisztelhölgyeimésuraim


    (TARTSUK NAPIRENDEN)

    Kedves Túlavasúti!
    Ady Endre: Proletárfiú verse című opusa is illeszkednék ehhez a témához, bár az legalább 20 évvel korábban keletkezett. Egy pici aktualitás a műből:

    “…Az én apám Gazdagok foglya,
    Bántják, megalázzák szegényt,
    De estére elhozza hozzánk
    A jó reményt…”

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (0 szavazatból)
KOHÁNYI TÁRSASÁG LÉPJEN BE!
AP VIDEÓ - HÍREK A VILÁGBÓL
AP VIDEÓ - HÍREK A VILÁGBÓL
Szabad Magyar Tv
Szolgálati közlemény

Felhívjuk vendégbloggereink és olvasóink figyelmét, hogy az alábbi vendégblogok némelyikének legfrissebb posztjai, ill. linkjeik technikai okokból, rajtunk kívülálló, a WordPress.com által bevezetésre kerülő változások következtében nem jelennek meg. Ezért az érintett blog-dobozkák egyelőre üresek. A probléma megoldásán az AN munkatársai dolgoznak. Addig kérjük a bloggereink és olvasóink megértését és türelmét.

Áthidaló megoldásként, a helyzet rendeződéséig itt is felsoroljuk a kárvallott blogok linkjeit, hogy olvasóik mégis el tudják őket érni az AN-ről is:


Az AN szerkesztősége.
2015.03.23.

RSS e-Vitae
RSS kanadaihirlap
RSS torokmonika
Videók

videos