Ronai and Ronai
AMERIKAI

Orbán megvédte a Fidesz-közeli oligarchákat 2012. május 12. szombat 7:43 Forrás: AN, MTI

  • Hozzászólások(18)
  • Print Friendly and PDF
  • Betűméret változtatás
Share
Orbán megvédte a Fidesz-közeli oligarchákat

Budapest, Felcsút, Borsod, Mindenütt – Orbán Viktor szerint a kormány határozottan meg kívánja akadályozni, hogy az állami földek bérlését kizárólag a földalapú támogatások megszerzése motiválja. A miniszterelnök a Professzorok Batthyányi Körének írt levélben érvelt a támogatási rendszer mellett, és cáfolta azokat a kritikákat, amelyeket a professzorok írtak egy nappal korábban.

Orbán Viktor miniszterelnök pénteki keltezésű levelében hangsúlyozta, egyetért azzal, hogy az állatállomány növelésének a célja és a birtokszempontok egyszerre nehezen érvényesíthetőek, “nekünk ezt a nehéz feladatot kell megoldanunk.”

Lovas Rezsőnek, a kör elnökének címzett levelében Orbán Viktor hangsúlyozza, hogy a kereszténydemokrata-polgári politikai világ mindig is nagyra értékelte a kör munkáját, és azt a segítséget, amelyet a választást megelőző nehéz ellenzéki években kapott. “Az önök által készített Szent István-terv meggyőződésem szerint a később megírandó politikatörténeti munkákban kiemelt helyen szerepel majd” – fogalmazott a miniszterelnök.

Mint írja, a közvélemény érdeklődésére tekintettel megvizsgáltatta a Nemzeti Földalap bérbeadási pályázatait. “Megállapítható, hogy a földterületek helyben lakó gazdáknak, elsősorban kis- és középbirtokosoknak jutottak. Megállapítható továbbá, hogy helyes volt az a kormányzati döntés, amely a pályázati versenyből kizárta a bérletidíj-versenyt, mert az a tőkefölénnyel rendelkezőknek nyitott volna teret.”

“A kemény és egyértelmű kritérium kizárása azonban magával hozta – ahogy Önök fogalmaznak – a puhább, vagyis a szakmai kritériumok térnyerését. Tekintettel a kereszténydemokrata-polgári kormány által támogatni kívánt kis- és középbirtokos réteg tőkeszegény helyzetére, hacsak bevethető javaslatot nem kapunk, nem tudunk változtatni a bírálati szempontokon és módszereken.

Minden tiszteletünk mellett engedjék meg, hogy vitatkozzunk azzal az állítással, miszerint az állattartás megkövetelése a tőkeerős birtokosoknak adna előnyt. Ugyanis mindenki számára elérhetővé tettük azokat a pénzügyi hitelkonstrukciókat, amelyek a mezőgazdasággal foglalkozók számára lehetővé teszik az állatállomány beállítását” – fogalmaz a miniszterelnök.

A lemondott államtitkár robbantotta ki a botrányt

Ángyán József, aki lemondása után kirobbantotta a földpályázatok körüli botrányt, és megállapította, hogy Fejér megyében a kiosztott állami földeknek csak a negyede került helyben lakó gazdákhoz, azt állította, hogy az állattartás megkövetelése a mennyiségi pontozás miatt problémás. Ugyanis annál több pont jár, minél több állattal foglalkozik egy gazda, de ez a nagy állománnyal rendelkezőknek kedvez.

A Professzorok Batthyány Köre csütörtöki közleményében a családi gazdaságok fejlődése mellett állt ki, ugyanakkor arra hívta fel a figyelmet, hogy a Nemzeti Földalap bérbeadási pályázatai révén meghirdetett földterületek zöme nagybirtokosoknak, nem pedig helyben lakó gazdáknak jutott.

A magyar mezőgazdaság akkor fejlődik egészségesen, ha a családi gazdaságok is fejlődésnek indulnak, ezek teszik ugyanis leginkább lehetővé a táj sajátságainak megfelelő, környezetkímélő gazdálkodást, és használják ki a legjobban a falusi munkaerőt, valamint az EU-tól kapott támogatást - írta a közleményben a szervezet.

Felhívják a figyelmet arra, hogy az eredmény alakulását nagyban befolyásolják a pályázati feltételek és a bírálati módszerek. Mint írják, a helyben lakás kívánalma könnyen kijátszható volt, a bírálati kritériumok egy részének puhasága a befolyásos pályázóknak kedvezett, az állattartás megkövetelése pedig ugyancsak a tőkeerős birtokosoknak adott előnyt.

A Professzorok Batthyány Köre szerint a “nemzeti közép kormánya” azzal tudna ígéreteihez visszatérni, ha a földalap még meglévő földjeinek bérletét olyan feltételekkel pályáztatná meg, melyek nem okoznak hátrányt a tőkeszegény gazdáknak.

Orbán Viktor arra kérte a Professzorok Batthyány Körét, hogy vegyen részt a hamarosan elkészülő új földtörvény társadalmi vitájában, amely törvénytől azt remélik, hogy a XXI. századi Magyarország birtokpolitikájának biztos alapjait veti meg.

VN:F [1.9.3_1094]
Értékelés: 5.0/5 (2 szavazatból)
VN:F [1.9.3_1094]
Értékelés: +4 ( 6 szavazatból)
Orbán megvédte a Fidesz-közeli oligarchákat, 5.0 out of 5 based on 2 ratings

Címkék:, , ,

  • Hozzászólások(18)
  • Print Friendly and PDF
  • Betűméret változtatás
Share

18 Reader’s Comments

  1. ovi lazán kussoltatja a profokat, oszt jónapot! :(((((

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +19 (21 szavazatból)
  2. Nagyot CSALÓDTAM volna ha nem védi meg az “OLIKAT” :)

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +13 (15 szavazatból)
  3. “Orbán megvédte a Fidesz-közeli oligarchákat”
    -

    Ez az egyetlen dolga amiért a Fidesz ura lehet. Mint a jó szektavezér minden körülmények között kiállni a szektatagtokért, védeni őket, szidni az ellenfelet, indulatokat szítani, képviselni a szekta arculatát, előtérben lenni és elvonni a figyelmet, hogy közben a szektatagtok akadálytalanul nyomulhassak előre és ténykedhessenek. Levezetni és kezelni a belső hatalmi törekvéseket, biztosítani a szűk mag privilégiumait. Ezért tartják ezért tűrik el.
    -
    Cserébe busás árat számít, pénzben és hatalomban is, egyre többet kíván és randalírozik hatalmi mámorában, de ez meg van engedve neki amíg teljesen túl nem lő a célon és amíg az eredetileg neki szánt funkciókat betölti.
    -
    Mialatt ő maga is gondol a jövőre és amíg a szindikátusának tagjai a megbuktatásán és hatalomátvételen gondolkoznak, ő a saját pozíciója megszilárdítása érdekében a saját dicső kiútját keresi a fosztogató tagjaitól való szükségszerű elhatárolódás, az igazságkeresés és a felelősök megbüntetésével, belső leszámolásokkal a Fidesz megújul fejezet megnyitásával.
    -

    De nem most még. Majd később. Csak ha szorul a kapca, és előbb még jobban meg kell szednie magát az esős napokra. Addig bőségesen osztja az áldást és a védelmez, kiáll értük. Funkcionál a nagyszájú marionett.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +22 (24 szavazatból)
  4. Orbán András Lajos

    Most saját magát, meg a háveri kőrt ítélje el???????????????
    Majd ha fagy!!!!!!!!!!!!!!!!!!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +16 (18 szavazatból)
  5. Ez termeszetes. Ok penzeltek “zelmutnyocevben”. Meg szuksege lehet rajuk, ha bukik (Csanyi is ot tamogatta, mert voltak problemai pl. a Bokrossal anno.). Persze az okos oligarchak fizetnek jobbra is-balra is (mint anno 1526 utan az egyik nagyur az egyik fiat Szapolyai, a masikat Habsburg Ferdinand seregebe kuldte). A Fidesznek 8 milliardos adossaga volt az elmultnyocevben, igy kellett az oligarchak tamogatasa. Most ezt visszaadja. Mondjuk szerintem csak a TSz vagy a nagybirtok eletkepes gazdasagilag, a parasztsagnak meg Magyarorszagon csekely a sullya politikailag.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +5 (9 szavazatból)
  6. Molnar Janosű
    11.50

    Nincs már a fidesznek egy fitying tartozása sem, visszafizette azt kamatokkal együtt.
    Sőt! A múlt napokban megjelent cikkek szerint már több mint egy milliárd haszonra tettek szert.
    Kíváncsi lennék, miből fizettek, és mitől olyan nyereségesek.
    Azt hiszem, sokan meglepődnénk ha az igazat megtudnánk.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +20 (22 szavazatból)
  7. A halhatatlanságot is beígérte nekik ovi, a magyar nemzeti történelem nagy alakja:
    “Az önök által készített Szent István-terv meggyőződésem szerint a később megírandó politikatörténeti munkákban kiemelt helyen szerepel majd”
    Be is ígérhette, hiszen a történelmet a győztesek írják…
    Vagy talán még nem győzött? És nem is fog?
    Bízzunk benne, hogy nem… …bár akik saját szoborról álmodoznak és már most büszkék szeretnének lenni arra, hogy a későbbi – ovi által megíratott – politikatörténeti munkákban szerepelnek, bizony inkább hazaárulóvá válnak.
    .
    A langyos PB Körös megszólalást ovi határozottan az általa gondolt helyre teszi. Sehonnai bitang emberek visszaélnek egy vértanú nevével.
    A Kör célja honlapjuk szerint, többek között, hogy: “…hozzájáruljon a nemzet szellemi energiáinak mozgósításához, és ezzel előmozdítsa erkölcsi és gazdasági felemelkedését.”
    .
    Amíg nem késő, hátráljanak ki a diktátor mögül, mert ovi ígéretével szemben nevük a szégyenfalra kerül, valószínű, hamarább, mint gondolnák.
    Szakmai és erkölcsi támogatásukat most már végre valóban a polgári Mo. megteremtésének elősegítésére irányozhatnák. A polgári Mo-nak nem csak hűbérurakból és hűbéresekből kell állnia!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +11 (15 szavazatból)
  8. “nekünk ezt a nehéz feladatot kell megoldanunk.”-Mondta ov. De nem tudják!!!!
    A nagy baj, hogy nem tudják és nem is akarnak ők “mindenkit” vagyis minden helyi embert támogatni. Előbb a hozzá közeliek ezek jó sokan vannak!!! Mert van akinek sok föld kell! Na talán ha mind ezek után marad akkor, de csak akkor a helyi emberek egy része is számításba jöhet. De akkor is csak ha a parancsra igennel válaszol. A parancs: lépj be a fidessbe.,

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +10 (12 szavazatból)
  9. Na kedves professzorok, mit szólnak ehhez az orbáni maszlaghoz…
    Rávilágitanak az orbáni csúsztatásokra, vagy megelégszenek a politikai történelem lapjaiba kerülés dicsőségével. ?

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +7 (9 szavazatból)
  10. “mindenki számára elérhetővé tettük azokat a pénzügyi hitelkonstrukciókat, amelyek a mezőgazdasággal foglalkozók számára lehetővé teszik az állatállomány beállítását”
    .
    Mennyiért adnak egy kecsket Felcsúton? És mennyibe kerül, ha Mészáros polgármester veszi meg, netán bankhitelre utalva? Hány kecskére futja a havi polgármesteri javadalmazásból? A földbérletre úgyis Orbán-hitellel a háta mögött licitált.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +8 (8 szavazatból)
  11. Kerpács Winnetou

    Elcsíptünk egy levelet! :-)
    Faekei 4 Nyomásos Tasziló gróf leszármazottja vagyok!
    Én is kértem földet az Zorbán Viktortól, de azt mondta, hogy előbb az mostani gróg Oligarháék kapnak. Várjak a sorsomra!
    Vártam is kint a folyosón, olyan 2 hetet, közben jöttek-mentek öltönyös emberek, amikor behívattak,
    .A Nagy Földelosztó Reform Ispánjai voltak. Mutatták is a térképet,alul 1867 év volt írva, hogy itt, azt hiszem a Szalajka völgyétől 5 km.-re északnak, -meg ott, A Dráva Nemzeti Parktól 7 km.-re délnek, meg a lakásomtól ugyancsak 200 km.-re, hogy ott van 3 vízelvezető árok és azon árkok partjain én nyugodtan termelhetek kukoricát, búzát, szóját,egrest, vagy alacsony növésű tarhonyát, ők már evvel nem foglalkoznak.
    Aláírattak velem 8 fehér papírost, amin felül nem volt szöveg. Aztán az egyik Földetosztó Isten, izé Ispán dörgedelmes hangon mondta: Na mondom mit vesztett!
    Későn jött, elesett a gázolaj támogatástól! ..is! Kezdtem hüledezve átgondolni,
    Mivel az általam bérelt, de általuk 17 ar.kor-.ás földbirtok terület 6%-nál meredekebb lejtés területű /hiszen árokpart/ nem kapok rá uniós támogatást, de hazait sem!
    Az általam bérelt területet nem elég kaszálnom, oda haszon növényt vagyok köteles telepíteni, ültetni. A csatornamedret havonta kotratni, vízét szűretni.
    Az aratás idejét is bejelenteni és, hogy a terményt zsákokban, tízessével raklapozzam, és ne gondoljak semmi nyerészkedésre, mert a 10 raklapatból, csak 2 db. zsák lesz az enyém!
    Mos szeretnék megszabadulni a bérleti szerződéstől, mert csak nyűgg a föld, de már nincs visszaút, a szerződés Hagyó Tünde kinevezéséig él! :-)

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +9 (9 szavazatból)
  12. Talán még legjobban ehhez a témához illeszkedik ez a nol-ról csórt komment:
    tbeck | 2012. május 12. | 17:55:29

    Ha a világban hitelszűke van, a világszintű export csökken fizetőképes kereslet hiányában, akkor két lehetséges út van. Versenyezni a szűkülő exportleheőségek között, ami egy kétes megítélésű ország esetében legalábbis nehézkes. Vagy a belső keresletet növelni, ami növekvő adó és járulékterhek mellett, miközben a gazdagoknk juttatott plusz források nem csorognak vissza belső fogyasztásra, hanem kedvezményesen hitelt törlesztenek, vagy magas kamaton államkötvényt vásárolnak, tehát megtakarítanak, na ez gyakorlatilag kizárt.

    Ez a gazdaságpolitika, ezzel a kurucos nemzeti izével nyakon öntve, sima dilettantizmus. De hogy egyetlen ellenzéki párt se tudjon alternatívát kínálni, az már maga a tragédia.

    tbeck | 2012. május 12. | 17:43:32

    Cavaradossi | 2012. május 12. | 17:37:34

    Azért kíváncsi lennék, hogy melyik országban lopták el a következő generációk nyugdíját azért, hogy egykulcsos SZJA-t csinálhassanakaz átlagon felül keresőkne. Vagyarra is kíváncsi lennék, hogy melyik országban vetettek ki azért válságadókat, hogy folyó kiadásokat finanszírozzanak belőle. Vagy melyik országban vették ki az alkotmányból “praktikus okok miatt” azt, hogy a polgárnak nincs alanyi jogosultásga TB ellátásra, vagy nyugíjra. Folytassam? Nam ez a legnagyobb baj Orbánnal, hogy nem jól csinál valamit, az a kisebbik baj. A nagyobb az, hogy azt hazudja, hogy jól csinálja, miközben tudja, hog nem. Mert gyenge, alkalmatlan, dilettáns.
    http://nol.hu/belfold/20120512-rehabilitalt_racionalitas

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +6 (6 szavazatból)
  13. A professzorok megszólaltak, hogy ne tudja senki mondani, hogy nem éltek a kritika lehetőségével, amikor ordítóan szükség volt rá.
    Ugyanilyen az Orbán válasza is.. Hazug, és megnyugtató.
    Hogyan hazudhat valaki ekkorát, amikor mindenki tudja, hogy az messze nem úgy van, ahogyan Orbán állítja?
    Menjenek már a jó édesanyjukba! Akiknek kutya kötelességük lenne szólni, azok alibi levelet írnak.
    Szégyelljék magukat, hogy a nagy nyilvánosság előtt is hülyének nézetik magukat!!!
    Ezek fognak ellensúlyként viselkedni? Hisz be vannak szarva Orbántól, hogy komoly kritika esetén elapad az apanázs!
    Szemét egy társaság ez is. nem csoda,hogy idáig jutottunk!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +6 (6 szavazatból)
  14. A koholmány alkotásánál -Miért nem szólaltak meg? Most majd megosztja őket a viktátor ,és Létrehozz egy Bologatóbb Nemzeti Nemzetibb Tudományosabb Akadémiább Akadémiát .

    nemzet

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +2 (2 szavazatból)
  15. Kedves Fórumozó Társak!
    Néha már nem tudom eldönteni én vagyok bolond, hogy ezt az Orbáni eszmefuttatást nem értem illetve értem, de elfogadni nem tudom, Vagy a választásokkal az ország bolondok házává változott és a bolondok házában élek, élünk. Kérem ennek eldöntésében a segítséget!!!!!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (1 szavazás)
  16. ten
    a szocialista rendszerekben előszeretettel zárták elmegyógyintézetbe az ellenzékieket, mondván, hogy csak hülye lehet, aki ellenáll. Most már azt hiszem az ország normálisabb fele kezd rájönni, hogy azok mit érezhettek egy csomó gyakorló bolonddal összezárva! Azt, amit mi, most!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (1 szavazás)
  17. Orbán kikérte, hogy oligarchák lennének, nagytőkések leledzenek csak e honban!
    Csak azemútnyócévben voltak oligarchák – a gaz MSZP kormány alatt, azóta szolid nagytőkésekké avanzsáltak!
    Az ismeretségi körömben, a választások előtt oligarcházók, már el is felejtették, hogy kikről beszéltek és most néznek bárgyún, miért kell most oligarcháznom – hát én ezekkel beszélgetni sem tudok már az időjárásról sem!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (0 szavazatból)
Kapcsolódó cikkek

Az AN üdvözli McCain szenátor kijelentését 2014. december 4. csütörtök | Bartus László

A DK nem bojkottálja a Fideszt 2014. április 29. kedd | AN

Orbán Viktor szabadsága 2014. április 15. kedd

Gyurcsány és az Európai Egyesült Álmok 2014. április 14. hétfő

KOHÁNYI TÁRSASÁG LÉPJEN BE!
AP VIDEÓ - HÍREK A VILÁGBÓL
AP VIDEÓ - HÍREK A VILÁGBÓL
Szabad Magyar Tv
Szolgálati közlemény

Felhívjuk vendégbloggereink és olvasóink figyelmét, hogy az alábbi vendégblogok némelyikének legfrissebb posztjai, ill. linkjeik technikai okokból, rajtunk kívülálló, a WordPress.com által bevezetésre kerülő változások következtében nem jelennek meg. Ezért az érintett blog-dobozkák egyelőre üresek. A probléma megoldásán az AN munkatársai dolgoznak. Addig kérjük a bloggereink és olvasóink megértését és türelmét.

Áthidaló megoldásként, a helyzet rendeződéséig itt is felsoroljuk a kárvallott blogok linkjeit, hogy olvasóik mégis el tudják őket érni az AN-ről is:


Az AN szerkesztősége.
2015.03.23.

RSS e-Vitae
RSS kanadaihirlap
RSS torokmonika
Videók

videos