Budapest – Mégis csak lehet valami probléma a magyar költségvetéssel, ha a miniszterelnök annak nehéz helyzetére hivatkozik. Legalábbis, ami a pártok költségvetési támogatásának a megvonását illeti.
A gondolat egyébként nem új, viszont annál népszerűbb. Az átlagember, akinek már a hónap közepén is gondot okoz, hogy hány kiflit vásárol reggelenként, és akinek az asztalán egyre vastagabb kötegben állnak a befizetetlen sárga csekkek, nyilván rokonszenvvel hallgatja az ilyen és ehhez hasonló mondatokat.
Talán érdemes lenne Orbán úr figyelmébe ajánlani egy másik, ugyancsak eredetinek tűnő gondolatot: jelesül, hogy az egyházakat sem kellene az adófizetők pénzén támogatni, tartsák el a hívők adományaikból, és a személyi jövedelemadóból befizetett 1 százalékokból.
A pártok 2013-14-es költségvetési támogatásának felfüggesztését javasolta a kormányfő a Fidesz országos választmányának csütörtöki ülésén – értesült az Origo.
A honlapnak Szijjártó Péter, Orbán Viktor szóvivője megerősítette az információt. A lap szerint a politikus közölte: “a miniszterelnök valóban megfontolásra javasolta, hogy 2013-ban és 2014-ben függesszék fel az összes párt közpénzből történő költségvetési támogatását”.
Az Origó úgy tudja, hogy Orbán Viktor a költségvetés nehéz helyzetére hivatkozva vetette fel az ötletet.









Tisztelt dr Ducar140
2012. május 19. szombat
22:51 !
.
Bármennyire is óckodom, kénytelen-kelletlen egyet kell értsek :-(.
Annak idején választáskor aki az ellenzékre szavazott sejtésem szerint nem gondolta, hogy ez lesz belőlük :-(.
.
Én (és gondolom, még rengetegen rajtam kívül) sokkal inkább örülnék egy SOKKAL HATÁROZOTTABB, KARAKÁNABB ellenzéknek!
Elvileg azért kapták a szavazataikat, hogy képviseljék azok érdekeit, akik a parlamentbe juttatták őket.
Mondom elvileg, mert a gyakorlat SAJNOS NEM EZT IGAZOLJA :-(((.
.
Mintha NEM IS LENNÉNEK :-(((.
Tisztelt csakén!
.
csakén
2012. május 20. vasárnap
08:36
.
A mostani körülményeket tekintve egyet kell értsek Önnel.
DE NE FELEJTSÜK EL, hogy egy folyamatról beszélünk, aminek VOLT KEZDETE IS!
.
A mostani ellenzéknek nevezett társulások pedig a KEZDETKOR (és azóta sem igazán) aktivizálták magukat kellőképpen.
AKKOR MÉG LEHETETT VOLNA ÉS TUDTAK IS VOLNA TENNI Orbán ellen. Amikor EZ A MOCSOK rendszer még csak kezdett kiépülni. Akkor még lettek volna lehetőségek, de SAJNA SZINTE MINDET KIHAGYTÁK.
SAJNOS ennek a tesze-toszaságnak ISSZUK MOST MI A LEVÉT :-(((.
Most már DEMOKRATIKUSAN NEM SOK SANSZA VAN AZ ELLENZÉKNEK és nekünk, állampolgároknak sem :-(.
.
Ezért mondom azt, hogy az ellenzék NAGYBAN FELELŐS abban, hogy az ország idáig jutott :-(((( !!!