Ronai and Ronai
AMERIKAI

A terrorelhárítók rongálhatták meg a 3-as metrót 2012. május 9. szerda 10:46 Forrás: AN, Blikk

  • Hozzászólások(17)
  • Print Friendly and PDF
  • Betűméret változtatás
Share
A terrorelhárítók rongálhatták meg a 3-as metrót

Budapest – A sajtó kitüntetett figyelme mellett hozták a nyilvánosság tudomására, hogy az emberek biztonsága még a korábbinál is nagyobb biztonságban van. Az Orbán Viktor magántestőrségéből évi 12 milliárdos forinttal gazdálkodó hadsereggé fejlődött Terrorelhárítási Központ megvásárolt egy leselejtezett Boeing repülőgépet, hogy azon gyakorlatozva szimulálhassa a repülőgépes támadások elhárítását.

Az ügylet azonban a jelek szerint többe kerül az adófizetőknek, mint a hivatalosan bevallott 3 millió forint: lapértesülések szerint az éjszaka az Üllői úton végigvontatott több tonnás repülő megrongálta a 3-as metró népligeti állomásának mennyezetét.

Mint arról a Blikk beszámolt, a kiselejtezett Boeing 737-300 típusú repülőgépet péntekre virradóra szállították át a TEK központjába a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtérről. A kék metró Népliget állomásán a díszmennyezet két, egyenként két négyzetméteres darabja másnap, szombaton szakadt le.

– A jelenlegi információk alapján a szakemberek nem találtak vizesedésre utaló jelet, illetve egyéb olyan műszaki okot, ami a történteket kiválthatta volna, ezért a vizsgálatok tovább folynak – közölte a Budapesti Közlekedési Zrt.

A mainap.hu úgy tudja: a vizsgálat azóta befejeződött, s mivel több olyan állomáson és alagútszakaszon találtak torzulásokat, amely felett a túlsúlyos konvoj elhaladt, valószínűnek látszik, hogy a 3-as metróban a TEK repülőgépe, illetve az azt szállító járművek tehettek kárt.

Noha a Boeing függőleges és vízszintes vezérsíkjait, valamint a szárnyait már Ferihegyen levágták, a 33 méter hosszú sárkányrész a fenti tartozékok nélkül is 23 tonnát nyomott. Ehhez járult még hozzá a súlyos tréler, illetve az alkatrészeket szállító teherautó tömege.

VN:F [1.9.3_1094]
Értékelés: 4.0/5 (3 szavazatból)
VN:F [1.9.3_1094]
Értékelés: +9 ( 9 szavazatból)
A terrorelhárítók rongálhatták meg a 3-as metrót, 4.0 out of 5 based on 3 ratings

Címkék:, , ,

  • Hozzászólások(17)
  • Print Friendly and PDF
  • Betűméret változtatás
Share

17 Reader’s Comments

  1. Ez egy baromság, még jó hogy van mire fogni a metrók, alagutak, buszok, villamosok (BKV) siralmas állapotát. Közismert hogy az adott útszakaszon, napközben, is van kamion forgalom, és, nem egy-két kamion áll azon az úton, egyenként 20-20 tonnával, plusz még a többi autó ahogy a lámpa váltásra várnak. Ha csak ezeket vesszük, akkor már meghaladja a TEK által vontatott gép+trailer súlyát.
    Szerintem ezt azért találták ki, hogy ne a BKV pénzéből kelljen megjavítani, hanem állami pénzből, kompenzáció gyanánt, és legyen miből megint lenyúlni.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (13 szavazatból)
  2. A szóbanforgó gép teljes súlya terheletlenül 32,700 kg igaz a szárnyakat levették de ehhez hozzáadódik a szállítóeszköz súlya és nem tudhatjuk milyen súlyos rakományt szállítottak a gép belsejében, mekkora sebességgel haladtak, milyen rezgést váltottak ki, és milyen a talaj szilárdsága összetétele az adott helyen.

    Viszonylag, nagy több emeletes házakban laktam dolgoztam egész életemben, de ha egy nagy kamion vagy emeletes busz eldübörgött azt lehetett érzékelni az épületekben. Ha a járdán álltam olyan 15 méterre az elhaladó nehéz járműtől, kb. max. 5000 kg lehetett , elég erősen lehetett fizikailag is érezni.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +10 (14 szavazatból)
  3. Kóklerek! :(((

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +8 (8 szavazatból)
  4. Eagle!
    Üdvözöllek!
    Örülhetsz, ha már erre is minuszt kaptál!
    Fiúk, azért ezt nem kéne!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +6 (6 szavazatból)
  5. Bohém

    Üdv,

    Én nem tudom, és nem is írtam, hogy a szállítás megrongálta, azt sem, hogy megrongálhatta-e, pusztán néhány adatot és szempontot írtam le valamint személyes tapasztalatom a nehéz járművekkel.
    -
    Gondolom a talajmechanikai vizsgálatok döntik majd el. Nem adtam végső véleményt, nem is tudok adni, de bizonyára vannak akik célzásnak vették a a hsz-emet arra nézve, hogy a szállítás okozta és ez nemtetszést váltott ki.
    -
    Nagyon sajnálom én igyekszem tárgyilagos lenni, néha nem eléggé ezek szerint, vagy mások nem olvasnak elég tárgyilagosan. Nem tudom, de ha már szóba került, habár nem tudom okozhatta-e a szállítás, egy valamit biztosan tudok mondani.
    -
    Elvileg, ilyen tetemes súly szállítása előtt hivatalos útvonal engedélyt kell kérni az igénylésben mindent részletesen feltüntetve.

    De ha nem is kötelező kérni útvonal engedélyt attól még megrongálhatja a súly az utat, föld alatti vezetékeket, metrót ha esetleg ez történt.
    -
    Ha kértek és kaptak útvonal engedélyt akkor semmi felelősség nem terheli őket akkor sem ha súly okozta a bajt.
    -
    Ha nem kértek, vagy bármilyen szükséges és kötelező adat és információt szolgáltatást elmulasztottak akkor kettős felelősség terheli őket.
    -
    Egy , az engedély kérés elmulasztása okán, kettő az okozott kár és életveszély okozás miatt, az utóbbi bizonyos esetben akár terrorcselekménynek is minősíthető amely esetben menjenek és hárítsák el magukat.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +9 (11 szavazatból)
  6. Miért kellene ovi korábbi személyi testőrének bármiféle engedély ahhoz, hogy új játékot vigyen haza? Hol élsz Te? Csak nem egy demokratikus, európai – esetleg tengerentúli- országban ?

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +11 (13 szavazatból)
  7. Mindenkinek kötelező, túlsúlyos, rakmintás szállítmányok, közúton való továbbításához, útvonal engedélyt kérni, maximum, aki kiadta, nem foglalkozott a dologgal, de mint írtam, azon a szakaszon több kamion is áll egyszerre egymás mögött, + személyautók, és az össztömegük akkor jóval meghaladja a 20 tonnát, talán a 100 tonnát is, az nem okozott problémát, a mostani 20, igen,
    Ne felejtsük el mikor épült, és hogy azóta egy fillér nem sok, annyit sem költöttek, a karbantartásukra, így nem csoda, ha egy biciklis alatt lassan berogyik az egész.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: -1 (5 szavazatból)
  8. Nem tudom, mi bajotok, így spórolt a TEK az adófizetők pénzén.
    .
    Se üzemanyagra, se pilótára nem költ.
    .
    Baszki, a repülőgép az nem a levegő eget hasíjja? Gyalog jár-e az is a? Nem vagyok képben, segítség.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +5 (5 szavazatból)
  9. Marcus Aurelius

    Egy Volvo FH16-os kamion 100t össztömeggel is közlekedik. Egy nehéz teherautó, pótkocsival 40t. Szóval az a gyalogrepülő a tömegével semmi szokatlant nem jelent.
    .
    Eagle: te azokban a többemeletes házakban, vagy a járda szélén nem a szerkezetek alakváltozását, vagy elmozdulását érezted, hanem azoknak a berezgését, rezonanciáját. Egy kamion tekinthető egy nagy erővel a földhöz nyomott rezgéskeltőnek is. Kárt persze ez is okozhat, és lehet, hogy ez a repülő egy szokatlan frekvencián támadta meg a főváros stratégiai fontosságú létesítményeit, de talán az is lehet, hogy azok a több alagútszakaszon most megtalált torzulások már egy ideje ott voltak.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (3 szavazatból)
  10. Maeldron

    FELMONDOTT A PILÓTA, VALAHOGY ELKELLETT VINNI AZT A KI…SZOTT GÉPET.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +5 (5 szavazatból)
  11. Mindjárt mondom

    Ha magyarországon valóban létezne terrorelhárítás, már rég börtönben ülne az egész fidesz . És az még rájuk nézve a jobbik verzió.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +9 (9 szavazatból)
  12. Marcus Aurelius
    2012. május 9. szerda
    15:43

    Igen, természetesen a rezgést éreztem azért is említettem, hogy a eldübörögtek, és számít a sebesség illetve a talajviszony. Amit írtál, hogy a torzulások esetleg régebb óta megvannak igen reális pont.
    -
    Közben jutott az eszembe egy kérdés amire nem tudom a választ mert nem vagyok statikus, nevezetesen, ha a vontatott repülő torzulásokat tudott okozni a viszonylag mélyen húzódó metróban, nem valószínű-e, hogy akkor esetleg a szennyvíz, vagy az ivóvíz vezetékekben kellet volna előbb tetemesebb kárt tennie, mondjuk csőrepedés vagy ilyesmi, hiszen azok sokkal közelebb vannak a felszínhez és sérülékenyebbek mint a viszonylag kemény, héjszerkezetű és teherbíró metró alagút? Tehát a károkozás nem korlátozódhat a metróra, másutt is kimutatható nyoma kell, hogy maradjon, olyan repedések, torzulások amik eddig nem voltak ott.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (1 szavazás)
  13. a két harmad mindent elbir. leszakadt, hát leszakadt… két harmadjuk van…

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +6 (6 szavazatból)
  14. Ha ebben a Boeingben nincs motor, nincsenek szárnyai, akkor egy nagyobb átmérőjű cső is megtette volna a gyakorlatozáshoz. Az elejébe tettek volna egy számítógépet szimulátorprogrammal, meg vágtak volna rajta egy “ajtót”, pár ülést,hogy hasonlítson egy repülőre, meg ha kell, pár bábut utasnak. Minek kidobni 3 milliót egy valódi gépre? Meg a szállításra kidobni egy halom pénzt, minek? Nem biztos, hogy így van, de úgy gondolom, aki pilóta akar lenni, először megtanulja a szakmát szimulátorral, utána ül a pilótaülésbe.
    Vagy ov már repülőre se mer szárazdajkák (TEK) nélkül felülni?

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +5 (5 szavazatból)
  15. neveletlen
    kicsit eltévedtél, a TEK nem vezetni tanul a gépen, hanem szituációs gyakorlatokat folytat, gépeltérítést, tusszabadítást.. nos hogy fizettem volna 3 milliót azért a leselejtezett, bontásra ítélt gépért, nem, megpróbáltam volna csak kölcsönbe átvenni.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (0 szavazatból)
  16. Amíg nem volt kitíltva a tranzit a Hungária körutról ennél nagyobb súlyú járművek egymást érték és nem szakadt le a mennyezet. A Boeing alap súlya 32881 kg, -2 db hajtómű, -2 db félszárny, -függőleges vezérsík.Ugye nem is volt olyan túlsúlyos.Ha valami nagy nem biztos hogy nehéz is.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (0 szavazatból)
Kapcsolódó cikkek

Az AN üdvözli McCain szenátor kijelentését 2014. december 4. csütörtök | Bartus László

Orbán Viktor szabadsága 2014. április 15. kedd

Gyurcsány és az Európai Egyesült Álmok 2014. április 14. hétfő

Rendkívül feszült a viszony a sógorokkal 2014. április 13. vasárnap

KOHÁNYI TÁRSASÁG LÉPJEN BE!
AP VIDEÓ - HÍREK A VILÁGBÓL
AP VIDEÓ - HÍREK A VILÁGBÓL
Szabad Magyar Tv
Szolgálati közlemény

Felhívjuk vendégbloggereink és olvasóink figyelmét, hogy az alábbi vendégblogok némelyikének legfrissebb posztjai, ill. linkjeik technikai okokból, rajtunk kívülálló, a WordPress.com által bevezetésre kerülő változások következtében nem jelennek meg. Ezért az érintett blog-dobozkák egyelőre üresek. A probléma megoldásán az AN munkatársai dolgoznak. Addig kérjük a bloggereink és olvasóink megértését és türelmét.

Áthidaló megoldásként, a helyzet rendeződéséig itt is felsoroljuk a kárvallott blogok linkjeit, hogy olvasóik mégis el tudják őket érni az AN-ről is:


Az AN szerkesztősége.
2015.03.23.

RSS e-Vitae
RSS kanadaihirlap
RSS torokmonika
Videók

videos