Ronai and Ronai
AMERIKAI

Angelina Jolie támogatja az erőszak elleni kampányt 2012. május 29. kedd 20:37 | AN Forrás: MTI

  • Hozzászólások(4)
  • Print Friendly and PDF
  • Betűméret változtatás
Share
Angelina Jolie támogatja az erőszak elleni kampányt
London – Angelina Jolie is támogatja a brit kormány háborús szexuális erőszak elleni kampányát, ismertette a The Daily Telegraph online kiadása.
.
Nagy-Britannia kormánya jövő évi G8-as elnökségének idejét akarja felhasználni arra, hogy gyakorlati útmutatókkal és megoldásokkal álljon elő a háborús zónákban előforduló szexuális erőszakcselekmények visszaszorítására. Ennek érdekében a telegraph.co.uk szerint a kabinet már most elkezdte a felkészülést.
.
A külügyminisztérium kampányának nyitányaként hétfőn Londonban zártkörű vetítést rendeztek Jolie A vér és méz földjén című boszniai háborús drámájából. A hollywoodi színésznő bemutatkozó rendezésében a balkáni háború idején megerőszakolt muzulmán nőknek állított emléket. Mint Jolie korábban elmondta: „nagyon hálás és büszke”, mert filmjéért Szarajevó tiszteletbeli polgárává választották.
.
A vetítésen, amelyre a brit közélet vezető alakjait, köztük ügyvédeket és emberi jogi aktivistákat hívtak meg, Jolie és William Hague külügyminiszter is beszédet tartott.
.
A brit kormány év végéig akar összeállítani egy szakértőkből álló csoportot, amelyben rendőrök, ügyvédek, pszichológusok, orvosok, halottkémek kapnak helyet. A csoport feladata lesz, hogy az illetékes szervezeteknek segítséget nyújtson a háborús zónákban előforduló szexuális erőszak bizonyításában, és az erőszak elleni hatékony fellépés törvényi hátterének megteremtésében.
.
Hague szerint a szexuális erőszak olyan probléma, amely a világ minden társadalmában megtalálható, és minden országnak tennie kell azért, hogy határain belül fellépjen ellene. A külügyminiszter hozzáfűzte: ez a téma központi szerepet játszik a háborús konfliktusok megelőzésében és a béke megteremtésében világszerte.
.
A nemi erőszakot háborús fegyverként használták fel az egykori Jugoszláviában dúló háború idején, valamint Kongóban és Ruandában is. Az ENSZ statisztikája szerint életében minden ötödik nő szexuális erőszak vagy erőszakkísérlet áldozatává válik.
.
Miközben az áldozatok száma megdöbbentően magas, a bíróság elé állított elkövetők száma rendkívül alacsony. A balkáni háborúban 50 ezerre becsülték a megerőszakoltak számát, az ENSZ adatai szerint azonban mindössze 30 ítélet született a bűnösök ellen.
VN:F [1.9.3_1094]
Értékelés: 3.0/5 (4 szavazatból)
VN:F [1.9.3_1094]
Értékelés: +1 ( 3 szavazatból)
Angelina Jolie támogatja az erőszak elleni kampányt, 3.0 out of 5 based on 4 ratings

Címkék:,

  • Hozzászólások(4)
  • Print Friendly and PDF
  • Betűméret változtatás
Share

4 Reader’s Comments

  1. Ennél undorítóbb 3,14*** nincs? Gyereknek nehogy megmutassátok!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (2 szavazatból)
  2. Azért én is támogatnám Angelina Jolie-t.

    VN:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: -2 (4 szavazatból)
  3. Én nem állítanám bíróság elé őket. Nyissz és kész. Jolie-t én sem szeretem, de egy jó ügy mellé állt.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: -2 (4 szavazatból)
  4. Haborus szituacioban a nemi eroszak nem szexualis cselekedet, hanema a fizikai es lelki megalazas eszkoze. Tipikusan, az adott nep “szokasainak” megfeleloen a ferfiak elleni szexualis jellegu atrocitas is resze a kepnek. Az uzenet jellege azt hivatott bizonyitani, hogy a legyozott vagy fogsagban tartott ferfiak nem kepesek az asszonyaikat es lanyaikat, vagy a sajat fizikai integritasukat megvedeni. A balkani haboruban valamennyi fel elkovetett ilyen atrocitasokat, eletre keltve a multbeli serelmeket es bosszu fantaziakat, es a kapcsolodo szelsoseges indulatokat. Angelina Jolie visszamenoleg felhivhatja a figyelmet ezekre az iszonyatos a barbar buntettekre, de kinek tudja visszaadni a megtiport meltosagat, fizikai egeszseget es lelki egyensulyat az ateltek utan?

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (0 szavazatból)
Kapcsolódó cikkek

Angelina Jolie világok közt vándorol 2012. március 23. péntek | AN

Berlin és London a világ válsággócaiba üzent 2011. augusztus 8. hétfő | AN

Líbia lehet az “új Szomália” 2011. április 12. kedd | AN

KOHÁNYI TÁRSASÁG LÉPJEN BE!
AP VIDEÓ - HÍREK A VILÁGBÓL
AP VIDEÓ - HÍREK A VILÁGBÓL
Szabad Magyar Tv
Szolgálati közlemény

Felhívjuk vendégbloggereink és olvasóink figyelmét, hogy az alábbi vendégblogok némelyikének legfrissebb posztjai, ill. linkjeik technikai okokból, rajtunk kívülálló, a WordPress.com által bevezetésre kerülő változások következtében nem jelennek meg. Ezért az érintett blog-dobozkák egyelőre üresek. A probléma megoldásán az AN munkatársai dolgoznak. Addig kérjük a bloggereink és olvasóink megértését és türelmét.

Áthidaló megoldásként, a helyzet rendeződéséig itt is felsoroljuk a kárvallott blogok linkjeit, hogy olvasóik mégis el tudják őket érni az AN-ről is:


Az AN szerkesztősége.
2015.03.23.

RSS e-Vitae
RSS kanadaihirlap
RSS torokmonika
Videók

videos