Ronai and Ronai
AMERIKAI

Halálra ítélhetik 9/11 kitervelőjét 2012. április 4. szerda 21:08 | AN Forrás: MTI

  • Hozzászólások(7)
  • Print Friendly and PDF
  • Betűméret változtatás
Share
Halálra ítélhetik 9/11 kitervelőjét
Washington – A szeptember 11-i terrortámadás feltételezett kitervelőjét, Khálid Sejk Mohamedet valamint négy tettestársát a guantánamói haditörvényszék elé állítják, jelentette be szerdán a Pentagon.
.
A vádlottakra halálbüntetést is kiszabhatnak. Az öt férfit azzal vádolják, hogy kitervelték és végrehajtották a 2001. szeptember 11-én New Yorkban, Washingtonban elkövetett terrortámadásokat, amelyeknek 2976 halálos áldozata volt. A terroristák által eltérített négy utasszállító repülőgép egyike a pennsylvaniai Shanksville közelében zuhant le.
.
Az ötöket terrorizmussal, repülőgép-eltérítéssel,  összeesküvéssel, a hadviselés szablyait megsértő gyilkossággal és más bűncselekmények elkövetésével vádolják. Az eljárás 30 napon belül elkezdődhet.
.
Az ügynek a haditörvényszék elé utalásáról szóló döntést egy évvel azt követően hozták nyilvánosságra, hogy az Obama-kormányzat felhagyott Mohamed és társai polgári bíróság elé állításának kísérletével.
.
A törekvésnek egy kongresszusi határozat vetett véget, amely megtiltotta a szeptember 11-i terrortámadások vádlottjai New Yorkba szállításának finanszírozását. Eric Holder igazságügyi miniszter azzal vádolta meg a honatyákat, hogy az ügyben megkötötték a kormány kezét.
.
Az Amerikai Polgári Szabadságjogok Szövetsége (ACLU) elítélte a kormány döntését. Ez az ACLU szerint azt jelenti, hogy „korunk legfontosabb terrorizmuspereit” egy „másodrangú” igazságügyi rendszerben kell tárgyalni. A civil szervezet emlékeztetet rá, hogy a szövetségi bíróságok terrorcselekményekkel kapcsolatos perek százait bonyolították le sikeresen.
.
Barack Obama elnökjelöltként a 2008-as elnökválasztási kampányban még a guantánamói fogolytelep bezárásával kampányolt.
VN:F [1.9.3_1094]
Értékelés: 5.0/5 (2 szavazatból)
VN:F [1.9.3_1094]
Értékelés: +2 ( 2 szavazatból)
Halálra ítélhetik 9/11 kitervelőjét , 5.0 out of 5 based on 2 ratings

Címkék:, ,

  • Hozzászólások(7)
  • Print Friendly and PDF
  • Betűméret változtatás
Share

7 Reader’s Comments

  1. Nobel békedíjat ne adjanak Khalid sejknek?
    Az átszállítás csak egy csomó biztonsági problémát vetne fel.
    Nem mindegy milyen bíróság ítéli majd halálra? Mert ha bűnös, ugyan az lesz. Az esküdtszék is bűnösnek találná, mert kizárt, hogy egy kizárólag iszalmistákból álló esküdtszék elé kerüljön.
    Még egy Johnnie Cochran kaliberű ügyvéd sem mentheti meg.
    De ha ennyire szövetségi bíróságot akarnak neki, meg a többieknek, küldjék a bírákat házhoz.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (1 szavazás)
  2. ezek a ” tisztaszeműek ” fogják okozni a nyugati demokráciák végét.
    ” Inkább meghalok , de nem engedem hogy az ellenségem ne jusson szóhoz “……./ G. Fodor , vagy valami hasonló./

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +3 (3 szavazatból)
  3. Geyza!
    .
    Ami G. Fodort Illeti te, mint mindig fején találod a szöget. Az ő “felvett póza”, az álmodozó naiv, formális demokrata. Fogadnék rá, hogy ő, ha megkérdeznék nem értene egyet e tömeggyilkosok quantanamói bírói elítélésével sem.
    Nem oly rég még – pártelnökként – kiállt a gyűlöletbeszéd létjogosultsága mellett a demokráciában. Szerinte csak meg kell vitatni, “ki kell beszélni” és el van intézve…
    Ha például egy öregembert, vagy egy kisgyermeket lezsidóznak, vagy lecigányoznak a nyílt utcán, egyszerű a recept; beszéljék ki… Vitassák meg. {A barom!!!}

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: -1 (5 szavazatból)
  4. Igen….ezzel az a gond, hogy ha szó nélkül hagyjuk ha üvöltöznek, zsidóznak, akkor majd jönnek a “graffitik” a házak falára, az üzletek kirakatára, meg a lepofozás, a fellökés a nyílt utcán. Utána meg a többi, ha mindent hagyunk.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (1 szavazás)
  5. Szerintem ami most történik az sérti a vádlott(ak) jogát a tisztességes bírósági eljáráshoz.
    Katonai bíróság katonai személyek katonai bűncselekményeiben illetékes, ha katonai személy köztörvényes bűncselekményt követ el azonnal leszerelik és polgári bíróság intézkedik.
    A baj Guantánamó státuszával lehet. Guantánamó nem része az USA-nak és nincs illetékes polgári bírósága és ami ott történik az is a jogrenden kívül van.
    Ilyen vagy olyan eljárásban csak egyféle ítélet születhet mert a közvélemény csak azt fogadja el.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (0 szavazatból)
  6. Az en kozvelemenyem is csak a halalos iteletet fogadja el. Remelem, a villanyszek lesz a vegrehajtas eszkoze, es nem kell az aramerosseget a maximumra kapcsolni…

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (0 szavazatból)
  7. Már hogyne lenne része Guantanamó az USA .-nak , mikor valami 99 évre bérbevették a Fidel-kormány elődjétől , a népnyúzó Battistától.
    De az államközi szerződés attól még érvényes.
    Addig tehát az a támaszpont USA felségterület.
    ( Az USA fizeti is redben a bérleti díjat , de a büszke -és dollárhiányos- kubai kormány rendre nem veszi fel. Ezért az egy elkülönített bankszámla-számra megy , akkor veszi fel Kuba amikor csak akarja. Mostanra már csinos kis summa gyűlhetett rajta össze. )

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (0 szavazatból)
Kapcsolódó cikkek

Börtönbe megy a fecsegő CIA-ügynök 2012. október 25. csütörtök | AN

Fellebbezést nyert bin Laden sofőrje 2012. október 16. kedd | AN

Guantánamón nincs több nyugati állampolgár 2012. szeptember 30. vasárnap | AN

Guantánamói foglyot találtak holtan 2012. szeptember 11. kedd | AN

KOHÁNYI TÁRSASÁG LÉPJEN BE!
AP VIDEÓ - HÍREK A VILÁGBÓL
AP VIDEÓ - HÍREK A VILÁGBÓL
Szabad Magyar Tv
Szolgálati közlemény

Felhívjuk vendégbloggereink és olvasóink figyelmét, hogy az alábbi vendégblogok némelyikének legfrissebb posztjai, ill. linkjeik technikai okokból, rajtunk kívülálló, a WordPress.com által bevezetésre kerülő változások következtében nem jelennek meg. Ezért az érintett blog-dobozkák egyelőre üresek. A probléma megoldásán az AN munkatársai dolgoznak. Addig kérjük a bloggereink és olvasóink megértését és türelmét.

Áthidaló megoldásként, a helyzet rendeződéséig itt is felsoroljuk a kárvallott blogok linkjeit, hogy olvasóik mégis el tudják őket érni az AN-ről is:


Az AN szerkesztősége.
2015.03.23.

RSS e-Vitae
RSS kanadaihirlap
RSS torokmonika
Videók

videos