Ronai and Ronai
AMERIKAI

Kanadai tiltakozás a náci gyűlöletmenetek ellen 2012. március 17. szombat 18:06 | AN

  • Hozzászólások(23)
  • Print Friendly and PDF
  • Betűméret változtatás
Share
Kanadai tiltakozás a náci gyűlöletmenetek ellen

Montreal – A Kanadai Magyar Demokratikus Charta tiltakozó aláírásgyűjtésbe kezdett a budapesti gyűlöletmenetek és azok közismerten náci nézeteket valló szervezői ellen. Magyarország olyan mélyre süllyedt a náci beszéd szabadságának köszönhetően, hogy százezrek menetelnek hírhedt antiszemiták, nácik mögött a fővárosban, fellépésükkel és erődemonstrációikkal megfélemlítve a békés polgári lakosságot, a demokrácia híveit és a kisebbséghez tartozókat. Csatlakozzanak az aláírókhoz, “Like”-oljanak a világ minden tájáról a facebook-on https://www.facebook.com/pages/Stop-The-Hungarian-Hate-Parade/257605150990370 , akik a nyilatkozattal egyetértenek.

“2012. január 21-én több százezer magyar ember – határon innen es határon túlról – egy békés budapesti felvonuláson mutatta ki hazaszeretetét, valamint a jelenlegi magyar kormány iránti elkötelezettségét. E felhívás aláírói jogosnak, tiszteletreméltónak, a demokrácia egyik fontos alappillérének tartják azt, ha egy ország polgárai szabadon, erőszak nélkül, békésen nyilváníthatják ki szeretetüket hazájuk, illetve a demokrácia elveit követő kormányuk iránt” – írták a gyűlöletmenet szervezői.

A Kanadai Magyar Demokratikus Charta által szervezett tiltakozás aláírói viszont határozottan elítélik azt, amikor bizonyítottan rasszista, antidemokratikus, Európa- ellenes nézeteket vallók tömegtüntetéseket szerveznek, amelyek valójában szégyent hoznak hazájukra. A 2012. január 21-én tartott első budapesti “békemenetet” és immáron a második, március 15. tömegtüntetést is olyan emberek szervezik és vezetik, akiknek semmi keresnivalójuk nincs a demokraták, az európai politikai kultúra tisztelőinek táborában. A menetelők olyan emberek mögött menetelnek, akik szégyent hoznak Magyarországra, a magyarok szabadságszeretetére, a magyar nép becsületére. E deklaráció aláírói a Bayer Zsolt, Bencsik András, Kerényi Imre és vitéz Széles Gábor által szervezet békemeneteket nem békemenetnek, hanem gyűlöletmenetnek tekintik.!!

Az aláírók kérnek minden tisztességes embert odahaza és Magyarország határain kívül is, hogy kerüljék azokat az összejöveteleket, tüntetéseket, amelyeket Bayer Zsolt, Bencsik András, Kerényi Imre vagy vitéz Széles Gábor fémjelez. Valljuk és állítjuk, hogy ezek a szervezők durván visszaélnek a magyarok hazaszeretetével. Ők valójában nem népünk felemelkedését, hanem elszigeteltségét szolgálják. A következő sorokban tényekkel bizonyítjuk állításainkat.

Bayer Zsolt

Bayer Zsoltnak nem a józan ész, hanem az erőszak és a gyűlöletkeltés a legkedveltebb konfliktuskezelő módszere. Hol lámpavasat, hol szálkás deszkát, hol egy véresreverést tekint ötletes megoldásnak a konszenzus keresése helyett. Őt nem érdekli, ha politikai versenytársai „..olyan nagyon ‘európaiak’ és ‘konszenzusosak’.(Mert) én vagyok az új konszenzus. Az új fundamentum. Akié a jövő…ami gyönyörű és felemelő jövő lesz. És romokon fog épülni”. (Lásd Bayer saját szavait, Magyar Nemzet, 2002. július 20.). Bayer, a Fidesz 5. számú párttagkönyvének birtokosa a következő magatartásra bíztatja honfitársainkat: „Bárki, aki ebben az országban elgázol egy cigánygyereket, akkor cselekszik helyesen, ha eszébe sem jut megállni. Cigánygyerek elgázolása esetén tapossunk bele a gázba.” (Lásd, Magyar Hírlap). Bayer a zsidó származású kollegáiról így vélekedett: ” a pesti zsidó újságírók puszta létezése indokolja az antiszemitizmust…” (Ugyanott) E felhívás aláírói a fenti, és számtalan hasonló nyilatkozatai miatt tartják szégyenletesnek, hogy Bayer Zsolt mögött a magyarok százezrei meneteljenek.

Bencsik András

A békemenet másik főszervezője az egykori kommunista párttitkár, Bencsik András, a FIDESZ és a miniszterelnök egyik legfontosabb médiatámogatója, a Demokrata politikai hetilap főszerkesztője. Bencsik András az az ember, aki többekkel együtt megalakította a Magyar Gárdát. Lapja, a Demokrata, rendszeresen azokat ünnepli, akik a második világháború végén, a náci birodalom fenntartásáért küzdöttek Magyarországon. Bencsik András egy tál fekáliához hasonlította Magyarország első irodalmi Nobel-díját, mert azt történetesen egy zsidó származású magyar embernek adományozta a svéd akadémia. Bencsik szintén a fekáliához hasonlította Magyarország EU-csatlakozását egy vezércikkében, és nem az európai vezetőket, hanem Oroszországot és annak egykori KGB főnökét tartja Magyarország példaképének. Idézzük: „Oroszország végleg lezárta a kaotikus huszadik századot, és egy új…jól definiált össznépi érdekekre (építő)…korszakot nyitott meg a hagyomány, a hit és az erő jegyében…nagyon rövid időn belül az orosz kettős fogja meghatározni a történelem alakulását” (Bencsik András, Demokrata, 2008. május 14). E felhívás aláírói, a fenti és számtalan hasonló nyilatkozatai miatt tartják szégyenletesnek, hogy Bencsik András mögött a magyarok százezrei meneteljenek.

Kerényi Imre

Kerényi Imre a rendszerváltás előtt kommunista párttagként szintén a diktatúra szekerét tolta. Immár több mint egy évtizede a FIDESZ egyik vezető aktivistája, az Orbán-kormány egyik kiemelt munkatársa. A 2001-es amerikai terrormerényletek után, amelyek során többezer ártatlan ember – amerikai és nem amerikai   – veszítette életét, Kerényi a következőket nyilatkozta: „Küszöbön a harmadik világháború. Ebben az Egyesült Államok veszíteni fog. …Az Egyesült Államok hightec-jét fehér por rágja majd szét” (Kerényi Imre, Médiaegyensúly. Budapest. Kairosz Könyvkiadó, 2003. 263 oldal). Kerényi  2006-ban úgy kampányolt Orbán Viktor mellett, hogy közben a Fehér Ház megsemmisítéséről álmodozott. Azzal nyugtatgatta politikai szövetségeseit, hogy azon a helyen, ahol az amerikai elnök és családja él, nemsokára egy kis domb lesz, ahol kecskék fognak békésen legelni. 2006-os választási kampány finisében kijelentette, hogy az USA a legellenszenvesebb hatalom a világon, akiknél még az oroszokat is jobban lehet szeretni. Ezt követően azt szorgalmazta, hogy a magyarok inkább az Amerika-ellenes irakiakat, irániakat és ne Amerikát kövessék. (Lásd: Bihari Tamás. „Kerényi követendő példája a mohamedán világ” Népszava. 2006. február 28.) Amikor megkérdezték pártvezérét, a mostani miniszterelnököt, Orbán Viktort, hogy mit szól tanácsadójának szélsőséges megjegyzéseihez,  azt válaszolta – bárcsak több ilyen embere lenne. E felhívás aláírói, a fenti és számtalan hasonló nyilatkozatai miatt tartják szégyenletesnek, hogy Kerényi Imre mögött a magyarok százezrei meneteljenek.

Vitéz Széles Gábor

Vitéz Széles Gábor, Magyarország egyik leggazdagabb embere, a FIDESZ egyik legismertebb támogatója, a januári békemenet egyik főszervezője, szponzora. Széles egy olyan rendnek – a Vitézi Rendnek  – a tagja, amelynek alapítója, Horthy Miklós így nyilatkozott: ”Ami a zsidókérdést illeti, én egész életemben antiszemita voltam, zsidókkal sohasem érintkeztem”, (Lásd: Szinai Miklós-Szűcs László, szerk,. Horthy Miklós titkos iratai. Budapest. Kossuth Könyvkiadó, 1965. 260-261. old., illetve Strassenreiter Erzsébet, Népszava. 2008. Október 31.) Széles egy olyan Rendnek a tagja, amelynek céljait a Rend alapítója, Horthy Miklós a következőként határozta meg: „A Vitézi Rend alapításánál főleg a fajnemesítés gondolata vezetett…a legbátrabb és legjobban dekorált zsidó is ki van zárva”. Széles Gábor annak a Rendnek a tagja, melynek alapítója 1920-ban, még jóval Hitler előtt, aláírta mint kormányzó, a 20. század első zsidóellenes törvényét. Vitéz Széles Gábor annak az Rendnek a tagja, amelynek kapitánya és Magyarország kormányzója engedélyezte, hogy 1944 tavaszán – csupán 51 szorgos nap leforgása alatt – 460,000 ártatlan magyar zsidó embert szállítsanak a haláltáborokba. Vitéz Széles Gábor médiabirodalmában a magyar politikai életben egymással versengő nézetek erkölcsi megmérettetésének semmi jelét, nyomát nem lehet felfedezni. Védőszárnyai alatt nyugodtan rugdoshatja, köpködheti Bayer Zsolt a liberális dögvész vírusának hordozóit, valamint a cigányokat, a zsidókat, a melegeket és a másként gondolkodókat. Széles sajtóbirodalmában, nemcsak Trianonért, de még az antiszemitizmusért is a zsidó a felelős. E felhívás aláírói, a fentiek miatt tartják szégyenletesnek, hogy Széles Gábor mögött a magyarok százezrei meneteljenek.

Ezúton szeretnénk felhívni a világ közvéleményének figyelmét arra, hogy az a menet, amely ilyen emberek uszályában menetel, az valójában nem a becsületes magyarok békemenete, hanem a megtévesztett, ismételten becsapott magyarok, s e sokat megszenvedett ország gyűlöletmenete !

Aláírók

Göllner B. András, PhD, emeritus egyetemi tanár, Montreál, Québec; Harnad Stevan, PhD, egyetemi tanár, Montreál, Québec; Adam Cristopher, PhD, egyetemi tanár, Ottawa, Ontario; Balogh Éva, PhD, emeritus egyetemi tanár, New Haven, Connecticut; Szemán Imre, PhD, tanszékvezető egyetemi tanár, Edmonton, Alberta; Szemán Imre, nyugdíjas heggesztő, Calgary, Alberta; Klein W. Péter, MA, tanszékvezető egyetemi tanár, Vancouver, British Columbia; Julius H. Grey, ügyvéd, Montreal, Québec; Polányi-Levit Kari, PhD, emeritus egyetemi tanár, Montreal, Québec; Kramar Kirsten, PhD, tanszékvezető egyetemi tanár, Winnipeg, Manitoba; Schafer Arthur, PhD, tanszékvezető egyetemi tanár, Winnipeg, Manitoba; Kaposy Christopher, PhD, egyetemi tanár, St John’s New Foundland; Holló-Zeliger Ágnes MD, Gyerekorvos, Montreal, Québec; Mendell Margit, PhD, egyetemi tanár, Montreál, Québec; O’Connor Mary, PhD, egyetemi tanár, Hamilton, Ontario; Nyers Péter, PhD, Egyetemi tanár, Toronto, Ontario; Kádár Marlene, PhD, Egyetemi tanár, Toronto, Ontario; Kopácsi Judit, író, Torontó, Ontario; Szapor Judit, PhD, egyetemi tanár, Montreal, Québec; Arnopoulos Paris, emeritus egyetemi tanár, Montreal, Québec; Daniel Salee, PhD, tanszékvezető egyetemi tanár, Montreal, Québec; Straw William, PhD, Egyetemi tanár, Montreal, Québec; Watson Garry, PhD, Egyetemi tanár, Edmonton, Alberta; Truscello Michael, PhD, egyetemi tanár, Calgary, Alberta; Lukács Gábor, PhD, matematikus, Halifax, Nova Scotia; Rancourt Denis, PhD, egyetemi tanár, Ottawa, Ontario; Kaposy Timothy, PhD, egyetemi tanár, Ste Catherine Ontario; Morin Marie-Eve PhD, egyetemi tanár, Edmonton, Alberta; Lukács Gergely, PhD, egyetemi tanár, Montreál; Gough Melinda, PhD, egyetemi tanár, Hamilton, Ontario; Clifton Rod, PhD, egyetemi tanár, Winnipeg, Manitoba; Pásztor M. Valéria, PhD, nyugdíjas egyetemi tanár, Montreal, Québec; Christianson Stephan, PhD hallgató, Edmonton, Alberta; Pabst Kurt, PhD hallgató, Edmonton, Alberta; Johnson Andrew, Író, Hamilton, Ontario; Carlson Adam, PhD, egyetemi tanársegéd, Edmonton, Alberta; Chalouh Louise, főiskolai igazgató, Montreal, Québec; Goellnicht Donald, PhD, egyetemi tanár, Toronto, Ontario; Kootnikoff David, PhD hallgató, Edmonton, Alberta; Bogyo Esther, Tehetségkutató, Torontó, Ontario; Ball Karyn, PhD, egyetemi tanár, Edmonton, Alberta; Kipper Karen, egyetemista, Halifax, Nova Scotia; Jeswiet Sarah, Statisztikus, Ottawa, Ontario; Singer Yvonne, PhD, Egyetemi tanár, Toronto, Ontario; Troeung Y-Dang, PhD, Kutató, Calgary, Alberta; Bellamy Brent, Tanársegéd, Edmonton, Alberta; Rangwala Shawa, PhD hallgató, Edmonton, Alberta; Rona-Hartzog Jessica, egyetemi hallgató, Montreal, Québec; O’Brien Margaret, Könyvtáros, Vancouver, British Columbia; Bland Andrew, pénzügyi manager, Oakville, Ontario; Kingston Virginia, művésznő, Toronto, Ontario; Jimenez Alberto, tanár, Montreal, Québec; Loewen Helmut-Harry, PhD, egyetemi tanár, Winnipeg, Manitoba; Ericcson Ann, Marketing manager, Ottawa, Ontario; Kreiswirth Martin, PhD, egyetemi tanár, Montreal, Québec; Glaser André, PhD, Tanársegéd, Edmonton, Alberta; Widmer Sandra, tudományos kutató, Toronto, Ontario; Leith Linda PhD, Író, Könyvkiadó, Montreal, Québec; Virág Karen, Író, szerkesztő, Edmonton, Alberta; Moros Lina, Flamenco balett-művész, koreográfus, Montreal, Québec; Hartzog William, Ügyvéd, Montreal, Québec; Allen Barry, PhD, Egyetemi tanár, Hamilton, Ontario; Szabó-Jones Lisa, PhD hallgató, Wolfville, Nova Scotia; Diamanti Jeff, PhD hallgató, Edmonton, Alberta; Schissel Amy, Főiskolai tanár, Ottawa, Ontario; McIninch Elizabeth, Üzleti tanácsadó, Montreal, Québec; McCanny Anthony, webdesigner, Ottawa, Ontario; Harnad, János, PhD, Egyetemi tanár, Montreal, Québec; Friesen Jay, Tudományos kutató, Edmonton, Alberta; Kingston Virginia, Festőművész, Toronto, Ontario; Moyal Gabriel, PhD, Egyetemi tanár, Hamilton, Ontario; Monty Vivienne, Egyetemi könyvtáros, Toronto, Ontario; Mitterbauer Helga, Egyetemi tanár, Edmonton, Alberta; Sully Andrew, Tanársegéd, Edmonton, Alberta; Davidson Margaret, Író, szerkesztő, Vancouver, British Columbia; Szemán Krisztína, marketing manager, Calgary, Alberta; Cournoyer Neil, Könyvkereskedő, Ottawa, Ontario; Fortin Suzie, Egyetemi hallgató, Montreal, Québec; Wenninger Ágnes, PR tanácsadó, Ottawa, Ontario; Rona Mary, Orvos, Montreal, Québec; Blacker Sarah, egyetemi hallgató, Edmonton, Alberta; Dixon John, Vállalkozó, Toronto, Ontario; Thomas Timothy, PhD, urbanista, Montreal, Québec; Láncz Péter, műgyűjtő, kereskedő, Montreál, Québec; Josef Jurkovic, kommunikációs tanácsadó, Ottawa, Ontario; Mátyás Andrew, mérnök, Chelsea, Québec; Guthrie E. Margot, ügyvéd, Vancouver, British Columbia; Maria Whiteman, Festőművész, Edmonton, Alberta;

VN:F [1.9.3_1094]
Értékelés: 4.5/5 (45 szavazatból)
VN:F [1.9.3_1094]
Értékelés: +56 ( 82 szavazatból)
Kanadai tiltakozás a náci gyűlöletmenetek ellen, 4.5 out of 5 based on 45 ratings

Címkék:, , , , , , ,

  • Hozzászólások(23)
  • Print Friendly and PDF
  • Betűméret változtatás
Share

23 Reader’s Comments

  1. Az 1943-44-es napló végén írja Márai
    .
    “Ha vége ennek a háborúnak, a feladatok mérhetetlen sora vár reánk, el kell temetni a halottakat, el kell takarítani a romokat, kenyeret kell adni az éhezőknek, valamilyen államfélét kell építeni a cserepekből, amit a rablógyilkos horda, melynek nagy része megszökött már, ránk hagyott. De ez a kisebbik feladat. Ahhoz, hogy Magyarország megint nemzet legyen, megbecsült család a világban; ki kell pusztítani egyfajta ember lelkéből, a “jobboldaliság” címkéjével ismert különös valamit, a tudatot, hogy ő, mint “keresztény magyar ember” előjogokkal élhet a világban, egyszerűen azért, mert “keresztény, magyar úri ember”, joga van tehetség és tudás nélkül is jól élni, fennhordani az orrát, lenézni mindenkit, aki nem “keresztény magyar”, vagy “úriember”, tartani a markát s a keresztény-magyar markába baksist kérni az államtól, társadalomtól: állást, kitüntetést, maradék zsidó birtokot, potya nyaralást a Galyatetőn, kivételezést az élet minden vonatkozásában. Mert ez volt a “jobboldaliság” igaz értelme. S ez a fajta nem tanul. Aki elmúlt harmincéves és ebben a szellemben, légkörben nevelkedik, reménytelen: talán megalkuszik, fogcsikorgatva, s mert önző és gyáva: bizonnyal hajlong majd az új rend előtt: de szíve mélyén örökké visszasírja a “jobboldali, keresztény, nemzeti” világot, amelyen belül olyan szépen lehetett zsidó vagyont rabolni, versenytársakat legyilkolni és aladárkodni a nagyvállalatokban, képzettség és hozzáértés nélkül. S lehetett “előkelő közhivatalnok”-nak lenni és sérthetetlen, páncélinggel védett katonatisztnek; s mindezért nem adni semmit, csak becses létezés tényét. Ez a fajta sohasem változik meg. De amíg ezeknek szavuk van, vagy befolyásuk, Magyarország nem lesz nemzet.”

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +38 (68 szavazatból)
  2. Nem a baloldal, hanem a Hortysta jobboldal rontott rá a magyar nemzetre. Orbán nagyot hazudott amikor a baloldalt támadta a rárontás dumával. Hány magyar áldozata volt az 1. és a 2. világháborúnak? Ugye százezrekben mérhető. Na és jobboldali volt Horthy, ugye?, igen.. Ki volt Hitler utolsó csatlósa? Ugye Magyarország… Tehát mindent meg kell tenni azért, h a nácizmus szellemét kiirtsuk. Mert ugye Orbán nemhogy összekacsint velük, hanem a jobbik az Ő képződménye. a Jobbik megalakulását, emlékezzünk meleg szavakkal biztatta és köszöntötte, annó…

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +18 (54 szavazatból)
  3. Azt hiszem ez egy ujabb, immar nem is tudom hanyadik pofon orbannak es a klienturajanak! Mindekozben meg csak arra se veszik a faradtsagot, hogy fenntartsak a latszatot miszerint Magyarorszag demokratikus, jogallam europai normakkal! Ma garda avatas a Hosok teren, marc 15. en troczkai /takonycai/ es zagyva /feju/ gyuszika Bankcentert foglalt majd az ott dolgozo biztonsagiaktol Rosenberg urat koveteltek majd miutan kozoltek veluk, hogy Nemzeti Unnepeken ott se dolgoznak elkezdtek fenyegetozni, hogy tobb mint ezren vannak valamint rakerdeztek tudjak-e mi tortent az MTV szekhaznal hasonlo esetben /mikor is nem engedtek atadni a peticiot/ es kitort a botrany. Ez nyilt fenyegetozes, terrorizmus, felbujtas. De hat a rendorseg nem csinalt semmit csak kiszoritotta a neonazikat az epuletbol! Szoval ma nyiltan lehet fenyegetozni rombolassal, epuletfoglalassal arrol nem is beszelve, hogy minderre buszkek a hazafingok mert hogy szerintuk most az IMF rajott, hogy veluk nem lehet szorakozni… mindenesetre lejarattak immar sokadszor az orszagot nem csak ezek a majmok hanem orbanek is akik erre semmit se leptek, nem hatarolodtak el, nem iteltek el ezt a cselekedetet! Aztan csodalkoznak ha a befektetok menekulnek sot meg csak be se teszik a labukat! Unnepelni nem tudnak melton de magukat olyan nagyra tartjak miszerint ok kepviselik az europai es feher kulturat :( Ha elmegy az IMF es az osszes tobbi tokes ki fog befektetni majd a Lengyelek?????

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +15 (35 szavazatból)
  4. Igen ez kell ! Még többet akarok ilyet olvasni és hallani !!!!!!!!!!!! A csapból is ez folyjon hogy tudatosuljon az emberekben kik osztják az észt !!!!!!
    A szóban forgó “úriembereknek csak” ennyi lenne a hibája ….

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +8 (32 szavazatból)
  5. Sajnos a magyar sajtó hallgat. Pedig ordíthatna is!
    Miért? Mindig ezt kérdezem. Miért nincsenek tele a lapok ezeknek a barmoknak a ténykedéseivel?

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +12 (32 szavazatból)
  6. Balogh de nem balga

    Sajnos attól félek, hogy az EU prominensei még mindig nem ébredtek rá, hogy milyen veszélyeket hord magában, ha engednek ennek a mini diktátornak.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +9 (33 szavazatból)
  7. Köszönjük ezt az igaz írást. Nem hagyjuk magunkat. Remélem a Nyugati Barátaink is segítenek, ha másként nem erőt ööntenek belénk.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +9 (33 szavazatból)
  8. Nagyon sajnálom, hogy Széles Gábort “csak” ennyire mutatták be. A bemutatás inkább a vitézi rendről szólt.
    Örültem volna, ha megemlítik például a Videotont vagy az Ikarust.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +12 (32 szavazatból)
  9. Bumburi
    A magyar sajtó 90 százaléka Széles, Vitézy és egyéb maffia családok kezében van. A baloldal legnagyobb bűne és hibája, hogy ezt hagyta.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +9 (31 szavazatból)
  10. Balogh de nem balga
    Htler és Mussolini is azért jutott odáig, ameddig eljutott, mert a franciák, angolok hagyták, illetve a burzsoázia támogatta őket, mert rettegtek a munkásosztálytól. Hittek a blöffjeiknek is. Amikor elég erősek voltak, akkor már késő volt.
    Szerintem most 22-es csapdájába került az EU. Ha ad pénzt, egyértelműen egy fasiszta rezsimet támogat, hiszen nem a gazdaságba fog kerülni a pénz, hanem egyes csoportok kezébe. Ha nem ad pénzt, akkor pedig felerősödik az EU ellenesség, mert az egyszerű embernek fogalma nincs a dolgok állásáról. Orbán ezt nagyon jól tudja és” ül az asztalnál és vár”, mint annak idején Mussolini és Hitler. Türelme az van, mint látjuk kivárta a nyolc évet, amíg lerabolhatja az országot.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +11 (31 szavazatból)
  11. Napi 8 óra közmunkára kellene ítélni ezeket az illegálisan szervezkedő, náci barmokat, szemetet tisztítani, graffitit lepucolni, eltakarítani a szemetet az utakról, gyomlálni az utak mentén, buszokat, villamosokat, trolikat mosni, amíg meg nem tanulnák, miként élnek a civilizáltabb emberek, előítélet és rasszizmus nélkül és azt magukévá tennék. Ha nem, dolgozzanak közmunkán nyugdíjas korukig, vagy elköltözhetnek Ázsiába, vagy az Arab államokba. Hallom Észak-Korea is befogad minden dolgos embert, politikai átképző táboraikba.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +7 (25 szavazatból)
  12. bruckenbacker kapitány

    24 óra közmunka és elzárás nekik ugyanaz amit a szabáléysértési törvényben a békés demokrata polgároknak szánnak.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +3 (19 szavazatból)
  13. http://www.sosinet.hu/2012/03/18/en-leszek-az-elso-aki-bevagoniroz-benneteket/

    “Indul a vonat, a bőröndöket készítsétek elő, pakolhattok” – ilyen, és ehhez hasonló fenyegetések hangzottak el a gárdistákkal szimpatizálóktól. Nézze meg videónkat!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: -3 (15 szavazatból)
  14. Széles gábor komoly vitéz? A Jabba???? Ne csináljátok!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +2 (14 szavazatból)
  15. Balogh de nem balga

    Bubu64!
    Sajnos fejet kell hajtanom véleményed elött.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: -3 (9 szavazatból)
  16. Ennyi neves, bizonyára befolyásos ember már igazán tehetne valamit a Magyarország által elkövetett törvénysértés ellen, mondjuk saját országukban, Kanadában, amely ugyancsak aláírta az 1947-es párizsi békeszerződést, amelyet hatályos magyar törvény is tartalmaz, és amely szerint Magyarország kötelezte magát, hogy nem engedi többé fasiszta jellegű politikai, katonai vagy katonai színezetű, revizionista propagandát is kifejtő szervezetnek a fennállását és működését.
    .
    Talán megkérdezhetnék Kanada illetékes vezetőit, hogy akkor most hogy is van ez? Csak viccből, látványosságból írták alá azt a nemzetközi szerződést, ha bármelyik érintett ország bármikor megszegheti?
    .
    Mert addig egy ilyen lájk-forradalmon csak hahotázni tudok. Azt hittem, csak Magyarországon olyan nagy divat a demokrata körökben a slacktivizmus. Elképzelem, ahogy orbán a sok lájk láttán magába száll, és hirtelen a farkasbőrt levetve előbújik belőle a bárány, sőt akár lemond. Persze a helyébe lépő jobbik aztán biztos nem lesz lesz ilyen, az biztosan farkas kívül is belül is.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: -3 (19 szavazatból)
  17. Balogh de nem balga

    Tessék vigyázni, mert a nagyvezér bosszus. Ugyanis ma délután fenn ült a másik csibésszel a kakasüllőn és kedvenc csapatuk kikapott.
    Szerintem holnap eldönti, hogy mitől lesz adóköteles a nyugdíj.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: -3 (15 szavazatból)
  18. Unio miert nem tiltakozik a naci gyülölet menet ellen?
    Ujra megmutattak a vilagnak, hogy szeles tömegek tamogatjak a partallamot.
    Kertesz Akosnak igaza van, hogy dagonyaznak mint egy diszno a diktatura pocsojajaban.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: -1 (19 szavazatból)
  19. Hiaba dagonyaznak, az IMF nem fizet es hamar el fog fogyni a moslek. Persze a fodisznol mar eleget loptak, de a tomeg ehes lessz. Remelem egyik orszag sem fogadja be majd a menekulo Fideszeseket. Nekik otthoni bortonben a helyuk.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (16 szavazatból)
  20. A cikk nagyon jó a Kanadai Hírlapban , csak azt nem értem Christopher Adam miért tűri el az utóbbi pár napban példátlanul elszaporodott ottani náci mocskolódók hozzá-böfögéseit.
    Mostmár ott tartanak hogy bárki bármit ír , ( cikket vagy kommentet , mindegy ) egyből csapatosan gúnyolódnak az íráson és szemétkednek annak szerzőjével.
    Mindezt szabadon és megtorlatlanul.
    Előbb már nyilt zsidózást is láttam .

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (15 szavazatból)
  21. Ugorjatok már át oda ( itt oldalt van a link ) és nézzétek meg hováfajultak ottan a dolgok.
    Az az érzésem hogy azok az okádékok járnak ide is mínuszolgatni.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: -1 (19 szavazatból)
  22. Megint a manipuláció!! Mindig a szövegkörnyezetből kiragadnak valamit és azt idézik mintha gyűlölet beszéd lenne, holt ott a megnyilatkozások mindig reakciók egy történésre!!Pl.: a” cigánygyerek elgázolása után gázt kell adni”ez csak egy tanács volt hogyha nem akarnak úgy járni mint Szögi tanár úr aki meg állt mert elsodort egy, az utcán rohangáló gyereket akinek semmi baja nem lett, de megállt mert segíteni akart!!!.Erre mit kapott?? A GYEREKEI SZEME LÁTTÁRA HALÁLRA VERTÉK RUGDOSTÁK? Úgy negyvenen!! Erre volt a válasz az, hogy gázt kell adni és elmenekülni!! Így manipulálják az embereket, már akit tudnak!! A többi idézet is így működik!!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +2 (4 szavazatból)
  23. Aki alaveti magat a legunduritobb faji megkulonboztetesnek legeroseb tamogatojava valik a gyulolet tomeggyilkossaghoz, gazkamrakhoz vezeto, minden emberi ertekrend alatti tevekenysegehez. Lehetsz magyar, zsido, cigany, feher, fekete.
    EMBER legyel.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (0 szavazatból)
Kapcsolódó cikkek

Az AN üdvözli McCain szenátor kijelentését 2014. december 4. csütörtök | Bartus László

A DK nem bojkottálja a Fideszt 2014. április 29. kedd | AN

Orbán Viktor szabadsága 2014. április 15. kedd

Gyurcsány és az Európai Egyesült Álmok 2014. április 14. hétfő

KOHÁNYI TÁRSASÁG LÉPJEN BE!
AP VIDEÓ - HÍREK A VILÁGBÓL
AP VIDEÓ - HÍREK A VILÁGBÓL
Szabad Magyar Tv
Szolgálati közlemény

Felhívjuk vendégbloggereink és olvasóink figyelmét, hogy az alábbi vendégblogok némelyikének legfrissebb posztjai, ill. linkjeik technikai okokból, rajtunk kívülálló, a WordPress.com által bevezetésre kerülő változások következtében nem jelennek meg. Ezért az érintett blog-dobozkák egyelőre üresek. A probléma megoldásán az AN munkatársai dolgoznak. Addig kérjük a bloggereink és olvasóink megértését és türelmét.

Áthidaló megoldásként, a helyzet rendeződéséig itt is felsoroljuk a kárvallott blogok linkjeit, hogy olvasóik mégis el tudják őket érni az AN-ről is:


Az AN szerkesztősége.
2015.03.23.

RSS e-Vitae
RSS kanadaihirlap
RSS torokmonika
Videók

videos