Ronai and Ronai
AMERIKAI

Amerikából indult az Orbán elleni „puccs”? 2012. február 11. szombat 17:54 | AN

  • Hozzászólások(144)
  • Print Friendly and PDF
  • Betűméret változtatás
Share
Amerikából indult az Orbán elleni „puccs”?

New York – Martonyi János külügyminiszter, Németh Zsolt államtitkár, Kovács Zoltán kommunikációért felelős államtitkár, sőt maga Schmitt Pál köztársasági elnök is tagja az Orbán Viktor elleni puccskísérletnek, miután a háromlábú puccs „diplomata szálai” az egyre betegesebb összeesküvés-elméletek szerint a washingtoni Johns Hopkins Egyetem School of Advanced International Studies (SAIS) részlegéhez vezetnek, amelynek ügyvezető igazgatója Simonyi András, korábbi washingtoni nagykövet. A Fidesz vezető politikusai ugyanis szintén vendégei voltak a „ötök bandájának”, akik Orbán szerint a CNN-el karöltve akarták megbuktatni őt. Az egyetem elnökénél már fel is jelentették Simonyit és „4-5 bűntársát”, köztük Charles Gatit, Bajnai Gordont, Tomicah Tillemann-t, Tom Lantos unokáját, Hillary Clinton egyik beszédíróját.

Mindez abból a levélből derül ki, amelyet február 8-án, egy nappal Orbán Viktor egri bejelentése előtt küldtek a Lipták Béla által vezetett Hungarian Lobby tagjai Dr. Ronald J. Daniels-nek, a Johns Hopkins University elnökének. Még az sem kizárt, hogy Orbán Lipták levele alapján állította fel a “háromlábú puccs” elméletét, mivel az eddig hiányzó “diplomata szál” ebből a levélből érthető meg. A levél szerint az egyetem posztgraduális nemzetközi tanulmányok intézetében (SAIS) „egy csoport”, amely „az ellenzéki szocialista párttal működik együtt Magyarországon”, kísérletet tett „a szabadon választott magyar kormány megbuktatására”.

Az irat bemutatja a puccskísérlet résztvevőit, első helyen Simonyi András volt washingtoni magyar nagykövetet, aki jelenleg az intézet (SAIS) transzatlanti kapcsolatok kutatóközpontját vezeti. Majd Bajnai Gordont, Magyarország volt „szocialista miniszterelnökét”, aki a levél szerint jelenleg is a SAIS egyik professzora (ez fatális tévedés, Bajnai évi két előadást tart az egyetemen – A Szerk.), és Charles Gati professzort, a SAIS tanárát, aki az irat szerint a washingtoni kormányzat külpolitikai konzulense, ami szintén nem igaz: Charles Gati volt kormányzati tanácsadó, de már hosszú ideje nem az. A levél szerint a „csoport” tevékenységének ő a szellemi irányítója, miután ő „kezdeményezte, hogy Bajnai Gordont visszasegítsék a hatalomba”, és feltehetően az összeesküvés célja is ez. Az ürgebőrbe varrt búvárokat tehét a Potomac folyóban kell Orbán “terrorelhárítóinak” keresni.

A feljelentés szerint a fenti összeesküvők gonosz terveik megvalósításához elérték az amerikai kormány hivatalnokainál, hogy Hillary Clinton kritizálja Orbán Viktort egy levélben, ami „egy magyarellenes médiakampányt indított el Magyarország ellen”. Lipták levele ugyan nem említi, de Orbán bejelentése alapján ehhez kapcsolódik a CNN aknamunkája, a kettő közötti szoros kapcsolatot az adja, hogy a CNN és a Johns Hopkins egyetem is amerikai. Velük játszottak össze a Fideszben meghúzódó „vakondok”.

Ha a “puccs” szálai valóban a Johns Hopkins egyetemhez és a Simonyi-Gati tengelyhez vezetnek, a fideszes „vakondok” kilétére vonatkozóan fontos információkat szerezhet, aki alaposan tanulmányozza az egyetem honlapját. Abból ugyanis kiderül, hogy a SAIS meghívására Bajnai Gordonon kívül előadott ugyanitt Martonyi János külügyminiszter, Németh Zsolt államtitkár, mindketten kétszer, pontosan annyiszor, mint ahányszor egy év alatt Bajnai, a puccsisták videokonferenciát rendeztek Kovács Zoltán kommunikációért felelős államtitkárral, akinek a CNN-el fennálló kapcsolatai további kutatást igényelnek, de nem lehetnek kétségesek. Szintén előadást tartott az egyetemen Navracsics Tibor is, aki egy nyilatkozatával, miszerint “semmit nem tudott a puccsról”, már a leleplezés után gyanúba keverte magát. De előadott ugyanitt Schmitt Pál köztársasági elnök is, miután egyetlen más amerikai egyetem sem volt hajlandó katedrát biztosítani neki. A SAIS kötelékében dolgozik nemcsak Simonyi, hanem Kurt Volker volt NATO nagykövet, aki kiválóan tud magyarul, és decemberben éppen Schmitt Pál tüntette itt ki. Ez a fideszes “Rajk-csoport”, a belső ellenség.

A Johns Hopkins elnökének írott levélben Lipták a leleplezett puccs bűnsegédeként nevezi meg az összeesküvés további résztvevőit, akik az amerikai kormányzat részéről játszottak össze a SAIS puccsistáival, a CNN-el és a “vakondokkal”. Ezek egyike Tomicah Tillemann, Tom Lantos unokája, aki a szöveg szerint Hillary Clinton egyik beszédírója, és úgy kapcsolódik a bandához, hogy doktorátusát a SAIS intézetében szerezte. A másik bűnsegéd Philip Gordon államtitkár, Hillary Clinton főtanácsadója, az Európai és az Eurázsiai ügyek irodájának vezetője, aki úgy került az összeesküvők közé, hogy „szintén a SAIS részlegében szerezte diplomáját és Ph.D doktori fokozatát is”. A feljelentés nem említi ugyanakkor, hogy ugyanitt végzett Max Teleki, az Amerikai Magyar Koalíció vezetője is, aki ugyan magyarul nem tud, de az Orbán-kormány nagy támogatója, aki ezek szerint szintén a „vakondok” közé tartozhat.

A feljelentő levél reméli, hogy az egyetem elnöke is helyteleníti, hogy az intézet „beavatkozik egy külföldi állam belügyeibe”. A Hungarian Lobby tagjainak írott kísérőszövegben Lipták úgy fogalmaz, hogy „Simonyi András igazgató 4-5 társával nem a történelem tanításával, hanem annak a maguk szája íze szerint való alakításával (kormánybuktatással) vannak elfoglalva”. A Lobby tagjait felszólították, hogy tiltakozó levelekkel bombázzák az egyetem elnökét, az egyetemi lapokat, helyezzenek el szórólapokat a SAIS épületében, a diákok köréban tartsanak agitációt, biztassák fel a diákokat, hogy követeljenek válaszokat a tanároktól és az egyetem vezetésétől, a washingtoni magyarok szervezzenek pedig szervezzenek a puccsot elítélő tüntetést a Johns Hopkins egyetem elé.

Megbízható információink szerint a kormánybuktató puccsról szóló leveletés annak további változatait a megfelelő hjelyen iktatták, azaz a szemétkosárban végezték. Az egyetemet ugyanakkor érdekelheti, hogy Lipták Béla és az Orbán-kormányt támogató lobby szervezete regisztrált-e az amerikai kormánynál, mint „foreign agent”, miután feljelentései és az egyetemeknek, kormányzati szerveknek írott bejelentései már egy külföldi kormány reprezentációját jelentik, amelyhez regisztráció szükséges. Ha Lipták nem rendelkezik ilyennel, akkor tevékenysége törvénytelen.

…………………………………………………

Itt olvasható a levél eredetiben:

Februay 8, 2012

Dr. Ronald J. Daniels

President of Johns Hopkins University

president@jhu.edu

RE: Compromising the good name of Johns Hopkins University

Dear Mr. President,

I apologize for writing to you about a non-academic matter, but I believe you will agree that you should know about this as it affects the good name of John Hopkins University.

This has to do with an attempt by a group of members of your faculty,-working with the opposition Socialist party in Hungary -, to bring down the freely elected government. The participants are:

Dr. András Simonyi, former US Ambassador of the Socialist government of Hungary, today Johns Hopkins University School of Advanced International Studies SAIS, managing director of the Center for Transatlantic Relations.

Mr. Gordon Bajnai former Socialist Prime Minister of Hungary, now senior adjunct professor of Russian and Eurasian studies at SAIS. He, when he  was Prime Minister, presented Professor Charles Gáti with one of the highest state decorations of the Republic of Hungary.

Dr. Charles Gati, senior adjunct professor of  Russian and Eurasian studies at SAIS, who is also a foreign policy consultant to the USA government and the initiator of the attempt to return Mr. Bajnai to power.

The above gentleman have approached the following US government officials who advised Secretary of State Hillary Clinton to criticize the present PM of Hungary, Viktor Orbán in a letter, which triggered an anti-Hungarian media campaign against Hungary. These officials are:

Dr. Tomicah Tillemann, Speech writer for Secretary Hillary Clinton, who received this doctorate at  SAIS.

Dr. Philip Gordon, chief advisor of Secretary Clinton as being Assistant Secretary for Bureau of European and Eurasian Affairs. He too has received his Ph.D. and M.A. from Johns Hopkins University School of Advanced International Studies (SAIS).

Dear President Daniels, I hope you will agree that it in inappropriate for your faculty to interfere in the internal politics of a foreign nation. For additional information on this topic, please refer to the attached Petition of American-Hungarians and to the Statement of the Hungarian Writers, Artists and Academics.

Respectfully yours,

Béla Lipták, PE
President of Béla Lipták Associates, PC
Automation and Safety Consultants
84 Old N. Stamford Rd, Stamford CT. 06905
T/F: 203-357-7614, E: liptakbela@aol.com
www.BelaLiptakPE.com

VN:F [1.9.3_1094]
Értékelés: 4.4/5 (20 szavazatból)
VN:F [1.9.3_1094]
Értékelés: +31 ( 41 szavazatból)
Amerikából indult az Orbán elleni „puccs”?, 4.4 out of 5 based on 20 ratings

Címkék:, , , , , , ,

  • Hozzászólások(144)
  • Print Friendly and PDF
  • Betűméret változtatás
Share

144 Reader’s Comments

  1. Keddi! Ilyen és ehhez hasonló kommenteket írtam! Talán az egészet el kellene olvasni a szövegnek!Testvérek! Magyarok! Az egyik titkos múzeumba vannak elrejtve azok a bizonyítékok amelyek igazolják a magyarság 15000 éves történelmét és azt, hogy a magyar kultúra régebbi mint az egyiptomi! A világ nem akarja ezt nyílvánosságra hozni,mert félnek a magyar kultúra fölénytől. Gyertek testvérek! Keressük meg azt a titkos múzeumot és hozzuk nyilvánosságra a magyarság 15000 éves történelmére vonatkozó bizonyítékokat. Csatlakozz te is a Magyar Elmebetegek Szövetségéhez! :

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +16 (24 szavazatból)
  2. “Legalább olyan érdekes, hogy vajon a többi európai népesség milyen arányban hordozza az európai ősgént? És néhány korábban megválaszolatlan kérdésre is választ kapunk, mert a magyarságnak egyetlenegy nép volt az elmúlt ezer évben barátja, aki minden elkötelezettség nélkül segített bennünket, kik ezek? A lengyelek! Tehát kik hordozzák az európai ősgént a magyarok után magas százalékban a lengyelek, a horvátok és a Kelet-Kárpátokon túli ukránok. De ezek a népességek csak 60-50%-ban, míg a többi töredéke sem képviseli a jelen létükben az európai ősgént.

    Ez a tudományos megállapítás sokkolta a világot, a magyar akadémikusok egy részét. De nagyon érdekes, egy Szabó Mihály nevű akadémikus genetikus professzor az általa elvégzett vizsgálatokkal mindezt megerősítette. Sőt, mondok jobb hírt, maga Czeizel Endre, a balliberális oldal nagy genetikusa is mindezt megerősítette. Kérdezem én, miért nem tudnak róla, miért nem közvetítették a televíziók, a rádiók ezeket az információkat? Elárulok valamit, foglalkoznak vele. Tudniillik a Magyar Tudományos Akadémiának a legnagyobb problémája az, hogy nem tudja megmagyarázni az 5 %-ot, miért csak 5 % hordozza a keleti géneket, az ázsiai géneket? Ezzel foglalkoznak és nagyon nehezen tudnak dűlőre jutni, mert tessék csak figyelni! Vagy az nem igaz, hogy amikor Árpád hazajött, akkor csak mindössze 150-200 ezer magyar ajkú, magyar genetikai állománnyal volt itt, vagy – mert ez valószínű, hogy igaz -, akkor a másik oldal sokkal érdekesebb. A bejövők visszahozták a géneket. Magyarul: akkor ők valamikor elmentek és visszajöttek” Idézet Dr, Papp Lajos szívsebész előadásából. Lajos bácsi! Talán ez már túlzás!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (4 szavazatból)
  3. Dr, Papp Lajos közismert jobboldali “Ősmagyar”: http://magyarokszovetsege.hu/content/dr-papp-lajos-szivsebesz-professzor-beszede-kunszentmikloson

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: -1 (7 szavazatból)
  4. Feleselő!
    Üdvözöllek!
    Gyere, gyújtsunk rá!!
    A whiskyt tisztán kéred?

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (5 szavazatból)
  5. Bohém! Te egy külföldi itallal akarsz engem megkínálni? Hizlalod az imperialista magyargyűlölő Whisky gyárosok vagyonát akik hazánk elfoglalására törekszenek? Ürge bőrbe csomagolva csempészik ide a sok külföldi italt a zsidó békaemberek akik meg akarják pucsólni mi Orsós Nagyvezírünket!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +6 (16 szavazatból)
  6. “Ezer éve mi megpróbáltunk Nyugat-Európához idomulni. Nyugat-Európa mire épült fel? Az un. euro-atlanti vagy görög-római műveltség és a zsidókrisztiánus vallás mire épült fel? Ők uralkodók, ők leigázók és mi megpróbáltunk aszerint élni, ahogy a nyugatiak élnek.” Dr, papp Lajos ŐSMAGYAR előadása. Mint ha Orbán Viktort hallanám!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (9 szavazatból)
  7. Feleselő 23:46 (Feb 11)
    Kösz az elmeosztályért. Elolvastam, illetve átfutottam rajta.
    Sajnos rám jött a hányinger és abbahagytam.
    De azért is köszönöm.
    Van az ilyen bacillusra ellenméreg? Hol lehet kapni, ill. beszerrezni?

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (6 szavazatból)
  8. Nem ellenszer kellene ha lett volna megelőzés. Azonban a magyar nép többsége Viktorra szavazott. Itt már csak az operáció segíthet!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +2 (10 szavazatból)
  9. Aki még nem látta volna itt található az elmeosztály , a magyar jobboldal kórterme: http://www.szmm.hu/modules.php?name=News&file=article&sid=4429

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +2 (8 szavazatból)
  10. Feleselő,
    Igazad van! Igaz magyar nem whiskyt iszik, hanem kumiszt! (Lásd: Magyar Vándor!)

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +3 (9 szavazatból)
  11. Csurka Pista bácsi is sokat ivott a jó magyar kumiszból.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (7 szavazatból)
  12. ez egy igen érdekes párhuzamra hívja fel a figyelmet:
    http://nol.hu/kulfold/20120211-egyedul_a_vilag_ellen

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (2 szavazatból)
  13. Irigység,butaság tombol az agyonművelt fejben.A baj csak az,egy ország issza a levét az agyvízének.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +5 (9 szavazatból)
  14. “Amerikából indult az Orbán elleni „puccs”?”
    Ez lenne az írás címe, amihez hozzászólni kellene. Ezzel szemben egyre jobban sikerül félrevinni a topikot. Céllal? Kinek áll érdekében?
    .
    Megnézte valaki Feleselő ismételten propagált linkjén, legalul az említett bank adatait, ahova a támogatást várják? Íme a nem mindennapi szövegkíséret:
    .
    “Szervezetünk NEM nonprofit szervezet, mivel nem voltunk hajlandók politikamentességi nyilatkozatot tenni, ezért a számunkra küldött adomány az adóalapból nem írható le. Ha ennek ellenére mégis volna, aki támogatna minket, úgy az alábbi bankszámlaszámra küldheti el adományát, amit köszönettel veszünk:”
    .
    A feltüntetett bank 2008 óta nem üzemel. Most 2012-t írunk, Az oldal manipulatív szövegének fél- és félreinformációi égbe kiáltóak.
    Miféle szélhámosság folyik ezzel az szmm-es komplett félrevezetéssel az AN-en?
    Admin tud róla?

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +3 (7 szavazatból)
  15. Geyza:

    “…Géjjza a térgyit csapkoggya. Röhögés okán.)…”

    - Pedig az ezt kiváltó szókapcsolatot nem viccnek szántam.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (4 szavazatból)
  16. “Ez lenne az írás címe, amihez hozzászólni kellene. Ezzel szemben egyre jobban sikerül félrevinni a topikot. Céllal? Kinek áll érdekében?
    .
    Megnézte valaki Feleselő ismételten propagált linkjén, legalul az említett bank adatait, ahova a támogatást várják? Íme a nem mindennapi szövegkíséret:” Propagája a fene! Csupán azért érdemes beleolvasni, hogy lássa az ember, hogy a magyar jobboldal milyen elmebeteg szinte van! proaktív! Támogassa Őket a kórság! Azonban téged nagyon zavar, hogy bemutatom itt, hogy a magyar jobboldal egy része elmebeteg! Ez szúrja a szemedet?
    .

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +4 (6 szavazatból)
  17. E mellett nagyon ütődnek kell lenni ahhoz, hogy valaki azt higgye, hogy pont ennek a fórumnak a segítségével kapnak pénzt a nácik!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +4 (6 szavazatból)
  18. #
    proaktiv
    2012. február 12. vasárnap
    21:15 Ne gondolód már, hogy arra a náci förmedvényre,majd pont ennek a fórumnak az olvasói adnak támogatást. Mindamellett ha elolvastad volna akkor láthatnád, hogy nagyon szorosan kapcsolódik a Lipták témához,mert ott is arról írnak, hogy összeesküvés folyik Magyarország ellen. Ez ugyanis nemcsak Lipták, hanem szinte a teljes magyar jobboldal rögeszméje! Ezt próbáltam ezt itt bemutatni,még akkor is ha egyeseknek ez szúrja a szemét.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +4 (6 szavazatból)
  19. Feleselő – pedig itt szimatolnak állandóan, csak nem jutnak szóhoz. Némelyik intelligenciája odáig is kiterjed, hogy képes eltalálni a lefelé mutató kezet!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +2 (4 szavazatból)
  20. Feleselő
    Miért gondolod, hogy gyakori idézetekkel tarkítva be kell mutatni, hogy “a magyar jobboldal egy része elmebeteg”? Akit érdekel, utánaolvas másutt.
    .
    Az AN-re nem a radikális jobboldali, vagy a “magyarok mindenki és mindenek fölött” nézetek és idézetek olvasása miatt járnak az olvasók.
    Szerintem ezt magadtól is tudod, de mégis sorozatosan ide hozod a fölöttébb irreleváns szövegeket, különféle megjegyzésekkel álcázva, ami a sajátságosan kirívó szemléletmód itteni terjesztésének tényét nem fedi el. Amit csinálsz, trükkös manipulálás. Szerintem ezt is tudod. (Vajon mások is észreveszik?)

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (4 szavazatból)
  21. Eldrad:
    Szántad nemszántad , jótröhögtem.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (2 szavazatból)
  22. Lehet, hogy valóban csupán arról van szó, hogy a Fidesz maga körül teremtette légkör elemi erővel vonzza az elmebetegeket, ám nekem egyre jobban az a meggyőződésem, hogy nem csak erről van szó.
    Hanem gátlástalan, aljas hazudozásról, amely végigkíséri a Fideszt és elsősorban a néhai jó Dr. Veér András pszichiáter által is súlyos klinikai esetnek minősített Orbán és a Fidesz Rt. belső mag minden megnyilvánulását színre lépésüktől napjainkig.

    Emlékezzünk csak vissza a megfigyelési ügyre. 14 évvel ezelőtt attól zengett minden híradó és arról írt minden újság. A szegény fiúkról, meg az ő megfigyelt nagymamáikról. Milyen bőszítően megható történetet kreáltak a semmiből.

    Aztán állítólagos pokolgépek robbantak a Fidesz székházánál is, meg a parlament hátsó kapujában. No meg Torgyán pojáca József akkori lakása közelében is. Vicces módon egyiknél sem keletkeztek károk, csak kormos falak és ajtók, de a szegény fiúk életveszélyes fenyegetettségének látszata az azonnal a helyszínekre küldött híradósok készítette bombasztikus riportoknak hála újfent beitta magát a nézők agyába.

    Aztán érkeztek mindenféle hírek a fideszesek postaládáiba leragasztott borítékokban bedobott kilőtt üres lőszerhüvelyekről, amelyek a propagandagépezet megvilágításában megint csak a belső ellenség aljas aknamunkájával és életveszélyes fenyegetésével voltak összehozhatóak.

    Több hasonló szánalmas próbálkozás után ezek a hírek lassan a hitelüket vesztették, a kutyát sem érdekeltek többé.

    Az Orbán-banda politikának csúfolt két éves szörnyű ámokfutása úgy tűnik elért a falig, innen nincs tovább, csak vissza. Bebizonyították, hogy 365 viharos gyorsasággal megalkotott új törvényükből kivétel nélkül mindegyik hülyeség, teljességgel használhatatlan, bedől minden, nem működik már semmi, stratégiai szereplő MALÉV, MÁV, BKV omlanak össze, az egészségügyről, a kultúráról, az önkormányzatok finanszírozhatatlanságáról már nem is szólva. Az ország érdekében azonnal át kellene adniuk az ország irányítását végre hozzáértő normálisoknak. Már a 24. óra 59. percében járunk, nincs idő további bukásokat elszenvedni!

    De Orbánéknak eszükben sincs feltenni a kezeket, kitűzni a bot végére a fehér rongyot és megadni magukat: bocs, tévedtünk, kiderült tökéletes alkalmatlanságunk, ezért eltűnünk örökre.
    Szép és normális ez volna egy köztársaságban. De itt már csak Magyarország van és az azt kitaláló őrült elmétől senki se várjon el racionális húzásokat, se logikus gondolkodást. Megadás helyett inkább gyártottak sebtiben egy újabb összeesküvés-mesét, mozgósították hozzá az amerikai magyarság néhány olyan figuráját, akik hajlandóak szerepet vállalni egy dicstelen szomorújátékban.
    Mi már hónapok óta tudjuk, hogy Orbánéknak vége, menniük kell.
    És felelni fognak a pusztításért!
    Létezik, hogy az Amerikában élő magyarok ezt nem tudják felfogni?

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +12 (16 szavazatból)
  23. Feleselő:
    Tényleg alábbhagyhatnád végtelennek tűnő szélsőjobbos linkgyüjteményed napról napra történő megcsillogtatását.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (2 szavazatból)
  24. #
    proaktiv
    2012. február 12. vasárnap
    22:56 Nem manipulálok én senkit! Csupán megmutatom, hogy milyen a jobboldal valójában. Ha neked nem tetszik ne olvasd! Ha pedig egyéb gondod is van az írásaimmal fordulj Adminhoz!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (4 szavazatból)
  25. Feleselő
    Félreértettél. Nem a banki támogatás miatt jeleztem, hogy a honlapon feltüntetett bank több éve megszűnt, hanem a szöveg talán több évtizedes elavultsága és gondozatlansága miatt.
    Valaki feltette valamikor a netre, és azóta kering, mert valakik mindig továbbjuttatják, hogy újabb naív és tudatlan áldozatokat szedjen a téves tanainak. Hamisan az ismeretterjesztés örve alatt, ki tudja meddig kering az éterben, segedelmeddel is újra és újra életre keltve.
    .
    Ami káros a mentálhigiénére, szerintem nem szabad terjeszteni. Van anélkül is elég megoldandó feladat – akármilyen vélt indokkal is -, minek népbutítással is szaporítani?

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (3 szavazatból)
  26. Feleselő:
    Enélkül is tuggyuk milyen a jobboldal , ha akarunk majd kikeresünk linkeket okulásunk céljára.
    De nemakarunk !!!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +3 (5 szavazatból)
  27. #
    Geyza
    2012. február 12. vasárnap
    23:04 Attól mert nem akarunk tudomást venni a trágyadombról attól még büdös. Hosszú éveken át a magyar társadalom nem akarta tudomásul venni a náci eszmék terjedését. Ezt nem elhallgatni kell, hanem minél többször megmutatni, hogy ezek Elmebetegek és képesek magukkal rántani az egész országot. Hidd el örülnék neki ha nem lennének náci, elmebeteg honlapok!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +3 (7 szavazatból)
  28. “Enélkül is tuggyuk milyen a jobboldal ” Geyza! Biztos vagy benne, hogy mindenki tudja? Akkor miért vannak ezek az Őrültek hatalmon? Miért ilyen gyenge a demokratikus ellenzék? Miért fogadja be a fiatalság egy része ezeket az ordas eszméket? De ha gondolod téged ez ne zavarjon.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +2 (6 szavazatból)
  29. “Hamisan az ismeretterjesztés örve alatt, ki tudja meddig kering az éterben, segedelmeddel is újra és újra életre keltve” proaktív! akkor tegyünk, úgy mintha a náci eszmék nem léteznének. Segít nekik a kórság, de nem én. Ha én idézek a írásaikból vagy belinkelek valamit,mindig odaírom, hogy elmebetegek és eszemben sincs nekik segíteni. De rendben van! Náci honlapok márpedig nincsenek!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +2 (4 szavazatból)
  30. Feleselő 2012. február 12. vasárnap 23:16
    “Hidd el örülnék neki ha nem lennének náci, elmebeteg honlapok!”
    .
    Feleselő 2012. február 12. vasárnap 23:31
    “Náci honlapok márpedig nincsenek!”
    .
    Ne fáraszd magad tovább a nácikkal, mert szemmel láthatóan ártalmas eszme!
    De az AN olvasóit se. Kösz.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (4 szavazatból)
  31. #
    proaktiv
    2012. február 12. vasárnap
    23:40 ” A náci honlapok márpedig nincsenek” mondatomat azért írtam, mert egyesek a homokba dugják a fejüket és úgy tesznek mintha nem lennének. Ha te kiragadod a szöveg környezetéből és igyekszel félre magyarázni akkor sajnállak. Az pedig hogy én mit írhatok ide azt nem te döntöd el, ez elvileg szabad sajtó. Ha nem tetszik jelezd Adminnnak és ha Ő úgy gondolja törli a hozzászólásaimat.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +3 (5 szavazatból)
  32. Brutus emlékeztetlek, közeleg március idussa!
    Ezt a levélkét vidd el többieknek is!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (2 szavazatból)
  33. Látod, most nem lennél ingerült, ha rám hallgatsz!
    Még most se rombolod az egészségedet?
    Szebb jövőt!!!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (2 szavazatból)
  34. zambia!
    Üdvözöllek!
    Tényleg közeleg!
    http://www.szolidaritasmozgalom.hu/
    Miért is várunk addig???!!!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (2 szavazatból)
  35. Orbánc külföldről várja a megbuktatását pedig azt a haza becsületes honpolgárai fogják elkövetni s nagy valószínüséggel még a ciklus lejárta elött !!!!!! Az indulatok elszabadulásához már nem sok idő kell ! Az elkövetkező pár hónap megpecsételheti orbánc sorsát az egyre jobban elkeseredő nép eltakarítja a jövőjüket elherdálók a rajtuk élősködők sisere hadát !!!!!!!!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +3 (5 szavazatból)
  36. #
    Bokosan Tibor
    2012. február 13. hétfő
    11:33 Bár igazad lenne! Azonban Orbán megbuktatásával nem tűnnek el a társadalomból az antiszemita, rasszista eszmék. Mindamellett a dolgok jelenlegi állása szerint a Fidesz és Jobbik képes annyi szavazatot kapni , hogy létrejön egy kormánykoalíció. Orbán leváltása, vagy megbuktatása önmagában semmit nem változtat. Szükség lenne egy erős Európa párti jobboldali pártra akik nyíltan szembe mennek a jelenlegi elmebeteg jobboldali eszmékkel. Azonban mikor lesz itt Nyugat-Európai tipusú jobboldal? A baloldal pedig gyenge ahhoz, hogy egyedül visszatérítse az országot a demokráciába.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +3 (5 szavazatból)
  37. Lipták Béla már a nyolcvanas évek közepén bohóckodott Bős-Nagymaros kapcsán, most már a politika sz…ába is beledugja az orrát? Lesz-e számára valami olyan büdös, amibe már nem éri meg beledugni? Korában egy amerikai egyetem professzorának adta ki magát, aztán kiderült, hogy egyszeri előadása volt. Most meg a saját maga által kreált valaminek az elnöke és biztonsági tanácsadó? Végre szeretném tudni, hogy ki, vagy micsoda ez az ember?

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +4 (6 szavazatból)
  38. Itt Orbán Viktor beszél, a Magyarország miniszterelnöke. Ma hajnalban a zsidó,amerikai brókerek és az Európai Unió diplomatái támadást indítottak országunk ellen azzal a nyilvánvaló szándékkal, hogy megdöntsék a törvényes magyar demokratikus kormányt. Csapataink harcban állnak! A kormány és Szijjártó a helyén van. Ezt közlöm az ország népével és a világ közvéleményével!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +7 (7 szavazatból)
  39. Nagy a baj, már a kezelés sem használ !!!!
    Végre beszélhetne már a komájával, hogy a debreceni klinikán ápolják, mert az egyrészt közelebb van, másrészt megoszthatná a szobáját a kétharmaddal.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +3 (3 szavazatból)
  40. Legyunk oszintek valamifele osszeskuves igenis keszult, csak eppen a masik oldalon. Persze nekik nem kellett puccsot szervezniuk, csak kitalalni fiktiv kulturalis szovetsegeket, lehetoleg kulfoldon, mert ezeknek a bosz magyarokank azert van nemi kissebbsegi erzesuk…a nyugat meg mindig a nyugat….ugye. Na szoval a minap kezembe kerult egy erdekes level, a romaban elo magyar ertelmisegiek Urbit et orbis nevu szervezete irt. Bevallom mar attol is megrokonyodtem, hogy letezik egy ilyen szervezet, majd 35 eve elek Olaszorszagban, irtam ezt is ,azt is, egy forditasomat a romai Magyar Academia mutatta de, de en bizont ezekrol a “magyar ertelmisegiekrol ” egy arva szot nem hallottam.
    A felhivas igy kezdodott:

    “Mi, magyar értelmiségiek Rómában és a Világban megdöbbenéssel és felháborodással tapasztaljuk, hogy belpolitikai céljai elérése érdekében egy szűk, a kommunizmusban gyökerezett magyarországi érdekcsoport, tendenciózusan meghamisított információkkal igyekszik bizalmatlanságot és feszültséget kelteni hazánkkal szemben stb stb

    Mit mondjak? Meghokkentem.
    Aztan megneztem a mail-listat es kiderult, hogy a kovetseg illetve az akademia dolgozoi nevet tartalmazza. Lehet, hogy masoket is, de az holt biztos, hogy azoknak a “masoknak” annyi kozuk van a kulturahoz, mint nekem Orban Viktorhoz.
    A listan szereplo emberek jonehanya homlok egyenest ellenkezoen velekedik Orbanek politikajarol, mint a felhivasban olvashato.
    Akkor mi ez?
    Puccs?
    Nemi zsarolassal?
    Netan a munkahely lenne a tet aki nem irja ala?

    Gati es & barmit tesz, meggyozodesbol teszi…..
    De ezek?
    No csak ennyit akartam mondani.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +6 (6 szavazatból)
  41. http://videotar.mtv.hu/Videok/2012/02/14/07/Mi_all_a_Magyarorszag_elleni_osszehangolt_tamadas_hattereben_.aspx

    Melysegeket szanto, hosszu interju Liptakkal kedd reggel.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (0 szavazatból)
  42. #
    Daniel
    2012. február 14. kedd
    11:00 Megnéztem az általad javasolt riportot. Szenilis már Lipták papa! Bajnai neve eszébe sem jutott helyette az mondta, hogy Milyen Gordon!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (0 szavazatból)
  43. Hajerka!
    Nyilván te is tudod, hogy Bős-Nagymaros egy csöppet sem volt szakmai kérdés. Teljes egészében a legsűrűbb politika volt rengeteg nacionalizmussal spékelve. Akkor éppen ez jött kézre a jobboldalnak a céljai megvalósításához. Gondoljunk csak bele, hogyan is lett a “Dunakörből” MDF, és abból hogyan is kelt ki a MIÉP?
    *
    Visszakézből!
    Remekbe szabott kommentedhez hadd fűzzek hozzá egy elfelejtett bombát, mégpedig a Szájer üres lakása ellen elkövetett rémes merényletet, amelyben úgyszintén senki sem sérült meg. Jómagam akkor úgy gondoltam, hogy minden ellenkező látszat ellenére ez a pasas mégiscsak fontos szereplője lehet a magyar jobboldalnak, ha ilyen kitüntetett figyelemben részesíti őt egy “baloldali összeesküvés”. És lám csak mára kiderült, hogy abban a lakásban nemcsak egy jövőbeli – alaptörvényt egy,két óra alatt félkézzel kivágó – zseni él, de a jövő Magyarországának a leg-leg-leg-legfelső bírája szintén, már akkor ott várta Kárpátmedence Géniuszának égi jelét majdani hivatalának elfoglalására. Igaz, ez egy kissé sokáig tartott, de végül is bekövetkezett. Azok a bombatelepítők alighanem afféle váteszek lehettek, akik valamit tudtak, …de, hogy honnan, az máig rejtély.
    .
    Feleselő vitája a többiekkel véleményem szerint jogos. Ez a felület nem csak, illetve nem feltétlenül a már jól tájékozottak fóruma.
    Ahol oly kitűnő kommentek cáfolják a jobboldali hozzászólásokat, mint amilyeneket ezekben a napokban is itt, az AN-en lehet olvasni, ott nem kell félni egy-egy tényanyagként felmutatott linktől. Mert, barátaim ezen az alapon a történelmi példákat is száműzhetnénk, amellyel az e téren kevésbé kiművelt olvasókat fosztanánk meg a cáfolat megismerésétől is.
    Azt azonban elismerem, hogy itt nálunk csak közvetlenül az adott témába vágó “példáknak” van helye.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (1 szavazás)
  44. [re=5032]PAStheLoD[/re] A modem prfcntyf6ge9s nekem is megvolt, ha nem 46666-al ment fel, midnig bontottam, csak a maxime1lis sebesse9g (lol) volt megfelelő. Napsterral ha kijf6tt a 4k/s me1r boldog voltam. xD

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (0 szavazatból)
Kapcsolódó cikkek

A Mazsihisz vezetői elnémítanak mindenkit 2014. február 11. kedd | AN

Továbbra is téma Orbán elmeállapota 2014. január 3. péntek | AN

KOHÁNYI TÁRSASÁG LÉPJEN BE!
AP VIDEÓ - HÍREK A VILÁGBÓL
AP VIDEÓ - HÍREK A VILÁGBÓL
Szabad Magyar Tv
Szolgálati közlemény

Felhívjuk vendégbloggereink és olvasóink figyelmét, hogy az alábbi vendégblogok némelyikének legfrissebb posztjai, ill. linkjeik technikai okokból, rajtunk kívülálló, a WordPress.com által bevezetésre kerülő változások következtében nem jelennek meg. Ezért az érintett blog-dobozkák egyelőre üresek. A probléma megoldásán az AN munkatársai dolgoznak. Addig kérjük a bloggereink és olvasóink megértését és türelmét.

Áthidaló megoldásként, a helyzet rendeződéséig itt is felsoroljuk a kárvallott blogok linkjeit, hogy olvasóik mégis el tudják őket érni az AN-ről is:


Az AN szerkesztősége.
2015.03.23.

RSS e-Vitae
RSS kanadaihirlap
RSS torokmonika
Videók

videos