Ronai and Ronai
AMERIKAI

Övék itt a tér? Konfrontáció lehet belőle 2012. január 24. kedd 12:38 | RR Forrás: AN

  • Hozzászólások(101)
  • Print Friendly and PDF
  • Betűméret változtatás
Share
Övék itt a tér? Konfrontáció lehet belőle

Budapest – Átlátszó adminisztratív eszközökkel kívánja elejét venni az Orbán-rendszer annak, hogy az ellenzék is méltóképp ünnepelhesse március 15-ét. A sajtószabadság ünnepét ismét a diktatúrától való félelem és a vele szembeni gyűlölet lengi be, miként utoljára huszonhárom évvel ezelőtt.

Egy teljes hétre lefoglalta Budapest valamennyi, gyülekezési jog gyakorlása szempontjából fontos közterületét a diktatúra, nem hagyva helyet az ellenzéknek és a civil szerveződéseknek a demonstrációra. A Közigazgatási és az Igazságügyi Minisztérium gyakorlatilag Budapest teljes Belvárosát kisajátította, amikor a szokásos március tizenötödikei helyszínek (Kossuth tér, Nemzeti Múzeum) mellett a Március 15. térre, az Erzsébet hídra, a Nemzeti Színházhoz, a Művészetek Palotájához, a Ferenciek terére és a képviselői irodaház elé is tüntetést jelentettek be.

Ehhez járul, hogy a Tarlós-féle városvezetés további helyszínekre formált jogot, megszüntetve a demokratikus erők ünneplési lehetőségét az Andrássy úton, a Hősök terén, a Clark Ádám téren és a Blaha Lujza téren is. Mindez nemcsak idénre, de a kormányzati ciklus végéig, azaz 2014-ig érvényes.

Kétségtelen, hogy a demokratikus erők elaludtak, hiszen számítaniuk kellett arra, hogy a Fidesz valamilyen módszerrel megpróbálja ellehetetleníteni a legnagyobb tavaszi seregszemlét. Később az Egymillióan a sajtószabadságért a biztonság kedvéért száz évre előre, 2112-ig lefoglalta a szóba jöhető helyszíneket március 15-re és október 13-ra, amit a rendőrség tudomásul is vett, ez azonban nem oldja meg az idei, 2012. évi március 15-e problémáját.

2002 és 2010 között a Fidesz és a szélsőjobboldal hívei módszeresen lehetetlenné tették a kormányoldal és a velük rokonszenvezők mindennemű utcai ünneplését: síppal, kereplőkkel csaptak zajt, provokálták a más véleményen lévőket, tojást dobáltak, motorok bőgetésével némítottak el megemlékező beszédeket, nem egy alkalommal a Himnuszt sem kímélve. Miután nyilvánvaló, hogy a Fidesz minden tekintetben katasztrofális politikája következményeként aligha ünnepeltetheti magát megmaradt híveivel zavartalanul, a szóba jöhető helyszínek zömére kiterjedő területfoglalás nyilvánvaló kísérlet az összes ellenzéki, számon kérő hang elhallgattatására.

A kísérletnek súlyos következményei lehetnek, miután a nyilvános ünneplés lehetőségétől megfosztott emberek minden valószínűség szerint a hatalom által einstandolt területeken fognak felbukkanni, így akár beszólások, konfliktusok, helyi konfrontációk lehetnek belőle.

VN:F [1.9.3_1094]
Értékelés: 4.7/5 (35 szavazatból)
VN:F [1.9.3_1094]
Értékelés: +49 ( 61 szavazatból)
Övék itt a tér? Konfrontáció lehet belőle, 4.7 out of 5 based on 35 ratings

Címkék:, , , ,

  • Hozzászólások(101)
  • Print Friendly and PDF
  • Betűméret változtatás
Share

101 Reader’s Comments

  1. Magyar országon nincs ellenzék,így nincs aki a békés szoc. építését megzavarná.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (0 szavazatból)
Kapcsolódó cikkek

Már az MTI sem fotózhatja Orbánt 2014. április 6. vasárnap

Simon-gate botrány az MSZP-ben 2014. február 5. szerda

Gyurcsány közösen ünnepelne október 23-án 2013. október 3. csütörtök

KOHÁNYI TÁRSASÁG LÉPJEN BE!
AP VIDEÓ - HÍREK A VILÁGBÓL
AP VIDEÓ - HÍREK A VILÁGBÓL
Szabad Magyar Tv
Szolgálati közlemény

Felhívjuk vendégbloggereink és olvasóink figyelmét, hogy az alábbi vendégblogok némelyikének legfrissebb posztjai, ill. linkjeik technikai okokból, rajtunk kívülálló, a WordPress.com által bevezetésre kerülő változások következtében nem jelennek meg. Ezért az érintett blog-dobozkák egyelőre üresek. A probléma megoldásán az AN munkatársai dolgoznak. Addig kérjük a bloggereink és olvasóink megértését és türelmét.

Áthidaló megoldásként, a helyzet rendeződéséig itt is felsoroljuk a kárvallott blogok linkjeit, hogy olvasóik mégis el tudják őket érni az AN-ről is:


Az AN szerkesztősége.
2015.03.23.

RSS e-Vitae
RSS kanadaihirlap
RSS torokmonika
Videók

videos