Ronai and Ronai
AMERIKAI

Buják Attila: Fenyőfa koalíció 2011. december 27. kedd 3:41

  • Hozzászólások(130)
  • Print Friendly and PDF
  • Betűméret változtatás
Share
Buják Attila: Fenyőfa koalíció

Az ünnepi készülődés finisében az Országgyűlés VIII. kapujának előterében, két pineafenyő és a járdaszegély beszögellésében, tucatnyi hungaro-rendőr („Pintér huszár”) gyűrűjében létrejött a rég szorgalmazott, mindazonáltal prüszkölve fogadott ellenzéki egység, a „Gyorskocsi utcai” vagy Fenyőfa Koalíció. Résztvevői (néhány szerencsétlen LMP-s képviselő plusz a Fletó párt, a nem létező DK) a legkevésbé sem törekedtek erre. A fogdában léptek szövetségre, adatfelvétel közben. Az LMP frakciója a Greenpeace aktivistákat megszégyenítő fürgeséggel a flaszterhez láncolva próbálta megakadályozni a demokratikus államrend végső felszámolását, az egykulcsos adó bebetonozását, az új választási törvény életbe léptetését, s Magyarország Orbán-komfortos átszabását. Gyurcsányék pedig ott álltak, bevitték őket is.

A főnök nem véletlenül időzítette a köztársaság kivégzését az ünnep előestéjére. A maga szerény eszközeivel így akart kedveskedni szerető családjának. Olyan szerencsétlen párt kevés akad Európában, amely az ünnepi készülődés végóráira, az adventi tolongás finisére időzítene egy sorsfordító, történelmi tömegtüntetést. Az LMP képes volt erre. Nem is akadt más résztvevő, mint másfél tucat ellenálló, Gyurcsány pár kódorgó embere, és néhány kiérdemesült, szabadidős ellenzéki. És harmincöt didergő fotós. A műsor vérpezsdítően izgalmas lehetett. Felhívom a figyelmet az emlékezetes jelenetre, ahogy a lobbanékony evangélikus segédpüspök (Fidesz) aktatáskájával fültövön csapja Vágó képviselőt, aki az úttesten csörgeti láncait. Az is elegáns lehetett, ahogy Harrach, családbarát frakcióvezető elegánsan átsasszézik a földön heverő Osztojkán szenátor asszonyon. Szóval volt műsor, cirkusz, bilincs, Jingle Bells és Gyurcsány. Mert persze ő vitte el a show-t. Őt is őrizetbe vették (pártjával együtt), és a Gyorskocsi utcában felvették az adatait. A Gyorskocsi utcai (Fenyőfa) koalíció tagjai megmerítkezhettek az ellenzéki lét örömeiben, lefektették az együttműködés alapjait. Másfél órára úgy sittre vágta őket Orbán Vezér, mint a sicc.

A történelem nem ismétli önmagát, de érdekes párhuzamok azért vannak. Rühellhették bármennyire is egymást a Führer ellenlábasai, a végponton mind beleforrtak a nagy szögesdrót koalícióba. A lágerben közös barakkon osztozott ókonzervatív tábornok, rendőrtisztviselő, szociáldemokrata, evangélikus lelkész és igen: ott volt még Ernst Thalmann is. Mert összeforr, ami összetartozik. Ha másképp nem, majd összehozza őket Orbán.

VN:F [1.9.3_1094]
Értékelés: 3.9/5 (21 szavazatból)
VN:F [1.9.3_1094]
Értékelés: +17 ( 29 szavazatból)
Buják Attila: Fenyőfa koalíció, 3.9 out of 5 based on 21 ratings

  • Hozzászólások(130)
  • Print Friendly and PDF
  • Betűméret változtatás
Share

130 Reader’s Comments

  1. komplementer – bocsika, de ősanyáról, azaz Éváról van szó, mert a mitokondriális Dns anyai ágon öröklődik. Amivel a genetikusok alátámasztották azt a népi megfigyelést, hogy “csak az anya biztos”
    Malachy – elég régen lógsz itt, vajon hány évesek a gyermekeid, hogy nem hiányolnak ez alatt? Vagy netán 4 külön anyánál vannak és nem hiányzol nekik?

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (0 szavazatból)
  2. “szoban forgo csladapanal nagyobb farizeust nehéz talaln ezen a földön…”
    20 éve “csuhások térdre”
    Iványi Gábor eskette, majd 2 gyermekét keresztelte.
    Most meg nem egyház?
    Anikó visszakérte a keresztleveleket.
    Miért kérik vissza? Nem értem, mi ennek a célja.
    Most meg audienciára jár a pápához.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +3 (3 szavazatból)
  3. Malachy írta (2011. december 27. kedd 20:48):
    “… a Fideszt, amely … demokratikus választásokat követően átadta másnak a hatalmat …”
    A Fideszt, amely ezután csalással vádolta a baloldalt, nem fogadta el a választás eredményét, kikiáltotta önmagát “hazának” (“a haza nem lehet ellenzékben”), mocskos karaktergyilkosságot követt el és általában a legaljasabb módszereket vetette be; amelynek führerét a kordonbontáskor sittre kellett vona vágni a sameszaival együtt, amelynek führere élet-halál ura a pártban.
    Hát tényleg, a Fidesz a demokrácia példaképe.
    .
    “… az MSZMP-vel, mely egy fasiszta pártnál is sötétebb volt …”
    Édesapám, neked fogalmad sincs, mi az a fasiszta párt.
    “…büntette a szabad véleménynyilvánítást..” ?! Ez neked rosszabb a fasisztáknál, akik lemészárolták többek között szinte a teljes magyar zsidóságot?! Eszednél vagy te egyáltalán? Tudod te, hogy mit beszélsz? Érted is a Bibliát, amikor olvasod?

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +5 (5 szavazatból)
  4. Ego, menj el Recskre, meg kérdezd meg apámat és nagyapámat, hogy milyen kedvesek voltak a komcsik. A leggyalázatosabb és legsötétebb bűnöket a komcsik követték el, rengeteg ember halt meg a xx. sz. komcsi sötétségében, és nem csak Sztálin alatt.

    Hogy a fidesz nem fogadta el a választás eredményét? :)) akkor gondolom nem az mszp kormányzott volna utána mindannyiunk örömére :)

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: -9 (11 szavazatból)
  5. Malachy, te legalább megkérdezhetted őket.
    Menj el Auschwitzba és kérdezd meg a szinte teljes családom tagjainak lelkét, hogy milyenek voltak a fasiszták.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +7 (9 szavazatból)
  6. Ego, attól még nem kéne a komcsikat éltetni csak azért mert nem fasiszták voltak. Ugyanolyan gyilkosok voltak.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (4 szavazatból)
  7. Mostanában túl sok itt a beszólogató jobboldali gondolom nem véletlen.Ne reagáljatok rájuk szándékosan bomlasztanak.Az orbáni szómágiát,még nem tudták megfejteni,vagy lehet hogy agymosással lehet csak valaki a Csuti seggnyalója.Az össze hasonlításaik arcpirítóak ,árulkodnak a demagógiáról.,miért nem a moderált saját demokratikus oldalaikon osszák az észt.Itt már nem jobb vagy baloldalról van szó,hanem az egész országról,meg gyerekeink jövőjéről.Aki itt Gyurcsányban vagy Orbánban gondolkozik .az ne is jöjjön ide sose.Itt a demokráciáról van szó.és ha valaki azt mondja,hogy ha egy párt minden vezető szervhez a saját embereit teszi az normális,akkor nincs miről vitatkozni,ilyen eddig még nem volt,és nem is lesz sohasem.Nem tudok egy dolgot,se amit ez a kormány az emberekért tett volna 1.5 év alatt,csak a saját dolgait intézte ,de azt nagyon antidemokratikusan.Ez ami szerintem mindenkinek fáj ,nem az ,hogy ki van éppen hatalmon,de ha semmi lehetőség nincs reagálni akkor minek találták ki a demokráciát anno.Ezen kéne elgondolkozni,aki nem üt meg egy bizonyos szintet,az ne menjen politikusnak.Sajnálom ezt az országot,hogy ilyen könnyű egyeseket befolyásolni.CSAK NÉZZÉTEK MEG 20 ÉV ALATT MENNYIT HOZTAK ÖSSZE,AKI ERRE AZT MONDJA EZ OK, AZT ÉN CSAK SAJNÁLNI TUDOM.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +6 (6 szavazatból)
  8. És Malachy, nem az MSZP kormányzott, mert a mocskos führered mocskos eszközökkel megakadályozott minden reformot, annak a kormánynak gúzsba kötve kellett táncolnia. A 300 Ft-os vizitdíjért népszavazási cirkuszt rendezett (ma már persze ilyen szóba se jöhet), most meg fényes nappal kirabolta a magánnyugdíjpénztár-tagokat, tönkretette a kórházakat, fülig eladósította az önkormányzatokat, hosszú a sor. Rákos métó udóda, de lehet, hogy túlszárnyalja.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +4 (6 szavazatból)
  9. Malachy (2011. december 27. kedd 23:04):
    Idéznéd, hogy hol éltettem a “komcsikat”?

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (2 szavazatból)
  10. Inkább vegye el a mnyp-t, nem érezzük meg, minthogy fizetős legyen az egészségügy. Eladósítás korábban kezdődött, ne haragudj, Bajnai is csökkentette az önkormányzatok bevételét.
    nakadzsi, mindenhol a komcsik maradtak pozicióban, és ez idegesíti borzasztóan az egész népet, valahol el kell kezdeni őket kirakni. És ezzel nem Orbánékat védem.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: -3 (7 szavazatból)
  11. Malachy! Utoljára írok neked. Te aki azt mondod forgatod a bibliát, véleményem az, hogy nem érted. Mégpedig nem véletlenűl. Mert nem mindenkinek adatik meg, hogy megérthesse. Olvasva a kommentjeidet, kitűnik a burkolt antiszemitizmus. Ezéert vagy még mindíg varázslás alatt, (átok). De nem is kell hívőnek lenni ahhoz, hogy valaki megértse, hogy egy erkölcsileg helyes cél nem érhető el erkölcsileg helytelen eszközzel. Pl. Arisztotelész mondta: …”a helyes elhatározás nem történhetik meg sem okosság, sem pedig erény nélkül: ez utóbbi jelöli ki a célt, az első pedig a célravezető tettek cselekvését biztosítja”
    (Nikomakhoszi etika, Európa, Bp, 1997. 210-211.o.). Ehhez persze szükséges még a megfelelő érzelmi hozzáállás. Nem érzelmességre, sem szentimentalizmusra gondolok. Egyfajta mély érzelemre.
    Huhh, ez nagyon tudományos, itt váltok. Szóval a komcsikat elítéled, a mostani vezért nem. Pedig a komcsik azért jöttek, mert seggbe rugtuk az orosz medvét,
    elmentünk a Donig, pár tízezer embert megöltünk, azután pedig sírunk a következmények miatt. Ha még azt is mondanám neked, hogy közben több mint félmillió honfitársunkat is megöltük, és történetesen pont az Oroszok bevonulása vetett véget a teljes kiirtásuknak, számukra ez főlszabadulás volt, számodra ítélet. Vedd elő a józan eszed! Nincs olyan tett, aminek ne lenne következménye. Hát hiába olvasod a bibliát?Szervusz!
    “Sanyibácsi”

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +4 (6 szavazatból)
  12. Kedves Sanyibácsi! Ez hát a magyarországi ‘antiszemitizmus’ titka! Sose értettem, hogyan mondhatják azt, hogy Magyarországon antiszemitizmus van. Mert nem találkoztam zsidógyűlölettel. A magyar ember befogadó nép, tiszteli a másik származását, és adott esetben ki is áll mellettük, zsidók mellett is kiállt az egyszerű ember. Hogy te engem antiszemitának neveztél, most már értem miért nevezel és neveztek sokan másokat antiszemitának. Semmi alapja nincs, csakúgy mint a politikai látásotoknak. Most már értek mindent. Tényleg csak levegőbe beszéltek, hogy miért, azt nem tudom.

    A Bibliára visszatérve: az USA-ban, ahol az AN is székel, a hívő emberek többsége jobboldali. Itthon csodálkoztam, hogy a Hit gyüli (Bartus úr jobban ismeri) miért volt baloldali. Aztán úgy tűnik végül ő is fidesz felé fordult, hogy mennyire komolyan azt nem tudom, de el tudom képzelni hogy mint a többségnek, nekük is elegük lett az ex-komcsikból. Mindenesetre azt is látom, hogy azok akik kijöttek a Hitgy.-ből maradtak “baloldaliak” (van Magyarországon baloldal?), netán ez egy politikai szakadás volt a Hitgyül.ben?
    Mindenesetre megköszönöm soraidat, sokmindent megértettem, az megerősödött bennem hogy miért van Magyarországon állítólagos nacionalizmus, idegengyűlölet és antiszemitizmus :)

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: -3 (7 szavazatból)
  13. @Malachy:

    “Inkább vegye el a mnyp-t, nem érezzük meg…” — Ki az az “érezzük”? Netán a Fidesz Lenin-fiúi közé tartozol?
    .
    “… minthogy fizetős legyen az egészségügy” — Megvédtétek (mint a mnyp-t), nem lesz fizetős, hanem lassan egyáltalán nem lesz.
    .
    “Bajnai is csökkentette az önkormányzatok bevételét” — de nem adósította el őket fülig, és kihúzta az országot egy kissé kevésbé rossz helyzetből, mint amilyenbe alig másfél év alatt beleügyeskedtétek.
    .
    “…mindenhol a komcsik maradtak pozicióban…” — Bizonyíték? Vagy elég a levegőbe beszélni? Vagy Stumpfra meg a többi Fidesz-es volt MSZMP-tagra gondolsz? És egyáltalán, mi a “komcsi” definíciója?
    .
    “…és ez idegesíti borzasztóan az egész népet…” — az EGÉSZ népet? Kinek a nevében beszélsz? És mivel támasztod alá?
    .
    Amit csinálsz itt, az leginkább agyatlan frázispufogtatás.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +2 (6 szavazatból)
  14. Malachy,

    itt fogyott el a türelem, hogy Magyarországon nincs antiszemitizmus, és a zsidók mellett kiállt a befogadó magyar nép. Mostantól a kuruc.info-n vagy a Magyar Nemzetben terjesztheti ezeket a hazugságokat. Admin

    VN:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +8 (12 szavazatból)
  15. Malachy,
    A vita rendben van, de a hazudozás már nem.
    “zsidók mellett is kiállt az egyszerű ember” — Ez arcátlan hazugság.
    Az egyszerű ember szó nélkül végignézte, ahogy a zsidókat bevagonírozzák, aztán szépen bement az üresen maradt házakba, lakásokba és elvitte, ami megtetszett. Ez volt az egyszerű magyar ember.
    Volt néhány nem egyszerű magyar ember, akik valóban mentettek zsidókat, ezeket gyűlölik az elvtársaid.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +7 (11 szavazatból)
  16. Ego, perfect!

    VN:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +3 (5 szavazatból)
  17. admin,
    Megtisztelő egy profitól :-)

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +3 (3 szavazatból)
  18. Valaki megszólított korábban (akkor nem tudtam reagálni most pedig nem enged visszaolvasni a chatmotor) a jobb oldali emberek védelmében.
    Természetesen igaza van! Nem a józan és tisztességes jobb oldali emberekre gondoltam! Ami ma történik nem az ideológiák tisztességes küzdelme egy közös tisztességes célért egymással versengve. Ez nem politikai ideológia, jobb és bal oldal kérdése.
    Ez egy elmebeteg köztörvényes bűnöző és bandája ámokfutása!
    Így kell kezelni, így kell józan észre, belátásra, érvekre adott válaszokra vagy belátásra számítani! Nincsenek szabályok, nem számít a politikai beállítottság ez nem politika, ez politikai porhintés amivel leplezik a bűneiket! Itt a politika is a bűncselekmény elkövetésének eszköze!
    A tisztességes emberek az egyik oldalon, orbán és bandája a másikon. Mindegy, hogy ki merről jön, jobbról, balról, magasabb társadalmi rétegből vagy alulról, szegény vagy gazdag. Ha becsületes, tisztességes akkor abban az ellenzéki összefogásban van a helye amelyiknek feladata, hogy elűzze ezeket a rablókat!
    Sajnálom, hogy pontatlanul fogalmaztam!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +2 (2 szavazatból)
  19. komplementer:
    ÉN NEMMMMM AKAROKK senkinek sem a tezsvíre kenni….

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (0 szavazatból)
  20. Kibújt a szög a zsákból: A szokásos. Eleinte úgy tűnik értelmeseket szól hozzá a páciens , aztán mikor rápirítják az egyre erősödő hazugságait elkezdi tagadni a holokausztot pedig annak nemsok köze van pl. a mostani gazdaság csődközeli állapotához.
    Ha sokáig maradhat akkor -mondjuk holnap- elkezdené tudományosan bebizonyítani hogy a befogadott és itt jóltartott zsidók meg más komcsigyurcsányok teszik tönkre Árvalány-landot.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +2 (4 szavazatból)
  21. “Megdicsértem” Malachy-t, hogy nemcsak minuszol, hanem leirja a “miért-et” is.
    Jó kis vita alakult ki, Megbántam a beirást. Igaza van ADMIN-nak, be kell fejezni, többet ne reagáljunk, mert hazugságot hazugságra halmozna a többi jobboldali minuszoló is.Igen, ott a HIR TV nekik és a Magyar Nemzet újság..

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +2 (2 szavazatból)
  22. Ezek az emberek miatt,fog ez az ország tönkremenni,semmi érdekük nincs,se anyagi,se erkölcsi abban amit dicsérnek,és mégse tudod nekik megmagyarázni,hogy haver neked is szar lesz.Onnan tusod,hogy fideSS bérenc,hogy tényekre és valós felvetésekre,csak a betanult kötelezőt mondja fel.Önálló gondolat.és a valóság reális értékelése nulla,valami mátrixban élnek szegények.A buta mindig másban keresi a hibákat,közben ő az aki már mást se csinál,csak hibát hibára halmoz.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (1 szavazás)
  23. én meg még pluszt is adtam neki….ehh…mi naívak…

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (1 szavazás)
  24. Nemszokásom linkeket nyomatni , de ezt érdemes elolvasni , nemhosszú :
    http://mandiner.hu/cikk/20111121_magyarorszag_az_eurazsiai_unioban

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +2 (2 szavazatból)
  25. Geyza!
    Először azt hittem ez vicc. :)))))

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (0 szavazatból)
  26. Avi : hát ha az akkor rossz vicc.
    Más:
    Most nyomatja a Klubrádió hogy ultimátumot intézett az IMF a Kormányunkhoz. Addig nincs pénz amíg nem módosítan a pénzügyi törvényeken , EU játékszabályok szerint.
    Más :
    A Fradinak visszavásárolták a stadiont . Államilag.
    Más : Budapestet is jól leminősítették a gaz Hitelminősítők.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +2 (2 szavazatból)
  27. bruckenbacker kapitany

    • malachy
    2011. december 27. kedd
    19:27

    Idézek Tőled:

    Az mszp-hez? Soha nem fogok rájuk szavazni, komcsi utódpártra nem (döbbenetes számomra, hogy azok akik fasiszta utódpártra soha sem szavaznának minden további nélkul szavaztak és szavaznak az ex-komcsikra)

    Hm Hm ….. az általad favorizált narancsszínű együttesben mennyi a komcsi? Inkább Az az utódpárt az a gyanúm. Sőt a DK illetve amiből kivált tetteiben már a kommunizmusra semmiben sem emlékeztet.
    Modern európai középpárt mindkettő. Emlékeztetlek: Ne azt nézzék amit mondok, hanem amit teszek.
    Kétfedelűből csak a repülő szép ugyebár

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +3 (3 szavazatból)
  28. bruckenbacker kapitany

    Hagyjuk Malachyt!
    Nyilván megemelték a hsz-ek után fizetendő összeget, vagy leütésenként fizetik:)

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (1 szavazás)
  29. Haboru ota nem lattam olyan hosszu sort mint karacsonykor egy tanyer meleg etelert. A Rokustol a Blahaig 300 meteren alltak a hidegben az emberek az ehes emberek.
    Ide akartam hozni egy kepet , de nem sikerult, a facebookon fent van
    Malachi erre igazan buszkek lehettek. Nem baj azert jut penz unneplesre 13 mill. az Operaban.
    Ez a vallasos part nem fel az Isten buntetesetol, vagy majd leimadkozzak?

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +2 (2 szavazatból)
  30. meg azonis csodálkozom hogy emberek órákon át álltak sorba az Őrsvezértéren olyan fenyőfáért amit visszavesznek kétezerért ha az IKEA.-ban vásárolt valamit a páciens.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (0 szavazatból)
KOHÁNYI TÁRSASÁG LÉPJEN BE!
AP VIDEÓ - HÍREK A VILÁGBÓL
AP VIDEÓ - HÍREK A VILÁGBÓL
Szabad Magyar Tv
Szolgálati közlemény

Felhívjuk vendégbloggereink és olvasóink figyelmét, hogy az alábbi vendégblogok némelyikének legfrissebb posztjai, ill. linkjeik technikai okokból, rajtunk kívülálló, a WordPress.com által bevezetésre kerülő változások következtében nem jelennek meg. Ezért az érintett blog-dobozkák egyelőre üresek. A probléma megoldásán az AN munkatársai dolgoznak. Addig kérjük a bloggereink és olvasóink megértését és türelmét.

Áthidaló megoldásként, a helyzet rendeződéséig itt is felsoroljuk a kárvallott blogok linkjeit, hogy olvasóik mégis el tudják őket érni az AN-ről is:


Az AN szerkesztősége.
2015.03.23.

RSS e-Vitae
RSS kanadaihirlap
RSS torokmonika
Videók

videos