Washington/Yangon – Hillary Rodham Clinton amerikai külügyminiszter személyében évtizedek óta először járt magasrangú amerikai vezető az egykori Burmában. A délkelet-ázsiai országban 1962 és 2011 között katonai diktatúra volt, de a jelenlegi, polgárinak mondott kormányzat tagjai is jórészt ugyanazok, akik korábban uniformisban terrorizálták a lakosságot. Clinton elsősorban a házi őrizetből kiszabadult polgárjogi harcost, Aung San Suu Kyit látogatta meg, a helyi kézivezérelt média bosszúból Lukasenko és felesége látogatását közölte vezető hírként.
Sok évtizedes elszigeteltségnek, elnyomásnak és szegénységnek vethet véget, ha Myanmarnak valóban sikerül kitörnie a diktatúrából. Ezt segítheti elő Hillary Clinton látogatása az alapvetően kínai érdekszférába tartozó, de Észak-Koreával is katonai együttműködést folytató országban. A történelmi, háromnapos látogatás legfontosabb pillanat az volt, amikor Clinton találkozott a Nobel-békedíjjal kitüntetett Aung San Suu Kyivel, aki nem kevesebb, mint két évtizedet töltött a junta jóvoltából házi őrizetben.
Clinton a myanmari ellenzék ikonikus alakjával vacsorázva kijelentette: az ország népének ugyanannyi joga van a szabadságra, mint valamennyi más nemzetnek. „Látni akarjuk, amint ez az ország elfoglalja a világban az őt megillető helyet”, jelentette ki a külügyminiszter.
Suu Kyi, akinek Nemzeti Liga a Demokráciáért nevű pártja 1990-ben választásokat nyert, de a katonaság megakadályozta, hogy a hatalmat gyakorolja is, pozitívan nyilatkozott azokról az óvatos reformlépésekről, amelyet Myanmar néhány hónapja hivatalba lépett polgári kormánya eddig megtett. Clinton leszögezte, hogy a rendszernek szabadlábra kell helyeznie az összes politikai foglyot, teljes mértékben véget kell vetnie a kisebbségek ellen folytatott brutális hadjáratoknak, és általában mindent el kell követnie, hogy javulás álljon be az emberi jogok tiszteletben tartása terén. A külügyminiszter külön felhívta arra a figyelmet, hogy Myanmarnak meg kell szüntetnie minden együttműködést Észak-Koreával.
Suu Kyi, aki tervezi, hogy indul a következő választásokon, kijelentette: „Ha együtt haladunk előre, bízom abban, hogy nem lesz visszafordulás a demokrácia útján. Még nem vagyunk ezen az úton, de reméljük, hogy barátaink segítségével és megértésével mihamarabb rajta leszünk.”
Az amerikai külügyminiszter a myanmari államfővel
Clinton találkozott Thein Sein elnökkel is, aki korábban, egyenruhában a junta élén állt, és kisebb jutalomcsomaggal díjazta a demokrácia irányába eddig megtett lépéseket, de hozzátette: ahhoz, hogy az Egyesült Államok beszüntesse a Burmával szembeni szankciókat, többre lesz szükség. A szankciók vagy azok egy része felfüggesztéséhez a Kongresszus jóváhagyása szükséges. Korábban több törvényhozó bírálta Barack Obama elnököt, mert szerintük látszatintézkedések alapján jutalmazza a myanmari rezsimet.
A most bejelentett csomag legfontosabb része, hogy az Egyesült Államok a továbbiakban nem akadályozza az együttműködést Myanmar és a Nemzetközi Valutaalap között, aminek köszönhetően hamarosan kölcsönöket vehet fel a világ egyik legszegényebb országa, hogy gazdasága felépítését megkezdje. Amerika továbbá egészségügyi és kisebb pénzügyi támogatást nyújt, valamint együttműködik Myanmarral a kábítószer elleni harc terén.
Amennyiben a demokratizálódási folyamat előrehalad, sor kerülhet a diplomáciai kapcsolatok helyreállítására is. Az Egyesült Államok az 1990-es évek elején, Suu Kyi házi őrizetbe vetésekor hívta haza yangoni nagykövetét.
A központilag irányított myanmari sajtó csak másodikként közölte Clinton és Suu Kyi találkozóját. Az első helyen, a címlapokon mindenütt Alekszandr Lukasenko belarusz diktátor és felesége myanmari látogatása szerepelt.
Ilyen sok aranyozott háttér nem teszi hitelessé a diktatórikus rendszerekkel fenntartott “barátságot”. :)
*
Lehet, hogy a jelenlegi USA nagykövet, Papadopulosz asszony visszahívásának az a feltétele, hogy, mondjuk Gyurcsányt lecsukják? …És akkor több mint húsz évig hagyják az Orbán juntát tobzódni.
Burma esete erre enged következtetni.
*
A cikk első képén csak Suu Kyinek van tartása, az amerikai külügyes nagyasszony csak színjátékot játszik vele és szenvedő népével, hogy Kínát megszorongassa, passzív hatalmi terjeszkedését meggátolja. Demokráciát ugyanis az arab világban is létre lehetett volna hozni több évtizeddel ezelőtt, ha az ÉRDEKÉBEN állt volna az USA-nak, de nem tette, hagyta megfélemlíteni, elnyomni és legyilkolni sok ország ellenállóját, ha a “baráti” diktátor cserébe biztosította hűségét és olaját felé. Idén itták meg ennek a rövidlátó és önző külpolitikának levét, amikor több egykori zsarnokot elűztek, bíróság elé állítottak sőt megöltek, és a nép akarva-akaratlanul is az iszlámfasiszta “demokratikus” térnyerésére tette le voksát. Megérdemli a Nyugat, hogy egy rakás önálló, szabad akaratú, de barátságtalan országgal kelljen ezután üzletelnie, amiért ilyen sokáig hülyére vették az ott élőket.
…
Jöhet a mínuszolás, de előbb gondolkodjatok!
Várom, mikor üzeni ugyanezt Magyarországnak.
Ego
2011. december 2. péntek
19:51
Már kétszer is megtörtént, csak a hallássérülteket célszerűbb írásban figyelmeztetni. :(
Gondolod, hogy tud olvasni?
Demokrácia arab világban??????????
Avi
2011. december 2. péntek
21:27
Mianmarban nem arabok laknak – az már délkelet-Ázsia – Thaiföld szomszédja.
Gets!
Szerintem Avi ezt a kérdést Animebj(19.23) utolsó mondatára tette fel.
komplementer
Pontosan :)
komplementer
2011. december 3. szombat
09:29
Avi lehet vitapartner, animebj kevésbé, de rá is vonatkozik, hogy az már nem arab világ.
gets:
…
Nem vagyok feltétlen arabbarát, sőt kritikus vagyok velük szemben, de engem azért tekintetni méltatlan vitapartnernek, mert nem alkalmazok kettős mércét, mert Amerikát ugyanúgy felelősnek tekintem az arab világ helyzetéért, mint magukat az ott élőket, mert tisztába vagyok azzal, hogy sehol sincs két egyforma demokrácia, így a Nyugat kénytelen lesz elfogadni az elzavart diktátorok helyére lépő egykori ellenzéket képviselő iszlámfasisztákat, akiket már korábban szövetségessé kellett volna tenni, hogy ne hangolja ellenük a felszabadított népet. Igen, ez a szomorú igazság, hogy az arabok-muszlimok se hülyék, akik arra születtek, hogy elverjék őket akár önálló, akár bábként ráncigált zsarnokok, és igen, történelmükbe, kultúrájukba és hagyományaikba bizony mélyen bele van ivódva az iszlám vallás és felfogás. Nem kell szeretni ezt a vallást, de nem is kell gyűlölni követőit, amiért másképp látják a világot, és ha hagyjuk, maguktól is rájönnek, hogy annak megreformálása és az emberi jogok kiterjesztése nélkül nem kerülhetnek jobb helyzetbe, hiszen a demokrácia sem képes önmagában kezelni elmaradottságukat, szegénységüket.
Kedves Animebj
2011. december 3. szombat
18:48
Nem kívántam ilyesmit állítani, hogy bármire méltatlan lennél, de a hsz-eid többségét nem tudom nem kettős mércének tekinteni. Egy rakás jó dolgot leírsz a nem igazán rövid kommentjeidben, aztán fejbe vágod az olvasót egy nem odavaló, hamis képpel, de hát én nem vagyok ítélőszék, csak ez a véleményem.
Ez a cikk pl. nem arabokról szól, hanem “hátsó India” egyik kb.70 milliós országáról – és esetleg az USA segítségadásáról.
gets:
…
Ez akkor is színjáték, amely egy magát a demokrácia és az emberi jogok zászlóshajójaként tekintő nagyhatalomtól én nem nézzek el. Mert egy dolog, hogy mindenféle elnyomó zsarnokság úgy kezeli gyengébb szomszédjait, mint saját népét, rájuk a szót sem érdemes vesztegetni, de egészen más dolog Amerika felelőssége, amely ország annak ellenére tart fent puszta kereskedelmi kapcsolatoknál sokkal többet egyes diktatúrákkal, hogy saját hazájába semmiképpen nem kívánna ilyet. Mianmar kétségtelenül a világ egyik legelszigeteltebb és legbrutálisabb diktatúrája, ezért természetes, hogy szüksége van az ott élőknek a külső passzív támogatásra a katonai junta ellen, de ezt ne a reálpolitika könyörtelensége vezesse, hanem az igazi ideológia. Erre ismét jó példa Magyarország és Irán esete a demokráciával; 1956-ban a Nyugat ölbe tett kézzel nézte szabadságharcunk vérbefojtását, de alig három(!!!) évvel ezelőtt már nem tűrte, hogy a brit és amerikai olajvállalatok érdekével dacoló Mosszadek miniszterelnök államosította országa olajiparát, amiért a külföldiek nevetségesen kevés részesedést adtak el nekik, és ezért a CIA eltaposta az első iráni demokrácia hajtásait (ezek után valahogy nem hiszem, hogy pusztán a jelenkori iráni mullahrácia megdöntése lenne a szívügye az USA-nak). Ma is számos olyan diktatúra van életben, amelyek létét csak is kizárólag gazdasági, esetleg katonai meggondolás vezérli, különben már rég elsöpörte volna őket a megfélemlített népeik.
Azért én nem mosnám egybe az 50-es évek és a ma USA politikáját és főként nem a világpolitikát, mert nemcsak a 60-70 év az eltérés.