Budapest – Léteznek még örök optimisták, akik mindig hisznek az emberi jóságban, amely felülkerekedik a rosszon. Ők a legkevésbé veszélyes szekta. Rendezvényüket is sikeresnek vélték, ők legalább jól érezték magukat. Hogy körülöttük milyen a világ? Arról ők nem tehetnek, ők tánccal oldják meg a problémákat.
„Értsék meg, hogy ha az ember a lehetetlenért küzd, akkor már el is kezdte lehetségessé tenni azt”, mondta Oscar Arias Sánchez Nobel-békedíjas politikus, ami mottója is lehetne a szeptember 21-én, szerdán este lezajlott, Fiatalok az Emberi Jogokért Alapítvány által rendezett, „Tánc a Békéért a Béke Világnapján” című eseménynek, melyet a Felvonulási téren az 56-os emlékműnél rendeztek.
A szervezők szerint túl sokan gondolják azt, hogy a békés egymás mellett élés, akár országok, akár az egyes emberek között, nem lehetséges. “Mi azonban tudjuk, hogy vannak eszközök, amelyekkel ez elérhető. Az egyik legfontosabb a 30 alapvető emberi jog, melyet 1948-ban gyűjtöttek egybe” – vallják.
A szervezők nyilatkozata szerint, “annak érdekében, hogy ezt minél több emberrel tudassuk, a zenénk messzire hallatszott, így odavonzotta azokat is, akik korábban nem értesültek az eseményről. Sokan jöttek kékben, ahogy kértük és még napnyugta előtt világoskékben pompázott az egész tér a több száz lufitól. Amikor a résztvevők saját békéről szóló gondolataival együtt a magasba emelkedtek, gyönyörű látvány volt.
Vannak olyanok, akik hangosak és nem értenek egyet; de mi tudjuk, hogy a legtöbben csendben a békére vágynak. Mi továbbra is nekik segítünk.
- info@fiatalokazemberijogokert.hu
- www.fiatalokazemberijogokert.hu
- http://www.facebook.com/groups/216563831737784/”









Figyu!!!!!!!!!!
Addig vagyunk jól míg a magyar kormány nem száll be a béke megvédésébe.
Miért?
Akkor békeharc lessz ?
( Ammá vót régen is..)
Gázsi,
‘há vigggyyen meg tigedet a zorbánviktor, hogy a nyü essen beliid…
‘dik mán háát míít kell vídeeni a bíkíín… :)