Ronai and Ronai
AMERIKAI

Lemondott a japán kormányfő 2011. augusztus 26. péntek 11:10 | AN

  • Nincs még hozzászólás
  • Print Friendly and PDF
  • Betűméret változtatás
Share
Lemondott a japán kormányfő

Tokió – Japán sokat támadott miniszterelnöke, Naoto Kán benyújtotta lemondását. Ő sem maradt sokáig posztján, utódjának is nehéz dolga lesz.

Kán a lemondását a Japán Demokrata Párt ülésén jelentette be, melyet a televízióban követhettek nyomon a polgárok. Ezzel 15 hónapnyi regnálás után távozik posztjáról a japán kormányfő, akit a hatodik személy válthat a kormány élén öt éven beül.

A miniszterelnök még júniusban kötötte maradását három kulcsfontosságú törvény megszavazásához, ám a parlament pénteken úgy döntött, nem ad további bizalmat Kánnak.

Kánt sokat bírálták a márciusi földrengés és cunami utáni katasztrófasorozatban mutatott teljesítményéért. Sokak szerint ugyanis nem tudott olyan vezéregyéniség lenni, akire egy ilyen helyzetben egy országnak szükség lenne. Ezen kívül saját pártján belül is sok támadás érte már a katasztrófa előtt is.

A következő miniszterelnök személyéről hétfőn döntenek Japánban, akinek szintén nem lesz egyszerű dolga. Egy ország újjáépítését kell tovább menedzselnie, miközben a fukusimai atomerőmű továbbra is szivárog.

VN:F [1.9.3_1094]
Értékelés: 5.0/5 (1 szavazás)
VN:F [1.9.3_1094]
Értékelés: 0 ( 0 szavazatból)
Lemondott a japán kormányfő, 5.0 out of 5 based on 1 rating

Címkék:, , , , ,

  • Nincs még hozzászólás
  • Print Friendly and PDF
  • Betűméret változtatás
Share
Kapcsolódó cikkek

Minden magyar család egymilliót fizet Paksért 2014. január 23. csütörtök

Lázár lesz Orbán után a miniszterelnök 2014. január 16. csütörtök

Paksi Hapsik 2014. január 16. csütörtök

KOHÁNYI TÁRSASÁG LÉPJEN BE!
AP VIDEÓ - HÍREK A VILÁGBÓL
AP VIDEÓ - HÍREK A VILÁGBÓL
Szabad Magyar Tv
Szolgálati közlemény

Felhívjuk vendégbloggereink és olvasóink figyelmét, hogy az alábbi vendégblogok némelyikének legfrissebb posztjai, ill. linkjeik technikai okokból, rajtunk kívülálló, a WordPress.com által bevezetésre kerülő változások következtében nem jelennek meg. Ezért az érintett blog-dobozkák egyelőre üresek. A probléma megoldásán az AN munkatársai dolgoznak. Addig kérjük a bloggereink és olvasóink megértését és türelmét.

Áthidaló megoldásként, a helyzet rendeződéséig itt is felsoroljuk a kárvallott blogok linkjeit, hogy olvasóik mégis el tudják őket érni az AN-ről is:


Az AN szerkesztősége.
2015.03.23.

RSS e-Vitae
RSS kanadaihirlap
RSS torokmonika
Videók

videos