Hunčík Péter: Megmozdul a nép, megroppan a Híd? 2011. augusztus 10. szerda 5:26

Hosszú viták után a nyár elején mégiscsak megszületett Szlovákiában a várva várt nyelvtörvény, amely szerint azokon a településeken, ahol a lakosság számaránya eléri a 15%-ot, a polgárok hivatalos érintkezésben is használhatják az anyanyelvüket. Amikor Bugár Béla, a Híd párt elnöke és Rudolf Chmel alelnök, egyben szlovák miniszterelnök-helyettes,  bejelentették, hogy a parlament elfogadta a tizenöt százalékos küszöböt, a másik oldal azonnal támadásba lendült. Érdekes ütközet volt, mert a „másik oldalon“ ezúttal karöltve álltak szlovákok és magyarok. Nem is akármilyen személyiségek, hanem az  SNP (Szlovák Nemzeti Párt), az  MKP (Magyar Koalíció Pártja) és a magyar kormány képviselői.

Slotáék hazaárulással vádolták a kormánypárt szlovák nemzetiségű honatyáit,mondván, hogy ez a nyelvtörvény a Felvidék elmagyarosítását szolgálja, az MKP vezetői nemzetárulással vádolták Bugárékat, azt állítva, hogy ennek a nyelvtörvénynek semmilyen gyakorlati haszna sincs, mert nem kötelezi a hivatalt a kisebbségi nyelv használatára, csak megengedi a polgároknak, hogy használhassák anyanyelvüket. Semjén Zsolt magyar miniszterelnök-helyettes pedig a Híd politikáját elemezve az erdélyi Tusványoson kijelentette, hogy a többségi nemzettel történő együttműködés az asszimiláció gyorsforgalmi útja. Ezzel tulajdonképpen azt mondta, hogy a Híd a pokolba vezető útra lépett. (Remélem, sikerült a miniszterelnök úr retorikájához illő képzavart produkálnom.)

Vizsgáljuk hát meg az eseményeket és jó magyar  szokás szerint kezdjük hátulról a dolgot.

III.

Kimondom, hogy én Semjén Zsoltnak ezt az együttműködés=asszimiláció elméletét badarságnak tartom.  Először is azért, mert sajnos asszimilálódunk mi együttműködés nélkül is. Nézzék csak meg a magyar többségű területek iskoláinak megoszlását. A dunaszerdahelyi járásban nyolcvan százalék körül van a magyarok számaránya, ámde az iskolák fele mégis szlovák tannyelvű, mert a melldöngető, színmagyar házaspárok egy része  „józan latolgatás“ után szlovák iskolába íratja be gyerekét. Pedig nincs kényszer  és a szlovák iskolák jobb helyzetéről se tessék mesélni.

Mert ahhoz, hogy az ősmagyar Kovács úr Štefan helyett Istvánnak írja a keresztnevét nem kell anyagi támogatás. És mégis, tele a magyar falu Vojtechekkel és Alžbetákkal és Nagyovákkal. Talán húsz százalékot sem ér el azoknak az  aránya, akik anyanyelvükön használják a keresztnevüket.

Továbbá: a szlovákiai magyar értelmiségiek nagy része együttműködés nélkül is képtelen egy tisztességes mondatot összerakni az anyanyelvén. A bulikban a magyar fiatalok szlovák nyelven rendelnek és ha valami komoly dologról beszélnek átváltanak „államnyelvre“, hogy  „lássa a világ, hogy mink is vagyunk valamik.“

xxx

Az is Semjén Zsolt elmélete ellen szól, hogy a Híd padsoraiban ülő Peter Zajac meg Ondrej Dostál nevű szlovák képviselők sokszor eredményesebben tiltakoznak a kisebbséget érő diszkrimináció ellen, mint öt hidas meg öt emkápés képviselő együtt.

És ez a lényeg. Mert Európában a parlament hozza meg a törvényeket. Pontosabban a többség szavazza meg őket.(Gondolom, Pesten ezt jobban tudják, mint Pozsonyban.) A kisebbség egyik problémája meg épp az, hogy egyedül képtelen többséget alkotni. Viszont együttműködhet a többség azon képviselőivel, akik hajlandók európai módon viszonyulni a problémáihoz.

A 2010-es választások eredményei szerint kb. negyvenezer olyan szlovák választópolgár él a országban, aki hajlik a kooperációra (és nem nyolc, ahogyan azt Csáky Pál barátom szokta emlegetni).

Miért ne lehetne az ilyenekkel kooperálni, miért ne lehetne a segítségükkel olyan törvényeket elfogadtatni, melyek nekünk is megfelelnek?

Mert akkor nem egyedül vívtuk ki a sikert?  Mert akkor nem egyedül a miénk a dicsőség? Uraim, döntsék el végre, hogy mit akarnak. Mert egyszer amiatt sírnak, hogy bennünket magyarokat senki sem ért meg, közben meg árulóknak tartják azokat a kisebbségi magyarokat, akik mégis találnak partnert a szlovákok (románok, stb.)  között.

xxx

Tudom, Semjén Zsolt ismer sokkal hatékonyabb módszert is, mint az együttműködés. Ez a „kihörpintjük borainkat, kiharcoljuk jogainkat, megvívunk a jussunkért“  kifejezésektől hemzsegő híres virtustaktika.

Igen, az idevonatkozó szóösszetételeink tele vannak militáns kifejezésekkel. Mi sohasem egyezkedünk, mi sohasem alkuszunk. A kompromisszumok helyett inkább a kardunkhoz kapunk. Csakhogy, van egy jelenség a pszichológiában, mely szerint aki ellenséget keres, az ellenséget fog találni.

Szóval, ha mi a szomszéd ország területét harctérnek képzeljük el és a környező népekre úgy tekintünk, mint régi ellenségeinkre, akikkel évszázadok óta háborúban állunk, nos, akkor, de csak akkor, igaza van Semjén Zsoltnak. Mert a harci kakasok csatájában valóban nincs helye egy békítgető bagolynak. Aki úgysem akar átkelni a folyón, annak minek a Híd?

xxx

És sajnos van egy cáfolhatatlan tény, mely a harci kakasok és Semjén Zsolt mellett szól. Ez pedig az, hogy a világ szinte kizárólagosan a kakaskukorékolásra reagál. A békés egyezkedések, a kompromisszumok a kutyát sem érdeklik. Dél-Tirol? Észak-Írország?  Koszovó státusza? Mind-mind hosszan tartó, véres harcok eredménye. Gyilkosságok, robbantások, emberrablások. Vagyis csupa extrémista cselekedet. Pontosabban az extrém jobboldal tettei. A baloldali pártok és a liberálisok képviselői szégyenkezhetnek. Mert hosszú évtizedek során sem tudtak tisztességes technikai eszköztárat létrehozni és hatékony stratégiát kidolgozni az etnikai kisebbségek érdekében!

Sajnos a szoclib orientációjú emberek érzéketlenek a kisebbségi ügyekre! Ebből elég logikusan következik, hogy az EU és talán a világ közvéleményének szenzitivitása is alacsonyabb ezen kérdések békés megoldásával kapcsolatban.

xxx

Emlékeznek még az első szabad választásokra Csehszlovákiában, 1990-ben?  A szlovák VPN és a magyar FMK (Független Magyar Kezdeményezés)  közös listán indította jelöltjeit és meg is nyerte a választást. A „meghökkentő“ koalícióra azonnal össztüzet zúdítottak nemcsak Pozsonyból, hanem Pestről is. Hiába volt magyar alelnöke a szlovák kormánynak és a csehszlovák parlamentnek, a „tisztességes“ magyarországi magyarok ezt nem tekintették „valódi“ magyar képviseletnek. Egy magyar író-politikus a „liberális férgek árulásáról“ írt. És a férgeket el kell taposni, fejezte be magasröptű fejtegetését az írófejedelem.

És amikor az 1992-es választásokon megbukott ez a kormánykoalíció, Pesten is és Pozsonyban is fellélegeztek a „tiszta“ szívű magyarok és szlovákok. Végre vége ezeknek a blőd kísérleteknek. Még csak az kellene, hogy néhány okosmikulás felborítsa az évszázados rendet! Magyarok jobbra, szlovákok balra, és folytatódhat a csata!

II

Szóval a Híd „kiharcolt“ egy nyelvtörvényt, melyet  az „ellenségei“ csak üres  ömlengésnek neveztek. Ámde néhány szlovákiai magyar fiatal mégiscsak végigolvasta a törvényt és rájöttek, hogy azért van benne egy-két használható elem. És ekkor olyasmit tettek, amire az elmúlt huszonkét esztendő alatt nem volt példa. Elkezdtek szervezkedni és dolgozni. Nem valami ellen, hanem valamiért! Nem taktikáztak és nem vártak felsőbb utasításra. Készítettek pár száz színes matricát és teleragasztották vele Dél-Szlovákia településeit. A matricákon udvarias, de határozott hangon szólították fel a boltok és áruházak tulajdonosait, hogy magyar nyelven is tüntessék fel mondanivalójukat.

Persze, az megérne egy külön „misét“, hogy hány „színmagyar“ üzletet és vállalkozást érint ez a felszólítás. Merthogy melldöngetős polgártársaink vállalkozóként egészen máshogy viselkednek, mint magyarként. Amikor vállalkoznak, akkor azt hirdetik, hogy fő a pragmatizmus és a profit. Tehát nem fogják „ingerelni“ a szlovák nemzetiségű vevőt holmi magyar felirattal a bolt fölött. A magyar felirat, a magyar jog, no, meg a magyar jövő, a kocsmára tartozik. Ezeket a kérdéseket esténként, a harmadik pohár bor után kell megtárgyalni. Aztán leülni a számítógép mellé és névtelenül nekirontani azoknak a mocskos nemzetárulóknak, akik egyezkedni akarnak!!!

Szóval a fiatalok most elárasztották a vegyes lakosságú településeket a törvény betartását követelő matricákkal. És a boltok tulajdonosai, még a nagy üzletláncok vezetői is vakargatják a fejüket, hogy mi jöhet ezután?

xxx

Mindez apróság lenne? Nem kérem! Paul Watzlawik ezt nevezi igazi, azaz minőségi változásnak A matricás-jelenség mögött két komoly dolog mutatható ki:

-          a civil kurázsi felbukkanása és

-          a „minőségi változás“ lényegének a megértése.

Sokszor leírtam már, hogy nem attól vagyunk kisebbségiek, mert létszámban elmaradunk  a többségi nemzettől, hanem azért, mert kisebbségi módon, sokszor infantilisan viselkedünk.  A kisebbségi passzivitás hátterében leggyakrabban szorongás és kisebbségi érzés van. Olyasmiket mondunk, hogy:

„Jaj, mi erre úgysem vagyunk képesek“, vagy „Istenem, mit szólnak majd a szlovákok“.

A kisebbségi ember csak akkor mer lépni, ha jelet kap odafentről.

És a politikai elit tagjai (Pestről is és Pozsonyból is ) még fel is erősítették ezt az érzést.

Magyar politikusok az elmúlt húsz év alatt, számtalanszor elismételték, hogy a kisebbségi ember feladata az, hogy csendben kivárja a megfelelő helyzetet. Azt sohasem mondták, hogy a kisebbség képviselőinek is önvizsgálatot kell tartania, és azt is meg kell vizsgálnia, hogy az adott helyzetben helyesen viselkedett-e.

Ehelyett olyasmiről beszéltek, hogy nyugalom fiúk, itt van nektek az anyaország, mi majd segítünk, mi majd elmegyünk Brüsszelbe is, mi majd megmutatjuk a világnak, hogy ti ott a Felvidéken (Erdélyben) mennyit szenvedtek.

Ezenkívül olyasmiről szóltak a pesti híradások (mert a magyar tömegtájékoztatás is nagy vehemenciával „szállt rá“ erre a témára), hogy veletek nincs semmi baj fiúk, tehát mindent csinálhattok úgy, mint régen. Mert nem veletek, kisebbségi magyarokkal van baj, hanem az intoleráns szlováksággal.

Tehát nem nektek kell lépni, nekik kell megváltozni, őket kell ráncba szedni.  De nyomban azt is hozzátették, hogy ti, kisebbségiek, erre sohasem lesztek képesek, ezért nyugodtan várjatok ránk. Mi majd ráncba szedjük őket. Persze, csak akkor, ha ez nekünk megfelel.

Nem hiszik, hogy ez a helyzet? Akkor nézzük meg a legutóbbi magyarországi „intervenciót“, amikor is az anyaország úgy döntött, hogy segít a szlovákiai magyaroknak: igen, felkínálták a magyar állampolgárság megszerzésének lehetőségét. És mikor tették ezt? Kb. két héttel a szlovákiai választások előtt, amikor a Duna balpartján izzott a levegő.

Kinek tettek jót ezzel? Ján Slota nemzeti radikális pártjának, amelyik ennek a magyar „gesztusnak“ (is) köszönhetően  0,07 százalékkal túlugrotta a parlamenti küszöböt.  Ami tökéletesen megfelelt Budapestnek, hiszen ha a magyar parlamentben ott a Jobbik, akkor nehogy már a szlovák parlamentből hiányozzon egy hasonló ideológiájú párt.

Persze, a választásokra készülő MKP-t is támogatni akarták ezzel a lépéssel, bár Csáky Pál, az MKP akkori elnöke, személyesen kérte a pesti döntéshozókat, hogy halasszák el pár héttel a bejelentést. Nos, nem halasztották el, mert úgymond Pozsony majd megszokja, hogy ezentúl így mennek a dolgok.

Hát Pozsony erre gyorsan (még a választások előtt) hozott egy diszkriminatív ellentörvényt, amely szerint, aki egy másik ország állampolgárságát veszi fel, az automatikusan elveszti szlovák állampolgárságát, és ezzel a gyors beavatkozással Robert Ficó megmutatta a választóinak, hogy a szlovák-magyar konfliktusban helyén van a szíve és az esze. (Toronymagasan meg is nyerte a választást.)

Az MKP meg talán épp ennek a „könnyű pesti sértésnek“ köszönhetően nem jutott be a parlamentbe, mert a szlovákiai magyarok nagyobbik része nem úgy gondolkodik, ahogyan azt Pesten elvárnák tőlük. És ezek a választópolgárok azt üzenték Orbán Viktornak, hogy ők inkább a tárgyalás és megegyezés mellett döntenek. És akik legutóbb még az MKP-re szavaztak, 2010-ben a Hidat, vagyis Bugár Béláék magyar-szlovák vegyespártját támogatták szavazatukkal.

xxx

Szóval, a „matricás“ fiatalok megértették, hogy a változást önmagunkon kell elkezdeni! Először meg kell vizsgálni a saját erőnket és lehetőségeinket, aztán világosan meg kell fogalmazni a céljainkat, és végül bele kell vágni. No, nem a másik képébe, hanem a munkába. Asszertív, vagyis önérvényesítő módon.

És képzeljék el, az ilyen tettek hatására szinte mindig megváltozik a másik fél viselkedése. No, nem azonnal, de lényegesen.

xxx

De ha túl lassú lenne a változás, akkor a civil kurázsi eszközeivel még mindig lehet fokozni a nyomást. Tavaly egy cikkemben írtam arról, hogy Dunaszerdahely egyik nagy áruházában senki sem volt hajlandó magyarul beszélni velem. Fizetés nélkül otthagytam a kasszánál a teli kosarat és azóta nem tettem be a lábam abba az áruházba. Hál‘ Isten, ma már olyan a helyzet, hogy van választék, máshol is vásárolhatok.

Az ismerőseim erre csak legyintettek, és azt mondták, hogy ezt a hóbortomat már jól ismerik.  Különben is az általam bírált áruház pár eurocenttel olcsóbban kínálja portékáit, mint a többiek. És mindezt olyan magyar nemzetiségű fickók magyarázták nekem, akik Mercedes terepjáróval érkeztek az áruház parkolójába.

Nos, a hatvanas években a színesbőrűek Amerika déli államaiban nem az olcsóságon töprengtek. Egyszerűen elkerülték a fajgyűlölő boltosok üzleteit. Ezt a dolgot ők, akkor, bojkottnak nevezték. Visszatekintve, egész eredményesen bojkottáltak!

xxx

Szóval megindult valami, amit a pártok egyre nehezebben tudnak majd kezelni. Pár nappal ezelőtt egy fiatal jogászhallgató nyilvánosan bejelentette, hogy felvette a magyar állampolgárságot, és most várja, hogy mi történik vele. Brávó! A szlovák tiltó törvény ugyanis kimondottan Európa-ellenes. Szakértők szerint még a szlovák alkotmánynak is ellentmond.

A jelenlegi szlovák kormány miniszterei, persze, újra és újra elmondják az ismert tényt, hogy a mai helyzetet  közösen készítették elő Pest és Pozsony harcikakasai.

Meglehet, de Radičováék immár másfél éve regnálnak, úgyhogy bőven lett volna idejük arra, hogy megtárgyalják a dolgot Orbánékkal, és közben érvénytelenítsék Robert Fico „műremekét“.

De ők nem tettek semmit, csak vártak, hátha maguktól is megoldódnak a dolgok.

Hát megoldódtak. De nem úgy, ahogyan azt ők várták. A Léváról származó fiatalember, Gubík László ugyanis nem politikus, és ezért nem is taktikázott.

Talán tudják, hogy Berényi József, az MKP mostani elnöke, januárban nagy csinnadrattával bejelentette, hogy kérelmezi a magyar állampolgárságot. Címlapsztori lett a dologból. Mindenki azt kérdezte, hogy vajon mit lép erre a szlovák kormány? Mit mond a szlovák Alkotmánybíróság, ha Berényi megkapja a magyar állampolgárságot (is)?

Ámde azóta sem történt semmi. A nagyhangú pártelnök a bejelentés óta hallgat. Hiába kérdezik őt az újságírók, hiába szólítja fel őt volt parlementi kollágája, Ján Slota, hogy ugyan

már nyilatkozzon, az elnök úr nem válaszol. Azt mondja, hogy taktikailag helytelen lenne erre a kérdésre választ adni. Ehelyett minden alkalommal elmondja, hogy mekkora felelősség terheli a Hídat, és személy szerint Bugár Bélát a kialakult helyzetért.

I.

És ezzel „hazaérkeztünk“. A tavalyi választások után úgy tűnt, hogy  a militáns és intoleráns kampányt folytató MKP eltűnik a süllyesztőben és a Híd megszilárdítja pozícióját a szlovákiai magyarok között. De a legutóbbi közvélemény-kutatások eredményei nem ezt mutatják. Vizsgáljuk hát meg, mi változott az elmúlt hónapokban.

xxx

Ha körülnézünk az MKP házatáján azt látjuk, hogy a vezetőség felismerte, hogy sok előnye van annak is, ha egy párt csak kívülről nézi a parlament épületét. Nincs felelősség, nem kell kapkodni, a vezetők fütyülhetnek társadalmi összefüggésekre.

Az MKP-nak elég a  monotematikus politizálás. Vagyis, minden figyelmét és energiáját  a Híd nemzetiségi programjának bírálatára összpontosíthatja.

És ami ettől is fontosabb, a párt magyarországi helyzete hatalmasat változott. Ugyanis tavaly óta egy kétharmados többséggel rendelkező kormányerő partnerei lettek.

És akit a Fidesz támogat, az „fényévekkel“ jobb helyzetbe kerül, mint az, akit az MSZP-SZDSZ koalíció „támogatott“. Ez meglátszik a párt anyagi helyzetén (a legutóbbi kimutatás szerint az MKP a Smer után a második leggazdagabb párt Szlovákiában), sajtószereplésén és a párt tevékenységének támogatásán is.

A Fidesz tudja, hogy mit akar, és eldöntötte azt is, hogy kivel akarja elérni célját. Most már csak a szlovákiai magyarokat kell megkérdezni arról, hogy akarják-e ezt az újarcú MKP-t.

xxx

No és a Híd? 2009-ben egy emberen múlott, hogy lesz-e Híd nevezetű vegyespárt. Ami a szlovákiai viszonyokat tekintve normális jelenségnek mondható. Én például pozitív jelnek tartottam azokat az óriásplakátokat is, melyek szövege csak annyi volt, hogy Lebo Béla (Mert Béla!). Ez azt jelenti, hogy Bugár Bélának komoly beágyazottsága van a szlovákság körében is.

Az viszont már komoly hiba, hogy a párt még ma is egyenlő Bugár Bélával. Néha-néha feltűnik Simon Zsolt mezőgazdasági miniszter, itt-ott megjelenik Rudolf Chmel miniszterelnök-jelyettes alakja is, de hol vannak a többiek? Merre kószál Nagy József környezetvédelmi miniszter úr, hová tűntek az államtitkárok, és merre vannak a parlamenti képviselők? És hol vannak a párt szakértői?

Hisz a választási kampányban mindvégig arról beszéltek, hogy a Híd nemcsak a nemzetiségi politikával foglalkozik majd, mert jól felkészült szakemberei a társadalom minden szférájában járatosak.

Ezek a szakemberek kommunikációs hiba következtében tűntek el, vagy nem is léteztek?  Egy kormánypárt esetében elfogadhatatlan, hogy a monetáris politikától kezdve a iskolaügyön, a szociális dolgokon és a jogi problémákon keresztül minden témakörben csak egy ember nyilvánul meg. Még akkor is, ha ezt az embert Bugár Bélának hívják.

Ezt a mai, professzionálódott világban nem lehet megtenni. Ez dilettantizmus! Egy ember képtelen mindenre figyelni, mindenütt ott lenni, mindenben szakérteni.

És legvégül: hol vannak a Híd helyi és járási politikusai és szervei? Róluk sem hallani.

Pedig most igazán szükség lenne egy koncepciózus, profi csapatra.

Lehet, hogy még nem értették meg a lényeget, ezért elmondom nekik: az MKP-Fidesz együttműködés nem ad hoc ötleteken alapszik és ezt a kooperációt nem dilettánsok irányítják. Szóval, hidas barátaim, tessék felkötni azt a bizonyos gatyaszíjat!

xxx

Aztán nézzük meg a Híd partnereit. Ha a szlovák koalíciós partnerek viselkedésére gondolok, akkor nagyon dühös leszek. Szűkkeblűség, szűkmarkúság és gyanakvás minden vonalon. Azt is mondhatnám, hogy rosszindulat. De minimum üldözési mánia. És az ismert sztereotípiák meg előítéletek, mely szerint, ha egy politikus magyar, akkor elsősorban Magyarország érdekeit tartja szem előtt.

Higgyék el, sokszor azon gondolkodom, hogy miben különbözik Mikuláš Dzurinda, a kormánykoalíció legerősebb pártjának, az SDKU-nak a pártelnöke, Robert Ficó volt miniszterelnöktől? Hát „magyar ügyben“ sok a hasonlóság.

xxx

A Híd igazi partnerei természetesen azok az  együttműködő szlovák politikusok, akik egy törpepárt, a Polgári Konzervatív Párt (OKS) tagjai, de a Híd választási listájáról kerültek be  a parlamentbe, mégpedig úgy, hogy olyan mennyiségű ún. preferencia szavazatot gyűjtöttek be, hogy ezzel a lista alsóbb helyeiről képesek voltak bejutni a törvényhozásba.

Négy ilyen szlovák nemzetiségű politikusról van szó. Ők elsősorban szlovák szavazók támogatásával léptek előre. Ezt onnan lehet kikövetkeztetni, hogy színtiszta szlovák járásokban, városokban kapták a preferencia szavazatokat. És ezen a szavazatmennyiségen lehet „lemérni“, körülbelül hány szlovák nemzetiségű választópolgár támogatta a magyar-szlovák vegyespártot. (Írásom elején említettem, hogy minimum negyvenezer szlovák szavazatról lehet szó.)

Szóval ezekkel a szlovák kollégákkal meg a Híd vezetői vesztek össze.  Kimondom nyíltan, hülyeségeken. Ahelyett, hogy használnák Šebej, Zajac, Dostál vagy Osuský urak ismertségét és vitathatatlan hatását a szlovák intelligenciára, azon kezdtek el vitatkozni velük, hogy az említett urak neve után Híd, vagy OKS rövidítés álljon-e.

Persze, Peter Zajac OKS elnök sem „ártatlan“ ebben a kérdésben, de kérdem, egy megnyert választás után tényleg ez a legnagyobb probléma?

xxx

Azt mondják, hogy a szegény embert még az ág is húzza. Én meg egy újabb képzavarral tetézném ezt a közmondást, és kijelentem, hogy a Híd bizony könnyen elcsúszhat, mégpedig épp azon a banánhéjon, amit maga dobott el.

Amint az írásomból kiderül, az vitathatatlan, hogy a nyelvtörvény a Híd érdeme. De az utána jelentkező civil aktivitás olyan, mint az a bizonyos palackból szabadult szellem. Tegnap voltak a matricák, ma van a kettős állampolgárság ügye, és mi jön holnap?

Természetesen, nem az a baj, hogy ezekben az ügyekben a szlovákiai magyarok elkezdtek autonóm módon viselkedni. Sőt, mi civilek ennek örülünk a legjobban!

A Hídnak viszont könnyen meggyűlhet a baja ezekkel a fiatalokkal, és az is megtörténhet, hogy ezekből a matricás és állampolgársági dolgokból épp nekik lesznek kellemetlenségei. Különösen akkor, ha a Híd vezetői nem változtatnak lényegesen a munkastílusokon.

xxx

Enélkül csak abban bízhatnak, hogy jön az MKP és „felkarolja“ ezeket az ügyeket. Mert pár nappal ezelőtt megjelentek Dél-Szlovákia városaiban azok a „meghökkentően izgalmas“ óriásplakátok, melyeken az MKP azt hirdeti, hogy mostantól ő irányítja a nyelvhasználati kampányt.

Szóval a civil kurázsi helyett ismét hozzák a pártmunkát. És ha összehasonlítom egy pártkatona és egy civil viselkedését, például a kettős állampolgárság ügyében, (Gubík úr karakánságára és Berényi József sunnyogására gondolok), akkor talán ez a Híd egyetlen esélye.