Ronai and Ronai
AMERIKAI

Az ócsai szegénygettó boldog élete 2011. augusztus 12. péntek 19:28 | Bartus László

  • Hozzászólások(49)
  • Print Friendly and PDF
  • Betűméret változtatás
Share
Az ócsai szegénygettó boldog élete

Budapest – Miután az Orbán-kormány bejelentette, hogy hamarosan megkezdik építeni Ócsa mellett az utcára kerülő devizahitelesek szükséglakásait, az adósok elkeseredettsége nőtt. Mindenki tudja, hogy milyenek az ilyen telepek. A házak hamar lepukkadnak, a frusztrált emberek veszekednek, beindul a bűnözés, alkohol, drog, erőszak, totális elszegényedés. Jönnek majd a londonihoz és a párizsihoz hasonló gettólázadások. Orbán tényleg beírja magát a történelembe.

A Szociális Családiház-építési Programnak nevezett akcióról kiderült, hogy a helyet azoknak készítik, akik nem tudják fizetni a devizahiteleket, és az otthonaikat elveszítik. Más szóval, ezek szükséglakások lesznek, ahova kitelepítik azokat, akik nem tudnak hova menni. Ez nem egészen ugyanaz, mint amit általában szociális lakásépítési programnak neveznek. Ez úgy szociális lakásprogram, ahogyan munkahelyteremtés a közmunka. Ugyanolyan csalás és szemfényvesztés, mint az egész “fülkeforradalom” és “nemzeti együttműködés”. Itt egy maffia megszerezte magának az országot, elvette az itt élők emberi és demokratikus jogait, az őslakosságot pedig kényszermunkára és szükséglakásokba küldi. A többi az övék. Mintha a Zorro című filmet látnánk, csak nekünk nincs egy Zorrónk.

A nemzetközi tapasztalat azt mutatja, hogy a szegénynegyedek elzüllenek és lezüllesztik a környezetüket is. Az ott lakókat a körülmények és a többiek is lefelé húzzák. Akik ide bekerülnek, azoknak innen nincs visszaút, nincs többé felemelkedés. A tapasztalat az, hogy a legtöbben tovább süllyednek, mert később még ezt a lakást sem tudják fizetni, megfelelő munkát nem kapnak, szociálisan leépülnek, az egészségük megromlik.

A devizahitelesek jelentős része magasabb társadalmi osztályhoz tartozik, mint ahova a szegénygettó révén kitelepítik őket. A könnyűszerkezetes házak Magyarországon hamar leromlanak, különösen akkor, ha a lakó nem gondoskodik róla, nem vigyáz rá, nem tud azonosulni vele. A szegények rezervátumai elkoszosodnak, hamar elviselhetetlen mértéket ölt a bűz, a szegénység, a bűnözés, az erőszak és a kábítószer. A világ minden részén nagy erőfeszítéseket tesznek, hogy az ilyen szegénygettókat felszámolják, Magyarországon viszont létrehozzák őket. A kilátástalanság olyan hátrányos helyzetű réteget nevel ki, amely erőszakkal válaszol a tehetetlensége folytán, fellázad az igazságtalanság ellen, amit az élet számukra nyújtani képes. A londoni és párizsi, valamint más nyugati országokban tapasztalható erőszakhullámok eddig ismeretlenek voltak Magyarországon, mert sem bevándorlókból, sem az elszegényedett rétegekből, ilyen elgettósodott lakótelepeket nem hoztak létre. A nagyvárosok cigánytelepeit leszámítva, mint amilyen például  tatabányai Mész-telep. Aki még nem látta a poklot, az látogasson el oda, de csak megfelelő fizikai védelemmel. Most az Orbán-kormány mesterségesen létrehozza és megteremti ezeket a rezervátumokat.

A legelkeseredettebbek azok a szülők lesznek, akik látják, hogy egyébként tehetséges és szorgalmas gyermekeik olyan hátrányok közé kerülnek, amelyeket nem lehet legyőzni. A közbiztonság hiánya miatt félni kell az utcára lépni, ezek a szegénynegyedek a romló épületek nem megfelelő javítgatásai révén hamarosan a bádogvárosokra kezdenek hasonlítani. Az Orbán-gettók olyan társadalmi problémák és feszültségek magvait ültetik el, amelyek később kezelhetetlenné válnak. A Fidesz azt ígérte, hogy segít a bajba jutott családoknak, csak azt nem mondta, hogy ez a segítség bádogvárosok, szegénynegyedek építése lesz a legrosszabb minőségű szántóföldeken, ahol állandóan feljön a talajvíz. A segítség az lenne, ha a bajba jutottak megvédhetnék otthonaikat a bankokkal szemben (Amerikában a bankok az elvett házakat ledózerolják, mert nem tudnak mit kezdeni velük), vagy a kilakoltattak emberséges elhelyezéséről gondoskodnának. Esetleg az élet emberi módon való újrakezdéséhez nyújtanának segítséget.

A házak várható minőségét sejteni lehet egy olyan országban, ahol mindenből mindent kilopnak, megspórolnak, ahol a lakónak nem lehetnek minőségi követelményei. Az állami bürokrácia révén az építkezések a korrupció melegágyai lesznek. A beköltözők pedig a társadalom aljára taszítottak.

Mi bűnt követtek el ezek a szerencsétlen, nyomorra ítéltek?

Annyit, hogy felvettek olyan hitelt, amelynek fizetésére rendelkeztek megfelelő keresettel, fedezettel, de rajtuk kívülálló okok miatt e hitelek törlesztőrészleteit olyan magara emelték, amit ők már nem tudnak fizetni. Ha nekik ezt bárki megmondja, akkor a hitelt soha nem veszik fel. Ha a banki termék magában hordozta annak lehetőségét, hogy a törlesztőrészlet meghaladja az adós fizetőképességét, akkor ezt a hitelt nem lett volna szabad ekkora fedezetre és ekkora fizetőképességre nyújtani. A kockázat egyedül az ügyfélé, nincs senki, aki megvédje. A “magyar emberek kormánya” pedig úgy gondoskodik róla, hogy kilakoltatja a szántóföldre egy slumosodó szegénynegyedbe és ott magára hagyja. A következmények hosszútávon többe kerülnek majd az államnak (bűnüldözés, egészségügy, oktatás, gazdasági visszaesés), mint amennyibe ezeknek az embereknek az igazi megmentése kerülne.

De a nemlétező magyar focira van pénz. Csányi 200 milliárdos állami támogatást jelentett be. Hány emberen lehetne abból segíteni? A futballozni nem tudó csapatoknak százmilliárdokért tudnak stadionokat építeni, de az önhibájukon bajba került magyar embereknek nem tudnak segíteni. A Vezért hóbortjai fontosabbak, mint a jövő nemzedéke, mint azoknak a gyerekeknek a jövője, akiket kitaszítanak a nyomorba Ócsára. A MOL megszerzése, majd 128 milliárd eltőzsdézése, nem számít. Őket ezért senki nem telepíti ki a tanyára, pedig a devizahitelesek ekkora kárt nem okoztak, ekkorát nem tévedtek.

Most pedig lehet mondani, hogy ez demagógia.

VN:F [1.9.3_1094]
Értékelés: 4.9/5 (51 szavazatból)
VN:F [1.9.3_1094]
Értékelés: +61 ( 65 szavazatból)
Az ócsai szegénygettó boldog élete, 4.9 out of 5 based on 51 ratings

Címkék:, , , ,

  • Hozzászólások(49)
  • Print Friendly and PDF
  • Betűméret változtatás
Share

49 Reader’s Comments

  1. “Mi bűnt követtek el ezek a szerencsétlen, nyomorra ítéltek?”
    Nagyot! Azt, hogy gyáva, beszari módon sunnyognak otthon, nem keresik meg egymást és még nem tanultak meg sörösüveget speciálkeverékkel dobni a megfelelő helyen. Hogy nem ORDÍTANAK ott és akkor, hogy elmennek 1 000-en a 100 000-ből. Hogy nem radikalizálódnak, csak a szájuk jár.
    Miért mennék én tüntetni? Nincs semmiféle hitelem. De nektek van! Akkor menjetek! Hogy segítsek? Rendben, segítek, de nem helyettetek.
    Ott az utca! Ott a torkotok! Hogy esetleg odaütnek? Háát,….akor sokan a markunkba köpünk és nagyon besegítünk, már csak az igazságért. Elkezdeni viszont nektek kell! Nosza!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +65 (69 szavazatból)
  2. Egyetértek, mi is pont ezt csináltuk, és ma már hol tartunk.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: -1 (7 szavazatból)
  3. “Mikor fogunk már összefogni?
    Mikor mondunk már egy nagyot,
    Mi, elnyomottak,összetörtek,
    Magyarok, és nem magyarok?”

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +34 (36 szavazatból)
  4. Ébresztő!!!!
    Meddig várunk???
    Mikor lógatjuk fell ezeket a szemeteket????

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +20 (28 szavazatból)
  5. Csigalom, nyugavér…már készülök megmenteni beszari és agyonnyomorgatott nemzetem. Tegnap kivágtam fekete kartonból az álarcomat. Holnap kezdek lovagolni tanulni. Tudja valaki, hova kell beíratkozni vívóleckék vételére?

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +9 (17 szavazatból)
  6. Atek, el kellene kezdeni a fellógatás előtt a pofájukba ordítani, hogy összeszarják magukat és nem behúzott farokkal oldalogni a fal mellett! Aztán, ha nem értik, hát akkor, magukra vessenek. Akkor le kell csapni. De akkor keményen!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +22 (26 szavazatból)
  7. Mindig elolvasom a cikkeidet lassan én is ballagok Ocsára? Inkább a szegényházba, majd látogass meg!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +10 (12 szavazatból)
  8. Katasztrófa ami ebben az országban folyik, az embernek kinyílik a bicska a – zsebében. Ennek szerintem megjósolhatatlan következményei lesznek – csak már látnánk!!!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +15 (21 szavazatból)
  9. Sajnos, a forradalomra még nem érett meg a helyzet. Ha majd az elszegényített középosztály végre tudatára ébred…

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +8 (12 szavazatból)
  10. A fennt leirtakhoz nem is fuzok hosszas kommentart, csak egy szot, GYALAZAT!
    Viszont, amirol itt nem volt szo, de LEGALABB olyan fontos!
    .
    MIBE IS KERUL MINDEZ?
    .
    Ha valaki pl.5 millio kocsont nem tud visszafizetni, elveszik a lakasat.
    .
    A bank ezt az ingatlant , ha mar 5.000.001 Ft-ert eladja, mar a penzenel van.
    .
    Saccoljato: KIK LESZNEK A VEVOK? (Csak nem a matolcsy-gyerek uj cege es a csokosok)?
    .
    Az ados kap “helyette” 15 millioert egy putrit. AZAZ: 10 milliot kidobtunk az ablakon az adofizetok penzebol!
    .
    Fel ev mulva meg johet a hirhedt olasz maffia tanulni a modszereket, mert most meg azok is szegyenlik magukat, hogy milyen “kispalyasok”!
    .
    . ES MINDEZ TORVENYEKKEL ALATAMASZTVA!!!!!!!!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +25 (29 szavazatból)
  11. Amikor 98-ban néhányan láttuk és mondtuk, hogy nem fog jóra vezetni, hogy az akkor frissen kormányra került O. nem vezettet jegyzökönyvet a kormányülésröl, háromhetente ülésezteti a parlamentet s olyanokat szólt, hogy ellenzék meg EU nélkül is van élet… akkor a barátaink közül is sokan szemberöhögtek minket.

    Szakítottak velünk családtagok, barátok, amikor a koronaúsztatásról, kayaibrahimokról meg szölöültetvényegröl beszéltünk nekik…

    Most ök is lapítanak, vannak néhány millióan… s várják, hogy valaki csináljon már valamit az ámokfutó bagázzsal.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +44 (46 szavazatból)
  12. A többség még mindig inkább mesterséges kómába kényszeríti magát, így sokkal könnyebb nem kell gondolkodni! Felelősséget sem kell vállalni, csak dagonyázni a langyos pocsolyában! Végig sem hallgat, ha el akarod neki mondani az igazságot, és persze ha a szemétre dobják mindenki hibás csak ő nem!
    Így elég nehéz segíteni bárkinek is, főképpen egy országnak! Jó lenne, ha a magyar emberek felébrednének, vágynák a szabadságot és letaszítanák a diktátort, amíg még megtehetik!
    ” A szabadság azt jelenti, hogy képesek vagyunk együtt élni döntéseink következményeivel!”

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +20 (22 szavazatból)
  13. JG teljesen egyetértek… civil curage + felelösségvállalás… vagyis a felnött polgárként való viselkedést hiányolom.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +13 (15 szavazatból)
  14. Nem értem! Miért kellene megvárni, amíg megvalósítják ezt az elb…t tervet is? Egyet értek Gonoszkával. Kire, mire várnak ezek az emberek? Kitől várják a “megváltást”? Miért nem lépnek a saját érdekükben? Már régen meg kellett volna kezdeni az ellenállást, még az elején, mikor elvették a nyugdijmegtakarításokat. Az az érzésem, hogy az egész magyarság egyre jobban belesüllyed a letargiába, a minden-mindegy állapotba. Mi kell még, ami végre felrázza ezt a népet?

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +10 (10 szavazatból)
  15. Nos, mi korunknál fogva írunk. Jó tanácsokat osztogatunk, mert már “rossz példával” nem tudunk elöl járni. De, ha mi is elfáradunk? :(

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +6 (12 szavazatból)
  16. Mária-Valéria – esetleg LévaiAnikó-telep.
    A XXI. században.
    A mária-Valéria telepen az állandósult nyomor túlélte a következő rendszerváltást, a ‘49-es kommunista hatalomátvételt. Zárvány, társadalmi fekete lyuk lett.
    Ha a magyaroknak egy csöpp eszük van, és ha kiáll egy szóba jöhető pártpolitkai alternatíva 2014-re, annak is meglesz a kétharmada. Csak ebben a feltevésben van néhány fájdalmas “ha”.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +10 (16 szavazatból)
  17. Elnézést, hogy magamtól idézek, ritka, de ha kiváltják…
    .
    “Mínuszolókommandó. Mindenki olyan bonyolultságú fegyverrel küzd, amilyet még el tud kezelni anélkül, hogy s#ggbelőné magát.
    A hülyeség egyik bája az, hogy a megnyilvánulási formák megtalálásában mégiscsak megvan a magához való esze.”

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +7 (11 szavazatból)
  18. Ha majd a szellem napvilága
    Ragyog minden ház ablakán,
    Akkor mondhatjuk, hogy megálljunk,
    Mert itt van már a kánaán.

    Remélem jól idéztem, a memóriám sajna nem a régi, de nem is ez a lényeg, hanem a napvilág! Nem is akarunk tanácsokat osztogatni szerintem, csak a tapasztalataink eredményét osztanánk meg akikkel lehet! Nem értem, hogy miért olyan kevés az ifjak és középkorúak között, aki veszi a fáradságot a gondolkodásra, vitára és a tettekre. Nekem szép nagy családom van, minden korosztály képviselteti magát és nem félnek gondolkodni és tenni is az igazságtalanságok, törvénytelenségek ellen. Nem mondom, hogy mindenben egyetértünk, nem is kell, de a legfiatalabbak is értik, hogy így nem mehet tovább, nem akarják zombik módjára élni az életüket! Miért vannak ilyen kevesen?
    Azért ők azt mondják igen is lesz alternatíva csak kicsit nehéz szülés! Nem kell egy politikai erőnek kétharmad, csak a demokráciának!!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +9 (11 szavazatból)
  19. Te nagyon idealista vagy Marcus Aurelius: a magyaroknak egy csöpp eszük sincs, hiszen ha lenne a jelenlegi kétharmad sem lenne ! Most majd elgondolkodnak, és legközelebb már ezért sem lesz ekkora fölénye egyetlen formációnak sem. Későn érő típus ez a nép ! Per pillanat is nőtt a Fidesz előnye – hát miről beszélünk ? Azt kaptuk amit érdemlünk – ezek bármit megcsinálhatnak érted ? Bármit……..Nincs tiltakozás, nincs ellenvetés, nincs semmi – mindent elfelejtettünk, csak lapítunk, kitudja meddig !

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +8 (8 szavazatból)
  20. A szegény gettó – nem lehet kifejezni,mekkora semmibevevése mindannyiunknak.

    Ma este hallgattam Tamás Gáspár Miklós okfejtését az Orbán kormányról és leválthatatlanságáról. Még min. 10 év vagy 20. Mindenkinek ajánlom meghallgatásra az ATV-n (2011 aug. 12 ) Juszt László: Magánbeszélgetés c.műsorában.

    Az igazság az, hogy elmondta azokat a félelmeinket, amit mi is megfogalmazunk magunkban, de nem lévén filozófusok nem tudjuk így összefoglalni.

    A FIDESZ és az Állam egy, ha a FIDESZT akarod leváltani , akkor az államot kell leváltanod. Hogy azt hogy lehet? T.G.M. szerint forradalommal vagy kataklizmával , amit ő nem kíván ennek az országnak, de egyelőre nem is érett erre az ország.-mondta. Szabadon idézve a szavait.

    Sváby Kati

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +17 (19 szavazatból)
  21. Gyanús nekem ez a tizenötmilliós költség per épület.
    Nagyon gyanús…

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +10 (12 szavazatból)
  22. Geyza
    Én már akkor mondtam hogy nagy lenyúlás lesz, amikor először szellőztették meg a 15 millát! 40, 60, és 80 négyzetméteres lakások(?) lesznek.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +5 (7 szavazatból)
  23. Nem értem, hogy miért erőltetik ezt a szemétséget, ezt az Ócsát?
    A legegyszerűbb és legolcsóbb, ha az állam átveszi a tuljadonjogot és a fizetni képtelenek visszabérlik a lakásukat. A nyomott áron piacra dobott lakások eladhatatlanok vagy csak alacsony árért. Az amúgy is nyomott ingatlanpiaci árak még lejjeb mennek, sem a bankok, sem a piac nem jár jól.
    Az ócsai gettó kidobott pénz az ablakon. A zöldmezős beruházások a legdrágábbak a világon. Persze tudom, nem nálunk, ahol mindenre van pénz, csak amire tényleg kellene, arra nincs. És még a szerencsétleneknek hálásaknak is kell lenniük, hogy a gondoskodó gazdi lakást és önellátást biztosít számukra.
    Nem, nem akarom elfogadni, hogy ez a borzalom megvalósulhat.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +9 (11 szavazatból)
  24. Vitzes, hogy etémában sehol egy troll, aki védi (védeni próbálja) a senkiházi vezérét! :(
    TGM meghallgatása nekem spec nem volt nagy élvezet. Biztos csacska valék, de nekem már tiszta balszélső prófétának tűnik a Mester. Úgy vele egy korú vagyok, de minden felháborodásom ellenére nem bírom ennyire pesszimistán nézni a helyzetet. Mikor konzekvensen féldiktatúráról beszélt, azt hittem, ismétlés. Sajátfülileg hallottam a Klubrádión, mikor először és nyomatékkal kijelentette, itt diktatúra van.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +5 (7 szavazatból)
  25. Nem értem egészen ezt az Ócskán.. ó bocs, Ócsán építendő telepet. Ha én teszem azt Szegeden, Szombathelyen vagy egyebütt éltem és dolgoztam eddig, miért költöznék az otthonom elárverezése után pont Ócsára? Onnan járjak vissza pl. Szegedre a munkahelyemre dolgozni, hogy ki tudjam fizetni az ócsai “lakásom” rezsijét? Miért nem telepítenek inkább mindjárt Szibériába?

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +10 (10 szavazatból)
  26. Edes, kedves Bartus Laszlonk!
    Mar megint megirtad a rettentot, es sajnos igy is lesz, mint ahogyan eddig is, mert honapokkal elobb leirt eljovendo esemenyek valosagga valtak kesobb!
    Udv.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +9 (11 szavazatból)
  27. taxi33
    2011. augusztus 13. szombat
    02:27
    Abszolút jogos. Valaki már beírta máshol, megérdemelné, hogy megnevezzem (ha tudnám), hogy hiszen ezek az emberek többnyire bizonyára dolgoznak, keresnek, fizetik a rezsijüket, stb, csak a nagyon megnövekedett törlesztés “nőtt ki a fizetőképességükből”. Ezek az ide költöztetett emberek talán minden, még üzemelő társadalmi kapcsolatukból (munkahely, a gyerekek iskolája, stb.) kitépődnek, ha ide költöznek. Szinte gyilkosság.
    Legalább arra figyeltek volna, hogy olyan helyre tegyék a telepet, ahol a közeli fejlesztési tervek szerint ipari park létesül. Valamilyen összeszerelő szalagmunkával, legalább. De hát úgy látszik, hogy valakiknek a nyeresége így is meglesz.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +9 (9 szavazatból)
  28. És ismét Bartus Lacit kell olvasni ahhoz, hogy az ember megnyugodjon, nem ő paranoiás, mások is ugyanugy látják a dolgokat, csak a magyar sajtó kussol.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +17 (17 szavazatból)
  29. Omerta
    Mi az a magyar sajtó? Hol terem?
    A jelenlegi helyzetért a politikusok mellett a bértollnokoknak hatalmas a felelősége. Beágyaztak Dr. Orbán hatalmának. Kritikátlanul és gerinctelenül lefeküdnek a hatalomnak. Olyan szintre züllesztették a magyar újságírást, ami szégyelni való. Helyi téma, Magyar Nemzet, Magyar Hírlap, EcgoTV, HírTV, Lánchíd rádió. Hol a kiegyensúlyozott, korrekt hang és vélemény?

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +13 (13 szavazatból)
  30. A minap nyujtottunk be petíciót a devizahitelesek megsegítéséért
    Petíció a deviza és lakáshitelesekért – 2. ÁTADÁS terv aug 23 aki ott van a facebookon, keresse meg, és csatlakozzon.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +5 (5 szavazatból)
  31. Az a véleményem, hogy hitvány gyáva népség ez a mai magyarság. Nem volt mindíg ilyen. Voltak erős szakszervezetei, volt erős szocdem pártja. Voltak agrármozgalmak. A történelemből tudhatjuk, hogyvolt 1912 május 23. Vérvörös csütörtökként beszéltünk róla. “Munkát, kenyeret!”, hangzott a jelszó 1930 szeptember elsején. 56 október 23-án százezrek tüntettek Budapest utcáin. Hol vannak már ezek a régi szép idők? Van mai példa is. Az arab tavasz, Vagy napjainkban Szíria. Lehetne utánozni őket. A Facebook ne elsösorban a dajcszompi fóruma legyen, hanem a lázadás szervezésének a terepe. Devizahitelesek! Ha élni szeretnétek, tegyetek érte? Vagy menjetek a nyomortelepekre megvert birkaként. Mert ha belenyugszotok, megérdemlitek.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +9 (11 szavazatból)
  32. “Újabb és újabb felmérések bizonyítják a közmédiumok hírműsorainak kiegyensúlyozatlanságát: legutóbb a Policy Solutions elemzése állapította meg, hogy az MR1-Kossuth Rádió Déli Krónikájának július 11-e és 24-e közötti műsoraiban háromnegyedes többségben voltak a kormánypárti témák.”

    A szabad, közszolgálati sajtó.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +7 (7 szavazatból)
  33. Hatalmas haszon lesz ebből valakiknek!
    Nem véletlenül erősítik a magánhadsereget :
    Újabb és újabb százmilliók a TEK-nek

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +6 (6 szavazatból)
  34. Még mindig jobb, mint az azos rendeltetésű, az 1900-as évek elején egy akkor még külvárosnak számító területen, de mégis Budapesten épült Mária Waléria (nyomor) Telep volt.* Hiszen, gondolj csak bele ez az ócsai legalább nem lesz a kormány látószögében, ami mégiscsak kényelmetlen szituáció lenne a Fidesz-kormány számára, amikor Liszthegyre utaztában O.V. naponta látni volna kénytelen…
    .
    *Ennek a helyén épült a 60-as években – az “antivilág” derekán – akkor a legkorszerűbb József Attila Lakótelep, ahol elsősorban az ott lakó rászorultak kaptak lakást.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +4 (4 szavazatból)
  35. Kiegészítés: a József Attila Lakótelepen 5002 család(!) kapott lakást…

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +3 (3 szavazatból)
  36. Kedves Bartus László!
    Azért ez az írás így nagyon is eltúlzott kép a várható „ócsai gettó”-ról.
    Lehet telepet építeni, abban kulturált körülményeket teremteni, ha van rá megfelelő akarat, és főleg PÉNZ!
    Ha csak a „kommunizmus” idején épített, ma panel-prolik által lakott telepekre gondolunk, ott is építettek bölcsődéket, óvodákat, iskolákat, egészségügyi-, kulturális-, bevásárlási központokat. Megfelelő úthálózatot, és tömegközlekedési lehetőséget is létesítettek hozzájuk.
    Ezeket a panelházakat néhány évtizedes használatra építették, napjainkban felújítják őket, és előreláthatóan még jó néhány évtizedig használatban lesznek.
    Az ócsai építkezéssel inkább az lehet a gond, HOGY NINCSEN RÁ PÉNZ!
    HOGY ÚGY JÁRNAK VELE, MINT A NEMZETI VAGYONKEZELŐ KÖZPONTTAL, AMIT HÓNAPOK ÓTA ÍGÉRNEK, HOGY MEGALAKUL, ÉS MÉG MINDIG NINCS.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (4 szavazatból)
  37. Először is Gy.F. fóbiás Lajosunknak.
    Megint keveri a szezont a fazonnal. Akkor a “szükséges” munkaerőnek építették a lakótelepeket és nem fordítva.
    Kommentjében persze nincs semmi meglepő.
    Az átlag beírásokon sem vagyok meglepve, mindig mindenről ugyanaz jut főleg eszükbe. (És sajnos emiatt egyre súlytalanabbá válnak)
    A szerzőn viszont annál jobban meglepődtem.
    A Fidesz tréningeken is oktatott technikája a terelés.
    Mennyi a várhatóan bedőlő hiteles?
    Mennyit old meg az “ócsai” program?
    Miért csak és kizárólag a bank a hibás?
    A hiteles miért is nem?
    Hol marad Járai és az egykori és mostani PSZÁF felelőssége?
    Mióta hiteles egy szélsőbalos TGM?
    Mióta adunk a szavára Egy Rónainak?
    Belenőtt az “új” rendszerünkbe?
    Lehet remek szakember a nyugati pénzvilágban, de nem a vadkeleten.
    Inkább azt kellene keresni, miről hallgat a Fidesz, mert ott van a nagy disznóság.
    Addig lehet fújni az ócsai lufit.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: -2 (6 szavazatból)
  38. Gonoszka , miért keresgetnék meg egymást hiszen éppen azért vettek fel CHF hitelt hogy egymásra licitáljanak , BMW, MERCEDES , új Jacht , 300 m2 -es kecók luxus paloták új handys 3-4 db laptop hegyek . Méreg drága nyaralások , hétvégi házak és sorolhatnánk a felesleges tárgyak vásárlásaival, szabad felhasználású hitelek AGYBA FŐBE , ingyen osztoghatták a pénzeket , úgy gondolták nem kell majd visszafizetni ? Igen van sok simlis is lehúzta bankokat de nem ám 12- millával hanam 40-50 – vagy 100 millióval .

    Majd megoldják a problémát maguk. Arra képtelen sok Magdjar hogy a 18 éve betekert 100 W_os égőket energeitakarékos változatra cserélje, magas a villanyszámla ? Hát nem csodálom. Van lóvé piára meg cigire drogra . Meddő vita ez . Lehet ezek kikerülnek erre a telepre de legalább új hőszigetelt lakásokba újra kezdhetik , ha akarják havi 3000 ft-os gázszámlával . Ennyi erővel , aki takarékoskodik és nem vág bele LUXUS projektbe , szintén kapjon mondjuk 1 millát csak úgy vissza ugye képtelenség mi ???? . Más , abban van kemény igazság magyarban mindig másra kell a lóvé Vidire ? Alcsúti fulurendezésre , 1-2 milliárd. , nagy városokra , vidél meg lezúzva, a települések 70 % a csődközelben van. A vállakozók pengeélen táncolnak.

    Tovább megyek. Magjarok szinte egymást szivatják. Miért van az hogy egy Raiffeisen Bank Ausztria egészen más kondíciókkal adja ki a Bauhitelt (3,2HTM) , Ugyan az a bank a neve az Magyarban Magyarok adják ki Magyaroknak nem ? (vagy mégsem ? )
    Rögtön 22-34 % HTM-re. és nem csak a CHF-ot.

    Nézz utána magad :

    Osztrák : http://www.wohnbausparen.at/eBusiness/rai_template1/314933534010554625-NA-566845136504289044-NA-19-NA.html

    itt a magyar hitelkalkulátor : http://lakashitel.raiffeisen.hu/

    Miért kellene az államnak bevállalnia adókból a segítséget ?Jah mert éppen Alcsút vezére megigérte ? A benyögés hogy újra őt válasszák meg sokban van a 2/3-d Magyarságnak.

    Hát szopják.

    És tudod jobb ha nem dobálóznak benzines üvegekkel mert eltalálhatnak olyan szerencsétlen is kinek semmi köze nincs agyament emberek dolgaihoz.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (3 szavazatból)
  39. Makovecznek lesz munkája, pályáztatás nélkül. Az ócsai ötlet is a legrosszabb emlékeket hozza elő. Évszázados, nemzetközi és hazai tapasztalatok támasztják alá Bartus László írását, gondolatait, kritikáját. Agyrém. Többszázezer, eladósodott, fizetésképtelen adós problémáját nem lehet néhány száz (akár ezer) gettósított szociális lakással megoldani. Nem lehet, az amúgy is röghöz, munkájához, iskolához, gyökereihez kötött családokat kiszakítani. Ok, okozat problémát kell, társadalmi, nemzetgazdasági szinten kezelni. Nem taktika, taktikázás, hanem stratégia kell. Ahhoz viszont, felelős államférfiakra lenne szükség.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +6 (6 szavazatból)
  40. Álnaiv:
    1. Hogy a devizahiteles mennyire felelős, és a bank mennyire, az vita tárgya, többek között a Klubrádióban is hosszan elemzik a hozzászólók. Van olyan vélemény, hogy a bank felelőssége nagyobb, mint a hitelfelvevőé, hiszen a bank pénzügyi tanácsot is ad ilyenkor. Egyértelmű Járai felelőssége is.
    2. Egyetértek, hogy terelés.
    3. TGM nem szélsőbalos, csak elemző. Nem szólít fel szélsőbalos cselekményekre, nem is sugall ilyesmit. A szóhasználata időnként feltűnően egybeesik a szélsőbalos szóhasználattal, de főleg azért, mert szélsőbalon is szívesen idéznek a modern tőkés rendszert kritizáló filozófusokat.
    4. Valóban fontos lenne tudni, hogy miről hallgatnak nemzetes uramiék. Ha sok pénzem lenne, magánnyomozót bíznék meg a rablóbanda tevékenységének felderítésével. Bátran fogadhatunk, hogy elegendő bizonyíték gyűlne össze bűnszövetkezetben elkövetett, többrendbeli, különösen nagy kárt okozó hűtlen kezelés, és eközben mellesleg elkövetett hazaárulás bűntettének bizonyítására.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +8 (10 szavazatból)
  41. bruckenbacker kapitány

    400000 azaz négyszázezer FT/ négyzetméter áron.
    Vajon ezen ki tömi a zsebét?
    Lehet találgatni.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +2 (2 szavazatból)
  42. 400 000 ft / nm -er nah kik is ? CHF -s befektetők :D

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (0 szavazatból)
  43. “Rétvári Bence, a KDNP alelnöke szerint az MSZP-nek csak azt követően van erkölcsi alapja megszólalni a devizahitelek kérdésében, miután bocsánatot kért az érintett hitelesektől. ”

    Kisbence egy önállóan életképtelen, fadugós gittegylet jeltelen képviselője, a Nagy Magyar Immunulógus (“Influenzajárvány van, ami megtámadja egész Európát, de egyelőre úgy tűnik, Magyarország szervezete ellenállóbb”) osztja az észt. Azért pontosan ő, mert mindenki szabadságon. Oszt Járai Zsigmond Nagymestert nem tudom, ismeri-é. Mert a bocsánatért esedezést kezdje mindjárt pl. ő.
    Egyebekben meg most már untig elég a hátrafelé mutogatásból. Hol a megoldás, édes, drága Bencus?

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +6 (6 szavazatból)
  44. Gonoszka!

    “a markunkba köpünk és nagyon besegítünk, már csak az igazságért. Elkezdeni viszont nektek kell! Nosza!”

    1956.
    Elkezdtük és magunkra maradtunk.
    Erről ennyit!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +2 (2 szavazatból)
  45. Belbudai árért Ócsán! – Ez aztán a deal!

    Hánynom kell.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +4 (4 szavazatból)
  46. Látom Álnaív, hogy Te vagy nem tudsz olvasni, vagy „Lajos fóbiás” lettél.
    Sajnállak.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (0 szavazatból)
  47. Az idő halad, a rombolás egyre nagyobb, az okozott kár lassan felmérhetetlen! A nép alszik, legfeljebb magában méltatlankodik.
    Lehet, hogy késő lesz!
    Újabb és újabb százmilliók a TEK-nek

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +6 (6 szavazatból)
  48. Kedves Lajos, ne sajnálj, az ilyen már leperg.
    Ne hivatkozzatok a KR-re, mert folyamatosan ott is megy a hülyítés, hogy így a bank, úgy a bank.
    Ez is egy sikeres terelése a Fidesznek.
    Minden gazdasági szereplő a világon a falig megy. A bankok is.
    De amíg az átlag magyar olyan eszement, hogy 10-20 éves távlatban és milliós nagyságrendben gondolkodás nélkül aláír, akkor most ne sírjon.
    Mikor tanulják meg végre, hogy elfogulatlan hozzáértőket is illik előtte megkérdezni és a várható kockázatokat minimalizálni.
    Benne van a szerződésben az árfolyam kockázatot a hitelfelvevő vállalja.
    Létezett ám akkor is árfolyamkockázati biztosítás.
    Sejtelmem szerint kevesen röhögik ki ilyen biztosítással a zsebükben a többieket.
    Mellesleg, aki nem vett fel ilyen hitelt, vagy esetleg forintban vette fel, nem mutogatott a devizásokra, hogy segítsen a különbözettel, amit vele szemben élvez.
    Mindettől függetlenül legjobban az állam felelőssége áll meg.
    Lépnie kellett volna már rég. De legjobban a szellemi muníció hiányzik hozzá.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +2 (4 szavazatból)
  49. Az ördög a részletekben lakozik. “Mi bűnt követtek el ezek a szerencsétlen, nyomorra ítéltek?

    Annyit, hogy felvettek olyan hitelt, amelynek fizetésére rendelkeztek megfelelő keresettel, fedezettel, de rajtuk kívülálló okok miatt e hitelek törlesztőrészleteit olyan magara emelték, amit ők már nem tudnak fizetni. Ha nekik ezt bárki megmondja, akkor a hitelt soha nem veszik fel. ”
    Tetszettek volna olvasni (tudni) az apróbetűt!Akkor jó volt az olcsó hitel?
    Mi forinthitelt vettünk fel anno,amikor “menekülni” kellett a devizahitel elől,nehogy elgáncsoljon egy bank,csak hogy ránk erőltessen egy svájci frank alapú hitelt.Ki is fizettük annak rendje és módja szerint.Igaz ez a hitel drágább volt akkor,de biztosabb!Megjegyzem,közgazdászok állítják,hogy a devizások még mindig jobban állnak,mint a forinthitelt sínylők!
    Nem tudom és nem is akarom sajnálni őket!
    Aztán meg nehogy már az utcára menjenek sörösüveget dobálni,mert akkor én is odamegyek és visszadobom azokat az üvegeket.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: -2 (6 szavazatból)
Kapcsolódó cikkek
KOHÁNYI TÁRSASÁG LÉPJEN BE!
AP VIDEÓ - HÍREK A VILÁGBÓL
AP VIDEÓ - HÍREK A VILÁGBÓL
Szabad Magyar Tv
Szolgálati közlemény

Felhívjuk vendégbloggereink és olvasóink figyelmét, hogy az alábbi vendégblogok némelyikének legfrissebb posztjai, ill. linkjeik technikai okokból, rajtunk kívülálló, a WordPress.com által bevezetésre kerülő változások következtében nem jelennek meg. Ezért az érintett blog-dobozkák egyelőre üresek. A probléma megoldásán az AN munkatársai dolgoznak. Addig kérjük a bloggereink és olvasóink megértését és türelmét.

Áthidaló megoldásként, a helyzet rendeződéséig itt is felsoroljuk a kárvallott blogok linkjeit, hogy olvasóik mégis el tudják őket érni az AN-ről is:


Az AN szerkesztősége.
2015.03.23.

RSS e-Vitae
RSS kanadaihirlap
RSS torokmonika
Videók

videos