Bemutatjuk a szobalány ügyvédjét 2011. augusztus 12. péntek 9:04 | Rákócza Richárd Forrás: AN

New York – Kenneth Thompson nem most először visz nagy nyilvánosságú ügyet. Ő látta el 1997-ben annak a haiti bevándorlónak, Abner Louimának a képviseletét, akit rendőrök vertek össze és kényszerítettek nemi aktusra. Kemény fiú az ügyvéd, Bronfmanéknak alaposan fel kell kötniük az alsót.

Thompson csaknem tizenöt évvel a Louima-ügy után most sokkal nagyobb horderejű eset középpontjában van: igazi nagyvad az ellenfél Dominique Strauss-Kahn, az IMF volt elnöke személyében, aki a Thompsonnál sokkal jobb ügyvédeket is csapatostul engedheti meg magának, és aki jóformán elmondhatja magáról, hogy az első – büntetőjogi – menetet ő nyerte.

Noha a vereség nem volt kiütéses, jókora adag önbizalom kell ahhoz, hogy valaki ezek után polgári per keretében megpróbálja visszahozni ezt az ügyet. Önbizalomnak pedig Thompson soha nem volt híján. Nagyszájú, a médiát profi módon töviről-hegyire kihasználó ügyvédről van szó, aki különösen veszedelmes a fajilag súlyosan terhelt ügyek esetén, akkor, amikor „gyengék” állnak szemben „hatalmasokkal”. Ezt már bebizonyította.

DSK akkor sem lélegezhet még fel, ha formálisan is ejtik ellene a vádat

Joseph Tacopina, aki az egyik rendőrt képviselte a Louima-ügyben, ma Thompson barátja, de akkoriban nem sok hiányzott ahhoz, hogy a bírósági tárgyaláson összeverekedjenek. Később azért barátkozott vele össze, vallja Tacopina, mert szereti az olyan kollégákat, akik szív- és személyes ügyüknek tekintik a kliens problémáit, és bármit megtesznek azért, hogy megnyerjék a pert.

Thompson a jogi egyetem után öt évet dolgozott New York keleti kerületi szövetségi ügyészségén, s csak azután ment át egy elsősorban alkalmazottak által beperelt cégek védelmére szakosodott ügyvédi irodához. Később saját irodát alakított, és ez már magánszemélyeket képviselt.

Állítása szerint gyakran motiválta neveltetése egyik vagy másik ügyben. Bronxban nőtt fel, az első New York-i rendőrnők egyike, Clara Dolores Thompson volt az édesanyja; apját nem nagyon ismerte, hároméves volt, amikor lelépett. Egy interjúban azt állította, magas fokú szolidaritást érez a kisemmizettek, nyomorultak iránt, mert a világ ellenük van.

Ezt a fajta életfilozófiát tükrözi a most benyújtott, szenvedélyes nyelvezetű, drámai gyanúsításokat tartalmazó kereset, amely egyértelműen sokkal inkább szól a médiának és a bronxi utcának, mint a tárgyalóteremnek. „Ms. Diallo ezennel jogai védelmében pert indít, hogy női méltóságát megoltalmazza… s kiálljon mindazon nők mellé, akiket megerőszakoltak, szexuálisan megtámadtak vagy kínoztak világszerte, de túlságosan félnek ahhoz, hogy beszéljenek.”

Thompson az ügyeiből is jól ismeri a sajtót. 2009-ben vállalta a New York Post szerkesztőnőjének ügyét, aki azt állította, azért rúgták ki, mert tiltakozott amiatt, hogy Barack Obama elnököt csimpánzként ábrázolják. A rasszista és szexista diszkriminációtól bűzlő ügy jelenleg is függőben van. Szintén Thompson képviseli a Citibankot tavaly nemi diszkrimináció miatt beperelő nők csoportját. Ezzel az üggyel még a Forbes címlapjára is sikerült felkerülnie.

Kenneth Thompson jól ismeri a bronxi utcát, hazai pályán fog játszani

A Dominique Strauss-Kahn elleni ügy több ponton kísértetiesen hasonlít a Louima-ügyhöz. Itt is jelen van a faji ellentét – a francia és a nyugat afrikai között –, a privilegizáltak és a nyomorultak világának ütközése – az IMF-vezér és a szállodai takarító között –, valamint a hatalmasok és a minden hatalomtól megfosztottak szembenállása (ez utóbbi inkább csak elvi szinten, hiszen Diallo kisasszony, akármilyen kis pont ebben a hatalmasoknak kedvező, gonosz és igaztalan világban, azzal, hogy meglibbentette a szoknyáját, lefejezte a Nemzetközi Valutaalapot és nagy valószínűséggel befolyásolta a soron következő francia elnökválasztások eredményét is).

Diallo írástudatlan bevándorló, egyedülálló anya, akit a média azon nyomban keblére ölelt s ott melengetett, legalábbis míg ki nem derült, hogy részint a történettel, de főleg magával a feljelentővel elég súlyos gondok vannak: bűnöző körökkel tart kapcsolatot, hazudott a bevándorlási kérelmében, hazudott a hatóságoknak is, még az ügyészek sem hisznek neki.

Thompsont azonban nem olyan fából faragták, hogy efféle nehézségek láttán megtorpanjon. Akkor léptette fel a nyilvánosság előtt Diallót, amikor már meghalni látszott az ügy, és a kőgazdagok által brutálisan megtiport szegényember alakja ettől a sakkhúzástól hirtelen megint DSK fölé magasodott. Sok ügyvéd kolléga vélte elhibázottnak ezt a stratégiát, rámutatva a Diallo megnyilvánulásaiban tetten érhető – mondjuk így – következetlenségekre, a magas labdákra, amelyeket Bronfmanék óhatatlanul le fognak csapni.

Szobalány ügyészi szerelésben, Thompson ügyvéd produkciójában

Csakhogy Thompson a Louima-ügyben sem látszott kezdetben nyerőnek. Abner Louima minden volt, csak becsületes szegény ember nem. Nagy valószínűséggel börtönben tölti élete nagy részét, ha azon a bizonyos 1997-es éjszakán őrizetbe nem veszik Brooklynban, a flatbushi Rendez-Vous Club előtt. A közegek egy tömegverekedést oszlattak fel, és valamelyikük eközben hevületében a rasszista „nigger” kifejezést is használta. Louimát bevitték a rendőrségre, ahol megkínozták. Később dollármilliókkal távozott, a bűnös zsaruk a mai napig lakat alatt vannak.

Louima vallomásaiban is voltak a Diallóéhoz hasonló következetlenségek és magas labdák. Bebizonyosodott például, hogy a haiti férfi hazudott, amikor azt mondta, az intézkedő rendőrök azt kiáltották: „It’s Giuliani time!” (Rudolph Giuliani polgármester akkoriban hirdette meg a zéró toleranciát a bűnözők ellen, amelyet számos liberális rasszizmusként fogott fel, mivel a legtöbb esetben nem fehér, angolszász, protestáns elkövetők kerültek rendőrkézre.)

Abner Louima 1997-ben, kórházi ágyon. Azóta módos floridai ingatlanbefektető

Igaz: a Louima-per sikere nem jelenti azt, hogy Thompson lenyomja DSK védelmét. Függetlenül attól, milyen volt Louima előélete, mit kiabáltak a rendőrök és mit nem, tény volt, hogy agyba-főbe verték, ezzel szemben a szobalánynak az erőszakkal kapcsolatos állításait az égvilágon semmi nem támasztja alá. Jelentős a különbség abból a szempontból is, hogy ma, a multikulturalizmus gondolatának bukása után nem jelent automatikusan előnyt a hendikep. Strauss-Kahn ügyvédei azonban pontosan tudják, hogy Thompsont nem szabad félvállról venniük. A bronxi utcán nevelkedett ügyvéd, aki nem véletlenül Bronxban nyújtotta be a keresetet, otthon van az élet árnyékos oldalán, amit Bronfmanék legfeljebb hírből ismernek.