Ronai and Ronai
AMERIKAI

Aki Schmittet szereti, az Orbánt is 2011. július 20. szerda 17:19 | AN/origo.hu

  • Hozzászólások(33)
  • Print Friendly and PDF
  • Betűméret változtatás
Share
Aki Schmittet szereti, az Orbánt is

Budapest – A Nézőpont Intézet, a kormánypárt egyik házi elemzőcége „szakmailag” kijelentette, hogy Schmitt Pál első éve inkább pozitív volt, egy-két „bakitól” eltekintve.

Arra jutott a kutatócég – mely kivel mással is működhetett volna együtt, mint a Heti Válasszal -, hogy az MSZP szavazók 76%-a elégedetlen, a Fidesz szavazók 85%-a viszont elégedett a friss államfő első esztendejével.

Összességében a megkérdezettek 60%-a „inkább elégedett”, míg 40%, mely „inkább elégedetlenre” értékelte a Nemzet Gojóstolának, Pitt Schmálnak a munkáját.

A közvélemény-kutatáshoz mellékelt elemzésében „nehéz feladat” címen értekezik arról, hogy milyen nehézségekkel kellett szembenéznie Schmittnek. Az „újszerű szerepfelfogás” eufemizmussal jelölik azt, hogy az államfő most a kormánypárt feltétlen kiszolgálója, míg nyolc éven át „ellenzéki” szerepben volt a mindenkori államfő.

A kutatás összegzése elég is a megértéséhez; ez úgy szól, hogy aki a Gojóstolat pozitívan értékelte, az Orbán Viktort is elismeri.

VN:F [1.9.3_1094]
Értékelés: 5.0/5 (2 szavazatból)
VN:F [1.9.3_1094]
Értékelés: +1 ( 3 szavazatból)
Aki Schmittet szereti, az Orbánt is, 5.0 out of 5 based on 2 ratings

Címkék:, , ,

  • Hozzászólások(33)
  • Print Friendly and PDF
  • Betűméret változtatás
Share

33 Reader’s Comments

  1. Ésaki mindkettőt szereti ?
    Az ??

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +5 (9 szavazatból)
  2. :lol:

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +2 (6 szavazatból)
  3. Nézőpont, Századvég, stb. feltöltve puskaporral, azért ilyen robbanékonyak. A baj akkor lesz, ha netán elkezdenek sziporkázni és felrobbannak. Az országban sokáig szar eső fog esni. Javaslom: távol tartani magunktól Őket.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +12 (12 szavazatból)
  4. … akkor lehet, hogy én nem szeretem Orbánt?

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +18 (18 szavazatból)
  5. Her Ober!
    Az ajånlatot nem tom elfogadni, kerem inkåbb az etlapot!
    Na meg egy hånytålat!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +10 (10 szavazatból)
  6. A címnek megfelelő egyedek Lipótba!!!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +8 (8 szavazatból)
  7. Nem néhány baki, hanem néhány “l” betűtől eltekintve!

    topi mackó

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +4 (4 szavazatból)
  8. Na ez nem egy nagy felfedezés.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +4 (4 szavazatból)
  9. “nehéz feladat” …!!
    hihi a magyar nyelvtan meg az egyenletes mértékű és erősségű seggnyalás..!

    Amúgy a cikk utolsó mondatában lehet valami: én pl. ugyanúgy rühellem mindkettőt.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +10 (10 szavazatból)
  10. Orbán András Lajos

    Na akkor mi van én mindkettőt ki nem állhatom!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +7 (7 szavazatból)
  11. Nehéz lehetett azt az öt embert összeverbuválni, amiből már statisztikát lehetett készíteni. Hiszen öt szimpatizánst sem tudtak prezentálni.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +7 (7 szavazatból)
  12. Kedves Bartus Laci!
    Kérem javítsa ki az államfő Fideszisztánban álamfőnek íródik helyesen. A végén majd az álamfő megdorgálja, hogy nem tud hejesen írni. :)

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +11 (11 szavazatból)
  13. Mindenesetre vicces ember. Van még egy éve. Remélhetőleg bele húz majd.
    Megfontolt komoly ember. Helyesirás miért lenne fontos? Fontos, h a törvénykezés motorja. Az alkotmány az alkotmányosság őre.
    A felesége meg magyar uborkából finom uborka salátát készit neki.
    A választók a feleségét is kedvelik. Mert szeretik az uborka salátát a magyar uborkából.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +6 (6 szavazatból)
  14. Én mind a kettőt utálom. Az egyiket jobban, mint a másikat.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +5 (5 szavazatból)
  15. Egy hányinger az egész.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (1 szavazás)
  16. A felhúzható motoros golyóstollban orbán a rugó,tehát összetartoznak,mint széklet a bélgázzal.Mindkettőtől okádni kell.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (1 szavazás)
  17. Caligula a lovát consullá tette.
    Orbán Schmittet álamfővé tette.
    Caligula végül is nem volt annyira hülye. Szerette az állatokat.
    Orbán végül is kár, hogy nem szereti jobban az állatokat.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (1 szavazás)
  18. A Nézőpont Intézet felméréseit nem lehet komolyan venni. Csak lejáratják magukat.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +2 (2 szavazatból)
  19. Ó, már megint ez a linzeres, karika szemű egyén. Ezzel reklámozzák a terméket. Esküszőm többet ilyent nem veszek. A sütiből sem kell, meg a paliból sem. A medve igyon rá vizet.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +2 (2 szavazatból)
  20. Orbán, ha már olyan sokat beáldozott a hazai fogturizmusba, leküldhetné az Elnök urat, legalább egy week-endre valemelyik wellnes-protkó szállodába.
    :-)

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (1 szavazás)
  21. Enn mindda ketot imaddom! De folleggh Smittt ellnok uratt megg Orban minister-presidentt uratt legfokkepen mertt ok oljjan inteliggensek megh muvvelttek. Teljessen alkalmassak az orszaghunk vezetessere. Sot, Evropara iss. Mar azer is mindekki minkett uttanoz. Megcsokkolnam a kezzeiket tisztelletel, mintt szokassos, ferffi a ferffinek. De csakk a bal kezzeiket mer’ a masikkal a seggeikket meltoztattnak torrolni. Ha epen a budiba szarrnak nem a nep fellyere.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +2 (2 szavazatból)
  22. Daniel.
    Bal kézzel szokás az alváztisztítást elvégezni. Ezért van az, hogy egyes muszlim országokban a jobb kezet vágják le. Így a szerencsétlen ki van zárva a közös étkezésből, mert bal kézzel tilos benyúlni a tálba.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (0 szavazatból)
  23. Ne legyetek olyan nagyigényűek. Magas a mérce. Az elődök -mindenki a maga módján- kiemelkedő egyéniségek voltak. Alkalmasak az államfői tisztségre. fidesz egész bandájában nem lehet egy hozzájuk hasonló személyüséget találni. Ha már alkalmas ember nincs az álamfői posztra, tegyünk oda egy abszolút alkalmatlan, gyengejellemű, félművelt fajmagyart. Az biztosan nem fogja leverni a lécet. Neki se fut. Átbújik alatta. Oszt jónapot!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +3 (3 szavazatból)
  24. A Nézőpont Intézet államfői szerepről alkotott nézőpontja egy torz, fülkeforradalmi demokrácia-felfogást tükröz. Az előző államfők – beleértve az általam igen pártosnak tartott Mádl és Sólyom urakat is – egyike sem töltött be “ellenzéki” szerepet. Mindannyian igyekeztek a NEMZET EGYSÉGÉT kifejezni, ellentétben Schmitt Pállal, aki a FIDESZ EGYSÉGÉNEK a kifejezője az államfői székben, s mint ilyen nem a “forradalmárok” által megdöntött III. Magyar Köztársaság. hanem a FIDESZ államfője.
    A Nézőpont Intézet hű maradt önmagához, azaz az intézetet működtetők szellemiségéhez, akiket mindig igazolnia kell felméréseivel.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +4 (4 szavazatból)
  25. Elmebetegeket választot meg e ország a nép hülyitésére!
    Gyógyíntézetbe kellene zárni az egész bandát, vagy börtönbe!!!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (0 szavazatból)
  26. Mennyenek a fenébe! Kiről beszélünk? A 32 évesen nyugdíjba ment kispados olimpikonről, sportnyugdíjas besúgóról? Ő egy báb akit jól lehet irányítani, ezért van ott, mert tökéletesen tisztára nyal mindent!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +3 (3 szavazatból)
  27. Legalább lesz rá magyarázat miért kell a nemzet vezérének helyet cserélnie vele!Nincs vele sok kec-mec kirúgják oszt jó napot!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +2 (2 szavazatból)
  28. “orbánnézőpont”

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (0 szavazatból)
  29. ez a manus egy értéktelen “teremőr” aki méltatlanul lakik egy Magyar múzeumban.köpönyeg forgatását már ismerjük a többi oldalát szép apránként tárja elénk.mi jöhet még ettől a nyálas hányingert keltő embertől? vajon ezt és a többi fülke lakó társait meddig fogják éljenezni?

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (1 szavazás)
  30. Sem önbecsülése, sem önkritikája nincs. A becsületről csak annyit, hogy a magyar népet, ha valamennyire is becsülte volna, nem vállalta volna el a tisztséget.
    Hozzáértése annyi, mint tyúknak az ÁBC-hez. Szeresse a halál mindkettőt.
    Az ország tönkretételére egy is elegendő lett volna. Még sok is…

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +2 (2 szavazatból)
  31. Ilyen alapon aki Schmittet nem szereti az Orbánt sem szereti…

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (1 szavazás)
  32. eberti, ez így is van :)

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (1 szavazás)
  33. Oszt hány dioptriás linzert eszesz vazze follyon ki a csontod

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (0 szavazatból)
Kapcsolódó cikkek

Gyurcsány ismét pert nyert a Heti Válasz ellen 2014. január 23. csütörtök

Hogyan jut Fidesz-pénz az ATV tulajdonosához? 2013. november 21. csütörtök | AN

A Fidesz náci stílusú propagandát folytat 2013. november 16. szombat | AN

KOHÁNYI TÁRSASÁG LÉPJEN BE!
AP VIDEÓ - HÍREK A VILÁGBÓL
AP VIDEÓ - HÍREK A VILÁGBÓL
Szabad Magyar Tv
Szolgálati közlemény

Felhívjuk vendégbloggereink és olvasóink figyelmét, hogy az alábbi vendégblogok némelyikének legfrissebb posztjai, ill. linkjeik technikai okokból, rajtunk kívülálló, a WordPress.com által bevezetésre kerülő változások következtében nem jelennek meg. Ezért az érintett blog-dobozkák egyelőre üresek. A probléma megoldásán az AN munkatársai dolgoznak. Addig kérjük a bloggereink és olvasóink megértését és türelmét.

Áthidaló megoldásként, a helyzet rendeződéséig itt is felsoroljuk a kárvallott blogok linkjeit, hogy olvasóik mégis el tudják őket érni az AN-ről is:


Az AN szerkesztősége.
2015.03.23.

RSS e-Vitae
RSS kanadaihirlap
RSS torokmonika
Videók

videos