Ronai and Ronai
AMERIKAI

Újra átvilágítják az iraki menekülteket 2011. július 19. kedd 18:15 | AN Forrás: Christian Science Monitor

  • Hozzászólások(6)
  • Print Friendly and PDF
  • Betűméret változtatás
Share
Újra átvilágítják az iraki menekülteket

Washington – Az Egyesült Államokban több mint ötvennyolcezren vannak. A hatóságok tartanak attól, hogy potenciális terroristák is rejtőznek köztük, ezért újabb vizsgálatnak vetik alá őket.

Májusban két iraki menekült letartóztatása után merült fel annak a lehetősége, hogy Amerika egyes menedékkérők befogadásával kígyókat melenget a keblén. A nyomozás eddigi eredményei arra utalnak, hogy az iraki és a jemeni al-Kaida igyekszik a maga javára kihasználni az Egyesült Államokba irányuló menekültáradatot, és elhelyezni a valóban új életet kezdeni akaró, tisztességes emberek közé a maga kakukktojásait.

A májusban letartóztatott irakiak egyike az FBI szerint pokolgépes merényleteket szervezett amerikai katonák ellen, mielőtt 2009-ben politikai menedékjogért folyamodott. Társával együtt azért tartóztatták le, mert Stinger rakétákat akart küldeni az iraki felkelőknek.

A bevándorlási hatóságok eddig mintegy háromszáz iraki menekültet ajánlottak az FBI figyelmébe. Az FBI nem közölte, hogy ezek közül letartóztattak vagy megfigyelés alá helyeztek volna bárkit. Nem kizárt, hogy az illetők maguk nem terroristák, ellenben kapcsolatban állhatnak ilyen emberekkel.

A nevek azt követően merültek fel, hogy a hatóságok a kentuckyi eset után nekiláttak az iraki menekültek adatainak – ujjlenyomat, írisz, telefonszám, e-mailícím stb. – újbóli ellenőrzésének a második iraki háború 2003. évi kezdete óta politikai menedékjogban részesült személyek körében.

Az adatokat ezúttal egyeztették a hadsereg, a rendőrség és a hírszerzés biometrikus adatbázisaival, köztük olyan információkkal is, amelyek a menedékkérelem elbírálásának időpontjában még nem, vagy nem a maihoz hasonló mértékben álltak rendelkezésre. Figyelembe vették az arab nevek különféle írás- és kiejtési módját is.

Az irakiakhoz hasonlóan járnak el az Egyesült Államokban tartózkodó jemeniek, szomáliak és más, terrorizmus szempontjából aktívnak számító helyekről bevándoroltak esetén is.

Tavaly tizennyolcezer iraki kapott beutazási engedélyt Amerikába. Számuk azonban a szűrési technikák megújulásával párhuzamosan csökken. A menedékkérők száma mintegy harmincezer volt, ezen emberek legtöbbje tolmácsként vagy más alkalmazásban dolgozott az amerikai hadseregnek, valamely segélyszervezetnek vagy magáncégnek, és emiatt később megtorlással kell számolnia.

VN:F [1.9.3_1094]
Értékelés: 0.0/5 (0 szavazatból)
VN:F [1.9.3_1094]
Értékelés: 0 ( 0 szavazatból)

  • Hozzászólások(6)
  • Print Friendly and PDF
  • Betűméret változtatás
Share

6 Reader’s Comments

  1. Igen nehéz lehet kiszűrni a muszlimok közül a feudális viszonyoktól ténylegesen szabadulni akarókat, talán csak az lehetne vízválasztó, ha a rájuk erőszakolt hitvilágukat is képesek önként feladni.
    Sajnos az alvó ügynökök így sem szűrhetők ki. :-(

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (0 szavazatból)
  2. Magyarországon is szűrik ezeket ?

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (2 szavazatból)
  3. Remélem!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (0 szavazatból)
  4. A II. világháborúban, a Pearl Harbor utáni amerikai belépést követően gy.k. minden japánt összefogdostak és táborokba zártak az USA-ban. Lehetne ma azon vitatkozni, hogy ez emberjogilag mennyire volt durva lépést, de a harag és bosszúvágy idején természetes, hogy mindenki gyanús szemmel, potenciális kémet vagy merénylőt láthatott minden alacsony, sárga rizsszeműben.

    Az iraki invázió kitörésének pillanatától el kellett volna kezdeni ezt a szűrést, hiszen Szaddám akár meg is torolhatta volna országa elleni támadást néhány menekültként befogadott terrorista akciójával, vagy anélkül, pusztán hazafiasságból hajtva önállóan úgy dönthettek volna egyes irakiak is. Ez amúgy még tovább kellene tágítani minden arab/muszlim országok polgáraival, sőt sajnos a korábban európai bevándorlóként betelepült muszlimmal is, hiszen 9/11-et is egy rakás szaúdi állampolgár követte el.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +2 (2 szavazatból)
  5. Miért kell egyáltalán beengedni ezeket a potenciális terroristákat? Talán már rá kellett volna jönni, hogy nem békés szándékkal árasztják el a világot!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (1 szavazás)
  6. Elég csak ránézni a ronda sunyi pofájára.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (0 szavazatból)
KOHÁNYI TÁRSASÁG LÉPJEN BE!
AP VIDEÓ - HÍREK A VILÁGBÓL
AP VIDEÓ - HÍREK A VILÁGBÓL
Szabad Magyar Tv
Szolgálati közlemény

Felhívjuk vendégbloggereink és olvasóink figyelmét, hogy az alábbi vendégblogok némelyikének legfrissebb posztjai, ill. linkjeik technikai okokból, rajtunk kívülálló, a WordPress.com által bevezetésre kerülő változások következtében nem jelennek meg. Ezért az érintett blog-dobozkák egyelőre üresek. A probléma megoldásán az AN munkatársai dolgoznak. Addig kérjük a bloggereink és olvasóink megértését és türelmét.

Áthidaló megoldásként, a helyzet rendeződéséig itt is felsoroljuk a kárvallott blogok linkjeit, hogy olvasóik mégis el tudják őket érni az AN-ről is:


Az AN szerkesztősége.
2015.03.23.

RSS e-Vitae
RSS kanadaihirlap
RSS torokmonika
Videók

videos