Ronai and Ronai
AMERIKAI

Kútba esett a költségvetési kompromisszum 2011. július 23. szombat 5:43 Forrás: AN

  • Hozzászólások(3)
  • Print Friendly and PDF
  • Betűméret változtatás
Share
Kútba esett a költségvetési kompromisszum

Washington – John Boehner péntek este közölte Obamával, hogy nem hajlandó tovább tárgyalni a büdzséről. Az elnök erre láthatóan bosszúsan reagált a sajtótájékoztatóján, de Boehner az újságíróknak adott magyarázatában Obamát okolta kudarcért.

A pénzügyi válság elkerülése érdekében augusztus 2-ig mindenképpen meg kell egyezniük a feleknek a költségvetésben, de ez most nehezebb, mint valaha. Boehner szerint valójában soha nem is volt a két tábor bármiféle kompromisszum közelében. A tárgyalásokat a kongresszusi többség vezetője elmondása szerint azért szakította félbe, mert Obama váratlanul több adóból befolyt jövedelmet követelt, mint amennyiben korábban hallgatólagosan megegyeztek. Boehner korábban is panaszkodott már az elnök tárgyalási stílusára, mondván olyan érzés vele alkudozni, mint a zselével birkózni. Most pedig a futballból eredő hasonlattal élve arra panaszkodott, hogy Obama elmozdította a kaput, azaz változtatott a célon a saját érdekeit előtérbe helyezve.

Konkrétan az adókról volt szó: Boehner az adóplafon emeléséért cserébe szélesebb rétegeket adóztatna meg és meghúzná a nadrágszíjat, Obama viszont a gazdagok adóját emelné inkább és kevésbé terhelné a kisjövedelműeket, akik egyáltalán nem fizetnek adót, viszont különféle állami juttatásokban részesülnek. Az elnök sajtókonferenciáján szabadjára engedte frusztrációját, és arra panaszkodott, hogy a republikánusok képtelenek igent mondani bármilyen “fair” ajánlatra. Kiállt az “egyszerű melósok” mellett, akik “mindkét pártra mérgesek, mert akármilyen keményen dolgoznak, nem jutnak előbbre.”

Az elnök szombat délelőtt 11 órára magához rendelte a Ház és a Szenátus vezetőit egy rendkívüli megbeszélésre. Mint mondta, elvárja tőlük, hogy a hétvégén mindenki számára elfogadható kompromisszumot javasoljanak.

VN:F [1.9.3_1094]
Értékelés: 0.0/5 (0 szavazatból)
VN:F [1.9.3_1094]
Értékelés: 0 ( 0 szavazatból)

Címkék:, , ,

  • Hozzászólások(3)
  • Print Friendly and PDF
  • Betűméret változtatás
Share

3 Reader’s Comments

  1. A gazdagok még gazdagabbak akarnak lenni, a mi gazdagjaink és kevésbé gazdagjaink is hálásak a 16%-os egységes adóért !
    Drukkolok Obamának !

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (0 szavazatból)
  2. Még bő egy hét és fellélegezhetnek a Piacok. (respiration)

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (0 szavazatból)
  3. ” Kiállt az “egyszerű melósok” mellett, akik “mindkét pártra mérgesek, mert akármilyen keményen dolgoznak, nem jutnak előbbre.” ”
    Úgy látszik hasonló a helyzet mint nálunk. Csak annyival rosszabb itt, hogy az ilyen emberek Magyarországon tönkre is mennek.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (0 szavazatból)
Kapcsolódó cikkek

Amerika és a világ jövője is a tét 2012. november 4. vasárnap | AN

Obama-előny a korai szavazóknál 2012. október 28. vasárnap | AN

KOHÁNYI TÁRSASÁG LÉPJEN BE!
AP VIDEÓ - HÍREK A VILÁGBÓL
AP VIDEÓ - HÍREK A VILÁGBÓL
Szabad Magyar Tv
Szolgálati közlemény

Felhívjuk vendégbloggereink és olvasóink figyelmét, hogy az alábbi vendégblogok némelyikének legfrissebb posztjai, ill. linkjeik technikai okokból, rajtunk kívülálló, a WordPress.com által bevezetésre kerülő változások következtében nem jelennek meg. Ezért az érintett blog-dobozkák egyelőre üresek. A probléma megoldásán az AN munkatársai dolgoznak. Addig kérjük a bloggereink és olvasóink megértését és türelmét.

Áthidaló megoldásként, a helyzet rendeződéséig itt is felsoroljuk a kárvallott blogok linkjeit, hogy olvasóik mégis el tudják őket érni az AN-ről is:


Az AN szerkesztősége.
2015.03.23.

RSS e-Vitae
RSS kanadaihirlap
RSS torokmonika
Videók

videos