Ronai and Ronai
AMERIKAI

Megfordították a Konföderáció tengeralattjáróját 2011. június 26. vasárnap 11:56 | AN Forrás: AP

  • Hozzászólások(3)
  • Print Friendly and PDF
  • Betűméret változtatás
Share
Megfordították a Konföderáció tengeralattjáróját

Észak-Charleston, Dél-Karolina – A konföderációs Dél H. L. Hunley névre hallgató tengeralattjáróját még 2000-ben exhumálták hullámsírjából, s azóta egy laboratóriumban vizsgálták, mégpedig változatlan pozícióban, abban a 45 fokos dőlésszögben, amiben kiemelték. Most, tizenegy év után először fordították meg a konzerválási munkálatok során, hogy rájöjjenek, mi okozta a búvárhajó vesztét.

A tengeralattjáró koncepciója egyidős a hadtörténelemmel: az első búvárharangokat Szirakúza ostrománál vetették be i.e. 413-ban, de Arisztotelész beszámol arról, hogy Nagy Sándor Türosznál és másutt, felderítési célokkal is vetett be merülni képes eszközöket. Erről későbbi iszlám ábrázolások is tanúskodnak.

Tervek a középkorban szép számmal készültek, ám az első merülőképes tengeralattjárót az I. Jakab angol király szolgálatában lévő holland Cornelius J. Drebbel építette 1620-ban. Evezőkkel hajtották, de ez a szerkezet tulajdonképpen csak egy búvárharang volt, amelyet hajó vontatott. Ballaszttartályt azonban nem ennél, hanem Giovanni Borelli negyven évvel későbbi modelljénél terveztek először búvárhajóhoz.

Az első katoni tengeralattjáró az amerikai Turtle volt, ez a tojás alakú, egy személyt befogadó kézzel hajtott készség, amelyet David Bushnell tervezett. A Turtle a Függetlenségi Háborúban Ezra Lee őrmesterrel a fedélzetén 1776. szeptember 7-én kísérletet tett arra, hogy elsüllyessze az HMS Eagle brit hadihajót a New York-i kikötőben, de nem járt sikerrel.

A gőzhajóiról ismert Robert Fulton jóval Verne regényének megjelenése előtt, 1800-ban építette meg a szintén emberi erővel hajtott Nautilust, amely demonstráció alkalmával aknákkal robbantott fel két hajót, a franciák azonban 1804-ben mégis lemondtak az új fegyvernem kifejlesztéséről.

A gépi meghajtás megjelenéséig sok mindennel, még mókuskerékkel mozgatott búvárhajókkal is kísérleteztek, de az izomerő játszotta a főszerepet még az amerikai polgárháborúban is, ahol fontos szerephez jutott a francia tervezésű Alligator, az Egyesült Államok Haditengerészetének első tengeralattjárója.

Az Alligatoron olyan műszaki újítások kaptak helyet, mint a sűrített levegő és a légszűrő rendszer, és ez volt az első búvárhajó, amelyről elekromos úton robbantható aknákat lehetett ellenséges hajókra telepíteni. Eredetileg evezőkkel hajtották, később azonban átalakították úgy, hogy kézi erővel hajtható propellert szereltek bele. Negyvenhét láb hosszú volt, legénysége húsz főből állt. A Hatteras-foknál veszett oda egy viharban, 1863. április 1-jén.

A USS Hunley roncsai. Fotók: AP

A Konföderáció több izomerővel működtetett tengeralattjáróval is rendelkezett, ezek egyike volt a most felszínre hozott CSS H. L. Hunley, amely finanszírozói egyikéről, Horace Lawson Hunleyról kapta nevét. Eleve a blokádot kikényszerítő uniós hajók megtámadására szánták, hosszú orrán robbanótöltetet vitt, megközelítette az ellenséges hajót, átrakrta rá a bombárt, odébb ment, majd felrobbantotta azt. Meglehetősen kockázatos volt a bevetése, levegőellátása nem volt, csak ami a hajótestben benn rekedt. Kétszer süllyedt el, az első alkalommal a legénység fele megmenekült, másodjára azonban mind a nyolcan elpusztultak, köztük a névadó, Hunley is.

A tengeralattjáró 1864. február 17-én süllyesztette el a blokádban résztvevő USS Housatonicot a charlestoni kikötőben, s az első sikeres ilyen jellegű támadással beírta magát a hadtörténelembe. A nem sokkal később elsüllyedt búvárhajót 2000 augusztusában hozták felszínre, s azóta folynak rajta a vizsgálatok és a konzerválási munkálatok.

A hajótest eddig megvizsgált felén többfajta nyomot találtak, de egyik sem adott kielégítő választ arra, mi okozta a Hunley vesztét. A nyolc halott maradványait megtalálták a fedélzeten – 2004-ben temették el őket –, és a laboratóiumi vizsgálatok azt állapították meg, hogy nem vízbe fulladtak, hanem oxigénhiány végzett velük.

Továbbra is kérdés azonban, mi bénította meg a járművüket, és erre egyelőre a hajótest megfordítása és az eddig rejtve maradt oldal vizsgálata sem adott választ. Az egyik elmélet szerint a Housatonicon támadt tűz terjedt volna át a Hunleyra, de van, aki szerint egy másik uniós hajó süllyesztette el a világ első sikeres hadicselekményét végrehajtó konföderációs tengeralattjárót.

VN:F [1.9.3_1094]
Értékelés: 0.0/5 (0 szavazatból)
VN:F [1.9.3_1094]
Értékelés: +3 ( 3 szavazatból)

Címkék:, , , ,

  • Hozzászólások(3)
  • Print Friendly and PDF
  • Betűméret változtatás
Share

3 Reader’s Comments

  1. És Búvár Kund smafu?

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (0 szavazatból)
  2. I’m Kund…Boovar Kund. :-)

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (0 szavazatból)
  3. Búvár Kund idejében még nemvolt feltalálva a tenger. Ezért a Velencei Tavon támadó ellenséges flottát súlyeztette el , dugóhúzó segítségével.
    Három hónapog fúrta a lyukakat , kétnaponta vett levegőt. Azt nemtudni hogy mennyiért vette , gondolom napi áron plusz ÁFA.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (0 szavazatból)
Kapcsolódó cikkek

Fekete elnöke lehet a Déli Baptistáknak 2012. június 17. vasárnap | AN

KOHÁNYI TÁRSASÁG LÉPJEN BE!
AP VIDEÓ - HÍREK A VILÁGBÓL
AP VIDEÓ - HÍREK A VILÁGBÓL
Szabad Magyar Tv
Szolgálati közlemény

Felhívjuk vendégbloggereink és olvasóink figyelmét, hogy az alábbi vendégblogok némelyikének legfrissebb posztjai, ill. linkjeik technikai okokból, rajtunk kívülálló, a WordPress.com által bevezetésre kerülő változások következtében nem jelennek meg. Ezért az érintett blog-dobozkák egyelőre üresek. A probléma megoldásán az AN munkatársai dolgoznak. Addig kérjük a bloggereink és olvasóink megértését és türelmét.

Áthidaló megoldásként, a helyzet rendeződéséig itt is felsoroljuk a kárvallott blogok linkjeit, hogy olvasóik mégis el tudják őket érni az AN-ről is:


Az AN szerkesztősége.
2015.03.23.

RSS e-Vitae
RSS kanadaihirlap
RSS torokmonika
Videók

videos