Ottawa/London – Igencsak a köztársaság-pártiak kezére játszik, hogy olyan koronás államfője van az országnak, aki csak évente két-három alkalommal látogat oda. A royalisták egy huszárvágással megoldanák ezt a problémát.
A héten látogat Kanadába a cambridge-i herceg és hercegné, minek alkalmából a monarchia kanadai hívei azt javasolják, tegyék meg az ország királyává Harry herceget.
Az amerikai kontinensen nincs nagyon divatban a monarchia intézménye, miután a legtöbb ország eleve egy királyság elleni lázadás során, forradalmi köztársaság formájában jött létre. Formailag akad egy-két ilyen államalakulat, koronás fő azonban jelenleg egy sincs. A királyság, sőt császárság azonban mégsem ismeretlen jelenség.
A második és egyben utolsó brazil császár
Brazíliában, ahol két Pedro nevű császár uralkodott egymás után, 1889-ben államcsínnyel döntötték meg a monarchiát, ennek dacára a mai napig létezik royalista mozgalom, trónkövetelő pedig kettő is akad az Orléans-Braganza dinasztiában, Lajos herceg és Pedro Károly herceg – dacára annak, hogy a brazilok úgy az 1988-as, mint az 1993-as népszavazáson a respublika mellett tették le a voksukat.
Haiti uralkodója: I. Jakab
Haiti sem volt mindig köztársaság. 1804-ben az addigi főkormányzó koronázta császárrá magamagát I. Jakab néven, még Hispaniola szigetének egészén. Három év múlva megölték, 1811-ben a sziget északi felén létrejött a Haiti Királyság, élén I. Henrikkel, akinek kilenc év múlva bekövetkezett öngyilkossága után fia ült a trónra, őt viszont forradalmárok ölték meg tíz nap múlva, és a haiti monarchiának, noha helyreállítására később még voltak kérészéletű próbálkozások, gyakorlatilag leáldozott.
Mexikó is kivételnek számít: itt a spanyolokkal szembeni győztes szabadságharc után az Új-Spanyol Alkirályságot kiáltották ki, és az újonnan függetlenedett mexikói Kongresszus azt szerette volna, ha VII. Ferdinánd, vagy a Bourbon-ház valamely más tagja császári címmel perszonáluniót hoz létre Spanyolországgal. A spanyol monarchia azonban nem ismerte el az új államot, sem annak semmilyen fejét, így 1822-ben egy mexikóit koronáztak meg I. Augusztin néven, aki rövid időn belül puccsot provokált önmaga ellen, és csúfos körülmények közt külföldre szökött. Később hazatért, de kivégezték.
Az 1858-ban mexikói elnöknek választott Benito Juárez a tizenkilencedik században is már jelentős globalizmus elleni küzdelem élharcosaként beszüntette Mexikó külföldi adósságainak törlesztését, kivéve azt, amit az Egyesült Államoknak kellett fizetnie, s elérte, hogy közös angol-francia-spanyol hajóhad jelent meg az ország partjai mentén. Ekkor úgy döntött, mégiscsak fizet. A britek és a spanyolok elmentek, a franciák azonban, ha már úgyis arra jártak, megbuktatták a populista elnököt, és I. Miksa néven egy Habsburgot, az akkori osztrák császár testvérét segítették trónra. Noha nem teljesítette szolgamód III. Napóleon diktátumait, mégis bábnak könyvelték el Mexikóban, soha nem volt népszerú. Az Egyesült Államoknak a polgárháború végén gondja volt arra, hogy a Monroe-elvre – „Amerika az amerikaiaké” – hivatkozva megbuktassa s visszaültesse Juárezt a hatalomba. A boldogtalan Habsburgot kivégezték, s Mexikó azóta is köztársaság.
Habsburg Miksa, akit kivégzett a köztársaság
Technikailag más a helyzet Kanadával, amely mindig is királyság volt, s ahol – akárcsak Ausztráliában – megerősödött a köztársaság-pártiak mozgalma. Ők azt állítják, semmi értelme annak, hogy az államfő formálisan királynő vagy király legyen, válasszanak köztársasági elnököt, és számoljanak le egyszer és mindenkorra a monarchia intézményével. A royalisták ellenben a hagyományokra hivatkoznak, de ők is valódi, Kanadában székelő államfőt szeretnének – mégpedig Harry herceg személyében.
Harry a harmadik az örökösödési láncban II. Erzsébet után, így a brit trónt egyhamar úgyse örökölné – gyakorlatilag esélytelen, hogy Nagy-Britanniában király legyen. Helyette Ottawában kapna saját trónt, itt élne, és ezzel elhallgattatná azokat az érveket, amelyek szerint nem nevezhető államfőnek, aki csak ritka alkalmakkor látogat a saját államába.
Etienne Boisvert, a Kanadai Monarchista Liga quebeci tartományi szóvivője rámutatott: a királyi család olyan intézmény, ami képes arra, hogy önmagát megújítsa, és úgy véli, eljött a radikális változás ideje. Harry ne maradjon örökös herceg, alapítsa meg a kanadai királyi ágot – hangzik az érvelés.
Egy másik elképzelés szerint ha nem lesz külön kanadai király, akkor a jelenlegi brit uralkodó rotációs rendszerben éljen: fél-fél évig lakjon Kanadában, Ausztráliában és Londonban.
Boisvert mint francia ajkú quebeci inkább számít kivételnek, mint szabálynak. A tartomány francia lakói jobb esetben közömbösek a királyi családdal szemben, de sokan nyílt ellenszenvvel viseltetnek iránta. Figyelmeztették is a cambridge-i hercegi párt, hogy vasárnap esedékes quebeci látogatásuk során fel kell készülniük a tiltakozó akciókra. A Quebeci Ellenállási Hálózat „Takarodj” címmel szervez antiroyalista rendezvényt, mondván, a királyi látogatás a szeparatista érzelműek nyílt megszégyenítése.
Boisvert azonban úgy látja, a királyi család éppen egyesíti az országot, amelyet erős regionális különbségek jellemeznek. „A szabadság és a demokrácia koncepciója eredendően brit”, emlékeztet. „Ők hozták el Észak-Amerikába a kormányzás parlamenti rendszerét, a demokráciát és az egyéni jogok doktrínáját.”
Boisvert nem magányos álmodozó: a Monarchista Ligának tízezer tagja van Kanadában. A mozgalom egyes tagjai a királyi ház egy-egy tagját állítanák a Nemzetközösség tizenhat jelenlegi tagállama élére, amelyek közt ott van Ausztrália, Új-Zéland, az amerikai kontinensen pedig Jamaika és Belize.
Eugene Berezovsky, a Liga egy másik tagja elismeri, hogy Harry herceg kanadai királlyá koronázása nem nagyon valószínű, életszerűnek tartja viszont, hogy a királyi család tagjai kapjanak kanadai címeket – mert ha van walesi herceg, miért ne lehetne ontariói herceg is?
A közvélemény-kutatások szerint a royalisták kisebbségben vannak: a megkérdezettek kétharmada kimondottan köztársaságot szeretne.
