Ronai and Ronai
AMERIKAI

Elkapták a CIA pakisztáni embereit 2011. június 15. szerda 9:41 | AN Forrás: AP

  • Hozzászólások(31)
  • Print Friendly and PDF
  • Betűméret változtatás
Share
Elkapták a CIA pakisztáni embereit

Washington/Iszlámábád – A pakisztáni katonai hírszerzés letartóztatta a CIA öt emberét, akik Pakisztánban létfontosságú információt adtak át az amerikaiaknak Oszama bin Laden hollétéről. Kiújult a feszültség az Egyesült Államok és a közép-ázsiai ország között.

Az akcióra régebben került sor, de csak most hozta azt nyilvánosságra a New York Times. A letartóztatottak egyike a pakisztáni hadsereg őrnagya, aki lejegyezte az abbottabadi bin Laden villába tartó gépkocsik rendszámát. A letartóztatottak sorsa egyelőre nem ismeretes.

Leon Panetta, a CIA távozó főnöke múlt heti pakisztáni útján felvetette az informátorok sorsát vendéglátóinak, köztük Ásfák Párvez Kájáni vezérkari főnöknek és Ahmed Sudzsa Pasának, az ISI vezetőjének, érdemi választ azonban nem kapott. Washington a CIA-informátorok letartóztatásából azt a következtetést vonja le, hogy továbbra is komoly nézeteltérés van a két ország között a terrorellenes harc folytatásának mikéntjét tekintve.

Michael Morell, a CIA igazgatóhelyettese a múlt héten a tízes skálán hármasra értékelte Pakisztán együttműködését, vagyis meglehetősen gyengének tartja azt. Mások viszont arra figyelmeztetnek, hogy Pakisztán továbbra is igen fontos partner. „Erős a kapcsolatunk pakisztáni partnerinkkel, és amikor felmerülnek az ügyek, megoldjuk őket”, igyekezett csökkenteni a letartóztatások jelentőségét Marie Harf CIA-szóvivő. „Panetta igazgató a múlt héten produktív megbeszéléseken vett részt Iszlámábádban.”

A CIA szóvivője a New York Times értesüléseit nem volt hajlandó kommentálni. Husszein Hákkáni, Pakisztán washingtoni nagykövete szerint a terrorellenes harc „kölcsönösen elfogadható feltételekkel” folytatódik, jelenleg azonban semmilyen részlettel nem kívánt szolgálni a fejleményekről.

VN:F [1.9.3_1094]
Értékelés: 4.0/5 (2 szavazatból)
VN:F [1.9.3_1094]
Értékelés: +1 ( 1 szavazás)
Elkapták a CIA pakisztáni embereit, 4.0 out of 5 based on 2 ratings

Címkék:, , ,

  • Hozzászólások(31)
  • Print Friendly and PDF
  • Betűméret változtatás
Share

31 Reader’s Comments

  1. Az iszlamista befolyás erősödik Pakisztánban, a regnáló kormány pedig csak sodródik.

    Nagy baj lesz ebből…

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +5 (7 szavazatból)
  2. Akárhonnan nézzük, az USA az akcióval beavatkozott egy szuverén államban. Itt nem a terrorizmusról van szó, hanem arról, hogy a terrorizmus elleni harc álarca mögé bújva mit enged meg önmagának egy hatalom.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: -4 (10 szavazatból)
  3. Jogos a pakisztáni biztonsági szervek lépése. Egy pakisztáni hivatalnok, vagy katona,ha a CIA-nak dolgozik, hazaárulást követ el. A CIA nem az üdvhadsereg, hanem az USA hirszerzés legfontosabb szervezete. Ha ügynököket szervez be, nem az adott állam biztonsági szeveitől szerzi be információit, fenyegeti az adott állam biztonságát, ezért az ügynökök bűnözők. Letartóztatásuk jogos. Az iszlamizmus pedig nem azonos a terrorizmussal. Az iszlamizmus vallási irányzat. Igaz hogy sok közöttük a terrorista, de azok a szabadságharcosok akik függetlenségüket védik saját országukban nem terroristák. Még akkor sem, ha ez nem tetszik az USA-nak. Afganisztánban a NATO erők az agresszorok, nem a tálib szabadságharcosok. Az pastu törzs pedig részben Paistánban él.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (12 szavazatból)
  4. 120992:

    - Ide figyelj, gőzöd nincs a pakisztáni- amerikai együttműködés történetéről, és okairól, sem pedig a Pakisztán északi részén uralkodó állapotokról, legalábbis annak figyelembe vételével, amit írtál.

    Említettem már, hogy legalább alapvető háttérinformációk ismerete nélkül nem kellene ilyeneket írni…

    Pár szóval, mégis:

    “…Akárhonnan nézzük, az USA az akcióval beavatkozott egy szuverén államban. Itt nem a terrorizmusról van szó, hanem arról, hogy a terrorizmus elleni harc álarca mögé bújva mit enged meg önmagának egy hatalom….”

    1,
    Az szuverén állam (Pakisztán) maga engedte be az amerikai erőket, már több évtizede, melynek koát most nem részletezem.
    2,
    Annak a “szuverén államnak” van egy kisebb ország méretű, teljesen törvényen kívüli területe, az észak- nyugati pakisztáni régió. Itt semmiféle pakisztáni, sem egyéb adminisztráció, vagy államigazgatási szerv nincs jelen, gyakorlatilag egy kőkorszaki anarchiába fulladt hely az egész.

    És ez a szalafisták, és egyéb eszelős iszlamista irányzatok egyik legjelentősebb tenyészterülete is. A legelborultabb terrorvezéreknek és bandáiknak ideális búvóhely, mert nagy, mert sziklás, és mert a mindenkori paki. hatalom kísérletet se nagyon tett soha, hogy ellenőrzés alá vonja ezt a helyet.

    3,
    Ez a hely, mivel eleve törvényen és ellenőrzésen kívüli, és egy valóságos terrorfészek, szabad vadászterület. Nagyon sok elmebeteg iszlamista menekült már ide, vagy tartózkodott eleve itt, akik nem csak a “nyugatra”, de az egész civilizált világra veszélyt jelentenek – míg ki nem lövik őket.
    4,
    A paki. kormányok mindig is elnézték az USA- nak az itteni tevékenységét, sőt, volt, hogy ők maguuk is beszálltak a “vadászatba”. Most attól változott meg a helyzet, hogy egyre gyengébb a paki. kormány, egyre több iszlámnáci, vagy azokkal szimpatizáló alak kerül hatalom közeli helyzetbe, és ezek közvetetten, vagy közvetlenül is képesek befolyásolni az államhatalom tevékenységét.

    Szóval:

    - Ha egy állam terroristákra vadászik egy olyan helyen, ahol nincs államhatalom, az nem “beavatkozás” senkinek az ügyeibe
    De ha az is lenne, menjen a francba az olyan ország, amelyik a legbetegebb iszlámnáci bandákat, és vezéreiket védi, bújtatja.

    Egy ilyen ország a nemzetközi hadijog szerint is ugyanúgy célponttá teszi saját magát, ahogy azt az “afganisztán” nevű sz***rfészek is megtette annak idején.

    Kérlek, vedd már ezeket figyelembe, aztán írd le megint, hogy hát, a “gonoszusákokcsakúgyodamennekakárhovábombázni”…

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +2 (10 szavazatból)
  5. Nyúlgyörgy:

    - Maga meg egy reménytelen hülye.

    Bárki bármekkora elemző kommentet ír, mely az ön eszement rögeszméit cáfolja, ön ezeket el sem olvassa, csak recskázza vissza folymatosan ugyanazt az őrült baromságot.

    Önnek csak az a fontos, hogy eszeveszett és értelmetlen USA gyűlöletét, valamint végletes ostobaságát világgá ordíthassa, semmi több, ezért nem is érdeklik a válaszok.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +3 (13 szavazatból)
  6. “…Az iszlamizmus pedig nem azonos a terrorizmussal…”
    és
    “…Az iszlamizmus vallási irányzat…”

    - Magának meg a 250 éves nagynénikéje térde kalácsát.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: -3 (11 szavazatból)
  7. Iszlamiszmusról, és hogy miért vannak ott észak- nyugat Pakisztánban az amerikai erők:

    A modern kori iszlamista terror története kb. a huszadik század első felére datálható. Az iszlámnácizmus pedig konkrétan a ‘30- as évek elejére.
    Az iszlamiosta terror mai, globális formája pedig már javában jelen volt a 60′ as évek végén, bár, akkor még erősen együttműködtek mindenféle egyéb söpredékkel is, pl. japán, vagy német szélsőbalos őrültekkel. Ezek a bandák ma már nem léteznek.

    A ‘80- as évek elejére már számtalan gyilkosság, merénylet volt a számlájukra írható. Indiában, Thaiföldön, persze, Izraelben, Libanonban, Egyiptomban, szóval, bárhol, ahol megjelentek.

    A ‘70- es évek második felére a terrorista fogalma gyakorlatilag az “arab” szóval azonosult, akkor még egyébként helytelenül, mert rengeteg kisebb- nagyobb európai, ázsiai, és dél- amerikai banda is vastagon benne volt a nemzetközi terrorban. De a legtöbb terrorcselekményt, főleg a repülőgéprablások nagy részét arabok, iszlamsiták művelték.

    És ne feledjük, mit műveltek a különféle iszlamista bandák Libanonban, az 1970′ es évek elejétől (a libanoni háborút is a különféle iszlamista bandák egymás közti leszámolásai indították be, Szíria és Izrael csak jóval később mentek oda. Mire Izrael bármiylen szinten is beavatkozott, addigra Libanon fele már romokban állt).

    Így, az ellenség egészen pontosan meghatározható, sőt, saját magát definiálja rendszeresen.

    Vagy mégis, mi az, amikor iszlamista népvezérek bárhol a világon, tehát Ausztráliától Thaiföldön, Indián, Arábián, Európán át, egészen Észak- Amerikáig, ugyanazt üvöltik a lelkes hallgatóságuknak, hogy “ölj, pusztítsd el, hódítsd meg, az iszlám fogja uralni a földet, nincs kegyelem a hitetlennek, stb…..”?
    És, amikor mindezt tettekkel is bizonyítják, hogy komolyan gondolják?

    Tény: a nemzetközi tömeggyilkos terror immár 100 %- ban közvetlenül is az iszlámhoz köthető!

    Nézzünk csak meg egy dokumentumfilmet, akár a Discovery channelen is, mit tanítanak az Al Ahzar egyetemen az úgynevezett “hittudósok” (és ez a szunnita iszlám világ legmérvadóbb vallási tanintézete!
    És hogy midezt ezt teljes nyíltsággal teszik!
    A különféle pakisztáni medresszékről ne is beszéljünk, az egy komplett téboly, ami azokban megy… onnan származik a szalafizmus is, ami… na, találd ki, kinek, kiknek a vezérideológiája!

    Nézzük meg azt is, miket nézetnek az iszlamista diktatúrák a népeikkel, már gyerekkoruktól kezdve! A MEMRI, a DEBKA, a Palestinian Media Wach, vagy a Second Draft oldalai pontosan ezeket szedik össze, naponta.

    Azért kellett a globális terror elleni háború, mert MEGTÁMADTÁK az USA- t (és más országokat is, már évek óta, de senkinek nincs akkora katonai kapacitása, mint az USA- nak, így persze, hogy ők tudnak csak globálisan fellépni az iszlamizmus ellen).

    Namost, támadás esetében, ugye, pofán kell vágni a támadót, ahoyg ezt a nemzetközi hadijog is lehetővé teszi.

    Az iszlamista terror nem most kezdődött, és látni kell, hogy ez nem csak amerikai ügy, hanem globális, ahogy azt is látnio kell, hogy eszeveszett sivatagi pszichopátia képviselői rontottak rá a civilizációra, és amit a világ (nem csak az USA!!!) tesz, az nem más, mint ELLENCSAPÁS.

    Erre pedig minden joga megvan a megtémadióottaknak, Thaiföldtől Indián át az USA- ig, bárkinek.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +3 (11 szavazatból)
  8. Mi van, ennyi a válasz egy hosszabb, komolybb ismeretanyagot felhozó, elemző jellegű kommentre, hogy elolvasás nélkül adtok rá egy- egy minuszt?

    Gratulálok…

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +2 (10 szavazatból)
  9. Ahogy ezeket a pofákat elnézem,….. :-)

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (0 szavazatból)
  10. Azért azt remélem, a CIA kezében is vannak kártyák.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (1 szavazás)
  11. Oké, Nyuszigyuszi. Elégtelen, leülhet.

    VN:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +4 (8 szavazatból)
  12. Gonoszka, amikor először megláttam a felvételt, nekem is valahogy az villant be, hogy kecskére bízták a káposztát.

    VN:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +4 (4 szavazatból)
  13. 120992. a pakisztáni-amerikai viszony azon területek egyike, amiben az Amerikai Népszava erős. Sok jó cikk olvasható a témában, tessék lejjebb görgetni, vagy a keresőbe beütni, hogy Pakisztán.

    VN:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +4 (4 szavazatból)
  14. Nekem sem szimpatikusak az urak a fényképen.Gondolom ha Pakisztánban látnám őket élőben ilyen közelről, az számomra nem sok jót jelentene…

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +2 (2 szavazatból)
  15. Eldrad írja:

    “Az szuverén állam (Pakisztán) maga engedte be az amerikai erőket, már több évtizede, melynek koát most nem részletezem.”

    Egy mondatban azért álljon itt: Pakisztán – Afganisztán és Törökország mellett – a legnagyobb mértékű amerikai segélyt haszonélvezik.

    VN:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +5 (5 szavazatból)
  16. Ricsi:

    “…Pakisztán – Afganisztán és Törökország mellett – a legnagyobb mértékű amerikai segélyt haszonélvezik…”

    - Így van… egyelőre. Jóllehet, szerintem már nem sokáig…

    De természetesen nem ez volt az alapvető oka, amiért beengedték az amikat, ez inkább csak az események szükségszerű hozadéka.

    Még egy darabig, míg az egész ország iszlamista anarchiában nem fulad.

    Cikk a Paki.- US kapcsolatról:

    http://countrystudies.us/pakistan/87.htm

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +2 (6 szavazatból)
  17. Jimbo:

    “..Nekem sem szimpatikusak az urak a fényképen.Gondolom ha Pakisztánban látnám őket élőben ilyen közelről, az számomra nem sok jót jelentene….”

    - Hát, nem.

    Hacsak, te történetesen nem egy elit amerikai, brit, új- zélandi, ausztrál, indiai, esetleg izraeli likvidáló elit egység parancsnoka vagy, aki éppen a mesterlövészfegyvere kevésbé veszélyes végéről nézi ezeket a nagyon barátságos arcokat… :(

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +3 (7 szavazatból)
  18. Azért az jellemző ám, hogy a Mindenttudó Tutimegmondó USA- gyűlölő, iszlámnáci- szimpatizáns s***gfejek (nem csak itt, bárhol) képtelenek elolvasni egy hosszabb, elemző kommentet, vagy cikket.
    Legalábbis, így kell lennie, mert egy esetben nem érkezik tőlük értékelhető reakció.

    Vagy semmilyen reakció sincs.

    És ez elég árulkodó.
    :(

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +3 (7 szavazatból)
  19. Már én is találkoztam ilyen emberkékkel. Nem tudnak semmit arról, hogy mik történnek/történtek, de véleményük az van. :S

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +2 (2 szavazatból)
  20. A helyzet kissé olyan, mint a II. világháborúban a Harmadik Birodalom és hazánk kapcsolata; A nácikat ugyan alaposan elverték az oroszok, de a magyar elit mégis inkább engedett a zsidók elleni törvényekkel, mintsem megkockáztassa a bevonulást annak ellenére, hogy a megszállást vezető parancsnok kevés embert kapott rá, így lett volna lehetőség egyesített erővel visszaszorítani őket. Pakisztán és az USA esetében viszont előbbi országban már ott van az ellenség, míg egyetlen potenciális szövetségese a határain kívül. A terroristák nap nap után hajtanak végre merényleteket, azt remélve jó okkal, hogy az egyre kevésbé Amerika-barát és még nem eléggé iszlamista kormány megbukik, így a Talibán új fészket találhat. Az egyszerű pakisztániak persze úgyszintén jó okkal haragudnak meg államuk jogainak semmibevételével, hiszen a terrorvezért megölését az ő bőrükön fogják érezni, de ezt félnek beismerni, így a bukásba lévő kormány inkább beint a jenkiknek, mint beismerné, hogy nemcsak hogy egyre tehetetlenebb, de még bizonyos fokon még segíti is a terrorizmust, ami sokáig nyílt titok, majd a WikiLeaks-botrányt követően már nyilvánvaló is lett. Egy a biztos; Ha Amerika talpra áll, az elkövetkező 10, nem, 5 évben Pakisztán csatlakozni fog Jemenhez és Szomáliához, mint az al-Kaida és más iszlámfasiszta terrorista szervezet újabb melegágyához, így Afganisztánhoz hasonlóan célpontjává fog válni a Nyugat megtorlásának, ha a kormány továbbra is menedéket és támogatást nyújt a gyilkosoknak.

    Nyul György:
    Sok tekintetben igen objektív hozzászólásod van, hiszen egy idegen titkosszolgálatnak való munka valóban hazaárulás, Afganisztánban pedig Amerika, és szövetségesei (így mi is) ténylegesen megszálló erőt képviselünk, továbbá abba, hogy az iszlamizmus nem egyenlő a terrorizmussal és vice versa, de abban már nem, hogy a tálibok szabadságharcosok. Nekünk, magyaroknak igazán tudni kéne, hogy ki érdemli meg ezt a fogalmat! Mi, magyarok, soha nem fordultunk a civil lakosság ellen, soha nem támadtuk meg az osztrák, a cári- majd a szovjetunióbeli orosz lakosságot azért, mert vezetőik a mi forradalmaik vérbefojtása mellett döntöttek, és mert elnyomtak. Se a múltba, se ma nem látom azt, hogy mi, magyarok fegyvertelen civileket robbantanánk fel, mérgeznénk meg, vagy lőnénk halomra Bécs vagy Moszkva közepén. A tálibok nem tisztán az afganisztáni törzsi lakosságból kerülnek ki, sőt többségük idegen országok afféle “zsoldosa”, aki ideológiai érzésből, Nyugat- és Amerika-ellenességből fog fegyvert, de ha sikerülne a kivonulás után újraéleszteni az afgán Talibánt, az újfent az afgán lakosság elleni vallási önkényhez vezetne, mert ahol diktatúra van, ott valójában háború dúl, háború az uralkodó(k) és a nép között. Továbbá ne feledjük, hogy nagyon kevés afgánt fogsz te találni, aki egy terrorista merényletet követően elvesztve szeretteit az amerikaiakat fogja hibáztatni, de ezt nem fogja az orrodra kötni, mert fél a megtorlástól. Az emberek se itt, se ott nem hülyék, és ilyen életveszélyben csak a túlélésük esélyeit latolgathatják, így ha biztos az amerikai-nyugati erőfölény, akkor mögéjük állnak, de ha a tálibok veszik körül őket, akkor előbbinek nem fognak segíteni.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +5 (5 szavazatból)
  21. Animebj:

    “..egy idegen titkosszolgálatnak való munka valóban hazaárulás…”

    - Hacsak az a bizonyos “haza” (esetünkben Pakisztán) nem maga hívta be korábban az “idegeneket”, hogy azóta is tevékenyen lépjenek fel együtt a közös ellenséggel szemben.
    Namost, itt az a gáz, hogy a közös ellenség (az iszlamisták) kezdik átvenni a hatalmat Pak. ban, így az USA egyből ellenség lett.

    “…Afganisztánban pedig Amerika, és szövetségesei (így mi is) ténylegesen megszálló erőt képviselünk…”

    - Ez igaz, de tessék már megérteni mindenkinek, hogy az iszlámnácik támadták meg a civilizált világot, és amit “mi”, mármint, a szövetségesek ott művelünk, az nem más, mint 1, ellencsapás 2, a háború áthelyezése az ellenség területeire.

    “… továbbá abba, hogy az iszlamizmus nem egyenlő a terrorizmussal…”

    - Nem?

    Akkor tessék tanulmányozni az iszlamizmus alapvető eszméit, létrejöttét, képviselőit, “iskoláit”, propagandáját, stb.
    Kitűnő szakirodalom ehhez Gilles Kepel: Dzsihad c. könyve, magyar nyelven is hozzáférhető.
    Videoanyagok pedig ezerszámra láthatóak a MEMRI, DEBKA, PMW professzionális szakmai oldalain, de a magyar nyelvű “Dzsihádfigyelő” is megfelelően eligazít.

    Szerintem te itt arra gondolhattál, hogy az iszlám nem egyenlő a terorral, de az iszlám meg nem azonos az iszlamiszmussal. Amúgy én bizonyítva látom, hogy az iszlám eleve egy terroreszme, legfeljebb szóvirágokba kötve.

    Az iszlamizmus pedig kb. úgy viszonyul az iszlámhoz, mint mondjuk a nácizmus a fasizmushoz.

    Az egyik (fasizmus, iszlám) a másik előfutára (nácizmus, iszlamizmus), de a második (iszlamizmus) messze brutálisabb, és elborultabb, mint az alapeszme, pedig az is eleve egy tömegyilkos, hódító, háborús idea (iszlám).

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +6 (8 szavazatból)
  22. “Na, most, itt az a gáz, hogy a közös ellenség (az iszlamisták) kezdik átvenni a hatalmat Pak. ban, így az USA egyből ellenség lett”.
    Akkor mikor is indulnak, a bombázok, vagy a cirkálórakéták az atomsilók ellen?

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (1 szavazás)
  23. Pakisztánban nincsenek atomsilók, mert ilyeneket csak nagyméretű, interkontinentális rakétáknak kell építeni.

    Ilyen esyzköze Pakisztánnak pedig nincs.

    Hogy a paki. atombombákat hogy fogják elintézni, és főleg, kik, ha megtörténik az iszlámnáci hatalomátvétel, és kitör az anarchia?

    Erre most én is azt mondom, hogy gőzöm sincs.

    De nem fogják annyiban hagyni, az biztos.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +3 (5 szavazatból)
  24. Eldrad:

    1.
    A terroristagyanús személyek illetve a terroristák nem köthetők egyetlen államhoz sem, még ha van egy vagy több állampolgárságuk is, míg a CIA az USA (egyik?) titkosszolgálata, így lefülelt ügynökei nem hazátlan kalandorok, hanem megbízást teljesítő kémek vagy más titkos személyek, akit emiatt hazájára hozhat kisebb-nagyobb bajt, ha lebukik. Ez a hidegháborúban sok-sok súlyos válságot hozott, és ha M.o. is elkapnának egyet, akkor akármilyen jó kapcsolatba is lennénk az USA-val, mégis csak diplomáciai-politikai feszültséget teremtene. Ez természetes folyamat minden államba, és biztosra vehető, hogy mint bárhol máshol, úgy nálunk is van CIA, Moszad és más titkosszolgálati ügynökök, mi pedig úgyszintén kémkedünk szerte a világon, mert ez már csak így működik.

    2.
    Tény, hogy az afgán Talibán bábkormánya és Osama bin Laden al-Kaidája kezdte az egészet, de technikailag ettől még mindig megszállók maradunk, mert nem vagyunk se afgánok, se Afganisztánhoz hű zsoldosok vagy szimpatizánsok. Ez is csak így működik.

    3.Az iszlamizmus nem egyenlő az erőszakkal. Több milliárd ember követi az iszlám vallást, és bár van igen sok középkori, embertelen joga és szokása, ám józanul és ép ésszel nem fogják követni sem azokat, sem pedig a terrorista csoportokat még azok sem, akik az utcán nagy ökölrázások és “Halál Amerikára-Izraelre-stb” táblát tartanak a magasba. Mint nálunk, úgy náluk is saját legközelebbi rokonsága, a család és a többi szeretteik az elsők, és mivel a legtöbb arab vagy muzulmán országban diktatúra van, saját és gyermekeik életét nem fogják kockáztatni azzal, hogy feldobják a vérszomjas terroristákat, mert se biztonságon nem kapnak cserébe, se nem érdemli meg a kormány. Számukra nemhogy Amerika, de Izrael is távoli, az ott megölt ártatlanok épp ugyanúgy érdemtelenek, mint nekünk az afgán, a pakisztáni, a palesztin vagy az iraki, mert két külön világ vagyunk és csak annak fájdalmával tudunk azonosulni és osztozni, akivel a legjobban együtt tudunk érezni, akivel a legtöbb a kulturális kapcsolatunk (ergo, ha előzetes információk hiánya mellett megvernek egy magyart Szlovákiába, értelemszerűen ez jobban megérintene bennünket magyarországi magyarokat, mintha ez egy szlovákkal történne). Ha minden iszlámhitű ugyanúgy érezne, gondolna és tenne (ami már Mohamed halála utáni vallásszakadással lehetetlen lett), akkor minden okunk meglenne arra, hogy aggódjunk, de ez nem így van. Az arab világban jelenleg nagyon rossz zsidónak, kereszténynek vagy más nem-iszlám vallásúnak lenni, de ez nem mindig volt így, dhimmi ide vagy oda, gyakran sokkal emberségesebben bántak a vallási kisebbségekkel, mint a középkori Európa, sőt durva széttagoltságuk miatt még több tucat iszlám irányzat is kialakult, akiket az uralkodó felfogás általában megvett, törvénytelennek ítél és üldözz, ezzel pedig ugyancsak az emberi különbözőséget taglalja tovább. Bűnbakkeresésben pedig egyáltalán nem rosszabbak, mint mi; idehaza megy a zsidózás és a cigányozás, ott pedig az amúgy legtöbbször Nyugat által támogatott zsarnokságban a Nyugat/Amerika- és Izrael/zsidó-ellenes propaganda, a lényeg viszont ugyanaz marad; a felelősség áthárítása, sorsunkkal való szembenézés elodázása és a valóság káoszának beismerése. A mérce csak annyi, hogy a közel-kelti népek utálják magukat, szégyenlik, hogy a Nyugat és Ázsia elhúz felettük, ők pedig nyomorba, jogfosztottságba és teljes létbizonytalanságba tengődnek, akiknek pedig van a talpuk alatt valami értékes, jó emberi szokás szerint igazságtalanul eltékozolják azt, így betonozva be a kevésbé szerencsések sorsához vezető egyenes utat.

    Te állandóan linkelgetsz, hivatkozol bizonyos iszlámellenes könyvekre és oldalakra. Én a “Dzsihádfigyelőt” szoktam néha-néha megnézni, de emberi ésszel jóval egyszerűbb és valósabb képet alkothat az ember. Ajánlom figyelmedbe Bernard Lewis-Buntzie Ellis Churchill – “Iszlám – Nép és vallás” c. könyvét. Ez az olvasmány ugyanúgy felszólít az iszlámfasizmus elleni harcra, nem teszi különbbé őt a nácizmustól és a kommunizmustól, de nem is fogja átkozni a vallást amiatt, hogy ezen aspektusa okozza majd XXI. század legsúlyosabb veszélyforrását. Józanul, objektívan tárja fel az iszlám kialakulását és különféle állomásait, amit néhol “iszlám humor” ablakokkal próbál még közelebb hozni, így tovább árnyalva az amúgy is tévesen dicsőített “béke” avagy szidott “háború vallását”. Én ennek köszönhetően nem tekintem a muzulmánokat és vallásukat ördögtől valónak, de nem is fogok áttérni a kereszténységről rá.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +3 (3 szavazatból)
  25. Animebj:

    1. és 2. pontok pipálva, nincs vita.

    “..Az iszlamizmus nem egyenlő az erőszakkal…”

    - Téves, leírtam az előző kommentben, miért.

    “…Te állandóan linkelgetsz, hivatkozol bizonyos iszlámellenes könyvekre és oldalakra…”

    1,
    Perszte, hogy hivatkozok, ugyanis amiet ajánlok, azok áktal ellenőrizhető le kétséget kizáróan a mondanivalóm.
    2,
    A linkelt oldalak, amiklet megadok, nem iszlámellenes oldalak, hanem kőkemény tényeket tartalmazó szakmai oldalak, ráadásul a tényanyaguk ellenőrizhető (PMW, DEBKA, MEMRI, stb).

    Ha felhívjuk a figyelmet egy rendkívül fenyegető problémára, az iszlamizációra és az iszlamiszmusra, mindezt tények, videók ezreivel, akkor nehogy már “iszlámellenesek” legyünk…

    “..Ajánlom figyelmedbe Bernard Lewis-Buntzie Ellis Churchill – “Iszlám – Nép és vallás” c. könyvét…”

    - Köszi, én meg ajánlom figyelmedbe szintén Bernard Lewistól a What went wrong? c. könyvét.
    Magyar nyelvennem jelent meg, de netről leszedhető, pdf fájlban.

    (tényleg, Lewis aztán tényleg nem akárki a témában. Óriási tényanyaggal rendelkező könyveket ír az iszlamizációról, iszlamizmusról, valamint a problémáikkal való szembe nem nézésről, amit te is említettél – helyesen. Akkor most ő is “iszlámellenes”, vagy mi van?)

    “..nem tekintem a muzulmánokat és vallásukat ördögtől valónak..”

    - A vallásukat annak tekintem, mert ez egy kimondottan destruktív, erőszakos ideológia, mely “szentírásai” nyílt, módszeres, mindenkori erőszakra szólítják fel a követőket, akik ezt be is tartják, lehetőségeikhez képest.

    És akkor a “vallásalapító” személyiségéről nem is beszéltünk még:
    - Pedofil, megalomán, analfabéta tömeggyilkos.

    Tényleg, mi lehet a gond az iszlámmal?

    :(

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +2 (2 szavazatból)
  26. kiegészítés:

    “..Perszte, hogy hivatkozok, ugyanis amiet ajánlok, azok által ellenőrizhető le kétséget kizáróan a mondanivalóm…”

    - Mármint, ha valaki veszi a fáradtságot, és megnézi, mik ezek.

    A Dzsihádfigyelővel pedig nem értem, m i a gond. Semmi olyat nem mond, ami ne lenne amúgy is ismert, ez csak összeszedi a dolgokat, és szakmai kommentátorokat is megszólaltat.

    Nicolai Sennels (híres dán pszichológus) szakmai elemzéseiben pl. hol a hiba?
    Vagy ő is iszlámellenes, mert részletekbe menően, kőkemény szakmaisággal, sok éves kutatási eredményeket figyelembe véve elemzi, mi a gond az “iszlám néplélekkel”?

    Ne már…

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +3 (3 szavazatból)
  27. Eldrad.-ot felpontoztam , Nyuszi bulit meg Marhasokszámkarakterest lemínoszoltam . Mert megérdemlem.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +2 (2 szavazatból)
  28. Eldrad.
    Te olyan jó tájékozott vagy. Szóljál majd időben, mert kezdem felhalmozni az élelmiszert a barlangomban./Robert Merle: Malevil/. Így talán, túlélem az emberiség pusztulását, és lehet, hogy lesz egy Éva is.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +3 (3 szavazatból)
  29. Ha hirtelen megugrik az egy főre eső mennyisége az olyan pofáknak, amilyet az alábbi linken látsz:

    http://www.jihadwatch.org/2007/06/islamic-rage-boy-is-back.html

    Na, akkor kezdhetsz aggódni.

    Addig nincs miért.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +3 (3 szavazatból)
  30. Az ilyen hőbörgőkkel nincs gond egy -két tábla disznószalonna, meg a mauser. 308-as elűzi őket.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +2 (2 szavazatból)
  31. A http://www.islam-watch.org oldalon kiugrott muszlimok is elmondják a véleményüket. Sztem jó oldal.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (1 szavazás)
Kapcsolódó cikkek

Börtönbe megy a fecsegő CIA-ügynök 2012. október 25. csütörtök | AN

Nincsenek bizonyítékok a CIA-börtönökről 2012. szeptember 13. csütörtök | AN

Konzulátusi dolgozók sérültek meg 2012. szeptember 3. hétfő | AN

Aki megölte bin Ladent? 2012. augusztus 24. péntek | AN

KOHÁNYI TÁRSASÁG LÉPJEN BE!
AP VIDEÓ - HÍREK A VILÁGBÓL
AP VIDEÓ - HÍREK A VILÁGBÓL
Szabad Magyar Tv
Szolgálati közlemény

Felhívjuk vendégbloggereink és olvasóink figyelmét, hogy az alábbi vendégblogok némelyikének legfrissebb posztjai, ill. linkjeik technikai okokból, rajtunk kívülálló, a WordPress.com által bevezetésre kerülő változások következtében nem jelennek meg. Ezért az érintett blog-dobozkák egyelőre üresek. A probléma megoldásán az AN munkatársai dolgoznak. Addig kérjük a bloggereink és olvasóink megértését és türelmét.

Áthidaló megoldásként, a helyzet rendeződéséig itt is felsoroljuk a kárvallott blogok linkjeit, hogy olvasóik mégis el tudják őket érni az AN-ről is:


Az AN szerkesztősége.
2015.03.23.

RSS e-Vitae
RSS kanadaihirlap
RSS torokmonika
Videók

videos