Budapest – Újabb két tárca, a Belügyminisztérium (BM) és a Nemzeti Erőforrás Minisztérium (NEFMI) is nyilvánosságra hozta külsős szerződéseit. A dokumentumok között néhány különös megállapodást is lehet találni.
A Pintér Sándor vezette BM például EU-s pályázatokkal összefüggésben tavaly december és idén április vége között rendezvényszervezésre összesen 88 millió forintot fizetett ki. A BM dokumentációjában csak sorszámmal szereplő pályázat valószínűleg egy bűnmegelőzési projektet takar, ennek kommunikációjára is szépen költ a kormányzat: a papírok szerint 16 millió forintot. Persze a pályázat kiírása sem olcsó, közbeszerzési tanácsadásra ugyanennél a projektnél 3,8 millió forint megy el.
A rendőrminisztérium, persze, a rendőrökre is költ, pontosabban új egyenruhák tervezésére, összesen közel ötmillió forintot, január óta pedig két magánszemély csaknem 9 millió forintért koordinálja és ellenőrzi az egyenruha-ellátást. Emellett január óta a BM megbízásából három különböző cég is foglalkozik sajtófigyeléssel és -elemzéssel, összesen 7,4 millió forintért.
Az egyik ilyen vállalkozás, a Médianéző Kft. a Nemzeti Fejlesztési Minisztériumban is favorit. A magánvállalkozás a Nézőpont cégcsoport tagja – korábban itt dolgozott Navracsics Tibor igazságügyi miniszter felesége és egyik unokaöccse is. A BM-mel egyébként nemcsak a Médianéző Kft.-nek, de a Nézőpont Intézetnek magának is van szerződése, méghozzá május közepéig 1,2 millió forintért. A szerződéseket egyébként nem önszántukból, hanem a Blikk kérésére hozták nyilvánosságra.
Nehezebb kiigazodni a Nemzeti Erőforrás Minisztérium (NEFMI) külsős szerződései között. A tárca által nyilvánosságra hozott listából ugyanis sok esetben egyáltalán nem lehet megmondani, pontosan mire fizetik ki a közpénzeket. „Részfeladat megvalósítása” címen például négy kifizetés is szerepel, összesen 128 millió forint értékben. Zavaros tételekben egyébként ezen kívül sincs hiány, így például nehezen megfejthető, vajon mit takarhat a „miniszteri díjak bonyolításának díja” tétel,a mely 400 ezer forinttal szerepel a felsorolásban.
A Fidesz 2009-ben, még ellenzéki pártként egyébként ellenezte, hogy a közintézmények, illetve állami vállalatok külsős szerződéseket kössenek. „Az elmúlt hét év szocialista kormányzása alatt sok közintézmény és vállalat kifizetőhelyként működött” – mondta akkor Szijjártó Péter fideszes szóvivő. A külsős megbízások kapcsán úgy fogalmazott: „Az elmúlt években lett gyakorlat, hogy kiszervezték azokat a munkákat, amelyeket a vállalatoknál dolgozóknak kellett volna elvégezniük.” Úgy vélte, ellopták az adófizetők pénzét.
Én értem a „miniszteri díjak bonyolításának díja” tételt, 400 ezer nélkül nem lennének olyan bonyolultak a miniszteri díjak, ezért egy kicsit meg kell bonyolítani.
Tudjátok az a szomorú, hogy a fidesz-hívők imazsámolyukat a nemzetmegmentő felé fordítva el is hiszik, hogy ez így rendben van. Az előző kormány lopott, a fidesz megfontoltan, gondosan, és a zemberek érdekeit figyelemben tartva herdálja a pénzt.
Az egyenruha “ellátást” én is szívesen ellenőrizném 9 milláért. Persze kizárólag csak a szebbik nemnél! Bocsika.
Ennyiért még a fiúknál is – ha jól sejtem, nem manuálisan végrehajtandó a feladat.
Sz@rgyártó Petike: ebben az egyetlen mondatában kivételesen egyetértek önnel csak miért nem JELEN IDŐT használ?? Pláne, hogy az elmúlt- nem egészen- egy évről beszélünk nemdebár??
Kedves Szíjjártó Péter! Én meg úgy vélem, ellopják az adófizetők pénzét!
A mai cikkben nem szerepel, de hétvégén olvastam, hogy sárgák lesznek a mentőautók. Miért és mennyiért? Amikor kilóg a seggünk a nadrágból, amikor semmire nincs pénz, miért kell ilyen hülyeségekkel foglalkozni? Miért nem jó az a mentőautó fehéren? Mennyibe fog ez nekünk megint kerülni? Hány fidesz közeli cég, haver, rokon fog ebből megint meggazdagodni?
Kedves Hóvirág!
Az egész ország egy nagy sárga ház. Ide sárga autók kellenek, és ha lehet kérem, narancssárga legyen!
Pofátlan, aljas módon teszik tönkre az országot, anyagilag………A pisi Peti most vajon miért nem áll ki, de azért ugatni még mindig tud Gyurcsány Ferencre, pedig nem kis mértékben neki köszönheti a sz@rházi, hogy iskolázott bunkó lehet……..Apuka ‘90. után a vasúti vonalak felújításával, építésével kereste a kenyeret, többek között a Motim belső hálózatát is csinálták……….Erre jó kifejezés van a szlengben gondolom tudjátok mi az, a kút, meg a kávája, stb………..Hát ilyen REMEK EMBER EZ A PETI……………
Hogy ez a szargyártó petike milyen okos! Volt. Akkor. Jelen uralkodásuk alatt miért nem alkalmazzák ezt, mint sok olyan mást is, amiért korábban cafrangosra koptatták a pofájukat? Ez a hazug, undorító, pökhendi rabló fideszes csürhe egy nagy gennyes kelés az ország seggén!
Miért történne ma másképp az államkasszából a pénzek magánvállalkozásokba, onnan pedig magánzsebekbe vándoroltatása, mint bármely más kormány alatt? A különböző érdekcsoportokat is képviselő pártok harca alapvetően az állami megrendelések feletti döntési jog megszerzéséért folyik. A harc nálunk azért olyan ádáz és vérremenő, mert a magyar piacon nincsenek kellő számban jelen a vállalkozások megélhetését biztosító magánmegrendelők.
A szomorú az, hogy a fülkeforradalmárok nyugodt lelkiismerettel néznek a TV-képernyőn keresztül milliók szemébe, és egekbe nyúló erkölcsi magasságból ítélik el a korábbi kormányt döntéseiért, mutyit és maffia-szerű bűnözést kiálltva.
Mondhatnám: Bagoly mondja verébnek, hogy nagyfejű! – ahogy a régi mondás is kifogásolja ezt a fajta magatartást. Itt azonban többről van szó, mert a hatalom jelenlegi urai minden Magyarországon felelhető forrás felett óhajtanak rendelkezni, s e hatalom megszerzése érdekében semmitől sem riadnak vissza.
inden minisztériumban ugyanez a helyzet! Mindenre van pénz, ha róluk van szó, de ha a zemberekről, akkor elzárják a csapot! Nehogy a nyúl vigye a puskát! Majd ők megmutatják, hogy mire számíthatunk!
Nemzeti együtt talicskázás rendszere. Üdvözlöm Pintér Úr! Így a Médianézőn keresztül.
Ha jól tudom, akkor ez a Médianéző Kft. a NÉZŐPONT Intézet Zrt. kizárólagos tulajdonában áll.
Erről (mármint a NÉZŐPONT Intézetről) tavaly augusztusban a NÉPSZAVA kiderítette, hogy ingyen dolgozik a kormánynak, mire aztán jól körül is lett ugrálva a jobboldalról, hogy lám, így is lehet.
A NÉZŐPONT arca még nyilatkozott is, imígyen:
“Mráz Ágoston Sámuel, a Nézőpont Intézet elmondta: a cég ingyenesen, szívességi alapon készít napi médiaelemzést a kormány tagjainak. …. Mráz Ágoston Sámuel elmondta: egyes politikusoknak szívességből küldik el a napi munkához szükséges belső, így nem beárazott anyagokat.”
Na, csak annyi történt, hogy ami tavaly még szívességből volt, az most már honorálva is vagyon, nagyon.
A szívesség az mindig sokba kerül.