Tucson, Arizona – Voltak jelei, mire készül Jared Lee Loughner: a főiskolán, ahonnét kirúgták, a biztonsági őrök a szövetségieknél érdeklődtek, van-e a fiúnak fegyvere, derül ki azon az e-mailekből, amelynek közreadását a bíróság most engedélyezte.
Egy sor e-mail foglalkozott a hat halálos áldozatot követelő vérengzés előtt Loughner viselkedésével, amely élénken foglalkoztatta volt iskoláját, a Pima Community College-et. Az egyikre az FBI Alkohol, Dohány és Tűzfegyver Irodája azt a választ adta: semmilyen információjuk nincs Loughnerről.
A tömeggyilkosság előtti hónapokban az iskola és a rendőrség között zajlott levélváltás arra utal, hogy a tanintézet, ahonnét 2010 szeptemberében eltanácsolták, mélységesen aggódott diákja zavart elmeállapota miatt. Legalább öt alkalommal hívták fel a hatóság figyelmét Loughner összefüggéstelen, abortuszt, háborút, gyilkosságot, „kisbabákra szíjazott bombákat” emlegető beszédére.
Loughner egy alkalommal óra alatt kést vett elő és kitette maga elé a padra; ez volt az egyik utolsó csepp a pohárban, ami miatt végül kirúgták. Ekkoriban került fel a YouTube-ra az a videó is, amelyen a fiatalember „népirtó iskoláról”, „agykontrollról” és „megkínzott diákokról” értekezik.










