Ronai and Ronai
AMERIKAI

Tölgyessy szétszedte az orbáni alaptörvényt 2011. április 19. kedd 4:58 Forrás: MTI

  • Hozzászólások(9)
  • Print Friendly and PDF
  • Betűméret változtatás
Share
Tölgyessy szétszedte az orbáni alaptörvényt

Budapest – Tölgyessy Péter szerint az új alkotmány elfogadásával az évek óta tartó társadalmi válság kiterjed a közjogi berendezkedésre is. A politológus úgy látja, hogy az új alaptörvényben kétszáz felett van a vitatható pontok száma.

Az összes ellenzéki párt tagadja az új alkotmányt

A politológus hétfőn – az alkotmány parlamenti elfogadásának napján – tartott budapesti előadásában úgy vélekedett: az 1989 óta meglévő közjogi berendezkedéssel szemben nem lépett fel, és nem helyezte rajta kívül magát egyetlen komoly politikai erő sem, de ez a helyzet most gyökeresen megváltozik, mivel az összes ellenzéki párt tagadja az új alkotmányt.

A két évtizede helyreállított magyar alkotmányosság állapota és az orbáni alaptörvény címmel tartott előadásában Tölgyessy Péter kijelentette: Magyarország nem megnyugváshoz jut, hanem új területen folyatódik a politikai küzdelem. Tölgyessy Péter úgy fogalmazott: az új alkotmány hallatlan nagy hatalomkoncentrációt, bebetonozást és erőt jelent a Fidesznek, de “az ilyen alkotmányok vannak leginkább kitéve annak, hogy erővel széttörjék (őket)”.

Nem lehet az országot a nyugatos megoldásoktól elfordulva sikeressé tenni

Hangsúlyozta, a gazdaságpolitikán múlik majd, hogy mi történik. Ha meglesz a négy-hat százalékos gazdasági növekedés, akkor a rendszer valószínűleg fenntartható – mondta.

Orbán Viktor miniszterelnök fő ereje az, hogy ráérez az emberek valódi vágyaira, és ezekre próbál megoldást találni – mondta az alkotmányjogász. Álláspontja szerint ugyanakkor nem lehet az országot a magyarok vágyai alapján, a nyugatos megoldásoktól elfordulva sikeressé tenni.

Kétszáz felett van a vitatható pontok száma

Az, hogy a “szabályhalmazból” mi lesz, a társadalmon múlik, és előállhat az a helyzet, hogy az emberek – évtizedekkel a rendszerváltozás után – a szabadságot és a jogállamot értéknek tekintik majd. Hozzátette: most sokkal kedvezőbbek a feltételek arra, mint 1989–90-ben, hogy az ország megvívja a maga szabadságharcát, és “akkora alkotmányosságot” kapjon, amekkorát megérdemel. Tölgyessy Péter értékelése szerint az új alaptörvényben kétszáz felett van a vitatható pontok száma.

Véleménye szerint minél zavarosabb egy ország nemzettudata, annál hosszabb a preambulum, de ennek a dokumentumnak szerinte nem a hosszával van probléma. Elfogadhatatlannak nevezte, hogy a nemzeti hitvallás “archaikus jobboldali kollektivista világnézetet” rögzít, és az Alkotmánybíróságnak (Ab) ennek alapján kell majd értelmeznie az összes jogszabályt.

A sajtószabadságot és a véleményszabadságot is újra kell gondolni

Kiemelte: emiatt egyebek mellett a sajtószabadságot és a véleményszabadságot is újra kell gondolnia a testületnek. Ez azt jelentené, hogy teljesen kilépünk abból a világból, amely a Nyugatot olyan sikeressé tette – vélekedett.

Elfogadhatatlannak tartja azt is, hogy az új alaptörvény szerint Magyarországon a jogfolytonosság a német megszállással megszakadt, és 1990-től, az első szabadon választott népképviselet megalakulásától él újra. Szerinte ezt a jobboldali gondolkodók is nehezen fogadják el.

Orbán Viktor nem intézményekben, hanem személyekben bízik

Tölgyessy Péter kitért arra: az egész alkotmányt áthatja az a gondolat, hogy ez csak a szabályozás egy része, amelyet kiegészítenek majd a sarkalatos törvények. Az első ilyen, már elfogadott kétharmados jogszabályról, a médiatörvényről szólva azt mondta: az alkotmányból a sajtószabadságról szóló deklaráció nagyszerű, de a törvényben a sajtószabadságból visszavesznek. Félő, hogy a sarkalatos törvények özöne erre fog szolgálni a legkülönbözőbb területeken – mutatott rá.

Szavai szerint megbonthatja a magyar lakosság és a határon túli magyarok közötti szolidaritást, ha választójogot kapnak a határon túli magyarok, és ez tartósan befolyásolja a választási eredményeket.

A politológus szerint az alkotmányozás folyamatában is látszott, hogy Orbán Viktor nem intézményekben, hanem személyekben bízik, és “nagy fantáziával” oldották meg, hogy ezek a személyek kerülhettek hosszú időre bizonyos intézmények élére. Az intézmények kormány általi hosszú távú “megszállására” példaként említette, hogy az Ab új elnöke akár 2024-ig is hivatalában maradhat.

Tölgyessy Péter szerint a kétharmados többség elnyerése után a Fidesz – amelynek retorikájában az elmúlt években végig benne volt, hogy hatalomra kerülésével valami nagy váltás várható – ha akart volna, sem tudott volna elmenekülni az alkotmányozástól, nem tudta volna megmagyarázni a híveinek, miért nem ad új alaptörvényt az országnak.

Ehhez járult, hogy a Fidesz be akarta tartani a választási ígéreteit, és gazdaságpolitikájának két fő eleme, a különadók bevezetése, illetve a magán-nyugdíjpénztári vagyon államosítása nem felel meg a 1989–90-es alkotmánynak – tette hozzá. Ez a létező helyzetre, a magyar társadalmi erőviszonyokra adott hibás válasz alkotmánya – jelentette ki Tölgyessy Péter.

A politológus úgy vélte, Orbán Viktor nem is akart kimenekülni az alkotmányozásból, és hamar nyilvánvalóvá vált, hogy ezt az ellenzék nélkül fogja megtenni. Hozzátette: az ellenzékiek számára a politikai logika azt diktálja, hogy alkotmányozás helyett a saját identitását mutassa fel.

A Fidesz alkotmányozásának előzményei közé sorolta a 2006 őszi zavargásokat. Álláspontja szerint a most elfogadott alkotmány akkor alapozódott meg, amikor véglegesen “kettétört” az ország.

VN:F [1.9.3_1094]
Értékelés: 5.0/5 (8 szavazatból)
VN:F [1.9.3_1094]
Értékelés: +7 ( 9 szavazatból)
Tölgyessy szétszedte az orbáni alaptörvényt, 5.0 out of 5 based on 8 ratings

Címkék:, ,

  • Hozzászólások(9)
  • Print Friendly and PDF
  • Betűméret változtatás
Share

9 Reader’s Comments

  1. Nem kell ez a fajta okoskodás. Nincs vegytiszta igazság, az igazság az mindig valamihez képest szrhető le és tesztelni kell az eredményeket, hogy még mindig igaz-e az, amit korábban annak véltünk. Tölgyessy osztogat balra is jobbra is, de inkább balra kritizál. Pedig a tény az tény, a kapitány nem birtokolhatja el a hajót a tulajdonostól, aki minden utassal megkötötte a szállítási szerződést. És nemcsak a jobboldali utasokkal, még ha azok pillanatnyilag többen is vannak. OV szereptévesztésben van, ő most kormányzóként, isteniu kapitányként működik a magyar hajón. Előbb-utóbb a vízbe dobják.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +9 (9 szavazatból)
  2. “A politológus úgy látja, hogy az új alaptörvényben kétszáz felett van a vitatható pontok száma.”
    Szóval a címe azért még – kis szódával – elmegy. :)

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +4 (4 szavazatból)
  3. Tölgyessy úr, megpróbál pártatlan elemzőként visszatérni, de ezzel legyalább 12 évet elkésett. 1998 és 2002 között ott lapított a FIDESZ frakció soraiban a Parlamentben, s soha nem emlete fel a szavát a már akkor a horthy-korszakra kacsingató párttársai erőszakos, a demokratikus játékszabályokat feszegető politikája ellen.
    Tölgyessy úr ugyan a tőle megszokott éleslátással fogyalmazza meg, utólagos kritikáját, de most is igyekszik volt párttársai, és különösen Orbán Viktor felelősségét enyhíteni. Az előállt helyzetért pedig egyértelműen ők tartoznak felelősséggel, mert a maguk szempontjából mesteri módon szívták magukba az egész jobboldalt, szakították ketté az országot, amortizálták le a politikai ellenfeleiket, s szerezték meg az oly régen áhított teljhatalmat. Ebbéli tevékenységüket nagyban segítették a liberalizmust eláruló, FIDESZ-hez csatlakozó SZDSZ-es politikusok és az öket követő szabadelvű választópolgárok.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +3 (9 szavazatból)
  4. Sokan kívánják meglovagolni a mostni zavaros helyzetet.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +2 (2 szavazatból)
  5. Ki az a Tölgyesi Péter? Politológus? Szóval hivatásos hazudozó.
    Cirka 20 éve már, hogy elvesztette a hitelességét ill. ennyi ideje üléspontja határozza meg az álláspontját.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (4 szavazatból)
  6. Ez az ember az elöző kormány időszakában a közrádióban osztotta az észt az akkori kormány ellen, előkészitve Orbán hatalomra kerülését. Akkor most, jobb ha
    hallgat , esetleg elbujdosik. Ne feledjük Sólyom állami kitüntetéseb részesitette. Na és Sólyom , a nagy alkotmányjogász, mikor mert kiállni a diktatúra ellen? Korábban diszidált inkább nyugatra, majd hazatérve mást nem tett csak a jobboldalt favorizálta élén Orbánnal. Szeretett volna Elnök maradni , de letörték ambicióját.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +3 (3 szavazatból)
  7. Az soha sem baj, ha egy szakember ide is, oda is osztogat mind a jóból, mind pedig a rosszból. Talán ez támasztja igazából alá szakmaiságát. Azt azonban nem értem, hogy egy ilyen jó koponya mint Tölgyessy hova tette a szemét, politikai beleérző képességét, objektivitását, amikor beállt OV mamelukjai közé.
    Pedig ezekben az időkben már igen csak világos volt sokunk, a kevésbé tapasztaltak, illetve képzettek előtt is, mire megy ki a játék.
    Ami most itt kiteljesedett, az nem az elmúlt néhány hét hozadéka! A fidesz erre évek óta folyamatosan, és módszeresen készült.

    Egyetemleges a magyar értelmiség felelőssége, és ezen belül kiemelt felelősséggel bírnak maguk és a magyar társadalom előtt azok, akik döntési, vagy nagyobb befolyás érvényesítési pozícióban vannak és voltak azért, hogy a helyzet ilyetén alakulhatott.

    Péter!

    Mindezekért Te is legalább magyarázattal tartozol!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +3 (5 szavazatból)
  8. dr. dolmany ferenc

    Tölgyessy úrra is mint több “volt” politikusra,napjainkban pedig “”észosztóra”" nagyon igaz a modás /több is/ . ” Ha nem szólna ,tán még bölcs is maradhatna !” Szerintem azok,akik már voltak valamilyen párt,vagy állami funkcióban,rangban és nem tettek szinte semmi pozitívan értékelhetőt,jobb lenne ha kivonulnának a közéletből,és nem adnák az “okosat “!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +2 (2 szavazatból)
  9. QQTYin!
    Szerintem nem az “egyetemes magyar értelmiség” a felelős azért, hogy Orbánig és Tákolmányig fajultak a dolgok. Mert bal- és jobboldalon egyaránt voltak és vannak olyan művelt, az országért felelőséget érző emberek, akik a diktatúra, a “weimarizálódás” veszélyeire, már régóta próbálják felhívni a figyelmet. Cserébe ezen erőfeszítéseikért a Baloldaltól az “aggodalmaskodók”, a Jobboldaltól pedig az “árulók” titulusát kapták.
    Nos, Tölgyessy Péter egyik kategóriába sem tartozik. Ha voltak is eddig kétségei a jobboldalt és a Köztársaság jövőjét, az alkotmányos jogállamiságot illetően, azt eddig sikerült gondosan eltitkolnia sőt, az elmúlt években elég sokszor sikerült kifejtenie Fidesz-támogató véleményét. Most pedig valami miatt megeredt a beszélőkéje. Vajon miért? Tán csak nem az ennek oka, hogy őt, mint rendszerváltó értelmiségit, mint alkotmányjogászt (és nem politológus!) volt? Főnöke kifelejtette az Alkotmánykoncepcionáló Eseti Bizottságból, de bezzeg Pozsgay Imrét, volt pártállami államminisztert és pártfőfunkcit viszont nem? Péter megsértődött és most ezért “őszinte”?
    De mindegy is! Tölgyessy véleménye ma már nem számít. Se itt, se ott.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (0 szavazatból)
Kapcsolódó cikkek

Az AN üdvözli McCain szenátor kijelentését 2014. december 4. csütörtök | Bartus László

Orbán Viktor szabadsága 2014. április 15. kedd

Gyurcsány és az Európai Egyesült Álmok 2014. április 14. hétfő

Rendkívül feszült a viszony a sógorokkal 2014. április 13. vasárnap

KOHÁNYI TÁRSASÁG LÉPJEN BE!
AP VIDEÓ - HÍREK A VILÁGBÓL
AP VIDEÓ - HÍREK A VILÁGBÓL
Szabad Magyar Tv
Szolgálati közlemény

Felhívjuk vendégbloggereink és olvasóink figyelmét, hogy az alábbi vendégblogok némelyikének legfrissebb posztjai, ill. linkjeik technikai okokból, rajtunk kívülálló, a WordPress.com által bevezetésre kerülő változások következtében nem jelennek meg. Ezért az érintett blog-dobozkák egyelőre üresek. A probléma megoldásán az AN munkatársai dolgoznak. Addig kérjük a bloggereink és olvasóink megértését és türelmét.

Áthidaló megoldásként, a helyzet rendeződéséig itt is felsoroljuk a kárvallott blogok linkjeit, hogy olvasóik mégis el tudják őket érni az AN-ről is:


Az AN szerkesztősége.
2015.03.23.

RSS e-Vitae
RSS kanadaihirlap
RSS torokmonika
Videók

videos