A művészek gyakran rutinszerűen gúnyolják ki az üzletembereket és pénzhajhászoknak tartják őket. Hollywood pedig amikor egy iparágat mutat be, azt általában gazemberek szövevényes hálózataként festi le. Gondoljunk csak olyan filmekre, mint a „Wall Street” Michael Douglas főszereplésével, vagy a „Super Size Me”, mely a gyorséttermek világáról szól. De nem kell messze menni, hiszen itt van Michael Moore legújabb filmje: a “Capitalism: A Love Story” – olvasható az Economist hasábjain.
Sok üzletember pedig elbizakodott semmirekellőknek tartja a művészeket. Lehet, hogy néhány tehetős üzletember irodája falára híres művészek festményeit akasztja, vagy nagyobb összeget adományoz a feleség művész barátainak, de ritkán tartja a művészetet az inspiráció igazi forrásának.
Ez az elfogult ítélet már az üzleti főiskolákon elkezd kialakulni, ahol az esettanulmányok kötik le az idő nagy részét. Majd később a főnökök is folyamatosan azzal az ideológiával lknek, miszerint „ha nemlehet megszámolni, akkor nem is számít”. Az értékpapírpiacot semmi nem hozza nagyobb lázba, mint a negyedéves jelentések.
Azonban az utóbbi időben az enyhülés jelei mutatkoznak. Egyre több üzleti újság jelentet meg olyan könyv sorozatokat, mint a „Siker szépművészete” Jamie Andersontól és Martin Kupptól, vagy az “Artistry Unleashed” Hilary Austentól. Ezen kívül üzleti főiskolák, mint pl. a Rotman School of Management a University of Toronto-n igyekeznek meríteni a művészetekből. Új tanácsadók tanítják, hogyan lehet profitálni a művészeti ágakból.
A Mr Anderson & Co rávilágít arra, hogy sok művész egyben nagyszerű vállalkozó is. Példának okáért, Tintoretto felállított egy velencei művészeti intézményt, melyet teljes egészében Tiziano irányított. Elemezte és beazonosította ügyfeleit és ezáltal változtatott munkamódszerén: gyorsabban festette képeit a többi művésznél, és nem csak freskókat, hanem bútorokat és portrékat is készített.
A művészetek tanulmányozása hatására az üzletemberek is kifinomultabban tudnának kommunikálni. Általában idejük nagy részét levelezéssel és promóciós szövegek megírásával töltik, de tele vannak klisékkel és szócsépléssel. Holott a világ legsikeresebb üzletemberei csodálatos mesélők is egyben.
Marlboro és Jack Daniels misztikus köntösbe helyezik termékeiket. De a legtöbb üzleti iskola túl sok energiát öl abba, hogy megtanítsa, miként kell termelni és a terméket pozícionálni, ahelyett, hogy megtanítanák, hogyan lehet igazi jelentéssel felruházni azt.
A művészetek tanulmányozása abban is segíthet a vállalatnak, hogy hogyan irányítsa az okos embereket. Rob Goffee és Gareth Jones a London Business School tanárai rámutatnak, hogy manapság azok a legtermelékenyebb vállalatok, ahol nagyon sok az úgynevezett „okos”, akik gyűlölik, ha a menedzserek megmondják nekik, mit tegyenek. Visszautasítják a teljesítményük kiértékelését, alapvetően úgy viselkednek, mint a primadonnák.
Egyre több vállalat kutat új ötletek után világszerte, keresik az inspirációt és értékelik a kreatív gondolkodást. Ilyen pl. a Procter and Gamble, ami igyekszik innovatív ötletekre lelni, valamint arra ösztönözni munkavállalóit, hogy legyenek bátrabbak.
