Budapest – Hatvan éve, 1951. február 12-én halt meg Bajor Gizi Kossuth-díjas színésznő, a Nemzeti Színház örökös tagja, a múlt század első felének egyik legnagyobb színészegyénisége.
Beyer Gizella néven született 1893. május 19-én, szüleinek a Kálvin téren volt kávéháza. A színiakadémián 1914-ben végzett, nevét hamarosan Bayerre, majd Bayorra változtatta, aztán végleg a Bajornál maradt. Első szerződése a Nemzeti Színházhoz kötötte és élete végéig hű maradt az ország első társulatához, kivéve az 1924/1925-ös évadot, amikor a Magyar Színházban játszott.
Az 1920-as években már az ország egyik legünnepeltebb művésze volt, neve biztos sikert és száz előadáson felüli sorozatot jelentett. Alakításait a játékosság, drámai erő és humor mellett gondosan kidolgozott és tudatosan megszerkesztett játék, rendkívüli mimikai készség, kiváló beszédtechnika jellemezte. Csodákra is képes volt: Herczeg Ferenc Utolsó tánc című darabjában anyát és lányát alakította, A bolond Ásvaynéként Harsányi Zsolt drámájának elején 27, a végén 87 volt – és az átalakulást nem a paróka vagy a smink jelezte, hanem Bajor matrónaszerű észjárása és gesztusai. Pályafutásának egyik legnagyobb diadala Zilia Duca szerepe volt Heltai Jenő A néma levente című verses vígjátékában. Tüneményes játékának hírére tódult a színházba a közönség, sőt egy alkalommal az egyik férfi néző így kiáltott fel: “Ezért az asszonyért én is hallgatnék három évig”. A krétakör című darabban olyan alakítást nyújtott, hogy maga a szerző is eljött Budapestre, látni Bajort a színpadon.
Számos filmben szerepelt, de különös módon a filmvásznon nem érvényesült sem humora, sem drámai ereje, sem jellemábrázoló képessége. 1929-től rendszeresen rádiózott is: legszebb hangfelvétele (Puskin: Mese Szaltán cárról) hibátlanul megmaradt. 1948-ban az elsők között kapta meg a Kossuth-díjat, 1950-ben lett kiváló művész, 1928-tól volt a Nemzeti Színház örökös tagja.
Ha lehet a huszadik század első felének Magyarországán sztárról beszélni, ő az volt. Minden lélegzetvétele érdekelte a közönséget, de Bajor Gizi minden igyekezetével azon volt, hogy magánéletét megóvja a nyilvánosságtól. Az őt ostromló újságírókat mindig ugyanazokkal a szavakkal szerelte le: “Nézzenek meg a színpadon!” Emberi jóságáról, segítőkészségéről legendákat meséltek. Nemcsak családja és legközelebbi hozzátartozói, hanem kollégái, sőt mindenki, aki rászorult, számíthatott rá. A vészterhes időkben zsidó származású férjén kívül saját óvóhelyén más menekülteket is bújtatott.
Háromszor ment férjhez: először Vajda Ödön ügyvédhez, azután Paupera Ferenc bankárhoz, végül 1933-ban Germán Tibor fül-, orr- és gégespecialista egyetemi tanárhoz. Ő lett a végzete is: az orvos attól való indokolatlan félelmében, hogy felesége halálos beteg, 1951. február 12-én megzavarodott elmével halálos adag morfiumot adott Bajornak, majd magával is végzett.
Bajor Gizi holttestét a Nemzeti Színház előcsarnokában ravatalozták fel, a temetés külsőségeiben Blaha Lujzáéhoz volt hasonló. A Kerepesi úti temetőben helyezték örök nyugalomra. Tragikus halálának első évfordulóján budai villájában megnyílt a Bajor Gizi Színészmúzeum, amelynek létrehozását a pályatárs, Gobbi Hilda kezdeményezte.
