Ronai and Ronai
AMERIKAI

Szalay szerint idén még nem lesz többletforrás a sportban 2011. január 18. kedd 13:18 | MTI

  • Nincs még hozzászólás
  • Print Friendly and PDF
  • Betűméret változtatás
Share
Szalay szerint idén még nem lesz többletforrás a sportban

Budapest – A magyar sportegyesületek és a versenyzők sem számolhatnak az idén reálisan az adókedvezményekből beérkező többletforrásokkal – jelentette ki kedden Szalay Ferenc, a Fidesz országgyűlési képviselője, az Országgyűlés sport- és turizmus bizottságának alelnöke.

A politikus a Digi Sport televízió Reggeli Start című műsorában elmondta, a koncepciót még nem fogadta el az Európai Unió, s félő, hogy több eleme sem fogja kiállni a brüsszeli felülvizsgálatot.

“A társasági adóból levonható sporttámogatások ötlete teljesen új Európában, és engedélyezése legfeljebb korlátozottan lesz lehetséges – fogalmazott a szolnoki polgármester. – A létesítmények fenntartására, üzemeltetésére, a szabadidősportra, az ifjúsági és diáksportra és az iskolai testnevelésre vélhetően meglesz az engedély, de a kiemelt csapatsportokra és a profi versenyzők, edzők személyi kifizetéseire nem.”

Az Országgyűlés tavaly júliusban fogadta el a sporttal összefüggő egyes törvények módosításáról szóló indítványt, amelynek része volt többek között a társasági adóból levonható sporttámogatás is. A jogszabály kiemelten támogat öt sportágat. Adókedvezményt biztosítana a társasági adóból a látvány-csapatsport – a  labdarúgás, a kézilabda, a kosárlabda, a vízilabda és a jégkorong – országos sportági szakszövetsége, a tagjaként működő sportszervezet vagy a látvány-csapatsport fejlesztéséért létrejött közhasznú alapítvány részére az adóévben nyújtott támogatáshoz kapcsolódva.

Szalay – aki a Magyar Kosárlabdázók Országos Szövetségének (MKOSZ) elnöke is – hozzátette, könnyebb lehet a helyzet azokon a területeken, amelyek megkapják a támogatást, de a szponzori jelenlét általában ezeknél minimális.

“Az új támogatásban nem részesíthető ágazatok és versenyzők stabil felkészülése továbbra is állami feladat marad, ami Európában az átlag feletti tehervállalás a költségvetés részéről – mondta Szalay. – Erre kellő alapot nyújt a már megszavazott büdzsében megnövelt támogatás, így a jövő évi londoni olimpián éremesélyes sportolók előkészületeit nem fenyegeti veszély.”

A sportbizottság alelnöke szerint nehéz feladat az új hatásköröket kapott Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) megerősítése olyan professzionális apparátussal, amely képes a többszörösére növekedő pénzügyi és felülvizsgálati felelősséggel járó tevékenység ellátására.

“Ennek egyik módja a sportigazgatásban jelenleg dolgozó szakemberek átcsoportosítása a MOB ernyője alá úgy, hogy közben a felügyeleti, hatósági és más adminisztratív jogok a kormányzatnál maradnak” – fogalmazott Szalay.

A képviselő szerint 2011 elsősorban az új rendszer “tesztüzeme” lesz, melynek során meg kell vizsgálni a hatásköri és forráselosztási megoldások működését, s végre lehet hajtani a szükséges korrekciókat egy, a legjobb esetben a tavaszi ülésszakon elfogadásra kerülő sporttörvény keretein belül.

VN:F [1.9.3_1094]
Értékelés: 0.0/5 (0 szavazatból)
VN:F [1.9.3_1094]
Értékelés: 0 ( 0 szavazatból)

Címkék:, , , ,

  • Nincs még hozzászólás
  • Print Friendly and PDF
  • Betűméret változtatás
Share
Kapcsolódó cikkek

A Fidesz-tábor csökken, az MSZP-tábor nem nő 2011. január 26. szerda | AN

Orbán rendszere nem tűri az ellensúlyokat 2011. január 24. hétfő | AN

KOHÁNYI TÁRSASÁG LÉPJEN BE!
AP VIDEÓ - HÍREK A VILÁGBÓL
AP VIDEÓ - HÍREK A VILÁGBÓL
Szabad Magyar Tv
Szolgálati közlemény

Felhívjuk vendégbloggereink és olvasóink figyelmét, hogy az alábbi vendégblogok némelyikének legfrissebb posztjai, ill. linkjeik technikai okokból, rajtunk kívülálló, a WordPress.com által bevezetésre kerülő változások következtében nem jelennek meg. Ezért az érintett blog-dobozkák egyelőre üresek. A probléma megoldásán az AN munkatársai dolgoznak. Addig kérjük a bloggereink és olvasóink megértését és türelmét.

Áthidaló megoldásként, a helyzet rendeződéséig itt is felsoroljuk a kárvallott blogok linkjeit, hogy olvasóik mégis el tudják őket érni az AN-ről is:


Az AN szerkesztősége.
2015.03.23.

RSS e-Vitae
RSS kanadaihirlap
RSS torokmonika
Videók

videos