Ronai and Ronai
AMERIKAI

Megkezdődött a Liszt-év Franciaországban 2011. január 18. kedd 17:30 | AN

  • Nincs még hozzászólás
  • Print Friendly and PDF
  • Betűméret változtatás
Share
Megkezdődött a Liszt-év Franciaországban

Párizs – Óriási érdeklődés mellett, Nicolas Sarkozy francia államfő fővédnökségével megnyitotta kedden a franciaországi Liszt-évet Párizsban Frédéric Mitterrand francia kulturális miniszter, Szőcs Géza, a Nemzeti Erőforrás Minisztérium kultúráért felelős államtitkára, valamint Hatos Pál, a Balassi Intézet főigazgatója és Xavier Darcos, a programsorozatot szervező Institut Francais igazgatója.

A magyar államtitkár ünnepi beszédében elmondta, hogy Liszt Ferenc nyitottsága, új utakat kereső művészete mintát ad arra, hogy a hazaszeretet és a világpolgári fesztelenség, az európai látókör és a lokális sajátosságok természetes összhangban állnak egymással. Hozzátette, a példa komoly ösztönzést nyújthat az európai uniós elnökséget ebben a félévben betöltő Magyarország számára, ám más országok polgárai számára is imponáló lehet.

A francia külügyminiszter a magyar zeneszerző európai és azon belül is franciaországi kötődéséről beszélt. Mint felidézte, Liszt 12 évesen érkezett Párizsba, ahová Weimar, Róma és Magyarország mellett rendszeresen visszatért.
A miniszter kiemelte, hogy Liszt nemcsak virtuóz zongorista és kiváló zeneszerző volt, hanem az úgynevezett sztárrendszer első ünnepelt alakja. Ő tartott először igazi mesterkurzusokat és tömegeknek szóló koncerteket, a romantikus Párizs igazi világi figurájának számított. A kor legelismertebb művészei, Dumas, Paganini, Rossini, Hugo, George Sand, Chateaubriand, Byron barátjának számított, rajongtak érte a nők. “Korának olyan személyisége volt, mint manapság a rocksztárok” – mondta Mitterrand. Hozzátette a Szőcs Géza államtitkárral ápolt, kiváló személyes kapcsolata nagyban hozzájárulhat a Liszt-év franciaországi sikeréhez.

Az ENSZ Nevelésügyi, Tudományos és Kulturális Szervezete (UNESCO) a magyar bizottság javaslatára két évvel ezelőtti közgyűlésén nyilvánította 2011-et, a magyar zeneszerző születése 200. évfordulójának esztendejét nemzetközi Liszt-évnek. A bicentenáriumra Franciaország nagyszabású önálló programsorozattal készült. Ezek közül az országos rendezvények kurátora Jean-Yves Clément író, zenész kiemelte az Európa-napra, május 9-re tervezett országos rendezvényeket, amelyek keretében a francia szervezők arra fogják buzdítani az embereket, hogy vigyenek ki zongorákat az utcára, a kávéházakba, és erre a napra nyissák meg mindenki előtt a zeneiskolákat. Kiemelkedő zenei eseménynek ígérkezik a Krisztus-oratórium bemutatója Liszt születésének 200. évfordulóján, október 22-én Párizsban a Magyar Rádió Zenekarának és Énekkarának előadásában.

Párizs mellett több európai nagyvárosban, így Londonban, Madridban, Barcelonában, Brüsszelben, Párizsban, Berlinben és a Vatikánban is rendeznek koncerteket. Magyarországon kiemelt programokkal kapcsolódik a programsorozathoz a többi között a Budapesti Tavaszi Fesztivál is. A Liszt-év hazai nyitóhangversenyét szombaton este tartják a fővárosi Művészetek Palotájában, ahol a Nemzeti Filharmonikusok lépek fel Kocsis Zoltán vezényletével. A karmesterrel az esemény kapcsán készült interjú a Fidelio komolyzenei portálon olvasható.

VN:F [1.9.3_1094]
Értékelés: 0.0/5 (0 szavazatból)
VN:F [1.9.3_1094]
Értékelés: 0 ( 0 szavazatból)

Címkék:, ,

  • Nincs még hozzászólás
  • Print Friendly and PDF
  • Betűméret változtatás
Share
Kapcsolódó cikkek

Az iszlám nevében sem zavarható meg a közrend 2012. szeptember 28. péntek | AN

Hollande lehet Franciaország új elnöke 2011. október 18. kedd | AN

KOHÁNYI TÁRSASÁG LÉPJEN BE!
AP VIDEÓ - HÍREK A VILÁGBÓL
AP VIDEÓ - HÍREK A VILÁGBÓL
Szabad Magyar Tv
Szolgálati közlemény

Felhívjuk vendégbloggereink és olvasóink figyelmét, hogy az alábbi vendégblogok némelyikének legfrissebb posztjai, ill. linkjeik technikai okokból, rajtunk kívülálló, a WordPress.com által bevezetésre kerülő változások következtében nem jelennek meg. Ezért az érintett blog-dobozkák egyelőre üresek. A probléma megoldásán az AN munkatársai dolgoznak. Addig kérjük a bloggereink és olvasóink megértését és türelmét.

Áthidaló megoldásként, a helyzet rendeződéséig itt is felsoroljuk a kárvallott blogok linkjeit, hogy olvasóik mégis el tudják őket érni az AN-ről is:


Az AN szerkesztősége.
2015.03.23.

RSS e-Vitae
RSS kanadaihirlap
RSS torokmonika
Videók

videos