Las Vegas – Különösen a repülőtérről a városba tartó turistákkal tesznek rendszeresen fölösleges kitérőket a sofőrök, akik szerint ezt a magatartást még bátorítják is.
Las Vegas taxisofőrei nem szerepeltek rosszul egy múlt szeptemberi felmérésen, amelynek során ötven amerikai város taxiszolgáltatását hasonlították össze. Az utasok szavazatai alapján az első helyen végeztek. A helyzetet közelről ismerők szerint azonban hiába ilyen rózsás a kép, a valóság teljesen más, és ha maguk a taxisok hallanak erről az eredményről, legfeljebb elmosolyodnak, vagy elfordítják a fejüket, de névvel egyikük sem hajlandó nyilatkozni arról, miért.
Névtelenül azonban azt állítják, kényszer hatására tisztességtelenül járnak el utasaikkal szemben. Mind a tizenhat taxivállalat alkalmazottai egyetértenek abban, hogy Vegasban a taxiszakmában szindikátus uralkodik, az diktálja a szabályokat.
Az egyik leginkább megkövetelt csalási forma a megkocsikáztatás az alagúton át. A sofőr a repülőtérről gyanútlan áldozatával kihajtva azt az alagutat használja, ha kell, ha nem, ahonnét a 215. számú államközi útra kijutva hajthat tovább Las Vegas központjához és fő attrakciójához, a Striphez. A fuvar így tíz dollárral több, és az ilyesmi csak akkor legális, ha az útvonalat mint opciót ajánlják fel az utasnak, erre viszont soha nem kerül sor.
A „megkocsikáztatásra” rendesen a reptér és a Strip viszonylatában kerül sor, de rajtakaptak már sofőrt azon is, hogy 92 dollárt számlázott a repülőtér és az onnan jó, ha két és fél mérföldre lévő Hard Rock Hotel között. Visszafelé a legtöbben már óvakodnak az effajta simlitől, mert tartani lehet attól, hogy a városból kifelé tartó turista valamennyire kiismerte már a viszonyokat. A taxis veteránok szerint a távozók sokszor csodálkoznak, hogyan kerülhet ugyanaz az út kevesebbe kifelé, mint befelé.
A Nevada Taxiautó Hatóság saját rendőri erőt tart fenn, honlapján pedig fillérre kimutatva szerepelnek az aktuális fuvardíjak szállodák és kaszinók tucatjai között, a taxirendőrség emberei azonban tisztában vannak azzal, hogy az ilyesmitől az elszánt hiénák nem riadnak vissza. Ami a személyes ellenőrzést illeti, váltásonként csak négy rendőrük van, akiknek nyolcezer négyzetkilométeren kéne kordában tartani a pénzéhesebb kollégákat. Belőlük sok van: csak Clark megyében 2200 taxiengedélyt adtak ki. Tavaly a vegasi taxisok több mint 25 millió fuvart bonyolítottak, ebből hárommilliót a repülőtér viszonylatában.
Az utasok 2010-ben 836 esetben tettek taxisra panaszt Las Vegasban, ezek nyomán 200 esetben hallgatták ki a bepanaszolt taxist. Ez nem tűnik nagynak a fuvarok számához képest, de alighanem a jéghegy csúcsa lehet, hiszen a legtöbb palira vett utas vagy nem is veszi észre az átverést, vagy ha gyanítja is, nem azzal fogja tölteni a vakációját, hogy hatóságokhoz futkosson panaszra. Sokatmondóak azok az állítások, amelyek szerint a taxivállalatok kimondottan biztatják embereiket a megkocsikáztatásra, nem pusztán azzal, hogy teljesíthetetlen kvótákat írnak számukra elő, de még javasolják is, hogy a gépkocsivezetők „legyenek kreatívak”. Ha egy sofőr becsületes, és a repülőtérről jövet nem „alagutazik”, könnyen lehet, hogy nem hozza a tervet. A nagy pénz pedig mindig a reptéri fuvarokban van. Ha valaki csak a Stripen vadászik, a „tervet” soha nem fogja hozni, ami viszont egy idő után azzal jár, hogy rosszabb kocsikra rakják, kevesebb munkát kap, esetleg csak hétvégén dolgozhat.
Maguk a cégek tagadják vagy nem kommentálják ezeket az anomáliákat, miközben maguk is gondolkodhatnak, miként lehetne azoknak elejét venni. Tavaly júliusban született egy javaslat, miszerint húszdolláros egységárat vezetnének be a repülőtér és a Strip valamennyi része között (e fuvarok közül most a legdrágább sem éri el a 17 dollárt), és a kocsikáztatókat tettenérés esetén 500, ismételt lebukáskor pedig 1000 dollárra büntetnék. Az elképzelést végül levették a napirendről, ami érthetetlen, miután elvben több lett volna belőle a pénzük, és az imázsuk is javult volna.
Hasonló sorsra jutott a városnak az a jogszabályban is kimondott kezdeményezése, hogy építsenek ki droszthálózatot, noha a sofőrök nincsenek oda attól, hogy hosszú sorokban kell várakozniuk a kaszinók előtt, mivel egy törvény értelmében Las Vegasban csakis és kizárólag a diszpécserközpont hívására szabad címre kimenni és utast felvenni. Ez is hozzájárul ahhoz, hogy a Las Vegas-i fuvardíjak a legmagasabbak az Egyesült Államokban, ami a taxisoknak nem nagyon tetszik: ha sokat mutat az óra, az negatívan befolyásolja a jattot, és az utas legközelebb kétszer is meggondolja, taxizzon vagy más megoldás után nézzen.
Más megoldás van – veszedelmes versenytárssal kell a vegasi taxisoknak szembenézniük: a limuzinszolgáltatókkal. Vegasban az elmúlt években folyamatosan nőtt az elnyújtott luxusjárgányok száma, és a versengést szabályozó előírások (milyen közel várakozhat a limó a taxihoz, az utasok elcsábításának tilalma stb.) rendre írott malaszt maradnak.
A teljes munkaidős (vagyis az átadás-átvételt is beszámítva napi 14 órát dolgozó) gépkocsivezetők éves keresete bruttó 25 és 55 ezer dollár között mozog, mivel azonban szinte valamennyien egyéni vállalkozók, a saját költségükre tankolnak, és nekik nem jár se fizetett szabadság, se betegállomány, se túlóradíj, sőt biztosítás is csak korlátozottan). S miután a válságot ez az iparág is megsínylette, Vegas utcáin is jóval több lett az eszkimó, mint a fóka. Legtöbben agyonhajtják magukat, még az ebédjüket is a volánnál fogyasztják el. Ez az ár, amit azok fizetnek, akik nem hajlandók függetlenségüket feladni, és egy raktárban, irodában vagy más hagyományos munkahelyen, a főnök és kancsukája árnyékában robotolni.
