Washington – Az Egyiptomban kialakult helyzet az Obama-adminisztráció előtt álló eddigi legnagyobb politikai kihívás. A State Department megnyilvánulásaiból az derül ki, hogy Hillary Clinton egyelőre még számol a diktátorral.
Valószínűtlen, hogy az egy hete tartó zavargások és véres erőszak miatt lemondásra szólítaná fel Washington egyik legfontosabb közel-keleti szövetségesét, a közel három évtizede hatalmon lévő Hoszni Mubarakot, akinek rendszere évi 1,5 milliárd dolláros katonai segélyben részesül, és ezzel a segélyezettek listáján Izrael mögött a második helyet foglalja el.
Hillary Clinton külügyminiszter a Fox News-nak nyilatkozva azt állította, olyan megfontolt átmenetre van szükség Egyiptomban, amelynek során nem keletkezik hatalmi vákuum, és aminek eredményeként demokratikus kormány alakul. „Azt is erősen hiszem, hogy ez Egyiptom hosszú távú érdeke, s érdeke az amerikai-egyiptomi partneri viszonynak is”, szögezte le Clinton, aki a „vákuum” kifejezés használatával Hoszni Mubarak akár önkéntes, akár kikényszerített távozására utalt; az elnök sorsáról pedig úgy nyilatkozott, „az egyiptomi népen múlik”, maradjon vagy menjen.
Az egymást követő washingtoni adminisztrációk az elmúlt harminc évben időről időre figyelmeztették a kairói vezetést a demokratikus reformok szükségszerűségére. Mubarak elnök szavakban mindig üdvözölte az ötletet, s a demokratizálást valamennyi alkalommal a destabilizálódás rémére hivatkozva szaboltálta el.
A demokrata amerikai kormányt számos oldalról bírálják, amiért nem lép fel egyértelmű határozottsággal, de nem várt támogatásban is részesült az adminisztráció a republikánus képviselők részéről. John Boehner házelnök ugyancsak a Fox News-nak jelentette ki: „Úgy vélem, a kormány, a mi kormányunk eddig meglehetősen ügyesen kezelte ezt az érzékeny helyzetet. Világos, hogy Egyiptomban reformokra van szükség, és mindenütt, ahol a népek szabadság és demokrácia után kiáltanak, felelősen válaszolnunk kell.”










