Orbán kudarca a tragikus vereség 2013. október 12. szombat 18:08 | AN

Budapest – Demokráciában már a 8:1-es vereség után is le kellene mondania olyan miniszterelnöknek, aki az adófizetők pénzét a fuballra költi, és a labdarúgást szánta a legfontosabb magyar árunak. Orbán azt mondta, hogy a futball a magyarok játéka, nemzeti karakterünkhöz illik, itt tudjuk leginkább kifejezni magunkat. Ez ugyanolyan hazugság, mint a többi légből kapott elmélete. De ha így lenne is, Orbán ezt is megakadályozza, mert a labdarúgás is biznisz, amely piaci alapon működik. Orbán állami bábáskodása, mesterséges beavatkozása tönkreteszi azt is, ami volt. A 8:1-es vereségben nem az eredmény a legmegalázóbb, hanem a játék képe. Az Orbán-rendszer Magyarországa az élet minden területén ugyanilyen mértékben szakadt le a fejlett világtól, csak ez a pályán jobban meglátszik.

Van, ahol lehet hazudni, van, ahol nem. Lehet a csökkenést negatív növekedésnek nevezni, lehet a nemlétező ellenségekkel szembeni győzelmeket hirdetni, lehet szabadságharcot vívni saját démonainkkal, lehet a gazdasági hanyatlást unortodoxiának, a fogyasztás, a termelés és a profit hiányát munkaalapú társadalomnak hazudni. Lehet a cigányok és a munkahelyekről kiszorított nem rendszerhű elemek rabszolgamunkára kényszerítését közmunkának lódítani. Lehet a rezsicsökkentésről hazudozni, miközben a polgár sokszorosát fizeti meg máshol ennek a szemfényvesztésnek. De a hazugság csak addig működik, amíg magunk között vagyunk.

Magyarországon az emberek nem látják közvetlenül az Orbán-rendszer teljesítménye mellett a versenytársakét, nem látják a konkurenciát és az alternatívát. Ezért el lehet hitetni, hogy a világ minket követ, vagy ha nem követ, akkor fog, de mindenképpen lemarad a nemzeti együttműködés rendszerétől. Más a helyzet a futballpályán, ahol kifut 11 magyar és 11 holland, a szabályok ugyanazok, azokat nem Orbán Viktor írja, és kilencven perc alatt kiderül, ki a jobb. A teljesítmények mögött mindkét oldalon egy egész ország áll: egy ország gondolkodásmódja, mentalitása, munkához való viszonya, társadalmi, politikai és gazdasági rendszere. A meccs eredménye nem független attól a háttértől, ahonnan a csapatok jönnek. A piaci alapú, versenyre épített társadalom mérkőzött itt Orbán Viktor munkaalapú és államilag irányított rendszerével, az “irányított demokráciával”, ahogyan a hazugok nevezik a diktatúrát.

A mérkőzést az egész világ látja, az eredmény nem a Fidesz-szóvivők interpretációjától függ, hanem az eredményjelző táblán látszik. Nem lehet csalni, mint Baján, amely kicsiben olyan, mint egész Magyarország. A különbség nemcsak a végeredményben látszik, amely lehetett volna 10:0 is, hanem a játék képén. A magyarokat még nem járatták le és nem alázták meg úgy, ahogyan Orbán Viktor nemzeti futballválogatottja tette. Az ember már azért szorít, nehogy kijussanak már véletlenül valamelyik világversenyre, hogy ne kelljen szégyenkezni, amikor mások is látják, milyenek a magyarok. Nevetségesek ugyan a játékosok súlytalan ígéretei, még felháborítóbbak a férfiatlan és hamis pátosszal teli hazug könnyei, de erről a megalázó vereségről nem ők tehetnek. Hanem az ország és a rendszer, amely mögöttük van. Magyarország három év alatt ilyen mélyre süllyedt, ennyire nevetségessé vált, és ennyire szakadt le a világ élvonától. Nem a futballban, csak a futball ezt láthatóvá teszi.

A magyar labdarúgás eredményei nem függetlenek a kormányzattól, a miniszterelnöktől és a miniszterelnök elmebeteg rendszerétől attól kezdve, hogy Orbán a sportágra tette a kezét. A futball nem alulról szerveződik, nem piaci alapon működik. Az országos szövetségtől a legalacsonyabb szintig Orbán és a Fidesz emberei jelölik ki a vezetőket, az edzőket, a játékosokat. Állami pénzekkel és a magánvállalkozásoktól kizsarolt támogatásokkal mesterségesen befolyásolják az erőviszonyokat, a csapatok anyagi hátterét és feltételeit. A magyar labdarúgás kézzel vezérelt rendszerében semmilyen szinten nem érvényesül az egészséges verseny, a piac szerepe, a természetes kiválasztódás és a tehetség. Ha van valami, ami megöl egy sportágat, amely a szabad versenyre épül, akkor az orbáni beavatkozás és állami manipuláció az. De ez nemcsak a sportra igaz, hanem a gazdaságra és az élet minden területére is. Orbán rendszerének látványos kudarca a futballban jobban meglátszik, mert közvetlenül össze lehet mérni 90 perc alatt a versenytársakkal. Lassabban, de ugyanígy nyilvánvaló lesz az elmebeteg rendszer egésze.

Ne tévesszen meg senkit az Aranycsapat sikere az ötvenes években. Az Aranycsapat sikerei a kommunista diktatúra előtt alapozódtak meg a grundokon, ahol éles küzdelem folyt és igazi verseny. Ott igazi könnyek voltak, ha valamelyik alkalmilag verbuválódott gyerekcsapat kikapott a másiktól. A labdarúgás alulról szerveződött. A rendszer nem a futball, hanem a vas és acél országa akart lenni. A futballra csak akkor települt rá, amikor a sikerek ráébresztették a politikai vezetést a labdarúgásban rejlő propagandalehetőségekre. De már a vb-döntő elvesztése mögött is a megváltozott rendszer, a politikai beavatkozás következményei látszottak. Lassan, de biztosan ez tönkre is tette a futballt, amely azóta sem tudott talpra állni. Orbán beavatkozása rosszabb, mint a kommunistáké volt, mert az torzított ugyan a rendszeren, de teret engedett a szakmának, bizonyos mértékig a klubok önállóságának és a versenynek. Az Újpest és a Fradi valódi küzdelmet vívott egymással, a játékosokban még volt valami a győzni akarásból. Nem a politikához kapcsolódó edzőmaffiák cserélgették egymást a csapatoknál. De Orbán beavatkozása sokkal durvább, mert felszámolta a szakmai önállóságot is, a legprimitívebb kézi vezérléssel irányítják az edzőválasztást, a képzést, a szövetséget, a csapatokat, a csapatok erősorrendjét és közvetve a meccsek végeredméményét is. Attól kezdve, hogy a Fidesz kongresszusának napján, amikor 100 százalékos aránnyal újraválasztották szeretett vezérünket, a pofozógép Felcsút legyőzte a Ferencvárost, már várjuk a Vezér születésnapjára időzített győzelmeket, mint ajándékot. Az a világ legnagyobb paradoxonja és legpofátlanabb szemétsége, hogy Orbán arról a Puskásról nevezte el a kis futball-laboratóriumát, aki ez elől menekült el, mert azt világosan látta, hogy ennek mi lesz a vége.

A sportág a Vezér kis játékszere lett, egy skanzen, amely el van vágva a külvilágtól, ahol mindent kívülről határoznak meg, a természetes folyamatokat olyan szinten aakadályozzák, mintha a folyókat akarnák visszafelé folyatni. A természetes különbségeket mesterségesen egyenlítik ki és manipulálják. Ez a 8:1-es vereség és a játék képe ítéletet mondott Orbán módszereiről és rendszeréről. Nevetséges, hogy a nyilas-náci-fasiszta Kocsis Máté, a kis gerinctelen takony, a meccs után “fejeket követel”. Lehet, hogy munkatáborba kellene vinni Egervárit, mint Észak-Koreában a vb-szereplés után. De elsőként is Orbán vezér és kancellár fejét követelje, mert ez az eredmény az ő produktuma. Majd tegye mellé a sajátját is jelképesen, mint azoknak a kis férgeknek, tehetségtelen és haszonleső tetüknek a fejét, akik kiszolgálják és fenntartják ezt a mocskos rendszert, amely évszázados elmaradásba viszi az országot, és a magyarokat lejáratja a világ előtt.

Mivel Orbán rendszerének legfontosabb része a labdarúgás, amelyen keresztül meg is lehet ismerni a rendszer egészét, a megsemmisítő vereség halálos ítélet is Orbán egész rendszerére. Ha a magyarok nyernek Hollandiában így brillírozva 8:1-re, akkor az a NER sikere és az Orbán-rendszer magasabb rendűségének pecsétje lenne. Ugyanez fordítva is igaz. Ha valakinek nem lett volna világos, akkor közöljük: pénteken este az Orbán-rendszer megbukott. Ettől még élhet évtizedekig, ha a magyarok nem kergetik el a felcsúti primitív barmot, de a külvilág kimondta rá a halálos ítéletet. A magyarok abban tévednek, hogy azt hiszik, ez a futballvereség csak a focira érvényes. A baj az, hogy a futballvereségeket túl lehetne élni, de ugyanaz a rendszer, amely ezt a megsemmisítő vereséget produkálta, az élet minden területén is ezt produkálja: az oktatásban, az egészségügyben, a kultúrában, a gazdaságban és az emberi viszonyokban. És az már nem mindegy. Orbán egy aljas féreg, aki rárontott a nemzetére, visszaél ennek az országnak a tudatlanságával, tájékozatlanságával, az emberek kiszolgáltatottságával és a világtól elzárt hátrányos helyzetével. Orbán Viktornál kártékonyabb, aljasabb és mocskosabb vezetője még nem volt ennek az országnak. Orbán külső kényszer nélkül a szabadságból kormányozza vissza a magyar népet a szolgaságba, a diktatúrába, a nyomorba, egy szűk privilegizált réteg általi elnyomásba. Egy olyan rendszerbe, amely fölött a történelem már ítéletet mondott. A következménye a 8:1-nél is súlyosabb vereség lesz.

A magyar labdarúgást a kommunista állami bábáskodás után tiszta alapokra kellett volna helyezni, amelyek megteremtik a sportágon belüli szabadságot, szabad versenyt és piaci visoznyokat. Magára kellett volna hagyni, nem kellett volna állami milliárdokkal mesterségesen egy lufit fújni. Focizzanak azon a szinten, amelyen tudnak, és legyen meg számukra a szerves fejlődés lehetősége. Legyenek amatőrök, és ha lesznek tehetségek, hozzá jó szemű és biztos kezű szakemberek, akkor egy generáció alatt felépül a sportág, ha valóban a “magyarok sportja”. Ha nem, akkor élvezze mindenki azon a szinten, amelyre képes. De nevetséges, hogy megyei másodosztályú színvonalú futballistákkal, a profivilágból leselejtezett harmadvonalbeli légiósokkal, akik sehol máshol nem kellenek, itt viszont miniszteri fizetésekért botladoznak, mesterségesen fenntartsák azt a látszatot, mintha itt Messi és Ronaldo vetekedne egymással. Az adófizetők milliárdjait ölik egy olyan sportba, amely csak látszat szerint működik, valójában az egész egy virtuális valóság. Amit előadnak, az nem sport, hanem színházi előadás és főképp cirkusz a Vezérnek. Ebből ami nem virtuális, az a stadionok szélsőjobboldali közönsége, az a náci csürhe, amelynek otthonai ezek a létesítmények, és akik miatt normális ember akkor sem megy el egy magyar meccsre, ha ott focizni tudnának. De ez a náci csürhe a rendszer fontos tartozéka (lásd: Szőke Feri), a rendszer szellemi, erkölcsi és intellektuális színvonalának hű kifejezője. Közülük egy a magyar miniszterelnök.

A magyar népnek, ha lenne karaktere, meg kellene akadályoznia a stadionépítéseket, amelyek egy primitív és buta falusi tahó nagyravágyásának jelképei. Szegény Orbán Viktor nem született Madridban vagy Manchesterben, ezért a mindennapi falatokért küzdő magyar nép pénzén Madridot és Manchestert akarja Felcsútra varázsolni. Könnyen lehet, hogy az OPNI megszüntetése mögött az a félelem állt, hogy az ott dolgozó szakemberek érte küldenek, mert a többi Napóleon, Rettegett Iván, Pelé és Puskás mind ott volt. Felháborító, hogy az egyértelmű figyelmeztetés után a sajtó nem a lényegről beszél, és nem követeli az állami számilliárdok ablakon való kidobásának, részben haverok általi ellopásának azonnali leállítását. Az Index Egervárit teszi felelőssé, aki a rendszer terméke, nem maga a rendszer. Ennek a sportágnak az összes kiválósága (sportvezető, futballista, edző) ezen a rendszeren kívül van. Biztos vagyok abban, hogy van egy árnyék magyar futballvilág, amely az igazi, de amelytől elvitatják a létezés jogát. Varga Zoli mindig erről beszélt nekem. Ahogyan van ebben az országban, és egyre inkább lesz egy árnyéksajtó, árnyék oktatás, árnyék kultúra, árnyék gazdaság, akik a rendszeren kívül vannak és vegetálnak. De az Index, a legnagyobb olvasottságú és felelősségű lap, nem ezt látja, hanem azt írják, hogy majd egy külföldi kapitány segít, ez a megoldás.

Az igazi probléma az, kedves indexes nemzettestvér barátaim, hogy ti – és társaitok – a kiröhögött és általatok lenézett volt komcsi újságíróknál visszataszítóbban nyaljátok a hátsó felét egy olyan pojácának, aki Kádár Jánosnak a nyomába sem léphet. A kvalitásaikat, a mértéktartásukat nem lehet egy lapon említeni. Kádár szeretett sakkozni, de nem erre költötte az állam vagyonát. A felcsúti paraszthoz képest pedig egy széleslátókörű államférfi volt, akit borzasztó múltja és diktatórikus rendszere ellenére tiszteltek a nyugati világ politikusai, szemben ezzel az elhízott felcsúti disznóval, akitől undorodnak. De ti úgy nyaltok be neki, ahogyan a hetvenes vagy a nyolcvanas években a pártállami újságírók közül már senki, mert nem lett volna szalonképes. A párt leszólt volna, hogy ez nem pártszerű, Kádár elvtárs nem szereti az ilyet. Ezt írja az Index: “Még akkor is kevés az esély, ha az országot futballimádó miniszterelnök irányítja, aki az élet más területén maximalista is, a futballban azonban mindig meggyőzték és elnyomták: nem lehet ilyen rövid időn belül eredményt elérni.” Persze, a mindent irányító miniszterelnök mindent megtett, de meggyőzték és elnyomták. Megint a rossz tanácsadók, ha tudná Orbán elvtárs, akkor nem engedné meg. A körülötte levők becsapják. Persze, Orbán arról híres, hogy őt bármiről meg lehet győzni és el lehet nyomni. Csak ezért nem sikerült győzni, hanem 8:1-re kikapni. Különben is: nem lehet ilyen rövid időn belül eredményt elérni. Ezt írja az Index. Hányinger. Szili és társai soha többet ne cikizzenek senkit, és ne emlegessék a munkásőröket, mert ők rosszabbak náluk. Szeretettel várják őket az észak-koreai új síparadicsomban, ahol a Kedves Vezető a legjobb síelő, és meg kell fejteni, hogy az észak-koreai sísport miért nincs még a világ élvonalában.

Akik ilyeneket írnak, nincsenek tisztában sem a világ működésével, sem saját országukkal, sem azzal, mennyit ártanak. Az Indexet egyébként is kitüntetett szerep illeti meg a magyar demokrácia szétverésében kifejtett tevékenysége miatt.

Pedig a megoldás benne van a saját szövegükben. Csak ki kellene hámozni belőle: elég lenne, ha a miniszterelnök azzal játszana, amivel egyidős, és nem mások életével. Ha nem egymaga irányítana mindent.