Ronai and Ronai
AMERIKAI

Százmilliárdos kárt okoz az unortodox gazdaságpolitika 2012. július 30. hétfő 16:41 | AN Forrás: MTI

  • Hozzászólások(60)
  • Print Friendly and PDF
  • Betűméret változtatás
Share
Százmilliárdos kárt okoz az unortodox gazdaságpolitika
Budapest – Az MSZP szerint előző heti konzultációsorozata végén már Orbán Viktor is belátta, hogy kormánya unortodox gazdaságpolitikája százmilliárd forintos nagyságrendű kárt okoz az országnak.
.
Erről Tukacs István, az Országgyűlés Gazdasági bizottságának szocialista tagja beszélt hétfőn, Budapesten tartott sajtótájékoztatóján, kiemelve, hogy a miniszterelnök a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége (VOSZ) vezetőivel folytatott múlt csütörtöki találkozóján nem tudta kikerülni a vállalkozók kritikáit.
.
A politikus közölte: a kormányfő ennek hatására elismerte, százmilliárd forint volt az ára annak, hogy az IMF távol maradt az országtól. Vagyis Tukacs István szerint ennyit fizettek az adófizetők azért, hogy lehessen új adókat bevezetni, meg lehessen kerülni az EU szabályait és egy új IMF-megállapodást.
.
Hozzáfűzte, az összeg nagyságát jól mutatja, hogy a közszféra bérkompenzációja évente 60 milliárd forintba, az orvosok és egészségügyi dolgozók bérfejlesztése pedig 30 milliárd forintba kerül.
.
Tukacs István kijelentette: az IMF-tárgyalásokra egyértelműen a kormány rossz, az ország működőképességét veszélyeztető gazdaságpolitikája miatt van szükség, ami miatt mára szinte minden elemző gazdasági visszaesést vár Magyarországon. Megjegyezte, Orbán Viktornak ennek tudatában inkább számot kellett volna vetnie kormánya kudarcaival, illetve be kellett volna mutatnia egy új, kiszámíthatóbb gazdaságpolitikát.
VN:F [1.9.3_1094]
Értékelés: 5.0/5 (12 szavazatból)
VN:F [1.9.3_1094]
Értékelés: +15 ( 23 szavazatból)
Százmilliárdos kárt okoz az unortodox gazdaságpolitika, 5.0 out of 5 based on 12 ratings

Címkék:, ,

  • Hozzászólások(60)
  • Print Friendly and PDF
  • Betűméret változtatás
Share

60 Reader’s Comments

  1. Ennél többe került miután
    -a befektetők nem fektetnek be az országba
    -az adófizetők tudják hogy a kormány a befektetett járulékokat sajátjaként kezeli
    (ezért aki tudja elkerüli a befizetést)
    -miután a kiszámíthatatlanság miatt nőtt a cds felár, ami terhelte a hiteleseket
    stb…
    De továbbra is hajrá Magyarország! Lehet nagyokat álmodni.
    Tiszta tündérmese..

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +23 (23 szavazatból)
  2. Tukacs, Tukacs! Le vagy maradva!
    Most olvastam valahol, azt hiszem a 168 órában, hogy 5300 milliárd körüli az összeg, ami az unortodoxia gyakorlása közben elúszott.
    Pancserek!Még ezt a labdát sem tudtátok leütni….

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +27 (27 szavazatból)
  3. Leslie G. Charteris

    Gratulációk a kőkemény fellépéshez! A Fidesznek ” számot kellene vetnie”, meg ” kiszámíthatóbb gazdaságpolitikát”. Szóval csinálja csak a Fidesz nyugodtan, előbb-utóbb sak sikerül nekik valami olyan ami nem nép-és országellenes. Vajon minek kellene bekövetkeznie, hogy az MSZP-t ne ilyen,harmatgyenge vélemények hagyják el? Amíg ők voltak kormányon a Fidesz kordont bontott,72 órás ultmátumot adott, rászabadította a csürhét Budapestre,pancserkormyozott, ott ártott az országnak, ahol tudott – hatalmi érdekeinél fogva. Most még a tákolmányba is beleveszik,hogy az MSZP-mint utódpárt – felelős az MSZMP bűneiért is. És készülnek átírni a választási törvényt úgy, hogy csak a Fidesz nyerhessen. Az MSZP megérdemli, amit kap!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +25 (25 szavazatból)
  4. Csak egy példát emlitenék nagy vonalakban.Vegyünk példaként egy korházat ami mondjuk állami tulajdonban van vagy ahogy mostanában nevezik ami elterjedtebb nomprofit zrt amiben az államnak is van beleszólása vagy része.Na akkor például megszavaznak x-összeget a szakdolgozók részére ezt átutalják a kórháznak a kórház meg x-ideig kamatoztatja és amikor kifizetésre kerül akkor az az összeg kevesebb mint ami járt volna a dolgozóknak.Ez hogy lehetséges?Vagy a bérkompenzáció amit mondjuk fél év után fizetnek ki de hát akkor az az összeg már előbb s meg volt és a trükk az hogy ha ezt egy összegben fizetik ki és nem beépitve havonta akkor abból igy több adót lehet levonni.Ez is érdekes nem?Persze a kamatokból amig ezek a pénzek az intézmények álltal “pihen” egy bankban szép kis jutalmakat lehet egymásnak osztogatni.Minezek mellé képzeljün mondjuk el egy olyan szituációt hogy állami intézményeknél mondjuk a vezetők ugyan azok már húsz huszonöt éve közben kormányok jönnek mennek de ezek a vezetők mindig az adott kormánynak hódolnak be és köszönik szépen jól érzik magukat.Néha érthető ha egy kormány bármelyik ami eddig volt ha fusztrált.A legnagyobb gond az hogy a kisemberek érdkeit vagy ami jár nekik nem néznek utánna mert azt hiszik hogy minden rendben van.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +9 (11 szavazatból)
  5. Langymeleg szöveg. Sajnos. Minden ov-lépésre azonnal és keményen reagálni kellene. Nem utólag, napokkal később, és nem így. Mivel a köznek nevezett média és egyéb média ov és bagázsa kezében van, ez a langymeleg szöveg nem ér célt. Nem is jelenik meg az ún. közmédiában, legfeljebb érintőlegesen. Ha az MSZP mégis szóhoz jut valahol, vehemensen és konkrétumokkal (pontos konkrétumokkal) azonnal le kellene ütni a fidesz minden labdáját!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +19 (19 szavazatból)
  6. Az a 100 milliárd, amit Tukacs emleget, az valójában aprópénz! Az igazi kár ennél jóval nagyobb összegre rúg. Remélem az ellenzéki közgazdászok szorgalmasan jegyzik az ellopott, elpazarolt milliárdokat, hogy a kormányváltás után orbánék orra elé lehessen tenni az egyenleget.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +23 (25 szavazatból)
  7. Tisztelt neveletlen azt azért nagyon remélem hogy az AN-nincs ov-kezében mert kellenek olyan portálok ahol az ember ha tényekkel is tudja bizonyitani ha olyasmi történik ami gusztustalan és az ember biztonságosan leirhatja úgy hogy utánna nem kapcsolják le egyből.Nyugtassatok meg hogy az AN-ilyen.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +11 (11 szavazatból)
  8. commandante
    .
    +++++++++++

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +8 (8 szavazatból)
  9. Mint az impotens völegény.
    Siralmasan gyenge hablaty.
    Mibe kerül még ezen felül a millionyi kis embernek
    a valutában fizetendö auto, lakás és egyéb hitel?

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +15 (15 szavazatból)
  10. MOST már ÉRTEM, hogy az MSZP miért volt ennyire tehetetlen-töketlen passzív ellenzéki párt.
    A híradások szerint az MSZP valamiféle SZÖVETSÉG LÉTREHOZÁSÁRA TÖREKSZIK A FIDESS-szel :-(((((((( !!!!! Persze szigorúan az ország érdekében :-(.
    Tisztelt Fórumtársak, EZT NEM TUDOM ELHINNI ….., EZ FELFOGHATATLAN ….., EKKORA KÖPÖNYEG A VILÁGON NINCS !!!!!!
    Bár nem vagyok olyan egészségi állapotban, MEGUGROTTAM A HÁTRASZALTÓT :-(((.
    .
    Mondtam néhányszor, hogy az MSZP-ben lévők is megérik a pénzüket!
    Nem tudnak elszakadni a ZSÍROS BÖDÖNTŐL, evés közben jön meg az étvágy :-(((.
    Látva a fideSS-bagázs “sikerességét” az állami pénzek, földek lenyúlásában, az MSZP is bejelentkezett a “jussáért”, nehogy már csak a fideSS-KDNP-nek legyen jó :-((((.
    Amennyiben a hír igaznak bizonyul, minden baloldali érzületű embernek ALAPOSAN ÁT KELL ÉRTÉKELNIE EDDIGI VÉLEMÉNYÉT !!!!!!!!
    .
    Arra azért ÍRTÓRA KÍVÁNCSI LESZEK, hogy Mesterházy Attika és tisztelt párttársai hogyan fogják megmagyarázni ezt a döntésüket a rájuk szavazóknak, a párt tagságának és az EU-ban lévő pártcsaládjuknak.
    .
    Még mindig vakon vagyok ettől a hírtől, pedig eddig sem volt a szívem csücske az MSZP :-((( !!!
    Még mindig reménykedem, hogy ez a hír csak a PÁVATÁNCOS KACSA, mert ha mégis igaz lenne, az az országra és a népre nézvést BELÁTHATATLAN, NEGATÍV következményeket fog magával hozni :-(((((((( !!!!!!!!!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +11 (11 szavazatból)
  11. Orban Viktornak es az egesz arogans, bekepzelt, nagykepü kormanyanak mennie kellee.
    Diletans, hozzanemertes, gazdasagpolitikai impotencia, es az oligarha haverok milliardokkal valo ajandekozasa vezetett ide. .A Köztarsasag, Demokracia, Jogallam tönkretetele. Atkellene adni a helyet, egy olyan embernek aki alkalmas arra, hogy kivezesse az orszagot a valsagbol, europai normakal es demokraciaval. Magyarok mindig Europahoz akartak tartozni, es nem visszamenni Etelközbe jurtasatorba ekirasozni.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +13 (15 szavazatból)
  12. Tisztelt Kakas! Az AN nem ov szócsöve. Eddig sem volt az. Tudom, hogy ezután sem lesz az. Az AN a demokrácia, a tisztesség, és a tisztességes tájékoztatás híve.
    Magam is azért olvasom, mert itt nincs fidesz-pártirányítás, és mert kommentelő társaimtól sok mindenről értesülök, amiről egyébként idő hiányában nem értesülnék; tanulok is tőlük. Köszönet érte.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +9 (9 szavazatból)
  13. Tisztelt sommas

    “az MSZP valamiféle SZÖVETSÉG LÉTREHOZÁSÁRA TÖREKSZIK A FIDESS-szel
    Megkérhetlek arra, hogy az ezzel kapcsolatos cikket ide belinkelnéd nekünk?
    Mert ha ez igaz, akkor én tuti hogy nem megyek regisztrálni és ezáltal szavazni sem!
    Mert teljesen mindegy akkor ki kerül hatalomra, mert egymás közt úgyis megoldják!
    Ugye minap került napvilágra, hogy Bajnai Gordon visszatér a politikába!
    Nos, erről a “Haza és Haladás Közpolitikai Alapítvány” honlapján még mindig semmi hír, úgy látszik kacsának bizonyult e hír!
    Már csak arra vagyok kíváncsi, hogy a MNBben tényleg ott lapul a 35 milliárd €Uro vagy sem? Mert minden közgazdászt megkérdeztem ezzel kapcsolatban, de senki sem válaszolt!
    Mert ha ott van , akkor OV tuti hogy jövő márciusban kiveszi, ha nincs – ahogy Bokros Lajos fogalmazott nem oly régen ezzel kapcsolatban – akkor nyugodtak lehetünk!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +7 (7 szavazatból)
  14. sommas!
    A hír nagyon is igaz, vagy két hete Suchmann beszélt erről, ma meg valami Molnár Zs. Sőt! El sem szakadtak a zsíros bödöntől, tovább megy a háttérben a pénztárnoki biznisz. Az MSZP-sek jobban utálják Gyurcsányt és a DK-t, mint a Fidesz-KDNP haramia bandát, mert egy rugóra jár az agyuk. Gyurcsány meg ebbe a sok éve tartó közös boltba ‘rondított bele’.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +12 (12 szavazatból)
  15. http://hvg.hu/itthon/20120711_suchmann_fidesz
    “a Fidesz-MSZP nagykoalíció lehetőségét sem – jelentette ki lapinterjújában Molnár Zsolt.” .

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +2 (2 szavazatból)
  16. Ha tényleg igaz , amit sommas és bozse ír , akkor úgy érzem ennyi volt !
    Nincs mit csinálni, szerintem feladhatjuk elveinket , mert most szavazzunk a MSZPre?
    ÁÁÁÁ, dehogy, isten mentsen attól!
    Már csak az a kérdés, hogy hogyan tovább ezután?
    Lehet , hogy cOLOMBUSnak van/volt igaza, hogy ” El kell menni e országból”
    A fene egye meg, ezt a sok rossz hírt, már elegem van az egészből!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +8 (8 szavazatból)
  17. Hát ezt nem hiszem el :(

    http://www.magyarhirlap.hu/belfold/molnar_zsolt__nem_zarja_ki__a_nagykoaliciot.html

    Már az MSZPnek is elment a józan esze?
    Kedves forumtársaim!
    Azt hiszem a rolót lehúzhatjuk , itt már kész káosz uralkodik kicsi országunkban!
    Itt már mindenki megbolondult?
    Ha április 1 írnánk , azt hinném hogy vicc!
    De nem az, mert kettő MSZP politikus is hasonlóan nyilatkozott e témáról!
    2014ben kire lehetne szavazni, ez egy költői kérdés tőlem hozzátok?
    Jézusom, hova jutottunk !
    Ahelyett , hogy azon törnék a kis buksifejüket az MSZP hogy tudná lemondatni a kormányt , még szövetségbe is akar lépni vele!
    Na itt pattant el a húr , nem kicsit nagyon !

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +8 (8 szavazatból)
  18. sedona!
    Az MSZP-nek már régen elment a józan esze, talán akkor, amikor Bokrost kirugták a pénzügyminisztérium éléről. Egyik héten még valami kongresszus félén ‘I love Lajos’ pólókban virítottak, pár hétre rá kirúgta Horn. Azután 2002-ben, de leginkább 2006-ban ment el.
    Az MSZP-n kívül is vannak még erők.
    Én már régóta a DK-ban bízom. Az MSZP is állandóan az ő honlapjukat lesi, majd ami tiltakozást látnak, gyorsan tv kamerák elé pördülnek és előadják, mint sajátot. Időpontokból jól nyomon követhető.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +11 (11 szavazatból)
  19. Tisztelt sedona és Tisztelt bozse!
    .
    Én az ATV esti híradójában láttam a híradást és AZT HITTEM, ROSSZUL HALLOK :-(((((. Totál kikészültem tőle. Pedig eddig sem voltam nagy MSZP-fan, de ez …., ez …., nem is tudom mit mondjak erre. Agyilag MÉG MINDIG ROMBA VAGYOK DŐLVE :-(((.
    Nem is elsősorban a hírtől és a tény közlésétől (hogy ilyesmi egyáltalán megtörténhetett) akadtam ki teljesen, hanem ennek a bizonyos szövetségnek, koalíciónak a társadalomra (benne természetesen én és a családom), gazdaságra, VÁLASZTÁSOKRA GYAKOROLT HATÁSÁTÓL.
    Előre rettegek már az újabb, meg újabb kitalált baromságoktól, amikkel ez a két nagy és “mélyen tisztelt” pártocska majd “megkínál” bennünket :-((((((( !!!
    Hát NEM VOLT MÉG ELÉG ????? Mert nekem már rohadtul elegem van belőlük.
    Még azt sem tudom megtenni, hogy fogjam a családomat és itthagyjuk ezt a nyomorult országot, a szerencsétlen, vak-tehetetlen lakóival együtt :-(((.
    .
    sedona!
    Neked van igazad. Menj, amíg teheted, jó messzire és vissza se nézz !
    .
    Az MSZP, élén Mesterházyval ezzel szembeköpte a baloldalt :-(((.
    Legközelebb már a Jobikkal fog kokettálni ???
    EZT IS MEGÉRTÜK :-((( !!!
    Ezzel Mesterházy olyan mélyre ásta el magát és az MSZP-t, hogy ha talajvíz lenne, akkor sem tudna már a tisztességesség magasságába emelkedni.
    Eladta a lelkét. A pártját, a szavazóikat, a beléjük bizalmat helyezőket, a reménykedőket pedig GERINCTELENÜL CSERBENHAGYTA :-(((((( !!!
    Most majd kiderül, hogy a baloldali (főleg az MSZP) SZAVAZÓK RENDELKEZNEK-E MEGFELELŐ ÉLESLÁTÁSSAL és HELYZETÉRTÉKELÉSSEL, vagy ugyanolyan fanatikus birkák-e, mint a fideSS szavazók. Bízom benne, hogy az előbbi.
    .
    Én már semmi jóra nem számítok ebben a HITEHAGYOTT, TENNI KÉPTELEN LAKOSSÁGÚ országban :-(((

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +8 (8 szavazatból)
  20. Tisztelt bozse!
    .
    bozse
    2012. július 30. hétfő
    23:28
    .
    “sommas!
    A hír nagyon is igaz, vagy két hete Suchmann beszélt erről, ma meg valami Molnár Zs. Sőt! El sem szakadtak a zsíros bödöntől, tovább megy a háttérben a pénztárnoki biznisz. Az MSZP-sek jobban utálják Gyurcsányt és a DK-t, mint a Fidesz-KDNP haramia bandát, mert egy rugóra jár az agyuk. Gyurcsány meg ebbe a sok éve tartó közös boltba ‘rondított bele’.”
    .
    Igen. Akkor is ment már a mutyi a fideSS és az MSZP között :-(((.
    MSZP felvette és kicsempészte Gyurcsány beszédét (amit később az Öszödi-beszédként ismert meg az ország), a fideSS pedig felfújta az ügyet, kifordítva, kiragadva bizonyos mondatokat a szövegkörnyezetből. A magyar nép pedig teli szájjal kajálta meg a fideSS által elétálaltakat, ez égett bele az agyakba :-(((.
    MUNKAMEGOSZTÁS FELSŐFOKON :-(((. Az MSZP aktív segédletével :-(((.
    .
    De hogy egy magát baloldalinak nevező ember, egy pártvezér ENNYIRE GERINCTELEN LEGYEN, az mindent elárul róla és pártjáról !!!
    Nemhiába szajkózóom itt a kommentjeimben sokszor, hogy ennyire impotens ellenzéke még sosem volt a fideSS-nek. Most már tudjuk, miért.
    Le volt ez vajazva rendesen :-(((. EZ már a választásokra való felkészülés jegyében zajlódik! Hamar elkezdték, az a biztos :-(((.
    .
    Viszont csilingel bennem a kérdés, hogy Korózs Lajos, Gúr Nándor, Hiller István, … stb. komolyan gondolták-e, amiket közszereplésük során mondtak, védelmeztek ??? Vagy az is csak pávatánc volt ???
    .
    Igaza volt Bartus Úrnak, amikor azt írta, hogy kiábrándult a magyarokból !!!
    Ez egy TEHETETLEN SZOLGANÉP :-(((

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +9 (9 szavazatból)
  21. Még egy vállalat is megfizettetheti a dolgozóval az okozott kárt, főleg ha közben annak a magánszámlája búsásan gyarapodott.

    Orbánnak és a Fidesz kemény magnak bőven van annyi összeharácsolt pénze, hogy a kárt megfizesse.
    .
    Szerintem nem kellene várni, azonnal meg kellene indítani a bírósági kártérítési eljárást gondatlan ill. hűtlen kezelés vádjával és sikkasztás gyanújával.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +10 (10 szavazatból)
  22. Hungarian citizen

    DK. Mas megoldas nemigen van. Egyebirant orban a segget verne (a neje feje helyett ezuttal) a foldhoz, ha csak 100 milliardnak vagott volna a valagara. Eleve csak a manyup penzbol kiindulva inkabb az 5.000.000.000.000 ft lehet a valos osszeg minumima.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +9 (9 szavazatból)
  23. Leslie G. Charteris; 2012. július 30. hétfő 18:30:
    “Az MSZP megérdemli, amit kap!” Attól tartok, ez nem egészen igaz. Ugyanis felületes szemlélés alapján mondhatjuk el, hogy az MSZP kapja a fricskát, de ez sajnos csak a felszínes tájékozódás. Ugyanis nem az MSZP fogja kapni…. Hanem a Magyar Nép fogja kapni. Már megint! Hogy erre mi a megoldás? Olyasmi, mint amit 2001-ben csinált az Argentín nép…. Kimentek az utcára, és egységesen eltakarították a politikusokat. Sajnos tudom, nem mindenhol hajlandóak követni a példát, pedig szükségszerű lenne.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +7 (7 szavazatból)
  24. Egyszer leírtam ide, hogy szerintem Mesterházy Fideszes.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +6 (6 szavazatból)
  25. Kedves fórumozó társaim! Csak kibújt végre a szög a zsákból! Ez az MSzP.Ennyire képes. Van pofájuk nagykoalícióról beszélni, összeállni azzal a csürhével amelyik letarolta a jogállamot bóvlivá minősítette a gazdaságot.Ezekkel inkább szövetkezne mint a DK-val. Hát ez mindent megmagyaráz. El lehet képzelni mit kínlódott Gyurcsány ezzel a pártpénztárnokukkal összeolvadt mamut párttal. A legnagyobb és elévülhetetlen hibája volt, hogy megreformálni akarta őket.Összefonódott korrupt banda, soha többé MSzP ebben a felállásban!Gyurcsánynak az volt a baja , hogy tisztességes volt,bizonyíték, hogy a fideSS bagázs már tíz éve nem tudja vád alá helyezni, pedig van bőven hozzá segítsége az ellenzék soraiban. Mire várnak, hogy belássa végre ez az elgyötört társadalom, hogy ennek az idióta orbánnak egyetlen ellenfele van jelenleg akitől retteg és az Gyurcsány Ferenc

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +11 (11 szavazatból)
  26. baby 2012. július 31. kedd 09:27

    Volt egy hsz régebben, sajnos nem tudok pontosan visszaemlékezni kitől, azért a nevet most nem idézem, azt mondta, -nem tudom szó szerint idézni de valami ilyesmi volt, – ” az az érzésem, hogy Gyurcsány és Orbán csak két bábú, de hol van a két kéz amely mozgatja őket “.
    .
    De ami Gyurcsányt illeti, láttam egy korai videót amin a fiatal Orbán beszélt a szokásos kárörvendő, pökhendi beképzelt modorában, a KISZeseket hülyézte le, a szokásos paraszti kézmozdulat gesztusaival, és akkor megemlítette ” egy valaki van köztetek akit komolyan kell venni és aki ” innen nem emlékszem pontosan mit mondott, de valami olyasmit, hogy felkészült és kemény ellenfél és okos az egyetlen aki képes …. nem emlékszem sajnos..

    .
    Szóval nem Gyurcsányról akarok véleményt mondani, inkább Orbánt jellemzi, hogy egy biztos, ha nem is Gyurcsány Orbán egyetlen ellenfele, Orbán szerintem ma is tart tőle illetve tisztában van vele, hogy fiatal korában tartott Gyurcsánytól és azzal is, hogy mennyit érnek az ő saját képességei, ha élesben kell vállalni a küzdelmet.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +10 (12 szavazatból)
  27. ui. Kimaradt a hszemből, és hozzátette Orbán abban a beszédében, “akit Gyurcsánynak hívnak” érdekes videó volt, ha megtalálom a YouTube on akkor kiteszem ide.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +3 (5 szavazatból)
  28. Meg a többi, amit elkommunizáltak. :-(
    http://www.nepszava.hu/articles/article.php?id=573124

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +5 (5 szavazatból)
  29. Leslie G. Charteris

    Wolffi.

    Igazad van, pontatlanul fogalmaztamAz a legkevésbép sem érdekel, hogy az MSZP nevű érdekközösségbe belerúgnak-e vagy föltörlik velük a padlót. Az inkább, hogy nagyjából két ilyen szarházi társaság + Jobbik közül választhatunk. A “magyar emberek” ilyen pártokat termeltek ki maguknak. Egyenként és összességében is -megérdemeljük.
    Az ember csak analógiákra támaszkodhat.A világháború után 8 év kellett, hogy összeálljon a kép az emberek fejében: a szakadék aközött, amit tele torokból sulykolniak évek óta és ami a valóságban van. kkor 56 volt a válasz.Most is egyre nagyobb a szakadék a hétköznapi tapasztalat és a propaganda között. Orbán arról beszél, hogy Európa irigyel bennünket, miközben nincs olyan mutatója a gazdaságnak, amiben ne lennénk az utolsók. A választási tv. átírásával Orbánék már az utolsó lehetőségeikhez érkeztek.Vannak a kőhülye és/vagy tudatosan becstelen Fidesz szavazók, úgy hatszázezren és vannak a legszencsétlenebbek vagy négymillióan. Őket kell távol tartani a választáskor és van rá esély, mert kisebb gondjuk is nagyobb annál, mint hogy regisztráljanak. Orbán emiatt a 600 ezer miatt pánikolhat mostanában. Ők azok, akik vissza küldték a nemzeti konzultációs baromságot. A 600 ezer, már túl kevés.Emiatt olyan Orbán mostanában mint a mérgezett egér.Emiatt sziporkázik, félázsiaizik stb.stb.( Mondjuk a származásal több okból sem kellene foglalkoznia, az övében még találnának egy vonót! ).Úgy érzem, egyre gyakrabban, hogy történelmi korszakot élünk át ,de nem a legdicsőbbet.Ez az a korszak, amikor Mgyarország egyre jobban kezd lecsúszni, leszakadni és még messze vagyunk a gödör aljától. De jó lenne, ha nem lenne igazam!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +10 (10 szavazatból)
  30. Sebaj! A fő, hogy Sipos “Utalvány” Erzsébet méhének gyümölcse jól érezze magát, ha mi, jobbágyok beledöglünk is!
    Elvégre az ő hitbizománya, Disneylandje ez a nyomorult ország.

    Akkor jártunk volna jól, ha Erzsike néni inkább a placentát tartotta volna meg!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +6 (6 szavazatból)
  31. commandante
    - addig legalább eljutottak, hogy az összeg érzékeltetésére már szembeállítják vele azokat a kiadásokat, amiket NEM lehetett teljesíteni a herdálás miatt – de még mindig nem a bumburi által idézett 5.300 mrd-al szembeni teljes mérleget állítják!
    sommas
    most talán már az Mszp tagság is fel fogja fogni, miért kellett őket otthagyni Gyurcsánynak. Az ilyesmihez neki gyenge a gyomra!
    sommas
    most mit vagytok úgy oda? Az Mszp nyíltan felvállalja a nagy szociáldemokrata elődök politikáját, és mivel a Félázsiai Zsebcapone (copy by Varánusz) vezényletével megyünk vissza a Horthy korszakba, ők nagyon is logikus következtetést vonnak le – AZT a korszakot a Bethlen-Peyer paktum stabilizálta.
    Inkább az a meglepő, hogy az eddigi viselkedésük alapján ti még ezen meg tudtok lepődni! Valószínűleg kaptak egy “visszautasíthatatlan ajánlatot” úgy 10-15 % között. (azaz a támogatottságuk arányában)
    “Aki szereti a virslit és a politikát – ne nézze meg, hogyan csinálják” Mert akkor kifordul a bele is!
    bmk
    nincs annak semmi jelentősége, hogy a Senkiházy kiféle-miféle. A lényeg az, hogy ő Puch bábja. És az Mszp gazdasági érdekei jelen esetben nem a hatékony ellenzéki politizálást, hanem a gazdasági kiegyezést helyezik előtérbe. Biztos ők is meg tudják magukat győzni arról, hogy ez egyben az ország érdeke is. Vagy sem. De ez nem fogja őket zavarni!
    Ezzel együtt is: egy Orbántalanított Fidesszel az egész nem elképzelhetetlen.
    És akár tényleg az ország érdekét is szolgálhatja, ha nem hagyják a gazdaságot addig zülleszteni, ahonnan már tényleg csak évtizedek alatt lehetne visszajönni. Vegyétek úgy, hogy ez Alapítványból a Seldon terv! Így is nehéz és káosz lesz – de talán sikerül a töredékre csökkenteni. Ha már mindenképpen mentséget keres nekik valaki. Pedig az elmúlt időszak bávatag és ványadt ellenzékiségére nincs bocsánat!
    Eagle
    Én követtem el, rosszabb napjaimon kibújik belőlem némi egészséges paranoia. Egyébként annak ürügyén írtam, hogy a Kádár-rendszer szociális vívmányai tényleg lehúzzák már az országot, rontják a versenyképességet – és Gyurcsány ezen demokratikus módszerekkel próbált változtatni – amit a nép nagy többséggel elutasított. Most Orbánnak van lehetősége UGYANAZT diktatórikus eszközökkel megvalósítani, az ellenzék eddig mutatott passzívítása mellett. Hát hogy ne asszociálnék néha egy bábszinházra?

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +9 (9 szavazatból)
  32. eagle júl.31. 10:30. Igen én is láttam a videót, úgy emlékszem miután a jelnlévőket jól lekezelte, hogy van itt egy Gyurcsány nevű fickó na arra oda kell figyelni – ez nála azóta is tart csak ez 2002 óta beteges. na nem csak emiatt beteg. de a kettő közt az a nagy különbség , hogy amíg Gyurcsány képes az önkritikára és tanulni hibáiból addig ez az agyament hibbant erre képtelen és saját rohadt önfejűsége miatt romhalmazzá változtat egy országot

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +14 (14 szavazatból)
  33. T. kekec!
    .
    kekec
    2012. július 31. kedd
    12:28
    .
    “sommas
    most talán már az Mszp tagság is fel fogja fogni, miért kellett őket otthagyni Gyurcsánynak. Az ilyesmihez neki gyenge a gyomra!”
    .
    Igazad legyen, hogy az MSZP tagság felfogja. Én már annak is örülnék, ha KÉTSÉGEK ÉBREDNÉNEK a nagy többségben. Kétségek és kérdések, hogy jól van-e ez így, normális gondolkodás-e ez az MSZP vezetőinek részéről, hogy a nagy ellenféllel (akit eddig elítéltünk, szapultunk) akarnak bármiféle koalícióra, szövetségre lépni ???
    EZEK AZOK A KÉRDÉSEK, amik minden normális és elkötelezett MSZP tagban, pártolóban és baloldali gondolkodású emberben MEG KELL FOGALMAZÓDJANAK !!!
    Hogy meg fognak-e, az egyenlőre még a jövő zenéje.
    .
    “sommas
    most mit vagytok úgy oda? Az Mszp nyíltan felvállalja a nagy szociáldemokrata elődök politikáját, és mivel a Félázsiai Zsebcapone (copy by Varánusz) vezényletével megyünk vissza a Horthy korszakba, ők nagyon is logikus következtetést vonnak le – AZT a korszakot a Bethlen-Peyer paktum stabilizálta.
    Inkább az a meglepő, hogy az eddigi viselkedésük alapján ti még ezen meg tudtok lepődni! Valószínűleg kaptak egy “visszautasíthatatlan ajánlatot” úgy 10-15 % között. (azaz a támogatottságuk arányában)
    “Aki szereti a virslit és a politikát – ne nézze meg, hogyan csinálják” Mert akkor kifordul a bele is!”
    .
    Természetesen meglepődtem (tünk), sőt MEGDÖBBENTEM (TÜNK).
    Ennek a szövetség-koalíció gondolatnak (már a gondolatnak IS) SOKKAL, DE SOKKAL NAGYOBB ÉS MÉLYEBB JELENTŐSÉGE VAN és JÖVŐBENI KÖVETKEZMÉNYE LEHET, mint azt jelen pillanatban csak elképzelni is tudnánk :-((( !!!
    Mert láttam én már karón varnyút, úgy a fideSS, mint az MSZP részéről :-((( !!!
    Alapvető politikai beállítottságok fognak MEGKÉRDŐJELEZŐDNI és ÁTÉRTÉKELŐDNI. Jobb esetben. Ha viszont CSAK A FANATIKUS ELKÖTELEZŐDÖTTSÉG fog dominálni, akkor nagyon-nagyon sanyarú jövőnek nézünk elébe :-((( !!!
    A magyar nép pedig inkább hajlandó hinni a szép szólamoknak, az andalító ígéreteknek (főleg, ha sokszor szajkózzák azokat), mint a múltbéli és jelenlegi tényeknek, a saját logikus gondolkodásának :-(((((((.
    Ezért engedd meg nekem (nekünk), hogy aggodalommal tölt el bennünket a dolgok ilyetén állása, fordulata :-) !!!
    Szerinten rengetegen érzünk így, ennek a hírnek a hallatán :-(((.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +4 (4 szavazatból)
  34. @kekec

    Igen én is úgy emlékeztem te voltál, de nem mertem 1OO% biztosra venni.

    .
    A “rosszabb napjaidban” írod a legjobb kommenteket :-D.
    .
    Én annyira nem ismertem Gyurcsányt, az öszödi beszéde érdekes módon nem verte ki nálam a biztosítékot, most nem részletezném ezen a vonalon, hogy miért nem. Akkor inkább kérdések merültek fel bennem amire szerettem volna választ kapni. Gyurcsányt alapvetően nem tartottam betegnek. Nem voltam és nem vagyok se híve se ellene, egyszerűen keveset tudtam-tudok róla és közömbös volt nekem.
    .
    De egyetlen nagy különbséget érzékeltem Gyurcsány és Orbán között.

    Gyurcsánynak olyan ambíciói voltak, hogy ahol látta, hogy bedöglöttek a dolgok azt fel akarta turbózni, inkább korrigált volna és abból dicsőséget szerezni.

    Nekem legalábbis így tűnt, kérlek javíts ki ha tévedek.

    Orbán úgy akar megdicsőülni, hogy lemészárol mindent ami akadozik és újat, saját dolgot kreálni mások hamvaiból, ami persze nem megy neki, ettől bosszús dühében még többet lemészárolna. Orbán mások halálában keresi a megoldást, a pusztításban, az erőszakban.

    ———–

    @baby

    Örülök, hogy láttad a videót, kérlek ha neked vagy más kommentelőnek megvan a link legyetek szívesek feltenni. És úgy emlékszem legutóbb nem vállalta Gyurcsánnyal a nyílt vitát, ami nekem Orbán megfutamodása miatt nem tetszett, és nekem akkor egyértelművé vált, hogy fél Gyurcsánytól, és alapvetően nem képes logikus érvelésre.
    .
    Ami Orbán betegségét illeti, párszor kianalizáltam a súlyos elme és pszichikai állapotát, szerintem valóban orvosi kezelésre szorul, ezt nagyon sokunk hangoztatta már ezen a siteon.
    .
    Gondolom ezt ki is kell mindig hangsúlyozni és bevinni a köztudatba, hogy egy tisztán orvosi eset kezében van egy nép sorsa.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +7 (7 szavazatból)
  35. Tisztelt Sommas!
    Tisztellek téged teljes mértékben !
    “Mert nekem már rohadtul elegem van belőlük.
    Még azt sem tudom megtenni, hogy fogjam a családomat és itthagyjuk ezt a nyomorult országot, a szerencsétlen, vak-tehetetlen lakóival együtt :-(((.”
    De neked is jogod van ahhoz, hogy a hátralévő idődet, békében és Kívánom Neked, hogy a mindennapi csodákat szeretettel éld meg!
    Itt Magyarországon sajna nem fog menni, mert ahogy írtad az MSzP is eladta a lelkét!
    Hidd el, sokan vannak azok akik már túlkorosok , de mentek mert még boldogan akarták leélni az életüket!
    Egyre jobban gyűllemlik bennem is a harag, az elkeseredés, hogy hova jutottunk?

    Hisz már Gyurcsány Ferenc is szóvá tette e baljós cselekedett,amit az MSZP akar elkövetni:
    http://atv.hu/belfold/20120731_gyurcsany_az_mszp_uton_a_totalis_mutyipart_fele
    De egy valamit nem értek?
    Mesterházy Attila miért nem nyilatkozott erről?
    Ha nem tud erről, akkor hívja be e két embert a szobájába és azonnali hatállyal rúgja ki őket!
    Szekerese Imre is hihetetlen szavakkal ihlette a Fideszt, hogy “nem mondtak igazat ” a költségvetési bizottságban!
    Korózs Lajos aki a nyugdíj-rokkant nyugdíjjal és öregségi nyugdíjjal kapcsolatban emelte fel a szavát!
    Szanyi Tibor kikelt magából amit a FIDESZ művel az emberekekkel!
    Józsa István, az MSZP gazdasági ügykért felelős frakcióvezető-helyettese kijelentette, hogy “Orbán Viktor régen eljátszotta annak lehetőségét, hogy Magyarország jó megállapodást tudjon kötni az IMF-el ”
    Namármost, ezek után róluk el tudja képzelni bárki is, hogy lepraktál a FIDESSZel?
    Szerintem jobban teszik, ha ennyire szívükön viselik a Magyar emberek sorsát, kilépnek az MSZPből és csatlakoznak a DKhoz , mert ha itt maradnak szerintem megint lesz ebből még balhé!
    Lehet hogy kellene szólni az osztrák sógoroknak, hogy a Traiskircheni menekülttáborban a magyarok részére is tartsanak fel helyet, mert lehet hogy ezrével fog tódulni a tömeg , ha itthon elviselhetetlen lesznek az állapotok!
    Még régebben Gonoszkával ezen a forumon megjegyeztem, hogy intézze a teherautót és akik úgy érzik – magamat is beleértve – csomagoljunk és menjünk Isten hírével!
    Sommas ne várj, mert ez csak egyre rosszabb lesz !
    2013 év még brutálisabb lesz , ne idegesgedj feleslegesen nem ér annyit az egész!
    Láthatod, a magyar nép semmit sem tud tenni, az ellenzék sem csinál semmit az MSZP meg ugye tudjuk most már ,milyen mutyi dolgot akar végrehajtani!
    Azt hiszem más európai országokban csak jobb lehet , hisz annyi sok jó hely van és hidd el, a kor nem játszik szerepet kint nyugaton !
    Ausztria, Németország, Hollandia, Dánia , Norvégia , Svédország, Svájc, Belgium, Liechtenstein ahol megtalálhatod a számításaidat!
    Ha nekem nem jön össze az usa – cOLOUMBUS írta hogy H1B vízummal lehetséges – akkor én Németországot Frankfurt városát spéciztem ki magamnak !
    De még Norvégia, Dánia , Svájc , Hollandia lehet a favorit helyek egyike!
    Ajj, annyira durva, ilyen dolgokat leírni ide , de ez az IGAZSÁG !!
    Tisztelt Sommas, gondold át mégegyszer !
    Mindehhez csak egyetlen mondatot fűzhetek hozzá
    Dr. Czeizel Endre – Az élet él és élni akar

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +6 (6 szavazatból)
  36. Aki egymásután nyolc öngólt lő, az törvényszerűen veszít.
    Nézzük sorjában:
    1. Szli Katalin jelölése meletti makacs kiállás 2005-ben
    2. 2006-ban az SZDSZ-re átszavazásra buzdít Gyurcsány
    3. Őszödi beszéd átjátszása a FIDESZ kezére
    4. Orbán utcai úszításainak, kordonbontásának , és felforgató tevékenységének szó nélküli eltűrése.
    5. A több, mint 70%-al megválasztott Gyurcsány lemondásra való felszólítása Suchmann Tamás által, majd Gyurcsány lemondása
    6. Mesterházi, mint frakcióvezető kijelenti, hogy szerinte az MSzP elnökének, és frakcióvezetöjének egy személynek kell lenni, és a helyett.hogy leléptenék ezt a hatalomvágyó majmot, megválasztják pátelnöknek is.
    7. Vesztes választás után inkább Gyurcsányt és csoportját nyírják ki, minthogy újászerveznék pártjukat és igyekeznének összefogni a demokratikus ellenzéket, illetve öszefogni velük.
    8. Szembeköpve a baloldali érzelmü embereket, együttműködést hirdetnek a FIDESZ-szel. Teszik ezt annak ellenére, hogy a FIDESZ minden szövetségesét szétzüllesztett, a kollaboránsaikat pozícióhoz (alamizsnához) juttatták saját soraikban (Túri-Kovács, Lezsák, korábban Tölgyesi stb.)
    Ekkora árulást utoljára 1949-ben követtek el a Szocdemek, és a Dobi István vezette kisgazdák.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +8 (8 szavazatból)
  37. Tisztelt sedona!
    .
    sedona
    2012. július 31. kedd
    15:21
    .
    Köszönöm! A tisztelet KÖLCSÖNÖS :-)!
    .
    Igen, jogom van hátralévő időmet békében, nyugalomban leélni. Illetve CSAK JOGOM LENNE, mert tudjuk mennyit ér a jog ma Orbánisztánban :-(((.
    Mindenesetre nagyon köszönöm jó kívánságaidat :-) !
    Szerintem nemcsak mi ketten vagyunk, akiket ennyire “orbavágott” ez a hír.
    .
    “De egy valamit nem értek …….”
    Na látod, ezt nem tudom felfogni én sem :-(((((.
    Mert azt nem gondolom, hogy az MSZP vezetőségének mindegyike ekkora köpönyeget varratott volna magának felsőbb utasításra. Talán inkább EGYÉNI PARTIZÁN AKCIÓRÓL lehet szó, vagy arról, hogy a jobb kéz nem tudja, mit csinál a bal.
    Bárcsak ennyire pitiáner dologról lenne szó, de gyanítom, több ez, mint pitiánerség :-((( !!!
    .
    Sajna, én nem tudok külföldre távozni, mert elég emberesen ellehetetlenített ez a “hálás, szociálisan erőssen érzékeny” viktorkánk :-(((.
    Pedig mennénk családostúl, kézzel-lábbal.
    De figyelem a hsz-eidet, Te már intézed a magadét :-). Jó Neked, irigyellek emiatt. Nem kicsit, nagyon :-). Kívánom Neked, hogy sikerüljön minden terved !!!
    Azért folyamatosan reménykedem, hogy a nyugdíj korhatárt még csak-csak megérem, igaz nyugdíjam (mai állás szerint) nem lesz :-(((.
    .
    Az a baj ezzel az országgal, hogy MEGÖLI A SZÍVET, A LELKET ÉS BENNE A REMÉNYT :-(.
    Itt most már csak a FÍRGEK ÉRZIK JÓL MAGUKAT, nekik ez kánaán :-(.
    A tehetetlen nép meg csak szajkózza: a remény hal meg utoljára.
    Milyen igaz, mert ha ez még sokáig így megy ebben az országban, kihal a lakosság és a remény marad utoljára, EGYEDÜL :-(((((.
    Na, attól szedjen adót a mocsok, elmebeteg viktorka, meg qszaszemű, idióta jobbkeze :-)))))).
    .
    “Ajj, annyira durva, ilyen dolgokat leírni ide , de ez az IGAZSÁG !!”
    .
    IGEN, NAGYON DURVA, de ez NE A MI SZÉGYENÜNK LEGYEN, hanem a “tisztelt” politikai pártoké és a politikusoké, AZ ÖSSZESÉ !!!!!!!!!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +5 (5 szavazatból)
  38. Ime a videó:
    http://www.youtube.com/watch?v=1fVIWQNlavI

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +5 (5 szavazatból)
  39. T. Öreg pg!
    .
    Öreg pg
    2012. július 31. kedd
    16:10
    .
    A 8 pontod hű tükörképe az MSZP gerincének.
    .
    Még csak annyit tennék hozzá, hogy MEGTEHETIK, mert ez az ország, mióta az eszemet tudom, KÖVETKEZMÉNYEK NÉLKÜLI ORSZÁG VOLT :-(((.
    Azok a bizonyos elszámoltatások, perek PEDIG INKÁBB POLITIKAI INDÍTTATÁSBÓL, mint egyéb (pl. gazdasági) hátrányok okozása miatt indíttódtak :-(.
    A politikus pedig úgy gondolkodik: ha nincs következménye a döntéseimnek, tetteimnek, akkor mindent lehet :-(.
    Ezért vannak politikai pálfordulások, karakter gyilkosságok, gazdaságpolitikai ötletelések, próbálkozások.
    Hisz az istenadta nép majd úgyis megfizeti az árát HELYETTÜNK :-(((( !!!
    .
    A gerincesség, a lelkiismeretesség SÚLYOSAN LEÉRTÉKELŐDÖTT, egyes esetekben MÁR NYOMOKBAN SEM ÉRHETŐ TETTEN :-(((((((.
    .
    Persze, ahogy a cikk is írja, ENNEK ÁRA VAN. FORINTBAN, SZÁZ- és EZER MILLIÁRDOKBAN.
    Sebaj, majd a nép ismét MEGFIZETI, ………. HELYETTÜK :-(((.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +5 (5 szavazatból)
  40. @bozse

    Azaz, köszönöm szépen.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +3 (3 szavazatból)
  41. Na jó jó..dehát annak meg kell fizetni a zárát , hogy mi most Ojrópa legjobban prosperáló országává váltunk és dől ide be a pénz !

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +4 (4 szavazatból)
  42. Öreg Pg :
    Hát igen…az MSZP egy hitelét vesztett szerveződés.
    Kérdés hogy lesz e helyette jobb ?
    A DK.-ban bízok , de nem nagyon akar megizmosodni !

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +5 (5 szavazatból)
  43. sommas
    Ha nem lett volna elég világos: nekem is okádhatnékom van tőle – még akkor is, ha hajlandó vagyok némi értelmet is felfedezni benne. Ez talán attól van, hogy nekem kevés illúzióm van a politika iránt. Mindig is az volt a véleményem, hogy nem szenteket választunk, hanem politikusokat. Nem véletlenül idéztem Churchillt mondását a virsli és politikáról: ő is képes volt akár az ördöggel is szövetséget kötni, ha úgy látta jónak. Pedig talán az ördögöt is egy fokkal szimpatikusabbnak találta, mint Sztálint és a rendszerét. Mondtam: az elképzelés csakis egy orbántalanított fidesszel képzelhető el. ANNYIRA még az Mszp sem lehet debil, hogy Orbánnal vegyüljön!
    Eagle
    Gyurcsány olyan volt, mint a villám. Értsd: az mindig a legkisebb ellenállás irányban halad, tehát cikk-cakkban. Nem is győzték a cakkokat a szemére vetni!
    A legnagyobb hibája egyébként akkor is és most is UGYANAZ: körülveszik a liberális megmondó emberek, és elzárják a valóságtól és a néptől Neki is csak utólag tűnt fel a “reformgőg és reformblabla” és valamilyen szinten ő is diktatórikus módszerekkel akarta a reformjait átverni, azaz gyorsan lenyomni a nép torkán. Az még a jövő zenéje, hogy ebből mennyi volt az Szdsz sara, és mennyi a saját attitűd. De nem sok jóval biztat a mostani környezete sem.
    Azonban ha választani lehet a viktatúra és a demokratúra között – én mindig is az utóbbit fogom választani.
    Én pl akkortájt az Mszp.hun kommentletem, és a társainkkal nem győztük figyelmeztetni őket, hogy már II. Józsefnek és Savonarolának sem sikerült erőszakosan és felülről reformálni. Minden ilyen kísérlet kudarcot okozott.
    No persze: eredménytelenül. A reformokkal volt pár apró bibi: nem annyira a MIT (bár az OPNI szcientológiai nyomásra történő bezárása kivétel), a HOGYAN, és az IDŐ (illetve annak hiánya) Én még emlékszem Dr.Agyra és hogy a 68-as reform előtt elég hosszú időt és meggyőzésbe fektetett energiát fordítottak a népre. Na ja! Kádár államférfi volt!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +4 (4 szavazatból)
  44. Már csak azért is kizártnak tartom, hogy Orbánnal vegyülhetne a Mesterházys Mszp, mert pár napja még ilyet írt:
    http://nol.hu/belfold/a_miniszterelnok_delibabot_lat
    “Mindez azért fontos, mert nem egy-két elszólásról van szó. Orbán kéthetes ámokfutása pontos lenyomata egész kormányzásának. Téves helyzetértékelés, önáltatás, hibás vagy nem is létező számítások és képzelgés egészül ki akarnoksággal, arroganciával, érzéketlenséggel, féktelen hatalomvággyal. A felsorolt rossz példák nem kivételt jelentenek, hanem magát a lényeget, ahogy Orbán kormányoz.

    Az meg aztán végképp hátborzongató, mikor egy európai uniós ország miniszterelnöke – pechünkre pont a miénk – ilyeneket mond: “reméljük, a Jóisten megsegít bennünket, hogy a demokrácia helyett nem kell kigondolnunk más típusú politikai rendszereket, amelyeket a gazdasági túlélés érdekében aztán be kelljen vezetni”. Hogy micsoda?! Reméli csupán, hogy demokrácia lesz a jövőben is? De amúgy kész volna feltalálni és alkalmazni ettől eltérő rendszert is?

    Nos, úgy tűnik, igen. Nemcsak reméli, hanem már tervezi is. Hisz az előzetes választási feliratkozással a szabad választáshoz való jogot fogja korlátozni, különösen akkor, ha ezt az őrültséget továbbfokozza.

    Na, ezt már nem. A miniszterelnökkel ellentétben én azt sem hiszem, hogy a magyarok “félázsiai származékok” lennének, akik úgy gondolkodnak, hogy “ha van erő, van összefogás”. Brutális erőpolitika helyett arra készülünk, hogy a választók segítségével demokratikus úton legyőzzük Orbánt, és megmutassuk: lehet máshogy kormányozni. Sőt, kormányozni csakis másképpen lehet. Valós számok alapján, reális stratégia mentén, belső és külső szövetségesekkel, demokratikus vitákat folytatva, az érintetteket bevonva a róluk szóló döntésekbe, a korrekció lehetőségét fenntartva, a szegénységet csökkentve, a befektetéseket és a munkahelyteremtést ösztönözve.

    Orbán rendszerkísérlete megbukott. Csak annak van értelme, ami utána következik – zárja írását mesterházy Attila.
    .
    Viszont a legrosszszabb forgatókönyv egy Mesterházytlanított Mszp és egy orbános Fidesz nagykoalíció. Annál már csak a Fidesz.Jobbik lenne rosszabb.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +4 (4 szavazatból)
  45. Naigen.
    Az MSZP is csak addig állt szóba a néppel míg választási kampány volt.
    Sem előtte , sem utána…
    Közben meg olyan emberek borzolták a kedélyeket mint Lókupeci Scuhmann Nagyhajú Izé , Hordágy Ágnes a maga vibráló lényével és Súlyostekintetű Nulltoleranciás Kondorosi Seggfej.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: -1 (3 szavazatból)
  46. Hé félázsiai vadbarmok! meddig tűritek még ezt a mocskos fasiszta bandát? Ez a megalázás azoknak a nyálasszájú magukat értelmiséginek nevező nyaloncoknak is szól, akik fanyalognak mikor mi kimondjuk hogy Magyarországon a csuti nem csak előkészítette, hanem be is rendezte fasiszta államát. Mindenkit eltakarított a hatalom közeléből is, aki a legkisebb mértékben allan tudott volna állni ámokfutásának. Diktatúra van! A barom avval fenyegeti az Uniót és az IMF-et, hogy ha nem adnak pénzt önkényuralmat vezet be? Itt már az van! Magyarország nemköztádsasdági elnöke nyiltan megtagadja alkotmányos kötelessége teljesítését, és nem helyezi vissza állásukba az alkotmányellenesen leváltott bírókat. Az ország miniszterelnöke nyíltan sóhivatalnak tekinti az alkotmánybíróságot és megtagadja határozatának végrehajtását.. A főbírónak kinevezett havernője nyiltan szembeszegül az alkotmánybíróságnak. Az állampolgárokat valamiféle feliratkozásnak nevezett terrorintézkedéssel megfosztja szavazati joguktól. “Mindenféle Vadbarom ne szavazhasson!” A félázsiai vitatkozó magyarokat erővel kell engedelmességre kényszeríteni! Ha a vállalkozók nem dolgoztatják a zembereket majd a miniszterelnök dolgoztatja őket.” Arbeit macht Frei” Már most is van kényszermunka, de lesz még koncentrációs láger is.A moslék meg már elfogyott! Négymillió éhenkórász él szép hazánkban, de lesz még több is. Fontos hogy a csuti bandája gazdagodjon! Genetikusan alattvalók! még mindíg nem érzitek a veszélyt? Visszahúzódtok a vackotokba, ahelytt hogy ellenállnátok. Az erő nem a csuti bandájánál van, hanem nálatok. Ti valóban nem hallotátok Dózsa György hírét. Nem csak alattvalók, alávalók is vagytok ha tovább tűrtök. Merjétek elkergetni a népnyúzó rablóbandát. Legalább merjétek kijelenteni milliószámra, hogy 2014-ben leváltjátok őket. Ne tűrjétek azta gyalázatot, ami titeket ért. Rendezzetek nagytakarítást. Számoltassátok el őket. Nem kell leszámolás, de legyen elszámolás. Takarítsátok ki az állam és közigazgatásbóla fityiszfasiszta csürhét. Küldjétek őket kényszermunkára! KI miben vétkezik, abban bűnhődjön.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +4 (4 szavazatból)
  47. Nem elég, hogy milliárdos károkat okoznak – még nekik áll feljebb, amikor ezt valaki szóvá teszi!
    http://privatbankar.hu/makro/kiborult-a-bili-a-nemzetgazdasagi-miniszteriumnal-249345

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (1 szavazás)
  48. Apa kezdődik!
    Kivonult a Hbsc nagybank, eladta magyarországi részesedését. A vevő egy igen érdekes cég,Centrál-Fund Befektetési Alapketelő, némi jövedéki adócsaládi előzményekkel. Bocsika, de jobbos portálon találtam, talán ennyi még tolerálható. Ugyanis igen érdekes!
    http://kitartas.mozgalom.org/aktualis/oriasi-penzek-oriasi-osszefonodasok-az-erdi-40-milliardos-ceg-mogott-szeszhamisitok-es-nagy
    Összefoglalva: ahogy a vak tyúk is talál szemet, úgy véletlenül Orbán is tud igazat mondani:
    “VAN ITT PÉNZ, CSAK ELLOPJÁK!”

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (0 szavazatból)
  49. T. bozse!
    .
    bozse
    2012. július 31. kedd
    17:05
    .
    Köszi a videót!
    .
    1989-ben ovikának még csak kezdődő (de világosan tetten érhető) üldözési mániája volt Gyurcsánytól :-).
    Mára ez OLYAN SZINTŰ HATALOM MÁNIÁVÁ, PARANOIÁVÁ nőtte ki magát, ami legkisebb és legmélyebb gondolatait IS URALJA :-(((((.
    ELMEBETEGSÉG EZ A JAVÁBÓL !!!
    Ki és mikor veszi észre, ki meri majd felvállalni az ezt leleplező véleményét a nagy nyilvánosság előtt ?????

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +2 (2 szavazatból)
  50. T. kekec!
    .
    kekec
    2012. július 31. kedd
    18:47
    .
    Oké, akkor rókázzunk együtt :-).
    Bár egy bizonyis határon túl már az sem megy olyan egyszerűen :-).

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (1 szavazás)
Kapcsolódó cikkek

Újabb hiteleket fel vesz fel a magyar állam 2013. december 15. vasárnap

Orbán hazudott az IMF-hitelről 2013. február 1. péntek | AN

Cáfolja az IMF Varga Mihályt 2012. december 12. szerda

Bajnai nem támadja Orbánt 2012. december 8. szombat | AN

KOHÁNYI TÁRSASÁG LÉPJEN BE!
AP VIDEÓ - HÍREK A VILÁGBÓL
AP VIDEÓ - HÍREK A VILÁGBÓL
Szabad Magyar Tv
Szolgálati közlemény

Felhívjuk vendégbloggereink és olvasóink figyelmét, hogy az alábbi vendégblogok némelyikének legfrissebb posztjai, ill. linkjeik technikai okokból, rajtunk kívülálló, a WordPress.com által bevezetésre kerülő változások következtében nem jelennek meg. Ezért az érintett blog-dobozkák egyelőre üresek. A probléma megoldásán az AN munkatársai dolgoznak. Addig kérjük a bloggereink és olvasóink megértését és türelmét.

Áthidaló megoldásként, a helyzet rendeződéséig itt is felsoroljuk a kárvallott blogok linkjeit, hogy olvasóik mégis el tudják őket érni az AN-ről is:


Az AN szerkesztősége.
2015.03.23.

RSS e-Vitae
RSS kanadaihirlap
RSS torokmonika
Videók

videos