Ronai and Ronai
AMERIKAI

Miért a Jobbikot emlegetik a képviselők? 2012. június 26. kedd 20:20 | AN Forrás: Facebook

  • Hozzászólások(16)
  • Print Friendly and PDF
  • Betűméret változtatás
Share
Miért a Jobbikot emlegetik a képviselők?
Toronto – A Kanadai Magyar Demokratikus Charta levélben bírálja 50 amerikai kongresszusi képviselő Orbán Viktorhoz írott levelét, amiért az kizárólag a Jobbikot marasztalja el az antiszemita és rasszista gyűlöletbeszéd aggasztó terjedése miatt Magyarországon, és meg sem említi a kormány és a miniszterelnök személyes felelősségét.
.
A Charta alapítója és szóvivője, Göllner B. András által aláírt levél üdvözli mindazt a jelentőségteljes erőfeszítést, amelyet az amerikai törvényhozók tettek annak érdekében, hogy megálljt parancsoljanak Magyarország náci múltja dicsőítésének, ugyanakkor kiábrándítónak nevezi, hogy a személyesen Orbán Viktornak címzett figyelmeztetésben gyakorlatilag nem esik szó arról, hogy a regnáló magyar miniszterelnök személyesen is felelős a gyalázatos fejleményekért.
.
„Azon demokraták és különféle etnikai kisebbségek tagjai, különösen a roma és a magyarországi zsidó közösséghez tartozók, akiket egyre növekvő mértékben riaszt az Orbán-kormány antidemokratikus viselkedése, rendkívüli módon kiábrándítónak fogják találni a kongresszusi képviselők levelét”, állapítja meg a dokumentum. „Ha a törvényhozásban ülő uraknak problémájuk van Magyarország egyik szélsőséges politikai pártjával – a Jobbikkal –, úgy aggodalmaikat a Jobbik vezetőjének kéne címezzék, akinek a neve Vona Gábor. Ha valakinek nem tetszik az, ami az Egyesült Államokban egy demokrata elnök alatt folyik, miért is a republikánus vezetőt vonná felelősségre? Ennek nincs értelme, és súlyos politikai rövidlátásról árulkodik.”
.
A levél szerint igencsak megérett az idő arra, hogy a képviselőház aggodalmát fejezze ki Orbán és pártja, a Fidesz, alelnöke, Kövér László és egy sor magas rangú pártpolitikus viselt dolgai miatt, akik azzal vannak elfoglalva, hogy az ország szégyenteljes náci múltját feltámasszák. „Orbán időről időre maga bizonyította be nyilvánosan, hogy nem megveti, sokkal inkább tolerálja az antiszemita gyűlöletbeszédet (erre bizonyság, hogy koszorút küldött a notórius antiszemita, Csurka István temetésére, aki az elmúlt húsz évet a zsidók, a cigányok és az amerikaiak elleni handabandázással töltötte, de az is, hogy a belső körében olyan hírhedt gyűlöletkeltők vannak, mint Bayer Zsolt és Bencsik András). A Kongresszus tagjai vajon miért nem foglalkoznak mindezzel, miért nem törődnek a magyar kormány antidemokratikus, fajilag motivált cselekményeivel?”
.
„Tisztelt képviselő hölgyek és urak! Levelükben sajnálatos módon elmulasztották a lehetőséget, hogy segítő kezet nyújtsanak a magyar polgárjogi aktivistáknak, akik megrekedtek az emberi és polgári jogokat nap mint nap sárba taposó kormánnyal folytatott küzdelmükben, és megpróbálják visszaforgatni az idő kerekét egy olyan korba, amikor az amerikaiak számára drága értékeket, amelyekért amerikai katonák tízezrei áldozták életüket, Horthy admirális és a Magyar Nyilaskeresztes Párt lábbal tiporta. Elfogadhatatlan, hogy az Orbán-kormány dicsőítse az Egyesült Államoknak hadat üzenő Horthy-rezsimet, és ennek az aggódó képviselők is hangot adhattak volna ahelyett, hogy kritikájukat a magyar parlament egy kis ellenzéki pártjára összpontosítják”, zárul Göllner András, a Kanadai Magyar Demokratikus Charta alapítójának és szóvivőjének levele.
VN:F [1.9.3_1094]
Értékelés: 4.6/5 (10 szavazatból)
VN:F [1.9.3_1094]
Értékelés: +20 ( 26 szavazatból)
Miért a Jobbikot emlegetik a képviselők?, 4.6 out of 5 based on 10 ratings

Címkék:, , , , ,

  • Hozzászólások(16)
  • Print Friendly and PDF
  • Betűméret változtatás
Share

16 Reader’s Comments

  1. Bizony egy olyan korszakba, amikor Magyarország hadban állt az USÁ-val, és kihagyva a történelmünkből a 47-es Párizsi békeszerződést. Akkor ez ellen az 50 fős levél ellen vonultatták fel Köves Slomót a Rémhírben, hogy a kormányra nem lehet követ vetni antiszemitizmus ügyben? Hű, hogy fogja ezt később szégyellni!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +8 (20 szavazatból)
  2. Slomó és a szégyen? Nevetnem kell. Ez a pöcsfej ki sem látszik a Kedves Vezető segge lukából.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +5 (15 szavazatból)
  3. Az USA kongresszusi levél felfogható talán úgy is, hogy menekülési utat hagytak ovinak a jobb-szélről vissza a centrum felé, mintegy utolsó figyelmeztetés gyanánt. :(((

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +15 (19 szavazatból)
  4. Avi – ez anatómiailag egy kissé bizarr!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +2 (8 szavazatból)
  5. ” A Szegedi Csanádhoz közelálló kuruc infó szerint, a náci táborok leginkább egy hétvégi kerti grillpartihoz voltak hasonlatosak semmint a pokol tornácához. De hát akkor most itt lenne az ideje megkérdezni a Csanádot, hogy mégis mit gondol erről a nagymamája Klein Magdolna? Akit 1944 júniusában deportálták Auschwitzba, ahonnan hazatért. Majd a háború után bő egy évvel férjhez ment Meisels Imre ortodox zsidó emberhez. El tudja azt valaki képzelni, hogy Szegedi Csanádnak nem volt tudomása arról, hogy a nagymamája megjárta Auschwitz-ot?! El tudja azt valaki képzelni, hogy a zsidóság történelmében meghatározó borzalmat ne viselte volna a családja. Volna helye a politikában egy olyan embernek, akinek a nagymamája megjárta a haláltábort, de annak unokája nem csak tagadja annak szörnyűségeit, hanem támogat egy olyan aljas politikát amely szerint minden zsidó embernek a gázkamrában lenne a helye?! Mit várhatunk olyan emberektől, aki azért nem vállalják fel zsidó származásukat, mert egy olyan politikai csoportosulás kápója kíván lenni, amely együtt gyalázza a zsidóságot és a magyarságot egyaránt?!

    Döbbenet.

    Szegedi Csanád egyszerre szégyelheted magad zsidóként és magyarként is, nem csak a hazádra hoztál szégyent hanem a magyarságodra és zsidóságodra egyaránt. ” Szegedi Csanád a Jobbik egyik megtározó politikusa! Egyébként az egyik interjúban Ő is elismerte, hogy a felmenői között voltak zsidók! Ő meg beállt nácinak! Undorító!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +21 (27 szavazatból)
  6. Nem is tudom eldönteni,hogy Szegedi Csanádot leköpjem vagy felrúgjam. Ez a náci alak, megbukott magyarként és zsidóként is. Azonkívül hazugságból, ötösre vizsgázott,hisz egy egész országot megvezetett éveken keresztül. Remélem ezt az embert a zsidóság kiveti magából. Ez beszél karakter gyilkosságról? Milyen karakterről…azt sem tudja mi az…nemhogy lenne neki! Bár keresztény /gör.kat./ ember vagyok…de sokkal jobb zsidó mint ő,mert rengeteg zsidó barátom van, és a Borogh parkban éltem 6 évig, a legnagyobb tiszteletben és megbecsülésben ortodox zsidó barátaimmal. Ez csak egy undorító náci alak!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +16 (22 szavazatból)
  7. Göllnernek igaza van, nem elég ejnye-bejnyézni, ha már tiltakoznak, legalább támogatásukkal erősitsék a hazai polgárjogi képviselőket.
    ahogy figyelem az eseményeket, egyébként az a véleményem, csuti már nem fönök, néha odatámasztják egy mikrofonállványhoz, elböfögi a nagy semmit, aztán eltünik megint napokra, gondolom egyre több orvosi felerősitésre van szüksége.
    nekem a kormány, a parlament és a koalició egy karmester nélküli zenekarra hasonlit, mindenki azt pofázik amit akar, megteheti, nem csapnak a fejére, és fogalmam sincs ki vezeti az országot.
    nincs belügyminisztérium sem, nem érnek rá semmire, mert el vannak foglalva egymás kergetésével, még jó, hogy az állampolgárok egyenlőre nagy önfegyelemmel rendelkeznek.
    az 50 szenátusi tag levele már jó pár napja megérkezett, bár lehet, hogy mégsem figyeltem eléggé, nem hallottam, hogy kommentálták volna hivatalos részről, nemhogy a megválaszolásával foglalkoznának.
    smiciben elemet cseréltek, oszt most a mobilcég vezérigazgatója lesz, hiába na, univerzális, mindenhez értő ökör ez is.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +12 (16 szavazatból)
  8. Czája – Peczárszki – ez a felkiáltás lenne most néhai nagybátyám válasza az Orbán-Vona jelenségre.
    .
    Ugyanis a Czája Cirkusz siófoki attrakciója volt a Czája – Peczárszki birkózása, amit a porondmester rendszeresen azzal szakított félbe, hogy a (magyar !) Czája és a (Cseh ?) Peczárszki életveszélyes felindultságára tekintettel, testi épségük érdekében a mérkőzést majd másnap folytatják.
    .
    Az akkor gyerek nagybátyámnak egy életrevaló tapasztalata lett, amikor a bátyjával átmentek Kilitibe és kit láttak ott vídáman együtt mulatozni…..
    Baráti körében közismert lett a történet és így a “Czája – Peczárszki” felkiáltás is.
    .
    Egyébként a nagybátyámra emléktábla emlékeztet a család siófoki volt szállodájának falán a Kálmán Imre sétányon.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +10 (12 szavazatból)
  9. Végre egy értelmes megnyilatkozás külföldi részéről.
    Így kellene ezt nap , mint nap sulykolni, és egész egyszerűen bojkottálni minden módon ezt a haza- és szövetségesáruló rezsimet.
    Nem az országot, hanem ezt a suttyó,pökhendi, arrogáns tapló bandát!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +8 (10 szavazatból)
  10. Orbán létrehozta a jobbikot, h ne a fidesz legyen ott. Igy simlisen tudja a kettős beszédet alkalmazni. Járja a páva táncot rendesen és ezt eddig elfogadták tőle neki külföldön. Talán rá ébrednek egyszer a vezető hatalmak politikusai , h mindez Orbán és a fidesz trükközése. Feltéve ha egyáltalán fontosnak tartják hazánkat.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +9 (11 szavazatból)
  11. T. bajao!
    Ez nagyon jó!!!! odatámasztják egy mikrofonállványhoz!
    Olyan lesz a vekkeres is lassan, mint szerencsétlen Brezsnyev az utolsó nov. 7-i felvonuláson, két napra rá el is hunyt, mert biztosan jót tett a leállt veséjének a több órán keresztül való álldogálás.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +6 (8 szavazatból)
  12. Úgy hiszem jogos a kifogás, hiszen az ország vezetői eltűrik a jobbik viselkedését,
    ami ellentmond a háború után kötött nemzetközi egyezményeknek. Ugyan ki másnak
    lenne feladata az egyezmények betartatása, mint a kormányzó párté?
    A képviselőknek meg fogalmuk sincs az országunkért való felelősségükről

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +5 (7 szavazatból)
  13. “Czája – Peczárszki”

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (3 szavazatból)
  14. Gedeon! Nagyon igaz, amit leírtál! Egyedül és kizárólag a kormány elnökét kell felelőssé tenni, a Horthy-kultusz kialakulásáért, Kövér manipulációiért és a Jobbikért is.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (3 szavazatból)
  15. Szeretném megkérdezni a T. Kanadai parlamentet, hogy ,miért nem írnak az
    ottawai képviselõk Orballininek mint a mi képviselõink Washingtonban.
    Mielõtt a Kanadai Magyar Demokratikus Charta a MI Kongresszusunkat kritizálja
    ezt kellene nekik az Õ képviselõiknek írni.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +3 (3 szavazatból)
  16. Találó a Czája – Peczárszki hasonlat….

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +2 (2 szavazatból)

Írja meg véleményét!

 
Kapcsolódó cikkek

Nevesíti Morvait és a Jobbikot a Kongresszus 2012. június 23. szombat | AN

Bírálja a cigányüldözést a State Department 2012. május 24. csütörtök | AN

KOHÁNYI TÁRSASÁG LÉPJEN BE!
AP VIDEÓ - HÍREK A VILÁGBÓL
AP VIDEÓ - HÍREK A VILÁGBÓL
Szabad Magyar Tv
Szolgálati közlemény

Felhívjuk vendégbloggereink és olvasóink figyelmét, hogy az alábbi vendégblogok némelyikének legfrissebb posztjai, ill. linkjeik technikai okokból, rajtunk kívülálló, a WordPress.com által bevezetésre kerülő változások következtében nem jelennek meg. Ezért az érintett blog-dobozkák egyelőre üresek. A probléma megoldásán az AN munkatársai dolgoznak. Addig kérjük a bloggereink és olvasóink megértését és türelmét.

Áthidaló megoldásként, a helyzet rendeződéséig itt is felsoroljuk a kárvallott blogok linkjeit, hogy olvasóik mégis el tudják őket érni az AN-ről is:


Az AN szerkesztősége.
2015.03.23.

RSS e-Vitae
RSS kanadaihirlap
RSS torokmonika
Videók

videos