Ronai and Ronai
AMERIKAI

Bírálja a cigányüldözést a State Department 2012. május 24. csütörtök 20:14 | AN Forrás: MTI

  • Hozzászólások(24)
  • Print Friendly and PDF
  • Betűméret változtatás
Share
Bírálja a cigányüldözést a State Department
Washington – A romák társadalmi  diszkriminációját és kirekesztését, valamint az erőszakos jobboldali szélsőségességet jelölte meg Magyarországon a legfőbb emberi jogi problémaként az amerikai külügyminisztérium a csütörtökön nyilvánosságra hozott, csaknem 200 országra kiterjedő, 2011-es országjelentések az emberi jogi gyakorlatról című felmérésében.
.
A jelentés magyar fejezete, miután összegzésében röviden kitért arra, hogy Magyarország plurális parlamenti demokrácia, ahol a legutóbbi parlamenti választások szabadok és tisztességesek voltak, és ahol a biztonsági erők polgári irányítás alatt állnak, úgy fogalmazott, hogy „a romák elleni diszkrimináció tovább nehezítette az oktatáshoz, a munkához, az egészségügyi ellátáshoz való hozzáférésüket”.
.
Az amerikai külügyi felmérés szerint megszaporodtak a jobboldali szélsőségesség megnyilvánulásai, beleértve a félkatonai szervezetek nyilvános kampányait, amelyeknek célja a megfélemlítés, valamint a roma és más kisebbségek iránti gyűlölet felszítása. A magyar országjelentés kifogásolja, hogy a „kormány elkezdte egy új törvény alkalmazását, amely azáltal, hogy általános értelemben megerősítette a kormánynak a média feletti befolyását, korlátozza a médiaszabadságot”.
.
Az új alaptörvénnyel és a tavaly elfogadott több mint húsz sarkalatos törvénnyel kapcsolatos amerikai külügyminisztériumi állásfoglalás szerint az igazságszolgáltatási rendszerre, a vallási szervezetekre és a médiaszabadságra vonatkozó új jogszabályok „megerősítették az aggodalmakat, amelyek szerint az új törvények alááshatják a kulcsfontosságú fékek és ellensúlyok eltávolításával az ország demokratikus intézményeit”.
.
A jelentés a kifogásolható emberi jogi problémák között említi, hogy az általa vizsgált tavalyi év során előfordult a túlzott rendőri erőszak gyanúsítottakkal, főleg romákkal szembeni alkalmazása, új korlátozásokat vezettek be a tisztességes igazságszolgáltatási eljárással kapcsolatban, új törvények keltettek aggodalmat a médiahatóság jogkörével kapcsolatban, amelyek az öncenzúrára ösztönözhetnek. Kifogásolta az állami korrupciót, a közmédia alkalmazottainak megkérdőjelezhető elbocsátását, a nők és gyermekek ellen alkalmazott, a társadalom által elfogadott erőszakot, a nők szexuális zaklatását, az antiszemitizmust, az emberkereskedelmet, valamint a szakszervezeti és a közalkalmazotti jogokat  meggyengítő törvények elfogadását.
VN:F [1.9.3_1094]
Értékelés: 4.7/5 (14 szavazatból)
VN:F [1.9.3_1094]
Értékelés: +13 ( 17 szavazatból)
Bírálja a cigányüldözést a State Department, 4.7 out of 5 based on 14 ratings

Címkék:, , , , ,

  • Hozzászólások(24)
  • Print Friendly and PDF
  • Betűméret változtatás
Share

24 Reader’s Comments

  1. Szép finoman és udvariasan leírták, hogy Magyarország egy diktatúra, és hogy ezt ők onnan nagyon is jól látják. Most már jó lenne, ha a viktátor is elgondolkodna azon, hogy ennek milyen következményei lehetnek. Mert hogy lesznek következményei, az teljesen bizonyos.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +23 (31 szavazatból)
  2. Ez még mindig túlzottan finomkodó, pedig a holtponton már túllendült a helyzet és a diktatórikus vonások egyre kevésbé leplezettek. :(((((

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +21 (25 szavazatból)
  3. Az amerikai elemzes ugyesen elkeruli a problema megnevezeset amikor diplomatikusan elkeni a szart, es kijelenti, hogy ennek a csoki kremnek szar szaga van.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +15 (19 szavazatból)
  4. Ennek a fele is elég lenne !

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +8 (12 szavazatból)
  5. Na en azeket a zsiros kajától elhizott disznokat amelyek a képen láthatók egytöl-egyig letartoztatnám és ideologiajukhoz hivöen dolgoztatnám öket napi egy szelet kenyéren ! egy pár hónap mulva meglátnám hogy hány BAROMNAK lenne kedve és ereje menetelni ! (elnézést a kifejezésemért ) Szégyen és gyalázat ami magyarországon ma a 21-ban történik !

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +20 (24 szavazatból)
  6. Szörnyű ezt a képet látni! Borzalmas dolog látni ezeket a lényeket akire rá van írva, hogy képesek bárkit meggyilkolni aki nem tetszik nekik. Újjáéledt a múlt. Menekülni innen!!!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +19 (27 szavazatból)
  7. “….biztonsági erők polgári irányítás alatt állnak…”,
    Egy “nyugállományú” altábornagyot, Orbán jobbkezét, nem nevezném polgári irányításnak.
    Ez a két ember felelős a jelenlegi helyzetért, megemlítve az “elmúlt nyolc év” hibás politikáját is, mert az is döntően hozzájárult, hogy idáig jutottunk.
    A megoldás?
    Na, ehhez én kicsi vagyok, de támogatok minden erőt, aki felvállalja hogy visszakényszeríti őket oda, ahová valók, a patkánylyukba!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +15 (15 szavazatból)
  8. Ez az ország egyre hülyébb.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +17 (21 szavazatból)
  9. Orbánt már régen nem fogadják. Valószinüleg a jól működő tájékoztatási
    rendszer miatt előre látják szándékaiban lévő következő lépését és a
    tárgyalás mellőzéséve kifejezik szándékukat.
    Ez egy újabb figyelmeztető lépés kellő diplomáciai finomsággal. Jelenleg
    még figyelmeztetés, melyet a szóbeli jegyzék előzött meg. A szóbeliség
    hatása süket fülekre talált. Nem mindegy, hogy a jelentés nyilvánosságra
    kerülésének mi lesz az eredménye.
    .
    Akár merről nézzük is, valóságban itt nem csak Orbánról van szó, hanem
    arról, hogy minálunk – vagyis az országban – mi történik. Ha úgy tetszik
    mit tűrünk el, hiszen a kormány a 2/3 támogatására hivatkozik. És az
    újabban érvénybelépő törvények erre hatalmazzák fel.
    .
    LEHET EZT NEM ÉRTENI?

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +13 (13 szavazatból)
  10. Azért arra kíváncsi lennék, hogy vajon a cigányok félnek-e jobban a magyaroktól, vagy a magyarok a cigányoktól.
    Én amikor cigányt látok, általában csapatban kiabálnak és köpködnek, nekem nem úgy tűnik, hogy félelmükben a fal mellett osonnának. Azt hiszem mindannyian mentünk már át az utca túl oldalára mikor esténként a járdán falkában gizdáskodtak, vajon mennyire általános, hogy a cigányok át mennek az út túl oldalára, nehogy a magyarok belekössenek?
    Na szóval akkor kinek is van itt félnivalója a másiktól???

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +11 (23 szavazatból)
  11. Avi
    2012. május 24. csütörtök
    21:14
    Mit szólsz ahhoz, hogy meneküljenek ők! Nekem jobban tetszik Bohém
    2012. május 24. csütörtök
    21:15
    Na, ehhez én kicsi vagyok, de támogatok minden erőt, aki felvállalja hogy visszakényszeríti őket oda, ahová valók, a patkánylyukba!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +3 (7 szavazatból)
  12. Avi
    2012. május 24. csütörtök
    21:14
    ők sem golyóállók!!!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +2 (6 szavazatból)
  13. kedves kommentelők, számomra borzasztó ijesztő, hogy ilyen hirtelen aktivizálódtak ezek az erők, hirtelen olyan átfogó támadásnak érzem az egészet, ezek már nem elszigetelt események, nem ütköznek a legkisebb ellenállásba sem, mert a hatalom kussol!! nem nekünk, békés polgároknak kell ezeket megállitani!!
    szerintem ebből szükségállapot lesz, de nem a fekete tetves hájas disznók részére, mindezeket nagyon összehangolt történésnek tartom, kezdve hogy mindenki hirtelen hortit akar mindenféle formában, fenyegetőznek, a parlamentből náci pöcegödör lett és nekünk nem lesz nyugalmunk, békénk!
    ez maga a rettenet!!!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +15 (17 szavazatból)
  14. és üzenem Amerikának, a nagy többség félelemmel gondol egy rossz forgatókönyvre, hogy semmit nem tudunk ellene tenni, ezek erőszakosak és aljasok, és szégyenei a magyarságnak a regnáló hatalommal együtt!!!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +8 (12 szavazatból)
  15. T bajao és a többi barátaim
    Ne higgyétek, hogy e banda nem élt közöttünk eddig állandóan ilyen felfogással.
    Ha mód van rá nézzétek meg a háború után született első filmet, az mindent
    elmond a folyamatos előzményekről.
    Cime: Valahol Európában.
    Ne higgyétek, hogy az a régi rendszer propaganda filmje. Nagyon jól ábrázolja
    a háború végén történteket. És a szélsőjobbos urak tudatos cselekvéseit.
    .
    A külföldi magyarszakértők előtt nem ismeretlen a folyamatos múltunkon
    alapuló jelenünk. A jelenlegi jegyzőkönyv megállapitásai már csak folytatások.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +6 (6 szavazatból)
  16. Elküldenék egy ilyen külügyi elemzőt néhány kelet-magyarországi szegényebb faluba és kérdezzen meg pár helyi gazdát és földművest ŐK hogyan kezelnék a cigánykérdést és a “romák elleni diszkriminációt”… Nagyon köszönjük, hogy tengerentúlról megmondják a tutit de szerintem a fidesz 2/3-ados egyeduralmát és a (legújabb felmérések szerinti közelgő) jobbik ~15%-ot ez aligha fogja oldani!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +2 (8 szavazatból)
  17. Miért kell a diktátorral bájologni, el kell küldeni oda ahová már csak műtéttel mehet vissza , osztjónapot?!!!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +3 (3 szavazatból)
  18. T.bajao, Innen ugy tunik hogy az USA a magyarokra bizza a magyar dolgok megoldasat. Oldjak meg ok. Ez a velemenygyujtemeny csak kalauz az itteni poltikai hozzaallas kialakitasara.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +7 (7 szavazatból)
  19. Ilyenkor hol vannak az AK 47 vagy az M16 os kirekesztők.Vagy csak nekik lehet????

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (0 szavazatból)
  20. Az USA direkt nem avatkozhat bele a magyar belpolitikába: ez elvi kérdés. Tessék emlékezni, amikor a rendszerváltás idején Mark Palmer akkori nagykövet – mellesleg egy tisztességes ember – a kelleténél nagyobb szerepet vitt. Bármennyire is korrekt volt a működése, az USA visszahívta, mert direkt beavatkozott a magyar politikai életbe.

    A mostani jelentés egy diplomáciai eszköz, ami az USA álláspontját tükrözi. Ha úgy tetszik: egy vélemény. A következmények majd a NATO-ban, az IMF tárgyalásokon és az Európai Bizottság/Magyarország relációjában jelennek meg. Az USA-nak számtalan eszköze van a nyomás-gyakorlásra, ezekkel eddig is élt és a jövőben is élni fog. Ezekről elsősorban a Kongresszus és a Szenátus dönt majd – és ők az ilyen ország-jelentésekből tájékozódnak. Konkrétan ebből a jelentésből, ami az ő számukra készül.

    A jelentés – Magyarországra vonatkozó – részéből kiemelném, hogy semmilyen aktuális pozitívumot nem tartalmaz, kizárólag negatívumokat. Nincs tehát arról szó, hogy egy dinamikusan fejlődő országban előforduló néhány politikai anomáliát emel ki a jelentés, hanem összességében negatívan állítja be az országunkat.

    Mindezt persze Orbán negligálhatja belföldön – a hazai jobboldali média nyilvánosan nem is említi meg a jelentést – de külföldön a jelentésnek súlya van. Folyamatában nézve (Orbán januári EU Parlamenti szereplésétől számítva) az ország megítélése radikálisan romlik. Mindez visszaköszön a külföldi beruházásokban. Nem véletlen, hogy a legnagyobb nemzetközi pénzügyi befektető, a Templeton, dinamikusan csökkenti magyarországi kitettségét.

    Ne gondolja senki, hogy mindez következmények nélküli dolog – például nem véletlen, hogy az IMF tárgyalások még csak nem is körvonalazódnak. Nem a török kártyát látjuk kiterítve most – akkor a törökök húzták az időt az IMF-fel, szebb időkre spekulálva – hanem ez már a „magyar kártya”: amikor az IMF nem akar tárgyalni a magyarokkal, az IMF húzza az időt.

    És mint tudjuk, az IMF legnagyobb tulajdonosa az USA. A fák nem nőnek az égig. Bizony, Viktorka – ez nem Felcsút.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +14 (16 szavazatból)
  21. Az, hogy az USA pártoktól függetlenül és sok médiában is egyértelműen állapítja meg azokat a tényeket amelyeket mindnyája ismerünk, nem csak Orbán Viktorra és a FIDESZ nevű pártjára nézve terhelő! Ez terhelő a katolikus egyházra, a református egyházra, de magára az Európai Unió szervezetére is. Nemzetközileg is lejáratja a „keresztény” pártok hitelességét és elkötelezettségét a saját hitük és tanításaikat illetően.
    Természetesen az iszlám fasizmus és más fasiszta szervezetek csak örülnek hogy ilyenek előfordulnak és hogy senki nem tesz ténylegesen semmit a terjedő fasizmussal szemben!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +7 (7 szavazatból)
  22. Az ilyenek lőtték kíméletlenül agyon Abdán 1945. áprilisában Radnóti Miklós, félholtan is zseniális magyar zsidó költőt és négy bajtársát. Az ilyen keretlegényeket jeleníti meg Szabó István A napfény íze c. filmjében, amikor az olimpiai bajnok magyar zsidó kardvívót (Petschauer Attila emléke) az ugyanígy kinéző fasiszta keretlegény félholtra veri, pucéron kikötteti a -20 fokos hidegben és vízzel locsolja. Az ilyenek lőttek agyon kíméletlenül 188 félholt magyar zsidó munkaszolgálatost Rohoncon (ma Rechnitz-Ausztria) 1945. március 24-én éjszaka. Báli szórakozás után. Az ilyenek ma is képesek lennének ezekre. Ha hagyjuk. Mert egyelőre hagyjuk. Meddig hagyjuk?

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (11 szavazatból)
  23. Korabban is irtam mar, hogy kivancsi leszek a 2011-es orszagjelentesre. Azt tudtam, hogy lehangolo lesz de megis elszomorit ez az egesz…szomoru vagy mert ezek az esetek vilagosan mutatjak hova megy az orszag. Azt gondolom, hogy sajnos csak egyre rosszabb lesz hisz nincs ott senki aki veget tudna vetni az amokfutasnak amit a jobb(szelso)oldal muvel kozel 20 eve…

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (1 szavazás)
  24. Nincs munkahelyuk? raernek vonulgatni? Egyenszerkot ki varrja? ki fizeti?

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (3 szavazatból)
Kapcsolódó cikkek

Vona Karcagon nem volt rasszista 2014. március 24. hétfő

KOHÁNYI TÁRSASÁG LÉPJEN BE!
AP VIDEÓ - HÍREK A VILÁGBÓL
AP VIDEÓ - HÍREK A VILÁGBÓL
Szabad Magyar Tv
Szolgálati közlemény

Felhívjuk vendégbloggereink és olvasóink figyelmét, hogy az alábbi vendégblogok némelyikének legfrissebb posztjai, ill. linkjeik technikai okokból, rajtunk kívülálló, a WordPress.com által bevezetésre kerülő változások következtében nem jelennek meg. Ezért az érintett blog-dobozkák egyelőre üresek. A probléma megoldásán az AN munkatársai dolgoznak. Addig kérjük a bloggereink és olvasóink megértését és türelmét.

Áthidaló megoldásként, a helyzet rendeződéséig itt is felsoroljuk a kárvallott blogok linkjeit, hogy olvasóik mégis el tudják őket érni az AN-ről is:


Az AN szerkesztősége.
2015.03.23.

RSS e-Vitae
RSS kanadaihirlap
RSS torokmonika
Videók

videos