Ronai and Ronai
AMERIKAI

A diktatúra meg akarja félemlíteni Gyurcsányt 2012. március 19. hétfő 17:13 | AN

  • Hozzászólások(67)
  • Print Friendly and PDF
  • Betűméret változtatás
Share
A diktatúra meg akarja félemlíteni Gyurcsányt

Budapest – Egy magánszemély terrorcselekmény gyanúja miatt jelentette fel Gyurcsány Ferenc volt miniszterelnököt Polt Péter legfőbb ügyésznél, mert március 15-i beszédében bejelentette, ha az Alkotmánybíróság elszabotálja az Orbán-rezsimnek a hatalom kizárólagos megszerzésére irányuló törekvését vizsgálandó bejelentést, akkor “alkotmányos blokáddal” figyelmeztetik arra, hogy a szervezetnek mi a törvényben meghatározott dolga. Emellett a feljelentő, a korábbi Győr-Moson-Sopron megyei kisgazda-elnök, gyűlöletre uszítás gyanúja miatt is feljelentette, mert kifogásolta a katolikus egyház és a csatlósai kiváltságait. Ha valaki szóba hozza az adómentes milliárdjaikat, azzal már gyűlöletet kelt.

Gyurcsány Ferencet az Alkotmánybíróság kilátásba helyezett “alkotmányos” blokádja miatt “terrorcselekmény” címén jelentette fel egy elmebeteg kisgazda. Azt ugyan nem tudjuk, hogy mit jelent “alkotmányosan” blokád alá vonni bármit, de a jelző nyilván azért került a blokád szó elé, mert a tervezett akció törvényes kereteken belüli jellegét akarta a volt miniszterelnök hangsúlyozni. Ha rendőrség által törvényesen felállított kordonokat le lehet bontani, el lehet foglalni gyújtogatással a közszolgálati televíziót, alkotmányellenes puccsot lehet végrehajtani, minden következmény nélkül, akkor nem tudjuk, mi az, ami terrorcselekménynek minősül. Gyurcsány Ferenc nem azt mondta, hogy robbantsák fel az épületet. De ha figyelembe veszük, hogy Orbán Viktor személyes őrizetét már “terrorelhárítóknak hívják”, a hatalom és kiszolgálóinak bírálata, és a gyülekezés is terrorcselekménynek számíthat idővel.

A szándék nyilvánvalóan a megfélemlítés és az ellenállás radikalizálódásának megállítása. Nincs kétéségünk afelől, hogy Polt pártkatona ügyészsége komolyan veszi a feljelentést, és elindítja az eljárást, ami az elkövetőket 2-8 évig terjedő szabadságvesztéssel fenyegeti. Gyurcsány arról beszélt, ha az AB továbbra sem hajlandó érdemi vizsgálatra a sarkalatos törvényekkel és az Orbán-kormány kinevezési gyakorlatával kapcsolatban, alkotmányos blokád alá veszik a hivatal épületét. Gyurcsányék első beadványát az Ab érdemi vizsgálat nélkül elutasította, majd a döntés ellen a DK-hoz köthető Szabadság és Reform Intézet tett alkotmányossági panaszt. A feljelentés a Btk 261-es passzusára hivatkozik, mely szerint aki azzal fenyegetőzik, hogy állami szervet arra kényszerít, hogy valamit megtegyen, bűncselekményt követ el. Aki viszont arra emlékeztet egy állami szervet, hogy nem hajtja végre a törvényes kötelezettségét,

Gyurcsány Ferencet gyűlöletre uszítás miatt is feljelentették, mert kifogásolta az egyházak adózási kiváltságait. A feljelentés nevetséges, másrészt jól jelzi, hogy Gyurcsány a darázsfészekbe nyúlt, a lényegre tapintott, és ha a katolikus egyházat nem engedik elfoglalni a hatalmat, akkor azt ők egyházüldözésnek, kerestzényellenességnek nevezik, ha a közvagyon tízmilliárdos adózatlan kirablását szóva teszik, az gyűlöletkeltés. Ez már a “kígyó” sziszegése.

A feljelentést Molnár Csaba, a Demokratikus Koalíció alelnöke kabarétréfának nevezte, de nevetni azért még nem kell, mert a sukorói feljelentés semmivel nem áll komolyabb lábakon, mint a mostani.

VN:F [1.9.3_1094]
Értékelés: 4.8/5 (68 szavazatból)
VN:F [1.9.3_1094]
Értékelés: +93 ( 101 szavazatból)
A diktatúra meg akarja félemlíteni Gyurcsányt, 4.8 out of 5 based on 68 ratings

Címkék:, , , , ,

  • Hozzászólások(67)
  • Print Friendly and PDF
  • Betűméret változtatás
Share

67 Reader’s Comments

  1. Ez már annyira VICC hogy Gyurcsánynak tartózkodni kell a bab fogyasztástól mert ennek az egyik mellékhatása miatt robbantással is gyanúsíthatják .
    A NAGYBETEG ötletei kezdenek formát ölteni !!!!!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +76 (82 szavazatból)
  2. Pfuj fideSS-jobbik, pfuj!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +53 (61 szavazatból)
  3. Köszönettel tartozunk Orbánnak: szorgalmasan egy táborba tereli és radikalizálja valódi ellenzékét.
    Mert az egy percig sem kétséges, hogy ha Orbán tényleg ilyen eszközökhöz nyúl, akkor itt nagyon forró nyár lesz egyre nagyobb és erőteljesebb tüntetésekkel.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +63 (69 szavazatból)
  4. Balogh de nem balga

    No no Uraim!
    Ne tessék viccelődni, tessék ezt komolyan venni. Ne tessék elfelejteni, hogy mi nem Amerikában élünk, ez a mai valós Magyarország.
    Arra i illik emlékezni, hogy a főügyész Úr keze milyen hosszú.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +63 (67 szavazatból)
  5. Gyurcsány márc.16-án “Három csapás” címmel írt egy posztot a facebookon
    https://www.facebook.com/notes/gyurcsány-ferenc/három-csapás/368084563224012
    ebben összefoglalta előző napi beszédét.
    A feljelentés az “első” és a “harmadik” csapás ellen irányul. A második arról szól, hogy az 0rbán-Nyerges-Simicska politikai-gazdasági hatalom kiépülése ellen is fel kell lépni. Milyen érdekes, hogy ezt a kérdést nem meri feljelentésével az érdeklődés fókuszába emelni a “magánszemély”.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +55 (59 szavazatból)
  6. Ez már mindennek a teteje.Gyurcsány Ferenc Úr mint terrorista? Hát ez a vég fidesz elvtársak Szerintem érzitek,hogy vége a basáskodásnak és a nép nyúzásnak,
    Fél az orbán a volt Miniszter Elnök Úr-tól,ja és a néptől.–de nem tudja a sülyesztőbe tenni ebbe az orbán bele fog betegedni. Hál Istennek. É n is megyek
    a blokád felhívásra és rajtam kívűl még sokan akkor én is terrorista vagyok?
    Nevetséges ez az egész.Az orbán részéről a kordonbontás is terrorcselekedet volt,neki és a bandájának is börtönbe a helyük. Zsóka mama.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +46 (50 szavazatból)
  7. És van olyan aki Orbánt jelenti fel?
    Mert amiket mondott az is ki merít 1-2 büntetőjogi tételt!
    Ezek a lumpent senkik azt hiszik ,hogy mindent meg úszhatnak?
    De nem baj, mert most mindenki a jó vagy a rossz oldalra állt!
    Hogyan értem? Ha meg bukik (ami nem kétséges) ez a kormány, abban az esetben mindenki aki támogatta a törekvéseiket a súlyésztőben találja magát!
    Amolyan “tisztító tűz” féle mint az avar égetés idején ….

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +36 (40 szavazatból)
  8. A véleményem lesújtó,de nem érek vele semmit

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +26 (30 szavazatból)
  9. Stumpné Bekes Margit

    Ugyan kérem! Az Ügyészség rendelje el a feljelentő elme állapotának vizsgálatát!! Aztán sorban,minden kormánypolitikus vizsgálatát is! Mert ha ebben az országban ilyenekre vevők vagyunk,akkor a hal feje nagyon bűzlik!!!!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +37 (43 szavazatból)
  10. A kormányváltáskor ennek a disznóól managgernek a Btk.-ban külön fejezetet kell “szentelni” annyi bűnt követ el uralkodása alatt.
    Ilyen alapon a csutit március 15-i beszédéért fél tucatnyi Btk szakasz elkövetésének alapos gyanúja miatt fel lehetne jelenteni. Polgári perekről nem is beszélve.
    Vajon milyen hivatalt (vagy büntetlenséget?) ígértek ennek a “magánszemélynek”, hogy ezt a baromságot meglépje.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +35 (37 szavazatból)
  11. A barmok az után mennek, akinél a kolomp szól! A főbarom után. Persze, a birkanyáj csak béget!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +31 (39 szavazatból)
  12. Nyilván nem lehet terrorcselekmény ha alkotmányos eszközöket vet be a DK az Alkotmánybiróság munkára ösztönzése tárgyában.
    Bizony megy a megfélemlités.
    Állitólag a március 15.-i ünnepségen Orbánnak azért volt nagy számú a hallgatósága mert kötelező volt az állami alkalmazottak egy részének elmenni.
    IGAZ LEHET EZ?

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +33 (37 szavazatból)
  13. Vélemény
    .
    Én már el tudom kébzelni ezt is!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +18 (22 szavazatból)
  14. A sziszegő kígyó:

    “Örök világosság – cenzúrázatlan katolikus közélet:Bár a világsajtó meglehetősen kritikusan értékelte Orbán Viktor miniszterelnök és párttársai múlt heti, ünnepi megnyilvánulásait, ez nem zavarta a legnagyobb katolikus hetilap munkatársait, hogy ismét védelmükbe vegyék a magyar kormányt, és éles hangon bírálják ideológiai és politikai ellenfeleiket.

    “A hazánk ellen folyó uniós politikai hadjárat jót is hozott: bebizonyosodott, hogy a nemzetközi színtéren vannak barátaink” – kezdi közéleti rovatának egyik cikkét az Új Ember című katolikus hetilap vasárnapi száma. Az írás a március 15-i nemzeti ünnepünk kormánybarát békemenetére érkező több ezres lengyel részvételt a népünkkel való testvéri szolidaritás megnyilvánulásának láttatja.
    A cikkíró megemlíti, hogy a lengyelek érkezésének egyfelől a Niedziela című lengyel katolikus hetilap “A magyarok ügye Európa ügye” című írása ágyazott meg. Annak hatására született a Gazeta Polska című varsói hetilap társadalmi mozgalmat generáló akciója, amelyhez – többek között – a két éve repülőszerencsétlenségben elhunyt Lech Kaczyński elnök nevével fémjelzett társaság is csatlakozott.

    Mint az Új Ember szerzője írja: a március 15-ei budapesti állami megemlékezéseken résztvevő lengyel tömegek kinyilvánítják “feltétlen szolidaritásukat nemzetünkkel és a hivatalban lévő magyar kormánnyal”. Az ünnepet megelőző írás zárszavában reményét fejezi ki, hogy honfitársaink méltó fogadtatásban és búcsúztatásban részesítik a hazánkba érkező, majd az ünnep másnapján távozó lengyeleket.

    Az újság közéleti rovatának egy másik írása napsugaras kanadai éveket kíván az észak-amerikai országtól nemrég politikai menedékjogot kérő Kertész Ákos Kossuth-díjas írónak. A cinikus hangvételű publicisztika megállapítja: Kertész “rasszista náci beszédével elkóborolt bár a nyájtól, azért még ehhez a nyájhoz tartozik”.

    A korábban genetikai alapvetésekkel operáló íróval szemben még viszonylag elnéző cikkíró korántsem ilyen megengedő az ominózus írást lehozó Amerikai Magyar Népszavával, pontosabban annak vezetőjével szemben. Az Új Ember publicistája azt állítja a kanadai lap főszerkesztőjéről, hogy egyik írása szerint “Orbán Viktor a katolikus államelméletből fakadó fasiszta, náci országot épít”. Továbbá “akkor lesz Magyarországon szabadság, demokrácia, nyugalom és béke, ha a politikai katolicizmust alkotmányosan kizárják a közhatalomból”.

    A katolikus hetilap szerzője ugyancsak cinikusan támadhatatlannak nevezi a kanadai baloldali lap főszerkesztőjének gondolatmenetét, és csupán annyit fűz hozzá a Voltaire-t is idéző kinti népszavás cikkhez: a felvilágosodás harcias filozófus írója a halálos ágyán megtért, a “gyalázatos” egyház pedig megbocsátón a keblére ölelte őt. Mint az Új Ember címlapja vezércikkének alcímében figyelmeztet: Az egyház tagjai hordozzák a hit fényét! Bizonyára a sötét felvilágosodással szemben.”

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +16 (18 szavazatból)
  15. A Fidesz abba a kézbe harap amely eteti!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +15 (19 szavazatból)
  16. Sejthető, ki áll a feljelentő mögött….

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +19 (25 szavazatból)
  17. Polt Péter Orbánéknál bébiszitterkedett, amikor még a gyerekek kicsik voltak! A baráti, haveri összefonódás adott! Pofátlanul valakit megbíztak a feljelentéssel, hiszen Orbán már fiatal kora óta tudja, SŐT KIJELENTETTE, hogy az ő politikai pályafutása során mindvégig EGYETLEN ELLENFELE lesz, ez pedig Gyurcsány Ferenc. Na, ettől ez a közveszélyes szélhámos Orbán nem tud szabadulni. Minden mozzanatát lesik, figyelik Gyurcsány miniszterelnök úrnak, a célból, hogy őt is LEVADÁSSZÁK!!!!!! – jó lesz ha GYF óvatos lesz, nehogy őt is elüsse egy autó, vagy olyan karambolt szenvedjen, mint korábban egy MSZP-s politikus a mobiltelefonálása során……..

    Útban van nekik egy NAGYON ÉRTELMES, jó svádával rendelkező politikus, Gyurcsány! – akit Fejtő Ferenc is nagy formátumú politikusnak tartott, s mi is sokan annak tartjuk őt! A márc. 15-i beszédében ezt bizonyította is, jó úton halad, vigyázzon nehogy elgáncsolják, mert a jobb oldalon mindenre képesek a hatalomért, az egyeduralkodásért.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +35 (39 szavazatból)
  18. Ha csak Gyurcsány Ferencet akarnák megfélemlíteni…
    De itt már réges-régen az összes magyar állampolgár megfélemlítéséről van szó!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +39 (43 szavazatból)
  19. Erre,és az ehhez hasonlító feljelentés(ekre) jó a tákolmány, a hozzá tartozó sarkalatos törvényekkel.
    Az urak tudták mit csinálnak. Sejtelmes megfogalmazások, és gumitörvények, amit a jogalkotó úgy értelmez, ahogy akar.
    Mire fognak hivatkozni? Arra, hogy a törvények értelmében…bla,bla.
    Ezért volt káros az eu húzódozása, hogy erélyesen fellépjen az orbáni agymenés ellen.
    Az meg egyenesen nonszensz, amivel vádolják Gyurcsányt.Ezzel az erővel bennünket mindannyiunkat akik itt kommentelünk egyenként le tudnak vadászni.
    Mert ugye, aki nem velük, az ellenük.Nemsokára mi is gaz terroristák, meg nem tetszésünk jelét írásba adva gyűlöletkeltők leszünk?
    Ébredjünk már fel!
    Ez nem csak Gyurcsányról szól!!!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +31 (35 szavazatból)
  20. Ez már az elmebaj ragályos fajtája.Nem Magyarországra kellett volna lecserélni a határtáblákat. Azt kell kiírni: ZÁRT OSZTÁLY.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +29 (35 szavazatból)
  21. Próbálkoznak a ” fiúk ” …
    De a ” karaván halad ” , az idő meg múlik !

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +20 (22 szavazatból)
  22. Ebből a feljelentésből vádirat sose lesz!
    Erre még Polt Péter sem képes.
    Ez egyszerűen egy, a hűségét ilyetén módon kinyilvánító udvaronc ostoba megnyilvánulása. Tanúi leszünk itt még az idő előrehaladtával cifrábbaknak is. Ezzel együtt is azt gondolom, hogy szóra sem érdemes:
    Egyszerűen nem ér annyit az egész. Pokolba vele!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +12 (16 szavazatból)
  23. Caretero
    Óvatosan az ilyen kijelentésekkel!
    Abból lesz vádirat, amiből akarják…Ki felügyeli őket?
    Ne becsüld le az ellenfelet sohasem!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +29 (31 szavazatból)
  24. Gyurcsány Ferenc az a karizmatikus politikus, aki képes egyszerű, érthető mondatokkal kifejezni gondolatait. Ő az akire kénytelen figyelni aki hallgatja. Az ünnepi beszéde is nagyon rövid volt, de annál ütősebb. Mindenki értette amit mondott, gondolatai megjegyezhetők.
    A FIDESZ profi módszerekkel elkövetett karaktergyilkossága sikeres volt. Ma gyakorlatilag nem kíván Gyurcsány Ferenccel és pártjával egyetlen politikus, szervezet egykönnyen szóbaállni. A médiának súlyos felelőssége van abban, hogy Gyurcsány Ferencnek és a DK politikusainak alig adnak lehetőséget arra, hogy a közvélemény megismerhesse tevékenységüket, terveiket, állásfoglalásaikat. Ez igaz a magukat liberálisnak valló médiumokra is. Amikor Gyurcsányt bíráló politológusoktól, véleményformálóktól hallom az őt kritizáló, kormányzását bíráló gondolatokat, akkor nagyon hiányolom, hogy elmarad, hogy micsoda hatalommániás és hazug ellenzékkel kellet neki harcolnia. E küzdelemben elkövetett sok hibát., ezt ő is elismeri. De volt, van valaki, aki az ellenzéki FIDESZT eredményesebben tudta volna kezelni?
    Summa-summárum:Gyurcsány Ferenc személye nélkülönözhetetlen a fülkeforradalom felszámolásában.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +31 (37 szavazatból)
  25. Hosszú vajúdás után FEHÉREDIK A TERROR !
    Már a törvények, a jogi szervezet és a terrorelháritás
    aktivizálása csupán akarat kérdése.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +19 (21 szavazatból)
  26. A képen látszik, mi az eredménye az erőlködésnek.

    Vörös fej, barna gatya.

    topi mackó

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +15 (17 szavazatból)
  27. Tisztelt bumburi!
    Megértem az aggodalmait, de ennek ellenére kitartanék eredeti kijelentésem mellett.
    Azért gondoljon bele. Nagyon megváltozott ám ez a világ az elmúlt egynehány esztendőben. És úgy gondolom egy ilyen gyenge lábakon álló vádat azért ma már itt Magyarországon sem lehet felépíteni.
    A hírek is gyorsabban terjednek, van némi nemzetközi figyelem ami erre a kormányzati munkára irányul, stb…Például simán el tudnék képzelni egy olyan, akár nemzetközi méretű közfelháborodást is, ami akár a kormány bukásához vezethet.
    Továbbá meggondolandó annak a szavazati joggal rendelkező százezrek véleménye akik a választásokkor nem szavaztak. Ugyan is ha a FIDESZ-re akartak volna szavazni megtehették volna. De nem tették. És nagyon sok állampolgárról van szó. Mi van akkor, ha egy ilyen esemény kiváltja belőlük a vélemény nyilvánítás igényét? És sorolhatnám tovább azon indokokat melyre alapozva (a tévedés jogának fenntartásával), de kitartanék eredeti álláspontom mellett.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +13 (15 szavazatból)
  28. Felségsértés nem szerepel a feljelentésben? Morus Tamást végül is felségsértésért fejeztette le Henrik. Itt is elkezdősik majd a nagy cirkusz, amikor a tákolmányra fel kell esküdni a közszolgáknak, képviselőknek, tanároknak meg ki tudja még kiknek. Jó sok hülye él ebben az orszában.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +22 (24 szavazatból)
  29. Ez is egy vadirat lehetne:

    Nem szabad elfelejteni, hogy orbanek 2002-2010 kozott folyamatosan a Alkotmanyos rend megdontesere torekedtek! A csucspont a 2006-os vereseguk utan kovetkezett be! Mindenkit utcara buzditottak majd vedtek a csocseleket. A fideSS partkatonak az orszag infrastrukturajaban pl a kozlekedesben gasko es vitezy akkora rombolast hajtottak vegre amekkorat az USA es Oroszorszag hadejere se lett volna kepes! Mindegy mi volt az ara a lenyeg, hogy az mszp-t, szdsz-t ott rugjak ahol erik es mindegy volt, hogy nemzetkozi vagy hazai vonatkozasban fizetett sokat az orszag! A legnagyobb baj, hogy ezt folytatta a fideSS a kormanyra kerulese utan pl valasztasok utan az orszag csodjerol beszeltek amit az mszp okozott aztan pislogtak, hogy ezekre a megjegyzesekre padlora kerult a forint amit mai napig sem hevert ki az orszag ugyanis azota argus szemekkel figyelik az orszagot a befektetok! A hirhedtv termeszetesen jo fideSS szokas szerint errol nem adott hirt csupan annyit kozolt, hogy gyengult a forint de hogy meirt arrol melyen kussolt. Orvosok, onkormanyzati tisztviselok, allami cegekben vezeto emberek, media dolgozok, kozalkalmazottak, koztisztviselok szazai segitettek a fideSSnek vegrehajtani az orszag totalis lepusztitasat, lejaratasat eleg csak a vizitdijas dolgokra vagy a tandijakra gondolni vagy a korhaz privatizaciora stb. mit muveltek egyes szakszervezetek, vezetok? Igen hobazott az mszp, szdsz sok esetben de ezeket a hibakat az ellenzek es sok esetben az erintett cegek, intemenyek vezetoi nem arra hasznaltak, hogy kijavitsak hanem arra, hogy minnel nagyobbat rugjanak a kormanyba termeszetese semmilyen ar sem szamitott! Es akkor nem beszelve a donteshozok munkajarol, ugyeszseg, birosag stb. A fideSS mai napig interpellal a parlamentbe csak tudnam miert hisz az eddigi bevett gyakrolat szerint csak az ellenzek szokott interpelalni az uleseken kozel 150 evre visszatekintve. De hat tudjuk a fulkeforradalom mindenhova eler!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +23 (25 szavazatból)
  30. T.Caretero!
    Mosolygok a választás említésére…
    Tessék mondani,ki fogja ellenőrizni a szavazatok számát?Ki fogja összesíteni?
    Megmondom… Minden résztvevője fideszes lesz.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +17 (19 szavazatból)
  31. Az oligarchák már a vasárnap délutánokat is együtt töltik. Keresztény, polgári családokban más volt a szokás. Tudom, mert a családom az volt.

    P.S. : Nem szotyolázott a családfő – nyilvános helyen végképp nem.

    http://sport.hir24.hu/Root/Shared/Pictures/2012/03/18/videoton-orban-viktor.jpg

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +14 (16 szavazatból)
  32. http://www.youtube.com/watch?v=R7bNrB8V5QI

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +4 (6 szavazatból)
  33. T.Caretero! Lehet, hogy a vadirat mar marc. 12.-en kesz volt. Amit On ir azzal egyet is ertenek, ha egy demokratikus orszagrol beszelnenk. Az On legnagyobb “hibaja”, hogy azokat az erkolcsi normakat tetelezi fel roluk, amiket On kovetne. On emberkent gondolkodik!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +12 (14 szavazatból)
  34. Túlmozgásos, magukat felértékelő idiótákat mindig lehet találni. Ez is csak egy remek példa erre, mint az a pap, aki gyűjteni kezdett, hogy dobjuk már össze azt a pár ezer milliárdnyi államadósságot. Ez egy vicc, ilyen embereket kezelni kéne.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +10 (12 szavazatból)
  35. Hát ez remek! Amint a létező kordon- és demokrácia lebontó kormányzat perbe fog egy alkotmányos blokádot jövőben kilátásba helyezőt!
    Ráadásul, amint a “független” ügyészség megpróbálja bebizonyítani, hogy a papok adómentességére történő utalás alkalmas a gyűlölet keltésére. (Na ne! Tééényleg?)
    Viszont tényleg feltűnő a 2. pont – a Nyerges-Simicska nyomulás kivizsgáltatásának mellőzése. Csak akad valaki aki EZÉRT is feljelentést tesz! Úgy szeretném, ha a “független” magyar bíróság azt is kivizsgálná!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +11 (13 szavazatból)
  36. T. bunburi!
    Az beb@szn@!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +3 (5 szavazatból)
  37. Az elmebeteg kisgazda a saját drágalátos Führerét jelentgesse fel, mert ha már ilyen nagy jogtudor, az Alkotmányban meg a tákolmányban is van egy passzus a kizárólagos hatalomra való törekvésről, meg az ellene való jogos és kötelező fellépésről. Persze mit várjon az ember egy Torgyán-alattvalótól? Chilei meggyet esetleg…

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +14 (16 szavazatból)
  38. Caretero
    Ez is volt már téma.Annak idején amikor a választási törvényt megcsinálták.Akkor beszélték, hogy ez bizony így lesz…

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +5 (7 szavazatból)
  39. Emberek, itt jön a képbe a “Brooklyn Bridge-elmélet”.
    Újfent fel kell rá hívni a figyelmet. Minél gyorsabban 10, 100, 1000, 10000 “Gyurcsányt” kell csinálni. Olyan gyorsan, amilyen gyorsan csak lehet. Gyurcsánynak meg kell sokszoroznia magát, és úgy venni össztűz alá a diktatúrát.
    Mindenfelől kell visszhangoznia az igazságnak a diktatúra és a Vatikán frigyéről!
    .
    A legnagyobb elkövethető hiba most szingularizálódni, mert akkor egy lövéssel (isten ments) ki lehet iktatni. De ha 1000 felől jön, akkor megállíthatatlan!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +10 (12 szavazatból)
  40. Caretero – nemzetközi megfigyelőket szoktak kérni ilyen gyanú esetén, és minden szavazókörben ott vannak a pártok képviselői is a szavazatszámlálásnál. Ha MINDEN jegyzőkönyvet ismernek – ellenőrizni tudják az összesítéseket.
    És nem ettől félek – hanem, hogy nem is lesz választás. Mert teszem azt szükségállapotot hirdetnek ki, törvényen kívül helyezik az ellenzéki pártokat – és rendeleti úton kormányoznak. Diktatúrához az illik – nem a választás!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +9 (11 szavazatból)
  41. kekec
    Az igaz ugyan hogy a választókörökben ott lehetnek a megfigyelők, az összesítésnél viszont már senki nem lesz ott rajtuk kívül.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +4 (6 szavazatból)
  42. hiszterizalt, paranoid, imbecilis magyaros virtus, melyhez alapertelmezetten hozzatartozik a feljelentgetes.. Orvosi eset > kenyszerzubbony ajanlott.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +4 (6 szavazatból)
  43. Gyurcsányt nem abból a fából faragták, hogy ez a torzszülött terjeszkedni akaró diktatúra megfélemlítse!
    Orbánnak egyszerűen az elmebaján túl, gyógyíthatatlan Gyurcsány-fóbiája van!
    Már-már szánalmas!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +7 (9 szavazatból)
  44. A “Brooklyn Bridge-elmélet”:
    http://nepszava.com/2011/11/velemeny/bartus-laszlo-a-brooklyn-bridge-elmelet.html

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +2 (4 szavazatból)
  45. kekec!
    Gyurcsány levelet intézett Orbán Viktorhoz a témakörben, hogy az oligarcháikkal kapcsolatos ténykedéseket ugyan vizsgálják-e? Mondani sem kell,hogy Orbán Matolcsyval válaszoltatta meg a levelt, ami természetesen hemzsegett a szokásos Fidesz hazugság panelektől. Elnézést ezt az elnevezést jobb híján én találtam ki, a vonatkozásban, mikor mindég ugyanazokat az ótvar hazugságaikat mondják, írják bármit is kérdeznek tőlük)
    Ami pedig Gyurcsány Ferenc “alkotmányossági blokádját” illeti, én nem féltem, még akkor sem, ha természetesen sas szemekkel vizslatják, miért is lehetne újabb feljelentést tenni ellene. A tények viszont önmagukért beszélnek, eddig még minden ordas próbálkozásuk palánkra pattanó labda volt. Nem is értem miért teszik ki magukat szándékosan, ilyen megalázó helyzetnek, hogy Gyurcsány és még sokan mások legfeljebb jót röhögnek a kínlódásaikon. Jobban tenné ez a gazember, végletekig lealjasodott banda, ha a túlélő csomagjukat beállítanák valamelyik szobájuk sarkába, hogy ha majd jön a végső leszámolás ne kelljen keresgélni, mert hogy a Nemzetközi Bíróságig meg sem állnak az hét szentség. Még most igen nagy a pofájuk, de hála Istennek, már sikerült a fővezírnek minősíthetetlen magatartásával, beszólásaival a figyelmet végképp magukra terelni. El jutottak odáig, hogy ma már egy pisszenést sem szólhatnak és semmit nem tehetnek úgy hogy ne legyenek, minimum az Unió szigorú megfigyelése alatt. Sőt , tovább megyek, még Amerika is felfigyel már minden ténykedésükre.Az ő sorozatos bűneik nem lesznek bűntetlenek, azt nem egy mondvacsinált, impotens magyar Alkotmány Bíróság fogja elítélni. Vagy netán még abban bíznak, hogy megúszhatják? Akkor megsúgom, mivel hovatovább már az egész nemzetközi politikában is sikerült egy mindent tekintetben elmarasztalható, penetráns politizálást kialakitani és ezzel precedens teremteni, Velük is kénytelen lesz ugyanilyen precedens alapján eljárni a Nemzetközi Bíróság. Úgy látom végkép kihúzták a gyufát, ma már minden számottevő politikai erő elfordult, vagy majd elfordul tőlük. Példa van rá, hogy már a Néppárttal sem értek semmit. Orbánt talán csak egy dolog menthetné meg, ha sürgősen lemondana és bevonulna egy olyan intézetbe, ahová már rég be kellett volna vonulnia.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +6 (8 szavazatból)
  46. Hallottam elkepzeleseket miszerint Magyarorszag ket fele fog szakadni. Lesz egy Duntatuli terulet (Duna mint termeszetes hatar, mint a regi romai birodalomnal ) es a keleti terulet.
    Ha valaki MO-n akar maradni erdemes mar most megvalasztani a lakohelyet mert lehet hogy kesobb mar nem lesz atjaras :)

    Viszont mindenkinek javaslom akinek egy pici lehetosege es batorsaga is van hogy hagyja el MO-t amint lehetseges. Meg ha a mai napon megszunne a fidess diktatura, az orszagban akkor hianyok problemak vannak hogy azt hosszu evtizedekbe tart meg helyre allitjak.

    Nos akinek dragabb rongy elete…. (Miert maradt meg szemernyi becsulete a hazanak ? Hat nem ember-embernak farkasa ?)

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (2 szavazatból)
  47. Hátakkor…Konstatálhatjuk hogy kezdetét vette a Feri által meghirdetett harc.
    Ugyan jóval hamarabb mint gondolhattuk volna , de ez már harc.
    És -úgytűnik- Feri valóban a helyes irányba indított !

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +6 (8 szavazatból)
  48. A diktatura mar hivott is erositest a megfelemlitesre!
    ==============================================================

    http://www.stop.hu/belfold/mit-kerestek-a-gardistak-a-parlamentben/1013642

    Azert ez mar nem vicces :( A roma ujsagirokat persze ki tudtak zarni mondvacsinalt indokokkal ezeket a mocskokat meg vorosszonyegen varjak :(

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +3 (3 szavazatból)
  49. Még a végén verekedések lesznek a Parlamentben , olyanok mint amik a hatvanas években voltak a Japán alsóházban.
    Amikor ott még gyerekcipőben járt a demokrácia.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +3 (3 szavazatból)
  50. A fenti kép zseniális!
    Csak azt nem tudom, hogy ez a régi kordonbontás, vagy friss a kép és most szereli vissza?

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +6 (6 szavazatból)

Írja meg véleményét!

 
Kapcsolódó cikkek

Gyurcsány meghirdette az ellenállás programját 2012. március 16. péntek | AN

Klerikálfasiszta diktatúra és maffia 2012. március 16. péntek | AN

Gyurcsány blokáddal fenyegeti az AB-t 2012. március 15. csütörtök | AN

Náci beszédet mondott Orbán a Kossuth téren 2012. március 15. csütörtök | AN

KOHÁNYI TÁRSASÁG LÉPJEN BE!
AP VIDEÓ - HÍREK A VILÁGBÓL
AP VIDEÓ - HÍREK A VILÁGBÓL
Szabad Magyar Tv
Szolgálati közlemény

Felhívjuk vendégbloggereink és olvasóink figyelmét, hogy az alábbi vendégblogok némelyikének legfrissebb posztjai, ill. linkjeik technikai okokból, rajtunk kívülálló, a WordPress.com által bevezetésre kerülő változások következtében nem jelennek meg. Ezért az érintett blog-dobozkák egyelőre üresek. A probléma megoldásán az AN munkatársai dolgoznak. Addig kérjük a bloggereink és olvasóink megértését és türelmét.

Áthidaló megoldásként, a helyzet rendeződéséig itt is felsoroljuk a kárvallott blogok linkjeit, hogy olvasóik mégis el tudják őket érni az AN-ről is:


Az AN szerkesztősége.
2015.03.23.

RSS e-Vitae
RSS kanadaihirlap
RSS torokmonika
Videók

videos