Ronai and Ronai
AMERIKAI

Közmunkára épül Orbán fasiszta állama 2011. június 12. vasárnap 16:28 | AN Forrás: origo.hu

  • Hozzászólások(59)
  • Print Friendly and PDF
  • Betűméret változtatás
Share
Közmunkára épül Orbán fasiszta állama

Budapest – Lapunk által korábban leírtaknak megfelelően (Málenkij robot, 2011. május 20. Amerikai Népszava) körvonalazódik az Orbán-kormány közmunkaprogramja. A benyújtott törvényjavaslatot inkább kényszermunkaprogramnak lehetne nevezni. Akinek nem lesz munkahelye, mehet csicskázni a Fidesznek, a munkába visszakényszerített volt nyugdíjas rendvédelmiek terelik őket. Akinek nem lesz munkája, igazolható jövedelme, és közmunkára sem megy, az közveszélyes munkakerülő lehet. El kell fogadni azt is, hogy az ország másik végébe hajtanak valakit munkatáborba. A rendvédelmiek tiltakozása semmit nem ér: a megálmodott fasiszta rendszer részei ők, szükség van rájuk a közmunka-hadtestek logisztikájánál, és kellenek munkafelügyelőnek. Egy nagy börtön lesz egész Magyarország. A törvénytervezetet az origo.hu cikke alapján ismertetjük.

A kormány korábban beharangozott nagy közmunkaprogramjának megvalósítása kezdődhet el annak a törvényjavaslatnak az elfogadásával, amelyet pénteken nyújtott be az országgyűlésnek Pintér Sándor belügyminiszter. Az indoklás szerint a tervezet célja a munkaképes, de a munkaerőpiacról kiszorult emberek foglalkoztatásának javítása, ennek eléréséhez azonban jelentősen szigorít a szociális ellátásokon is.

A jelenlegi szabályok szerint egy munkanélkülinek akkor kell elfogadnia a felkínált állást, ha annak elvégzésére fizikailag alkalmas, várható keresete magasabb, mint az álláskeresési járadék, és legalább a minimálbért eléri, illetve nem kell naponta három óránál többet utaznia a munkahelye és az otthona közt. Ezt a kormány törvényjavaslata azzal is kiegészítené, hogy az a munkanélküli, aki már nem kap járadékot, köteles elfogadni a felkínált közmunkát is.

A felkínált közmunka akkor számít megfelelőnek – vagyis akkor nem lehet visszautasítani – ha az oda- és visszautazás nem tart tovább három óránál, illetve tíz éven aluli gyermeket nevelő nő esetében a két óránál, és biztosítják az ingyenes utazást. Ennél is messzebbre lehet azonban vinni a közmunkásokat, ha a munkavégzés helyének közelében biztosítanak nekik ingyen szállást, tisztálkodási és étkezési lehetőséget.

A törvénytervezet szerint a munkanélküli csak akkor köteles elfogadni az ilyen módon felkínált, távoli közmunkát, ha az “családi körülményeire tekintettel” nem jár számára hátrányos következményekkel, vagyis például nincsenek kiskorú gyerekei vagy gondozandó hozzátartozója. “Ebben a kérdésben a lakóhelye szerinti települési önkormányzat jegyzőjének nyilatkozata az irányadó” – áll a javaslatban.

Közfoglalkoztatásról szóló javaslat szerint lehet önkormányzat, költségvetési szerv, egyház, civil szervezet, közhasznú szervezet, állami és önkormányzati tulajdon kezelésével megbízott gazdálkodó szervezet, vízitársulat, illetve erdőgazdálkodó is, “amennyiben a közfoglalkoztatás keretében az erdőterület kommunális szennyeződéstől való tisztítására kerül sor”.

A Nemzeti Földalapról szóló törvény módosításával a javaslat lehetőséget teremtene arra, hogy az önkormányzatok ingyenesen vagyonkezelésbe kapjanak állami földeket “közfoglalkoztatási célra”. Bár ezt a szöveg egyértelműen nem mondja ki, ez valószínűleg arra utal, hogy mezőgazdasági munkásként is lehetne foglalkoztatni a közmunkásokat. Az indoklás kifejezetten azt írja: az a cél, hogy az önkormányzatok minél nagyobb állami földterülettel rendelkezzenek erre a célra.

A törvényjavaslat módosítaná ugyanakkor a munka törvénykönyvének munkaerő-kölcsönzésre vonatkozó részét is, felhatalmazva a kormányt, hogy rendeletben szabályozza az úgynevezett közhasznú kölcsönzőket. Az indoklás szerint ezt “az aktív korú, de munkahellyel nem rendelkező személyek nagyobb számban történő elhelyezkedésének elősegítése érdekében” teszik, vagyis a közmunkásokat munkaerő-kölcsönzés keretében kívánják elhelyezni vállalkozásoknál.

A közfoglalkoztatás a javaslat szerint csak határozott idejű lehet. A közmunkásoknál ugyanúgy különbséget tesznek a középfokú végzettséggel rendelkezők és nem rendelkezők közt, azt viszont a törvény nem mondaná ki, hogy a közmunkáért legalább az általános minimálbért kell fizetni. Ehelyett felhatalmazza a kormányt, hogy rendeletben állapítsa meg az úgynevezett közfoglalkoztatási bért és a középfokú végzettségűeknek járó közfoglalkoztatási garantált bért.

A törvényjavaslat a közmunkához kötné a szociális segélyeket is. Előírná, hogy meg kell szüntetni a segélyezését annak, aki nem fogadja el a felkínált közmunkát, akit rendkívüli felmondással kirúgnak a közmunkaprogramból (erre okot adhat például az, ha ittasan megy valaki dolgozni), illetve nem jelenik a munkahelyén, vagy nem működik együtt a munkaügyi központtal.

A törvénymódosítás lehetőséget adna az önkormányzatoknak arra is, hogy helyi rendeletben a “lakókörnyezet rendezettségéhez” kössék a szociális ellátást. “A lakókörnyezet rendezettségének biztosítása körében a kérelmező vagy jogosult által életvitelszerűen lakott lakás vagy ház és annak udvara, kertje, a kerítéssel kívül határos terület, járda tisztán tartása, az ingatlan állagának és rendeltetésszerű használhatóságának, valamint higiénikus állapotának biztosítására irányuló kötelezettség írható elő” – részletezi a feltételeket a javaslat.

A javaslat alapján a semmilyen egyéb jövedelemmel nem rendelkezőknek folyósított úgynevezett rendszeres szociális segély havi összege nem haladhatja meg a közfoglalkoztatásban kapható nettó bér minimumának 90 százalékát. Az indoklás szerint ezt annak érdekében teszik, “hogy a szociális ellátórendszerben kapható támogatások nagysága ne legyen munkavégzés ellen ösztönző hatású”, vagyis senki ne akarja a segélyt választani a munka helyett.

A legfrissebb, április végi munkanélküliségi adatok szerint az elmúlt egy évben enyhén nőtt a foglalkoztatottság, a februártól áprilisig tartó időszakban 3 millió 759 ezer fő dolgozott, ami 0,7 százalékkal több, mint az előző év azonos időszakában. A munkanélküliek száma az egy évvel korábbihoz képest 3,1 százalékkal 481 ezer főre csökkent.

A Fidesz legfontosabb ígérete azonban a tavalyi választások előtt az volt, hogy tíz év alatt egymillió új munkahelyet teremtenek, és ettől még nagyon messze áll az ország. Orbán Viktor miniszterelnök korábban többször is arról beszélt, hogy a munkanélküliség problémájának megoldása érdekében nagyszabású, százezreket megmozgató közmunkaprogramot indítana. Ennek a forrásai egyelőre nem ismertek.

VN:F [1.9.3_1094]
Értékelés: 3.8/5 (23 szavazatból)
VN:F [1.9.3_1094]
Értékelés: +4 ( 30 szavazatból)
Közmunkára épül Orbán fasiszta állama, 3.8 out of 5 based on 23 ratings

Címkék:, , , , , ,

  • Hozzászólások(59)
  • Print Friendly and PDF
  • Betűméret változtatás
Share

59 Reader’s Comments

  1. Igen, ezt már megírtam itthon:

    Lóczitrom-pofozás

    Nemrégen megjelent hírek szerint Budapest, Magyarország Fővárosának Fideszes vezetése utcaseprőket vesz fel, havi 120 000 ft. bruttó díjazásért. Ez mindenképpen előremutató intézkedés, hiszen a köztisztaság mindenki alapvető érdeke, s még a járványügyet tekintve is nagyon fontos eleme a közbiztonságnak. Mindenképpen támogatandó cél, s tiszteletreméltó.

    A magam részéről az utcaseprők személye, szervezete, tevékenységük megérdemelt, őszinte tiszteletet vált ki, s véleményem szerint a tervezett havi díjazás messze nem fedi azt a szolgálatot, melyet elvégeznek, szinte láthatatlanul, de a köz érdekében. A megbecsülésnek anyagi, és erkölcsi elismerésben is meg kell, kellene nyilvánulni, s ennél nagyobb mértékben. De akkor miért e cím, ha becsülöm Őket?

    Azért, mert az intézkedés erősen köthető a jelenlegi kormányhoz, kormányzópártokhoz. E kormány, és koalíció két pártja a Fidesz, és a KDNP. Ez a koalíció tettei alapján hajlamos a múltba révedni, a régmúlt dicsőségét álmodni. Elég lenne, ha csak a vallás, és közoktatással kapcsolatos terveikről szólnék, de sajnos itt nem álltak, nem állnak meg. Tetszésük szerint, a nemzetközi normákat, egyezményeket nagyvonalúan mellőzve alkotnak törvényeket. Erre bizonyíték lehet a már elfogadott, de már most módosítandó új Alkotmány, melyet egyesek már Férckotmánynak neveznek.

    A Lázár-Balsai szerzőpáros által benyújtott Alkotmány-módosítás szerzett jogokat akar elvenni a legkiszolgáltatottabb rétegektől: a nyugdíjasoktól, és a rokkantaktól. Ez a módosítás szerény számítások szerint legkevesebb 600 000 embert érint a kormányzat kommunikációjával szemben. Ha a jelenlegi általános Magyar családmodellt tekintjük, akkor nem járunk messze az igazságtól, ha kijelentjük, hogy körülbelül 2 000 000 embert érint e hátrányos megvonás. Bár a KDNP felszólalása szerint: Isten nevében. Akkor minden rendben…

    Elfogadása esetén nyomban perek százezrei indulnak, s nyilvánvalóan a perek kilépnek a nemzetközi porondra. Itt a kormány csak veszíthet, de akkor miért tesz ilyet? Talán remélik, hogy a bíróságokon elhúzhatják a ciklus végéig, és már másnak kell állni a számlát. Hogy népies legyek, hiszen ma ez a divat, ez csak a címben szereplő anyag boxolása. Csak éppen addig százezrek jutnak koldusbotra. Hárommillió koldus országa: teljes a múltba révedés…

    De maradjunk csak egy ennél szűkebb rétegnél, mert a kormányzat szerint csak velük szemben akarja alkalmazni. E szűkebb réteg: a rendvédelem. Ez persze nem igaz, hiszen a módosítás megfogalmazása annyira általános, hogy mindenkire vonatkozik, mondhatjuk: kerettörvény.

    Most higgyük el, a kormány erősen kétségbevonható szavait. Kikből, milyen szakmákból áll a rendvédelem? Elsősorban emberekből áll, akik jelentős korlátozásokat vállaltak egyéni, és magánéletükben a köz érdekében. Katonák, rendőrök, tűzoltók, vám, és pénzügyőrök, büntetés-végrehajtási szakemberek, akik életüket tették fel a választott hivatásukra. Talán elég, ha ennyit idézek eskünkből: „Ha kell, életem árán is”… És így is tesznek, teszünk.

    Talán tűzszerészeink véráldozata a legjelentősebb tétel itt, de nem mehetünk el szó nélkül a külföldi missziókban elhunyt katonáink, halott rendőreink, hősi halált halt tűzoltóink mellett sem. Megannyi csonkává vált család bizonyítja: a rendvédelem súlyos áldozatokkal vigyázza az állampolgárok álmát. Hány gyermek kérdezi: Anya! Miért sírsz? Apa hol van? Hány szülő temette el szeretett gyermekét?

    A rend védelme nehéz, embert próbáló hivatás. Talál sokaknak meg kellene tapasztalni… Most pedig arról van szó, hogy ha a rendvédelmis egészsége, fizikai, szellemi állapota nem bírja tovább, mehet a munkaközvetítőhöz, vagy mehet közmunkára, esetleg talán éppen utcaseprőnek… Még szép, hogy tiltakozunk!

    Azért gondoljunk bele: a tiltakozások az Alkotmány utcában zajlanak, és nincs nagyon messze a Mosonyi utca. Bizony. Még lovasrendőrök bevetése is elképzelhető. Ha ez bekövetkezik: a jövő megérkezett. A rendvédelmis tiltakozott, lovak érkeztek, talán még a kardlap is szerepet játszott.

    De sajnos, a lovakon nincs katalizátor, így kézzel, és lapáttal fogható nyomokat hagynak a bejárt úton, amit a henye nyugdíjasok: mi magunk fogunk eltakarítani. A kör teljessé vált: bányász, vegyiparis, buszvezető, tanár, ügyvéd, bíró, tűzoltó, rokkant fogja felseperni a kormány lovainak eredményét… És a most lovakon, ellenünk fellépő, még hívő rendvédelmisek később csatlakoznak hozzánk a közmunkában, mert már nem kellenek! Ennyit érünk, mi, így, együtt.

    A kör bezárult: aki gyenge, az hasznavehetetlen. Söpörje a lóczitromot, nem baj, ha előre kifizette a nyugellátását, bár, mint közmunkás nem keres ezzel annyit, mint a frissen felvett utcaseprő, s végképp nem annyit, mint egy hős politikus. Aldous Huxley szép új világa megteremtődik, narancshímzéses zászlók lobognak, sej… A jövő elkezdődött. Megérkeztünk.

    Ördög László leendő kényszermunkás, hasznos tagja a társadalomnak. A munkától szabad leszek…

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +84 (92 szavazatból)
  2. És újra:

    Nemzetmentés

    Munkaalapú társadalmat kell építeni, ez a jelszó. Koromnál fogva kissé ódzkodom a jelszavaktól, már annyi programban volt részem, és egyikből sem jöttem ki jól. Azt hiszem, én vagyok az átlagos állampolgár, aki mindenre ráfizet. Mit jelent ez a munkaalapú társadalom? A munka felszabadít? Aki nem hasznos, szűnjön meg? A gyengék, öregek nem kellenek, a nincstelenek dolgozzanak az államért, cserébe élelmet kapnak, ameddig megérdemlik?

    Vannak erre jelek. Orbán elmondta, hogy nagyarányú gátépítések lesznek a közmunkaprogramban, és nem 21-ik századi módszerekkel. A fáraók idején ez bevett szokás volt, de a 20-ik század is hemzsegett az ilyesmitől. A Szovjetunióban, Romániában, a harmadik birodalomban, csak hogy párat említsek. Az elöregedő Európának megoldás lehet a Magyarországon eljövendő Fiatalok Társadalma.

    Most ugye, első lépésként elveszik a társadalom gyengébb részétől a nyugellátást, legyenek akár rokkantak, betegek, menjenek dolgozni, szolgálják az Országot. A következő, már Párizsban, az OECD ülésén bejelentett intézkedés-terv: meggyőzik az embereket, hogy mondjanak le egyhavi bérükről, nyugdíjukról. Ne essünk tévedésbe: ez önkéntes lesz. Mint a nyugdíjpénztárak esetében is az volt. Mekkora öröm!

    Így aztán a szegényebb rétegek lecsúszása felgyorsul, egyre olcsóbban vállalnak munkát, és ha az utcára kerülnek, az állam gondoskodik róluk: közmunka. Természetesen van egy másik réteg, amely ebből csak az olcsó munkaerőt érzi meg, és tovább gyarapodik, mint eddig is. Arról ugyanis nem szólnak a hírek, hogy például az Off-Shore cégeket is be akarnák vonni a közös áldozatvállalásba. Ezekkel a cégekkel bíró személyek eddig sem vállaltak semmiféle tehet a társadalom javára, csak vitték a közösből a nekik járó osztalékot.

    A tudásra semmi szükség immár. Ez látszik az egyetemek tervezett sorsából, a tanárok vegzálásából, a tandíj alakulásából. Nem sokára csak, és kizárólag a pénzvilág fiai tanulhatnak, de ez így is van rendjén, mert nem 21-ik századi módszereket alkalmaznak majd az Ország építésében. A lapáthoz nem kell egyetem, és káros is, ha a munkás tud valamit. A munkás higgyen, dolgozzon keményen. A gondolkodás káros a munkavégzés minőségére.

    Hátra van még az orvos-rezidensek kérdése, hiszen sokan el akarják hagyni az Országot. Ez káoszt okozhat a közgyógyellátásban, és az ember azt hinné: ez rossz. De nem az! Mert akinek pénze van, az eddig is kellemesen gyógyult a magánklinikákon, vagy külföldön. A tömeg, a mob, pedig majd kihordja lábon , hiszen kemény ember a Magyar!

    Az igaz, hogy a dolgozó, építő, arató embereket sürgősen kell gyógyítani, de mi legyen a here, munkaképtelen, vagy öreg betegekkel? Ők már nem hasznos tagjai a társadalomnak. Erre is van már megoldás! A tervek szerint az orvosnál sorbanálló betegek között előre sorolják a munkaképes egyedeket, mert az Országnak épülni kell! A többi meg várjon sorára. Úgy értem, hogy esetleg sorra kerül. És ha nem? Tiszta haszon, pusztuljon az ilyen, csak szívná a Haza vérét, nyugdíjjal, gyógyszertámogatással, szociális segéllyel. Így aztán nemcsak pazarlás lesz szép Hazánkban, hanem takarékosság is.

    Talán még az energiafüggőségünk is megszűnik, mert nincs messze az idő, hogy nem lesz szükség kombájnra, annyi lesz a közmunkás. Akiket pénzért ad-vesz a kormány, mert erre is vannak tervek. Tehát a jövő Magyarjai erős ifjak, és lányok lesznek, természetesen a lányok sorban szülik az egészséges gyermekeket, és közben marokszednek.

    Már látom a jövő dicsőséges plakátjait: deli ifjú áll a rónán, felemelt kezében szinte reped a kalapács nyele, mellette párja, öt gyermekkel a háta mögött emeli magasba a sarlót, előttük a learatott kéve, mögöttük a kelő nap aranyozza be az új világ hajnalát. Láttam már ilyen címert… A múlt megérkezett.

    Ördög László

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +71 (79 szavazatból)
  3. Az a baj, hogy a fentieket kevesen merik megjelentetni, pedig hát eléggé exponáltam magam ilyen ügyekben. Szerintem itthon kell bátornak lenni. És névvel.
    Miért nem ismertek a közmunkaprogram forrásai? Igenis ismertek! Jelenleg legalább 600 000 embertől veszik el a megérdemelt nyugellátást. Ez bizony sok kényszermunkás ellátását fedezi. Mert félreértés ne essen: kevés számolás után a leendő munkabér (segély) éppen fedezni fogja az ellátást, és az őrzés, marhavagonok költségeit.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +51 (53 szavazatból)
  4. Emberk! Horty, a betegagyú Orbán példaképe a maga fasisztoid módszereivel enberek százezerit küldte a halálba, a maradék “0″ értékű embereket (copyright Lézerlázár) jogfosztottá tette (a katolikus klérus aktív közreműködésével) és kiépítette a “centrális erőtéren alapuló” három millió koldus Magyarországát. Ez a betegagyú állat a szervilis ápoltak támogatásával most már a HATMILLIÓ KOLDUS országát tákolja össze.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +53 (59 szavazatból)
  5. Krampusz

    Lényeglátásod, és a jövőt lefestő elképzelésed maximálisan konvergál Orbán és csapata agymenésével.
    Becsülöm hogy a nevedet vállalva adod közre a véleményed.
    Csak azt tudom mondani, ne hagyjuk!kell lennie megoldásnak… De mi lenne az???
    Nem lehet ezeket feljelenteni valamilyen európai bíróságon?

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +40 (42 szavazatból)
  6. Kedves Krampusz, nagyon jol, finoman, leirtad gondolataidat. Nem tudom kiegesziteni semmivel. Remelem hogy egyre tobben fognak ugy gondolkozni mint Te ( szaba tegezni?)
    Par eve nem Magyarorszagon elek, de folyamatosan figyelem az esemenyeket . Sajnos neha nem akarom elhinni, hogy egy ilyen nagy rombolast veghez lehet vinni rovid ido alatt es az emberek ilyen belenyugvoak.. Meddig mhet el ez a kormanynak mondott csoportosulas?

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +35 (39 szavazatból)
  7. Normális emberi ésszel az ember azt hinné, hogy nem a rendvédelmieket frocliznák, akikre hamarosan nagy szükségük lesz. Azaz nekik ugrani őrültség, de van benne rendszer. Már amit egyáltalán normális ésszel felfedezni vélek:
    1. Az ország gazdasági helyzete nem teszi lehetővé, hogy értékelhető béremelést adjanak a rendvédelmieknek. Ehelyett idegesítsük fel őket, hogy ELVESZÜNK tőlük kedvezményeket, és ha azután mégsem, INGYEN lesznek hálásak – ami egy forintba sem került. Ha ez a forgatókönyv valósulna meg, majd szeretett vezetőnk aláereszkedik a mennyekből és rápirít a sok sameszra, AKIK A HÁTA MÖGÖTT az ő kedves rendvédelmijeit báncsák.
    Ennek némileg ellentmond a bohócügyi üzengetés.
    2. Ha a rendvédelmieket sikerül megtörni, akkor a többiek majd jobban meghúzzák magukat. Azaz a népet sarokba akarja szorítani – holott nem véletlenül kör alakú a manézs – hogy a vadállatok ki tudjanak térni az idomító elől. A sarokból ugyanis azonnal támadnának. De lehet, hogy bizonyos gyógyszerek hatása alatt (vagy hiányukban) a négyszöget is kőralakúnak lehet látni.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +37 (39 szavazatból)
  8. Na ide ujfen beteszem egy régi írásomat, még mindig bízva abban hogy csak írónia és nem prófécia volt!

    Egyedül Magyarországon nő a munka nélküliség

    gusztavnagy
    2011. március 23. szerda
    20:21
    Barátaim! Egy kicsit rosszul méritek fel a helyzetet!
    Ha Én azt mondtam, hogy lesz 1.000.000 új munkahely akkor lesz is!
    Csak a feje tetejére állt világ látja úgy, hogy kevesebbednek a munkahelyek!
    Csak figyeljétek a híradásokat! Ha ennyire elszaporodtak az állás halmozások, akkor ki és mire meri tépni a száját! Hát bele kell döglenie szegény képviselőinknek a sok melóba, még arra sem tud szegény odafigyelni, hogy a büdös Gyurcsányisták dupla költségtérítést számfejtenek nekik! Osztán meg jól beléjük is akarnak rúgni! Micsoda arcátlanság ez!
    Na kérem és hogy a nemzeti munkaprogram is be fog indulni, az biztos!
    Kérem szépen Nemzeti Munkahelyteremtő Bizottságok tanulmányozzák RECSK kibővítését. Az összes elégedetlenkedőnek, komcsi bűnösöknek és rakoncátlan kisebbségnek teremtenek tartós hosszútávú munkahelyet, garantál elbocsájtás nélküli szerződéssel!
    Erősen őrzött szögesdrótos kőfallal fogják védeni attól, nehogy fekete munkaerő behatoljon!
    A Gyöngyöspatai kiképzésen sikeresen vizsgázott Szebb Jövőért Polgári egyesület létszámát is jelentősen bővíteni kívánjuk, ugyanis velük fogjuk biztosítani a Rég Új folyamatosan növekvő Nagy Nemzeti Munkahely, és Munkás utánpótlást biztosító ZRT (Zárt Részvény Társaság) zavartalan működését!
    Tisztelt Hölgyeim És Uraim! Tisztelt Hölgyeim és Uraim!
    Arra az Én személyem lesz a garancia, hogy ezt a Nagy Nemzeti Elgondolást legalább 160 %-al túl fogjuk teljesíteni!
    Erre már nem is kell sokáig várni, mert Az Új Nagy Nemzeti Tervhivatal Már el is készíttette Dicső Új Magyarország Első Hároméves Tevét!
    Hajrá Magyarország! Hajrá Magyarok!
    Találd KI KI?
    lt!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +19 (27 szavazatból)
  9. Itt is el kell mondanom az “antilájkolóknak”, hogy Orbán elhajítja őket, mint egy szemetet, ha úgy gondolja, hogy már nem hasznosak számára. Ezért aztán nyugodtan NE értsék meg a másképpen gondolkodókat, hogy NINCS igazuk és, gondolkodás helyett legyenek csak “orbánfanok”. A kutyát sem érdekli.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +27 (33 szavazatból)
  10. bocsi ujfent

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (0 szavazatból)
  11. http://birkanep.blog.hu/2011/06/11/budos_birka

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +4 (4 szavazatból)
  12. El primer ministro madre pésimo niño campesino.
    (spanyol).
    :evil: :lol:

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +5 (7 szavazatból)
  13. A Mini Szterelnök munkahelyet ígért, azt szóval sem mondta, hogy ad érte fizetést. Vastagon érintett vagyok a témában. Talán túl cizellált vagyok, de ezek az intézkedések maximálisan kihagyják az emberi tényezőt. Hogy mi is emberek vagyunk, félelmekkel, aggódással, családdal, stb. Ez nem szerepel sehol. Beszélő szerszámok lettünk. Ha ez a program tényleg beindul, nagyon súlyos tragédiák várhatóak, mint ahogy a kilakoltatásoknál már nem egyszer megtörtént.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +31 (33 szavazatból)
  14. Akit érdekel:
    http://iwiw.hu/Tancsa.Janos/kepek/profil/kep/235678961?albumID=11805889&userID=12832536

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (1 szavazás)
  15. Kertészné Horváth Ilona

    Én már csak azt várom, hogy a nyugdíjasokat /akik már ténylegesen öregségi nyugdíjasok/ is előszedik, hogy ne ingyen kapjuk a nyugdíjat

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +14 (16 szavazatból)
  16. Na ja, fizetés nélkül, kényszermunkásokkal tényleg meglehet az 1 millió új munkahely. És TÉNYLEG nem ígérte, hogy ezek fizetős munkahelyek lesznek!
    Így persze elég lehet a megfelezett költségvetési keret: szállítás egyszer (csak oda) napi egyszeri híg akármi, többször használatos barakkok. A veszélyes hulladék ártalmatlanítására krematóriumok (Recsk MIKÉNTI bővítése nagyon nem mindegy!)
    Bartus úr, ez már inkább hajaz a führer nemzetiszocialista rendszerére, mint a duce fasizmusára!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +16 (18 szavazatból)
  17. Ez a bejárati kapu emlékeztet egy másikra. Már csak a felirat hiányzik.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +13 (13 szavazatból)
  18. Na és mi lesz a határon túliakkal, felesküdött magyar állampolgárok? Velük hogyan számol az ormány? Velük hogyan fizettetik meg meg a rájuk költött adóforintokat? Vagy ők kivételek? Lehet hogy ők lesznek a kápók…

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +18 (18 szavazatból)
  19. T. Kertészné, a nyugdíjasokat valóban elő fogják szedni. Előbb egészségügyi vizsgálaton esnek át (pályaalkalmassági vizsgálat), a legerősebbekből megalakítják a Sonderkommandókat, amelyek feladata – a költségvetés “egyensúlyának” és a fiatalok jövőjét felzabáló közellenség számának kívánatos csökkentése végett – a gázkamrák üzemeltetése és a krematóriumok működtetése lesz. Munkájukat pedig a nyugállományból visszarángatott szerencsétlen rendvédelmisek, valamint ezek segítői – Stubedienst, Blockaltester, Blockführer, stb. – fogják koordinálni és logisztikailag – bikacsök segítségével – vezetni.A közmunkaügyi államtitkár pedig néha meglátogatja őket, elismerő szavak kíséretében plusz adag ebédeket és bordélyház-belépőket osztogat majd.
    Hm. Ezért a “Szép új világ”-ért az ő új nemzedékével egyetemben ugyan érdemes volt ennyit dolgozni és kínlódni, hát nem?

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +10 (10 szavazatból)
  20. Mi a baj a közmunkával?Eddig is volt közmunka!Nagy a munkanélküliség,ezért van közmunka!Nem értem,hogy a közmunkáról mért pont a fassiszták jutnak eszetekbe!Az 1929 es Gazdasági világ válság után az Amerikai Egyesült Államokban nagy volt a munkanélküliség,ennek leküzdésére az USA elnöke Nagy közmunkaprogramot hirdetett.NEW DALE néven.És bevált a közmunkaprogramja!Ezt akarják most itthon is honositani.Semmi fasizmus nincs benne!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: -23 (33 szavazatból)
  21. A kényszermunkatáborba majd rabomobilon szállítják a zembereket a kényszermunkás rendvédelmisek. Aki esetleg ellenáll azt átadják a szebbjövőnek vagy a véderőnek. Ők tudják hogy csinálta Hitler, akinek a születésnapjlát már most is ünneplik.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +12 (14 szavazatból)
  22. Megkérek mindenkit, hogy nézze meg a vélemény rovatot, mert B.L. írt!!! Sürgős!!!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +3 (3 szavazatból)
  23. Kormányprogram: Arbeit Macht Frei!
    Újabb 600 000 ember a koncentrációs lágerekbe…

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +5 (5 szavazatból)
  24. Csak éppen, t. Marcy, nem egészen mindegy, hogy az állástalan mondjuk azért megvetett társadalom-kirabló utolsó szemét, mert diplomája mer lenni és volt pofája megélni az 50. évét is, vagy mert nem akar dolgozni, segélyből él. Az utóbbi az Arbeitslager-program során is megtalálja majd a módját az ingyenélésnek, az előbbi meg szedjen lószart, igaz? Esetleg rúgjuk seggbe nyilvánosan, netán a nemzet felemelése végett ajánljuk fel még használható szerveit exportra, nem?Esetleg gyártsunk belőle műtrágyát,nem? Végül is alacsonyabb rendű, hiszen képzett (ellenség), vén (jövőzabáló), stb. Miért nem döglött meg idejekorán? No, majd most!
    Remélem, érti: nyilván nem a munkával van a baj, hanem azzal, hogy a közmunka leple alatt az utolsót akarják rúgni a már amúgy is reménytelen helyzetbe taszítottakon!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +13 (13 szavazatból)
  25. Marcy, te tényleg ilyen vagy – vagy csak teszed magad?
    A világgazdasági válság mélypontján KÉTSZER annyi költségvetési forrást biztosított a Bajnai kormány közmunkások foglalkoztatására, mint az Orbán kormány idén. Erre van pofád a New Deal-re hivatkozni? Az azzal indult, hogy megfelezték az előző évi arra biztosított forrását?
    A rendelkezésre álló keret – és a részletszabályok (ingyenes szállítás: mivel? marhavagonnal?) ha 3 óránál több az utazás ingyenes szállás (miben? barakkokban?)
    MI tudjuk, hogy miről beszélünk, te meg olvasgass hozzá még egy picikét!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +16 (16 szavazatból)
  26. Egy kis ismertető:
    http://szolgalatinyugdij.com/az-orban-kormany-tervei/

    és a többi tanulságos cikk:
    http://szolgalatinyugdij.com/

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (0 szavazatból)
  27. Axl
    “súlyos tragédiák várhatóak, mint ahogy a kilakoltatásoknál már nem egyszer megtörtént.”

    És meg is fog. A legújabb népbetegség van kialakulóban: fizetési kilátástalanság esetén a saját lakás felgyújtása. Legalább heti eset egy eddig már van.
    Érdemes lesz számontartani a hetenkénti szaporodásukat, a tûzoltók munkájának kényszerû szaporodására és a társasház többi lakójának is kárára. Negatív hozamuk még az épületekben okozott kár, ami messze meghaladja az öngyilkos lakáseflgyújtók tartozásait.
    Ezekkel az esetekkel mit akar kezdeni az a kormány, amelyik Csányi óhajára (jelenleg kb. 160.000 milliárdos magánvagyonnal) törvényesítette a banki hitelszerzôdések egyoldalú módosítását 2001-ben?
    Az is az Orbán-kormány volt, és az is, aki most a devizahitelesek havi törlesztését a bankok egyetértésével pár évre jegelte. Anélkül, hogy a kamatos kamatokról bárki is nyilatkozott volna, de arról sem, hogy mennyi lesz az akkor esedékes kamatfelár. Az adósokra háruló plusz terheket így lehetetlen kalkulálni.
    Sokaknak marad továbbra is a kilátástalanság és az önpusztítás általi, önkezû kiszállás a terhek alól.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +12 (12 szavazatból)
  28. Czomba uram junius 14 tart a kényszermunkáról egy órás tájékoztatót az Inforádióban, itt még kérdezni is lehet tőle, NOSZA!!! http://www.inforadio.hu/arena/

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (0 szavazatból)
  29. Szervusz kekec!

    Tökéletesen egyetértek azzal , amit írsz!
    Én is szeretnék dolgozni, tisztességgel, becsülettel, de nem közmunkáról áhítozok!
    Aki mostanában keress munkát , Magyarországon, az tudja, hogy milyen nehéz mostanában!
    Amikor egy héten, 40 levelet ír egyik helyről a másikra és szinte még válaszra sem méltatják!
    Amikor az ember úgy érzi, hogy vége, nincs olyan munkalehetőség, ahova eltudna menni dolgozni, mert vagy létszámstop van , vagy a létszám telített!
    Sokan megfeledkeznek arról, hogy 28500 Ft-os szociális segély helyett , aki közmunkát köteles elvállalnia, kapni fog 31500 Ft-ot!
    A munkától nem félek, de akkor felteszem a kérdést, minek tanultam ennyit, ha takarítani fogok én is a többi diplomásokkal egyetemben?
    Az északi régióban hihetetlen milyen magasra szökött a munkanélküliség és én semmi reációt nem látok (ebben) hogy a közmunkával ellensúlyozni lehessen!
    Ha letelik a 2 hónap utána minden kezdődik elölről, nem lesz megoldva semmi sem!
    Mint a régi időkben, a magas beosztású rendőrtisztek gumibottal fognak vigyázzni a közmunkásokra!
    Belegondolni szörnyű lesz, hogy fogjuk egy páran érezni magunkat !
    Mint valami bűnözők, aki(k) egy felvigyázó emberke utasításait fogja lesni és végrehajtani!
    Erre azt tudom mondani, hogy borzalmas és agyilag még mindig nem fogtam fel, hogy ez valóság is lehet!
    Egyelőre nem sok esélyt látok arra, hogy junius 16-a után valami változás is lesz, a tüntetés után!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +6 (8 szavazatból)
  30. Egy kis érdekesség tőlem nektek!
    Egy érdekes számítást találtam !
    Döntsétek el, hogy igaz-e vagy sem!
    Aki nem dolgozik kap 28500,- ft-ot
    Ha dolgozik akkor 39000,- bruttó, ebből levonás 10% tb+nyugdíj 3.900,-
    Szja 16% 6240,- Kap:28860,-ft ot.
    Most itt jegyzem meg, hogy akkor nekem hogy jött ki a 31500 Ft-os közmunkáért járó bér!!?

    Foglalkoztatáspolitikai államtitkár azt mondta: az a cél, hogy jobban megérje dolgozni, mint felvenni a segélyt. „A szociális hálónak azokat kell védenie, akik valóban rászorultak, tehát önhibájukon kívül nincsenek munkára képes állapotban, de önmagában a segélyezés semmiképp ne legyen visszatartó erő. Azon dolgozunk, hogy minél több embernek tudjunk munkalehetőséget biztosítani, ha másképp nem, a közmunkaprogram keretében. Itt bőven százezres nagyságrendről beszélünk”

    Ha otthon van kap 28500 ft ot.Ha dolgozik kap 31500 ft ot.Akkor most mi éri meg jobban?
    A kormányunk azt mondja, hogy “közfoglalkoztat ási rendszer rendkívül sikeres lesz”!

    2012 évtől indul igazán a közmunka, akkor hallkan jegyzem meg, mikor mikor legyünk lelkesek: már az idén, vagy csak jövőre?

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +8 (8 szavazatból)
  31. Produktív munkát valóban ilyen helyen, rabruhában, moslék eledellel táplálkozva lehet kifejteni, gondolom a nem oly rég még “polgárosodni” kívánó fidesz első számú mintagazdaságát/lágerét építi. Nem tudom barbár ötletükön sírjak, vagy nevessek, bár a helyzet komolyságára való tekintettel inkább az utóbbi. (Nem?) kérdés, hogy egy újabb gesztus-e a jobbik felé, ha esetleg hatalomváltásra kerülne sor a jobbik irányában (I. ments!!!) – bár Orbán még a lelkét is képes eladni Vonának, hogy hatalmon maradhasson. A terep és a névsor már adott lesz számukra. Azt hiszem sokunknak a menekülés marad egyedüli alternatívaként… Mindezáltal kívánom: NE ÍGY LEGYEN!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +5 (5 szavazatból)
  32. ha a “közmunka” szükséges tevékenység, akkor hírdessék meg hogy a munkanélküliek és az álláskeresők megpályázhassák, ha minimálbérből nem lehet megélni akkor azt meg kell emelni, ha ezt nem tudja az állam akkor mondjon le a kormány mint alkalmatlan
    a rabszolgaság bevezetésével csak a gazdagok jövedelmei nőnek adómentesen mialatt az egyre növekvő munkanélkülieknek még a túlélés lehetőségét sem adják meg

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +8 (8 szavazatból)
  33. Marx és Engels szerint is a munka tette emberré az embert, s ebben valószínűleg nem tévedtek, ahogy sok másban sem.
    Egy korábbi kommentemben már leírtam, hogy komoly hasonlóság van Hitler Main Kampf című művében leírt programja és a fülkeforradalmárok programja között. Egy lényeges különbség azért van, amit figyelmen kívül hagyni nem szabad, mert a gyűlölködés tévútjára vezet. Ez pedig az, hogy a német munka-, illetve koncentrációs táborok a fajgyűlölő német nácik “végső megoldás” programja volt, aminek célja a zsidóság teljes, iparszerű kiírtása volt.
    A rendpárti autokraták elve az, hogy a gazdag azért nem gazdagodhat az általa meg kívánt gyors ütemben tovább, mert a társadalom nála alacsonyabb rangú tagjai henyélnek, lusták, ingyen élők, akik munka nélkül élik fel a nemzet vagyonát. Ez az a téveszme, amit a fülkeforradalmárok vallanak és ami áldásos médiatevékenységük révén már teret nyert a mai magyar közgondolkodásban, ami teljes egészében felörli a társadalmi szolidalitás még fellelhető maradványait is. Ezért lehetnek célszemélyek a nyugdíjasok, a rokkantak, a munkanélküli emberek, akiket mások nehézségei okának kiálltottak ki, miközben a gazdagokat segítő, támogató adórendszert vezettek be.
    A szolidalitásmentes társadalom nem ismeri a segélyt, nem fogadja el, hogy az egészségkárosodást okozó munkakörökben az átlagos nyugdíjkorhatárnál előbb használódik el az ott dolgozó szervezete, de érdekes módon elfogadja ugyan ennek az elvnek az alkalmazását a gyereket vállaló anyák esetében. Azért, mert önző és rövidlátó.
    A közmunka egyébként helyes dolog, de mint mindenben ebben a kérdésben is lényeges a mérték.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +11 (11 szavazatból)
  34. Tisztelettel!
    Mi is volt a MÁLINKI ROBOT? A mi közreműködésünkkel lerombolt ország visszaütött. Átvészeltük, talpra álltunk. Most, hogy kezdődött? A jobboldal a rendszerváltást azzal kezdte, hogy a gazdaságot szétverte, amibe a Boros hatásosan haladt az Antali úton. Következet egy baloldali újjá építés, Horn, bokros. Következet Or – bán. A lendületet vett gazdaság lelassult és megállt. Jött Megyesi, osztott, Ő is hitelből. Gyurcsány kezdte helyre tenni, de jött a válság. Majd Bajnai, mint jó gazdasági szakember átvészeltette velünk a válságot. Ő nem cicózott, hisz egy évre vállalta. Neki nem kellett népszerűnek lenni. Ő nem akart választást nyerni. Nos Az Orbán MÁLINKI ROBOTJÁT, hogy értelmezzük? Nem megszálló és mégis zabrál /a szegényektől/, szervezi “recsket”. Idegen szívűbb, mint a málinkisek.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +6 (6 szavazatból)
  35. Ilyen országban bűn gyerekeket szülni! Családtervezés csak olyan jogállamban lehetséges, ahol a kötelesség mellett jogok is vannak!
    Az pedig nálunk már nincs!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +5 (7 szavazatból)
  36. Marcy!
    Úgy felidegesítettél, hogy véletlenűl pozítívra tettelek, bocsájtsd meg, tévedtem, tekintsd tízszeres mínusznak!

    Te tényleg ennyire Hüje vagy?!

    Vagy csak teljesen tájékozatlan!

    Mindenesetre remélem majd a gáton foglak látni talicska fölé görnyedve, és közben hálaimába foglalod nemes vezíred nevét, a közmunk ilyetén feltalálójának!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +3 (7 szavazatból)
  37. Valamit még tisztázni kellene!

    Az eddigi magyar jogban a munkáért bér, fizetség jár!
    (Bár nem tudom, hogy ez most is így van-e?)
    A munka bérek, még vezérünk által is sokszor egyoldalúan emelt alsó határát is törvény szabályozza!
    Tehát ha a közmuna munka, akkor az teljes értékű munkaviszonyt kell jelentsen telses körű biztosítással, azért minimum a törvényben meghatározott bér jár!
    Tehát semmiképp nem segély, mert ha segély akkor annak nem lehet munkával ledodolgozandó ellenértéke.
    Vagyis, ha valakit segély helyett , vagy segélyért munkára kötelezek, akkor azt alkalmazom, tehát továbbiakban munkavállalónak kell tekinteni, és biztosítani kell számára a teljes munkavállalói jogokat!

    Na erre varjon gombot a nemzet rákfenéje! új latínul: Orbanicus Victorikus

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +7 (11 szavazatból)
  38. Kedves Gusztavnagy! Bocsáss meg, de leestem a fotelból a röhögéstől, amiért így kiakadtál. Annyira őszinte, mélyről jövő volt, de már felszáradtak a könnyeim és látom a monitort. A konkrét témához annyit tennék hozzá, hogy Marcy jószándékúnak de egy kicsit tájékozatlannak tűnik. Valahogy meg kéne neki világítani, hogy miért nem jó ez így. Ha simogatják az ember homlokát az jó, de ha olyan erővel teszik ezt, hogy lejön a bőr, az már nem annyira.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +2 (4 szavazatból)
  39. A kétkedők figyelmébe: http://nol.hu/belfold/kotelezo_kozmunka__orban_kerese_pinternek_parancs

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +2 (2 szavazatból)
  40. Túlragozzátok. Az egész a kiadáscsökkentésről szól és próbálják becsomagolni, hogy ne akadjanak ki a jobbérzésű hívek és kielégüljenek a jobbikkal kacérkodók is.
    Folyamatosan fogy az értéktermelő és nem a munkanélküli régiókban. Lábbal az általuk preferált “középosztály” szavaz.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +4 (4 szavazatból)
  41. Az Európai Unió tagállama vagyunk!AZ EU,és az ENSZ törvényeibe is ütköző cselekedett volna ha kényszermunka táborokat építenénk!A hágai Ember Jogi Biróság elítélné a kormányt! Tehát hülyeséget már ne beszéljünk!Jó,hogy nem népirtásról nem írtok!Az ENSZ és az EU,akkora szankciókat szabna ki a kormányra,hogy bele zöldülne!2011-et ne mossuk már össze 1931-el.Akkor se ENSZ,se az Európai Unió nem létezett.Igaz volt valami kis sz.r Népszövetség!De az nem ENSZ volt!Mst más világ van!Fasiszta Államról beszélni,amikor az Unió tagállama vagyunk,nevetséges!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: -2 (8 szavazatból)
  42. Szerintetek mit csinálna velünk az ENSZ,és az EU,ha tényleg kényszermunka táborokat csinálna a kormány?Egyből al hágai Ember jogi bíróság elé lenne citálva az egész bagázs!Akkor lennénk csak sz.rban ha kilépnénk az Unióbol ,de kkor is az ENSZ normákat be kell tartani.Ha nem akkor annak dzrva következményei lennének!Úgy,hogy ne aggódjatok a közmunkásokat nem fogják verni,és vas villával kergetni.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: -1 (7 szavazatból)
  43. Aki kételkedik abban, hogy ez fasiszta rendszer lesz: az próbáljon számolni!
    Hogy a francba akarnak többszázezer embert szállítani, utaztatni, szerszámokkal ellátni egy felére csökkentett keretből?
    Netán a Mi Vezénylő Csillagunk a szőlőbányák mellett némi részesedést szerzett egy kéziszerszámgyárban is, hogy ennyire fel akarja lendíteni azok használatát?
    A kifizetett nettó bérről meg kár vitatkozni: majd levonják az étkezés és őrzés költségeit, oszt jónapot.
    Igazán érdekelne, hogy aki szerint ezt túlzás fasiszta rendszernek nevezni, és elég hozzá a málenkij robot minősítés: az ő köreiben nem azonosítják egymással a totalitárius önkényuralmi rendszereket? Egyébként meg a koncentrációs táborok sem ELEVE népirtásra jöttek létre. Csak evés közben jött meg az étvágy.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +8 (10 szavazatból)
  44. Marcy, az EU egy töketlen kutya. Arra nem volt és most sem képes, hogy a saját hátsó udvarát rendben tartsa, onnét a veszett kutyákat kiirtsa, lásd Milosevics, évekig őrjönghetett, lásd Kadhafi, ha nincsenek amerikaiak, hónapok óta szarik Brüsszel fejére, hogy Asszadról már ne is beszéljek. Orbán Viktor meg egyáltalán nem fog látványosan elmenni egy asszadi-milosevicsi irányba, itt nem fogják lőni az embereket, hanem igazi geci-sunyi magyar módra szép lassan megfojtják még azt a keveset is, amiért élni érdemes, legalábbis értelmes embereknek. Kissé Belarusz íze lesz a dolognak, na és? Lukasenko tizenöt éve azt csinál, amit akar. Mi van akkor, ha uniós tagok leszünk? Ha van némi erőtlen fölháborodás, kicsit majd meghátrál, két nap múlva csinálja ugyanazt, kicsit másképp. Nem úgy lesz fasiszta, mint Mussolini állama, mert az legalább gazdaságilag működött, leszámolt a maffiával, és nem volt antiszemita, sokáig oda mentek tanulni a numerus clausus miatt a magyar zsidók. Orbánia ellenben gazdaságilag soha nem fog működni, a maffia már most is uralkodó tényező Pintérrel az élen, és előbb-utóbb a rezsimben megjelenik a nyílt antiszemitizmus. Elvégre Kövér László sem türtőztetheti magát ítéletnapig.

    VN:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +11 (11 szavazatból)
  45. Marcy, a kényszermunkára van törvény, rövid időn belül, mihelyt minden törvény végrehajtási rendelkezéseit kidolgozzák a kormány alkalmazni fogja.

    Kekec, ennek a kormánynak nem evés közben jött meg az étvágya, hanem egy híres szanatóriumban ötlötték ki egy páran gyógyszerhatása alatt.

    Ricsi, Kövér László egy első osztályú kiszolgálója volt a kommunista rendszernek, ezért nem várhatunk tőle semmi jót. Ha csak rajta múlna, szívesen felhasználná a magyar fiatalokat golyófogónak, nem akarom megnevezni kik ellen, nem is szólva az egyebekről.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (6 szavazatból)
  46. Ricsi-
    - az említett államfőknek semmi köze az EU-hoz, nem úgy, mint nekünk.
    Marcyval nem érdemes foglalkozni, ő erre, meg a minuszolgatásra van szerződve, gyorstalpalós kiképzése hiányos, zagyva, mint a megbízóké.
    Talán jobban kellene neki elmerülnie a XX

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (1 szavazás)
  47. Ricsi-
    - az említett államfőknek semmi köze az EU-hoz, nem úgy, mint nekünk.
    Marcyval nem érdemes foglalkozni, ő erre, meg a minuszolgatásra van szerződve, gyorstalpalós kiképzése hiányos, zagyva, mint a megbízóké.
    Talán jobban bele kellene merülnie a XX. század történelmébe, ha már az iskolában nem tanulta, azzal foglalkozon az ostoba levelezgetés helyett.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +2 (2 szavazatból)
  48. Jut eszembe MÉG EGY lehetséges magyarázat:
    Nálunk eddig azért nem voltak éhséglázadások (pedig már az Mszp kormányzat is nagyot szorított az egy család-egy segély elvvel) mert a cigányok elvállaltak feketén minden munkát (főleg az építőiparban) és legalább kajára jutott nekik (annyi amennyi)
    Ha ettől a piactól a kényszermunkával távol tartják őket, akkor (feltéve ha megindul az építőipar) felszabadul egy csomó segédmunkás helye, és a kettős magyar állampolgároknak tudnak munkát adni. Ez a naivabb elképzelés.
    Mert az állami rabszolga kereskedelemmel leszívni a sápot a piacról már nem ilyen jóindulatú – viszont benne van a pakliban. Gondolom állami rabszolgákat a politikailag megbízhatók fognak kapni.
    Állam bácsi már az Mszp kormányzat alatt is a legnagyobb (bér)rabszolgatartó volt, arról ugyanis keveset hallani (ha nem vagy az érintettekkel kapcsolatban) hogy az államigazgatás alsó szintjein már eddig is határozott – pár hónapos, 1 éves – munkaszerződésekkel foglalkoztattak nagy számban embereket, akiktől könnyű volt megválni – egyszerűen nem hosszabbították meg a szerződésüket.
    De legalább 8 órás munka volt és fizettek érte.
    A nagy humanizmustól csöpögve ezt általában a karácsonyi ünnepek előtt-alatt szokták közölni.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (3 szavazatból)
  49. Lehet vitatkozni közmunka nem közmunka,közmunkával csak a statisztikát lehet javítani.Piacképes munkahelyeket kell teremteni mert csak attól nő a gazdaság és attól gyarapodik a munkás ember,a többi csak nép ámítás.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +3 (5 szavazatból)
  50. A New Dale nem a szociális segély munkával történő ellentételezése!

    USA
    1933. New Dale (új irányvonal): Roosevelt amerikai elnök alatt valósul meg:Kiindulópont:
    2 a munkanélküliség 25%-os lett (12-15 millió fő)
    3 1932-es választások: Franklin Delano Roosevelt (36-ban, 40-ben, 44-ben is megválasztották)
    4 programja a New Deal à állami beavatkozással, szociálpolitikával kel kezelni a válságot
    Az állam közvetlenül mindenbe beavatkozik, bankzárlatot rendelnek el. Létrehozzák a tőzsdefelügyeletet, csak az életképes bankok működhetnek ez után.5 napos bankzárlat
    1 az újranyitást pénzügyminiszteri engedélyhez kötötte
    2 csak tőkeerős bankok maradtak a piacon
    3 inflációs politika: dollár nem volt kötve az aranyalaphoz
    4 értékpapír-kibocsátás
    Létrehozzák a Betegbiztosítási intézményt.
    Farmertámogatás: csökkentik a vetésterületeket, egy állami felvásárlást garantálnak. Mezőgazdaság
    1 fizettek a farmeroknak, ha csökkentették a vetésterületet vagy az állattartományt
    2 exportsegítés
    3 állami felvásárlások
    Az állam által finanszírozott beruházásokat hoznak létre. (Tenessi- völgy, Hoover- gát).
    Közmunkákat valósítanak meg. Keretszerződéseket kötnek a munkavállalókkal: munkanélküli segély, öregségi nyugdíj, munkavállalók jogai. (Manhattan ekkor épül: a legmagasabb épület versengése).
    Polgári Tartalék Hadtestet szerveznek (PTH): építőtábor: kapnak pénzt, szállást, egyenruhát, közmunkát. Polgári Tartalék Hadtest
    1 munkanélküliek à közmunka, illetve fizetést, szállást, étkezést, ruhát kaptak
    2 így tudtak vásárolni à hozzájárultak a termelőágazatok fellendüléséhez
    Ø az infrastruktúrát fejlesztették: utakat, kórházakat, hidakat, lakótelepeket építettek illetve környezetvédelmi beruházásokat is tettek
    Létrehozzák a Szövetségi Rendkívüli Segélyhivatalt. Szociálpolitika
    1 meghatározták a minimálbért, a maximális munkaidőt
    2 korlátozták a női- és a gyermekmunkát
    3 a szakszervezetek jogait bővítették, kollektív szerződéseket köthettek a munkaadóval
    Tisztességes verseny kódexe
    1 szabályozták az árakat, béreket
    2 felosztották a piacokat
    3 kényszerkartellezés: monopóliumokat fogja össze à csökken a verseny à csökken a termelés
    à csökkentették a versenyt, így a túltermelést is
    Külpolitika
    1 a válságot szolgálja
    2 egyenrangú szerződéseket kötöttek a latin-Amerikai országokkal, hogy megtartsák a piacokat
    3 1933: felvették a diplomáciai kapcsolatot a Szovjetunióval
    4 Európától elzárkóztak, mert a közvélemény az európai kapcsolatokat okolja a váláságért à izolacionizmus
    Közvélemény megnyerése
    1 szolgálja a rendszeres tájékoztatás a rádióban a válságkezelés eredményeiről
    2 „kék sas akció” à ilyen emblémával látták el a New Deal törvényei betartó cégek termékeit és propagálták ezek vásárlását
    Összegezve
    1 USA kilábalt a válságból
    2 Megőrizte polgári demokráciáját
    3 Lerakta a jóléti állam alapjait

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +6 (10 szavazatból)
Kapcsolódó cikkek

Az AN üdvözli McCain szenátor kijelentését 2014. december 4. csütörtök | Bartus László

A DK nem bojkottálja a Fideszt 2014. április 29. kedd | AN

Orbán Viktor szabadsága 2014. április 15. kedd

Gyurcsány és az Európai Egyesült Álmok 2014. április 14. hétfő

KOHÁNYI TÁRSASÁG LÉPJEN BE!
AP VIDEÓ - HÍREK A VILÁGBÓL
AP VIDEÓ - HÍREK A VILÁGBÓL
Szabad Magyar Tv
Szolgálati közlemény

Felhívjuk vendégbloggereink és olvasóink figyelmét, hogy az alábbi vendégblogok némelyikének legfrissebb posztjai, ill. linkjeik technikai okokból, rajtunk kívülálló, a WordPress.com által bevezetésre kerülő változások következtében nem jelennek meg. Ezért az érintett blog-dobozkák egyelőre üresek. A probléma megoldásán az AN munkatársai dolgoznak. Addig kérjük a bloggereink és olvasóink megértését és türelmét.

Áthidaló megoldásként, a helyzet rendeződéséig itt is felsoroljuk a kárvallott blogok linkjeit, hogy olvasóik mégis el tudják őket érni az AN-ről is:


Az AN szerkesztősége.
2015.03.23.

RSS e-Vitae
RSS kanadaihirlap
RSS torokmonika
Videók

videos