Ronai and Ronai
AMERIKAI

Az AN üdvözli McCain szenátor kijelentését 2014. december 4. csütörtök 17:38 | Bartus László

  • Nincs még hozzászólás
  • Print Friendly and PDF
  • Betűméret változtatás
Share
Az AN üdvözli McCain szenátor kijelentését

New York – Az Amerikai Népszava értetlenül áll a John McCain republikánus szenátor kijelentésével kapcsolatos magyarországi reakciók előtt. McCain szenátor semmi meglepőt vagy újat nem mondott. Orbán Viktort diktátornak nevezi már saját kollaboráns ellenzéke is, diktatúrájának jellegéről pedig korábban több nyugati lap is megírta, hogy Mussolini fasiszta államát idézi. Éppen ideje volt, hogy a nyugati demokráciák fajsúlyos politikusai közül valaki nevén nevezze Orbánt, aki azt hiszi, hogy a demokrácia hazug díszletei között következmények nélkül építhet egy nyíltan fasiszta államot. McCain szenátor kijelentésében legfeljebb a “neofasiszta” jelző kifogásolható, amelynek kicsinyítő hangzása van. Orbán nem csupán “neofasiszta”, hanem fasiszta diktátor. Nem jobb egyetlen más fasiszta diktátornál sem. Hogy fizikai erőszakot még nem használt, az ellenzéke szégyene: még nem volt rá szüksége.

John McCain szenátor kimondta azt, amit mindenki tud, mindenki gondol a demokratikus nyugati világban. Kijelentésének értékét emeli, hogy  nem a baloldal gonoszai közül nevezte valaki neofasiszta diktátornak Orbánt, hanem egy olyan konzervatív amerikai politikus, akit nagyon nehéz lenne lekommunistázni. Különösen annak a Fidesznek, amely tele van egykori kommunista karrieristákkal, Kövér Lászlóval az élen. Talán még a Békemenetnek is nehezére esne Bencsik András vezetésével kommunistának nevezni a vietnami háború hősét.

McCain szenátor kevés híján amerikai elnök lett, nem rajta múlott, hogy nem nyert. Az akkori közhangulat nem kedvezett neki. Lehet őt szeretni, vagy nem szeretni, azt viszont senki nem vonhatja kétségbe, hogy mértékadó és tekintélyes republikánus politikusról van szó, akinek véleményére oda kell figyelni, és súlya van a szavainak. Azt a hibát, csak egy Szijjártó Péter vezette külügyminisztérium követheti el, hogy diplomáciai botrányt kreál McCain szenátor véleménye kapcsán. Már az is nevetséges, ha a két nevet leírjuk egymás mellé: a keleti posztkommunista diktatúrákat éljenző Szijjártó és John McCain. A magyar reakció külföldön – különösen Amerikában – csak még nevetségesebbé teszi az országot. Vajon melyik diktatúra nem reagált volna ugyanígy? Melyik diktátor tányérnyalói nem sikongattak volna ugyanígy? A reakció csak igazolja az amerikai szenátor minden szavát.

McCain szenátor egyenességére jellemző, hogy amikor a mérgében kimondott szavaira rákérdeztek, nem kente el, amit mondott, hanem nyíltan vállalta, hogy Orbánt nevezte neofasiszta diktátornak. Majd vázlatosan meg is indokolta, mire alapozta a kijelentését. A felsoroltak olyanok, mint egy matematikai képlet, ahol az egymás alá írt tételeket összeadjuk, aláhúzzuk és beírjuk az eredményt. Ez az eredmény pedig formailag egy fasiszta diktatúra, amelynek létrehozója egy fasiszta diktátor.

Magyarország még mindig nem akar szembenézni saját helyzetével. Orbán műellenzéke is visszafogottan fogadta az amerikai szenátor kijelentését, mert nem képes különbséget tenni a fasiszta államszervezet és a nácizmus, a totális diktatúrák között. Magyarországon még a Horthy-rendszert is sokan csak tekintélyelvű rendszernek nevezik, és nem tartják fasiszta országnak, holott fel sem merült, hogy a “keresztény-nemzeti” kurzus leváltható lett volna, politikai gyilkosságokat követtek el, munkaszolgálatra küldtek embereket és már a német megszállás előtt is tömegesen halálba küldtek zsidókat. A hivatalban maradt törvényes magyar kormányzó által kinevezett kormány küldött csaknem félmillió embert haláltáborba és a náci Németország mellett harcoltak az utolsó pillanatig. Orbán létrehozta egy fasiszta állam jogi kereteit, megszüntette a liberális demokráciát, felszámolta a hatalmi ágak megosztását, a fékek és ellensúlyok rendszerét, korlátozta a sajtószabadságot, a véleményszabadságot és a vallásszabadságot, magát leválthatatlanná tette, és az ország vagyonára rátette a kezét. Elkezdte a fasiszta államok korporációs rendszereinek kiépítését, a közmunkára épülő “munkaalapú” fasiszta állam működtetését.

A fasiszta állam kiüresített demokratikus díszletek között működik a kollaboráns ellenzék jóvoltából. A díszletekre csupán azért van szükség, mert Orbánnak kell az Európai Unió pénze, és azt nem tudja kiváltani a keleti és arab diktatúrák pénzével. A nyugati demokráciáknak nem kötelességük eljátszani, hogy ebből semmit nem vesznek észre, miközben Orbán nyíltan (szavakban és tettekben is) tagadja a demokratikus értékeket, a nyugati demokráciák követelményeit. Orbán pávatáncnak nevezett képmutatása, amikor dörgölőzik a Nyugathoz, ha pénzt szimatol vagy elveszítheti a nyugati demokráciák polgárainak pénzét, inkább bosszantó és szánalmas kívülről nézve, mint hihető.

John McCain mondta ki először az igazságot, amelyet az Amerikai Népszava négy éve folyamatosan ír, de követni fogják majd egyre többen. Orbán rendszere ma már nyitott könyv mindenki számára, csupán azt nem döntötték még el, hogy mit kezdjenek vele. Ebből a szempontból nagyon fontos volt, hogy John McCain felhívta a figyelmet arra, hogy Magyarország a világ békéje és biztonsága szempontjából is stratégiailag fontos hely, mert a demokráciának hazudott és a Nyugat által finanszírozott diktatúra sokak számára vonzó lehet, és a korlátozott jogfosztáson alapuló elnyomás megfertőzhet más országokat is. Veszélyesebb, mint a nyílt diktatúrák, mert másnak mutatja magát, mint ami, és ha nem mondják ki a jellegét, eljátszhatja a felháborodását, ha diktatúrának nevezik.

Ebből a szempontból is igaza volt McCain szenátornak, és csak remélni tudjuk, hogy az új budapesti amerikai nagykövet cáfolja majd a személyével kapcsolatos aggodalmakat, és felnő ahhoz a feladathoz, hogy egy fasiszta diktátor országába érkezik, aki Amerika ellenségeivel paktál, miközben a NATO és az EU tagjaként szidalmazza és gyalázza a közös európai és transzatlanti értékeket. Az megnyugtatónak látszik, hogy érkezése után is helyén marad André Goodfriend eddigi ügyvivő, aki eddig profi módon képviselte Magyarországon az amerikai és a demokratikus világ értékeit és érdekeit. Ezt igazolja az is, ahogyan kiállt amellett, amit McCain szenátor mondott, és nem kért bocsánatot az igazság kimondása miatt.

Az Amerikai Népsszava üdvözli McCain szenátor kijelentését, és azt várja mind az Egyesült Államoktól, mind az Európai Uniótól, hogy ne járja tovább Orbánnal a pávatáncot, hanem e felismerés és kijelentés tartalmának megfelelően viselkedjen és bánjon Orbánnal, a fasiszta diktátorral. Úgy viszonyuljon hozzá, ahogy egy fasiszta diktátorhoz kell.

VN:F [1.9.3_1094]
Értékelés: 4.5/5 (179 szavazatból)
VN:F [1.9.3_1094]
Értékelés: +228 ( 320 szavazatból)
Az AN üdvözli McCain szenátor kijelentését, 4.5 out of 5 based on 179 ratings

Címkék:, , ,

  • Nincs még hozzászólás
  • Print Friendly and PDF
  • Betűméret változtatás
Share
Kapcsolódó cikkek

Orbán Viktor szabadsága 2014. április 15. kedd

Gyurcsány és az Európai Egyesült Álmok 2014. április 14. hétfő

Rendkívül feszült a viszony a sógorokkal 2014. április 13. vasárnap

Ismét kétharmada lett a Fidesznek 2014. április 12. szombat

KOHÁNYI TÁRSASÁG LÉPJEN BE!
AP VIDEÓ - HÍREK A VILÁGBÓL
AP VIDEÓ - HÍREK A VILÁGBÓL
Szabad Magyar Tv
Szolgálati közlemény

Felhívjuk vendégbloggereink és olvasóink figyelmét, hogy az alábbi vendégblogok némelyikének legfrissebb posztjai, ill. linkjeik technikai okokból, rajtunk kívülálló, a WordPress.com által bevezetésre kerülő változások következtében nem jelennek meg. Ezért az érintett blog-dobozkák egyelőre üresek. A probléma megoldásán az AN munkatársai dolgoznak. Addig kérjük a bloggereink és olvasóink megértését és türelmét.

Áthidaló megoldásként, a helyzet rendeződéséig itt is felsoroljuk a kárvallott blogok linkjeit, hogy olvasóik mégis el tudják őket érni az AN-ről is:


Az AN szerkesztősége.
2015.03.23.

RSS e-Vitae
RSS kanadaihirlap
RSS torokmonika
Videók

videos