Ronai and Ronai
AMERIKAI

Az ATV meghamisította Kertész Ákos mondatát 2013. november 16. szombat 22:18 | AN

  • Hozzászólások(59)
  • Print Friendly and PDF
  • Betűméret változtatás
Share
Az ATV meghamisította Kertész Ákos mondatát

Budapest – Az ATV  meghamisította Kertész Ákos mondatát. Kertész Ákos az Amerikai Népszavában megjelent cikkében azt írta, hogy “a magyar genetikusan alattvaló”. Az ATV november 15-i híradóiban az író mondatát úgy idézték, hogy “a magyar genetikusan alávaló”. A két kifejezés tartalmi különbsége jogosan veti fel a szándékosság kérdését is, ha a csatorna nem igazítja helyre a tévesen idézett mondatot.

Az ATV november 15-i korai és késő esti híradójában is tévesen idézték Kertész Ákos vitatott mondatát (19 perc 10 másodpercnél látható a tudósítás). Kertész Ákos egy hosszú levél logikai levezetésének részeként azt íra, hogy a “magyar genetikusan alattvaló”. Az ATV híradói ezzel szemben azt híresztelték, mintha Kertész Ákos nem alattvalói attitűdje miatt kritizálta volna a magyarokat, hanem genetikusan alávalónak nevezte volna őket. Annak ellenére, hogy a csatorna korábban még tudta, hogy a Kossuth-díjas író “alattvalót” mondott, és nem “alávalót”.

A tévedés súlyosan módosítja Kertész Ákos mondatának tartalmát. Az “alattvaló” és az “alávaló” közötti tartalmi különbség teljesen más színben tünteti fel az író személyét, a szóban forgó cikket, valamint emigrációjának okát is. Az alattvalói attitűd nem becsmérlő megállapítás, hanem lehet jogos kritika. De a magyar népet alávalónak nevezni, durva sértés lenne. Kertész Ákos ilyet nem mondott.

A tévedés a két szó tartalma közötti különbség miatt akár szándékos hamisítás látszatát is keltheti, ha nem igazítják helyre. A “magyar genetikusan alávaló” mondat hatásvadásznak tűnő módon torzítja el Kertész Ákos politikai menedékjogának megítélését. Az ATV hamis színben tüntette fel Kertész Ákost és emigrációjának okát is. Ezzel a szócserével a szélsőjobboldal által indított hecckampányt felülmúlva rágalmazza meg az írót olyan szöveggel, amit nem is mondott.

Ha a szócsere csupán tévedés, és nem szándékos lejáratás, amely arra irányul, hogy hangulatot keltsen az író és az őt befogadó Kanada ellen, akkor a tévedést a csatornának helyre kell igazítania. Ha ez nem történik meg, akkor felmerül a gyanú, hogy az ATV a nézők manipulálásának céljával tüntette fel Kertész Ákost ilyen rossz színben, és ellensúlyozni akarta, el akarta venni a kanadai politikai menekültjog megadásának tényében levő kritika élét.

VN:F [1.9.3_1094]
Értékelés: 4.9/5 (52 szavazatból)
VN:F [1.9.3_1094]
Értékelés: +80 ( 84 szavazatból)
Az ATV meghamisította Kertész Ákos mondatát, 4.9 out of 5 based on 52 ratings

Címkék:, ,

  • Hozzászólások(59)
  • Print Friendly and PDF
  • Betűméret változtatás
Share

59 Reader’s Comments

  1. Kertész Ákos azt mondta “”"a magyar genetikusan alattvaló”"”

    én azt mondom a magyar genetikusan alávaló. És ebben az atv -nek IS nagy szerepe van.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +45 (53 szavazatból)
  2. Ez a hamisítás kezdettől fogva jelen volt a hazai médiában, mintha zsurnalisztáink nem is ismernék a két szó közti a különbséget. Ha ez nem tűnt fel korábban az ATV munkatársainak, annál nagyobb szégyen nekik. A szándékosságot jóindulatúan fel sem tételezem róluk, csak a színvonaltalanságot.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +15 (23 szavazatból)
  3. Remélem, hogy valahonnan átvették és nem ellenörízték a forrást.
    Ez ugyan a professzionalitás csödje lenne, de még mindíg megmenthetné a helyzetüket.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +8 (14 szavazatból)
  4. Az ATV! A nagy átverő csatorna! Ahol a pártatlanság már el sem várható. Az ember ha ránéz a képernyőre, már tudja kitől mit várhat.
    Hazudnak reggel, délben,és este.
    Kálmán Olga a kitüntetett, akitől el vannak ájulva egyesek, és nem győzik kitüntetni…Hát van is miért…
    Még ilyen kollaboráns kártékony csatorna nincs másik. A többi legalább nem bújik álarc mögé. Ezek meg az egyszerű embereknek úgy adják el magukat, mintha….balosok lennének. Pedig csak a baloldal elárulói…
    Mintha ez már nem is lenne újdonság napjainkban.Annyi árulást láttunk már, hogy meg vagyunk edződve..Sajnos.
    Ehhez is lassan szoktatták a jó népet, mint minden más aljassághoz.
    Lassan eljutok oda, hogy se látni, se hallani nem akarok semmit, ami ezektől jön…

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +27 (43 szavazatból)
  5. Kálmán Olga nagyon határozottra van sminkelve…
    hahaha

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +9 (13 szavazatból)
  6. nemzeti szagú lócitrom

    Aki ma Magyarországon él és az itt élők között mozog, az tudja miről van szó.
    Alattvalók, ahogyan alávetik magukat az elmebeteg viktátor akaratának, ezért mazochisták.
    Alávaló ahogyan egymással és a körülöttük lévőkkel bánnak, ahogyan egymáshoz és önmagukhoz viszonyulnak. Lásd hajléktalankérdés pl.
    Ez a mindennapokban szintén tapasztalható.
    Kertész Ákos kimondta azt, amit sokan gondolnak.
    Kéri László is kimondta: a lakosság 90% a gazdasághoz analfabéta.
    1:19-1:44
    http://www.hir24.hu/belfold/2013/11/14/kocosfogu-remsegnek-neveztek-selmeczit/
    Ez is igaz.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +30 (34 szavazatból)
  7. Ami kimaradt..
    Az ATV felzárkózott nálam a jobberek bunkó, fasiszta propaganda terjesztői közé.
    A magyar Népszavában a könyvégetésnél azt írtam, hogy hányszor akarják még megölni Radnótit?
    Itt ennél a témánál adja magát a kérdés. Hányszor akarnak még a lelkébe taposni Kertész Ákosnak?
    A szégyentelenek.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +27 (37 szavazatból)
  8. Az “alávaló” átír mindent.
    Az egész történetet átírja.
    Amíg nincs konkrétum, addig a szó “alávaló” legyen egy kvázi “fegyvernek LÀTSZÒ tárgy”.
    Aztán majd kiderül, hogy csak annak látszik-e vagy valóban fegyver.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +13 (13 szavazatból)
  9. A magyar genetikusan alávaló – jelentette ki az ATV Hiradója tegnap este. Mire azonnal ezt az e-mailt küldtem nekik.
    .
    “Néhány perccel ezelőtt, 22,15 órakor a hírekben a hírolvasó azt olvasta be, hogy Kertész Ákos annak idején egy cikkében azt írta, hogy a magyar genetikusan alávaló.
    .
    Nem ezt írta, hanem azt, hogy a magyar genetikusan alattvaló.
    .
    Mi szükség volt erre a hazugságra?”
    .
    Szerintem az ATV részéről ezt teljesen tudatos volt. A két kifejezés tartalma annyira különböző, hogy ezt nem lehet véletlenül összekeverni. Ezt csak szándékosan lehet.
    .
    Természetesen nem igazítottak helyre semmit. Ezek után tessenek eldönteni, hogy az ATV-nak hol a helye a magyar média szemétdombján.
    .

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +45 (47 szavazatból)
  10. Az “alattvaló” és az “alávaló” nem rokonértelmű szavak. Nem lehet elnézni. Szándékos szócserére tippelek.
    Annak ellenére tippelek szándékos szócserére, hogy tudom, a magyar médiában sokszor használnak rosszul szavakat, sokszor mondanak más értelmű szót, mint amit kellene (pl. ácsorog és ácsingózik, többször hallottam már, pedig mást jelent egyik és mást a másik).
    Legalább a médiának kellene pontosan fogalmazni, szóban és írásban is, mert sokak számára példaként szolgál a média szóhasználata.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +21 (23 szavazatból)
  11. Ezek mindenre képesek. János, esztergomi érsek mondatában ma kirakják az írásjeleket így, holnap úgy és letagadják utána mind a kettőt.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +15 (17 szavazatból)
  12. Különbség a kettő között? Lőrincze Lajos csókoltat mindenkit. Amúgy az ATV. igen eldugta az eseményt.(8.mp). Amely orgánum ,pénzt kap a hatalomtól,( nem csak a gyülekezettől) , az így fog viselkedni.Hát vegye már észre mindenki, hogy itt nem kilóra, hanem dekára meg lehet venni embereket.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +29 (29 szavazatból)
  13. Kedves Laci ! Te jóindulatú vagy mi meg tudjuk hova züllött az ATV. Kálmán Olgs gyébként egy felkészületben buta tyúk, jogi és gazdasái kérdésekben egyaránt. Marad neki a bulvár. A höly persze úgy el van ájulva magától meg a kitüntetéseitől hogy fel sem tűnik neki a saját együgyüsége.
    Kedves Laci! Megkövetlek mert a klubrádióval kapcsolatban nem hittem neked. ma már tudom van az a pénz amiért pálfordulnak. Sajnálom a pénzt amit támogatásukra költöttem.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +25 (33 szavazatból)
  14. Én ezen nem vitatkoznék.
    Az ATV olyan, amilyen. Aki ebből a forrásból szerzi az alapvető információit, annak teljesen mindegy, hogy szemantikailag miben különbözik a két szó.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +11 (15 szavazatból)
  15. Forog a gyomrom. Megnéztem az atv híradóját. Nagyon régen nem néztem. De most kíváncsi voltam. Ilyen manipulatív, ravaszul megszerkesztett műsort a hírtv is megirigyelhetne. Azon gondolkoztam, hogy Jaksity Kata hogy bírja gyomorral. Van az a pénz amiért mindent lehet vállalni? Közel lakik selmeczi g.-hoz. Lehet, hogy fertőzött levegő van a gazdag telepen? A németh család vezette tv… Az emberek arra adták valamikor németh sándornak a milliárdokat, hogy ISTEN országát építse. Ehelyett fidesz ország szószólója.”"” Istenem adj a magyar embereknek bölcsességet, hogy felismerjék a gonosz munkáját.”"”

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +22 (26 szavazatból)
  16. Az emberek arra adták valamikor németh sándornak a milliárdokat, hogy ISTEN országát építse

    Egyszerű: a pénz lett az istene.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +23 (23 szavazatból)
  17. Számit?
    Nem számít.
    Itt már semmi nem számít.
    És ha mindegy , akkor mindegy…

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +10 (10 szavazatból)
  18. Kedves drserva,

    ezt nézd meg: http://444.hu/2013/11/15/ha-olga-kimosolyog-a-kameraba-akkor-neked-lottek/

    :))

    VN:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +5 (7 szavazatból)
  19. az ATV azért alávaló csatorna kálmánolga és rónaiegon zászlóshajókkal, mert a hírtv szintjére züllöttek, akkor, amikor lenne jelentösége, hogy milyen színvonalon müködnek. “választási kampány van” és ök leplezetlenül besoroltak a fidesz mögé, igaz fügefalevélnek az mszp-együtt-et használják. ócskák, szellemtelenek, megalkuvók. vagyis alávalók. azt nem tudom, genetikailag-e. valószínüleg nem így születtek, csak menet közben lettek ilyenek. ismét tisztult a kép? újabb emberek szeméröl esett le a hályog. ha igen, akkor jól haladunk.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +15 (21 szavazatból)
  20. Aki az ATV-ből akar tájékozódni, annak régen rossz. Azért ilyen alávalóságot nem feltételeztem a csatornáról.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +7 (9 szavazatból)
  21. ” De a magyar népet alávalónak nevezni, durva sértés lenne.”
    ————-
    Akkor a magyar nép durván megsértette magát. Hadd öntsek tiszta vizet a pohárba a magam egyszerű módján.
    .
    A./// Igyekszem nem elfogult lenni még azokkal szemben sem akiket nagyra becsülök vagy szeretek. Ez nem azt jelenti, hogy belerúgok mielőtt dicsérem de látni próbálom a hibáikat is. Kertész Ákos genetikusan alattvalónak nevezte a magyarokat.

    Ez helytelen, ezt nem lett volna szabad mondania.

    Ezen a fórumon ezt már megvitattam másokkal, vesztettem a vitában, de akkor is azt mondom, hogy ilyen nincs. – – De, ugyanezt mondta Kertész Ákos is és visszavonta a kijelentését.

    Ha valaki helyesbíti a saját kijelentését, akár visszavonja akár bocsánatot kér, az illetőt tovább ekézni, nemcsak gonosz dolog de igenis alávaló. Azok az alávalók akik nem tudtak neki megbocsájtani és tovább gonoszkodtak vele.

    De miért? Azért mert csak ebbe az egy szóba tudtak belekötni, és tudták, hogy minden egyéb dologban tökéletesen igaza van.
    Tehát bár Kertész Ákos ezt nem mondta róluk de ők maguk adták tanújelét, hogy alávalók.

    .
    B. /// Most meghamisították a szavait, ez is alávaló dolog.
    .
    C./// Tovább szemétkednek vele még azután is, hogy menekültként befogadta Kanada.
    Talán több online lap is így írta, én most csak ezt találtam.

    http://www.blikk.hu/blikk_aktualis/menekult-lett-kertesz-akos-2221815

    “ Kertész esete így más a kanadai hatóságok előtt, mint a szintén menekültkérelemért folyamodott, de hazaküldött romáké. Az írónak ugyanis elhitték: a vele szembeni előítéletek és erőszak esetén az állam nem lépne fel. „

    D. /// A Kossuth díj visszavonása. Alávaló, ostoba, aljas dolog alávaló emberektől alávaló kormányzattól, és azok alattvalóitól.

    Kertész nem azért kapott Kossuth díjat amit a jövőben fog írni és mondani, nem megelőlegezett bizalom volt hanem azért kapta amit már megírt. Az pedig változatlanul megvan és értékes, azt nem vonta vissza és nem írta át.

    Ha egy sportoló aranyérmet nyer akkor bármit mond vagy tesz utána, az számon kérhető. De az aranyérmét nem veszik vissza.

    De miért akarták visszavenni? Mert Kertész egy elismert Kossuth díjas író és a magyarokról alkotott igaz és lesújtó vélemény illetékes szájból egy köztiszteletnek örvendő Kossuth díjas személtől jött. Így logikus volt a számukra, hogy degradálják a megbecsült személyt, hogy kijelenthessék, hogy az írását nem kell komolyan venni, hiszen nem elismert személytől ered.

    De bizony igen. Ez a tettük is alávaló volt.

    .
    D. Magyarország Orbán autentikus romboló vezetésével az összes nemzetközi listán, legyen az gazdasági, politikai egyre kúszik lefelé. Azaz a lista aljára való, azaz beszéljünk magyarul, alá-való.
    .
    Itt kedves magyar honfitársaim Kertész Ákos szavait meghamisítva saját magatokat minősítettétek alávalónak és ezen tetteiteket látva azt kell, hogy mondjam amit tettettek az bizony alávaló dolog volt.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +13 (21 szavazatból)
  22. Helyesbítés, elrontottam a betűjelöléseket kétszer írtam D pontot. Elnézést kérek, nehéz ebben a kis hozzászóló kockában áttekinteni a hosszabb hozzászólást.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +3 (5 szavazatból)
  23. Valahogy úgy kezdődött, talán másfél éve, mikor leváltották a Dési urat. Egyre többször fogalmazódott meg bennem a gondolat: ” Hogy lehet így tálalni egy hírt, hiszen így hamis!”
    Sajnos, azóta néha úgy érzem, hogy direkt fideszül beszélnek. Először én is tévedésnek és véletlennek tulajdonítottam, de egyre többször fordul elő. Manapság nagy dérrel dúrral elmondják a fidesz szóvivők mondatait, szinte beégetik az emberek tudatába, majd szinte suttogva mondják : “Mondta xy.”
    Meg is jegyeztem valakinek, hogy fidesz propaganda megy az ATV-ben ezzel a módszerrel.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +10 (14 szavazatból)
  24. A minimumok minimuma lenne, hogy egy Kossuth díjjal (is) kitüntetett író írását pontosan idézzék.
    A filoszemitizmusát sokszorta hangoztató legnagyobb kisegyház ez esetben egyébként is egyesre vizsgázott, mert amikor egy ténylegesen üldözött, hazáját féltő, szerető ember mellett kellett volna kiállnia, meg sem mukkant.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +4 (8 szavazatból)
  25. Az ATV az utóbbi időben manipulál, de itt nagy valószínűséggel csak ugyan olyan pongyolaság történt, amit mostanában nap, mint nap elkövetnek. Híján vannak a magyar nyelv kellő ismeretének, felületesek és figyelmetlenek.
    Ugyan ebben a hírműsorban viszont biztos, hogy manipulálták azt a hírt, ami arról szólt, hogy Gyurcsány Ferenc beperelte Hoppál Pált. A DK közleményéből kihagyták azt a markáns megfogalmazást, hogy 2006-ban a FIDESZ által irányított puccskísérlet zajlott, s kétszer elmondták Hoppál vádjait, Hoppál pedig záró momentumként, még élőszóban is elmondhatta azokat újra.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +11 (15 szavazatból)
  26. drseva
    “Kálmán Olgs gyébként egy felkészületben buta tyúk, jogi és gazdasái kérdésekben egyaránt.”
    -
    Azer ez elég kemény!
    Hogy csalódtunk a KR-ban és az ATV-ben, és K.O.-ban, azer én nem hiszem, hogy buta és felkészületlen lenne.
    Lassan mindenki beáll a sorba……mindenkinek van családja, csekkjei, netán még dossziéja is Felcsúton….
    -
    Egyenként fogunk levadászni benneteket – mindannyiunkat, akik kilógnak a sorból és kérdezhetjük egymást miért hagytuk, hogy így legyen?!
    Tudom, mert a Gyurcsány….

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +9 (13 szavazatból)
  27. A manipulatív hírszerkesztés a tulajdonos lényéből fakad, annak felfogását tükrözi, hinti szerte-szét. A Hit Gyülekezete manipulálja a hinni akaró embereket, tehát erkölcsi mércéjükbe lazán belefér a hírszerkesztés manipulálása.
    Régen irritál, hogy egy-egy “kritikát” úgy vezetnek be, hogy a “kritizálandó” eseményt újra, és újra hosszan bejátsszák, majd egy félmondatos megjegyzést fűznek hozzá. Amióta az ATV műsora létezik, ez a manipuláció egyre jobban elhatalmasodik. Napjainkban egészen durva formát ölt. Csak figyeljük meg K. O. elsikkasztott, fel nem tett kérdéseit, de akár a hirtelen leléptetett riportalanyok utolsó néhány mondatát, amely a riportalany valódi mondanivalóját megvilágítja.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +7 (11 szavazatból)
  28. Öreg pg
    Valószínű ez azért van, mert K.O csak azt kérdezi meg ami “az anyukáját érdekelné”. Ennyi.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (5 szavazatból)
  29. Az Öreg pg-vel értek egyet.
    .
    A csatorna szellemiségét a tulajdonos határozza meg.
    Németh Sándorról pedig tudjuk, hogy kicsoda.
    .
    Vagyis a tömegtájékoztatást teljes egészében, kivétel nélkül a fidesz határozza meg.
    .

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +2 (6 szavazatból)
  30. Eagle pontos leírásához egy adalék: Kertésztől visszavonják, a masszívan nyilas, Goebbels rajongó Nyírőt a házelnök magasztalva temeti és beemelik a tantervbe.
    Azt ATV minőségéről sokat elárul a legutóbbi Voksban a beszélgetés Hofmannal és az osztrák tudósítóval. Az utóbbit örömmel átvenné az autóbuszos tévéje.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (5 szavazatból)
  31. Reggeltől estig megy az atv-ben a kormány hírdetése; “csak Magyarországon van 20%-os rezsicsökkentés, Magyarország jobban teljesít.
    Ebből is látszik amit észre kell venni.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +3 (7 szavazatból)
  32. Idéznék agy másik hsz.-mből:”…szeretném minden érdeklődőnek feltenni a kérdést, hogy meg tudná-e fogalmazni, hogy az mszp és az e-14 milyen országot akar megvalósítani? Három pártról bioztosan lehet tudni, ez pedig a fidesz, a jobbik és a DK. De az mszp és az e-14 se hús se hal, zavaros szólamok tömkelege. Az előző három pártról tudom, kiket képvisel. A jobbik a nácikat, a fidesz a horthy rendszer restaurációjáról álmodozó úri magyarországot, a DK egy nyugatos polgári demokráciát képvisel. Az mszp és e-14 kit képvisel, mit képvisel?”
    Ezek alapján végkép nem értem az ATV sztár riportereit,vendégeit, véleményformálóit több kérdésben sem. Ha annyira pártatlan közszolgálatiak, amit egy demokrácia szólásszabadsága és egy jogállam sajtószabdsága alpján képviselnek, akkor mi a jó francért egy zűrzavaros pártszövetséget favorizálnak és állítják be a demokrácia megváltójaként? Ha a szólás-és sajtószabadság megalkuvásmentes követői, akkor miért csinálják a híreket, miért ferdítenek, miért próbálják egyirányba terelni a nézeteket? Csak emlékeztetnék drágabolgárúrra és a többiekre, amikor Kertész Ákos mondatait kritizálták, hogy ezt nem lett volna szabad mondania, micsoda dolog, hogy a magyar röfög és dagonyázik a diktatúra pocsolyájában, stb.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +6 (10 szavazatból)
  33. Az ATV már jóideje nem az, aminek látszik…

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +6 (6 szavazatból)
  34. EdCarping 2013. november 17. vasárnap 07:51
    “nagy valószínűséggel csak ugyan olyan pongyolaság történt,”
    Nekem ez meglehetős optimizmusnak tünik.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +2 (2 szavazatból)
  35. Eagle
    2013. november 17. vasárnap
    01:50
    *
    Keress meg emailben.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (0 szavazatból)
  36. Teljesen egyértelmű, hogy szándékosan cserélték ki a szavakat. Kálmán Olga minden esetben több oldalas előzményeket is átnéz, mielőtt meghívja a pácienseket. Nem lehet feltételezni, hogy képtelen volt elolvasni egy egyszerű tőmondatot.
    Kétezer évvel ezelőtt Jézus már felhívta a figyelmünket arra, hogy a képmutató keresztények roszabbak az istentagadóknál, mert nehezebb ellenük védekezni.
    A módszert átvette az ATV is? Régi trükk a képmutatás, de úgy látszik sokkal több pénz járna érte, mint a 30 ezüstpénz.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +3 (3 szavazatból)
  37. "tisztelhölgyeimésuraim"

    .
    .
    Okosok !
    .
    Mondjatok már legalább még egy médiumot, amiből a baloldal képes minimálisan megbízható – de legalább a szájízének megfelelő – információkhoz jutni. Nem fogtok tudni. Az 1-2 baloldali-liberális média és a rengeteg álsemleges, valójában jobboldali, de legalábbis jobbra hangolt csatorna között óriási és áthidalhatatlan szakadék tátong.
    Hát akkor legalább a tehetséges Kálmán Olgát hagyjátok békén a maga – mindenki másnál is megtalálható – hibáival együtt !!! Szálljatok le róla, mert a végén két szék közé eshettek…
    Különben is, az az érzése támad az embernek ettől az . e g y . i d ő b e n . jelentkező, szinte . ö s s z e h a n g o l t . ö s s z ű z . láttán, hallatán, hogy valaki(k) mos, a . v á l a s z t á s o k . rohamos . k ö z e l e d t é v e l, a sarokba szorított vendégei közül elégelte meg az ügyes riporter-műsorvezető ténykedését és így – hátulról mellebe – a saját közönségén keresztül próbálja meg ellehetetleníteni. Nagyon az a benyomásom, hogy az oszd meg és uralkodj nagymestere, a fid SS állhat emögött az akció mögött is…
    .

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (5 szavazatból)
  38. Az ATV gazdája, Németh Sándor még a 2010-es választások előtt nem sokkal üzletet kötött ki-az-az-orbánnal. Amiből nyilvánvalóan következik, hogy az illegitim orbán birodalom udvari médiájának része lett. És a szélsőjobbosok nagyon sikeresek a szemfényvesztés terén (is): a vakon hinni akaró, illúzió-függő népek folyamatosan beszopják, hogy az ATV az ellenzéki (“baloldali”, “demokratikus” – halálra is röhögöm magam e jelzők hallatán) média része. (Elképzelem, ahogy a fidesz-jobbik is szétröhögi magát.)
    .
    Kálmán Olga meg olyan tehetségtelen, hogy egy rendes, nem politikai hatalom által kézivezérelt, szabadabb piacról megélni kényszerülő médiumnál esélye sem lenne. Csak bele kell nézni a fejlett világ csatornáiba: CNN, BBC, stb. Kálmán Olga olyan mesterkélt, olyannyira átlátszóan, hamisan játssza a szerepét, hogy az már fáj, ha látom-hallom véletlenül. De 2010 óta már véletlenül se nézek fidesz birodalmi médiát. Azelőtt is kirázott a hideg az ATV egyéb műsoraitól is, mint pl. az öreg macsók klubjának verbálmaszturbációjától, úgyhogy 2010 előtt se sűrűn néztem bele. Így elmondhatom: engem speciel nem ért veszteség.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +3 (7 szavazatból)
  39. @Gonoszka

    Akkor adminnal kell beszélnem.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (1 szavazás)
  40. Én már értesítettem tegnap admint.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (1 szavazás)
  41. Kedves Olvasóm, lám, az “tisztelhölgyeimésuraim” háborgása bizonyítja azt, amit állandóan mantrázok: 2002-2010 között pontosan ezt tanították meg velem azok, akikről azt hittem, hogy “mieink”: csak hódolat illet, nem bírálat. Aki bírálni merészel, az csak ellenséges ügynök lehet.
    .
    Köszönöm a kedves kommenttársnak, hogy újabb igazolást adott állításaimhoz.
    .
    A magyarországi “baloldal” pedig pontosan ilyen, “minimálisan megbízható – de legalább a szájízének megfelelő – információkkal” bűvészkedő médiát érdemel. Bár a “megbízható” jelzővel vitáznék, mikor most Kertész Ákos kapcsán vitathatatlanul, és valószínűleg szándékosan hazudott “baloldali” rajongótáborának a képébe. Is.
    .
    És ha egy médiumot egyszer hazugságon kapunk, akkor annak a hitelességéről többé nem beszélhetünk.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (4 szavazatból)
  42. Eagle, ( http://nepszava.com/2013/11/magyarorszag/az-atv-meghamisitotta-kertesz-akos-mondatat/comment-page-1#comment-323185 )
    A komment szerkesztőablakának a jobb-alsó sarkában lévő, pontocskák alkotta háromszögben ha lenyomod az egérgombot, és húzod lefelé, akkor a szerkesztőablak növelhető. Legalábbis Firefox böngészőben.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (2 szavazatból)
  43. @e-Vita

    Igen, köszi tudom, de akkor is kicsi marad, közben szerkesztem és a részletek elkerülik a figyelmem. Majd megírom MSWordbe és copy pastezem legközelebb.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (0 szavazatból)
  44. Pereljétek be őket! Vagy Ti vagy Kertész Imre.
    Aztán az ítéletet ide kitenni, a pénzt pedig az oldal működtetésére befizetni.
    Gyurcsány se véletlenül és jópofaságból perel, eddig már több milliót nyert, ami ment a DK számlájára. A fél kampányunkat ezek a görények (mármint a fidesz potentátjai) fogják finanszírozni. :)

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (3 szavazatból)
  45. Sajnálom, de némileg osztanom kell kedvenc tv adóm bírálóinak véleményét…egy júniusi adásban a mindet tudó sőt mindent jobban…Ungvári Tamás ezt bírta mondani:

    „Ungvári Tamás ATV Kálmán Olga vendége:

    Ungvári Tamás:

    Megjelenés ideje: 2013.06.19.

    “A kortársi leírásokban azt látjuk, hogy a(z) Izrael megalakítása után minden harmadik ember aki oda került az holokauszt túlélő tehát a kemencék mellől a koncentrációs táborokból csonttá soványodott emberek mentek oda, ezek közül ..majdnem fél milliónál is több magyar, akik nem tudjuk, hogy kik voltak akik túlélték..de mindenesetre tudjuk, hogy egy hatalmas kolónia született…ott éppenséggel Izraelben ”

    Tényleg?

    Elvittek Magyarországról 450 00 embert és közülük 500 000-nél is több ment a még nem létező Izraelbe?! Hogyan állíthat ilyet egy felkészült, feltehetően zsidó..ember.

    p.s.
    a koncentrációs táborok 1945 tavaszán szabadultak föl.. Izrael állam 1948 május 15.-én alakult meg.

    Bár kértem Ungvári Tamást korrigáljon, nem tette meg… Azóta volt Kálmán Olga vendége, de nem tisztázta vele, ezt az eget verő hazugságot, mellyel a széljobbantoknak adott muníciót a hazudozásaikhoz..

    Géza Fispán

    Tisztelt Ungvári Úr!

    Kérem adjon magyarázatot erre:

    Ungvári Tamás
    http://www.youtube.com/watch?v=l1jBiqVV1_k
    …Továbbiak

    Megjelenés ideje: 2013.06.19.

    Ungvári: ez egy nagyon tudatos provokáció volt
    http://www.youtube.com
    Ez egy nagyon tudatos provokáció volt — mondta Ungvári Tamás az ATV Egyenes Beszéd című műsorában azzal kapcsolatban, hogy a Jobbik anticionista csoport lét…

    Ungvári Tamás megosztott egy hivatkozást.
    június 20.
    Tegnap az Egyenes beszédben arról beszéltem Kálmán Olgának, hogy a Parlamentben anticionista csoportot próbált szervezni a Jobbik. Ezt szégyenletesnek tartom. Ime itt a link az ATV-hez

    http://atv.hu/cikk/video-20130619_ungvari_tamas

    http://www.atv.hu/belfold/20130909-ungvari-tamas

    Most miután mások is beszéltek vele azt írta, hogy kórházban van de “szakembereket ” kért föl a dolog tisztázására…ama nehéz művelet megmagyarázására hogyan lehet 450 000 -ből elvenni 500 000-et..

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (1 szavazás)
  46. Szerintem nem kell perelni, lehetne annyi jóérzés mindkettő érintettben, hogy magába száll és beismeri, hogy hülyeséget mondott..és kész. Melyikünk nem mondott már olyat ami nem volt valóság, Nehéz beismerni, nehéz..De sokkal jobb érzés, mint a görcsös ragaszkodás egy hazugsághoz…azt hagyjuk meg a jobbantoknak.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (1 szavazás)
  47. Aki nem ismeri a két szó közötti különbséget, az ne nevezze magát újságírónak.

    Ha a hírfelolvasó (?) “bakizott” és nem vette rögtön észre a hibáját, akkor is lett volna mód a korrigálásra – ugye, ilyenkor rá szoktak szólni a “fülére”, és legalább a híradó végén helyesbíthetett volna. Vagy akár a következő műsor vezetője…

    Sajnos, minden jóindulatom ellenére a szándékosságot vélem felfedezni. És ez több mint szomorú, ez gyalázatos.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (0 szavazatból)
  48. Kedves Amőba, lehet, hogy csak nekem nem világos: hogy jön ide Kertész Imre? Bár tudjuk, hogy a világegyetemben minden mindennel összefügg, de azért vannak fokozatok.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (1 szavazás)
  49. Szeretném tisztelettel megkérdezni: Mitől ellenzéki TV az ATV? Mert bizony szerintem nem ellenzéki, hanem bújtatott FIDESZ szócső. Mert ,ha igazi ellenzéki TV lenne , bizonyára nem kapna állami hirdetéseket. Vagy rosszul látom? Mintha valaki fontos személy azt mondta volna, ha tehetné az ellenségeit…szóval nem babusgatná…Na és Kálmán Olga tevékenysége mennyire ellenzéki? Ott ülhetne a magas széken , ha ellenzéki lenne? Bizonyára nem. Egy rossz szó Kálmán Olgától a Kormányfőre és vélhetően , talán már közmunkásként láthatnánk viszont. Kálmán Olga ezt szeretné ? Bizonyára nem? De valljuk be kiszeretne egy átlagnál jobban fizető állásból kipenderedni? A magyar ember bizonyára nem. Vélhetően ezért is alattvaló. Beosztott. Ügyes. Túlélő. Menekülő, majd hirtelen hátrafelé nyilazó. Olyan akinek ma már több a tölténye mint tegnap. Igy harcra fel. Vagy puskát lábhoz! Éljen a nemzeti egység, a megbonthatatlan, egy a pártrendszer! Ja az már elmúlt? Bocsánat.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (1 szavazás)
  50. Fispán Géza
    .
    - Ez úgy van, hogy Ungvári Tamás ugyan történész, de jó eséllyel, NEM a modern kori Izrael és a Közép- Kelet a szakterülete. Így legfeljebb nagy vonalakban ismeri, mi van ott.
    .
    Persze ez nem magyarázza, hogy lesz a 450.000 elhurcoltból (amelyekből nagyobb része eleve odalett), plusz később vagy 100.000 fejbelőttből (azaz, 100%-arányban elhalálozottból) 500.000 BEVÁNDORLÓ.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (0 szavazatból)

Írja meg véleményét!

 
Kapcsolódó cikkek

Újra meghamisította az ATV Kertész Ákost 2013. november 18. hétfő | AN

Kertész Ákost befogadta Kanada 2013. november 14. csütörtök | AN

Nemcsak a 6-os karton hamisítvány 2013. november 4. hétfő

Németh Sándor próbálta eltüntetni a nyomokat 2013. október 30. szerda | AN

KOHÁNYI TÁRSASÁG LÉPJEN BE!
AP VIDEÓ - HÍREK A VILÁGBÓL
AP VIDEÓ - HÍREK A VILÁGBÓL
Szabad Magyar Tv
Szolgálati közlemény

Felhívjuk vendégbloggereink és olvasóink figyelmét, hogy az alábbi vendégblogok némelyikének legfrissebb posztjai, ill. linkjeik technikai okokból, rajtunk kívülálló, a WordPress.com által bevezetésre kerülő változások következtében nem jelennek meg. Ezért az érintett blog-dobozkák egyelőre üresek. A probléma megoldásán az AN munkatársai dolgoznak. Addig kérjük a bloggereink és olvasóink megértését és türelmét.

Áthidaló megoldásként, a helyzet rendeződéséig itt is felsoroljuk a kárvallott blogok linkjeit, hogy olvasóik mégis el tudják őket érni az AN-ről is:


Az AN szerkesztősége.
2015.03.23.

RSS e-Vitae
RSS kanadaihirlap
RSS torokmonika
Videók

videos