Ronai and Ronai
AMERIKAI

Videó: Németh Sándor leleplezi önmagát 2013. október 28. hétfő 0:42 | AN

  • Hozzászólások(81)
  • Print Friendly and PDF
  • Betűméret változtatás
Share
Videó: Németh Sándor leleplezi önmagát

Budapest – Németh Sándor, a Hit Gyülekezete vezető lelkésze az általa főszerkesztett Hetek című újságban azt állította, nem vásárolt államtitoknak minősülő iratokat. Az alábbi videó cáfolja Németh Sándor állítását. A felvételen Németh Sándor azt mondja, hogy beazonosíthatóan Bartus László állítólagos beszervezési aktáját és titkosszolgálati dossziéját megvásárolta. Ezek a birtokában vannak, és gondoskodott arról, hogy valamilyen formában nyilvánosságra kerüljenek. A videón kijelenti, hogy ezekben az iratokban államtitkok vannak, amelyekért börtön jár. A Hetek cikke érthetetlen módon megvédi a Gój Motorosok által Bartus Lászlóról nyilvánosságra hozott 6-os kartont, amelyről kiderült, hogy hamisítvány. A rendszerváltás óta ez az első hamis 6-os karton, ami nyilvánosságra került. Németh Sándornak azt kell eldöntenie, mikor nem mondott igazat: az alábbi videófelvételen, vagy akkor, amikor az állambiztonsági adatok megvásárlását tagadta.

Németh Sándor Hetek című újságja az alábbi kérdést tette fel saját főszerkesztőjének: “Vásárolt-e Ön államtitoknak minősülő dokumentumokat az elmúlt években?” Németh Sándor válasza: “Természetesen nem.”

Németh Sándor válasza ellentétben áll azzal, amit az alábbi hatperces videón ő maga mond. A felvétel 2012. augusztusában egy szlovákiai karizmatikus keresztény konferencián készült. Németh Sándor egy istentiszteleten a prédikációja részeként mondja el a titkosszolgálati dokumentumok megvásárlásának történetét..

Akadály esetén  itt is megtekinthető (kérjük minél több helyre feltölteni, hogy ne lehessen kiirtani az internetről:

[https://www.youtube.com/watch?v=iLdIwAL7pF8]

Németh Sándor a videón Bartus László újságíró beszervezési aktájának és titkosszolgálati doissziéjának megvásárlásáról beszél. A szövegből egyértelműen azonosítható az általa feltételezett ügynök személye. A Hetekben megjelent cikk pedig megerősíti a Hit Gyülekezete vezetőjének Bartus Lászlóra vonatkozó ügynökvádját. Németh Sándor a cikkben azt állítja e váddal kapcsolatban, hogy “ez a feltételezés, konkrét dokumentumok nélkül, már jó ideje szélesebb körben megfogalmazódott Bartus Lászlóval kapcsolatban”. Ezzel szemben a valóság az, hogy Németh Sándoron kívül ezt a hamis vádat soha senki nem fogalmazta meg Bartus Lászlóval kapcsolatban.

Németh Sándor a fenti videóval és a Hetekben tett ellentétes nyilatkozatával kapcsolatban két lehetőség közül választhat: vagy börtönbe megy, vagy az istentiszteleten elhangzott hazugsága miatt lelkészként hiteltelenné vált, erkölcsileg megsemmisült. Azt állítja magáról,  hogy a politikai alvilágban állambiztonsági anyagokkal üzletelt, tisztában volt azzal, hogy ezzel bűncselekményt követ el, mégis tudatosan vállalta. Ha utólag letagadja is a vásárlás és az államtitkok birtoklásának tényét, lelkipásztorként és egyházi vezetőként nem működhet tovább úgy, mintha semmi sem történt volna.

Mi lehet az igazság?

Ha az igazság az, amit Németh Sándor a videón mond, akkor börtönbüntetés jár neki. Azokért a bűncselekményekért, amelyekkel megvádolja saját magát, akkor is börtönbüntetés jár, ha az általa megvásárolt dokumentumok igaziak, és akkor is, ha azok közokirat-hamisítás útján jöttek létre. A hamisított közokirat felhasználására irányuló előkészület is egy évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő. Ha nem igaz, amit Németh Sándor a felvételen meggyőzően, és minden részletre kiterjedően elmond, akkor egy istentiszteleten hazudott. Ez legalább akkora bukás egy karizmatikus keresztény gyülekezet vezető pásztora esetében, mint az általa elmondott bűncselekmények elkövetése.

Németh Sándor a videón több ezer ember előtt istentiszteleten beszél. A titkosszolgálati dokumentumok megvásárlásának története a prédikáció része. A szöveg Pál apostoltól és Ézsaiás prófétától származó bibliai idézetek között hangzik el. A Hit Gyülekezete tanítása szerint a prédikátor Isten beszédét mondja. A Szentlélek szól általa. Amit mond, azt Isten tekintélyével mondja. A Szentlélek jelenlétében a prédikátor nem hazudhat. Ha Németh Sándor egy igehirdetés keretében azt mondja, hogy államtitkokat tartalmazó titkosszolgálati anyagokat vásárolt, akkor a Hit Gyülekezete tanítása és a bibliai normák alapján azt az állítását igazságnak kell elfogadnunk. Annál is inkább, mert a történetet életszerűen mondja el. Ha Németh Sándor az istentiszteleten, prédikáció közben, a Szentlélek jelenlétében, Isten tekintélyével hazudott (ahogyan azt a Hetek cikkében állítja magáról), akkor karizmatikus tekintélye, pásztori szolgálata teljes mértékben hiteltelenné vált. Ha lehet a Szentlélek kenete alatt hazudni, akkor semmi nem igaz abból, amit mond.

Mi a jogi helyzet?

Ha igaz, ami ezen a videón elhangzik, akkor Németh Sándor súlyos bűncselekmények elkövetését ismerte el. Ha igaz, amit a videón állít, akkor Magyarország negyedik legnagyobb egyházának vezetője, az ATV közvetett és tényleges tulajdonosa, a politikai alvilágtól állambiztonsági iratokat vásárolt. Saját elmondása szerint ezeket birtokolja. A videón azt állítja, hogy ezek államtitkokat tartalmaznak. Mivel tudomása szerint ezért börtön jár, más módon gondoskodik arról, hogy a megvásárolt információk nyilvánosságra kerüljenek. Ha Németh Sándor valóban elkövette azt, amit ezen a videón állít, akkor minősített adattal (államtitokkal) való visszaélés bűncselekményét követte el, amelynek büntetési tétele a Btk. 221. §-a szerint 3 évig terjedő szabadságvesztés.

Ha Németh Sándor az egykori állambiztonsági szolgálatok iratanyagába tartozó dokumentumokat vásárolt, akkor a 2003. évi III. törvény 11. § (6) pontja szerint jogellenesen birtokol a Levéltár (ÁBTL) illetékességi körébe tartozó iratot, amellyel a jogosulatlan adatkezelés, a különleges személyes adatokkal való visszaélés, illetve az államtitoksértés bűncselekményét valósította meg. Ennek büntetési tétele 3-tól 5 évig terjedő szabadságvesztés. Ha Németh Sándor hamisított iratokat vásárolt, akkor a Btk. 274. §-a alá tartozó bűncselekményt követett el. Ez kimondja, hogy aki hamis közokiratot készít, vagy közokirat tartalmát meghamisítja, hamis vagy hamisított, illetőleg más nevére szóló valódi közokiratot felhasznál, bűntettet követ el, és három évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő. Aki a bűncselekményre irányuló előkészületet tesz, vétség miatt egy évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő. Németh Sándor a videón bejelentette, hogy gondoskodott az általa megvásárolt titkosszolgálati adatok nyilvánosságra hozataláról. Ez előkészületnek minősül. Ha ezt valóban megtette, a törvényben foglalt előkészület bűncselekményét valósította meg.

Ha Németh Sándor igazat mond a videón, akkor mindenképpen szabadságvesztés büntetéssel járó bűncselekményt követett el: ha az általa megvásárolt titkosszolgálati iratok igazak, akkor is, ha hamisítottak, akkor is. A kettő együtt is lehet igaz, mert az állítólag megvásárolt titkosszolgálati dossziében lehetnek valódi állambiztonsági dokumentumok, miközben Bartus László állítólagos 6-os kartonja hamis. A Gój Motorosok által nyilvánosságra hozott, “Énekes” fedőnevű ügynökről szóló egyéb állambiztonsági iratok lehetnek hitelesek. Miközben Bartus László 6-os kartonja hamis. Az “Énekes” fedőnevű ügynök létezhetett, csak az nem Bartus László volt.

Hogyan kerülnek ide a Gój Motorosok?

A Németh Sándor által alapított és főszerkesztett Hetek című lap cikke megvédi a Gój Motorosok által nyilvánosságra hozott, Bartus László állítólagos ügynökmúltját bizonyító 6-os karton valódiságát. Erre semmi szüksége nem lenne. El is határolódhatott volna Bartus László és a Gój Motorosok vitájától. De nem ezt tette, hanem a Gój Motorosok által nyilvánosságra hozott rágalmakat terjesztette. Védelmébe vette a hamisítványt, és a Gój Motorosok érvelésével azonos indokkal igyekezett magyarázni a dokumentum védhetetlen ellentmondásait. Éppen úgy beszélt róla, mintha az irat a sajátja lenne.

Mészáros Imre, a Goj Motoros Egyesület vezetője azt állította, hogy a hamis kartont ismert és megbízható baloldali személyektől kapta. Azzal bízták meg, hogy hozza nyilvánosságra. A kartonról Varga László történész, levéltáros azt közölte, hogy “az ominózus 6-os karton egyértelműen hamisítvány”. Az állambiztonsági iratok másik szakértője is azt válaszolta, hogy ez “a 6-os karton hamis, ez bombabiztos”. A rendszerváltás óta ez az első hamisított 6-os karton, ami nyilvánosságra került. A bemutatott 6-os karton szimpla adathamisítási bűncselekmény. Az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára hivatalosan közölte, hogy Bartus Lászlóról a hálózati nyilvántartásokban semmiféle adat nincs. A hamis kartonon szereplő adatok nem felelnek meg Bartus László 1984-ben létező adataival.

A Hetek ennek ellenére azt állítja, hogy a Gój Motorosok hamis kartonja igazi, mert “a dokumentumon szerepel a dosszié átadásának két dátuma is – 1989, illetve 2004 –, ami tehát önmagában igazolja, hogy a napvilágra került irat nem 1984-ben készült, hanem legkorábban 2004-ben, ezért szerepelnek benne az akkori állapotnak már megfelelő adatok”. Ez azonban képtelenség. 2004-ben nem készíthetettek 1984-es beszervezésről szóló 6-os kartont, amelyen a 2004-es állapotnak megfelelő adatok szerepelnek. Ráadásul még ez sem igaz, mert az adatok egy része a 2004-es állapotnak sem felel meg. Az  MSZMP például 2004-ben már nem létezett. 2004-ben nincs értelme az olyan pártállami megkülönböztetésnek, hogy mi volt az illető a “felszabadulás előtt és után”. 2004-ben nem gyártottak visszamenőleg 6-os kartonokat. Egy 2004-ben készült 6-os karton csak hamisítvány lehet. Ez ráadásul nem is az eredeti 6-os karton űrlapjára készült, és nem is hasonlít arra.

A Gój Motorosok vezetője és a Hit Gyülekezetéhez tartozó újság is arra hivatkozik, hogy Bartus Lászlóról azért nincs adat a Történeti Levéltárban, mert a rendszerváltás után átvett ügynökök anyaga nem került a levéltárba. Ezzel azt sugalmazták, hogy Bartus László jelenleg is aktív titkosszolgálati munkatárs. Ez az állítás összhangban van azzal, amit Németh Sándor a videófelvételen mond. Ha így lenne, az államtitok lenne. De szerintük a 6-os karton 2004-es bejegyzése is ezt bizonyítja. Csakhogy Hack Péter, a Hit Gyülekezete diakónusa, aki szakértőként a Hetek cikkében is megszólalt, maga is résztvett annak a törvénynek a vitájában, amely a diktatúra volt ügynökeiből lett jogállami hálózati személyek nyilvántartásáról rendelkezett. A törvény azt írta elő, hogy a volt állambiztonsági ügynökök aktáit le kell zárni, a rendszerváltás után átvett ügynökökről másik nyilvántartást kell vezetni. A diktatúra volt ügynökeit nem az állambiztonsági nyilvántartási kartonjain vezették tovább. Eredeti 6-os kartonon ezért 2004-es bejegyzés nem lehet.

Egyelőre nem világos, van-e kapcsolat Németh Sándor videón beígért leleplezése és a Gój Motorosok által nyilvánosságra hozott hamis 6-os karton között. Nem lehet tudni, hogy a Németh Sándor szerint általa megvásárolt beszervezési karton és titkosszolgálati dosszié azonos-e azzal, amit Mészáros Imre a Gój Motorosok vezetője kapott azzal a megbízással, hogy hozza nyilvánosságra azokat.

Az ügynek nincs vége

Bartus László feljelentést tesz ismeretlen tettesek ellen közokirat-hamisítás miatt, és erre tesz javaslatot az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárának is, mert a levéltár adatállományában szereplő nyilvántartási- és dossziészámokat írtak egy hamis kartonra. Feljelentést tesz ismeretlen tettes ellen állambiztonsági iratok jogtalan birtoklásának gyanúja miatt a Németh Sándor videón elhangzó szöveg alapján. Feljelentést tesz ismeretlen tettesek ellen minősített adatokkal való visszaélés gyanúja miatt Németh Sándor videón elhangzó beszéde alapján.

Bartus László rágalmazásért, a jó hírnévhez való jog megsértése, valamint a nem vagyoni kár megtérítése miatt pert indít Mészáros Imre, a Gój Motorosok vezetője, Németh Sándor, a Hit Gyülekezete vezető lelkésze és a Hetek című újság szerkesztősége ellen. A Hetek című lappal szemben sajtóhelyreigazítási pert is indít, ha nem közli a hamis állításokkal kapcsolatos helyreigazítási kérelmet.

Az újságíró nyilvánosságra hozza az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára által végzett átvilágításának eredményét is. A tény, hogy a róla szóló adatokat az ÁBTL kiadja Bartus Lászlónak, közvetve bizonyítja, hogy soha nem volt ügynök. A törvény szerint volt hálózati személyek nem tekinthetnek be állambiztonsági információkba.

Bartus László felszólítja Németh Sándort, ha van a birtokában bármilyen bizonyíték arra vonatkozóan, hogy ő ügynök volt, akkor azt hozza nyilvánosságra, de ne sugalmazzon, ne rágalmazzon. Ha ilyen bizonyítéka nincs, akkor vonja vissza a hazugságait és kérjen bocsánatot mindenkitől.

A hatályos jogszabályok szerint törvényi feltételei vannak annak, hogy valakit ügynöknek lehessen nevezni. Ezeknek a kritériumoknak Németh Sándor és a Gój Motorosok ügynökvádjának egyetlen részlete sem felel meg. Egyetlen apró bizonyíték sincs arra, hogy Bartus László ügynök lett volna, az ellenkezője viszont bizonyított. Németh Sándor légből kapott feltételezései ügynökvádak megfogalmazására nem adnak jogalapot.

VN:F [1.9.3_1094]
Értékelés: 4.3/5 (70 szavazatból)
VN:F [1.9.3_1094]
Értékelés: +84 ( 104 szavazatból)
Videó: Németh Sándor leleplezi önmagát, 4.3 out of 5 based on 70 ratings

Címkék:, , , , , ,

  • Hozzászólások(81)
  • Print Friendly and PDF
  • Betűméret változtatás
Share

81 Reader’s Comments

  1. girbegurba: Az idézet Rejtő Jenőtől való. Hát az attól függ ki a beküldő.
    közérdekű: Rettenetesen boldog vagyok, hogy el tudok számolni kettőig. Igaz, már John Fowler is megmondta, hogy egy okos embert legfeljebb kétszer lehet becsapni. A nigériai csalók nemrég találták ki ezt a módszert, mert bármilyen hihetetlen is, ez is az ő művük. Most nem az emberek kapzsiságát, hanem végtelen hiszékenységét és segíteni akarását lovagolják meg. Az eredmény ugyanaz. A hiszékeny ember ráfázik, a csalók meggazdagszanak.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +13 (13 szavazatból)
  2. Van még egy nagy különbség a pénznyerős levelekhez képest: itt egy ismerős/barát eredeti email címről érkezik a levél és a válasz is. Ami sokkal hihetőbbé teszi az egészet. Feladót hamisítani könnyű, de a válaszlevél már bizonyíték a mailboxhoz való hozzáférésre. Ez nem ugyanaz, mint egy totál ismeretlentől kapni levelet. Mindegy, ne offoljunk, azért írtam, hogy senki ne járjon pórul. Mint látható, túl későn, de lehet, hogy még más is küldött volna.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +3 (5 szavazatból)
  3. Tegyük élhetővé !

    Még Mindszentek elött kiderülhet Németh Sándorról , hogy III/III ügynök volt, vagy más disznóság…?? Ki fogja tartani a Vasárnapi szent beszédet a Hitben akkor?????
    Hogy viselik ezt el a Hit hívők ? Furfang-kormány államosítja a Hitet ?
    Jön a Németh Sándor botrány?

    Hasonlóan , mint Schmitt Pálnál? Előre megtervezve , mint az ütemezett diploma botrány esetében?
    Mindent a maga idejében..
    Felső III/III-as ügynökök tesznek tönkre magasra kapaszkodott közép ügynökféléket? Vagy valami hasonló? Aljas játék, o.Viktor (gyanúsított) az osztó, az ügynök akta szorongató , a kis huncut szájnyalinkázó ?
    Megrendezett Nagy-agyar szappan-opera , nyer a gátlástalanabb, a lapokat elöbb teregető .
    Ámen ?

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: -2 (14 szavazatból)
  4. Németh Sándorról nem mondanék véleményt, de Hack Péterért aggódom. Neki tudnia kell, mit jelentenek azok a jogi nyelven értelmesnek tűnő szavak, hogy társtettes, meg bűnsegéd.
    Nem tudom, hogy ez ügyben megszólalt-e, és az óvatossága vagy a megfontoltsága vajon mit fog tanácsolni neki. Persze saját ügyében az ember nem mindig képes logikusan gondolkodni, de én nem egy hebehurgya alaknak láttam sose.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +10 (14 szavazatból)
  5. Úr Isten, mi ez a kavarás? Miért szeretné Németh kicsinálni ennyire Bartus Lászlót? Ezek szerint lemaradtam valamiről. Csak nem a Hitgyülit kritizálta Bartus? Mert ez már elég lenne a gyülinél egy “véres” bosszúra, ahogy hallottam a mendemondákat, sztorikat vagy miket…

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +10 (18 szavazatból)
  6. DeeDee: Kezdek megijedni. Az általad idézett cikkben a hitgyülisek állítólag sokszor elmondták a következő jókívánságot: “A Fidesz-nek minden tevékenysége legyen átkozott, sikertelen, szerencsétlen, érje utol romlás, halál és pusztulás kezük minden munkáját.” Ez úgy tűnik 100%-osan beteljesül. Még az is lehet, hogy a magyar focira is ez vonatkozik?

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +11 (21 szavazatból)
  7. német egy szinten a bőrbugyis mészárossal. és ez “valamilyen” egyházi vezető? milyenek lehetnek akkor a hívek? bocsánat, csak hangosan gondolkodom…
    kovácsúr

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +3 (15 szavazatból)
  8. DeeDee
    2013. október 28. hétfő
    23:27
    Ha ez igaz, akkor ez bűnözök gyülekezete

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +11 (23 szavazatból)
  9. Még midig döbbenten ülök! Biztos, hogy minden sora igaz ennek a cikknek?! Hozzáteszem, Németh Sándor nekem unszimpatikus, de ez tényleg durva!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +8 (16 szavazatból)
  10. Kicsit el vannak tévedve a Népszavánál. Ebből a videóból az a tanulság, hogy Bartus egy patkány, nem egyéb.

    Itt az ideje annak, hogy B László nyomorúságos tevékenykedése egyértelművéváljon mindenki előtt. jelesül, hogy egy spion keltette rossz hírét egy közösségnek és hogy 1 botránykönyvet igazából egy rendőrspicli, komcsi senkiházi írta,

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: -27 (71 szavazatból)
  11. Még az ellenségeidet is szeresd mondta Jézus. Jézus soha nem mondta hogy átkozd meg az embereket.” Ha nincs benned szeretet semmi vagy.”" Nem látom a szeretet áradását Németh Sándornál, inkább a gyűlöletet. És hitler is a gyűlöletet használta fel a közösség kialakítására , megtartására. Nem retteg N.S.? hisz biztosan olvassa, hogy ISTEN FÉLELME TÁVOL TART A ROSSZTÓL.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +24 (32 szavazatból)
  12. Kedves Olvasóink!

    Gabo nevű olvasótársunk – két bejegyzéssel fölöttem – egy tipikus hites. Azt mondja, amit a Hit Gyülekezetében hall, és amit neki mondania kell. Nem számít, hogy a videón elhangzottak, és Németh Sándornak a Hetekben tett nyilatkozatai tagadják egymást. Ebből a két sorból kiderül az is, Németh Sándor miért állít be engem ügynöknek. Arra a látszatra van szükség, hogy “egy spion keltette rossz hírét egy közösségnek és hogy 1 botránykönyvet igazából egy rendőrspicli, komcsi senkiházi írta”. Ezt a hazug látszatot kell fenntartani, és ezért nem drága azt hazudni sem, hogy a primitíven hamisított 6-os karton igaz, és nem drága ehhez a lejáratáshoz felhasználni a Gój Motorosokat sem. Erről van itt szó. Amit művelnek, az alvilág bűnözés. Németh Sándor újságja patkánynak nevez engem, és keresztény gyülekezete tagjai ezt visszhangozzák. Ezek a gyűlölködő emberek állnak a rágalmazás mögött. Ez egy keresztény egyház? Ugyan. Bartus László

    VN:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +49 (61 szavazatból)
  13. Az ilyen Gabo féléknek nem való más mint németh sándor. Így, kisbetűvel. Mert hagyta hogy a saját képére formálja az a hitetlen Aki Isten nevét aljasságra használja embertársai ellen..

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +16 (30 szavazatból)
  14. Miezittenkérem?

    “Hack Péterért aggódom.” – teljesen felesleges. Tudja mit csinál, személyes döntés van mögötte. Ez már sokszor nyilvánvaló lett.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +8 (12 szavazatból)
  15. azokra az illetőkre is kíváncsi lennék, akik Gabo-nak +-okat adtak:
    patkányozás, komcsizás, stb. a jobbik és a fidess stílusa volt, ezeddig….

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +5 (5 szavazatból)
  16. Világ életemben viszolyogtam ettől a Cipollától. A történések engem igazolnak.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (7 szavazatból)
  17. Itt valami kavarodás lehet németh és a zsidók között. Ezt titkosszolgálati szinten dobatták be vele. Talán ő sem annyira hülye hogy ezt magától így elmondja.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (4 szavazatból)
  18. Sajnos a gabo – félék jól fémjelzik milyen egy szekta : Nem számít, hogy Németh egymásnak ellentmondó tényeket állít vagyis nyilvánvalóan hazudik teljesen figyelmen kívül hagyja el sem gondolkodik rajta. Most a videón elhangzottakra hivatkozik, másik alkalommal majd a hetek ellentétes állítására és meg sem fordul a fejében, hogy elgondolkozzon rajta, hogy a királyon nincs gatya. Borzasztó ez az egyarcúság elvesztett személyiségek, ha volt neki valaha.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +12 (16 szavazatból)
  19. IKAB: …és még valami : gabó hit gyülekezeti tag az utolsó mondatában ezt írta : “egy spion keltette rossz hírét egy közösségnek és hogy 1 botránykönyvet igazából egy rendőrspicli, komcsi senkiházi írta”. Ez a botránykönyv a “FESZ VAN” c. könyv. Online is letölthető és képet ad egy rendszerről.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +5 (9 szavazatból)
  20. Hagyjátok már a FESZ VAN-t! Ha hazugságokat írt volna le, már a gatyáját is leperelték volna az írójának!
    Semmit meg nem cáfoltak, semmit nem igazíttattak helyre, akkor ki a hunyó?
    Ráadásul ez az alak a videón olyan jelzőket használ embertársára, amit egy Isten félő ember ki sem mondana!
    Ez meg hirdeti az igét! A sok retardáltnak!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +15 (23 szavazatból)
  21. Ezt a szerzői jogi követelést nem értem. Egy terrorista csinál egy videót amiben elmondja, hogy robbantott fel, vagy fog felrobbantani egy épületet és nem lehet nyilvánosságra hozni, mert azt mondja, hogy a felvételt nem azért csinálta?
    Ráadásul BL személyesen érintett az ügyben.
    Mi ez???

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +6 (8 szavazatból)
  22. Kedves Olvasóink,

    Németh Sándor hazugságba keveredett. A videón állít valamit, aztán a hetek című újságjában ugyanazt letagadja. Arra a kérdésre kellene válaszolnia, hogy mikor hazudott? A videón, vagy amikor tagadta, ami a videón van. Ezek után megpróbálja eltüntetni a nyomokat, és leveteti a You Tube-ról a videót. Azt hiszi, ha senki nem látja, akkor az olyan, mintha nem is történt volna meg. Nem baj, aki akarta, megnézte, és látta. Sokan elmentették. Mostnatól úgyis a hatóságoknak kell foglalkoznia vele. A videóról a szöveg legfontosabb részeinek kivonata elolvasható ebben a publicisztikában: http://nepszava.com/2013/10/velemeny/bartus-laszlo-nemeth-sandor-es-a-titkosszolgalat.html

    VN:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +5 (11 szavazatból)
  23. Köszönöm. Lementettem még pár napja a hetek cikket is és ezt is, mert sejtettem, hogy valami ilyesmi történik, csak én a másikra tippeltem. A baj csak az volt, hogy amatőr voltam és a teljes weboldalt mentettem és nem külön a videót, így ugyanazt mutatja mint itt.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (1 szavazás)
  24. Én csak azt a részét nem értem a történetnek, amikor arra hívatkozik NS, hogy megindult a szíve, segíteni akart, segített is annak, akiről aztán kiderült, ami kiderült- szóval azt nem értem, hogyan lehetséges,hogy a Szent Szellem nem jelzett neki, hogy vigyázat, átverés indul……….Ha pedig nem jelzett, akkor ebből meg ismét messzemenő következtetéseket kellene levonni, ami kihat egész szolgálatára…..

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +4 (8 szavazatból)
  25. És mi van akkor, ha a HETEK- állítás, ÉS a videó is igaz?

    A videón azt mondja, “megkaptam”. Nem azt, hogy “megvettem”.

    A HETEK állítás tehet lehet igaz, ha nem Ő vette meg, hanem más, és odaadta neki. Vagy, ha nem pénzért vette, csak megkapta.

    Ettől még persze marad a simliskedés, de így a nyilatkozatok “igazak”.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +3 (3 szavazatból)
  26. Kedves Vuk,

    Ez a kérdés felmerült bennünk is. Csakhogy a történet úgy kezdődik, hogy pénzért felajánlották neki, ő pedig megkérdezte, mennyiért adod. Utána nem mondja, hogy végül fizetni sem kellett érte. Tesz egy kitérőt, amelyben megindokolja, miért képes ilyen alivilági módszerekre (jogunk van tudni…), majd folytatja: megkaptam. Ugyanahhoz a történethez tér vissza. Ha a kitérő után másik történet kezdődne, és nem a vásárlási történet folytatódna, akkor azt mondaná, hogy mástól, más úton, vagy ingyen megkaptam. De az előzményekhez úgy tér vissza, hogy az üzletet nyélbe ütötték. Ezt fejezi ki, a mondat, a tónus, a hangnem, ahogyan mondja, hogy megkaptam. Ez ugyanaz a történet, ha szakember elemzi, nem lehet kétség felőle. Másrészt ő maga azt mondja, hogy csomó államtitok van benne, ami azt jelenti, hogy ismeri a tartalmát, és birtokolja. Tisztában van azzal, hogy ez börtönnel fenyegetett bűncselekmény, ezért mondja azt, hogy más módon gondoskodik majd arról, hogy nyilvánosságra kerüljön. Ennek az elmondott folyamatnak minden egyes állomása önmagában is bűncselekmény. Megszerezni, birtokolni, előkészületet tenni a visszaélésre, egyenként is börtönbüntetéssel fenyegetett bűncselekmények, ezen belül az, hogy vásárolta, csak súlyosbító körülmény. Ha ezt le tudná tagadni, ami elég nevetséges lenne, akkor is ugyanazok a büntetési tételek, és az alapbűncselekményeket elkövette. Ennek kinyomozása a hatóság dolga lesz. Még azzal próbáltak védekezni, hogy ha a 6-os karton hamis, ahogyan hamis (bár ők ezt kétségbe vonták a Hetekben, amiért szintén felelniük kell egy személyiségi perben), szóval, azt mondták, ha a 6-os karton hamis, akkor nincs államtitoksértés. Csakhogy Németh egy dossziéról beszél, nemcsak egy 6-os kartonról. A Gój Motorosok is több iratot mutattak be. A rólam szóló 6-os karton nevetséges hamisítvány, de az Énekes nevű ügynökről szóló többi irat nagyon is hitelesnek tűnik. Csak azokból nem derül ki, hogy Énekes kicsoda. Erre szolgál a 6-os karton. Ez azt jelenti, hogy fennállhat az államtitoksértés akkor is, ha a 6-os karton hamis, mert attól a többi anyag még lehet igazi. Létezhetett Énekes nevű ügynök, csak az nem én vagyok.
    Szerintem a nyilatkozatok még ezekkel a félremagyarázós simliskedésekkel sem igazak, mert egyértelmű, hogy az alapkérdés mire vonatkozik, azon ez az ügyeskedés nem segít. Ráadásul, a videó egyértelmű, hogy egy történetről, egy dossziéról, egy aktusról van szó. Bartus László

    VN:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +2 (10 szavazatból)
  27. Ez a N.S.ilyen törvényt sértő dolgokról nyilatkozik sok ember előtt, kitárgyalja az újságjában, és a rendőrség mégsem mozdul rá a dologra?
    Mégsem tartanak házkutatást a lakásán, meg a gyülekezetben?
    Miféle aljasságra készülnek ezek így,párhuzamosan?
    Vagy a történelmi egyházhoz tartozók szentek, és sérthetetlenek?
    Vagy már meg van a forgatókönyve is a továbbiaknak jó pénzért cserébe?

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (4 szavazatból)
  28. Ha a rendszerváltáskor nyilvánosságra hozták volna az ügynökök listáját, akkor most ártatlan ember nem kerülhetne gyanúba!!!Na ja! A “rendszerváltók” is szép számmal szerepeltek volna rajta, hát összefogtak, hogy ne tudjuk a teljes igazságot. A környezetünkben úgyis rájöttünk kik azok , sajnos a mai napig azt csinálja közülük nagyon sok!Na ja! Bizonyos luxusokra pénz kell!!!Jaj nagyon nehéz rájönni, hogy Iványi Gábor helyett miért Németh Sándoré az elfogadott egyház.!!!! És Hack Péter! Ennyire naívak lennénk?Csavcsicska Tamás jól írta ezt a pert nem Magyarországon kell elindítani, amott viszont minél előbb!!!Bukjanak azok akik valóban ügynökök voltak!!!!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (2 szavazatból)
  29. akármit is gondoltok, tartsátok magatokban. Az a gyüli, amiről ti beszéltek, nem olyan amilyennek előadjátok, csak irigyek vagytok erre az emberre. És az úr bocsássa meg nektek a beszédeiteket. Ne feledjétek az övé a bosszú állás és bosszút fog állni az övéiért ,és NÉMETH SÁNDOR TELJESEN AZ ÖVÉ.És én is ehhez a gyülekezethez tartozom, és tudom, hogy mit beszélek, úgyhogy ha nem akartok magatoknak rosszat, akkor hagyjátok abba a rágalmazásokat.KÜLÖMBEN A GYÜLEKEZET NEM ÁLL BOSSZÚT MAGÁÉRT.NE A HIBÁT KERESSÉTEK EBBEN AZ EMBERBEN HANEM A JÓT AMIT TESZ AZ EMBEREKÉRT.ÉS ITT NEM A GYÜLEKEZETES EMBEREKRE GONDOLOK HANEM ARRA A SOK SZEGÉNY ÉS HAJLÉKTALAN EMBERRE.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (5 szavazatból)
  30. @karolin:
    Persze, Isten állandóan készenlétben áll, mindig a bosszún jár az esze. Csak ebben az esetben nem lehet tudni, hogy kin fog bosszút állni, mert Németh Sándor mondott Németh Sándornak ellent. Melyik Németh Sándorért áll bosszút melyik Németh Sándorral szemben? Azon a Németh Sándoron áll bosszút, aki a videón beszél, vagy azon, aki letagadta, amit a videón mondott? Ez a tipikus hites magatartás, az állandó félelem és fenyegetés. Karolin hozzászólása jól mutatja azt a légkört, ami ott van. Ezért olvasható itt, hogy mindenki lássa, mi van ezeknek az embereknek a fejében.

    VN:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +3 (7 szavazatból)
  31. “..akármit is gondoltok, tartsátok magatokban…”
    .
    - Anyukád hogy van? Az enyém jól.
    .
    Majd megmondod nekünk, vagy bárki másnak, mit gondoljunk, és abból mennyit tegyünk közé, te szerencsétlen!
    .
    “…csak irigyek vagytok erre az emberre…”
    .
    - Ok, gratulálok, hogy teneked ebből ez jött le. Na jó, menj vissza bégetni, hogy ááámeeeen, függetlenül attól, németh sanyi éppen mit hord össze. Önmagad paródiája vagy, te..

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: -1 (7 szavazatból)
Kapcsolódó cikkek

Nyomoznak Bartus hamis 6-os kartonja ügyében 2014. szeptember 29. hétfő | AN

Hack: A kultúrház vezetők ügynökök voltak 2014. február 1. szombat | AN

Új főszerkesztő a hvg.hu élén 2014. január 7. kedd

Törvényes-e az ATV látens tevékenysége? 2013. december 17. kedd | AN

KOHÁNYI TÁRSASÁG LÉPJEN BE!
AP VIDEÓ - HÍREK A VILÁGBÓL
AP VIDEÓ - HÍREK A VILÁGBÓL
Szabad Magyar Tv
Szolgálati közlemény

Felhívjuk vendégbloggereink és olvasóink figyelmét, hogy az alábbi vendégblogok némelyikének legfrissebb posztjai, ill. linkjeik technikai okokból, rajtunk kívülálló, a WordPress.com által bevezetésre kerülő változások következtében nem jelennek meg. Ezért az érintett blog-dobozkák egyelőre üresek. A probléma megoldásán az AN munkatársai dolgoznak. Addig kérjük a bloggereink és olvasóink megértését és türelmét.

Áthidaló megoldásként, a helyzet rendeződéséig itt is felsoroljuk a kárvallott blogok linkjeit, hogy olvasóik mégis el tudják őket érni az AN-ről is:


Az AN szerkesztősége.
2015.03.23.

RSS e-Vitae
RSS kanadaihirlap
RSS torokmonika
Videók

videos