Budapest – Varga László történész, a Fővárosi Levéltár korábbi igazgatója, a III/III-as iratfelmérő bizottság egykori tagja, a téma szakértője hivatalos információt kért az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárától (ÁBTL), ahonnan azt a választ kapta, hogy Bartus László újságíróról semmiféle információ nincs az ÁBTL hálózati, illetve számítógépes nyilvántartásában. A Gój Motoros Egyesület elnöke által közzé tett 6-os karton nyilvánvaló hamisítvány. Bartus László nem volt ügynök, a hálózati személyekről készült nyilvántartásokban sehol nem szerepel. Bartus László feljelentést tesz közokirathamisítás miatt, valamint bepereli rágalmazásért és a jó hírnévhez való jog megsértése miatt Mészáros Imrét.
Varga László történész a nyilvánosságra került állítólagos 6-os karton alapján az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárához fordult, és hivatalos információt kért arról, hogy Bartus László azonos-e az “Énekes” fedőnevű ügynökkel, illetve Bartus László szerepel-e bármilyen módon a volt állambiztonsági ügynökök és hálózati személyek nyilvántartásában. A kutatás eredményéről Varga László az alábbi tájékoztatást adta:
“Kedves Bartus László,
az ÁBTL hálózati, ill. számítógépes nyilvántartásában Önre semmiféle információ nem található, tehát az ominózus 6-os karton egyértelműen hamisítvány.
Üdvözlettel
Varga László”
Varga László kérdésre megerősítette, hogy a nyilvánosságra hozott hamis 6-os kartonnal kapcsolatban kész a bíróság előtt is szakértőként megjelenni, illetve a bíróságot tájékoztatni arról, hogy Bartus László a nyilvántartásokban semmilyen módon nem szerepel.
Mészáros Imre, a Gój Motoros Egyesület vezetője 2013. október 12-én szervezete Facebook oldalán idézeteket közölt egy állítólagos 6-os kartonról, amely szerinte azt bizonyítja, hogy Bartus László volt az 1984. március 5-én beszervezett “Énekes” fedőnevű ügynök. Bartus László már akkor kijelentette, hogy az 1984-ből idézett adatok nem egyeznek az ő adataival. Mészáros ezután nyilvánosságra is hozta az állítólagos 6-os kartont, amely külsőleg sem egyezett a 6-os kartonok űrlapjával, és szemmel láthatóan utólag, számítógépen készült hamisítvány.
Bartus László feljelentést tesz ismeretlen tettes ellen közokirathamisításért, bepereli Mészáros Imrét rágalmazásért és a jó hírnévhez való jog megsértése miatt, valamint arra a kéri a bíróságot, hogy Mészáros Imrét kötelezze a nem vagyoni kár megtérítésére.









Helyes!
Csak aztán nehogy megfenyegesse majd Bartus urat is ez a bősz motoros.
Tisztelettel kérem, hogy legyenek kedvesek feltenni ezt is az Index rólam szóló topikjába. Hálás köszönettel, BL
Így kell ezt! Gyorsan, határozottan, hogy a gój motoros kisebb arcot,és megszégyenültet viseljen.És még volt képe azt állítani, hogy leellenőrizték!
A pali rossz utcába fordult be. Nem vette észre a zsákutca jelzést.
Szerintem akik akkor a megrágalmazott mellett szóltak, azokat nem engedik be. Csodálkoznék, ha mégis.
admin
2013. október 22. kedd
19:16 Én feltenném Laci, de amikor megvédtelek és kiálltam melledet a moderátorok kitiltottak az index fórumról, míg a téged gyalázókat hagyták hozzászólni.
admin
2013. október 22. kedd
19:16 Véleményem szerint az index fórumot is be kellene perelned.
Nem engedi a linket!
bumburi,
próbáld meg ezzel a rövid névvel
tiny.cc/lxad5w
Próbáld ki, működik és nem feltűnő akkor sem, ha szűrnek pl. a “Bartus” szóra.
Ego
Kösz. Már feltette valaki.
Feleselő,
Mi a topik címe?
Feltettük a zindex fórumra :-))
Hitleráj!!!
Az Index fórumából fasiszták gyülekezőhelye lett. Tömény gyűlölet és mocsok. Egy percnyit olvastam és hánynom kell tőle.
Javaslom az Indexnek, hogy a fórumát nevezze át “Kossuth tér 2006″-ra.
Ego,
Mármint nyilvános vizeldére?
Kedves Bartus László!
Szerintem érdemes lenne -saját maga miatt- meg írnia, hogy hogy került a Hit Gyulekezetebe, és mièrt született meg a Fesz van című könyv. Talán ez megmagyarázná, hogy Németh Sándor miert gyűlöli ennyire önt.
Én a napokban olvastam a könyvet, megvan az én megfejtésem, de talán ez pár kérdést eloszlatna. Természetesen nem az ügynök rágalmazásrol beszélek, az vicc kategória, hanem egy régi seb történetéről, ami azóta sem gyógyult be.
Fárasztó a meg nem nevezett Index fórum.
Ego,
A Közel-Kelet fórum is tele van( volt) fasisztákkal.
@tényleg nem fülkeforradalom volt, hanem puccs:
Nekem nincsenek be nem gyógyult sebeim, köszönöm szépen, jól vagyok. Németh Sándort nem tudom meggyógyítani, mert nem vagyok orvos, a sebeit sem én okoztam. Tallér János, akivel néhányad magukkal együtt alapították a Hit Gyülekeztét, harminc éve távozott, nem foglalkozik vele, még a provokációira sem reagál, mint én, és Németh Sándor harminc éve átkozza és szervezetten átkoztatja megszakítás nélkül. Nem lehet mit tenni, beteg ember. Én annál jobban nem tudom elmondani ezt a történetet, ahogyan a Fesz van című könyvemben megírtam, és nem is akarok ezzel foglalkozni. Nekem nincs itt mit megmagyarázni, ezért ezt a témát hagyjuk. Ha valaki tud egy jó orvost, azt küldje el Németh Sándorhoz, hátha tud segíteni rajta. Pont. BL
orbán viszont besúgó volt, spicli
csőcselék császára a proli focidakota
http://www.atv.hu/belfold/20120421_ugynok_volt_e_orban_viktor
az egész rendszerváltást megrendezte az akkori MSZMP
jelenleg a fideSS testében él tovább
orbán apja is benne volt, nyakig
a bányaguru
írt ő is ezt, azt
az index meg egy fideSS-es pöcegödör lett, egy hányadék
http://www.tenyezo.hu/az-index-hu-elesett-csak-tudjatok-rola/
ez meg itt, hogy is fogalmazzon az ember,
magyarszag
http://mediapanda.blog.hu/2013/10/18/budapest_a_hugyszag_fovarosa?utm_source=ketrec&utm_medium=link&utm_content=2013_10_20&utm_campaign=index
Kertész Ákos moslék-malac metaforája hízelgés volt magyarországnak
csőcselék nép a magyar
orrba-szájba zsidóznak
10 zsidó embernek több esze van , mint 10 millió magyarnak
a legjobb bizonyíték erre, maguk a Nobel díjasok
girbegurba (2013. október 22. kedd 20:24)
Igen, meg söpredék-gyülekezőhelyre.
A következő pár évben nem fogok benézni oda.
Kedves Bartus László!
Köszönöm válaszát. Elfogadom :-)) üdv
admin!
Ez a 6-os kartonos ügy amit indítottak ön ellen olyan piti, buta, bugyuta, hogy nem is kellene sokat foglalkozni vele. Számunkra – akik itt ténfergünk napi néhány órát- már az első pillanatban nyilvánvaló volt, hogy amit ezek a zakkant elmék állítanak az hazugság.
Persze perelni kell. Persze nem azért, hogy volt vagy nem volt, hanem azért, mert a nagy nyilvánosság előtti rágalmazást cáfolni kell és a hazudozókat meg kell szégyeníteni. („Ha mindenki hazudik körülöttünk, az igazmondás forradalmi cselekedetnek számít” George Orwell) Én így fogom fel.
.
Amit sajnálok, hogy egy ilyen mocskos hazugság miatt, erejének, energiájának, szellemi potenciáljának egy részét kell erre fordítania, miközben biztos lenne száz meg száz olyan magyarországi rémületes esemény, történés, amit szívesen megírna, amit mi itthon egyszerűen nem tudunk máshol olvasni.
.
És még valami. Kétségtelen, hogy a magyar igazságszolgáltatás ma még általában jól működik, de már látunk rajta repedéseket, megingásokat. A lapátra tett bírók helyére került újak egy része megakarja hálálni, hogy az lett aki lett. Vagyis csökken a bizalom. Persze jó lenne ha tévednék.
Kedves Bartus László, első perctől nem hittem el, amivel Önt megrágalmazta annak a motoros bandának a vezetője. Számomra nem volt szükség igazolásra.
De az ellene indított perben remek ütőkártya a pártatlan és valódi szakértő véleménye.
Nahát!
Remélem a bőrtangás is megkapja grammra ugyanazt amit Dániel kapott Wittnerért, és együtt gereblyéznek majd a ligetben 180 órácskát… :) Megérdemelnék egymást!
Miért tették ezt?
Gondolom mert felmérték a helyzetet az ország intellektuális, morális és érzelmi állapotát és arra az eredményre jutottak, hogy teljesen mindegy vajon Bartus volt-e ügynök vagy sem, vajon beigazolódik akár Mészárosról, a Gójokról vagy Fideszről és Orbánról, hogy hazudtak, már nem számít, fő, hogy a magyar nép megkapja a napi gyűlölet és hazugság adagját amit hálás szívvel elfogad. Táplálni kell a ráksejteket szeméttel, mert a ráksejt azt eszik, fermentált hulladékot és retteg az oxigéntől mert attól máglyahalált hal. Ez a rákos daganat Magyarország, a tönkretett magyar társadalom. Kapar a napi gyalázkodás és mocskolódás adagjáért és Orbán hűen kiszolgálja. Gyalázza bajnait, Bartust, az EU-t, a gyarmatosítókat, mindenkit, és a magyar nép még mindig vakon követi esze ágában sincs felkelni ellene.
.
Bartus csak addig érdekli a magyar népet amíg mocskolható amíg ügynök amíg gyalázható.Ha kiderül, hogy ártatlan, becsületes istenhívő, más senkit sem fog érdekelni, keresnek másvalakit akit lehet mocskolni.
Eagle
Ugyan miért tették volna?
Mert lelki nyomorékok.Mert mindig is voltak, vannak,és lesznek emberek, akik abban élik ki magukat,hogy nemtelen eszközökkel élnek.
Akiknek eufórikus érzés mást alázni, földbe döngölni,rágalmazni.
Mindenkit magukhoz mérnek, és az az etalon.
Közben észre sem veszik mennyire süllyedtek a gonoszságban, a megfelelési kényszerüknek engedve.Valaki megköszöni nekik biztosan.
.
Ebben az esetben a rágalmazó kevélyen beszélt a becsületéről.Milyen becsület ez? Ráadásul nem is bunkó hülye gyerek, hanem akiről nem feltételez az ember felületességet! Tudatos volt ez az egész akció.
.
A valódi volt ügynökök megbízást adnak ki,és kenjük a baloldalra.Mint a bajai videót!
Szomorú, hogy van aki pattan, hogy teljesítse. Sajnálom azt a szerencsétlent.Mindennap belenéz a tükörbe, és nem jut eszébe semmi arról, amit lát?
Igazi “magyar” ember, annak minden ismérvével…
Nagyon sok embernek lehet sara, akiktől mostanában kérnek egy kis szívességet!
Ha nincs, akkor pedig a családon keresztül bárkit meg lehet fenyegetni!
-
Akiket amortizálni akarnak, azokat amortizálják – működik, mint látjuk is, megnyert perek Bajnai és Gyurcsány esetében is, attól még sokan, nagyon sokan, emútnyócéveznek, hazudtunk reggel, délben meg estéznek, el lehet menni szajkózzák és libáznak továbbra is!
Senki sem annyira vak, mint aki nem akar látni – mert nem hiszem, hogy a Fideszben és a szimpatizánsok között is mindenki agyhalott lenne, de a fortélyos félelem igazgat már sokakat! A fülke magányában majd ki merik nyilvánítani – de nyíltan már kevesen mernék felvállalni az ellenszegülést – ebben biztos vagyok!
A gondolkodók már látják, hogy akár már ma rájuk is sor kerülhet, hogy amortizálják őket! Már nincs védelem….
Mert most mit látunk?!
CSALT A FIDESZ BAJÁN – és miről hablatyolnak és miért jelentenek fel, egy hamis videóról, a csalás az rendben van?!
-
Ezek minden sarukat rá tudják lapátolni bárkire, gerinctelenek és gátlástalanok, a sok mocsok miatt kell ragaszkodniuk a hatalmukhoz bármi áron is – mert különben annyi nekik!
Erről mondta a cöfösök vezetője, hogy meg kell védeni a kormányt…..a sok mocsokért bérbirkamenetelnek a mi pénzükből!!!!
Kész röhej lenne, ha nem itt élnék!
@bumburi
Mennyi szenny és mocsok és gyalázat fog ezekből kiömleni amíg az emberek észbe kapnak, hogy lenézték, becsapák, kirabolták, elszegényítették, megnyomorították őket és mit kaptak cserébe? Minden napra másvalakit akit gyűlölhetnek, mocskolhatnak, széttéphetnek miközben maradék életerejüket felemészti egy zsarnok. Én életemben sok olyan emberrel találkozok, és teljesen tehetetlen vagyok, nem bírok segíteni rajtuk, akiket a rosszindulatuk, a gyűlölködésük, vagy egyszerűen csak a tévedéseik mérhetetlen fizikai és lelki szenvedésbe sodortak.
megdöbbenve nézem,, hogy habár felismerték a tévedéseiket, már mentséget sem keresnek, még a legkegyetlenebb szenvedés közepette sem változnak. Nem tudnak, vagy nem hajlandóak nem tudom, de nem változnak. és a szenvedés nő napról napra, a fájdalmuk a nyomoruk az egekben jár s tudják mit kellenen tenniük és, hogy ez magvalósítható, mégsem teszik.
.
Sajnos itt az én tudományom megáll. A szívem megszakad értük és nem tudok segíteni, mennek a mélyebb és pusztítóbb fájdalomba de nem és nem és nem, ha isten térden állva rimánkodna nekik egy csepp könyörületért és kérné, hogy vegyék észre, hogy így nem lehet és másképp kell tenni, akkor sem, Istennek sem tennék meg. Eltökélten masíroznak megsemmisülés felé. Ez a magyar nép, ez nem nyugszik amíg a saját írmagját is ki nem ölte.
.
Pedig kedves @bumburi, hidd el szerintem ők is tudják már, hogy a halálba masíroznak ezzel a mentalitással. De nem tágít egy istennek sem. Nézni is fájdalom.
Pávatáncos barátja a CBA-s lóhajtók szponzorálják a motoros agyamenteket.
Eagle 2013. október 23. szerda
“A szívem megszakad értük és nem tudok segíteni, mennek a mélyebb és pusztítóbb fájdalomba…”
Ha ők nem hajlandók változtatni az életükön – szellemiségük szintjén – nem lehet segíteni rajtuk.
“…a halálba masíroznak ezzel a mentalitással.”.
Jól látja! – ezeken már az isten sem segít.
Eagle
Én azért remélem, hogy nem teszik meg az utolsó lépéseket…
Tele a tököm ezzel az ügynökösdivel. A kádár rendszer lényegéhez hozzátartozott a polgár, a kisember valamilyen formában történő besározása. Ha nem vagy párttag , semmire nem mész az életben. Ha párttag vagy, végezned kell valamilyen pártmunkát: vagy valamilyen agitációs feladatot napi/heti rendszerességgel, vagy legyél munkásőr évi 3-4 nap szabdidő ráfordítással (úgysem komoly az egész). Hopp, már be is vagy sározva. Hányan lettek a fidesz kegyencei közül ‘88-89-ben ügynökök? Többen is. Mégis ők és a fasiszta szélsőjobb hörög a legjobban a rendszer által csőbehúzott, ügynökké sározott vagy éppen a jobboldal által ügynökké hazudott emberek ellen. Normális helyeken akinek vaj van a füle mögött, mint a fidesznek és a szélső jobbnak, az lapít, csöndben van. Magyarországon meg éppen ezeknek van a legnagyobb szájuk. Ma már ott tartunk, hogy aki nem tetszik nekik, arról gyorsan kiállítanak egy 6-os kartont visszamenőleges hatállyal. Mint a törvényeknél. Innentől kezdve ez az egész ügynökösdi hiteltelen, mondhatnám annyit is ér, mint a karton kiállítója, vagyis amit az unkám pelusában lehet találni egy kiadós erőlködés után.
*
Ez a Gay Motoros Egylet imádja a hamisítást és csalást, akárcsak hűséges gazdája és szellemi atyja , a Fid SS banda…
*
*
Amikor Dániel Péter, mint főszereplő részt vett egy beszélgetésen az Andrássy úti Liberális Klubban és a nácik ott tomboltak lenn az utcán, kicsit odébb, úgy 20 méterre ott parkolt a járdán(!) két fellobogózott Harley D. Gay Motor… Másnap ez a Mészáros képes volt azt kamuzni, hogy ” ők ott sem voltak” a forrongó csőcselék között…
*
Nekem egyébként mindig mosolyt csal az arcomra amikor meglátom ezt az élemedett korú, felpuffadt fejű tökmagot, ahogy mad max jelmezben pattog a motoron. Egy régi sorozat címe ugrik be róla: Pocok az ördögmotoros. Nagyon remélem, hogy Bartus úr az utolsó népnemzeti fityegőt is le fogja perelni róla!
Én nem tudom oldalakon keresztül mit kell ezen rágódni?
Ez most már kezd szerecsen mosdatásra hasonlítani!
Ha nem volt III/III. ügynök, akkor be kell a Gój Motoros Egyesület elnökét perelni, de úgy hogy a motorjuk is rámenjen, és ezzel be van fejezve.
Amikor megnyerte a pert, természetesen értesítsen minket róla.
A Gay Robogosok felvehetik a Motorizalt Fiatal Fideszes Ujnacik nevet, vagy mar be is jegyeztek?
Debreczeni Józsefet is egyből ügynökké ütötték, mihelyt nem olyankat írt, ami tetszett a mi csüngőhasúnknak. Most már szinte dicsőség, ha valakit ebbe körbe sorolnak.