Ronai and Ronai
AMERIKAI

Sok szék közé esett az LMP 2013. október 11. péntek 8:33 Forrás: AN, MTI

  • Hozzászólások(59)
  • Print Friendly and PDF
  • Betűméret változtatás
Share
Sok szék közé esett az LMP

Budapest – Az LMP most sem kér az ellenzéki szövetségből, Schiffer András pártja visszautasítja az Együtt-PM meghívását arra, hogy a baloldali ellenzéki pártokkal közösen demonstráljon október 23-án a Műegyetem rakparton.

Schiffer András frakcióvezető úgy fogalmazott: az LMP országos választmánya sajnálja, hogy a kezdeményezők éppen egy nemzeti ünnepet találtak alkalmasnak az “MSZP-SZDSZ” szövetség újrakötésére. Úgy vélte: a Műegyetem rakparton felállított színpadon azok fognak fellépni, akik okozói az Orbán-rezsimnek, akik nélkül a jelenlegi kormány nem jutott volna kétharmados parlamenti többséghez.

Közölte azt is: pártja nem ünnepel együtt azokkal, akik “vudubábut csinálnak politikai ellenfeleikből és azokkal sem, akik hatalmon békés tüntetők szemét lövetik ki”.

Nehéz helyzetben volt a Schiffer András nevével fémjelzett Lehet Más a Politika. Már jó ideje tudni lehet ugyanis, hogy a politika nem lehet más, vagy ha mégis, akkor nem úgy, ahogyan azt Schifferék csinálják, ezért azután mostanra sikerült olyan helyzetbe navigálniuk magukat, amikor már csak két rossz közül választhatnak.

Felállni azok mellé a színpadra, akik ellen valójában létrejött a párt, vagy felvállalni a másik oldalt, ahol viszont azok gyülekeznek, akik megosztották és tönkretették az országot.

Úgy tűnik, mégis sikerült egy harmadik utat, a nagyon rossz megoldást választaniuk. Kimaradnak az ellenzéki együttműködésből, miközben a másik oldalon nincs számukra hely. Orbánéknak nincs szükségük az LMP-re, mert nekik senkire sincs szükségük. Már a Jobbik sem jó a Fidesznek, mert a szélsőséges párt is a megsemmisülés felé halad: a Fidesz lenyúlta az összes tematikájukat, Trianont és a bankok elleni uszítást, egyedül a cigányozás maradt Vonáéknak, annak meg van egy stabil törzsközönsége, oszt jó napot.

Ebbe az erőtérbe már nem fér be az LMP, s hamarosan azt is megtapasztalja, hogy egyedül nem megy. Elvileg mehetne, de akkor jóval hitelesebbnek kellene lenni, felhagyni a sehova sem vezető hintapolitikával, azzal a sajátos, táncnak nevezett mozdulatsorral, melynek lényege, hogy egy lépés ide, egy lépés oda. A harmadik lépés pedig, hamarosan még a mostaninál is láthatóbb lesz: sehova.

Sajnáljuk, vagyis hát, nem is annyira sajnáljuk, de azt kell mondanunk: az LMP-nek annyi. És még azt sem mondhatjuk Schifferéknek, hogy szép volt fiúk.

VN:F [1.9.3_1094]
Értékelés: 4.9/5 (46 szavazatból)
VN:F [1.9.3_1094]
Értékelés: +66 ( 70 szavazatból)
Sok szék közé esett az LMP, 4.9 out of 5 based on 46 ratings

Címkék:, , , , , , ,

  • Hozzászólások(59)
  • Print Friendly and PDF
  • Betűméret változtatás
Share

59 Reader’s Comments

  1. Csakén:
    Nem tudom, ki milyen megfontolásból szavazott akár az MSZP-re, akár másra, én személy szerint az LMP zöld programja miatt szavaztam rájuk…Amiből természetesen semmi nem lett….

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (2 szavazatból)
  2. Clarita
    Hány fát vágatott ki ez az eszement banda az LMP szeme láttára és kussjával kisérve?

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +13 (13 szavazatból)
  3. balfék:
    Sokat…Épp ezért nincs hozzájuk többé közöm…

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +8 (8 szavazatból)
  4. Háát.. ha zöldeknek lehet őket nevezni, nem a természetvédelem jut az eszembe.. hanem az éretlenség..( a politikájukról is, a viselkedésükről is – bár van néhány értelmes tag is közöttük.. ) Schiffer kiírta magát a politikai életből.. a saját sorsának a kovácsa.. (meg a híveié..). zöld – sötétzöld – meg fonnyatag is.. avittas.. pedig elég frissnek indultak, csak belezápultak a görcsös és félrevezetésen alapult Gyurcsányellenességbe.. új színeket sem tudtak hozni, az egy-két emlékezetes megmozdulásuk meg nem volt elég a megújulához.. (nem vált rendszerré..) Béke poraikra!!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +9 (11 szavazatból)
  5. Erősen zsarolható helyzetben van Schiffer, hogy mindehhez az arcát adja,,

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +8 (10 szavazatból)
  6. Schiffer nagyon buta! Nü! Én se formázom a zseniket, de nem is ácsimgózom pártvezetőnek lenni!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +4 (6 szavazatból)
  7. egy féreg ott is….

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +4 (6 szavazatból)
  8. siffer úr??? bízom benne hogy jövőre nem a szeretett vezér oldalán fog állani
    szóval lapát.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (1 szavazás)
  9. Schiffer? Ugyan!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (0 szavazatból)

Írja meg véleményét!

 
Kapcsolódó cikkek

Szép álmokat, Magyarország! 2014. április 8. kedd

Magyarország túszul ejtette magát 2014. április 7. hétfő

Mesterházy: biztos, hogy lesz csalás 2014. április 5. szombat

KOHÁNYI TÁRSASÁG LÉPJEN BE!
AP VIDEÓ - HÍREK A VILÁGBÓL
AP VIDEÓ - HÍREK A VILÁGBÓL
Szabad Magyar Tv
Szolgálati közlemény

Felhívjuk vendégbloggereink és olvasóink figyelmét, hogy az alábbi vendégblogok némelyikének legfrissebb posztjai, ill. linkjeik technikai okokból, rajtunk kívülálló, a WordPress.com által bevezetésre kerülő változások következtében nem jelennek meg. Ezért az érintett blog-dobozkák egyelőre üresek. A probléma megoldásán az AN munkatársai dolgoznak. Addig kérjük a bloggereink és olvasóink megértését és türelmét.

Áthidaló megoldásként, a helyzet rendeződéséig itt is felsoroljuk a kárvallott blogok linkjeit, hogy olvasóik mégis el tudják őket érni az AN-ről is:


Az AN szerkesztősége.
2015.03.23.

RSS e-Vitae
RSS kanadaihirlap
RSS torokmonika
Videók

videos