Ronai and Ronai
AMERIKAI

Magyarország túszul ejtette magát 2014. április 7. hétfő 6:28 Forrás: MTI

  • Hozzászólások(118)
  • Print Friendly and PDF
  • Betűméret változtatás
Share
Magyarország túszul ejtette magát

Budapest – 1998 óta nem szavaztak ilyen kevesen a Fideszre, mint 2014-ben, Orbán Viktor pártja most mégis a kétharmad küszöbén áll. Két körzet eredménye még mindig nem dőlt el, ezen múlhat a Fidesz elsöprő győzelmének aránya. Magyarország bevette a maszlagot, most van négy éve, hogy rágódjon rajta.

Hétfő hajnalban, az országos listákra leadott szavazatok 98,58 százalékos feldolgozottságánál a Fidesz-KDNP a szavazatok 44,29 százalékát szerezte meg, összesen 2.115.192 vokssal.

A második helyen a “kormányváltó erők” (MSZP-Együtt-DK-PM-MLP) álltak, a szavazatok 25,92 százalékával, összesen 1.237.729 vokssal. A Jobbik a szavazatok 20,49 százalékát szerezte meg (978.708 voks), míg az LMP-re 250.609-en szavaztak (5,25 százalék). Munkáspárt: 0,58% (27.539 voks), A haza nem eladó: 0,47% (22.508 szavazat).

A Fidesz-KDNP kétharmadán két körzet végeredménye változtathat.

A Fidesz kétharmados többsége részben Miskolcon dőlhet el, ahol a hajnali két órás adatok szerint, 98,58%-os feldolgozottság mellett fej fej mellett halad a kormányváltó erők (Dr. Varga László 31,72%), a Jobbik (Pakusza Zoltán 30,69%) és a Fidesz (Sebestyén László 30,58%) jelöltje.

Borsod-Abaúj-Zemplén megye 2. választókörzetében az éjfél körüli órákban már vezetett az MSZP-s, a fideszes és a jobbikos jelölt is. Negyed kettőkor még Sebestyén állt a második helyen, kettőkor hajszállal vezet Pakusza.

A budapesti 15. számú választókerületben 98,68 százalékos feldolgozottságnál Kucsák László (Fidesz-KDNP) 21 szavazattal vezetett Kunhalmi Ágnes (MSZP-Együtt-DK-PM-MLP) előtt.

Nyolc fővárosi kerületben baloldali győzelem valószínű. Első helyen állt hétfő hajnalban a III. kerületben Kiss László, a IV. kerületben Kiss Péter, a VII. kerületben Oláh Lajos, a X. kerületben Burány Sándor, a XIII. kerületben Hiszékeny Dezső, a XIV. kerületben Tóth Csaba János, a XX. kerületben Hiller István és a XXI. kerületben Szabó Szabolcs.

Azzal, hogy az LMP bejutott a parlamentbe, és ha ebben a választókörzetben a Fidesz jelöltje nyer, akkor a 199 országgyűlési helyből 133 jut a Fidesz-KDNP-nek, amivel ismét kétharmados többségben lennének. Az MSZP-Együtt-DK-PM-MLP 37, a Jobbik 24 képviselőt delegálhatna a parlamentbe. Ha azonban valamelyik ellenzéki jelölt kapja a legtöbb szavazatot, előfordulhat lehet, hogy csak 132 mandátumuk lesz a kormánypártoknak. Igaz, a töredékszavazatok is befolyásolják majd a végeredményt, valamint számít még, hogy a szintén szoros budapesti körzetekben tudnak-e nyerni a kormányváltók jelöltjei.

A külképviseleteken leadott listás és egyéni szavazatokat és az átjelentkezők voksait csak később, legkorábban április 12-én összesítik. Mind a 106 egyéni választókerületben van ugyanis egy szavazókör, amelyben 6-án este nem bontották ki az urnát. Az ebben található helyi szavazatokhoz a választást követő hatodik napon keverik hozzá a külképviseletekről hazahozott voksokat és a másutt szavazó átjelentkezők szavazólapjait.

1998-ban 1,34 millióan szavaztak Orbánékra, 2002-ben 2,31 millióan, 2006-ban 2,27 millióan, 2010-ben 2,7 millióan, most várhatóan mintegy 2,1 millióan.

Az adatok azonban nem hasonlíthatók össze egy az egyben, mivel 2014-ben a honosított magyarok is leadtak 88 ezer szavazatot, amelynek 95 százaléka a Fideszt erősíti.

A levélben leadott listás szavazatok összesítése szerint (88,66 százalékos feldolgozottságnál, éjfél előtt) a FIDESZ-KDNP pártlistájára érkezett a szavazatok 94,43 százaléka. A Jobbik 2,49 százalékot, az MSZP-EGYÜTT-DK-PM-MLP 1,78 százalékot kapott.

Az országos pártlistákra levélben leadott összes érvényes szavazat: 33.769
A levélben szavazók névjegyzékében szereplő választópolgárok száma: 193.793
Érvényes szavazási iratok száma: 87.972.

VN:F [1.9.3_1094]
Értékelés: 4.4/5 (21 szavazatból)
VN:F [1.9.3_1094]
Értékelés: +19 ( 27 szavazatból)
Magyarország túszul ejtette magát, 4.4 out of 5 based on 21 ratings

Címkék:, , , , ,

  • Hozzászólások(118)
  • Print Friendly and PDF
  • Betűméret változtatás
Share

118 Reader’s Comments

  1. Természetesen az én elérhetőségem is kiadható, bár szerintem senki nem kiváncsi rám. :-(

    a TEK-en kivül. :-)

    topi MaCKó

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +12 (12 szavazatból)
  2. Úgy látom, lassan mindannyian szegényebbek leszünk egy illúzióval. Már többször találkoztam azzal a fordulattal, hogy „Bartus Laci már két éve mondja…”. Az igazság az, hogy Magyarországon már két évvel ezelőtt sem voltak demokraták – csak elvétve, mint az itt hozzászólók is -, így a demokrácián sem volt sok megmentenivaló. A rendszerváltás előtt és után egy rövid ideig volt itt nagy igyekezet, de az igazán hozzáértők, akik tudják is, hogy mi az a demokrácia, hamarosan kivonultak a politikai élet első vonalából. Azt mondanám, hogy a demokrácia megteremtése csak a hatalom békés megszerzése céljából volt napirenden. A létrehozott, valóban nagyszerű demokratikus intézmények az évek során lassan kiüresedtek, a hatalomra került pártok az ádáz küzdelemben is összekacsintottak. A Magyar DEMOKRATA Fórum, a Szabad DEMOKRATÁK Szövetsége, a Fiatal DEMOKRATÁK Szövetsége, a Keresztény DEMOKRATA Néppárt annyira volt demokrata, amennyire az MSZP szocialista, azaz semennyire. A nép uralmára hivatkozókat nem érdekelte a nép sorsa. Mára a demokrácia fogalma összefonódott az ország és népe kifosztásával és tönkretételével. Ezért én nem ítélném el a választókat, amiért elmentek szavazni és ezzel legitimálták a rendszert. Ennek az az egyetlen pozitívuma, hogy a szélsőségesek „csak” 20 %-ot értek el. Ezt azért meg kell becsülni. A demokráciát pedig elvi alapon, nagyon alázatosan, a nulláról kell felépíteni. Most már valóságos, szilárd építményt kell alkotni.
    A demokrácia maradékának a szétzilálása az utóbbi években nagyon felgyorsult. Csak kapkodtam a fejem és nem értettem, hogy hol a válasz. Az AN olyan lett ebben, mint egy sziget a hatalmas óceánban, ahová a fuldoklók kivetődnek és ahol egymásra találva felismerhették, hogy nincsenek teljesen egyedül. Köszönet érte. Ettől kissé megerősödve kell folytatnunk.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +13 (13 szavazatból)
  3. Írtam Anyunak, hogy el vagyok keseredve, csaódott vagyok, és NAGYON sajnálom azokat, akik NEM a diktátorra szavaztak.
    A válasza:

    Kezdheted velünk drágám.
    Én is eléggé el vagyok keseredve, pontosan az lesz, amit mondasz. Felosztja a sleppjének. Most jönnek a nemzeti italboltok, aztán a nemzeti kaszinók, stb stb. Hülye agymosott birka nép. Bár az is lehet, hogy mi vagyunk a hülyék, és minden kva jó lesz. Bár így lenne!
    Egyébként legalább 500 ezerrel kevesebb szavazatot kaptak, mint 2010-ben, és ha csak egy kicsit nem ilyen közömbösek az emberek, akkor most nem ez lenne az eredmény. Hozzáteszem, hogy ez a “baloldal”, élén Mesterházyval, olyan tehetségtelen buta bornírt banda, hogy jobb is, ha mennek a lecsóba. Nem vagyok biztos benne, hogy ez most így rosszabb, mintha ezek jönnének. Lehet, hogy most kénytelenek lesznek normálisabbakat kitermelni maguk közül.
    Én nem tudok kibújni a bőrömből, egészen a hülyeség határain messze túlmenően optimista vagyok, és ezért még azt sem tartom lehetetlennek, hogy még akár valami jó is kisülhet belőle. Bár azt hiszem, most két rossz közül lehetett választani, és nehéz lenne megmondani, hogy melyik a rosszabb.

    Csókollak Életem, lehet, hogy hozzátok költözöm.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +9 (13 szavazatból)
  4. Kedves Bartus László! Kedves kommentelők!
    Köszönet az írásokért, a kommentekért.
    Minden jót mindannyiótoknak!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +9 (9 szavazatból)
  5. Hiryu2,0 (2014. április 8. kedd 12:03)
    Ismeretlenül tiszteltteljes kézcsókom édesanyádnak. Bárcsak ők és a hozzá hasonlók lennének a többség.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +8 (8 szavazatból)
  6. Ezen ledöbbentem! bocs, hogy nem a cikkhez kapcsolodik szorosan, de ugyanakkor minden mindenhez kapcsolodik.
    Szoval Orbanék elsö (?) utja a valasztasok utan hova vezet? Észak-Koreaba. Tudom ezen nem kellene ledöbbeni, de mégis amikor ezt leirva latom…
    .
    http://index.hu/kulfold/2014/04/08/mit_keres_a_kormany_eszak-koreaban/
    .
    Mar Oroszorszag sincs eléggé keletre? Ott is gratulalnak gondolom a hatalom stabilitasahoz és elmondjak, hogy ök nem azért jöttek, hogy kritikat fogalmazzanak meg (mint Szaud-Arabiaban). Melyik mas unios tag utazgat igy E-Koreaba?
    Valami sunyi atom bizniszt készitenek elö? Kim Jong ilt mas ugy sem érdekli.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +5 (7 szavazatból)
  7. Kedves Laci!

    Hatalmas tisztelettel és szeretettel köszönjük meg neked minden erőfeszítésedet, Magyarországtól távol lévő életünknek minden napjára ” szellemi ” táplálékot adó cikkeidet!
    Kata és családja

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +11 (11 szavazatból)
  8. Alja nép lettünk.
    *
    http://hvg.hu/vilag/20140408_EszakKorea#utm_source=hirkereso&utm_medium=listing&utm_campaign=hirkereso_2014_4_8

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +6 (8 szavazatból)
  9. Még nem értük el a legaljat, mindig van lejjebb.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +8 (8 szavazatból)
  10. Tényleg nem tudni hol van ennek a vége….(!)
    Ennek az embernek az elkövetkező 4 év lesz élete legnehezebb, és gyomorszorítóbb időszaka… Az nem kérdés hogy gazdasági “csodát” még csak mutatóban sem fog majd tudni felmutatni…!! A mögötte loholó Jobbik pedig hétről hétre erősebb lesz…Az apatikus baloldal “nyóc éve” egyre távolabb.. (Ezért erre egyre kevesebb dolgot lehet majd ráfogni….)
    Minden porcikám tiltakozik ez ellen az ember ellen, de lehet hogy sajnálni fogom az elkövetkező 4 év valamely pillanatában…
    Tényleg nem tudni, hol ennek a vége….:(( !!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +2 (6 szavazatból)
  11. ….és 18-ban (ne legyen igazam) a kormánypártot úgy fogják hívni:
    Jobboldali Ifjúsági Közösség… (Jobbik)
    :((((((

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: -1 (3 szavazatból)
  12. Hol volt az a négymilliónyi, akiket sokféle sérelem ért?
    -
    Mert nem hiszem, hogy feledékenyek lennének, a 8 évnyi ellenzéki fideszes megnyilvánulások és a múlt, négyévnyi kormányzás felejthetetlen:
    -
    https://scontent-b-vie.xx.fbcdn.net/hphotos-prn2/t1.0-9/1477405_673360252725128_1614714213_n.jpg
    -
    Olvastam:
    Magyarország mediterrán ország lett, tiszta narancsliget mindenütt!
    -
    Az októberi önkormányzati választásokig nem lesznek nagy dolgok….utána viszont jöhet a Kánaán…..valakiknek!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +3 (3 szavazatból)
  13. És természetesen megkezdték a naci emlékmü épitését…
    .
    De a magyaroknak ugy latszik ez kell!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +5 (5 szavazatból)
  14. A nyugat azért lapít mert ha deklarálná ennek a rendszernek az antidemokratikus jellegét KÖTELEZŐ lenne befogadni – ki tudja mennyi – politikai menekültet. magyarországról..!!!
    (Megjegyzés: Észak-Korea azért élvez az oroszok, és Kína által “védettséget” mert ezzel “fedik” relativizálják a saját rezsimjüket…Ez nem feltétlenül paralel a mi esetünkkel, csak azért írom le mert mindig ok-okozatban, és érdekek mentén “működik” a világ…!!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +3 (3 szavazatból)
  15. Olvastam az É-Koreába történő látogatással kapcsolatban a HÍR24-n:
    -
    Délelőtt már kérdeztem: miért Észak-Koreába ment, ha dél-koreai nagykövet lett? Mert ha nem tudja a különbséget, akkor milyen nagykövet lesz????

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +5 (5 szavazatból)
  16. Öreg Titán:
    “A magam részéről az AN után a facebookot tartom a legbiztonságosabbnak.”
     
    Tudom, hogy eléggé magam vagyok a Facebook-ellenességemmel (sok oka van ennek, amivel nem akarok senkit fárasztani), hiszen manapság aki/ami nincs ott, az már nem is létezik (na, azért…). Ám ezt csak megmutatnám:
    Többször is sikerrel kértek ki felhasználói adatokat a Facebooktól a magyarországi állami szervek – derül ki a vállalat friss átláthatósági jelentéséből (2014. február).
    Huszonöt esetben voltak kíváncsiak a hazai állami szervek összesen 24 facebookozó adataira a tavalyi első félévben. A Facebook jelentése szerint az esetek 36 százalékában, azaz 9 alkalommal nem hiába, ezekben az esetekben a közösségi oldal teljesítette a kérést, és legalább részlegesen szolgáltatott valamiféle információt az illetékes magyar hatóságnak.

    (Microsoft: 1 kérést tagadott meg, 11 adatot nem talált, 58-at kiadott.
    Google: 86 kérés 104 fiókkal kapcsolatban – teljesítve: 0.)

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +4 (4 szavazatból)
  17. Kuksi. minden relatív :-) pláne ebben a kérdésben…

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (1 szavazás)
  18. miaszsöz
    Orbanék elsö (?) utja a valasztasok utan hova vezet? Észak-Koreaba. Tudom ezen nem kellene ledöbbeni, de mégis amikor ezt leirva latom…”
    .
    http://index.hu/kulfold/2014/04/08/mit_keres_a_kormany_eszak-koreaban/
    .
    Mit keresne? Mintát vesznek.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +3 (3 szavazatból)
Kapcsolódó cikkek

Az AN üdvözli McCain szenátor kijelentését 2014. december 4. csütörtök | Bartus László

A DK nem bojkottálja a Fideszt 2014. április 29. kedd | AN

Orbán Viktor szabadsága 2014. április 15. kedd

Gyurcsány és az Európai Egyesült Álmok 2014. április 14. hétfő

KOHÁNYI TÁRSASÁG LÉPJEN BE!
AP VIDEÓ - HÍREK A VILÁGBÓL
AP VIDEÓ - HÍREK A VILÁGBÓL
Szabad Magyar Tv
Szolgálati közlemény

Felhívjuk vendégbloggereink és olvasóink figyelmét, hogy az alábbi vendégblogok némelyikének legfrissebb posztjai, ill. linkjeik technikai okokból, rajtunk kívülálló, a WordPress.com által bevezetésre kerülő változások következtében nem jelennek meg. Ezért az érintett blog-dobozkák egyelőre üresek. A probléma megoldásán az AN munkatársai dolgoznak. Addig kérjük a bloggereink és olvasóink megértését és türelmét.

Áthidaló megoldásként, a helyzet rendeződéséig itt is felsoroljuk a kárvallott blogok linkjeit, hogy olvasóik mégis el tudják őket érni az AN-ről is:


Az AN szerkesztősége.
2015.03.23.

RSS e-Vitae
RSS kanadaihirlap
RSS torokmonika
Videók

videos