Ronai and Ronai
AMERIKAI

Szép álmokat, Magyarország! 2014. április 8. kedd 0:20 Forrás: Nolblog

  • Hozzászólások(43)
  • Print Friendly and PDF
  • Betűméret változtatás
Share
Szép álmokat, Magyarország!

Budapest – Most még csak annyi látszik, hogy Magyarország házhoz ment a pofonért, külső kényszer nélkül, önként és dalolva a saját jövője ellen szavazott.

Mintegy hatszázezerrel kevesebben szavaztak most a Fideszre, mint négy évvel ezelőtt, de ez is elég volt a kétharmados győzelemhez.

Kevesen voltak, de elegen.

Utólag könnyű okosnak lenni, és most úgy tűnik, hogy talán mégsem lett volna ostobaság bojkottálni a választást. Látta mindenki, hogy a szabályok milyenek: a pálya nem lejtett, hanem függőlegesen lett felállítva. Lehetett látni, hogy mi történt: mit jelentett a média megszállása, a plakáthelyek kisajátítása, a választási rendszer többszöri, a Fidesz számára kedvező átalakítása.

Bojkottálni kellett volna a választást, de az ellenzék valószínűleg megérezte, hogy ehhez sem elég az ereje. A bojkottot ugyanis épp annyira meg kell szervezni, mint a győzelemhez vezető utat. Ultiban betlit játszani legalább olyan nehéz, mint durchmarsra menni. A bojkott szervezettséget igényel, s majdnem annyi pénz, paripa, s fegyver kell hozzá, mint ahhoz, hogy mindent lapot mi vigyünk.

Egy rosszul kivitelezett bojkott, követők nélkül, csak szánalmassá tette volna a kísérletet.

Nem lehetett jól kijönni ebből a mostan helyzetből, és mostantól együtt kell élnünk azzal a tudattal, hogy legitimmé vált a rendszer. Ha úgy vesszük, csalás sem történt: a sok kis aljasság, olcsó és alávaló trükk nem állt össze egy nagy egésszé. Pedig a választást elcsalták – igaz, nem most vasárnap, a szavazás napján, hanem az előtte lévő négy évben. Sőt, már az azt megelőző nyolc évben, ellenzékben is ezen dolgoztak a mostani győzők. Nem azzal voltak elfoglalva, hogy mit kezdjenek majd az országgal, hogy mitől lesz jobb az oktatás, az egészségügy, hogyan fejlődhetne gyorsabban a gazdaság. Egyedül azt találták ki, mert ezen agyaltak napestig, hogy miként lehet minél több hatalmat szerezni és azt megtartani.

Mostantól legitim minden. A földbérletek elosztása, a trafik-koncessziók furcsaságai, Paks bővítése, a magánnyugdíj-pénztárak lenyúlása is Orbánt és rendszerét igazolja. Mostantól legitimen mondhatják majd a feketére, hogy fehér, a rosszra, hogy jó, a kevésre, hogy sok.

És ha ez még eltart egy darabig, idővel mi magyarok is úgy érezzük, hogy ezt akartuk. Egy nagy, gondoskodó államot szavaztunk a fejünk fölé, amelyik nem csupán gondolkodik helyettünk, de ha úgy tartja a kedve, és megérdemeljük, barátságosan megsimogatja a buksinkat. Mi pedig mindent elkövetünk, hogy az uraság kedvében járjunk és megszolgáljuk a kis jutalomfalatkákat.

És meg is kapjuk, ami nekünk jár, ha szerencsénk van, még az sem kizárt, hogy minden évben egy kicsivel nagyobbat, zsírosabbat. (Amikor meg nem, arra is lesz magyarázat: az osztályharc fokozódik, az ellenség mocskos mancsa betette a lábát.)

Szabadságszerető népnek hazudjuk magunkat, miközben elégedetten böfögünk, mint az ólba zárt disznók. Azzal áltatjuk magunkat, hogy lehetne rosszabb is.

Jó éjszakát Magyarország, jó éjszakát magyarok!

Jó éjszakát Magyarország!

Most még csak annyi látszik, hogy Magyarország házhoz ment a pofonért, külső kényszer nélkül, önként és dalolva a saját jövője ellen szavazott.

Mintegy hatszázezerrel kevesebben szavaztak most a Fideszre, mint négy évvel ezelőtt, de ez is elég volt a kétharmados győzelemhez.

Kevesen voltak, de elegen.

Utólag könnyű okosnak lenni, és most úgy tűnik, hogy talán mégsem lett volna ostobaság bojkottálni a választást. Látta mindenki, hogy a szabályok milyenek: a pálya nem lejtett, hanem függőlegesen lett felállítva. Lehetett látni, hogy mi történt: mit jelentett a média megszállása, a plakáthelyek kisajátítása, a választási rendszer többszöri, a Fidesz számára kedvező átalakítása.

Bojkottálni kellett volna a választást, de az ellenzék valószínűleg megérezte, hogy ehhez sem elég az ereje. A bojkottot ugyanis épp annyira meg kell szervezni, mint a győzelemhez vezető utat. Ultiban betlit játszani legalább olyan nehéz, mint durchmarsra menni. A bojkott szervezettséget igényel, s majdnem annyi pénz, paripa, s fegyver kell hozzá, mint ahhoz, hogy mindent lapot mi vigyünk.

Egy rosszul kivitelezett bojkott, követők nélkül, csak szánalmassá tette volna a kísérletet.

Nem lehetett jól kijönni ebből a mostan helyzetből, és mostantól együtt kell élnünk azzal a tudattal, hogy legitimmé vált a rendszer. Ha úgy vesszük, csalás sem történt: a sok kis aljasság, olcsó és alávaló trükk nem állt össze egy nagy egésszé. Pedig a választást elcsalták – igaz, nem most vasárnap, a szavazás napján, hanem az előtte lévő négy évben. Sőt, már az azt megelőző nyolc évben, ellenzékben is ezen dolgoztak a mostani győzők. Nem azzal voltak elfoglalva, hogy mit kezdjenek majd az országgal, hogy mitől lesz jobb az oktatás, az egészségügy, hogyan fejlődhetne gyorsabban a gazdaság. Egyedül azt találták ki, mert ezen agyaltak napestig, hogy miként lehet minél több hatalmat szerezni és azt megtartani.

Mostantól legitim minden. A földbérletek elosztása, a trafik-koncessziók furcsaságai, Paks bővítése, a magánnyugdíj-pénztárak lenyúlása is Orbánt és rendszerét igazolja. Mostantól legitimen mondhatják majd a feketére, hogy fehér, a rosszra, hogy jó, a kevésre, hogy sok.

És ha ez még eltart egy darabig, idővel mi magyarok is úgy érezzük, hogy ezt akartuk. Egy nagy, gondoskodó államot szavaztunk a fejünk fölé, amelyik nem csupán gondolkodik helyettünk, de ha úgy tartja a kedve, és megérdemeljük, barátságosan megsimogatja a buksinkat. Mi pedig mindent elkövetünk, hogy az uraság kedvében járjunk és megszolgáljuk a kis jutalomfalatkákat.

És meg is kapjuk, ami nekünk jár, ha szerencsénk van, még az sem kizárt, hogy minden évben egy kicsivel nagyobbat, zsírosabbat. (Amikor meg nem, arra is lesz magyarázat: az osztályharc fokozódik, az ellenség mocskos mancsa betette a lábát.)

Szabadságszerető népnek hazudjuk magunkat, miközben elégedetten böfögünk, mint az ólba zárt disznók. Azzal áltatjuk magunkat, hogy lehetne rosszabb is.

Jó éjszakát Magyarország, jó éjszakát magyarok!

VN:F [1.9.3_1094]
Értékelés: 4.6/5 (60 szavazatból)
VN:F [1.9.3_1094]
Értékelés: +83 ( 95 szavazatból)
Szép álmokat, Magyarország!, 4.6 out of 5 based on 60 ratings

Címkék:, , , , , ,

  • Hozzászólások(43)
  • Print Friendly and PDF
  • Betűméret változtatás
Share

43 Reader’s Comments

  1. Ez az első eset, hogy nem értek egyet Péter barátpmmal. Nem igaz, hogy ‘Nem lehetett jól kijönni ebből a mostan helyzetből”. Nagyon jól ki lehetett volna jönni belőle. Fordított felállás esetén Orbán nagyon jól kijött volna ebből a helyzetből, ha ő van az ellenzék helyében. De nem kell ehhez Orbánnak lenni. A többit nem részletezem. BL

    VN:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +29 (41 szavazatból)
  2. Szembement az ellenzék a saját szerepével.
    Ahogy az alaptörvényt bojkottálni kellett volna, most tagadják meg az eskütételt, arra hivatkozva, hogy csak bizonyítékokat gyűjtöttek a rendszer aljasságáról a választással, hogy meddig mer elmenni a hatalom.
    Csak ám ezt sem merik megtenni!
    Mint ahogy semmi nagy horderejű dologban nem tettek semmit. Jobb volt egymással foglalkozni,ki vagyok , mi vagyokot játszani.
    Mi meg isszuk a levét.
    Tiszta szégyen az országra, de ránk is, hogy nem zavarjuk őket el a búsba.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +24 (42 szavazatból)
  3. admin, a frászt hoztad rám. Csak a végén vettem észre, hogy más a szerző.
    Ha a kép grafikus műve, akkor zseniális. Ha tényleg fénykép, akkor ékesen bizonyítja, hogy ez az ország elmekórtani eset.
    Sok ilyen írás fog még születni, amelyben a szerző megpróbálja összerakni az adott darabokból a valóságot. Ha nem stimmel (mint ahogyan ez a cikk sem), jön a következő összerakási kísérlet. Abból lehet tudni, hogy valamelyik végre jó, hogy mindenre magyarázatot ad, ami történt, sőt, azt is meg tudja helyesen jósolni, ami történnni fog. Így fejlődnek a tudományos elméletek is, csak ott hamar kiderül róluk, ha nem jók.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +14 (22 szavazatból)
  4. bumburi (2014. április 8. kedd 04:08)
    tagadják meg az eskütételt, arra hivatkozva, hogy csak bizonyítékokat gyűjtöttek a rendszer aljasságáról
    Ha ezt tennék, azt hiszem, könnyesre röhögném magam. Bár díjaznám a humorukat.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +12 (20 szavazatból)
  5. A 2014-es választás röviden.
    FIDESS: Folytatjuk
    Összefogás: Elqrtuk

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +9 (23 szavazatból)
  6. Ego
    Kínomba írtam csak, amilyen amatőr szinten csinálják,azt is megtehetnék. A hívek is megértenék.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +7 (13 szavazatból)
  7. Semmiféle utólagos okoskodásról nincs szó. Pontosan lehetett tudni előre is, hogy egy ellenzéki bojkott bőven 50% alatti részvételt eredményezett volna. Leírtuk, megindokoltuk legalább 100x jóelőre. Ráadásul a bojkotthoz a politikai pártoknak nem kellett volna egymással elvtelen kompromisszumokat, koalíciót sem kötniük, nem kellett volna közös jelölteket egyeztetniük, és az LMP-t is teljesen felesleges volt szétverni, mert a jogállam helyreállítását célul kitűző bojkott mellé jó eséllyel társult volna az LMP is az erdeti felállásában.
    És ami a legfontosabb: a bojkotthoz nem kellett volna ISMÉT hazudniuk a “demokrata” politikusoknak a saját szavazóiknak.
    Ezt jól elkúrta ez az ellenzék, végtelen felelőtlenséggel hosszú távra lökte Orbán karjaiba a sajnos buta, naiv magyar demokratákat is. Ezek után a legkevesebb, hogy el kellene tűnniük a demokrata közéletből az ilyen felelőtlenségre képes politikusoknak.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +30 (32 szavazatból)
  8. sőt, hozzáteszem, hogy egy eredményes bojkotthoz Bajnainak sem kellett volna feltétlenül idő előtt párttá alakítania egy civil mozgalmat !!!!
    most is állítom, és korábban is ezt állítottam, hogy egy demokrata ellenzéki bojkottal simán 40% alatti választási részvételt lehetett volna elérni.
    SŐT! és hogy én is mondjak valamilyen utólagos okoskodást is, amit korábban valóban nem mondtam: nagyon valószínűnek tartom, hogy egy erőteljes bojkottakció netán már Orbánt is meghátrálásra késztette volna, és eleve hajlandóságot mutatott volna egy tisztességesebb választás megtartására.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +17 (21 szavazatból)
  9. http://nepszava.hu/cikk/1016497-der-standard-orban-hidegre-teszi-aki-utjaba-all
    “Orbán Viktor személysiégét elemezte a Der Standard. Ő nem egyszerűen győztes típus – írta róla az osztrák újság -, a jelleme mindenekelőtt kockázatos. 2010 óta olyan politikusnak mutatkozott, aki sokkal többet akar, mint a választásokon győzni és kormányozni. Ez a jövőben is így lesz: mindent maga akar meghatározni, amihez hidegre teszi azokat, akik útjába állnak. Amennyire csak lehet, kikapcsolja a nyugati demokrácia lényegét, az állandó”"váltógazdálkodást, a hatalom körforgását a pártok között, a hozzá kapcsolódó kisebbségvédelemmel együtt. Olyan politikus lett, aki autoriter és nem tűri a bírálatot. Az Orbán-rendszer veszélyei nem korlátozódnak Magyarországra.”

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +37 (39 szavazatból)
  10. “Nem lehetett jól kijönni…”
    Ez egyszerűen nem igaz. Ezt csak azok hiszik,érzik így, akik egy dolgot nem ismernek. Ez pedig a ragaszkodás az elveinkhez, a meggyőződésünkhöz egy értékrendben. Az nem meggyőződés egy értékrendben, hogy vakon hisz valaki valamilyen tündérmesében és azt erölteti másokra is mindenáron. Az kb. olyan, mint közfelkiáltással ítélkezni a bíróság helyett. Mekkora tévedés,tündérmese volt pl az is, hogy a választók titkolják a véleményüket a közvéleménykutatók elől. Egy frászt! A kussolás mély egytértést takart orbán rendszerével, amely értékrendet a jó magyar nyiltan nem mer felvállalni. A demokratikus ellenzék pedig nem mutatott fel ezzel szemben semmilyen pozitív értékrendet, csak marhaságokat,üres lózungokat,amiket maguk sem hittek el.csak meg akartak felelni a sok ostoba tündérmeséket másokra eröltetőknek. Egyedül a DK volt a nagy összeborulásig az, akinek el lehetett hinni az őszinte,elvhű politizálást. Aztán mindezt feladta és összebútorozott a notórius hazudozókkal. Nem azokkal kereste a barátságot,összefogást,akik hasonló értékrendet vallottak. Itt az eredménye. Elmehet mind a jó édes anyjába.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +26 (30 szavazatból)
  11. ˇ”Ezért a népért úgyis mindegy
    Ebsorsot akar, hát akarja!”

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +24 (28 szavazatból)
  12. A képről.
    -
    Két átjelentkező szavazó Londonból,
    Madame Tussaud panoptikumából.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +19 (19 szavazatból)
  13. öregszeder (2014. április 8. kedd 08:55)
    Így igaz.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +6 (8 szavazatból)
  14. Kellemes pusztulást, Magyarország!

    “Ez volt az utolsó többé-kevésbé demokratikus lehetőség az Orbán-diktatúra felszámolására. Nem lesz több. Eljátszottuk ezt a lehetőséget, és megérdemeljük, ami ránk vár. Ez még messze nem az a sokk, amelyről írtam, arra még várni kell, de ne féljetek, eljön, hogy hamarosan-e, azt nem tudom.
    .
    Mindenesetre köszönjük meg ezt az eredményt Mesterházy Attilának, akinek fontosabb volt a „karrierje”, és köszönjük meg a mögötte állóknak, no meg a tanácsadóinak. Köszönjük meg Szigetvári Viktornak, aki elképesztő rövidlátásával nagyban hozzájárult ahhoz, hogy Bajnai Gordon rossz politikát folytasson. Köszönjük meg Schiffer Andrásnak, aki szívesen barátkozik a neonácikkal, de nem áll szóba a demokratákkal, és sohasem látott az orránál tovább. Köszönjük meg a „baloldali” értelmiségieknek, akiknek csak arra telt, hogy elmagyarázzák, miért nem lehetséges megtenni azt, amit meg kell tenni. És végül köszönjük meg azoknak, akik a Fideszre és a Jobbikra szavaztak a határon innen és túl, megérdemlik, ami rájuk vár, nem tudom sajnálni őket. Mi is megérdemeljük, mert képtelenek voltunk megértetni, hogy mire számíthat az ország.

    A legrosszabb lehetőség vált valóra. Kellemes elrothadást, Magyarország!
    Krémer Ferenc

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +24 (28 szavazatból)
  15. Rákosit túléltem, Kádárt túléltem, ezeket sajnos már nem fogom, mert vagy 17 évvel idősebb vagyok a diktátornál…….De ha ez kell 2 millió magyarnak, és ilyen buta az “ellenzék” (Simon, Zuschlag, Hunvald, Hagyó, Fürst Gyurika ügyei….) akkor nem tudok mit tenni……..Rogán egymaga többet lopott mint a zárójelben felsoroltak összesen, mégis a budapesti belvárosi “polgárok” rá szavaztak. A néppel van a baj, már évszázadok óta…….

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +39 (39 szavazatból)
  16. szanyi kapitány azt írja a facebook-on,hogy azért nem akarták a bojkottot,mert nyugaton sok országban néppárt van,kinevették volna a Kormányváltokat.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +4 (8 szavazatból)
  17. “Bojkottálni kellett volna a választást,de az ellenzék valoszinüleg megérezte,hogy ehhez sem elég az ereje.”
    Sajnos az erején kivül más oka is volt a bojkottálás elhagyásának.Történetesen a husosfazék közelségéhez való ragaszkodásuk vlt a döntöbb ok.
    Nem hallgatták meg Bartus Lázló tanácsát.Most törölgethetik a szemüket és a t verhetik a fejüket a falba az ökörségük miatt.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +12 (14 szavazatból)
  18. Akkor lenne bármi értelme azon vitatkozni, hogy az ellenzéknek “mit kellett volna tennie”, ha az ellenzéknek bármi más célja lett volna, mint a seggét betenni a parlamentbe még négy évre havi egymillióért.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +14 (14 szavazatból)
  19. Dehogy verik a fejüket a falba… újabb négy évre van állásuk, mindenféle felelősség meg munka nélkül… ők lettek volna a legjobban beszarva, ha esetleg nyernek…

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +19 (19 szavazatból)
  20. “Kellemes elrothadást, Magyarország!”
    Hangyácska, egyetértek a kommented minden szavával.
    Olyan ez a pillanat, mint amikor a kapitány közli: “it’s every man for himself”.
    Ennyi, vége, game over, finito, el lehet menni.

    Nem gondolom, hogy az egyszeri szavazó is hibás, amiért szavazott. Az már csak kármentés volt. A szavazás érvényességéhez ugyanis már nem szükséges 50% feletti részvétel. Eredménnyel bojkottálni a jelöltállítás fázisánál lehetett volna, de arra az esetre lett kitalálva a kamupártok intézménye. A hajónk sorsa nem most, hanem Gyurcsány alatt pecsételődött meg, mert ha egyszer valaki megkapja a 2/3-ot, az – mint a mellékelt ábra is mutatja – point of no return.

    (Örülök, hogy a kommentelést mégsem szüntették meg. Nem hiszem, hogy apasztaná a kanadai magyarok pénzét, a szerver biztos nem fogyaszt többet emiatt. A hazaáruló kollaboráns álellenzéknek büntetésül az 1M fizetés jut, nekünk viszont nem maradt semmi.)

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +11 (17 szavazatból)
  21. csőcselék nép a magyar
    ez a lényeg
    ezt kell ismételgetni, még akkor is, ha ez már évszázadok óta tudott
    a nagyobb cégeknek kell kivonulni elsőként, Audi, Mercedes stb
    persze szépen fokozatosan a többiekkel együtt
    hagyni bedőlni ezt a mocskos kuplerájt az EU-n belül
    aztán világítsanak fáklyával és éljenek sült vakondon
    pöcegödör 1/2 ázsiai mádjárok

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +21 (29 szavazatból)
  22. Baloldali osszeborulas? Egy villanykortet nem lennenek kepesek egyutt lecserelni!
    Nem tudom direct adjak a hulyet vagy frankon ilyenek? Vagy csak a tuti fix millas fizuk es habos kavek csoki golyok voltak a fontossabbak ?

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +12 (12 szavazatból)
  23. öregszeder utolsó mondatának szeretnék e hozzászólásommal egyetértő nyomatékot adni. illetve annyival kiegészíteném, hogy ez még mindig túlontúl udvarias megfogalmazás.
    .
    teljesen egyetértek BL azon alapgondolatával is, hogy amíg a demokrata oldal el nem takarítja az eddigi tehetségtelen, gyarló, hazudozó, végtelenül hiú, de ugyanakkor nagyravágyó politikusi garnitúráját, és nem emel helyébe egy valóban HITELES demokrata politikát, ahhoz illő vezetőkkel, addig semmi remény Mo-on semmiféle demokrata irányú fordulatra.
    .
    azzal viszont nem értek egyet, hogy a magyarok eszenciálisan hülyék és nem fogékonyak a demokrata eszmékre. lenne itt fogadtatas bőségesen, ha olyanok jelenítenék meg végre ezeket az eszméket, akik a köznép megbecsülését képesek kivívni.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +12 (14 szavazatból)
  24. Róbert. és más hasonló gondolkodásúak.
    hagyjuk már ezt a kollaboráns gondolkodást, hogy 50% alatt s úgyis érvényes lett volna a választás eredménye. ugyanis ez az egyik legagyzsibbasztóbb csúsztatás, amellyel a bojkott értelmét kívánták összefogásosék cáfolni.
    .
    ezzel szemben a politika igazsága az, hogy a választást az új Alaptörvény alapján írták ki, a választási törvény annak szerves alrendszere.
    .
    ha nincs MOST EZEN A VÁLASZTÁSON 50% részvétel, akkor a soha a köznéptől felhatalmazást és jóváhagyast nem kapott Alaptörvény legitimitása mégjobban megingott volna, Orbán gyenge legitimitással képtelen lett volna kormányozni. a megingott legitimitású Alaptörvény pedig az annak alapján rendezett választás eredmény legitimitását is megingatta volna. EZÁLTAL ORBÁN KONSZENZUSKÉNYSZERBE KERÜLT VOLNA, a demokrata ellenzék pedig hatalmas politikai előnyt szerzett volna ahhoz, hogy kiharcolja az alkotmányos rend helyreállítását.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +6 (10 szavazatból)
  25. Öreg Titán, lehet. Ha úgy nézzük, hogy a hatályos választási törvény (ami az 50%-os érvényességi küszöböt elhagyta) mint érvénytelen, eleve nem lehet hatályos, akkor igazad van. De érvénytelennek nem lehet nevezni, az érvényességi kellékei megvannak, s az, hogy megalkotására az Alaptörvény hatalmazza fel az ogy.-t, nem dőlne ki azzal, ha az Alaptv.-t kihagyjuk, mert akkor meg az előző alkotmány tenné lehetővé, nagy kaland.
    Az a helyzet, hogy a jogrendszer teljesen védtelen volt egy 2/3-os letámadás ellen, és ezt Orbán, aki ezek szerint nem melegedni járt a jogra, sajnos tudta.
    Az idegrendszeri tünetekig a veszettség gyógyítható, de az agy megszállása után már nem. A jövő elkezdődött, ezt megmondta a veszett róka már az első harapása után. És igaza lett.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +9 (11 szavazatból)
  26. Mit is mondott Mészöly Kálmán a Marseille-i megsemmisítő vereség után? “A mi időnk lejárt.”

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +11 (13 szavazatból)
  27. Róbert
    ebben is tévedsz, mert az 1989-es Alkotmány az Alkotmánybíróság számára lehetővé tette volna a választójogi törvény normakontrollját, amelyen ez a választójogi törvény elvérzett volna.
    .
    de nem is ez a lényeg, hanem az, hogy te – az összefogás politikusaihoz hasonlóan – érvényességről és hatályosságról beszélsz, miközben én legitimációról, illetve annak hiányosságairól. éppen ez az egyik legnagyobb hiba, amit az ellenzék politikusai elkövettek, és ezáltal a köznépet megfosztották annak lehetőségétől, hogy az Alaptörvény legitimációs hiányáról ítéletet alkosson. ez több, mint kollaboráció Orbánnal, ez kifejezett bűnrészesség, mert elaltatták a köznépet e tárgykörben, miközben az Alaptörvény legitimációja még hiányos volt.
    .
    ha az ellenzék az Alaptörvény megszületésétől fogva mindmáig következetesen hangoztatta volna a legitimációs kifogásokat, akkor a 2014-es választás lehetett volna a legitimációs próbatétel. ha az ellenzék a kampányban a bojkott mellett ezt kommunikálta volna, hogy az 50% alatti részvétel az Alaptörvény legitimációs bukásaként értelmezendő, akkor a kormányoldalnak akár a Jobbikkal együttvéve is nem maradt volna más választása, minthogy bizonyítson egy 50% feletti részvétel elérésével. ha pedig erre nem lett volna képes, akkor teljesen mindegy, hogy az OGy mit írt a választási törvénybe, az ellenzék kommunikációja LEGITIMÁCIÓS értelemben felülírta volna azt, hiszen a LEGITIMÁCIÓNAK éppen az a lényege, hogy azt nem lehet törvényszöveggel elintézni, annak a valóságban a működőképesség által kell bebizonyosodnia.
    .
    egyébként kár minden szóért, mert aki mindeddig BL minden szellemi erőfeszítése ellenére nem volt képes ezt az egyébként demokrata jogállami 1×1-et megérteni, annak úgyis tök felesleges bármit is mondani.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +9 (9 szavazatból)
  28. nagy andrás
    “segget a parlamentbe havi egymillióért”
    meg amennyivel többért!
    meg lennék lepődve, ha az első parlamenti ülések egyikén nem szavaznának meg maguknak jóval magasabb jövedelmet, mondván sokkal több a feladat, nagyobb a választókerület, most egy képviselő végzi a korábbi kettő munkáját, stb.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +14 (14 szavazatból)
  29. manhattan
    Szanyi hülyeséget beszél, már nem először. azzal ugyanis a néppártok is tisztában vannak, hogy Alaptörvényt nem lehet legitimálni 50% alatti részvétel esetén. itt és most Mo-on pedig erről volt szó, nem csupán egy átlagos választásról.
    Orbán maga is úgy értelmezi a választási győzelmét, hogy az az elmúlt 4 év politikájának támogatottságát jelenti.
    Akkor miért ne kampányolhatott volna az ellenzék azzal, hogy ha a választópolgárok többsége nem vesz részt a választáson, az Orbán elmúl 4 évi politikájának elutasításaként értelmezendő, beleértve az Alaptörvény elutasítasát is. Ez pusztán az ellenzéki kommunikáció kérdése lett volna, hogy legitimációs légüres térbe kerüljön Orbán egy 50% alatti választási részvétel esetén.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +12 (12 szavazatból)
  30. http://www.atv.hu/belfold/20140408-breaking-megkezdtek-a-szabadsag-teri-emlekmu-epitesenek-elokesziteset

    Indul a bakterház………
    Mondtam, hogy most bedurvulnak a fiuk, az biztos.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +15 (15 szavazatból)
  31. Titán,
    “ebben is tévedsz, mert az 1989-es Alkotmány az Alkotmánybíróság számára lehetővé tette volna a választójogi törvény normakontrollját, amelyen ez a választójogi törvény elvérzett volna”

    Köszönöm a kiigazítást, jár neked a pont.

    Ami a legitimáció vs. érvény-hatály kérdését illeti, az előbbi kicsit homályosabb valami, arra hivatkozni nehéz lett volna. S tökmindegy, ha valami illegitim, esetleg nem is érvényes, nem is hatályos, mégis hatályosul, akkor az van. És dr. jur. Orbán tudja, hogy a szavazóbázis nem jogtudósokból áll, hanem fálázsiai származékokból, akik, ha nem tetszik valami, nem a jogtárat nyitják ki, hanem felgyújtják a televíziót.
    Orbán az első magyar reálpolitikus. :-(

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +2 (4 szavazatból)
  32. Fidesz és a kormány programja: Folytatjuk…..
    Megkapták az újabb biankó-csekkre az aláírást:
    -
    “Az elmúlt másfél évben összesen 2,2 milliárd forint állami és uniós támogatást kaptak Orbán Viktor miniszterelnök fogorvosa, dr. Bátorfi Béla érdekeltségei a Nemzeti Fejlesztési Ügynökségen keresztül. A pályázatok többségéről azután hoztak döntést, hogy Orbán Viktor a miniszterelnökséget vezető államtitkár útján átvette az NFÜ irányítását. Ezenfelül a választások előtti héten a rendkívüli kormányzati tartalékból is kapott 400 millió forintot Bátorfi egyik vállalkozása.”
    -
    Folytatódhat…..

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +10 (12 szavazatból)
  33. “Mostantól legitim minden.
    „… idővel mi magyarok is úgy érezzük, hogy ezt akartuk. Egy nagy, gondoskodó államot szavaztunk a fejünk fölé, amelyik nem csupán gondolkodik helyettünk, de ha úgy tartja a kedve, és megérdemeljük, barátságosan megsimogatja a buksinkat. Mi pedig mindent elkövetünk, hogy az uraság kedvében járjunk és megszolgáljuk a kis jutalomfalatkákat.”.
    .
    Hát NEM!
    .
    Az gondolom, hogy mi legtöbben – a tudat alatt – tudtuk, éreztük, hogy akár szavazunk, akár nem szavazunk – elbukunk.
    Vagyis az az eszmevilág, amely tagjának vallom, (többségében valljuk) magunkat az: a liberális demokrácia.
    Ennek értékrendjében soha nem fogjuk úgy érezni, hogy ezt akartuk, mert nem ezt akartuk.
    Soha nem voltunk az ellenzék ellenzéke. Kezdetben (amikor már túlkésőn) mai formájára kialakultak az ellenzéki erők és köztük a döcögős együttműködési kapcsolatok – szelíd rokonszenvvel és némi tartózkodással tekintettük rájuk.
    .
    De, amikor elértek a kampány megkezdésének korai szakaszába, onnantól kezdve rokonszenvünk kezdett elpárologni, majd kifejezett ellenszenvé alakult át. Merthogy annyira logikátlanul, ésszerűtlenül, célszerűtlenül és ügyetlenül politizáltak, amellyel nem lehetett mit kezdeni, el kellett utasítani.
    .
    Ez után, biztosíthatom a nagy gondoskodó államot, hogy nem tartok igény rá, hogy simogassa ősz fejemet. Mert nem érdemlem meg. Engem ne szeressen olyan, akit és nemhogy nem szeretek, hanem kifejezetten utálom. Számomra ő a gonosz birodalma. Soha nem fogok kedvébe járni. Eddig sem tettem, ezután sem fogom.
    .
    Ami pedig a fideszes politikai hatalom részét képező ellenzéket illeti – és most lehet, hogy talán túlzok – nem tekintem őket ellenzéknek. Őket annak tekintem, aminek tekint engem a hatalom, ahogy orbán mondta: aki nincs velünk az nincs! – vagy hazaáruló.
    .
    Lucifer szavaival búcsúzom:
    „… szerettél, megcsalódtál,
    Szerettél újra, s akkor már te csaltál.
    Ismét szerettél – hősödet meguntad;
    S üres szíved most új lakóra vár.”.
    .
    És nem én leszek az a lakó!
    .

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +11 (11 szavazatból)
  34. Tüntetés van a Szabadság téren, megkezdték az építkezést!
    .
    Tüntetés a náci emlékmű, és a megkezdett építkezés ellen… Körbevettük az építési területet… Nem kérünk az orbáni diktatúra történelemhamisításábol!!!

    Bocs, nem tudtam hova tenni, aki a közelben van menjen ki ha tud!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +10 (10 szavazatból)
  35. Róbert
    Pontosan: a választópolgárok többsége nem jogtudós. Így van.
    Éppen reálpolitikai megközelítésből van jelentősége a legitimitásnak, hiszen a jogszabályok ismerete egyáltalán nem szükséges ahhoz, hogy az emberek agyában világos legyen, hogy egy új Alaptörvénynek nincs meg a szükséges TÖBBSÉGI társadalmi támogatottsága. Éppen ez a társadalmi tudat ingathatta volna meg Orbán királyságát, ez indította volna el a “meztelen a király” effektust.
    A legitimitás kérdésében fontos szerepet játszik a társadalompszichológia, miközben a jog kérdése absztrakt. Vagyis éppen akkor lettek volna reálpolitikusok az ellenzékiek, ha az Alaptörvény legitimitásának a kérdését nem engedték volna el, hanem folyamatosan napirenden tartották volna. Ezt mindenki értette volna, hogy deficites az Alaptörvény társadalmi támogatottsága, ha a választási részvétellel ezt összekapcsolta volna az ellenzék, és ennek alátámasztására hirdetett volna bojkottot.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +5 (5 szavazatból)
  36. oldster
    Mond ki bátran! Az ellenzék gyáva volt!
    Gyáva volt őszintén feltárni a szimpatizánsai előtt, hogy milyen mulasztás a bűnük, hogy nem vonultak ki a parlamentből, amikor az Alkotmányt félresöpörte Orbán, és a fidesz.
    Gyáva volt felvilágosítani az embereket, hogy mit tettek az országgal a diktatúra kiagyalói.
    Gyáva volt azért is, mert azt hitte megspórolhatja a felvilágosítás munkáját,és ezzel a gyávasággal megtévesztette az embereket.
    És ennek a gyávaságnak köszönhető az alacsony részvételi arány, mert ugyan elégedetlenek az emberek,és tudják hogy valami nagyon rossz, de nem tudják még maguknak sem megfogalmazni a probléma lényegét.
    Ott tévedtek a legnagyobbat, hogy lenézték a választóikat, nem tartották őket annyira értelmesnek, hogy megértsék az Alkotmány hiányát, és ebből eredően a NER rájuk kényszerítését.
    .
    Csak a szavazatok kellettek, meg a húzzunk bele.
    Ha ez a baloldal így marad, akkor nincs jövője. Kiskorúnak nézi a választókat,és ennek megfelelően tudatlanságban tartja őket.
    Pedig csak a megfelelő szavakat kellett volna megtalálni, persze őszintén, és feltáró jelleggel.
    A jogainkról a demokráciáról, ennek hiányáról,és a ránk váró jövőről, ha a NER marad.
    Az ellenzék nem csak el, de meg is bukott!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +6 (8 szavazatból)
  37. Naponta le kell rombolni, amit a Szabadság téren felépítenek! Ehhez az erkölcsi alapot a félmillió zsidó honfitársunknak A MAGYAR KÖZIGAZGATÁS ÁLTALI haláltáborokba deportálása teremti meg. Ez az emlékmű nem pusztán hazug, hanem végtelenül cinikus, mert össze kívánja mosni, azonos megítélés alá kívánja helyezni a német megszállást ÜDVÖZLŐ magyar lakosság és a magyarok által deportált emberek sorstörténetét. Ez az emlékmű Magyarországon nem készülhet el. A deportálások áldozatai lelkiismereti kötelességgé emelik ennek a gyalázatos emlékműnek minden tisztességes magyar ember számára annak lerombolását.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +10 (10 szavazatból)
  38. A tehetségtelenség csak erre az eredményre vezethet: eddigi reményeink a választókhoz fűzödtek, nem a pártokhoz. Hányszor írtuk le – itt is – az az ijesztő hozzá nem értést és (politikai értelemben vett) munkaképtelenséget amit folyamatosan megtapasztalhattunk. Politikailag műveletlen és középszerű elmék csoportja. Méghogy megtisztultak! Hogy indulhatott Szekeres, Baja?!? Csak a lista érdekelte őket – megint éppúgy, mint 2010-ben. A 10 (?) egyéni győztesben lehet csak bízni.
    Mesterházi a valaha volt legtehetségtelenebb politikai parafadugó, aki baloldali pártot vezetett. Rettentő árat fizetünk ezért, éppúgy mint volt miniszteréért fizettünk, fizettünk és fizetni fogunk.

    Látható: orbán 48 óra alatt képes volt szembe köpni a tisztességes embereket.
    Megkezdődött…
    Láttátok Schifert KO-nál? Éredemes megnázni az archívban. Nem a Jobbik 21%-a fó csapás, hanem az LMP 5 %-a. orbán biztos legitimációja a jövöben. De hátha lesz átülő…

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +4 (4 szavazatból)
  39. Robert
    Nem letiltás volt, hanem kommentek törlése. Valamennyié. (Talán, hogy ne sopánkodjanak annyian a fórum beszüntetése miatt.)

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: -2 (2 szavazatból)
  40. Kétharmad
    .
    Viktor, magunk között valld be: rezgett a léc!
    Tartottál tőle, hogy most a pokolra mész!
    A hallgatag többség elgondolkoztatott:
    “Lehet, leváltanak, s azt mondják, jónapot?”
    .
    Te bukott diktátor, mi lett volna veled,
    ha nincsen titokban másik útleveled?
    Ha nem húztad volna el a becses beled?
    Lázár Jankó együtt pucolt volna veled?
    .
    Emlékszem, két éve rossz formáját hozta:
    szakállas volt, mint egy iszlám terrorista.
    Hová szól a passzport? Szaúd-Arábia?
    Dél-Amerika, vagy Bissau-Guinea?
    .
    Hol parkolnak most a lopott milliárdok?
    Hol vár a magyar nép vagyona tirátok?
    Tárt karokkal várnak kínai triádok?
    A választás előtt hogy szólt az imátok?
    .
    “A nép haragjától ments meg Uram, minket?”
    Még nem úsztátok meg: felhúzhatjuk mindet
    a Nagyvezírtől a Kövér Házmesterig…
    Futhattok akár a Fekete-tengerig!
    .
    Vologya cár biztos tárt karokkal várna;
    lehet, el is nyelne valami mély tárna,
    s törhetnéd a követ, moshatnál aranyat,
    amíg el nem fonnyad elhízott valagad!
    .
    Nem te mondtad, hanem Al Capone, de tény:
    “Tömérdek bánattal jár a rivaldafény.”
    Nem úsztad meg, csupán haladékot kaptál:
    előbb-utóbb megbuksz, s vár reád a “kaptár”!
    .
    A világ kereke csak előre forog,
    és akadnak jócskán bukott diktátorok.
    Egy év sem kell, s te is közéjük tartozol;
    milliárdokat hát hiába halmozol.
    .
    Egy árva fillér sem száll majd sírba veled:
    megúszhatnád, ha most húznád el a beled!
    Úgy jársz majd, mint Villon, ha utolér a vész:
    a nyakadon érzed, hogy segged mily nehéz.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +5 (7 szavazatból)
  41. egy kis fórumtörténelem. honnan és miért jutott Magyarország oda, ahová jutott? ízelítő a magyar politikai közbeszéd fejlődéstörténetéből, 2005 októberéből:
    .
    Egy ideig az origón fórumoztam.
    Létrehoztam egy csoportot “Tisztességes demokraták” elnevezéssel, és 40 fő feletti taglétszámmal.
    A csoportot azzal a céllal hoztam létre, hogy legyen egy olyan hely az origó fórumán, ahol politikai irányultságtól függetlenül zavartalan politikai eszmecserét folytathatnak egymással mindazok, akik magukat tisztességes demokratáknak vallják, és a csoport ebben a szellemben született alapszabályát elfogadják. Kezdetben szépen épült a csoport, a célkitűzésnek megfelelően jobbról-balról egyaránt szépen jöttek a csoportba a fórumozók. El is indult egy konszolidált, egymás személyiségét tiszteletben tartó eszmecsere a tagok között.
    Nem kellett azonban sokáig várni ahhoz, hogy felüsse a fejét a romboló szellem, megjelentek a csoport körül azok a fórumozók, akik valamilyen érthetetlen ok folytán a fórum káoszában érdekeltek, és nem tűrhetik azt, hogy egyesek értelmes eszmecserét kívánnak folytatni egymással.
    Megindult hát a szokásos személyeskedés, mocskolódás és a csoport eszmecseréinek szándékos megzavarása.
    Ezen még nem is lepődtem meg, hiszen aki ismeri az internetes fórumokat, annak tudnia kell, hogy az internetes szabad önkifejezésnek nagy ára van: el kell viselni az önmagukat megfékezni képtelen fórumozók jelenlétét is.
    A meglepetés igazán akkor ért, amikor Várady Zsolt, az origó fórum vezetője, arra kért, hogy a fórum néhány régi tagjának kérésének tegyek eleget, és változtassam meg a csoport elnevezését, ugyanis az említett fórumozókat zavarja az, hogy mi “Tisztességes demokratáknak” neveztük el magunkat.
    Hiába magyaráztam azt, hogy ebben az elnevezésben nincs semmi kirekesztő gondolat, hiszen semmilyen formában sem utal arra, hogy mások, akik a csoportnak nem tagjai, nem lennének tisztességes demokraták, a csoport nem az “Egyedüli tisztességes demokraták” de még csak nem is az “A tisztességes demokraták” elnevezést vette fel, amelyekben valóban lehetne találni kirekesztő célzatot, ezzel szemben a “Tisztességes demokraták” elnevezésben semmi kirekesztő szándék nincs. Ez pusztán egy orientáló elnevezés.
    Az érvelésemre Várady Zsolttól csak azt a választ kaptam, hogy sajnálja a rugalmatlanságomat, de az érveimet nem fogadta el. Hiába kértem arra, hogy ne engem próbáljon meggyőzni arról, hogy változtassunk nevet, hanem ő, mint a fórum vezetője, rendelkezik olyan tekintéllyel a fórumon, hogy ha ő elmagyarázza a panaszosoknak, hogy a kifogásuk a csoportunk elnevezésével kapcsolatban miért alaptalan, akkor valószínűleg megnyugszanak.
    Azt is hozzátettem, hogy akinek nem tetszik a mi csoportunk, az akár elnevezheti magát Tisztességes demokraták 2., 3., stb. csoportnak, semmi kifogásunk ellene.
    Az eredmény az lett, hogy Várady Zsolt a panaszosok mellett tette le a voksát, és onnantól fogva elkezdődött a csoport ellehetetlenítése, a legváltozatosabb technikai trükkök bevetésével.
    Hiába jeleztem az ártó szándékot, a csoport elleni gonoszkodást a moderátoroknak, ők minduntalan a rebellis gáncsoskodóknak adtak igazat, egyoldalúan megszegve akár a fórum szabályzatát is.
    Miután nyilvánvalóvá vált, hogy a panaszos fórumozók csoportja és a fórum vezetője és moderátorai összehangolt akciót folytatnak a csoport szétverésére, elegem lett az origó fórumából, és jeleztem Várady Zsoltnak a távozásom szándékát. Nem tartóztatott.
    Értehetetlen számomra, hogy az origó fóruma miért nem érdekelt a konszolidált, emberi hangú eszmecserék támogatásában, és miért részesít olyan fórumozókat kivételes védelemben, akik rendszeresen személyeskednek és mocskolódó hangnemben szólnak hozzá, a nekik nem tetsző topikokat pedig elárasztják a kaotikus hülyeséggel, nehogy egy értelmes érdemi eszemcsere kibontakozhasson.
    Ezért távoztam hát az origóról fórumáról, és ezért nyitottam ezt a blogot, amelynek sorsáról egyelőre még nincs világos képem, de remélem, hogy hamarosan meg tudom tölteni sokak számára is érdekes tartalommal.
    Addig is köszönöm a látogatóim érdeklődését.
    “ízigvér” 2005. október 2.
    aki ma Öreg Titán

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +4 (4 szavazatból)
  42. az előbbiekhez: az effajta kígyótojás-keltetőhelyeken emancipálódott és izmosodott a magyar szélsőjobboldal. nem kis háttértámogatással. azóta sem látom tisztán, hogy kiknek az érdeke vezérelte ezt a folyamatot, mindenesetre nagyon elgondolkodtató.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +3 (3 szavazatból)
Kapcsolódó cikkek

Az AN üdvözli McCain szenátor kijelentését 2014. december 4. csütörtök | Bartus László

Magyarországon nincs ellenzék 2014. május 8. csütörtök | AN

A DK nem bojkottálja a Fideszt 2014. április 29. kedd | AN

Orbán Viktor szabadsága 2014. április 15. kedd

KOHÁNYI TÁRSASÁG LÉPJEN BE!
AP VIDEÓ - HÍREK A VILÁGBÓL
AP VIDEÓ - HÍREK A VILÁGBÓL
Szabad Magyar Tv
Szolgálati közlemény

Felhívjuk vendégbloggereink és olvasóink figyelmét, hogy az alábbi vendégblogok némelyikének legfrissebb posztjai, ill. linkjeik technikai okokból, rajtunk kívülálló, a WordPress.com által bevezetésre kerülő változások következtében nem jelennek meg. Ezért az érintett blog-dobozkák egyelőre üresek. A probléma megoldásán az AN munkatársai dolgoznak. Addig kérjük a bloggereink és olvasóink megértését és türelmét.

Áthidaló megoldásként, a helyzet rendeződéséig itt is felsoroljuk a kárvallott blogok linkjeit, hogy olvasóik mégis el tudják őket érni az AN-ről is:


Az AN szerkesztősége.
2015.03.23.

RSS e-Vitae
RSS kanadaihirlap
RSS torokmonika
Videók

videos