Budapest – Radnóti Miklósra emlékezett a Kohányi Társaság a költő születésének 104. évfordulóján.
Radnóti Miklós, a magyar költészet és világirodalom egyik legjelentősebb alakja, a náci és nyilas terror szemtanúja és áldozata, 1909. május 5-én született Budapesten, a XIII. Kádár utca 8. sz. alatt. Művei egyszerre költői alkotások és dokumentumok: lelket felemelő szépség, ugyanakkor az értelmet a pokol bugyraiba lerántó tudósítás ötvözetei.
A költő 1940. szeptember 9.-én kezdte első munkaszolgálatát, melynek decemberben vége lett.
1942. május 17-én Komlós Aladár, az Ararát c. évkönyv szerkesztője kéziratot kért tőle. Radnóti válaszleveléből egy részlet:
“Zsidóságomat soha nem tagadtam meg, »Zsidó felekezetű« vagyok ma is (…), de nem érzem zsidónak magam, a vallásra nem neveltek, nem szükségletem, nem gyakorlom, a fajt, a vérrögöt, a talajgyökért, az idegekben remegő ősi bánatot baromságnak tartom (…). A zsidóságom »életproblémám«, mert azzá tették a körülmények, a törvények, a világ. Kényszerből probléma. Különben magyar költő vagyok, rokonaimat felsoroltam, s nem érdekel (csak gyakorlatilag, »életileg«), hogy mi a véleménye erről a mindenkori miniszterelnöknek, Maróthy–Meizlernek, Féjának vagy Sós Endrének. Ezek kitagadhatnak, befogadhatnak, az én »nemzetem« nem kiabál le a könyvespolcról, hogy mars büdös zsidó, hazám tájai kinyílnak előttem, a bokor nem tép rajtam külön nagyobbat, mint máson, a fa nem ágaskodik lábujjhegyre, hogy ne érjem el gyümölcsét. Ha ilyesmit tapasztalnék – megölném magam, mert másként, mint élek, élni nem tudok, s mást hinni és másképp gondolkodni sem. Így érzem ezt ma is, 1942-ben is, három hónapi munkaszolgálat és tizennégy napi büntetőtábor után is – (ne nevess ki, tudom, hogy megjártad a háborút, de az más volt, nem volt megalázó), kiszorítva az irodalomból, ahol sarkamig nem érő költőcskék futkosnak, használhatatlan és használatlan tanári oklevéllel a zsebemben, az elkövetkező napok, hónapok, évek tudatában is. S ha megölnek? Ezen ez sem változtat.”
A második munkaszolgálatra 1942. július 1-én vonult be. 1943. április végén neves közéleti személyek közbenjárására leszerelték.
Radnóti 1943. május 2-án, az izraelita vallást elhagyván, feleségével együtt, a római katolikus hitre tért át. Keresztapjának Zolnai Bélát kérte fel. Részlet a hozzá írott leveléből:
“Mintegy tizenöt esztendeje határoztam el magamban, hogy harmincnegyedik évem betöltése előtt megkeresztelkedem. Krisztus harminchárom esztendős múlt s még nem volt harmincnégy, mikor megfeszítették, – ezért gondoltam így. S azért, – bár tizennyolc éves koromtól katolikusnak érzem és vallom magam, – mert azt hittem, hogy ez a megőrült és aljas világ csak rendbe jön addig, megszűnik a zsidóüldözés, magánügy lesz az én megkeresztelkedésem is, nem gondolhatja senki spekulációnak, vagy menekülésnek. A világ ugyan ma őrült és aljas igazán, de spekulációnak vagy menekülésnek valóban nem hihető ma már a megkeresztelkedés, hisz semmi reális előnye nincs. Erkölcsi aggályaimat így elmosták a burjánzó törvények és rendeletek.“
A költő 1944. május 19-én a Pozsonyi út 1. sz. alatti lakóhelyén kapta behívóját az utolsó, a harmadik munkaszolgálatra. Ezen a napon írta a Töredék c. versét.
(…)
“Oly korban éltem én e földön,
mikor ki szót emelt, az bujhatott,
s rághatta szégyenében ökleit, -
az ország megvadult s egy rémes végzeten
vigyorgott vértől és mocsoktól részegen.”
(…)
1944. május 20-án innen indult a nácikat, a nyilasokat utoljára “szolgálni”, és már soha többé nem térhetett haza.
Ahogy egyre sejthetőbb volt a háború kimenetele, a náci Németország és leghűbb csatlósának, Magyarországnak a veresége, a magyar nyilasok úgy részegültek meg egyre jobban a vértől és mocsoktól. 1944. november elején beteggé, járóképtelenné tett, legyengült áldozataikat – közöttük Radnóti Miklóst – saját kizárólagos prédájuknak tekintetve, Abda határában lelőtték, semmint inkább sorsukra hagyták volna őket. Nem sokkal előtte, október 31-én írta le utolsó versében a költő, hogy mi vár rá:
“Mellézuhantam, átfordult a teste
s feszes volt már, mint húr, ha pattan.
Tarkólövés. – Így végzed hát te is, -
súgtam magamnak, – csak feküdj nyugodtan.
Halált virágzik most a türelem. -
Der springt noch auf, – hangzott fölöttem.
Sárral kevert vér száradt fülemen.”
A rendszerváltás óta Magyarország mindenkori politikai vezetői a nyilas gyilkosokat azzal tisztelik meg, hogy a 298-as parcellában közpénzen fenntartott nemzeti díszsírhelyeket tartanak fenn földi maradványaiknak.
A Kohányi Társaság tagjai a költő születésnapja alkalmából elhelyezték az emlékezés koszorúit a költő életútjának kezdetét és végét jelző emléktábláknál:
 Radnóti szülőháza |
 Radnóti utolsó lakhelye |
Mikor Radnóti Miklós és Gyarmati Fanni 1935. augusztus 11-én összeházasodtak, a Pozsonyi út 1. számú házban béreltek lakást. Gyarmati Fanni azóta is ott él. A költő születésnapja alkalmából a Kohányi Társaság tagjai őt is virággal köszöntötték:
 |
 |
A Kohányi Társaság az eseménysorozat végén tagjai számára baráti találkozót tartott.
_______________
Kapcsolódó cikk:
http://nepszava.com/2013/05/magyarorszag/radnoti-szuletesnapjara-emlekezik-a-kohanyi-tarsasag.html
Források:
http://www.thehypertexts.com/Mikl%C3%B3s_Radn%C3%B3ti_Hungarian_Poet_Poetry_Tanslator_Bio.htm
http://hu.wikipedia.org/wiki/Radn%C3%B3ti_Mikl%C3%B3s
http://beszelo.c3.hu/cikkek/radnoti-miklos-kiadatlan-levele-a-zsidosagrol
http://mek.niif.hu/01000/01018/01018.htm#cim64
https://picasaweb.google.com/106602346052926545232/RadnotiMiklos104EveSzuletett
“…a római katolikus hitre tért át.” … Levelében még ezt is írja: “ha valláshoz egyáltalán közöm van, akkor a katolicizmushoz van közöm”
.
Nem biztos, hogy nagyot tévedek, ha azt mondom, hogy a végére rájött, hogy a katolicizmus se az igazi.
A martirhalat halt (kegyetlenul meggyilkolt) Radnoti Miklos gyonyoru versei a szivemben visszhangoznak.
Feltetlen szuksegesnek talalom a megemlekezest. Megis ugy erzem, a kialakult magyar allapotok mellett talan nem Radnoti Miklost kellene peldakepnek vagy viselkedesi modellnek tekinteni. Radnoti nem akart zsido lenni. Igen, joga volt olyan vallast valasztani, amire vagyott, de az adott tortenelmi helyzetben kerdesesnek tunik a dontese. Radnoti sokat emlegetett hazaszeretete ahhoz a Magyarorszaghoz kototte, ami ellen fellepve hoseink es martirjaink adtak az eletuket – gyakran remenytelen kuzdelemben – azzal a nyilt cellal, hogy peldat mutassanak, szembe kell fordulni a feherterrorral indult es nyilt fasizmushoz erkezett horthysta “kereszteny kurzussal”.
A mai magyar allapotok mellett a zsido hazaszeretet teljesen erthetetlen es megmagyarazhatatlan, es minden azt batorito torekves destruktiv es hiabavalo. A zsidok felelosek azert, hogy a gyerekeik es unokaik biztonsagban, es befogado, baratsagos kornyezetben nojenek fel, hogy felelmek es megalazasok nelkul erjek el a felnottkort, hogy a Holokauszt hangulat allando fenyegetese nelkul, egeszseges pszichevel menjenek keresztul a serdulokor amugy is ellentmondasos erzelmi allapotan. A magyar politikai helyzet megvaltoztatasa, a magyarorszagi zsidogyulolet elleni harc nem a zsidok ugye, hanem minden joerzesu nem zsido magyar allampolgar szent kotelessege.
A martirhalalt halt Radnoti Miklos uzenete egy kihalo generaciohoz szolt.
Az akkori zsido hazafiassag szivszaggato peldaja volt anyam egyik fiatal unokaoccse, aki minden alkalommal feszes vigyazzba allt, ha a radioban felhangzott a himnusz. Mellet ki, hasat be. Utolso alkalommat az auschwitzi appelplatzon allitottak vigyazzba, soha nem jott vissza.
Szivbol kivanom, hogy Radnoti uzenete ne befolyasolja a magyarorszagi zsidokat. Aki teheti, vigye el a csaladjat onnan.
Nem akarok politikai elemzesbe gabalyodni, de a kadar-korszak amit en nem birtam elviselni, ezerszer elhetobb es igazsagosabb volt mint a jelenlegi kurzus.
Aki erzelmileg Magyarorszaghoz kotodik, elobb-utobb ugyis rajon, hogy a Magyarorszag amit szerettunk a jo ismerosokkel, a kollegakkal, a kozeli baratokkal, az mar csak a szivunkben letezik, azt csak ott tudjuk megorizni.
Csodálatos költő, borzalmas sötét kor, feldolgozhatatlan tragédiák, – soha nem felejtünk, köszönjük a megemlékezést.
Köszönet a megemlékezésért, a kiváló és Radnóti Miklóshoz méltó összeállításért.
Aki teheti, ossza meg mindenfelé, a kommentek között még blogokon is érdemes az írás linkjét terjeszteni. Hadd szembesüljenek minél többen újra irodalmi emlékeik és a fideszes politika kirekesztő nacionalizmusának disszonanciájával, aminek a végkifejlete mindig ugyanaz: könny, emberi roncsok és köröskörül romhalmaz. Radnóti életének és halálának példája juttassa mindig eszü(n)kbe, merre viszi Orbán kormánya és Vona gárdája a társadalmat és az országot.
.
Radnóti megkeresztelkedéséhez: a katolikus vallást bizonyára a felesége vallását követve vette fel, más oka aligha volt, hogy éppen azt választotta.
Mate, Ivan Tibor, nem hinnén, hogy itt példaképként akarnánk Radnótit a magasba tartani. Bizonyára ma Radnóti is sok mindent másképp látna. Hiszen akár élhetne is (élhetett volna még a “szép új világokban”), mert egy hajszálon múlott, hogy mégse azzal a menetoszloppal ment, amibe eredetileg besorolták. A sors különös fintora, hogy “eredetileg a második menetoszlopba osztották be, ám egy emberséges tiszt áthelyezte őt az első csoportba, amely korábban indult. A második csoportot a partizánok néhány nappal később felszabadították, mindenki megmenekült.” (Wikipédia)
.
Radnótinál az a különös, hogy a halál árnyékában, a pokol legmélyebb bugyraiból “tudósított”, mégpedig a leggyönyörűbb versek formájában. És személye, sorsa még amiatt is szimbolikus “híd” az akkori és a mai újraélesztett fasizmus között, hogy azokat a nyilasokat, akik Radnóti halála körül ott serénykedtek vértől és mocsoktól részegen, azok a “rendszerváltás” óta minden adófizető pénzén fenntartott állami díszsírhelyeket kaphattak és kaphatnak. És ez a 298-as parcella a magyar újnyilasok zarándokhelyévé vált, és a mindenkori politikai funkcionáriusok jobbról-balról ebben mind segédkezet nyújtanak, minimum a szemüket behunyják.
.
Ha minden joerzesu nem zsido magyar allampolgar azt látja, hogy az ország politikai vezetése és minden politikai szereplője minden eszközzel a fasizmus újjáélesztését segíti, akkor az egyszerű állampolgár mit tehet? Fél, és örül, hogy nem őt köpik le, nem őt vágják pofán. Ahogy volt ez 70-80 éve. Ha akkor lettek volna joerzesu nem zsido magyar allampolgarok, akkor Magyarország nem teljesítette volna túl még a német nácikat is..
.
Másrészt kedves kommenelőtárs! Ha azt látni, hogy a zsidók magukért nem tesznek meg mindent tőlük telhetőt, akkor nem igazán van erkölcsi alapjuk másoktól áldozatot elvárni. Amikor a zsidókongresszus egy olyan országba megy gyűlni, ahol az illegális náciknak szabad a vásár? Ahol a zsidó szervezetek nem győznek az illegális nácik hátán álló orbán előtt lemenni kutyába, mert a tőle kapott pénznek sincs szaga? Akkor a jóérzésű polgár bizony rossz érzésekkel lesz teli, és nem csak a nácibarát orbántól fordul fel a gyomra.
Nagy szárnyad borítsd rám virrasztó égi felleg.
Miklós abban a csodás betegségben szenvedett, amit úgy hívunk hazeszeretet. Ez teszi oly nehézzé a szakítást, ha menni kell. A szakítást az édes anyanyelvvel, a földek közt kanyargó földutakkal, a mező illatával, az erdők csendjével. Búcsút mondani Budapest nyüzsgésének, a Dunapartnak, vagy egy kisváros megszokott utcaköveinek nehezebb, mint azt elfogadni, hogy egy országot a benne élő emberek, azok élete, hangulata és minősége teszik hazává, Magyarország pedig ebből a szempontból egyre kevésbé nevezhető annak. Sajnos nemcsak a gátlástalan politika, a pénzéhes félművelt gazdasági vezetők tették ilyenné. Ők ugyan nem vétlen áldozatok, de azok. Sosem fogják megtudni, milyen önfeledten örülni, önzetlenül szeretni, szívből zokogni. Nem élnek át sem mindennapos, sem világrengető csodákat, emberi kapcsolataik minősége pémzben mérhető, s egy halk madárfütty nem repíti őket a házak fölé. Ők csak egy rossz irányban száguldó, egy lejtőn gyorsuló világ szélsőséges termékei, ahol a többi ember arckifejezése is lassan kiüresedik, ahol mára szemekben az értelem megnyugtató csillogása helyére jó esetben nem a sunyi gonoszság, de a közöny és butaság költözött. Miklós hasonló korban élt. Már nem törődött az emberek véleményével, makacsul kapaszkodott abba, ami megmaradt neki – hazaszeretetébe, önmagába és a szerelembe vetett hitébe. Verseiből lassan kihalt az emberek utáni vágy, az otthont már csak a béke méhénék zöngése, a fák meztelen ringó gyümölcsei és persze Fanni jelentette. Aztán … Így végezzük mi is, ha hagyjuk.
Hova lett az a fájdalom és az a bú,
Hova tűnt a barátság,
A szép utazások, a táj?
Összemosódnak a fák, a virágok
A nagy rohanásban.
Halványulnak a lángok a szívben,
Elfáradtak a múzsák.
Nem döccen a rím,
Nem botlik a toll a poéta kezében,
Csak együgyű, méla barázdát
Szánt a papírra.
Csendben tátog a száj,
A dal csupa kín,
Csak néma vonyítás.
Hova tűntek a lágy ölelések,
A Fannik, a Flórák,
S a titkokkal teli éjek,
Az édes csókok az erdők fái alatt?
A lét üresen kong, mire jó még ez az élet?
Nem nefelejcskék szemű lányok
Mosolyában van most az igazság.
Hm. És hát bizony annak is van valami különös bukéja, hogy a zsidó világkongresszust épp Radnóti születésnapján kezdik, és épp egy olyan országban, amelyikben törvény tiltja “magyar területen minden fasiszta jellegű politikai, katonai vagy katonai színezetű szervezet” fennállását és működését.
.
És ahogy látom futólag a hírekből, csak finoman körbeudvarolják egymást a zsidó kongresszus résztvevői és a törvénysértő ország illegitim vezére. Hát kérem szépen, tisztelt kommentelő társam, ha ezekben nincs jó érzés, akkor az egyszerű állampolgárból még akkor is kivész, ha egyébként lenne benne.
.
Csak nehogy nevén nevezze senki a gyereket, finoman rasszista, antiszemita szavakat puffogtatnak, és hát bizony, ilyesmit tényleg nem tilt a fenti törvény, és hát nyilván a fasiszta jelleg nem foglalja magába a rasszista és antiszemita jelleget. Atya gatya, eldobom az agyamat, és ha a jóérzés eddig nem veszett volna ki belőlem, hát addig dolgozom rajtam, amíg a zsigeri jóérzésnek az utolsó morzsája is el nem tűnik a lelkemből.
Radnóti úgy hitte, hogy magyar, mert szereti a hazáját, és magyarnak tudja magát.
Sorsa megtanított engem , hihetünk mi bármit, nem számít, az számít amit rólunk hisznek.
Én viszont továbbra is embernek hiszem magam, amit nem mondhat el magáról sok sok…………
.
És Orbán azt mondta, hogy a gárda betiltva
És nem szakadt le a plafon, a taps fent tartotta.
Kedves e-manual, nem értelek. Az internet világában az anyanyelvtől, sőt a hazai élettől, barátoktól, rokonoktól nem szakad el az e-mber a világ más tájára kerülvén se. Ha nem akar.
.
Kanyargó földutak, mező illata, erdők csendje, nyüzsgés, folyók, városok másutt is vannak. Sőt. És hát azt meg tudnád magyarázni, hogy hogyan lehet olyan hazát szeretni, amelyik kiszolgáltatja saját állampolgárait egy idegen ország vagy a saját hazája vérszomjas tébolyultjainak? Hiába akkor bármilyen anyanyelv, földút, mezőillat, erdő, miegymás, ha mind mind csak azt jelzi: itt félni, bújni van okod, és magadtól is undorodsz, mert te is csak félsz, lapulsz, hiszen nincs senki, akihez csatlakozva bátor lehetnél. Ez a hosszan tartó és egyre erősödő undor már az életedet fenyegeti, akkor ha még van benned némi életösztön, azt mondod, hogy ilyen “hazában” nem érdemes élni. De még meghalni se.
Kedves E-vita, a zsidoknak bizony van erkolcsi alapjuk masoktol “aldozatot” elvarni, es akinek az antifasiszta kiallas aldozat, az maradjon otthon. Vegre iden elertuk, hogy az Elet Meneteben resztvevok tobbsege nem Holocaust tulelo zsidokbol es az o utodaikbol allt. Remelem, ez lesz az uj tendencia, amig a magyar nem zsido kozvelemeny radobben, hogy valamennyiuk lelkiismereti kotelessege kiallni az antiszemitizmus ellen, es a naciellenesseg nem kizarolagosan zsido ugy. Az onkinevezo illyen-olyan zsido szervezetek vezetoi viselkedese alapjan velemenyt mondani a magyar zsidosag osszessegerol mindenkepen elhamarkodott. A magyar zsidosag soha nem volt egy monolitikus blokk, es egy uj “zsidotanacs” onkinevezesenek a valoszinusege folyamatosan adott, de ezert minden zsidot elmarasztalni igazsagtalan.
Kedves e-Vita! Azt írtam, ezek teszik nehézzé a szakítást, ha menni kell. Ha menni kell, akkor viszont menni kell. A kanyargó földutak pedig máshol is szépek – persze mások is. Amúgy meg, nem nekünk kellene mennünk. Csak ott van az az átkozott lelkiismeret. A gyugyuizmus. De lassan felülkerekedek rajta. Ez jó jel. Sokáig kell nézni a kiszolgáltatottakat, megérteni a híreket. A düh, és a igazság lassan csak győzedelmeskedik a remény felett, hogy majd minden magától rendbe jön. Remélem, egyre többünkön.
Mate, Ivan Tibor, ha az Élet Menetén olyan politikusokat, közéletieket engednek színpadra, mikrofonhoz, hogy azok ott önfényezhessék magukat, miközben az illegális nácikkal állnak szoros munkakapcsolatban, és Magyarország újrafasizálódását segítik nem kicsit, nagyon – akkor én azt mondom, hogy ott nem csak ezek a politikusok és közéletiek gyomorforgatóan képmutatók..
.
Ahol egy zsidó írónak menekülnie kell az országból, mert épp azok nem állnak ki mellette, akiket addig az övéinek hitt, sőt pont egy zsidó szervezet adja az utolsó rugást; ahol egy olyan Boross Péter látványszónokolhat az Élet Menetén, aki segédkezet adott a 298-as parcellában Radnóti meggyilkolásában is közreműködő nyilasok állami díszsírhelyeinek létrehozásához és fenntartásához, stb. stb. akkor azt mondom, hogy én már csak otthon maradok és csak az érdekel, hogy egy ilyen hihetetlenül képmutató, hazug országot elhagyhassak. Nem lehet és hiábavaló áldozat is lenne olyanokat megmenteni, akik maguk ezt nem akarják.
Ertem en, e-Vita. A nacik undoritoak es a zsidok sem jobbak, ugyanolyan gyomorforgatoan kepmutatoak. Mindenkinek joga van a sajat izlese szerint velemenyt alkotni, en nevezetesen ezt a velemenyt szelsosegesnek es alaptalannak talalom. Az utalasok tobbseget sajnos nem ertem, nem vagyok napra kesz minden esemeny es serelem kovetesevel.
A konkluzioval egyetertek, az emigracio elsodleges vagy talan egyetlen es legerthetobb oka valoban az a rossz kozerzet, amivel az adott allapotok mellett minden joerzesu szemely kuszkodik ma Magyarorszagon. Szoval minden velemeny kulombseg mellett sok szerencset kivanok.