Ronai and Ronai
AMERIKAI

Mondj Nem!-et a vasárnapi hazugságra 2012. november 30. péntek 7:26 | AN

  • Hozzászólások(116)
  • Print Friendly and PDF
  • Betűméret változtatás
Share
Mondj Nem!-et a vasárnapi hazugságra

Budapest – A Hit Gyülekezete által Rogán Antal részvételével rendezett vasárnapi nácizmus elleni tüntetés nem a nácizmus elleni fellépésről, hanem a Fidesz elvtelen tisztára mosásáról szól. A rendezvény meggyalázza az antifasiszta fellépést, amikor olyan pártot enged mikrofonhoz Rogán személyében, amely nyilasokat és közismert antiszemitákat éltet, Horthy-szobrok állítását támogatja, és első számú felelőse a Jobbik térnyerésének és az antiszemitizmus terjedésének. Tiltakozunk a nácik elleni jogos felháborodás aljas politikai és üzleti célokra való felhasználása ellen, és felszólítjuk a demokratákat, hogy ne vegyenek részt a vasárnapi tüntetésen.

Mivel a Hit Gyülekezetét egy emberként kiterelik, és a nácizmus ellen sokan akarnak tiltakozni, így minden bizonnyal hatalmas tömeg lesz a vasárnapi rendezvényen. Az Amerikai Népszava mégis azt javasolja, hogy tisztességes demokrata ne vegyen részt ezen a demonstráción, távolmaradásával tiltakozzon Rogán és a Fidesz szerepeltetése, és Németh Sándor aljas politikai játszmái ellen, és hogy üzleti vállalkozássá alacsonyítva a náciellenes küzdelmet, a Fidesz tisztára mosására használja fel az antiszemitizmus terjedése elleni jogos felháborodást. Nem számít, hányan lesznek, akinek van gerince, nem vesz részt ebben a mocskos színjátékban, amelynek célja a Fidesz-hatalom konzerválása.

A Hit Gyülekezete már számos esetben tiltakozhatott volna teljes létszámával az Orbán-rendszer ellen, még soha nem tette. A Hit Gyülekezete már számos alkalommal tiltakozhatott volna a Fidesz által támogatott Horthy-kultusz ellen, nem tette. A Hit Gyülekezete már számos alkalommal tiltakozhatott volna a nyilas és náci írók kötelező tananyagba emelése ellen, nem tette. Tiltakozhatott volna az ellen, hogy Áder János Wass Albert-szobrot avatott, Kövér László egy Hitlert éltető nyilas újratemetésén vett részt, de nem tette. A Hit Gyülekezete számos alkalommal tiltakozhatott volna az ellen, hogy a Fidesz összejátszik a Jobbikkal, támogatja a nyilas pártot, de nem tette. Németh Sándor számos alkalommal mondhatott volna beszédet, de azt csak olyankor tette meg, amikor az a Fidesz érdekében állt, például a 2010-es választások előtt az Élet Menetén, hogy a Fidesz szavazatokat növelje.

Ez egy piszkos politikai és üzleti játszma, a Hit Gyülekezetét megint lefizették, ezúttal a kiszemelt iskolák elfoglalásával, és számukra az iskolabizniszben való részvétellel. Németh Sándor és a kezében levő ATV a Fidesz közvetett irányítása alatt áll, és Orbán Viktornak dolgozik. Németh Sándor pacifikálni akarja az ellenzéket, és egy hamis, álnok nagykoalíciós közvetítést készít elő. Mocskos politikai játszmákra és üzleti célokra használja fel, és gyalázza meg az antifasiszta tiltakozást. A Fidesz rehabilitálására használja fel a nácizmus elleni jogos felháborodást.

Felszólítjuk a magyarországi zsidóságot, hogy ne tűrje az antifasizmus politikai célokra való felhasználását. Felszólítjuk a Mazsihisz-t, hogy ne legyen a Hit Gyülekezete aljas céljainak játékszere, és ne dőljön be a számító álnok “filoszemitizmusnak”!

Amíg a Fidesz nem törli a nácikat a tantervekből, nem tagadja meg nyilasokkal, háborús bűnösökkel a közösséget, nem dönti le a Horthy-szobrokat, nem ítéli el a hungarista és antiszemita Prohászka Ottokárt, addig nem vehet részt igazi antifasiszták gyűlésén!

Gyöngyösi egy provokátor, a Fidesz bábja. Ez a botrány és ez a gyűlés a Fidesz forgatókönyve szerint zajlik. Lefizetett emberek szervezik!

Ne törődj vele, hányan lesznek ott. Ha az egész világ ott lesz is, Te ne légy részese ennek a gyalázatnak!

Mondj Nem-et a vasárnapi hazugságra. Mondj Nem-et a szomorú vasárnapra! Ne végy részt aljas politikai játszmákban. Ne engedd felhasználni magad a Fidesz rehabilitációjához. Tiltakozz Rogán, a Fidesz és az Orbán-rendszer megszépítése ellen!

VN:F [1.9.3_1094]
Értékelés: 4.1/5 (35 szavazatból)
VN:F [1.9.3_1094]
Értékelés: +38 ( 68 szavazatból)
Mondj Nem!-et a vasárnapi hazugságra, 4.1 out of 5 based on 35 ratings

Címkék:, , , ,

  • Hozzászólások(116)
  • Print Friendly and PDF
  • Betűméret változtatás
Share

116 Reader’s Comments

  1. Néhány alapkérdésre a válasz – csak nekem? – nem egészen világos:
    .
    1. Ki szervezi, melyik szervezet – felelőssége tudatában – a vasárnapi tüntetést?
    2. Ki, melyik szervezet és hol kérelmezte a helyfoglalási engedélyt?
    3. Ki engedélyezte a vasárnap délutáni tüntetés megtartását a Kossuth téren? (főváros, kerület stb.)
    4. Ki, melyik szervezet kérte fel a felszólalókat?
    5. Ki ajánlotta a felszólalókat a szervezőknek?
    6. Kik nem fogadták el a felkérést?
    .
    Kezdetnek ennyi.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +4 (6 szavazatból)
  2. NE TILTAKOZZ A FIDESSZEL EGYÜTT MÉG A NÁCIK ELLEN SE!

    Mert az a moslék-ország, ami ellen tiltakoznál, meghatározó részben a Fidesz műve.

    Nem szabad Rogánékkal együtt demonstrálni még az antiszemitizmus ellen se! Mert éppen az ő magatartásuk miatt nem létezik az a demokratikus közösség, amelynek látszatát kelti a közös demonstráció. Mert Rogán – képletesen értve – a (fél)fasiszta Magyar Hírlaptól/Echo Tv-ből érkezik majd a Kossuth térre, s miután kiantifasisztáskodta magát, oda fog visszamenni.

    http://figyelojehu.nolblog.hu/archives/2012/11/30/NE/

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +6 (6 szavazatból)
  3. Azt mondom, vegyünk részt!
    Aztán tüntessünk a félfasiszta Fidesz ellen!
    Azt án követeljük Gyurcsányt!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (6 szavazatból)
  4. Ott kell lenni és amikor r. beszél, egyszerűen hátat fordítani!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (2 szavazatból)
  5. együtt2014

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: -2 (2 szavazatból)
  6. Kekec

    OK értelek, és nagyon remélem,hogy neked lesz igazad.
    De azt megkérdezném ( szépen, halkan) hogy rogán miért pont MOST
    lett zsidó?? A nyirő féle hamuhurcolászás alatt még buddhista volt???
    Basszus!!! ERRE válaszoljon már valaki !!!! Nekünk muszáj mindent be kajálni.?By the way : pont most derült ki ,hogy a hurcolászó apukája
    szőcs sr. mint szekus ügynök besúgta fél Kolozsvárt. Hú de ciki!!! Mind
    ilyen!! Szemét csürhe az egész. Toncsi meg pláne!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (1 szavazás)
  7. Nem csinálok titkot belőle, nekem Mihancsik az etalon. Soha nem sunyit, nem lapit, nem alkuszik meg és benne még egyszer sem csalódtam!
    Kérdezem én, épeszű ember kimenne egy olyan tüntetésre a földbérletek ügyében , ahol mészáros lőrinc az egyik szónok vagy a közbeszerzések miatt vállvetve tiltakozni valamilyen németh ..izé ..lászlónéval? Legfeljebb majd jól hátat forditunk… hát …nem??? Csak úgy kérdezem! Nagyon remélem ,hogy nem nekem lesz igazam…

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (4 szavazatból)
  8. Máshol is olvastam több cikket, ami hasonló következtetésre jut, mármint a Fidesz CÉLJÁT illetően. De ahhoz, hogy fel is vállalják az ebből logikusan következő lépést – a távolmaradást – már nagyon keveseknek van meg a bátorsága az ellenzéki oldalon.
    Szerintem érzik, hogy ennek az cselszövésnek az átlátásához az átlagnál tájékozottabb befogadóra van szükség, és úgy gondolják, hogy jóindulatú, de kevésbé tájékozott szavazótömegeiknek, akiknek őszintén elegük van a nácikból, nehezen tudnák megmagyarázni a távolmaradást. Szerintem is sok tisztes antifasiszta fog könnyekkel a szemében tapsolni Rogánnak, hogy na végre, azért a Fideszben is van tisztesség, és nem is gondol rá, hogy akarata ellenére éppen a 3. Békemeneten vesz részt.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (4 szavazatból)
  9. Copy egy másik posztról :
    “A parlamentnél megjelenteknek a tüntetés kezdetétől egyfolytában “Halljuk Orbánt!” – kellene kiabálni olyan hangosan, hogy Rogánt vagy bárkit túlkiabáljanak, egészen addig, amíg Orbán meg nem jelenik és el nem mondja jól hallhatóan a saját véleményét.
    .
    Nem tudom, hol lesz meccs vasárnap délután, de Orbán ez alól az ország megítélését jelentősen befolyásoló miniszterelnöki feladat alól semmilyen ürüggyel nem vonhatja ki magát!
    Mi az, hogy a miniszterelnök egy suflencet akar odaküldeni a parlamenthez maga helyett? Nincs tisztában a tényekkel? Segíteni kell neki, hogy tisztában legyen.
    .
    Ha Orbán a beszéde után levonul, utána “Halljuk Gyurcsányt! – szöveget kell kiabálni mindaddig, amíg Gyurcsány fel nem szólal a pulpituson.
    Ennek talán így lenne értelme, de a többi variáció szerintem szentelt víz.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: -1 (3 szavazatból)
  10. Az általam igen tisztelt Barry1-nek tökéletesen igaza van !!!!
    Barry1
    2012. december 2. vasárnap
    00:23
    Ő is felteszi a kérdést a Nyírő féle hamuhurcolászással kapcsolatban, akárcsak én !
    Miért hallgat erről mindenki, amikor megtörtént ez a eset, egy pár napig csámcsogtunk rajta és annyi volt!
    A házelnököt még Izraelbe el sem hívták, vagyis “Reuven Rivlin izraeli házelnök levélben értesítette Kövér Lászlót arról, jelenléte „nemkívánatos” Jeruzsálemben, a Kneszet által szervezett, júliusi Wallenberg-emlékkonferencián ”
    Ez a történet is pár napig élt, utána elcsendesedett .

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: -1 (1 szavazás)
  11. Nagyon igazatok van. Hihetetlen, hogy ennyi “okos” ember odaáll a Fidesz mellé, és nem látja, hogy az egész egy provokáció. A cél az, hogy nyugaton javítsanak a Fidesz megítélésén, és ne legyen téma a választási regisztráció, vagy akár a választás elcsalása. A Fidesz kisebb rossznak fog látszani a Jobbik mellett… Pedig a Jobbik nem erős, nem valós veszély, de Orbán az.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (3 szavazatból)
  12. Azért az mindent elmond ,hogy a Fidesz által annyira ajnározott Angéla Mer kel nyíltan kiáll a zsidó állam mellett.vehetne róla példát a csuti majom.Be kéne már fejezni a gyűlölettel való politikai célok terjesztését mert a vége az lesz,ahogy anno egy nagy elődünk mondta , hogy “kard által vész ki kardal él”.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (3 szavazatból)
  13. A fidesz rájött, hogy itt most beindult egy utcai mozgalom, ami a nácik ellen indult, de nagyon hamar ellenük fordul(hat).
    Ezt igyekeznek tompítani, fékezni a “habzást”.
    Ravasz!!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (3 szavazatból)
  14. Majd, ha lesz olyan mérsékelt jobboldali szervezet, párt, amely nem kokettál a nácikkal, amelyik eleve elhatárolódik tőlük és nézeteiktől, amelyik elítéli a FIDESZ horthy-kultuszát, erőszakos egypárti hatalomgyakorlását, akkor ennek képviselőivel kell közösséget vállalni.
    Bajnai elvileg a “közepet” akarja megszólítani. A Rogánnal való közös platform létrehozásával viszont – saját mozgásterét szűkítve – abban segédkezik, hogy a szervezők az óvatlan tömegeket felhasználva erre a középre húzzák vissza, a sok tekintetben Jobbik programot megvalósító FIDESZ-t. Ez az igazi gyalázat, mert ezzel a nagygyűlés egy FIDESZ-t erősítő megmozdulássá silányul.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (2 szavazatból)
  15. Rogán tetves, álságos beszédéhez csak annyit tennék hozzá: ““Az utolsó ítélet sokkal szörnyűbb lesz. Mert tudod, az csak annyi lesz: Táblára írva nyakadba akasztják történetedet, de az igazit barátom, nem azt, amit a világ számára összehazudtál.” Ez így lesz! Reméljük, nagyon hamar!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (2 szavazatból)
  16. Na végre-valahára, hogy lehullott számos szemekről a fátyol! Hogy hány értelmes barátomnak-ismerősömnek mondtam szinte ugyanezt, és hányan pistultak bele az “antiszemitizmus parlamenti megnyilvánulása elleni közös fellépésbe”!.
    PEDIG MESSZE NEM ERRŐL VAN SZÓ, AZ ISTEN SZERELMÉRE!
    Mi is történt? Elhangzott egy gyalázatos ember szájából egy gyalázatos mondat a Parlamentben, első körben következmények nélkül (se egy bekiabálás, se egy dobogás, semmi). Majd előbb belpolitikai, utána nemzetközi balhé kerekedik, mindenki felháborodik utólag, és elhatárolódik versenyszerűen. Közben, mintegy mellékesen ugyanez a Parlament megszavazza azt a “választási törvényt”, ami talán az utolsó szög a magyar demokrácia koporsójába – és nem törődik vele senki, sem itthon, sem külföldön.
    Majd jön a Fidesz, és demonstrative elküldi Rögánt, hogy képviselje az össznépi felháborodásban… Az úriember a listázások gyalázatosságát fejtegeti – ugyanazzal a szájával, amivel nemrégen még a Fidesz-féle “önkéntes” listát méltatta.
    Mi történt tehát? A Fidesz balhé nélkül átverte egyik leggyalázatosabb törvényét, e mellett jó pontot szerzett az ellenzéki választók szemében, és fegyvert kapott a kezébe a formálódó ellenzéki tömörülés bagatellizálására/lejáratására. Ráadásul élesben próbálhatta ki egyik aljas módszerét (sajnos, sikerrel).
    Végül: az sem szúr szemet senkinek, hogy egy ilyen akció alapvető feltétele a megbizható Fidesz-Jobbik együttműködés?
    T. Hölgyeim és Uraim, nem lenne időszerű kinyitni annak a bizonyos elefántcsont-toronynak az ajtaját-ablakát, és szembenézni a valódi világgal??

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +3 (3 szavazatból)

Írja meg véleményét!

 
Kapcsolódó cikkek

Miért nem beszélhetett Kardos főrabbi? 2012. december 2. vasárnap | AN

Az Élet Menete is önvizsgálatra szorul 2012. december 2. vasárnap | AN

Rogán nem jelentett be semmit 2012. december 2. vasárnap | AN

Kuncze pávatánca az antiszemitizmussal 2012. december 2. vasárnap | AN

KOHÁNYI TÁRSASÁG LÉPJEN BE!
AP VIDEÓ - HÍREK A VILÁGBÓL
AP VIDEÓ - HÍREK A VILÁGBÓL
Szabad Magyar Tv
Szolgálati közlemény

Felhívjuk vendégbloggereink és olvasóink figyelmét, hogy az alábbi vendégblogok némelyikének legfrissebb posztjai, ill. linkjeik technikai okokból, rajtunk kívülálló, a WordPress.com által bevezetésre kerülő változások következtében nem jelennek meg. Ezért az érintett blog-dobozkák egyelőre üresek. A probléma megoldásán az AN munkatársai dolgoznak. Addig kérjük a bloggereink és olvasóink megértését és türelmét.

Áthidaló megoldásként, a helyzet rendeződéséig itt is felsoroljuk a kárvallott blogok linkjeit, hogy olvasóik mégis el tudják őket érni az AN-ről is:


Az AN szerkesztősége.
2015.03.23.

RSS e-Vitae
RSS kanadaihirlap
RSS torokmonika
Videók

videos