Ronai and Ronai
AMERIKAI

Keresztényüldözés áldozata Semjén 2012. november 20. kedd 1:49 | AN-álláspont

  • Hozzászólások(53)
  • Print Friendly and PDF
  • Betűméret változtatás
Share
Keresztényüldözés áldozata Semjén

Budapest – A hvg.hu cikkei bebizonyították, hogy Semjén Zsolt a doktori disszertációjának nagyobb részét lopta, más könyvekből, egyebek mellett Glasenapp Az öt világvallás című ismeretterjesztő művéből másolta. Ezután a lopott doktori egy részét az ELTE szociológia szakán is beadta diplomamunkaként, hivatkozás nélkül. A parlamentben Pálffy István családvédő alkoholszakértő kereszténydemokrata máris arról beszélt, hogy összehangolt támadás indult a “kereszténység” ellen. Semjént, aki saját bevallása szerint Orbán megbízásából “amortizálta” hazug rágalmakkal Gyurcsány Ferencet, méltatlan rágalmak érik a “kereszténysége” miatt.

Semjén Zsolti magyar állampolgár, rá is érvényesek az akkreditációs és a felsőoktatási szabályok. Ha ezeknek a szabályoknak a betartását kérik számon rajta, az nem üldözés, hanem a törvényesség számonkérése. Különösen nincs köze ahhoz, hogy milyen felekezethez tartozik, és mi a világnézete. Azt ugyan a katolicizmus megszokta, hogy törvények feletti státuszt élvez, VII. Gergely előírta azt is, hogy a pápa lábát is meg kell csókolni a világi uralkodónak, és több enciklika is tartalmazza, hogy a világi bíróságok nem illetékesek a katolikusok ügyében, de ezt Semjén Zsolti még nem foglalta bele a magyar alaptörvénybe, amely egy mulasztás, viszont tény. Ennélfogva egyelőre se lábcsók nem jár neki azért, mert ő hazaáruló katolikus vatikáni ügynök, sem a törvények felett nem áll, ezért a világi hatóságoknak kötelességük kivizsgálni a felmerült gyanú alapján, hogy Zsolti mit vétett a “ne lopj!” parancsa, illetve az akkreditációs szabályok ellen. Azért mert lopta a szakdolgozatát, még nem jár komoly büntetés. Hazaárulásért viszont élete végéig börtönben a helye, a nemzeti érdekeket jobban védelmező korokban Semjént a hazaárulásért simán felakasztották volna.

A parlamentben tegnap Pálffy István, aki ezúttal nem részegen dülöngélve védte a családokat, és állította példaképül az idők folyamán a zsidó Mirjamból katolikus Máriává lett bálványistennő családját, megvédte Semjén Zsoltot is, és az ellene felhozott gyanút egy összehangolt keresztényüldözés részének tekintette. Zsoltit nem azért kérdezik a dolgozatáról, mert másolta, mint Sövényházi Márta a középkori kódexeket, hanem szerinte azért üldözik, mert Zsolti állítólag keresztény, ha ez nem is látszik. Rétvári Bence, a szikár jezsuita inkvizítor is az “egyház” és a “kereszténység” elleni támadásról beszélt Semjén Zsolti lopott doktori dolgozata kapcsán. A Szentlélek káromlásának kimondásáig még nem jutott el, de az érezhető, hogy halálos bűnről van szó azok esetében, akik a törvényes normákat Semjénen számon kérték.

Arra azért nagy tisztelettel emlékeztetnénk, hogy Pál apostolt többször bebörtönözték, megkövezték, Damaszkuszban a falon engedték le, többször hajótörést szenvedett, de egyetlen alkalommal nem mondta, hogy az őt ért támadások az egyház elleni támadások lennének. Nem azonosította magát az egyházzal, mint Zsolti, igaz, hogy Pál apostol keresztény volt, Zsolti pedig katolikus, ami nagy különbség. Azonban arra is emlékeztetnénk azokat, akik most farkast kiáltanak a bárányokra, és a báránybőrbe bújt farkas Semjént védik, hogy vele szemben van egy jól dokumentált alapos gyanú. Senki nem rágalmazza, csupán a tényeket ismertette a hvg.hu. Ezzel szemben Semjén Zsolti maga dicsekedett el egy interjúban, hogy egyháza sok évszázados hagyományait és tapasztalatait felhasználva karaktergyilkolta Gyurcsány Ferencet, és a vallás szoknyája mögé búvó militáns pártszövetségükben Gyurcsány miniszterelnök “amortizálása” volt az ő “keresztény” feladata, amelyet sikeresen hajtott végre. Ma is ugyanezt a technikát alkalmazzák a propagandában, jól hasznosítva azokat a jezsuita technikákat, amelyeket Goebbels is – saját bevallása szerint – a katolikus egyháztól tanult. Semjént most senki nem rágalmazza, ő viszont gátlástalanul rágalmazott, és mocskol a mai napig is mindenkit a politikai ellenfelei közül.

Nem lennénk a hvg.hu helyében, mert a történelmi tapasztalat az, hogy a katolikus egyház már azelőtt az áldozat szerepébe helyezte magát, hogy bárki bántotta volna, és úgy védte meg magát, hogy a feltételezett gyilkosokat ő maga legyilkolta. Az “istengyilkosság” vádjából például azt vezették le, hogy ha a zsidók meggyilkolták az Istent (Krisztust), akkor nyilván meg akarják gyilkolni a katolikus egyházat is. És ugyan a zsidók egyetlen embert sem öltek meg azért, mert katolikus, a katolikus egyház halomra gyilkolta a zsidókat, hogy az “istengyilkosokat” megállítsa. Ha máshogy nem ment, akkor vérvádakat koholtak, vagy azt állították, hogy tűvel megszurkálták az ostyát, hogy megint megöljék Krisztust. A régi szép időkben a hvg.hu szerzőit az inkvizíció elé állították volna, és a magyar parlamentben szó szerint elhangzott  vádak alapján keresztényüldözés miatt máglyán élve elégették volna. Ma is ez történik, csak nem máglyát alkalmaznak, mert az ma már feltűnő lenne, és sikerült az emberiséget a katolikus egyház kezei közül a civilizáció és a jogszerűség irányába terelni.

Ez a katolikus (hamisan: “keresztény”) Európa hagyománya, amelyet Orbán, a KDNP, Zsolti és a Hitler-Jugendben kiképzett római pápa kínál és hirdet Európa számára. Totális elnyomás másoknak, mindenen átgázoló erkölcstelen gyalázkodás a politikai ellenfelekkel szemben, és törvény feletti státusz maguknak. Ez az orbáni Magyarország, de ez a Szent István-i Magyarország is, amelynek betetőzése a zsidótörvények és a holokauszt voltak. Ez az ő kultúrájuk.

VN:F [1.9.3_1094]
Értékelés: 4.7/5 (30 szavazatból)
VN:F [1.9.3_1094]
Értékelés: +52 ( 58 szavazatból)
Keresztényüldözés áldozata Semjén, 4.7 out of 5 based on 30 ratings

Címkék:, , , , ,

  • Hozzászólások(53)
  • Print Friendly and PDF
  • Betűméret változtatás
Share

53 Reader’s Comments

  1. Teljes mertekben igy van. Semjen azzal hogy keresztenynek allitja be magat szegyent hoz az igazi keresztenyekre. Pl azkra akiknek a gyulekeztuket a magyar parlament egyszeruen megszuntette. Igen van magyarorszagon keresztenyuldozes, a jelenlegi kormany es a RK egyhaz uldozi a keresztenyeket, ahogyan mindig is tette. Semmi sem valtozott, csak ahogy a cikk iroja is emlitette, de ha megvolna a katolikus egyhaz ereje a mai napon is ugyanugy tombolna a keresztenyek/zsidok vereben ahogy regebben is tette. Ha valaki csak egyszer logikusan vegiggondolja ezeket a dolgokat ( valahogy felemlve a fejet a katolikus vallasos agymosas kodjebol) rogton kilepne a halal egyhazabol. Hogy ez nehez ? Egyaltalan nem ! En is megtettem !

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +26 (38 szavazatból)
  2. Zseniális írás. Minden szava igaz.
    Sajnos a HVG-nek az lesz a vége, hogy Viktator be fogja tiltani a nemzetietlen oknyomozó újságírást, az csak az MTVa által jóváhagyott propaganda dicsoitesere szoritkozhat majd. Vagy lesz majd egy Pálffy vezette Keresztény /naná/ Hirbizottsag, amely jóváhagyja /aha/ az ellenzéki híreket.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +21 (31 szavazatból)
  3. Vazze, most látom , hogy Zsótti POCAKOS.
    Tudjatok, a halálom a pocakos hittérítő tábornokok!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +38 (46 szavazatból)
  4. Van abban valami aranyos, hogy miután több száz évig tűzzel-vassal irtották a nem keresztényeket, most pár szótól meg vannak sértve és üldözöttnek érzik magukat.
    Nem mintha ennek BÁRMI köze lenne ahhoz, hogy Semjén is lopta a dolgozatát.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +22 (28 szavazatból)
  5. Semjén jól vizsgázott első feladatából. Leamortizálta Gyurcsányt a kidolgozott
    elmélet segítségével, melyet Göbels doktor tanai ihlettek. De ez csak a kezdet.
    Még vissza kell adni az egyháza hatalmát. Tűzön-vizen át.
    Ehhez első lépés az ellenzék szétrobbantásának végrehajtása az erre alkalmas
    emberek és hozzájuk illesztett gyalázkodó erkölcsi kitalációkkal, melyek valami
    apró valóságos maghoz kötve jól felnagyíthatók.
    Következő lépés bebizonyítani, hogy valamiért már eredetileg sem lettek volna
    alkalmasak az ország vezetésére.
    Végül egyenként megvásárolni a megvehetőket, a többit ANYAGILAG amortizálni,
    ha ez nem elég erkölcsileg is minden eszközzel lehetetlenné tenni.
    HA VALAKI AKAR MEHET ÖNKÉNT SZÁMŰZETÉSBE. Ami már elkezdődött!
    (természetesen az említetteket szigorúan személyi adottság szerint alkalmazva)

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +10 (16 szavazatból)
  6. Hungarian citizen

    Szanyi mondta a kreten matolcsyrol, de ide is pont passzol: „Azt kell mondanom, nagy kár, hogy annak idején bezártuk az elmegyógyintézeteket”, és: „Aki csak a szöveget hallja, azt hiheti, hogy egy elmegyógyintézetben játszódik”

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +23 (29 szavazatból)
  7. VESSÉTEK SEMJÉNT A MÓKUSOK ELÉ!

    Gyurcsány az első megállónál leszállt a buszról, magára hagyva Bajnait, hadd szívja egyedül a kipufogógázokat, úgyis van a rovásán,- hát most darabideig nézzen egyedül szembe a Békamenettel!
    Páncélba öltözött testőrei között döngő léptekkel felment az oszlopcsarnokba, menet közben elismerő pillantást vetve Vadai centurió jólszabott, ám sok anyagot felvett páncél-pruszlikjára, majd magára öltve a Gonosz fekete tógáját behúzta alá farka végét, és felmászott a bíbor lángokkal övezett, fekete emelvényen álló, keresztény magyar hazafiak csontjaiból épített magastámlájú ülőalkalmatosságra – a Sötétség Trónusára.
    Itt hallgatta meg Niedermüller főüstfűtő beszámolóját arról, hogy a mindig békétlenkedő keresztények újabb durva támadást intéztek a setétség birodalma ellen, elhatározván a zabigyerek intézményének helyreállítását, mely egyenes út egy álomszép, árvalányhajas és matyómintás ország felé.
    A Sötétség Ura összevonta szemöldökét, és bár homloka még így sem vált oly gondoktól barázdálttá, mint az Úr Helyiérdekű Győzedelmes Angyaláé, de így is eléggé félelmetes volt, mikor belemennydörögte a kénkőszagú oszlopcsarnokba: Elég volt a kereszténységből.
    Ezennel véget vetek ennek az elviselhetetlen helyzetnek!
    Vessétek Semjént a vérmókusok elé!
    Hát így vette kezdetét a XXI. század Nagy Keresztényüldözése, mely aztán a Katolikus Egyház felszámolásához vezetett.
    A Pápa a század közepén már csak a volt Szent Péter Székesegyházban rendezett Angyalfarhang Diszkóban működhetett kuverosként, de pult alól tömjént is lehetett nála venni.
    Semjén Zsoltit, a szegények és madarak védelmezőjét megtalálta a Heti Világgazdaság, merthogy két ütemben kiderült, hogy egyrészt – guck mal! – ez tud németül, másrészt meg a teológiai doktorija német nyelvű szerzőktől is tartalmazott idézeteket, a szociológiai szakdolgozta pedig a teológiai dolgozatáról lett scmittpalizálva.
    Nem tudom, mit kell ezen fennakadni, ma az összes jobboldali Szent György azt bizonygatta a sötétség erői elleni harc során, hogy nem a méret a lényeg (!), hanem egyetlen eredeti gondolat is elég ahhoz, hogy a disszertáció megállja a helyét, például ha benne van, hogy E=mc², az már maga a tökély.
    Hát ez igaz, akkor most talán neki lehetne látni megkeresni Eisemjén ominózus teológiai disszertációjában az eredeti gondolatot, bizonyára benne van a B=ik², amiből a B egyenlő a baloldallal, az i az istentelenséggel, a k pedig a kártékonysággal – ha ez megvan, akkor a disszertáció már rendben is van.
    Ha pedig az rendben van, akkor rendben van a szociológusi szakdolgozat is, és ha ez így van, az Úr majd lesújt villámaival, melynek eredményeképpen a Gonosz sisteregve és füstölögve eliminálódik.
    Hacsak a farka le nem földeli.
    Pálffy Istvánt – de talán az egész kereszténydemokrata frakciót – ezidáig is inkább a Hit Harcosaiként szerettük, kevésbé rengeteg eszük miatt, de azon azért le lehetett padlózni, mikor kijelentette, hogy ez a nemtelen gaztett az egész kereszténység elleni támadás.
    Nem hát, persze, hogy nem a fagyi nyalt vissza a Pacsirták Védőszentjének, a Libák megmentőjének, nem bizony!
    Semjén szent és kenetes, kissé korpulens személyében magát a kereszténységet érte támadás, fegyverbe hát mind, ki keresztény és magyar – te kis Schőnwald most egy kicsit húzódj félre, – persze, hát persze, hogy te is keresztény vagy, de azért most ezt a harcot jobb, ha mi vívjuk meg!
    Hogy a kissé elszittyósodott agyú ex-televíziósból ez a bődületes baromság hogy tudott kiesni, csak isteni csodával magyarázható – az Úr az ő szőleje segítségével tette ezt a csodát, mi meg reménykedjünk, hogy ez a folyamat nem irreverzibilis. (De az.)
    Viszont a betegség ragályos lehet, mert a szocialista Hiller István is múlhatatlan szükségét érezte annak, hogy megnyilatkozzon a témában, mondván: ez az ügy – nem ügy!
    Pedig ő nem is iszik.
    Baloldalon megingathatatlanul tartja magát az a hit, hogy az ilyen gesztusok előreviszik az országot, holott arra még soha nem volt példa azóta, hogy a kisegér kiszabadította a csapdából az oroszlánt, hogy akármikor is viszonzásra talált volna egy ilyen gesztus.
    Ha volt is olyan idióta nyúl, amelyik kiszabadított egy rókát, akkor a róka aznap nyúlpörköltet ebédelt és a végén – miközben a száját törölgette az asztalkendőként használt nyúlbőrrel – elégedetten böffentve jegyezte meg: Finom voltál Nyuszika!
    Hogy ennyi fenékenrúgás után sem tanulnak meg a baloldal pártjai kommunikálni, az igen sajnálatos.
    Nem mondom én, hogy azonnal rá kellett volna pakolni a témára egy-két lapáttal, de ez a nyilatkozatot – némileg árnyaltabban – bőven ráért volna akkor megtenni a saját nagyvonalúságába beleszerelmesedett szocialista politikus, mikor a Nagy Karaktergyilkosnak már csak az orra lóg ki a pöcéből.
    Akkor is inkább csak sajnálkozni kellene a keresztény elvek – ne lopj!- ilyen szomorú meggyalázásán.
    Hát nincs abban a pártban még mindig senki, aki a kommunikációt kézben tartaná?

    :O))))

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +6 (30 szavazatból)
  8. Kedves Arisztarkhosz,
    téved, a katolicizmus nem üldözte a nem hívőket, hanem éppenhogy a keresztényeket üldözte, mint “eretnekeket”. Akiket nem tudtak legyilkolni, és el tudtak menekülni Amerikába, azok megcsinálták Amerikát, és kiderült, hogy hitelesebb hívők, és mégsem máglyára valók. Tehát a pontosítás: a katolikus egyház a keresztényeket irtotta, hogy csak egy példát mondjunk, a katharok újjászületett keresztények voltak, és az utolsó szálig legyilkolták őket. De Semjén jajgat, hogy üldözik, mert számonkérik rajta a törvényt.

    VN:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +26 (38 szavazatból)
  9. Koszi a helyesbitest admin. Ha nem irtad volna, en irom meg. Tenyleg az itt levo forumozok nem akarjak vagy nem tudjak megtanulni hogy a keresztenyseg nem azonos az RK egyhazzal. Mindegy leirom akar par szazszor is, elobb utobb csak leesik….

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +10 (24 szavazatból)
  10. Azt hiszem a rezsimváltás után nem csak a közgazdasági ALAPISMERETEKET és állampolgári jogok ismeretét kellene tanítani alaposabban, hanem logikát is.
    Semjén dolgozatáról közlik, hogy majd a fele idézet. Amikor tehát azzal mentegetik, hogy azóta ezen dolgozatot többször idézték, meg kellene vizsgálni, hogy a saját szellemi termékét idézték, vagy az általa is idézésre méltónak talált részeket? méghozzá jóhiszeműen, mert elmulasztotta ezeket idézőjelbe tenni? Mert ha egy ilyen eset is történt, már megvalósult a más tollával ékeskedés (szellemi termék lopás)
    Viszont:
    A: Semjént támadják egy állítólagos lopás miatt
    B: Ezt a keresztények (helyesebben: katolikusok) elleni támadásnak veszi.
    C: Semjén szerint a KATOLIKUSOKRA AZ JELLEMZŐ, HOGY LOPNAK.. Mert egyébként ezt csak a személye elleni támadásnak venné, és nem a katolikusok elleninek.
    Nem biztos, hogy ez jó módszer, és csak olyan országban süthető el, ahol ennyire alacsony a logika tanítás foka.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +8 (20 szavazatból)
  11. Ezek megcsúfolnak mindent,és mindenkit.
    A szem a lélek tükre. A Semjén szemén látszik, hogy hazudik! Aki követte eddigi “pályafutását” az tudja. Amikor Gyurcsányt amortizálták ugyanígy nézett.
    Vissza lehet keresni.Egy aljas ország szégyene,Orbánnal együtt! Pálffy meg tette a dolgát,hogy a falka ne közösítse ki.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +21 (27 szavazatból)
  12. Megy a felrebeszeles. Senki nem tamadta neg a keresztenyeket. Semjen esetleges csalasa fuggetlen a vallastol csupan ot erinti egyedul. Persze a szavazoiknak be kell adni hogy ezzel oket is tamadja a csunya kommunista propaganda! Kezd egyre szanalmasabba valni a kormanypartok suketelese . El kell takaritani ezt a sok koponyegforgato alszent megelhetesi politikust , ugy latszik ez a magyar model! Marmint az aljabol lesz politikus, normalis emberek meg kulfoldon vagy a versenyszferaban. na ezert megy tonkre magyarorszag de legalabb Felcsut lesz a fovaros ha a Keresztapa marad hatalmon, sot ha o marad nem lesznek valasztasok . Piros folt az orszag seggen.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +22 (26 szavazatból)
  13. BL-bak elévülhetetlen érdemei vannak, hogy fel nyitja az emberek szemet, es rámutat mekkora a különbség a kereszténység es a katolicizmus között.
    Persze csak annak aki akar látni. Őszintén szólva nekem is nehéz volt eleinte elfogadom h mekkora az átverés, zsigeri lég tiltakoztam ellene, hogy nem lehetek-ünk ennyire birkák, de sajnos igaza van

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +9 (13 szavazatból)
  14. Kezdek büszke lenni rá, hogy engem kiközösítettek.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +9 (13 szavazatból)
  15. reflektor
    2012. november 20. kedd
    03:18

    Plagizálás az AN oldalán !!!

    reflektor, illő lett volna utalnod arra, hogy PuPu írását másoltad be, nem a saját szellemi terméked az írás.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +6 (10 szavazatból)
  16. Nocsak, nocsak, Tömjén Zsolt is megtapasztalja, hogy Isten nem bottal ver…
    Pedig ez esetben kivételt tehetne, mert ez a “Júdás-szívű” önfelkentje hej, de kiérdemelte már a nyilvános deresre húzást is.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +15 (17 szavazatból)
  17. “Semjén disszertácioját első opponens nem tartotta védésre alkalmasnak.”Olvasható a Népszabadságban.Hát mit lehet várni egy felkészületlen,magát Istennek képzelő törpepárt vezértől.A diszertácioja körüli bonyodalom arra bizonyiték,hogy ez az ember csak a politikából tud megélni.Kérte is a pápa öfensége segitségét,hogy adja áldását a kormányban és a politika szinterén való maradására.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +14 (14 szavazatból)
  18. Ez az icike-picike ködönöpö már az alakításnál a szent kereszténységget akarja védőpajzsként használni. Erre bazíroznak.
    Így nem csoda, hogy ebben az esetben is ehhez az általuk elképzelt csodafegyverhez folyamodnak.
    Az ország stüszi vadásza plagizálja Plagi bácsit, ez óriási !
    A bibircsókos, borvirágos Pálffy a védőangyal szerepében, merthogy üldözik a keresztényeket, ez óriási !
    Néztem a parlamenti közvetítést, ilyen jót régen nem röhögtem.
    Köszönöm keresztény Pálffy !

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +11 (11 szavazatból)
  19. Mate, Ivan Tibor

    Semmilyen Zsoltot uldozik? Nem elegge.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +12 (12 szavazatból)
  20. Azt, hogy kik üldöznek kiket, itt (is) megtudhatni:

    http://www.youtube.com/watch?v=_TkJB2YSjXw

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +2 (2 szavazatból)
  21. Kovács Szilveszter

    Ezt a férget a számra sem veszem.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +7 (7 szavazatból)
  22. Hát, ha a keresztény valóban ilyen, mint dr. Tömjén Zsotyka, akkor valóban tűzzel-vassal üldözni kell őket.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +12 (12 szavazatból)
  23. Ha igaza van Semjénnek, miért nem ő állt fel a Parlamentben kikérni magának a vádakat.
    Ugyan úgy viselkedik a váddal szemben, mint anno Orbán a szőlőügye kirobbanásakor. Ő is a sameszait állítatta ki a plénum elé, nem merte ő sem felvállalni a saját védelmét.
    De azért meg vagyok “nyugodva”! A kormányszóvivő kijelentette: “A fidesz részéről az ügy lezártnak tekintendő.”
    Nesze neked igazság!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +10 (10 szavazatból)
  24. nadizsu
    “De azért meg vagyok “nyugodva”! A kormányszóvivő kijelentette: “A fidesz részéről az ügy lezártnak tekintendő”.”
    .
    Semmi baj, Plagipalinál is így kezdték, aztán mégis lemondás lett a vége. Isten malmai folyamatosan őrölnek, most is.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +11 (11 szavazatból)
  25. Ha orvosra lenne szükségük, remélem ilyen védésre nem alkalmas diplomamunkájú orvos kezei közé kerülnek!
    A bulvárkacsa ügy pedig még egy ideig nem fog lezárulni, bármennyire is szeretnék. Minden napra jut egy-két cseppnyi adalék.
    PlagiPál is először tagadott, majd hazudozott, végül lemondott, oszt jónapot!
    Most pedig írja a ….. memoárját, azt talán még sikerül kiizzadnia.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +8 (8 szavazatból)
  26. A vetés aratás elve működik. Aki másnak vermet ás…. Aki mást karaktergyilkol….
    “Sanyibácsi”

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +7 (7 szavazatból)
  27. Engem az érdekelne, hogy kihez/kikhez/mihez fordulhatunk MI, akik a semjénzsótis kersztény-ateisták általi üldöztetéseket szenvedjük el nap-napután?
    Mondjuk azt, hogy nem lehetünk “csak” élettársak úgy, hogy az Állam/Egyházak kihagyásával egymás között állapodunk meg közös életünkről?
    Mondjuk azt, hogy élettársak utódaira éppen most vezetik be ismét TÖRVÉNYESÍTVE a “zabigyerek” fogalmát/meghatározását.
    Mondjuk azt, hogy akik “csak” élettársak, nem fogadhatnak örökbe egy árvát, annak ellenére sem, hogy a Házi Adómentestől részegen nem “Magyarország Alaptörvénye” díszkötésű példányával (szignózta: K.L.) verjük a kölök fejébe a kersztény-konzervatív értékeket.

    Orbán-Semjén beültek a “Delorien”-be, megnyomták a gombot, s most az egész ország “Vissza a Sötét Múltba!”.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +8 (8 szavazatból)
  28. Semjén sötét lelkéről, a fejében kavargó őskáoszról mindent elmond, hogy jelen dolgozatában többek közt épp a mindenféle elnyomás, kirekesztés és önkény, a kisebbségek, a zsidóacigányanégerabuzi, a kőműves, a koldus, a kurva mellett szóval, tettel és zenével következetesen kiálló zenekart, a Rolling Stones-t sikerült a Sátánként azonosítania…

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +6 (8 szavazatból)
  29. Kedves Szendam!

    Jó kérdés. Én nemcsak ateista, de felekezeten kívüli is vagyok, ezért nem igazán vágom, mit keres az adóm akármekkora része bármelyik egyháznál, de azt sem, hogy engem miért kéne érdekeljen, mi a faszt gondolnak Zsoltiék a megfelelő családmodellről.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +4 (6 szavazatból)
  30. Szépen meghízott a disznaja ,úgy látszik ő böjtölni csak ellenzékben szokott ,most már csak a zsíros falatokat szereti.A magam módján hiszek istenben és biztos vagyok benne ,hogy az ilyen áll szentfazekak megkapják méltó büntetésüket , és majd meglátjuk ki nevet a végén ,hiába a bársonyszékek amit sokan az ellenzékben tanúsított minősíthetetlen viselkedésükért kaptak.Például : Gaskó,Jakab,Éger,Semjén stb .Szégyen ez a kormány egyetlen hiteles európai gondolkozású politikus sincs közöttük.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +11 (11 szavazatból)
  31. Kedves nagy andrás!
    Fogalmam nincs miért van ez, de baromira egyetértek Veled!
    … és ezt szendamondja!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +5 (5 szavazatból)
  32. Kiváló irás!
    Amerika segitsen , h a magyar nép leválthassa az orbáni, a demokráciát felszámoló rendszert. Hogy eltűnjenek a csalók és a másolok is a közéletből.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +5 (5 szavazatból)
  33. nagy andrás ma 19:34 és 19:41
    Ez nem az az oldal, ahol a trágár szövegeket tolerálják az olvasók. Vagy viselkedj úgy, ahogy társaságban illik, vagy az ocsmány szövegnek keress más terepet. Ide ne irkálj útszéli stílusban.
    Kösz.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (7 szavazatból)
  34. Terelés ez az egész. Gumicsont. Kit érdekel Semjén doktorija. Senkit. Schmitté sem érdekelt senkit. Egyszerűen őt meg akarták buktatni. Kellett a hely Ádernek. Küldenek egy infót a HVG-nek és kész, ezen csámcsog az ország. A baloldal(?) tovább amortizálja Gyurcsány Ferencet(NOL) közben ellopják az országot.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +3 (3 szavazatból)
  35. Megy minden szépen, olajozottan a tervek szerint.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +3 (5 szavazatból)
  36. A legújabb: http://www.blikk.hu/blikk_aktualis/nem-keszul-perelni-semjen-a-plagiumvadert-2120637
    .
    Perelni? Lemondani!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +4 (4 szavazatból)
  37. proaktiv és nagy andrás
    Egyetértek proaktivval, de hozzátenném, hogy nem a véleménynyilvánítást kifogásoljuk, hanem kizárólag a stílust. Ez egy szabad ország, és itt szólásszabadság és önkifejezési szabadság van.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +4 (4 szavazatból)
  38. Ragadozó madaraink örülnek majd és tiszteletköröket írnak le a levegőben, hogy egy kártevővel kevesebb les, ha Isten is így akarja.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +2 (2 szavazatból)
  39. Igen tisztelt Semjén úr!
    Önt politikai támadás érte.
    Az ön ideje lejárt.
    Mehet Torgyán Józsi bácsi után, a levesbe.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +2 (2 szavazatból)
  40. b
    Én meg nem értek egyet azzal, hogy proaktiv felnőtt embereket akar angolkisasszonykodva népnevelni, Egy idő után curva idegesítő.
    Bubu64
    Pedig érdekelhetne, mert nem is az a gond vele, hogy a Rolling Stonesban azonosítja a sátánt, hanem hogy egy eredeti. önálló gondolat nincs benne, és a nagy részét egy túlfinomult hegedűművész koncertélményének az idézése foglalja el. Nem véletlenül minősítette védésre alkalmatlannak az egyik bíráló.
    és ez jó lenne, ha vicc lenne, de sajnos sok igazat tartalmaz:
    http://hircsarda.blog.hu/2012/11/20/a_tizparancsolatot_is_modositja_a_fidesz-kdnp

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (1 szavazás)
  41. Pusztán azért, mert politikai támadás ér valakit, nem törvényszerű a lemondás (elvárása). Bár Torgyán szakminiszterként eredménytelenségét gyakran igazolta, csaláson nem kapták rajta. (Tudomásom szerint).
    Tömjén Zsolt esete ezért lényegében különbözik Torgyánétól, ez a zember lelke mélyéig farizeus, a képmutatás és a jellemkiürültség mintapéldánya -véleményem szerint-.
    Azt hiszem azonban, hogy -bár disszertációk tekintetében- majdhogynem általános jelenség volt és jelenleg is általánosnak mondható a “más tollával ékeskedés” próbálkozása és alkalmazása, (évfolyamtársaim közül többen is “bérdisszertáció”-kreativitással diplomáztak, egyetlen pillanatot sem foglalkoztak a szakdolgozatuk feladataival, viszont volt annyi pénzük, hogy akár disszertációs kutatóteam-et alkalmazhattak.)
    A civilszféra telistele van plagizált diplomamunkákkal.
    Tömjén Zsolt azonban nem civilként tevékenykedik, hanem az ország vezetése van rá bízva, és természetesen nem lehet elvonatkoztatni attól, hogy amit magánemberként elkövet valaki, azt hivatalos mivoltában is elkövetheti.
    Azaz: csalásra hajlamos ember nem lehet az ország felelős vezetője.
    Az ugyanis, hogy vallási hovatartozásának hívei eltűrik, hogy fariezus, képmutató, jellemkiürültségben lubickoló alak üljön a trónusukon, a saját vallási csoportosulásának az ügye.
    Normális (tisztességes) ország azonban nem tűrheti el, hogy olyan jellemhibás egyén gyakorolja a csúcsvezetőségben a mindenhatóságot, aki csalással álcázta alkalmatlanságát.
    Ezért kell elzavarni Tömjén Zsoltot -már persze akkor, ha maradt még ebben az országban szikrányi tisztesség-.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +3 (3 szavazatból)
  42. És lehet benne “gyönyörködni”
    http://vastagbor.blog.hu/2012/11/20/semjen_zsolt_a_divat-satanizmusrol

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (1 szavazás)
  43. csatt
    2012. november 21. szerda
    08:01
    .
    Nemtom, rám történt-e a reagálásod. Ha igen, én másra gondoltam…
    Orbán 2002-es hatalomra kerülése után “kivégezte” a kisgazda pártot.
    Most újra hatalomban, véletlenül nem a kdnp-sek likvidálása történik?

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (0 szavazatból)
  44. Kedves telekis, ebben a “másra gondoltam” összefüggésben tökéletesen egyezik a véleményünk. Tömjén Zsolt éppen úgy megtette kötelességét, mint Torgyán, tehát rá már éppen úgy semmi szükség a továbbiakban, mint ahogy Torgyánra sem volt. Több, mint “csak” hasonlóság az észrevételed és hivatkozásod. Ez a volt szövetséges elleni politikai támadás nagy valószínűséggel Orbán – kezdemény, hiszen Igazatmondaniképtelen Viktormihály csupa zsarolható egyénnel veszi magát körbe, akiket akkor nyír ki, amikor kedve tartja.
    Így valóban tökéletese a jelzésed: “Az ön ideje lejárt.
    Mehet Torgyán Józsi bácsi után, a levesbe.”
    Kedves telekis:
    Gratulálok!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +2 (2 szavazatból)
  45. csatt
    2012. november 21. szerda
    09:50
    …mely meglátásunk ugye egész más, mint amit Pálffy úr és Hoffman úrhölgy ill. társaik nyilatkoznak.
    Hát,majd kiderül!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +2 (2 szavazatból)
  46. kekec
    Ennyire nem érted?
    .
    1. Az AN folyamatos frissítével es működtetésével rengeteg munka van.
    2. Van(nak), aki(k) önzetlenül vállalták és folyamatosan dolgoznak rajta.
    3. Az AN olvasótábora többnyire önmagukra és mások felé is igényes olvasókból áll. (Kivéve kekecet?)
    .
    4. Senkinek nincs joga ide beesve mások munkáját semmibe venni és lerontani az oldal olvashatóságát és a portál színonalát.
    5. Tele van a világháló olyan oldalakkal, amik a hozzászólók ocsmány szövegei miatt kultúrlények számára élvezhetetlenek. (Akinek az tetszik, oda kell menni kommentelni, és nem ide.)
    6. Ezen oldalak számát nem kell szaporítani, mert a gyanútlan olvasókra zúdított trágárságot akceptáló oldalakból túl sok is van.
    .
    7. Az AN törzsközönsége megszokta és betartja, hogy a trágár szövegek itt nem nyerők. Más a szerkesztői és az olvasói igény – aminek betartása vendégként – mindenkire érvényes.
    8. Az újoncok nem ismerik az itteni etikettet, ami látszik a kezdeti hozzászólásaik primitív szóhasználatán.
    9. Akik kommentelőként nem tudnak társaságban viselkedni, azoknak szólni kell, hogy tisztában legyenek az illendő viselkedés alapjaival. (Nem is veszik rossz néven, kivéve a törzsutas kekecet. Normális?)
    .
    10. Ha a figyelemfelkeltés nem történik meg az elején, másnaptól mindenki ideontja az ocsmányságát, mert a – rossz – példát mások is követik.
    11. Már javasoltam, hogy ugord át a kommentjeimet, többnyire nem neked szólnak.
    12. Legyen elég az AN színvonalának rongálást támogató megjegyzésidből, mert eddig rajtad kívül mindenki, admin támogatólag is, mások is maximálisan egyetértettek az oldal eddig kivívott színvonalának megtartásával.
    .
    13. Ha azt gondolod, hogy más oldalakra – elrettentő példakánt – nem az itteni ocsmány szövegeket másolnák be, hatalmasat tévedsz.
    14. Admin támogató véleményét beidézem, amit még egy kekecnek is illik tiszteletben tartani.
    15. Az AN helyett másutt kell élvezkedni, és nem egy kuriózum oldal színvonalrongálásval a lejártásán ügyködni.
    .
    Ui.:
    Hogy ne kelljen se válaszolnod, se keresgélned:
    admin 2012. november 1. csütörtök 22:19
    Kedves Proaktív,
    egyetértek és köszönöm, és azoknak is, akik magukának érzik ezt az oldalt, és ennek megfelelően vigyáznak is rá. Köszönettel, Admin
    http://nepszava.com/2012/10/velemeny/bartus-laszlo-irany-a-zsakutca.html

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (0 szavazatból)
  47. nagy andrás
    “…mit gondolnak….”
    Hát hol ezt, hol azt, ahogy a köpönyegforgatás megkívánja!
    Orbán szombaton Madridban előadást tartott valami keresztényi kurzuson. Egy ott élő, magyar szakértő elmondta, hogy Spanyolországban a melegek házassága elfogadott, a kongresszusban egy képviselőnő egyedülálló anya, úgy, hogy spermabankból származik az apa…..ezek után el lehet képzelni, hogy mekkora sikert aratott Orbán a keresztényi, családmodelles szövegével.
    Aznap viszont nagy meccs volt Madridban, biztosan nem hagyta ki.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +2 (2 szavazatból)
  48. Urak ez az ország egy sajátos ország itt a ” zsivány mondja meg, hogy ki a becsületes, és a hülye mondja meg, hogy ki az okos. Pálfi elvtárs korábban a MT. híradó pártitkára volt – tessenek csak utána nézni. Ma Ő viszi a keresztet az úrnapi körmenetben, pártitkár korában a VÖRÖS csillagot vitte, a május elseji felvonuláson. Most Semjént akarja tisztára mosni, úgy ítéli, hogy bársonyos nyelvével Semjén alfele rendbetételével,megalapozza a politikai előmenetelét. Az ilyen ember a legveszélyesebb embertípus, ha lehet egyáltalán embernek nevezni! Pálfi József / Magyarország főszerkesztő /forog a sírjába. A politikai kufárokat pedig ki a Parlamentből. Semjénnek mint egyház vallásügyekben elkötelezett személynek, az elesettek gyámolításán, lelki gondozásán kellene mesterkedni, nem pedig az ellenzék személyeinek amortizálásán UNDORRITÓ FÉREG patkány , nem ember.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +2 (2 szavazatból)
  49. Az egy dolog, kedves Hzzzz, hogy anno a vörös csillagot vitte, mert járt azzal neki annyi fizetés, meg kiváltságok sora, hogy a cipekedést meggörnyedés nélkül el sem bírta volna viselni, de akkoriban az ilyen cipekedők a templom ajtaját se voltak hajlandók megközelíteni, annyira ellenkezett már a puszta megközelítés is az akkori meggyőződésükkel.
    Ha fekália zakóra kitűzésével is hozzájuthatna annyi summához, mint a kereszt meglóbálásával, nem lenne meglepő, ha kakit rakna még a válltömésébe is…
    No de mi választottuk őket.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +2 (2 szavazatból)
  50. Szóval tömjén egyenlő a kereszténységgel?
    Szegény keresztények – mármint a valódiak!

    zsóti pont annyira igaz keresztény, amennyire orbánc igaz demokratikus.
    Business egyház, business párt mindkettő.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (0 szavazatból)

Írja meg véleményét!

 
Kapcsolódó cikkek

Közlemény: Semjén egy szaktekintély 2012. november 18. vasárnap | AN

Semjén is meggyónhatja a lopott doktorit 2012. november 18. vasárnap | AN

Schmitt mégse doktorál 2012. szeptember 21. péntek | AN

Megdőlt a Gyurcsánnyal szembeni plágiumvád 2012. május 16. szerda | AN

KOHÁNYI TÁRSASÁG LÉPJEN BE!
AP VIDEÓ - HÍREK A VILÁGBÓL
AP VIDEÓ - HÍREK A VILÁGBÓL
Szabad Magyar Tv
Szolgálati közlemény

Felhívjuk vendégbloggereink és olvasóink figyelmét, hogy az alábbi vendégblogok némelyikének legfrissebb posztjai, ill. linkjeik technikai okokból, rajtunk kívülálló, a WordPress.com által bevezetésre kerülő változások következtében nem jelennek meg. Ezért az érintett blog-dobozkák egyelőre üresek. A probléma megoldásán az AN munkatársai dolgoznak. Addig kérjük a bloggereink és olvasóink megértését és türelmét.

Áthidaló megoldásként, a helyzet rendeződéséig itt is felsoroljuk a kárvallott blogok linkjeit, hogy olvasóik mégis el tudják őket érni az AN-ről is:


Az AN szerkesztősége.
2015.03.23.

RSS e-Vitae
RSS kanadaihirlap
RSS torokmonika
Videók

videos