Ronai and Ronai
AMERIKAI

Szegedi Csanád akár alijázhatna is 2012. június 27. szerda 10:14 | AN Forrás: AN

  • Hozzászólások(95)
  • Print Friendly and PDF
  • Betűméret változtatás
Share
Szegedi Csanád akár alijázhatna is
Budapest – A magát radiálisnak tartó, valójában antiszemita, nyilas Jobbik csúnyán beégett zsidóellenességével. Mindenki tudja, hogy Magyarországon nagyon kell vigyázni a fajmagyarkodással, hiszen az országon átlagosan ötvenévente végigment egy idegen hadsereg, és az ördög sem tudja már, ki kinek a kije volt akár csak száz évvel ezelőtt. Ez alól a kivételek a zsidók, továbbá Szegedi Csanád, a Jobbik EP-képviselője. akinek anyai őseiből simán összejönne egy minjen a Kazinczy utcai ortodox zsinagógában. A nagymama Auschwitzból jött vissza.
.
A Novák Előd parlamenti képviselőhöz köthető szennyhonlap, amelyben részben névtelenül publikálnak nyilas érzelmű szerzők, beszámolója leadjében – mentve, ami még menthető? – „50 %-os” zsidó származásról beszél, jóllehet a zsidó származás anyai ágon öröklődik, így a strasbourgi Európa Parlamentben gárdaegyenruhája révén vízvezeték-szerelőnek nézett Szegedi a zsidó vallási törvények értelmében – zsidó, és ezen eddigi életútja sem változtat.
.
Szegedit a nyilas párt Borsod megyei belharcai közepette kezdték fajilag vizsgálni, ennek eredményeként saját elvbarátai túrták ki a dokumentumokat, amikből kiderül, hogy Szegedi akár már holnap beadhatja alijakérelmét a Zsidó Ügynökségen (VI. Paulay Ede utca 1., Telefon: 06-1-374-3060).
.
.
Jóllehet az utóbbi időben számos névmagyarítás történt, az anyai ág a magyar ortodoxiát erősítette. Csanád édesapja, Szegedi Miklós talán tudta, talán nem, amikor nősült, hogy hitvese, Molnár Katalin eredeti neve Meisels, miután Bornstein (született Klein) Magdolna és Meisels Imre leányának született.
.
A Jobbik európai parlamenti képviselőjének – aki jó bolsevik szokás szerint ellenfél nélkül indult – Auschwitzból visszatért nagymamája a háború után bő egy évvel ment férjhez Meisels Imréhez, aki a ’80-as években meghalt. A nagymama ma is él. A jellemgyilkossági kísérletről fecsegő Csanádi természetesen azt állítja, csak 2011 végén tudta meg, hogy a nagymamát egy gyermektelen vidéki házaspár nevelte fel, és ezt a tényt fel is tüntette könyvében. Valószínűleg itt követte el a hibát, a pártbeli ellenfelek gyanút fogtak, és megtették, amit Szegedi nem tett meg, vagy amiről hallgatott: kitúrták az egész családfát. Szegedi állítása szerint még a szülei sem tudtak minderről (ami nem tűnik valószínűnek), és különben is, a zsidó felmenőknek „tisztes állásuk volt. Volt köztük cipész, gazdatiszt, molnár, tehát teljesen átlagos emberek voltak, akik nagyrészt asszimilálódtak”.
.
.
„Gyermekkorom óta nemzeti, keresztyén neveltetésben részesültem”, fejtegeti a faji pellengérre állított zsidónáci. „Édesapám fafaragó népi iparművész, aki rengeteg fejfát, emlékművet, tulipános ládát faragott. Kicsi gyerekkorom óta ismerem a magyar népi motívumokat, az úgynevezett rendszerváltás után az első adandó lehetőséget megragadva református gimnáziumba írattak és a diplomámat is református egyetemen szereztem.” Milyen kár, hogy mindez hiába, Szegedi Csanád akkor is zsidó, ha fejre áll. A zsidó vallás ugyanis nem ismeri el a kitérést, így „visszatérnie” sem szükséges valamiféle procedúra keretében az elbitangolt fekete báránynak – legfeljebb választhat, hogy megmarad tovább rossz zsidónak, vagy próbál jobb zsidó lenni.
.
.
Az érintett egyelőre inkább az elsőt választja, mivel mosakodásában nem győzi hangsúlyozni, hogy ő ugyanaz a Szegedi Csanád, mint aki volt eddig is, még a zsidóságról alkotott véleménye sem változott meg, az ellene irányuló kampányban pedig természetesen a párt szétverési kísérletét látja, mindenféle külső ármányt, végső soron pedig olyan törekvést, hogy éket verjenek őközé és a hungarista párt első embere, Vona Gábor közé, ami naná, hogy nem sikerül: „Velem szemben immár másfél éve egy ilyen karaktergyilkossági kísérlet zajlik, komoly titkosszolgálati segédlettel, de meg kell érteni, hogy nem én vagyok a fő célpont, hanem tulajdonképpen Vona Gábor”, állítja Szegedi, és ezzel nem kevesebbet állít, mint hogy a titkosszolgálat már kétszáz évvel ezelőtt is az ő ellehetelenítésén dolgozott. Az „ügy” szerinte pitiánerség: „Számomra nemrégen derült ki, hogy vannak a felmenőim között zsidó származású emberek is. Hát ez aztán a nagy story.”
.
Ha csakugyan nemrég tudta meg a dolgot, ami erősen kétséges, az információ feldolgozása nem könnyű. A Jobbik olyan párt, amelynek politikusai, kiadványai, honlapjai, egyszóval a teljes outputja körülbelül hetven százalékban a cigányság, a zsidóság, valamint Izrael állam gyalázásával vannak elfoglalva. Magában a pártban, főként az országgyűlési képviselők között akadnak olyanok, akik próbálnak viselkedésükben visszafogottak maradni, de a követők kemény magját képező vérszomjas csőcseléknek ez nem is tetszik. A párt szennyportálján máris több száz hozzászólás foglalkozik az üggyel, és jól leszűrhető, hogy a tábor kettészakad: akad, aki beveszi a „szétverési kísérlet” meséjét, és egyben eltekint a tényektől, a másik fele viszont fel van háborodva.
.
.
Szegedi zsidó mivolta a közeli ismerősöket a képviselő állítása szerint „nem igazán érdekelte”, mert ő ugyanaz maradt. „Másrészt viszont van egy alappillérünk, amely úgy szól, hogy az ’igazság szabaddá tesz’ ezért és emberi okokból sem fogom egyik felmenőmet sem megtagadni senki kedvéért sem. Én a nagymamámat úgy szeretem ahogy van, lehetne tőlem akár afrikai menekült is”, mondja. Az embernek könnybe lábad a szeme; milyen szomorú, hogy az igazság csak most tesz szabaddá. De jobb későn, mint soha.
.
Nem tudni, hogy az Auschwitzot túlélt nagymama ott lesz-e a nyárra tervezett székelyföldi eseményen, ahol két dédunokáját fogják megkeresztelni, ugyanott, ahol maga Csanádi is keresztvíz alá került. „Csak hab a tortán, hogy a gyermekeinket az az erdélyi lelkész fogja megkeresztelni, aki egyben az én keresztapám is”, hangsúlyozza Csanádi. Mi pedig csak azt tudjuk javasolni, mielőtt még nagyobb lenne a hab a tortán: nézzen egy kicsit utána felesége őseinek, nehogy aztán a gyerekekről is kiderüljön, hogy zsidók.
.
Bár így is joguk van Izraelbe bevándorolni. A feleségnek és a gyerekeknek is. Csanádi jogán.
VN:F [1.9.3_1094]
Értékelés: 4.6/5 (25 szavazatból)
VN:F [1.9.3_1094]
Értékelés: +24 ( 28 szavazatból)
Szegedi Csanád akár alijázhatna is, 4.6 out of 5 based on 25 ratings

Címkék:, ,

  • Hozzászólások(95)
  • Print Friendly and PDF
  • Betűméret változtatás
Share

95 Reader’s Comments

  1. Semjén a KDMP Barankovics tagozat elnöke,volt, ahol politizált a másik cikkben Szereplő Szabó György, egyébként ortodox zsido Chabad tagja is!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +6 (6 szavazatból)
  2. BREAKING NEWS
    Megvan a válasz. Csanád egy rabbi, aki unortodox módon értelmezi a Talmudot.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +12 (16 szavazatból)
  3. Gedeon
    Köszi. Mely megrenduléssel hallom
    Csakén
    Bocs, jogos.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +2 (2 szavazatból)
  4. #
    HIstvan
    2012. június 27. szerda
    15:45 Az, hogy Mária zsidó volt az nem szenzáció, azonban, hogy Szegedi Csanád az antiszemita Jobbik egyik vezére az, hát az érdekes! Magyarázkodik rendesen, hogy Ő tulajdonképpen nem is úgy zsidó, hanem amúgy! Hát érdekes amikor valakinek a származása miatt kell magyarázkodnia egy Fajmagyar párt egyik politikusának!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +14 (16 szavazatból)
  5. Bár néhány Jobbikos Jézus zsidóságát is vitatja,mondván, hogy Ősmagyar! Az agybomlás eléggé felgyorsult a Jobbikban!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +15 (17 szavazatból)
  6. Jobbikosok sokszor harsogták, hogy a zsidók menjenek haza Izraelbe! Itt a nagy lehetőség: Szegedi Csanád a nagymamája révén soron kívül kaphat Izraeli állampolgárságot és letelepedést! Ha komolyan gondolja a Jobbik, hogy a zsidók menjenek haza Izraelbe akkor Szegedi Csanád járjon jó példával elől!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +15 (17 szavazatból)
  7. Dániel Pétert a jobbikos csürhe le büdös zsidózta, pedig Ő is csak egyik ágon zsidó anyai ágon, az apai ágon, ha jól emlékszem a nyilatkozatára az ősei református magyarok! Tehát Ő is magyar-zsidó “keverék”! A Jobbikosok mégis le büdös zsidózták azt mondták neki, hogy takarodjon “haza” Izraelbe! Akkor most a ordibáló Jobbikos Csürhe most mint fog mondani Szegedi Csanádnak?

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +13 (15 szavazatból)
  8. Nem baj, Csanád, azért mi szeretünk! – mondhatnám -, de ez nem lenne igaz.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +11 (13 szavazatból)
  9. a helyzet annyira abszurd már, hogy csak a humor, meg az egyenes gerinc segíthet. ezért is mondom úton-útfélen: tanítsunk gyermekeinket, hogy megértsék a történelmet. ÉS hogy tudják ki a nagyi!!!!
    Csanád gyereknek nem tűnt fel, hogy a vasárnapi ebéd szombaton van, és a sertéscsülök mindig libából van? nem értem, mit csinált családi összejövetelekkor: Nintendózott? És mit mondtak, mi a kippa a nagypapi fején? Szégyenli hogy kopasz?
    ))))

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +16 (18 szavazatból)
  10. Gedeon
    Majd ő lesz a rosszabbik diszzsidaja :)

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +8 (10 szavazatból)
  11. Ha Hofi Géza élne! Milyen műsort csinálna ebből!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +18 (20 szavazatból)
  12. “Vona: kérdéseket vethet fel Szegedi Csanád zsidósága

    A Jobbik elnöke szerint nem változik meg pártja retorikája, hiszen – fogalmazott – eddig sem faji alapon kritizáltak.
    Vona: kérdéseket vethet fel Szegedi Csanád zsidósága

    Szegedi Csanád zsidó felmenőivel kapcsolatos nyilatkozata után a Jobbik elnöke az m1 Ma Reggel című műsorában kijelentette: a párt nem a származásukat nézi az embereknek, hanem azt, hogy mit tettek le a nemzet asztalára.

    Vona Gábor az ügy kapcsán megjegyezte: meglepődött, ám ez az eset nem befolyásolta negatívan az EP-képviselő helyzetét, de a történtek kérdéseket vethetnek fel a Jobbikon belül. A pártelnök szerint ettől nem változik meg a retorika, mert eddig sem faji alapon kritizáltak.

    Világossá vált, hogy a Jobbik nem a származásukat nézi az embereknek, hanem azt, hogy mit tettek le a nemzet asztalára – mondta a politikus. Hangsúlyozta: a készülő „homoszexuális olimpia” miatt tiltakoznak, mert úgy vélik, hogy ez a keresztény erkölcsiség elleni provokáció, amelynek nincs helye Magyarországon.

    Szegedi Csanád jobbikos képviselő egy a Barikád.hu-nak adott interjújában fejtette ki, hogy nemrég kideült róla, hogy felmenői között zsidók is voltak. A Jobbik-közeli lap kérdésére, miszerint “Mit szólnak ehhez a jobbikos tagtársaid, aki finoman szólva is szkeptikusan állnak a zsidóság kérdésköréhez?” a politikus így válaszolt: “Nagyon sok jobbikos barátommal, harcostársammal beszéltem erről a személyemet érintő kérdésről és nem igazán érdekelte őket érdemben. Persze most ez jó kis csamcsognivaló, de két dologban biztos vagyok. Egyrészt én ugyanaz a Szegedi Csanád vagyok, mint aki voltam eddig is, még a zsidóságról alkotott véleményem sem változott meg. A “Hiszek Magyarország Feltámadásában” című könyvemben van egy olyan fejezet, hogy “zsidókérdés”, ahol több oldalon kifejtem a gondolataimat ezzel a témakörrel kapcsolatban és a leírtakkal maximálisan azonosulok természetesen ezek után is.” Forrás Hír 24. Magyarázkodik a Jobbik!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +3 (5 szavazatból)
  13. Vajon a nagymamája felfogja mi történik az unokája körül?

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +12 (14 szavazatból)
  14. Nos lássuk jól értem? Tehát Csanádka úgy tudta, hogy anyukáját egy gyermektelen zsidó család nevelte fel, és a nagymamája nem “igazi” csak fogadott? Aztán a pártbeli ellenfelek kitúrták, hogy mégiscsak igazi nagyszülők voltak? Tehát a nagymamának (akár fogadott, akár igazi) lett volna lehetősége a kempingezési élményeiről beszélni a gyereknek, legalább amikor elkezdett antiszemitizmusban nyomulni? Naná, hogy a nagymama a hibás! Ha ezt tudja Csanád, akkor megsemmisíti az iratokat.
    Egyébként az a nem kitérés-nem visszatérés nem olyan egyszerű, és nem is valami gusztusos procedúra, Csanádka sokáig ülhetne a zsinagóga kapujában, és nem hiszem, hogy bárki is kihagyná a leköpését.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +9 (9 szavazatból)
  15. bocsika, mielőtt nekem ugrotok, természetesen “kempingezési” (mivel Csanád köreiben így aposztrofálják az Aushwitzi “táborozást”

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +5 (5 szavazatból)
  16. Azért nem lenne egyszerű neki az aljából eljutni az alijáig. :)
    Mellesleg nem kell a zsidóknak, megtarthatja a Rosszabbik.
    -A lubovicsieket kivéve, azok őt is tárt karokkal fogadják, ha esetleg egy szép napon megbánná borzalmas bűneit. -

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +2 (2 szavazatból)
  17. GaborNYC
    A lubovicsiek azok, akik vételi szándékot hangoztatva elkérték az Árpád hídnál egy volt zsinagógában berendezett Filmarchívum kulcsát – és amikor bejutottak, gyorsan felszentelték, ezzel párszáz milliót megspórolva? Ügyesek! De ettől még miért várnák tárt karokkal?

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (2 szavazatból)
  18. HIstván, Gedeon
    Köszönöm a felvilágosítást, de én még most is kételkedem. Nem lehet, hogy ez a Csanád egy talált gyerek? Amióta bizonyos kórházak bejáratánál ki vannak rakva az életmentő inkubátorok s az azokba tett csecsemők vezeték névnek a város nevét szokták kapni. Na lehet régen is így volt és a Csanádot Szegeden találták.
    No értem én a helyzetet valójában, de lassan már képtelen vagyok felfogni: ennyi barmot hogyan szavazhattak meg az emberek? Vagy az ország lakosságának ily nagy százaléka van szellemileg a nívó alatt? Ezt nem kell külön magyarázni, ha pár nevet sorolok, ami miatt én a cikk olvasása után röhögtem utána meg ezek jutottak eszembe.
    A nevek: ov, köteles, plagi bá, Szigyártó, nem sorolom az egész beteg társaságot. Emiatt valójában el vagyok keseredve.
    Mert ha csak egy hülye lenne!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +9 (9 szavazatból)
  19. Ne feledkezzünk el az örmény ősökkel rendelkező fajmagyar Tyirityán Zsoltról A Betyársereg vezetőjéről aki karabélyt emleget a zsidók és a cigányok kapcsán! Lehet, hogy Szegedi Csanádnak félnie kell a náciktól?

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +8 (8 szavazatból)
  20. Milyen érzés zsidónak lenni a jobbikban? Nem zárják ki soraik közül ezt a díszpintyet? Persze vannak olyan romák is, akik romaellenesek, magyarok, akik magyarellenesek, mert csak az a magyar , akikre ők mondják, a többi idegenszivü. Magyarországon senki nem mondhatja, hogy ilyen vagy olyan, ez a nép annyira keveredett a környező népekkel , hogy nincs csiszta magyar, magyar állampolgárok vannak, és kész. Be kellene fejezni már ezt az egész témát, legyen végre “Béke, szabadság, egyetértés!” Nem ezt akarta OV?

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +8 (8 szavazatból)
  21. Már évekkel ezelőtt bejárta az internetet az a dokumentum, amelyiken a még kisgyerek Vona Gábor körülmetélési ünnepségére hívták meg a rokonságot.
    Aztán a véresszájú, zsidóellenes Bayer Zsoltról is széles körben ismert, hogy ortodox zsidó szülők gyermeke, aki az egykori MSZMP tagjaként és pártújságíróként csinált karriert, majd a gengszterváltás után átment nagypofájú antiszemitába.
    A zsidók oly sok ragyogó koponyát, kiváló tudóst, Nobel díjast, írót, művészt és más nagyságot adtak a magyaroknak és az emberiségnek.
    Miért pont közöttük ne lenne néhány hitvány szar alak?

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +11 (11 szavazatból)
  22. Nem is zsidó! Hiszen gyermekkorától a tulipános motívumok között nőtt fel! Nekem ez pont elég bizonyíték!:)

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +2 (2 szavazatból)
  23. Szegedi Csanád, adj hálát a sorsnak, hogy nem sakkfigurának születtél.
    Ott pl. egy fehér paraszt nem állhatna csak úgy be a fekete seregbe.
    .
    .
    (Amúgy biztos vagy benne, hogy nem sakkfigurának születtél?
    Azon belül parasztnak?)

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +10 (10 szavazatból)
  24. ” mindenki rossz zsidó…csak a Jobbik zsidói jó zsidók!”
    A fideszben ugyan így működik, van a rossz kommunista, meg a jó kommunista”
    Hagy ne soroljam a jókat, mert akkor a fidess listát ide kéne írnom!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +5 (5 szavazatból)
  25. girbegurba
    2012. június 27. szerda
    11:25

    Nekem a FIDESZ keze és stílusa ugrott be. Schmitt Pálnál esetében is, mint annak idején a kisgazdák szétverése.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +2 (2 szavazatból)
  26. Ten
    A Csanád gyereket a gólya hozta, csak a Jobbik szerint rossz helyre pottyantotta le.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +2 (2 szavazatból)
  27. Bocsi Schmitt Pál esetében, nál nélkül.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (0 szavazatból)
  28. Nincs annál szebb amikor egy náciról kiderül, hogy zsidó. Volt már erre példa. Volt, hogy tényleg akkor derült ki az illető számára is. Ami 180 fokos fordulatot hozhat a páciens életébe. Szegedi ha tudta, akkor az még rosszabb. Hogy nézett a nagymama szemébe, amikor nap mint nap nyomatták a holokausztot tagadó dumájukat?

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +6 (6 szavazatból)
  29. Ha kiderülne, hogy szinesbőrű vagy zsidó gyökereim vannak, szórakoztatna és kíváncsivá tenne a dolog de ha kiderülne, hogy volt náci ősöm az megrendítene és nehezen viselném!
    Ez a Szegedi hazudik ha azt állítja, hogy nem tudott a Nagyanyja meghurcoltatásáról és a származásáról ami persze nem meglepő, ez az egész jobbik dolog egy nagy néphülyítő hazugság. Ezt pontosan a vezetők tudják a legjobban! Ők tisztában vannak a történelemmel és a valósággal amit gátlástalanul torzítanak, hogy a céljaikat elérjék és manipulálják a műveletlen követőiket! Szegedi képes volt még a “magukfajtákat” is hülyíteni a pénzért, a jó életért egy kultúrált országban és a hatalomért!
    Stílusos volna ha most felkötné magát! Akkor elgondolkoznék, hogy elvek is vannak a jobbikban nem csak gátlástalan hatalomvágy de azt hiszem nem lesz részem ilyen meglepetésben!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +8 (8 szavazatból)
  30. Adná a Fennvaló, hogy Szegedi Csanádból egy igazi baal tesuva (zsidóságához vissztérő) lenne, akit néhány év múlva talit-ban és kipában látunk imádkozni a Kotel-nál… remélem, hogy a “botrány”, illetve az igazság lelepleződése meghozza számára a kiábrándulást és elszakadást az újnáci csürhétől…

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +4 (4 szavazatból)
  31. Ezek után jó lenne Vona-Zazrivecz Gábor eredetét is kikutatni. Mert milyen név a Zazrivecz, amit megtagadott és lecserélt a Vonára.
    Szegedi Csanádnak van egy testvére, a Márton aki szintén a Jobbik-ban politizál.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +2 (2 szavazatból)
  32. Kekec, a Lubóknál ez az egyik alap hogy minden zsidót szeretnek, főleg a vallástól jól eltévedt egyéneket. Csanádka simán odamehetne hozzájuk is kiönthetné nekik a szívét. Egy-két év és már ő gyújtaná Hanukakor a gyertyákat a Nyugatin. :)

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +3 (3 szavazatból)
  33. Már csak Novák Elődről kell hogy kiderüljön, hogy meleg.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +4 (4 szavazatból)
  34. A nacik kozott mindig is tulnyomo volt a homoszexualisok, aberraltak es zsidok reszaranya. Az a szegyen, senki, mocsadek allat hitler is zsido volt, anyai nagyanyai reszrol. Ezek a magyar balfaszok meg, hagyjuk mar a komolytalankodast.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +5 (5 szavazatból)
  35. katka57: akkor holland zsido, fapapucsban :>

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (0 szavazatból)
  36. Orbán András Lajos

    Akinek vaj van a fején NE MENJEN A NAPRA………
    Van még egy-két közmondás ami ide illik………..

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +2 (2 szavazatból)
  37. Ne bántsuk már szegény Szegedi gyerekeket ők csak megélhetési Jobbikososk.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +2 (2 szavazatból)
  38. (Ne bántsuk már szegény Szegedi gyerekeket Vonáékat ők csak megélhetési Jobbikosok)” Már mint OVI megtévesztési müvelete, Fizetet csatlosai”!!!!!!
    Mivélett a Világ!!!, Nem hiába 2000. évvel ezelött ezt Kristus megmondta!!!
    Olyan idök jönnek mikor gyerek-szülö -ellen-szülö-gyerek -ellen-testvér-testvér ellen fog gyalázni!!! De ez még nem a világ Vége!!!!!
    Mi lenne, ha végre az emberek megtanulnák !!!,hogy szeretet nélkül nem müködik a világ!!!!!!! Minden ember egyenlönek születet ezen a Földön, senki nem választhatja meg a szüleit-csak a Barátait!!!!!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (1 szavazás)
  39. Csanád problémája magánügy, szimbolikus jellege viszont már a többiek ügye is.
    A “szülők” bűne (az “apák,és fiúk” óta) leveretik a magyarabbak között.Gonosz árnyékok felidézésével évtizedekkel visszalöktek minket a sötét történelmi múltunkba, egymásra uszítva egy jobb sorsra érdemes nemzet tagjait.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +3 (3 szavazatból)
  40. Na és a szép Eva Braun?!
    Hitler nem tagadta meg és Eva vállalta a házasságot a bunkerban és utána az öngyilkosságot!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (0 szavazatból)
  41. Ja!
    A múltban vájkálásuk meghozta eredményét!
    Gondolom folynak a nyomozások, még sokmindenkiről ki fog derülni, hogy mi a probléma velük, bár vannak dolgok, amelyek eddig sem zavarták őket pl. az EP-s képviselőnő családi kapcsolatai sem…
    A jelen és a jövő nem igazán érdekli őket, a ~130 évvel ezelőtti vérvád izgalmasabb, mint a jelen problémái, mert tehetetlenek, elképzelésük sincs a megoldásokról, így ráuszítják a múltra a megvezethetőket, a cigányok és a zsidók a hibásak meg a zemútnyócév!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +4 (4 szavazatból)
  42. Bubu64
    Előfordul a gólya beteg volt és elkapta tőle a betegséget ezért lett szegényke “selejt”.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (0 szavazatból)
  43. Vajon mire gondolhatott Szegedi Csanád, amikor meglátta a nagymamája karján az Auschwitzban odatetovált számot ? Feltehetőleg nem azt, hogy a kedves nagyi milyen menő lehetett ifjabb korában ezzel a tetoválással.

    …… és hogy alijázhatna ? No nem, Izraelben utánanéznek még azoknak is, akik csak látogatóba mennek oda, akik pedig letelepedni akarnak …….köszönik, de az ilyenekből nem kérnek.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (0 szavazatból)
  44. Vajon az mikor fog kiderülni , hogy valamelyik másik főnáci meleg?

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (1 szavazás)
  45. Alasseo!
    Azt fedezik a lövöldözős játékaik. :)))

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (1 szavazás)

Írja meg véleményét!

 
Kapcsolódó cikkek

Mi már csak egy kávét kérünk! 2012. június 27. szerda | AN

„Utálok minden zsidót” 2012. június 5. kedd | RR

KOHÁNYI TÁRSASÁG LÉPJEN BE!
AP VIDEÓ - HÍREK A VILÁGBÓL
AP VIDEÓ - HÍREK A VILÁGBÓL
Szabad Magyar Tv
Szolgálati közlemény

Felhívjuk vendégbloggereink és olvasóink figyelmét, hogy az alábbi vendégblogok némelyikének legfrissebb posztjai, ill. linkjeik technikai okokból, rajtunk kívülálló, a WordPress.com által bevezetésre kerülő változások következtében nem jelennek meg. Ezért az érintett blog-dobozkák egyelőre üresek. A probléma megoldásán az AN munkatársai dolgoznak. Addig kérjük a bloggereink és olvasóink megértését és türelmét.

Áthidaló megoldásként, a helyzet rendeződéséig itt is felsoroljuk a kárvallott blogok linkjeit, hogy olvasóik mégis el tudják őket érni az AN-ről is:


Az AN szerkesztősége.
2015.03.23.

RSS e-Vitae
RSS kanadaihirlap
RSS torokmonika
Videók

videos