Ronai and Ronai
AMERIKAI

Orbán: „Bármely percben jöhet az IMF” 2012. június 15. péntek 14:15 | AN Forrás: MTI

  • Hozzászólások(79)
  • Print Friendly and PDF
  • Betűméret változtatás
Share
Orbán: „Bármely percben jöhet az IMF”
Budapest – Magyarország készen áll a Nemzetközi Valutaalappal (IMF) és az Európai Unióval folytatandó hivatalos tárgyalásokra, és bármelyik pillanatban érkezhetnek olyan hírek az IMF-től, hogy ezek megindulhatnak, mondta Orbán Viktor miniszterelnök, immár sokadszor az elmúlt hónapokban. Épp csak azt nem árulta el, hajlandók vagyunk-e pénzt adni az IMF-nek. Megtudjuk tőle ellenben, hogy Magyarországnak nem is biztos, hogy kell euró, minden bajunk oka változatlanul a külföld, az emberek viszont vissza fogják kapni a sportpályákat. Sírjunk vagy nevessünk? A szabadságharc folytatódik.
.
A jegybanktörvényről szólva a pesti diktatúra első embere közölte: garnitúrájának nem fűződik semmilyen különleges érdeke ahhoz, hogy a Magyar Nemzeti Bank mostani vezetősége mandátumának lejártáig kinevezzenek egy harmadik alelnököt. „Van egy törvényünk, amely szerint ez lehetséges, a törvényt nem fogjuk módosítani, de szívesen megállapodunk arról, hogy a mostani jegybankelnöki vezetés mandátumának lejártáig nem nevezünk ki új alelnököt”, mondta, hozzáfűzve, „papírunk van arról, hogy mi betartjuk az EU-val kötött szerződésünket jegybankügyben”. Azon szervezetek álláspontját pedig, amelyeknek csak véleményezési joguk van, így például az Európai Központi Banknak, „olyan mértékig vesszük figyelembe, ameddig azt indokoltnak lájuk”, közölte, megjegyezve, hogy szerinte ez megtörtént. Kijelentette egyúttal, hogy a magyar parlament nem adhatja fel a szuverenitását.
.
Ez a gyakorlatban annyit jelent, hogy Orbán Viktor továbbra is hiába áll készen a tárgyalások megkezdéséhez, lévén azok előfeltétele, hogy a rezsim mondjon le arról a törekvéséből, hogy a tőle egyelőre független MNB-t rabigába hajtva rátegye a kezét az ország valuta- és aranytartalékaira.
.
„Az MNB a magyar pénzügyi rendszer része. Az MNB-nek senki sem adhat utasítást, ideértve az Európai Központi Bankot is”, nem pedig csak a magyar kormányt – szögezte le Orbán Viktor, a valósággal tökéletesen ellentétben, hiszen az egyes országok jegybankjai épp azért függetlenek, hogy a szövetség elejét vegye annak, hogy egyes tagállamok felelőtlen kormányai a vastartalék elköltésével végleg a szakadékba taszítsák a saját hazájukat.
.
Magyarország készen áll az IMF/EU-tárgyalásokra, „nem rajtunk múlik, hogy mikor kezdjük el”, az EU már zöld lámpát adott, tehát „bármelyik pillanatban jöhetnek arról szóló hírek az IMF-től, hogy a tárgyalások megindulhatnak”, mondta Orbán – aligha indokolt optimizmussal, hiszen ugyanebben a nyilatkozatában ő maga zárta ki érdemben, hogy a Valutaalap tárgyaljon vele és kormányával.
.
A jövő évi költségvetés tervezetéről Orbán Viktor kifejtette: „egy rendes ország” nem az év utolsó óráiban fogadja el büdzséjét, hanem már az év közepén tudja, milyen keretfeltételek között működik majd a gazdasága a következő esztendőben. „Most léptünk arra az ösvényre, amin érdemes járni”, mondta a költségvetési törvényjavaslat pénteki benyújtására utalva, hozzátéve, hogy a halogatás helyett a rugalmasság a fontos, meg kell ugyanis őrizni a kabinet akcióképességét, s ezt szolgálják a tervezett jelentős tartalékok is.
.
A büdzsé céljának a kormányfő azt nevezte, hogy Magyarország a saját lábára tudjon állni. A 2013-es költségvetés szerinte tovább növeli a munkalehetőségek számát, és csökkenti az adósság szintjét, egyúttal nem fordulhat elő, hogy egy terület kevesebb pénzből gazdálkodjon jövőre, mint idén.
.
Az előterjesztést a Fidesz-KDNP-frakció még nem tárgyalta, folytatta, így „vannak még olyan szempontok, amelyeket javasoltak nekünk a parlamenti képviselőink, de ez a költségvetés nem oldja meg, ezért még számítok komoly és érdemi megbeszélésekre a frakcióval”. Példaként említette a képviselőcsoportnak azt az igényét, hogy javítsák a fizikai munkát végzők bérhelyzetét. A költségvetést pénteken nyújtják be a parlamentnek, a főszámokat még a nyári szünet előtt elfogadják, majd szeptemberben véglegesítik – vázolta fel a menetrendet.
.
A pénzromlást Orbán ismét csak külső körülményeknek tudta be, holott a válságnak gyakorlatilag vége, és az összes kelet-európai posztkommunista ország gazdasági teljesítménye javult, kivéve Magyarországot és Belaruszt. A forint árfolyamára kitérve megjegyezte, az európai gazdaság bizonytalansága miatt arra érdemes felkészülni, hogy a magyar fizetőeszköz árfolyama a jövőben is ingadozni fog; a forintnál jóval erősebb valutáknál is ez a helyzet.
.
A kormányfő a rádióinterjúban ismertette azt a kormánydöntést is, hogy felmondják a PPP-beruházásokról – vagyis az állam és a magántőke bevonásával készülő nagyberuházásokról – szóló szerződéseket, „kiváltjuk belőle az államot, és az emberek visszakapják a sportpályákat, a csarnokokat meg a tanuszodákat, és azokat biztonságosan működtetjük a jövőben”.
.
A miniszterelnök – az euróövezet válságával összefüggésben – beszélt arról is, hogy szerinte Magyarországnak érdemi vitát kell folytatnia a következő egy-két évben arról, hogy a jellegében teljesen megváltozott eurózónához akar-e csatlakozni. Orbán Viktor ezt azzal magyarázta, hogy szerinte az eurózónában egy nagyon erős, a nemzeti függetlenséget, szuverenitást jelentősen korlátozó központosítás zajlik majd le. A magyar kormányoldal a nemzetek Európájában hisz, nem a birodalmi koncepcióban, jelezte, majd azt mondta: „Ha Európa a saját lábára akar állni, és nem akar a világ beteg embere lenni (…), akkor át kell vennie az események irányítását a pénzpiacoktól”.
.
A hétvégi görögországi választásokról szólva úgy vélekedett: a görög emberek fogják eldönteni, hogy kik alakítsák meg a kormányt, és ezt nem szabad kívülről befolyásolni.
.
Varga Mihály szerint, ha az egyeztetések után a jövő héten be tudják nyújtani a módosításokat, akkor arról június végéig dönthet az Országgyűlés. Ezután már az Európai Unión és a Nemzetközi Valutaalapon múlik, hogy mikor kezdődnek a tárgyalások. A tárca nélküli miniszter azt mondta, megnőtt az esélye annak, hogy már a nyáron elinduljanak a megbeszélések.
.
Az ősz folyamán megszülethet a megállapodás – mondta a miniszter hozzátéve, hogy a pontos időpont a tárgyalásoktól függ, mert vállalhatatlan vagy a nemzeti érdekkel szembe menő pontokat a magyar kormány nem fog elfogadni.
.
Varga Mihály emlékeztetett, a jegybanktörvény vitája hosszú ideje húzódik, az Európai Központi Banknak és az IMF-nek is voltak fenntartásai a törvény benyújtott módosításával kapcsolatban. A végszavazást ezért elhalasztotta a parlament. A módosításokat visszavonják, és az átdolgozott változatot nyújtják be az Országgyűlésnek, közölte. Ez am közlés ellentétes azzal, amit Orbán mondott: „A törvényt nem fogjuk módosítani”.
.
Az utolsó vitás kérdésekről szólva Varga Mihály elmondta: a magyar kormány elfogadja azt a kérést, hogy újabb alelnököt és monetáris tanácsi tagot ne nevezzenek ki a mostani jegybankelnök hivatali ideje alatt – azaz még kilenc hónapig.
.
„Amellett, hogy a jegybanktörvény módosítása megtörténik, lesz olyan megerősítő információ, amely biztosítani fogja az Európai Központi Bankot és a valutaalapot, hogy ez a kinevezés 2013 márciusáig semmiképpen nem történik meg”, fogalmazott a miniszter.
VN:F [1.9.3_1094]
Értékelés: 4.5/5 (16 szavazatból)
VN:F [1.9.3_1094]
Értékelés: +6 ( 16 szavazatból)
Orbán: „Bármely percben jöhet az IMF”, 4.5 out of 5 based on 16 ratings

Címkék:, , , , ,

  • Hozzászólások(79)
  • Print Friendly and PDF
  • Betűméret változtatás
Share

79 Reader’s Comments

  1. Az IMF pontosan olyan, mint a masszőz. “Ha megígéri akkor jön!”

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +18 (22 szavazatból)
  2. Ez a …. elhiszi még a saját hazugságait egyáltalán vagy ennyire palira veszi az zembereket?

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +33 (37 szavazatból)
  3. Egyébként pedig újra és újra: ész megáll.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +36 (40 szavazatból)
  4. Háry Viktor, már megint hazudik.
    Mint mindig!
    Az a hülye, aki hisz ennek a lódítókirálynak.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +45 (47 szavazatból)
  5. Aludni sem tudok az izgalomtól: mikor csönget az IMF?

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +35 (39 szavazatból)
  6. A kétharmad pávatáncoktatója megmondta! Meg mondta még azt is, hogy ő csak ül az íróasztalánál, és vár, és vár, és vár…, de nem jött senki sem.
    Meg mondott még sok minden mást is. Gondolom jól be van ijedve a nem túl biztató görögországi események miatt, ezért a szokásos hitegetéseit hinti szerte a világban. Vasárnap eldőlni látszik a görög ügy, mégpedig nem a kedvező irányba, ami magával rántja a forintot is. Itt feketén-fehéren olvasható, hogy egy egyszerű átlag görög mit gondol az euró, és saját jövője felől. Lassan lehet kezdeni az elmélkedést azon, hogy mi vár ránk, milyen sorsot szán nekünk orbán a közeljövőben.
    http://www.boldogokasajtkeszitok.blog.hu/2012/06/15/ekozben_gorogorszagban_817?utm_source=ketrec&utm_medium=link&utm_content=2012_06_15&utm_campaign=index

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +17 (21 szavazatból)
  7. Már csak az a kérdés, meddig tart egy perc?

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +16 (20 szavazatból)
  8. Én már azt sem bánnám ha nem jönne az IMF. Minek? Azt a pénzt is ellopják? Na és ha nem jönne hátha hamarabb megszabadulnánk ettől a minősíthetetlen bagázstól.
    Belátom az ember elkeseredésében már mindent kíván és ír.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +32 (36 szavazatból)
  9. Addig üldögéljen Viktor a buszmegállóban, vagy akár “Liszt Ferenc” repülőtéren, étlen szomjan, mí meg nem érkeznek!

    Ja és egy IMF táblácskát szorongasson, hogy az érkezők felismerjék!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +37 (41 szavazatból)
  10. egyre súlyosbodó elmebeteg!!
    majd aki nem tud ennivalót venni, menjen legelni a sportpályákra, inni meg az uszodába??
    sokan kellünk hozzá, de meg kéne állitani aurturo uit és aljas briganti bandáját!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +36 (40 szavazatból)
  11. aki hisz ennek a majomnak azt várja a kezelőorvos grazban.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +26 (28 szavazatból)
  12. Nagyszerű! Akkor bármelyik percben mehet az Orbán. Megígérte! Ő pedig soha nem hazudik!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +27 (31 szavazatból)
  13. Jön a Hárombetűs Szervezet , körbenéz , megiszik egy kávét és már megy is …

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +24 (28 szavazatból)
  14. Hónapokkal ezelőtt még ” nem leszünk gyarmat” – most pedig reménykedve várja, mint a Messiást.

    Arra hajlok, hogy Orbánt mát a háziorvosa sem vállalja……….

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +21 (25 szavazatból)
  15. Jön az IMF. ? Tényleg? És melyik az a perc? A bármelyik perc …
    Éltelet már több mint egymillió ötvenezer perc …
    Miért hinnénk ennek a hazug Orbánnak?
    .
    Keserű már a méz is ebben az országban!
    Mire gondol még az Orbán? Mekkora megszorításokat bírtat ki a „nemzetével”?
    Mert neki ugye saját bennfentes magyar Nemzete van! Az aki nem tartozik a „jó” Magyarokhoz,
    az hazaáruló, nemzetellenség … Tehát hol is van az a perc?

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +17 (21 szavazatból)
  16. 1 évvel ezelőtti HVG interjú Jerrold Posttal, aki a diktátorok, zsarnokok, terroristák pszichéjének tanulmányozására, pszichoprofiljuk megalkotására szakosodott világhírű washingtoni professzor és nemzetközi politikai szakértő, az USA kormányának politikai pszichiátriai főtanácsadója.

    Létezik-e diktátori elme? Mi mozgat egy zsarnokot? – interjú

    Zentai Péter: Professzor úr, létezik-e olyan egységes pszichiátriai kórkép, ami – történelmi időktől és földrajzi térségektől függetlenül – mindig, minden diktátor elméjét jellemzi?

    Jerrold Post: Kimutatható a mindenkori diktátorok, terrorvezérek, maffiafőnökök pszichéjének négy alapeleme. Az első: a messianisztikus küldetéstudat, amely az átlagemberéhez képest hatványozott énközpontúságot takar. A második szimptóma: a paranoia egy fajtája – a diktátortípus az őt ért legkisebb kudarcért is másokat (néha „felsőbb erőket”) okol, és folyton ellenséget keres vagy épít. A harmadik alapvonása: a normális emberéhez képest beszűkült lelkiismeret, az ennek hiányából származó gátlástalanság. Ez az esetek többségében infantilizmusból, illetőleg nevelésbeli, gyerekkorból húzódó, kezeletlen problémákból ered. A negyedik elem: a legszűkebb környezet tagjainak agya, lelke feletti uralom megszerzésének és birtoklásának különleges képessége.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +35 (39 szavazatból)
  17. Amióta társadalomban élnek a népek – az ősember óta – még két ilyen vezető biztosan nem állt egy ország élén sem!
    Az egyik pávatáncos, a másik Tündérország lakója, vagyis nem köztünk él!
    De, hogy megfelelnek és támogatókra is találnak, ez a népet is mindősíti!
    Kár itt mély-magyarkodniuk egyeseknek és mellet döngetni, ha ilyen vezetőink vannak, akik így lejárathatják az országot, akkor nem segít rajtunk a Nobel-díjasok mégegyszer ekkora száma sem (15>30)!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +20 (24 szavazatból)
  18. „Most léptünk arra az ösvényre, amin érdemes járni”
    .
    NAGYON ÖRÜLNÉK, ha ez a bizonyos ösvény taposó aknákkal lenne “kikövezve” a fideSS elmebetegeinek, leginkább a csutipatásnak és a pénzügyminuszter úrnak !!!
    .
    .
    “Az ősz folyamán megszülethet a megállapodás – mondta a miniszter hozzátéve, hogy a pontos időpont a tárgyalásoktól függ, mert vállalhatatlan vagy a nemzeti érdekkel szembe menő pontokat a magyar kormány nem fog elfogadni.”
    .
    Na, EZÉRT NEM LESZ ITT SEMMILYEN IMF MEGÁLLAPODÁS :-(((((.
    PÁVATÁNC ez kérem, a DISZNÓÓLBAN :-((( !!!!!!!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +24 (28 szavazatból)
  19. sommas!

    Hat én azért csak azt tudom mondani hogy az IMF valahol Grönlandon van ,,fagyasztott” állapotban!
    Ott nem élnek a PÁVÁK! legfeljebb jeges macik!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +14 (18 szavazatból)
  20. Mr. Mefisztulész Orbánnak sajnos lassanként megkopnak az elhasznált közhelyei, újat nem tud kitalálni, a régieket is egyre fakóbban átélés nélkül adja elő és még össze is keveri őket.

    Kár, pedig esélyes lett volna a Jászai díjra az év legjobb férfi alakításáért, de valahogy az utóbbi időben kiesett a szerepéből az öreg pozőr.
    -
    Egyébként nagyon unom már ezt a színtelen, mindig ugyanazt a megdicsőült, erélyes , határozott, körömszakadtáig becsületes embert megjátszó, csak éppen már önmagát kihúzni képtelen hitehagyott, meghasonlott beállását.

    Mellesleg már azt sem tudja valójában kihez beszél.
    -

    Énekeltek róla egy jó dalt a macskák című musical-ban

    “Ó, hőköl hátra az, aki szájtátva látja,
    Micsoda nagy mágus Mr. Mefisztulész

    Kicsi, fekete, csendesen él,
    És az öltönye nemesen szolid,
    Ott is átoson, ahol át sem fér,
    Egy vacak madzag néki légi híd….

    Kevert pakliból kihúzza az ászt,
    És a kockával mindig hatot dob,….

    Olykor elmerengve, hangtalan ül,
    Szinte szemérmesen hunyorog rád,
    Aztán felüvölt, hogy süketül a fül,….

    Nem is kétséges, mágikus lény,
    Hisz mindig kétfelé él,
    Ha ott ül az egyik helyén,
    A másikon is marad egy fél

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +17 (21 szavazatból)
  21. zorka 2012. június 15. péntek 16:50

    “A negyedik elem: a legszűkebb környezet tagjainak agya, lelke feletti uralom megszerzésének és birtoklásának különleges képessége.”
    -
    Nem vagyok professzor sem szakértő, csak tapasztalatból mondanám, így van, de meg lehet nézni azt a legszűkebb környezetet is.

    Csak addig tudja birtokolni az agyukat és lelküket amíg mocskos , tisztességtelen dolgokba viszi őket. Ha váltana, és tisztességes, becsületes munkára, mások megsegítésére, tanulásra, fejlődésre akarná rávenni őket, másnap már egyikük sem követné. Ő nem az ország vezére, csak a Fideszé azok meg olyanok is mint akit választottak maguknak vezérnek. Az országot viszi a legszűkebb környezete, a zsarnok rablóbanda, neki csak a mechanizmust kell uralni.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +15 (19 szavazatból)
  22. “A kormányfő a rádióinterjúban ismertette azt a kormánydöntést is, hogy felmondják a PPP-beruházásokról – vagyis az állam és a magántőke bevonásával készülő nagyberuházásokról – szóló szerződéseket, „kiváltjuk belőle az államot, és az emberek visszakapják a sportpályákat, a csarnokokat meg a tanuszodákat, és azokat biztonságosan működtetjük a jövőben”.

    Tehát egy újabb szerződés szegés. Mi lehet az okosság benne a haverok számára? Lehet, hogy már Orbán- fóbiám van. Mit jelent ez a mondat, hogy visszakapják az emberek a sportpályákat,……?

    Nekik tök mindegy, hogy 2013-ig várni kell a jegybanki tartalék megkaparintására. Ha nyolc évet vártak, ez a pár hónap már semmi.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +12 (16 szavazatból)
  23. Már a spájzban vannak…..

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +12 (16 szavazatból)
  24. Csoda, hogy az EB ideje alatt szakít időt olyan, szerinte nem fontos dolgokra, mint az ország. Hiszen a foci, és a stadionok mindenek előtt…..

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +11 (17 szavazatból)
  25. Bubu64
    2012. június 15. péntek
    17:36

    Ez azt jelenti, hogy a szegények pénzén újabb kiváltságok születnek…

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +11 (13 szavazatból)
  26. Az ország jó úton jár. Nem kéne mindent kiforgatnié és félremagyarázni! Vágre április hónapban csökkent az államadósság 83,9 milliárd Ft-tal. Kis lépés, de már valami. Csodáltam is, hogy nem volt belőle vezércikk, nem kerítettek neki nagy feneket. Pedig ez már egy kis lépés, de mégis csak valami.
    Igaz, hogy májusban ismét 438 milliárd Ft-tal, és ezzel már a 2 éves ciklus alatt összesen 3.067,7 milliárddal nőtt az államadósság, de legalább 1 hónapig ünnepelhettünk volna…
    Csak összehasonlításként: az első orbán kormány 4 éve alatt 3.058,4 milliárddal nőtt az államadósság, pedig akkor nem is nyúlták le 13 év magánnyugdíjpénztári befizetéseit.
    Lehet találgatni, hogy 4 év alatt mennyivel tudják növelni az államadósságot (természetesen az euro övezet válsága miatt). Véleményem szerint át fogják lépni a 8.000 milliárdot.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +12 (16 szavazatból)
  27. “Mindig az a perc…, mindig az az álom”.
    http://www.youtube.com/watch?v=5746lg5zLdY

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +6 (8 szavazatból)
  28. Nem is értem, miért nem szalad már ide ez a csúnya – múlt évben a miniszterelnök és a jobbkeze által “kipaterolt” – IMF…:-)

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +8 (10 szavazatból)
  29. És bármelyik percben itt lehet a Mikulás, jöhet a Jézuska és erre szaladhat a Húsvéti Nyúl.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +14 (16 szavazatból)
  30. Pár héttel ezelőtt nem úgy volt, hogy a Vezér csak játszik Brüsszellel és az IMF-fel?

    Kezdem komolyan azt gondolni, hogy Orbán Viktor realitásérzéke elveszett, már csak és kizárólag az általa megteremtett álomban lebeg, amelyből nem akar felébredni, nehogy kiderüljön, mennyire elcseszte az egész kormányzást, és persze magát az országot is.

    Ez kellett a “zembereknek”, hát tessék, egyék a szart, és ne vágjanak fancsali pofát !

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +15 (17 szavazatból)
  31. Tényleg ilyesmit mondott – pávatánc meg hasonlók. Erre komoly tárgyalópartner nem vevő…, és bár ez hazai pályán hangzott el, előbb-utóbb híre megy…

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +10 (12 szavazatból)
  32. Arató Gyula:
    Ma a csókra még csak várunk,
    Menekülhetsz tőlem még,
    S megmarad a forró vágyunk,
    Mint egy szép emlék.
    Mindig az a legszebb perc,
    Mit meg nem ád az élet,
    Az a legszebb csók,
    Mit el nem csókolunk.
    http://tolvairenata.com/dalszovegek/mindig_az_a_perc_a_legszebb_perc

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +5 (7 szavazatból)
  33. Animebj
    Nem is volt neki nem volt mi elvesszen. Pszichopata!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +12 (14 szavazatból)
  34. Martin L. King után szabadon : Nekem is van egy álmom !!!!!!!!!!!

    orban bármelyik pillanatban mehet !!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +15 (17 szavazatból)
  35. Már két hónapja itt ülök az asztalnál…

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +10 (12 szavazatból)
  36. bubu64
    Kilóg a csupasz segge az országnak a pávafarok alól és “kiváltja” a PPP-ket.
    MIBÖL? Azt évtizedek alatt lehetett volna törleszteni, most meg egyösszegben akarja?! “Visszakapják” a sportpályákat? Miért, ELVITTÉK?
    Tibor
    3000 mrd-al viszont 50 %-al nőtt!
    moment
    Látom ugyanaz ugrott be!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +12 (16 szavazatból)
  37. Papírjuk van a szerződések betartásáról?
    Az a baj, hogy másról nincs papírjuk. Olyan, ami megvédi őket a felelősségre vonástól.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +8 (12 szavazatból)
  38. Ebben az egészben az a legszomorúbb, hogy a kormányban nincs egy TISZTESSÉGES ember, csak egyetlen egy,aki ellent mondana neki hangosan,és érthetően, hogy kénytelen lenne meghallani!
    Mindenki kussol???
    Az ország elveszejtésére esküdtek ezek a senkiháziak fel?
    Hiszen amióta regnálnak, minden megy tönkre!
    Ehhez bólogat az a 200 valahány rongy ember,akik azt hiszik,hogy Orbánnak kiterjed majd a védőszárnya feléjük is bukás esetén?
    Jobb ha tudják, hogy koncként lesznek a a nép elé vetve, mert az a nem normális Orbán mindent tagadni fog! Nem ő tette a gazemberségeket, hanem a kutyái!
    Az más dolog, hogy a pórázt ő tartja a kezében.
    Szégyen amit művelnek!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +14 (18 szavazatból)
  39. En nem hiszem,hogy ezt az orban klant a bekovetkezo bukasuk utan a graziak sokaig megfogjak majd turni maguk kozott!!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +11 (13 szavazatból)
  40. Amit ez a cezaromán, narcisztikus szocio- és pszichopata dumál már régóta nem érdekel … főleg hogy maga mondta egy őszinteségi rohamában, hogy (“…pay no attantion…”) ne arra figyeljenek, amit mond, hanem amit tesz.
    Nos én meg arra figyelek már esztendők óta, hogy (többek közt) milyen is a fizimiskája. … valami megdöbbentő az egész arc szerkezetének és megjelenésének szembeszökő változásai!
    Nézze mán meg mindenki ezt az orrot, ezt a tokát, az arcredőket, a felkopaszodott koponyát, a szederjessé vált arcbőrt és … és a TEKINTETET!
    Köll ennél több?

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +13 (17 szavazatból)
  41. bumburi,

    ha lenne, ill.ha lett volna, már nem lenne ott.
    Alapállás szerintem, hogy tisztességes ember nem is vállalt volna szerepet Orbán mellett. Nevetséges, hogy a most lemondott Szőcs Géza sem meri megindokolni lemondásának okait, viszont vállalkozik a továbbiakban tanácsadó szerepre.
    Kussol, mert így azért mégis biztosítva lesz némi (?) javadalmazás.
    Röhejes – vagy sírnivaló? – hogy annak a bizonyos Professzorok Batthyány körének a tagjai hogyan gazsulálnak, hogyan hallgatják álmélkodó tekintettel, mintha most érné őket a nagy megvilágosodás – holott tökéletesen tisztában vannak azzal, mekkora ökörségeket mond.
    Mindannyian reszketnek, hogy kevesebb lehet a pénz, kisebb a hatalom, ha bármiben ellentmondanának.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +9 (13 szavazatból)
  42. Már teljesen bezárult saját őrült világába, iszonyat ha megszólal, ennyi hülye lenne ebben az országban, akik beveszik ezt a primitív, beteg dumát, az ember ennyire önállótlan és irányítható, vagy ennyien a tömegpszichózis hatása alatt léteznek?

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +11 (15 szavazatból)
  43. szendam,

    egy jellemző is elég, a tekintet. Mindennél többet mond ……
    Korábban elmentettem róla fotókat, amik elég jellemző módon árulkodóak voltak. Ezeket nem az udvari fotósa készítette :-)
    A családom szerint mazochista vagyok. Nemrégen átnéztem a képeket, hát, valóban ijesztő volt a mappa tartalma, töröltem.
    Bár Orbánt is ilyen könnyen lehetni törölni az életünkből.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +9 (13 szavazatból)
  44. Szerintem pedig nagyon hasznos, ha figyelünk a szavaira, mondataira, mert azokból nagyrészt extrapolálni lehet a szöveg ellenkező jelentéséből előbukkanó végzetes jövőt!!!! :((((((((((((((((((((

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +7 (11 szavazatból)
  45. Ettol az embertol es errol az emberrol en mar nem birok semmit elolvasni veegig.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +7 (11 szavazatból)
  46. Hungarian citizen

    Ez a szerencsetlen, idiota, imbecilis parasztgyerek teljesen meghulyult mostanra. Egyetlen zold lampat kapott, – de azt amerikai bortonszlengben – nemcsak az EU-tol, de a teljes vilag minden civilizalt orszagatol.
    .
    Nemhogy IMF penzt nem fog kapni, de a kozgepnek atjatszott EU tarspenzeknek is bucsut mondhat a kis szarkupac.
    .
    Es ez a szerencsetlen felmuvelt tolvaj pont azt a magyar akarja sarcolni, aki az ilyen szennyek alatt jol kitanulta a modjat: hogyan intezze ugy az ugyeket, hogy az ellenseges, hazaarulo kormanyanak csak a szemet jusson. Na majd rajon, hamarosan. Lesz itt olyan tundermese, hogy magasrol nezheti, szelben lengedezo talpakkal.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +9 (13 szavazatból)
  47. Hungarian citizen

    gusztavnagy: Ahaha, elkepzelem, hogy en jottem az IMF reszerol, es ott talalom zorbant koszosan, budosen (ahogy szokott elni) egy tablaval a kezeben, rajta, hogy IMF. Semmi perc alatt rahivnam az orseget, hogy a koszos parasztja most akar lelejmolni, es vigyek ki a tobbi tisztesseges ember kozul a varocsarnokbol a sittre, de egyenesen, megallas nelkul. Huh, tul vizualis tipus vagyok. Tan meg ott allna mogotte kuszaszem1 (matolcsi) es kuszaszem2 (smittmaria)… tisztara, mint egy zart otthonbol szökött krumplihamozo brigad :>

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +9 (13 szavazatból)
  48. Meglátásom szerint sokkal bonyolultabb és aggasztóbb a helyzet, mint első pillanatra tűnik. Úgy hiszik nagyon sokan, hogy van egy elmebeteg diktátorunk, aki hülyeségénél fogva galád kollégiumi szobatársaival karöltve tönkreteszi az országot.
    Ez igaz ugyan, de nem a teljes igazság!
    Szerintem az igazi tettesek a háttérben lapulnak. Az oligarháknak becézett milliárdos maffiózók között találjuk őket. A zseniális gazember Simicska Lajos meg néhány ismert és ismeretlen figura állnak minden mögött. A szoclib kormányok alatt nem lophattak annyit, amennyit szerettek volna, ezért beszálltak néhány milliárddal Orbán kampányába és mindent megtettek azért, hogy a hatalomért megvakulni is képes Orbán megkaphassa kedvenc hatalom-üveggolyóját. Ők indították el és pénzelték ellenzékben is a Hír tv-t, meg az Echo tv-t, a számtalan újságot és rádiót, ők ültettek Orbánnal gerinctelen és tehetségtelen paprikajancsikat minden fontos posztra a legfőbb ügyésztől a köztársasági elnökig, hogy ezerszázalékosan bebiztosítsák a villanyoltást a pénzek ellopásához.
    Aztán telerakatták vele a kormányt és a parlamentet is ostoba, tisztességtelen, alkalmatlan gazfickókkal, gombnyomogató bólogatókkal, akiket Orbán felcsúti házában egyenként vett meg nagyon sok közpénzen. Őtőlük nem várható, hogy egyszer is a nem gombot nyomják meg, mert a maffiával kerülnének szembe.
    Miközben az elmebeteg Orbán átnevezte a tereket, utcákat, reptereket és bosszúhadjáratot indított politikai ellenfelei – legfőképpen Gyurcsány és Bajnai – ellen, stadionokat tervez építeni milliárdokért, eltörölte az alkotmányt és a Magyar Köztársaságot, elképesztő zagyva, betarthatatlan törvényekkel árasztotta el az országot és más baromságokkal szórakozik, aközben a maffia emberei a háttérben csendben ezermilliárdokat tüntetett el. Már eddig mintegy 5 billió forinttal nem tudnak Orbánék elszámolni és a móka a háttérben folyik tovább.
    A lebuktatásukhoz Tonhauser-képességű és tisztességű rendőrökre volna szükség, ám őt és társait már régen kirúgták a rendőrségtől, a maffiózó milliárdos Pintér pedig nem fog eljárást indítani az üzlettársai ellen.
    Tisztességes rendőrök, ügyészek kellenének majd a korrekt számonkérés lefolytatásához.
    A lecke fel van adva, csak ki tudja majd megoldani a példát? Amíg ez a bűnszövetkezet nem lesz fülön csípve és a gatyájából is kirázva, addig ennek a gyógyíthatatlan Orbánnak mindig módja lesz arra, hogy anyagi támogatásukkal visszatérjen.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +16 (20 szavazatból)
  49. Hát megáll az ész! Ha valaki belép egy klubba, akkor a szabályokat be kell tartania, és nem újakat kell foganatosítania, ami neki tetszik,
    Ez az állat (bocs õsszes állatok) pénzért kunyerál ésmég neki áll följebb.
    Ha én az IMF lennék, akkor azt mondanám: menj az hun-szkíta anyádba, egy centet sem kapsz, állj meg a lábadon, ha tudsz, ha nem dögölj meg!
    Mit gondol ez a barom? Egy koszos kis harmadrendû ország elmebeteg miniszterelnöke, kb. Belarusszal egyenlõ (ha még az is) és még õ akar itt dirigálni. Reménytelen banda, kßr rájuk idõt vesztegetni!!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +6 (10 szavazatból)
  50. Visszakézből 2012. június 16. szombat 06:09

    Reális okfejtés, de akkor felmerül a kérdés -legalábbis a pénzforgalom természetét tekintve – hogy valóban csak Simicska, és a rabolt pénz marad-e Magyarországon, milyen körforgásba lép be, kik működtetik valójában. Magyar forint milliárdokat rabolni, magyar bankba tenni,??? Nem! Ennek így nincs értelme.

    Akkor jogos a kérdés, hol a pénz, kik vannak a játszmába, kik a láthatatlanok. Kövessük a pénz útját, nem rossz ötlet.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +6 (8 szavazatból)
Kapcsolódó cikkek

Matolcsy államtitkot sértett 2014. március 14. péntek

Matolcsy, az őrült Néró 2014. február 4. kedd

Mennek a bankok, jönnek a tankok 2013. december 22. vasárnap

KOHÁNYI TÁRSASÁG LÉPJEN BE!
AP VIDEÓ - HÍREK A VILÁGBÓL
AP VIDEÓ - HÍREK A VILÁGBÓL
Szabad Magyar Tv
Szolgálati közlemény

Felhívjuk vendégbloggereink és olvasóink figyelmét, hogy az alábbi vendégblogok némelyikének legfrissebb posztjai, ill. linkjeik technikai okokból, rajtunk kívülálló, a WordPress.com által bevezetésre kerülő változások következtében nem jelennek meg. Ezért az érintett blog-dobozkák egyelőre üresek. A probléma megoldásán az AN munkatársai dolgoznak. Addig kérjük a bloggereink és olvasóink megértését és türelmét.

Áthidaló megoldásként, a helyzet rendeződéséig itt is felsoroljuk a kárvallott blogok linkjeit, hogy olvasóik mégis el tudják őket érni az AN-ről is:


Az AN szerkesztősége.
2015.03.23.

RSS e-Vitae
RSS kanadaihirlap
RSS torokmonika
Videók

videos