Ronai and Ronai
AMERIKAI

Izsák-Bács Jeremiás is menekültstátuszt kért 2012. június 8. péntek 9:13 | AN

  • Hozzászólások(44)
  • Print Friendly and PDF
  • Betűméret változtatás
Share
Izsák-Bács Jeremiás is menekültstátuszt kért

New York – A Strasbourgban éhségsztrájkoló Izsák-Bács Jeremiás egy közép-amerikai országban kért menekültstátuszt, miután zsidó származása miatt korábban fizikailag bántalmazták, karját megszúrták, az éhségsztrájk után pedig életveszélyesen megfenyegették Magyarországon. Izsák-Bács Jeremiás a diktatúra ellen éhségsztrájkolt negyven napig, akciója sikeres volt, de az éhezés megviselte a szervezetét, megbetegedett. Műtétre lenne szüksége, gyógyszereit nem tudja kiváltani, élelemre sincs pénze. Magyarországra nem kíván hazatérni. Olvasóink segítségét kérjük, adománygyűjtést hirdetünk a lelkésznek, aki mindnyájunk ügyét képviselte Európában.

A korábban Magyarországra települt, erdélyi származású Izsák-Bács Jeremiás, a Magyarországi Anabaptista Misszió, Magyar Keresztény Mennonita Egyház vezető lelkésze, aki tavaly november 10-én negyven napos tiltakozó böjtöt folytatott Strasbourgban, fizikai bántalmazása és antiszemita fenyegetések miatt egy közép-amerikai országba távozott, ahol menekültstátuszt kért. Kérelmének elbírálása folyamatban van, családja biztonsága és menekültstátusza érdekében egyelőre nem kívánja felfedni a befogadó ország nevét.

Izsák-Bács Jeremiás lapunkat úgy tájékoztatta, hogy 2011, augusztusában már nemcsak megfenyegették, hanem tettlegesen bántalmazták, megverték, a fogait kiütötték, karját megszúrták zsidó származása miatt. A strasbourgi éhségsztrájk után 2011 karácsonya és január 10-e között öt életveszélyes fenyegető levelet kapott. A birtokunkban levő levelekben egyebek között az áll, hogy „megdöglötök”, „rohadt büdös oláh zsidó”, „tudjuk, hol laktok”, „kötelet kaptok a nyakatokba”, azzal fenyegették, hogy bűnhődni fog a strasbourgi „hazaárulásért”.

Izsák-Bács Jeremiás néhány hónappal ezelőtt emigrált a közép-amerikai országba. Amíg menekültkérelmét elbíráljál, addig nem kaphat sem munkavállalási engedélyt, sem betegbiztosítást, sem állami segélyt, így saját  megélhetésüket sem tudják finanszírozni tovább. Izsák-Bács Jeremiás a megterhelő strasbourgi böjt után megbetegedett, műtéti beavatkozásra lenne szüksége, de sem a műtétet, sem a gyógyszereket nem tudja finanszírozni. Magyarországra azonban semmiképpen nem kíván visszatérni, mert az életét veszélyben érzi, és nem kíván antiszemita fenyegetések között élni.

Izsák-Bács Jeremiás ezt írta az Amerikai Népszava olvasónak:

“Jelenleg várjuk a befogadó ország elbírálását a menekült státusz megszerzéséhez, ami még hónapokig eltarthat. Addig nem kaphatunk munkavállalási engedélyt, sem betegbiztosítást, sem állami segélyt, így saját  megélhetésünket sem tudjuk finanszírozni tovább. Közben egészségi állapotom nagyon megromlott. Az orvosok műtétet javasolnak, de azt nem tudom kifizetni! Ha vannak olyan testvérek, barátok, vagy magyar emberek, akiknek módjukba áll, hogy segítsenek, akkor azt nagyon megköszönjük!”

Erre a szmlaszámra lehet adományokat küldeni:

Bank neve :                                Scotiabank de Costa Rica S.A.
Címzett számlatulajdonos neve :  IERONIM  IZSAK  BACIU
IBAN :                                        CR5812300160011303610
SWIFT :                                     NOSCCRSJ
Tisztelettel kérjük olvasóinkat, hogy aki tud, segítsen. Nagy szégyen lenne, ha az éhségsztrájkoló lelkész, aki kezdetben egyedül állt ki a lelkiismereti és vallásszabadságért, valamint a demokráciáért az Orbán-rendszer ellen, felrázva az európai közvéleményt, és emiatt menekülni kényszerült, mert nincs biztonságban Magyarországon, éhen halna, vagy nem tudná a gyógyszereit sem kiváltani.

Izsák-Bács Jeremiás strasbourgi éhségsztrájkja nagy figyelmet keltett az EU tisztviselői és a nyugati sajtó körében. Az EU Emberi Jogi Bírósága elfogadta Izsák-Bács Jeremiás beadványát és az egyházi törvényt vizsgálja. A tiltakozó böjtöt folytató lelkészt tavaly december 6-án fogadta Thomas Hammarberg, az Európa Tanács Emberi Jogi Bizottságának elnöke is.

VN:F [1.9.3_1094]
Értékelés: 4.7/5 (29 szavazatból)
VN:F [1.9.3_1094]
Értékelés: +28 ( 38 szavazatból)
Izsák-Bács Jeremiás is menekültstátuszt kért, 4.7 out of 5 based on 29 ratings

Címkék:, ,

  • Hozzászólások(44)
  • Print Friendly and PDF
  • Betűméret változtatás
Share

44 Reader’s Comments

  1. Miért nem Kanadába emigrált. Kanadában rögtön ingyenesen gyógykezelnék, és jogosan megkapná a menekült státuszt. Amit nagyon hiányolok a cikkből az az hogy egy szó sem hangzik el a támadók kilétéről, a támadás helyszinéről, még azt sem tudjuk hogy melyik országban történt. Mi lehet a befogadó ország középamerikába ? Mexico ? Nem valószinű. Guatemala/Hunduras/ElSalvador/Nicaragua/CostaRica/Panama. Hát ez nagyon nem áll össze. Értelmes ember létére jobb helyet is választhatott volna.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +20 (32 szavazatból)
  2. Ok látom a szlaszamon. Costa Rica.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (27 szavazatból)
  3. Még mindig itt tart ez az ország.
    Azt, akinek hálásnak kellene lennünk, megverik, halálosan megfenyegetik “igaz magyarok”.
    Amíg az országban lépten-nyomon ilyen söpredékbe lehet botlani, addig itt nem lesz változás, csak csúszunk egyre lejjebb.
    És persze Európa egyre távolodik…

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +22 (40 szavazatból)
  4. Milyen pénznemben?

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +6 (16 szavazatból)
  5. Szerintem mindegy, hogy milyen pénznemben – a HUF is konvertibilis. Persze, ha (Közép-)Amerika, akkor a legjobb az USD…

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +6 (14 szavazatból)
  6. Tehát egy hazai ERSTE LAFO számláról is lehet utalni?

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +3 (13 szavazatból)
  7. Remélem,hogy a választott ország befogadóbb lesz a Lelkész úrral szemben, mert mint egy régebbi cikkből megtudhatjuk,
    http://nol.hu/belfold/ehsegsztrajk_strasbourgban_az_egyhazi_torveny_ellen_
    Erdélyből települt át Magyarországra, tíz éve próbál magyar állampolgárságot szerezni, de eddig nem járt sikerrel,- jegyezte meg Soós Péter lelkész.
    Minden tisztelelet megilleti, amit a sajtószabadságért tett,
    Jó egészséget kívánok Neki.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +17 (29 szavazatból)
  8. Balogh de nem balga

    Lehet, hogy nem teljesen ide tartozik a mondandóm, de….
    A tegnap esti fórumot nézve véglegesen kialakult a véleményem, hogy a műsorvezetők vagy eladták magukat, vagy meg vannak félemlítve a Sanyi bácsi által. Elképesztő, hogy milyen fasiszta szövegeket engednek meg egyeseknek és késöbbi telefonálók általi reklamációra azt szalonképes rasszizmusnak bezézik. Hm, Vicsek ú rnormális, vagy mást néz hülyének?Bezzeg, ha a min.elnököt valódi származása szerint szólítják, akkor felháborodnak és kikapcsolják a telefonálót.Ja, ha a Gyurcsányt hazaáruló, hazug, féregnek becézik, az rendjén van, ugye Gréczi úr? Nem Őn a tanácsadója a rágalmazott személynek? Nem szégyenlí, hogy a kenyéradóját nem védelmezi az elvárható módon? Természetesen nem vakon, ezt senki nem várj el öntól, csak a becsület ahogy megkívánná..
    Sajnos az ATV-t is megvette a Viki kilóa cakk-pakk. Innentől kezdve az utolsó baloldali média is megszünt. Egyenlőre még a naivak hisznek benne, de nem sokára el fog jönni az igazság pillanata. Az ő BÜNÜK NAGYOBB, MERT ELHITETIK SZEGÉNY NAIV BALOLDALIAKKAL, HOGY őK IS BALOLDALIAK.
    Azt tudjuk, hogy ez már régóta nem így van, csak alibi műsorok és kérdések vannak. Miért kellett Rónai, Havas, stb, ? Mert Ők szélkakasok és megvásárolhatóak.
    Senki ne vitatkozzon, mert megbizható forrás a véleményem alapja. Tessék várni 1-2 évet és kiderül kinek a véleménye volt reális.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +24 (36 szavazatból)
  9. Vajon tenyleg nem tünik fel senkinek a vilagon hogy egy EU tagorszagbol többen is menekültstatusszal telepednek le szerte a vilagon? Nincs ebben nemi ellentmondas?

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +20 (30 szavazatból)
  10. Costa Rica? Nem értem.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +6 (14 szavazatból)
  11. Idióta zorbán erre lehetsz BÜSZKE !

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +12 (28 szavazatból)
  12. Én is le akarok telepedni Costa Ricában, mert az iskolában annak idején lezsidóztak. Nekem is gyűjteni kéne? Én elfogadom izraeli sékelben is.
    Nem sírni kell, hanem a sarkunkra állni. Ajánlom mindenkinek olvasásra Rich Cohen: Kemény zsidók c. könyvét. Izraelben jól csinálják. Ott már tudják, hogy az ellenség csak akkor köt(ne) békét, ha már megszúrta a csata pengéje. A primitív emberek csak az erőszakból értenek. Alkalmazkodni kell a helyzethez.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +7 (25 szavazatból)
  13. Buligyuri
    Mikor zsidoztak le ?
    Azt atkosban nem volt zsidozas.
    Ha az elmult 20 ev alatt tortent,akkor hiheto.
    Tanuljal meg utni verni odab@szni visszakezbol…akkor nem fognak bantani.
    Azt nem ertem,miert rogton a megoldas elszaladni otthonrol,elmenekulni.
    Miert nem lehet megszervezni megegyszer kerdem egy otthoni BETAR mozgalmat?

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +9 (19 szavazatból)
  14. Leslie G. Charteris

    @Fringe “Tanuljal meg utni verni odab@szni visszakezbol…akkor nem fognak bantani.” Szomorú távlat, hogy a mindennapi életben erre kell felkészülni és ez az eszköz is csak korlátozottan állna rendelkezésre a védekezőknek. Oké, a fiatal, Schwarzi megjelenésűeknek, de a többiekkel mi lesz? Az lesz, ami a szegedi arab sakkozókkal, akik vesztükre összeakadtak Pintér kemény rendőreivel és nem pont úgy néztek ki, mint az s- betűs.Hogy miért “szaladnak” el? Gondolom ez nem egy 10 perces döntés annak részéről, aki ezt teszi.Amellett, hogy ez csak nagyon keveseknek volna járható út (életkor, finanszírozás, munkahely, stb., stb). A többség úgy gondolja, hogy még nem romlottak az állapotok odáig, hogy az a mindennapjait veszélyeztetné.És a Kedves Vezető is azt mondta, hogy megvédjük ( ki? hogyan?) a zsidókat.( Kicsit gyengíti a kijelentés hitelét, hogy amire ezt K.V. mondta ((parlamenti Tiszaeszlározás)), azóta történt a Székhelyit lebüdöszsidózó fideszes eszmefuttatás. De legyünk megengedőek, az egri fideszes hölgyemény lehet, hogy nem olvasta K.V. kijelentését.Az önvédelem csak korlátozott hatásfokú lehet, ha nemáll mögötte olyan kormányzati szándék, mint pl. Németországban vagy más európaias országban, mert Mo. már sajnos kezd nem az lenni.Amíg a Fidesz szóhasználatában a Jobbik pusztán egy “radikális ” párt és az MSZP ” szélsőséges”, addig kkoptathatjuk itt a billentyűzetet!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +9 (15 szavazatból)
  15. “Kanadában rögtön ingyenesen gyógykezelnék, és jogosan megkapná a menekült státuszt. ”
    A kanadai törvény szerint, aki menekült státuszt kap, azt ingyen gyógykezelik?
    Vagy minden kanadait?

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +4 (10 szavazatból)
  16. sikerult mindenkivel tudatni, hogy costa rica-ban van… gratulalok…

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +9 (17 szavazatból)
  17. Leslie G Charteris es Rupcsi!

    A mai helyzet az,hogyha nem veded meg Onmagad akkor veged…farkastorvenyek uralkodnak…..A dontes,hogy miert elszaladni rogton es menekulni teljesen egyeni.
    Nem konnyu,de ha szereted a szulofolded akkor megprobalsz valamit csinalni megha eroteljes eroszakrol is van szo,maskepp ez nem megy es vegye tudomasul mindenki tobbe nem utunk zsidot…
    A kanadai ingyenes orvosi ellatas ,menekult torvenyek valamikor voltak,ma egyre nehezebb es nehezebb.
    Igaz az alapellatas meg ingyenes,de ha nincs biztositasod itt is vert izzadsz..
    Aki menekult statuszt kap,annak valoban jar kedvezmeny,attol fugg ki vagy.
    Az afrikai ,azsiai hordak mar eleve tudjak hogyan es mifelekeppen lehet leszivatni a kanadai torvenyeket es kijatszani.
    Ugyhogy tisztelt kollegak ne ringassuk magunkat valami rozsaszinu babazsurban,hogy itt minden ok es nagyszeru mert egyaltakan nem igy van.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +2 (12 szavazatból)
  18. demcsik lászló

    Fringe!
    Ez egy nagyon keresztény, hazaffyas fogalmazás “Az afrikai ,azsiai hordák…”
    Az ilyen vélemények viszik előbbre a világot.(?)

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (2 szavazatból)
  19. No, akkor kezdjünk már egy kicsit szemantikázni!
    Kövér Senkiházi, meg Szőcs Senkiházi szerint “ugyan kik azok, akik egy halott írótól ennyire félnek?!”.
    Akik állítólag félnek, azok egy szaros nyilastól rettegnek!
    Ugyanakkor:
    – ugyan kik azok, akik halott íróktól, költőktől és politikusoktól rettegnek? (szobor-eltüntetések, Alaptanterv módosítása)
    – ugyan kik azok, akik élő íróktól rettegnek? (annyira, hogy véleménye miatt budapesti díszpolgárságát vonták vissza tőle, Kossuth-díja elvétele pedig előkészületben és hagyták Kanadába emigrálni!)
    – ugyan kik azok, akik egy “istenes” lelkésztől is rettegnek? (Izsák-Bács Jeremiás Costa Ricáig futott a honi bunkók elől! … kár!)
    – ugyan kik azok, akik istentelen lelkészeket (ifj. Hegedüs, Tőkés) emelnek piedesztálra?
    …. UGYAN KIK EZEK?!
    … ÉS KIK HAGYJÁK, HOGY EZT TEHESSÉK?!

    attól tartok, hogy MI vagyunk ezek!
    … és ezt …
    … szendamondja!
    (A magam, mint magyar nevében elnézést és bocsánatot kérek Izsák-Bács Jeremiás Lelkész Úrtól! … Isten is bocsássa meg, amit itt egyesek megengednek maguknak, s amit MI pedig némán tűrünk!)

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +14 (20 szavazatból)
  20. Gyula Bognar, Jr.

    Costa Rica az egyik legjobb ország Közép- és Dél-Amerikai köztársaságok közül, jó az éghajlat, békés, politikai szélsőségektől mentes és lakossága legnagyobb része európai bevándorlók leszármazottjai, valamint indián őslakosok. Én is szívesen költöznék oda nyugdíjamat leélni, pedig én az USA-ban élek.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +7 (11 szavazatból)
  21. Admin – PayPalon nem lehet neki utalni?
    Strasbourgba úgy küldtem neki Soós Péteren keresztül. Ha van bankszámlája, akkor csinálhatna PayPal accountot.
    .
    Mellesleg javaslom kiszedni a “nem kívánja felfedni” mondatot, mert a bankszámlával megtette. Felesleges felhívni rá a figyelmet.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +2 (6 szavazatból)
  22. CommonSense
    2012. június 8. péntek
    09:58
    Miért nem ment Kanadába ? Utána néztem, és
    voisine
    2012. június 8. péntek
    13:16
    hivatkozott Soós Péter beszámolójára, és ezekből az információkból egyértelmű, hogy a lelkész úrnak még Romániai Útlevele lévén Kanadába vízumot kellett volna váltania, amit már nem tudott megoldani Franciaországból és a pénzhiány miatt sem, így csak olyan országba mehetett, ahova nem kellett vízum.
    Mindnyájan köszönettel és tisztelettel tartozunk a lelkész úrnak azért, amit hazánkért és a demokrácia védelme érdekében tett, még idejében, az Alaptörvény és az egyházi törvény hatályba lépése előtt !!! Kötelességünk mostani bajában anyagilag támogatni, mert az életét miértünk tette kockára!!! Isten áldja meg gazdagon !!!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +15 (19 szavazatból)
  23. Isten segítse Őt és más hasonló sorsú igaz magyar honfitársainkat is.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +5 (9 szavazatból)
  24. kruzoer
    Ja, de nehogy már bárki bármit is tehetne hős Orbánisztánból. Ha megpróbál, azzal csak bizonyítja, hogy megalapozott a menekültstátus-kérelme.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (4 szavazatból)
  25. Szendam:
    Igen, MI vagyunk – és MI nem csak ezek vagyunk. Sokfélék.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +4 (8 szavazatból)
  26. Minden nehéz utat meggyőz az akarat.
    Reménységgel könnyebb a szenvedés.
    Segitséggel jó a tanács.
    Mindennek tetszeni lehetlen, akarni bolondság.
    Addig uszik a tök, mig egyszer elmerül.
    Hol sok a törvény, szaporodik a bün.
    Ki tövistől félti kezét, ne fogjon rózsaszedéshez.

    Nem vaknak való a tükör. KV.

    Nem mindig tükör az oka, ha csunyát mutat.

    Tükör azt mutatja, mi előtte van.

    Tükörbe akarsz nézni, s farodra teszed.

    Tükörnek a lehellet is árt.

    Hazud mint a rosz tükör.

    Nem vallás üdvözit, hanem a jó cselekedet, meg a hit!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (1 szavazás)
  27. Ezeket azért tettem fel mert úgy latom hogy sokan vannak akik ítélkeznek a Jeremiás pásztorról arról az emberről aki bátorsággal kiált a jogainkért!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (2 szavazatból)
  28. b Ha megpróbál, azzal csak bizonyítja, hogy megalapozott a menekültstátus-kérelme.
    .
    Ha nem is „tesz” senki semmit, orbanisztánból, az amit Izsák-Bács Jeremiás megtett nem magyarként „CSAK” sokszor visszautasított erdélyiként a magyar egyházakért, és ezért a hivatalos (mint tudjuk, ez egy keresztény ország, Európa példaképe) „keresztényektől” kapott fizetség az önmagáért beszél. Gondolom nem kérdőjelezhető meg a menekültstátusz igénye.
    Az, hogy Magyarországon az AN-ből értesülünk erről, az sajnos rólunk magyarokról, magyar keresztényekről, egyházakról állít ki bizonyítványt.
    Természetesen tisztelet az igen kevés cselekvő kivételnek mindkét kategóriában.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +2 (6 szavazatból)
  29. Fringe
    2012. június 8. péntek
    19:18

    Irasod szerint Canadaban elsz de miez? “Az afrikai ,azsiai hordak” szerintem a horda rad vonatkozik raadasul a legocsmanyabb fajta aki ugyan szeretne elvezni a nyugati joletet csak eppenseggel vak es nem latja, hogy csak demokratikus, tolerans tarsadalmakban letezik a joleti intezmeny! Persze mindig vannak periodusok amikor egy-egy orszagban gyengebb a gazdasag de ezeket nem a “hordak” okozzak hanem recessio, infalcio termelesi hatekonysag csokkenese, kulfodi piacok elvesztes stb. persze egyszeru embereknek akik nem latnak az orruknal fogva konnyu beetetetni, hogy mindig mindenert a kisebbseg, a zsidok, a bevandorlok a felelosek, csak azt ne feledd h te is bevandorlo azaz “horda” vagy!!!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +5 (9 szavazatból)
  30. utoljara ennyien 56-ban menekultek el Magyaororszagrol, sok ertelmisegi, irok, politikusok is vannak koztuk, vajon mikor kezd az ENSZ elgondolkodni melyebben a helyzetrol?

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +6 (8 szavazatból)
  31. Fringe
    2012. június 8. péntek
    16:01
    “Miert nem lehet megszervezni megegyszer kerdem egy otthoni BETAR mozgalmat?”
    Mert aki elmegy innen, az már nem szervezi meg, nem tanul meg “ütni, verni”. Aki meg itthon marad, az meg tüntetésre sem megy el, nem hogy “ütne, verne”.
    szendam
    2012. június 8. péntek
    21:33
    “Isten is bocsássa meg, amit itt egyesek megengednek maguknak, s amit MI pedig némán tűrünk!”
    Isten ne bocsássa meg nekik! Nekünk bocsássa meg, hogy némán tűrjük!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (3 szavazatból)
  32. Tavol elo!

    Nem tudom hol elsz,lehet tavol…….
    Tenyleg tavol vagy a valosagtol.
    Horda kifejezes valaminek a teljes letarolasa,tonkretele,el es kipusztitasa.Itt es ebben az esetben.
    Europai bevandorlok itt vert izzadak,hogy valamire jussanak,senki nem kovetelozodott,nem is kapott senki semmit,Mindenki a maga erejebol es verebol epitette ezt az orszagot.
    Sajnos Trudeu kezte az eroltetett multi kultit aminek a kovetkezteben olyan azsia es afrikai “neptomegek”erkeztek ,nem hasznalok horda kifejezest,hogy ne bantsam a lelki vilagod,hogy irni olvasi nem tudtak……
    Ezeknek valoban jart es jar miden…..Ja kozben gyilkosok,haborous bunosok gengszterek is bekerulnek,mert tudjak itt mindent meglehet csinalni ….
    Mikozben az aboriginalok az igazi kanadai oslakosok eheznek es nyomorognak mert korrupt rohadt vezetoseg kepviseli oket,amit a kanadai kormany eltur……
    Az egeszsegtelen multi kulti az befurdott Europaban,mint ahogy itt is ido kerdese lesz….
    Masodszorrra nem csinalunk , es nyakrafore befogadunk evi 250 000-es bevandorlot amikor itt is recesszio van es valoban nehez munkat talalni.
    A kanadai nepesseg osszetetele valoban egeszsegtelenul felbomlott,kulonosen a nagy varosokban,ahol az ugynevezett lathato kissebsegbol mar tobb van es gyulolik a fehereket.
    Egy irni olvasni nem tudo szomaliai lehet bena es vak az elobb fog egyetemhez jutni es allast kapni mint egy it szuletett…..
    Aztan meg olvasd vegig amit irtam ,de alaposan,hogy ne ertsed felre amit akarok mondani…….

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (3 szavazatból)
  33. Rakerdezo!
    Azert ez az egesz elkeserito igy ahogy van,de nem letezik,hogy ne legyen valami jarhato ut.
    Itt egy athato osszefogas kellene,mindenki akinek erdeke egy demokratikus Magyarorszag ,vegyen reszt ,szervezni kellene egy uj partot mozgositani a neptomegeket,sztrajkok ,megpedig altalanos sztrajkok szervezese….
    Valami olyan ami az alapokat renditi meg,de vegleg…..

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (1 szavazás)
  34. Balogh de nem balga
    2012. június 8. péntek
    13:29
    “a műsorvezetők vagy eladták magukat, vagy meg vannak félemlítve”
    Amikor Dési Jánost kirugták ez már nem csak gyanítható volt..

    ( http://nepszava.com/2011/10/magyarorszag/az-atv-menesztette-az-ujsagiroklubbol-desi-janost.html )

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +4 (4 szavazatból)
  35. 1) Itt is segítséget kért:
    http://www.facebook.com/mircea.geoana/posts/431924566825276
    2) A vallása számomra nem egyértelmű, mert itt zsidó vallásúnak vallja magát:
    http://www.zsido.hu/aktiv/rabbiv.php
    (A mennoniták Jézus-hívő keresztények, a mai zsidó vallás pedig nem tartja Jézust Krisztusnak. A kettőt nem lehet összekeverni: egyikhez és másikhoz is vallásgyakorlóként tartozni.)

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +3 (3 szavazatból)
  36. Tegyük élhetővé !

    Lelkész úrnak kívánom forduljon jobbra a sora, és őszínte tiszteletem a kiállásáért !
    Kiállt egy országért, de az ország nem védte meg őt. (a szurkálók valószínűleg sunyin, csoportosan támadták meg. A támadó elvakult fideszes-jobbikos-nagymagyarország hívő lehetett, akivel ész érvek mentén vitatkozni nem lehet. Vagy orban-fideszes megrendelésre tették TEK típusú lefizetett katonák, hogy megmutassák, így jár mindenki , aki a kormányt bírálni meri )

    *
    Pintér alatti főrendőröket korrupciós váddal letartoztatták, egy bírót pedig kirugott Áder, aki bírálta az orbani bíróságok működését.

    http://www.168ora.hu/itthon/forendoroket-vittek-el-bilincsben-97331.html
    (készítik a helyet az alvilág főrendőreinek)
    http://index.hu/belfold/2012/06/09/kirugtak_a_birosagi_rendszert_kritizalo_birot/

    Nekem úgy tűnik Valami kormányzat oldalról irányított rossz készül hamarosan , a kollégista brancs Széll Kálmán 2.0 megvalósítása helyett egy 2006, 2.0-át készíti elő.

    Az orszában már rengetegen utálják Ormányt, de még mindig nem elegé .

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +4 (4 szavazatból)
  37. Kritikus Szem!
    Tisztelt véleményező!
    Nem latok semmi megvetni valót abban amire Ón hivatkozik.
    A levélben a pásztor azokat a tényeket írta meg román nyelven amelyek bárhol elolvashatok magyar nyelven is.
    Tudomásom szerint a pásztor Erdélyből származik (Romániából) és abban nem latok semmi rosszat hogy szeretettet erez szülőföldje iránt.
    Sok olyan magyart ismerek akik külföldön élnek és a nevüket angolosra vagy esetleg franciásra stb. változtatták, attól meg magyarok és senki nem kérdőjelezi meg a magyarságukat.A pásztornak a nevet ” románosítottak” de attól a szíve magyar maradt.
    Amikor Strasbourgba tiltakozott a magyar zászló színeiben tette.
    A zsidó származása akkor is megmarad ha MESSIÁS hívőnek tekinti magát.
    Üdvözlettel

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +2 (4 szavazatból)
  38. Fringe
    2012. június 9. szombat
    13:08
    Az összefogás nem magyar tulajdonság.
    Orbán remekül össze is ugrasztja a táborán kívülieket.
    Nincs megoldás.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (0 szavazatból)
  39. Kritikus Szem!
    (A mennoniták Jézus-hívő keresztények, a mai zsidó vallás pedig nem tartja Jézust Krisztusnak!
    A mennonitak és más “keresztény egyházok” Jézust a Krisztust “zsidónak” tartják, kevésbe a katolikusok és más jobbikos vagy naci szimpatizáns felekezetek!
    Egy zsidó ha áttér bármelyik úgymond keresztény egyházba vagy felekezetbe attól nem változik meg az IDENTITÁSA!
    Nagyon nem értitek ti ezeket! Az első egyház és az apostolok is mind zsidók voltak!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (2 szavazatból)
  40. Kedves Gedeon! Semmilyen fennakadást nem okoz a számomra az, hogyha Izsák-Bács Jeremiás zsidó származású, és ennek megfelelően zsidó identitása (is) van. De különválasztanám a zsidó identitást az izraelita felekezettől. A jelzett weboldalon nyíltan kijelenti, hogy zsidó vallású (nemcsak zsidó származású), és amiatt panaszkodik, nem engedték be a barcelona-i zsinagógába a hitét gyakorolni, vagy beengedték, de szigorú motozás (biztonsági intézkedések) után. Márpedig azóta, hogy Jézus Krisztus követői körében megalakult az egyház, a kereszténység és a zsidó (izrealita, judaista) hit külön utakon járnak. Az egyik tulajdonképpen a Jézust istenkáromlással vádoló és ennek megfelelően halálra ítélő Annás és Kajafás főpapokkal, valamint az István vértanú megkövezőivel ért egyet, a másik – épp fordítva – Jézusnak és István vértanúnak ad igazat, Jézusban nem istenkáromló tévtanítót, hanem „Isten fiát” és az emberiség Megváltóját, Krisztusát tiszteli, isteni személyt, imádja Őt, és így tovább. A kettő nem vegyíthető. Az elválasztó vonal éles. Dacára annak, hogy a kereszténységnek természetesen izraelita gyökere van, és az Ószövetséget is kinyilatkoztatásnak tartja. Ezenkívül már Pál apostoltól számítva (de akár a Kornélius házánál szokatlan látomást látó Pétertől kezdve is) világos, hogy már a korai keresztények szakítottak azzal a fajta törvénytisztelettel, ami az izraelita felekezet jellemezte. Pál apostol fejti ki ennek alapját a legrészletesebben a Szentírásban. Bízvást állítható, hogy nem az izraelita vallás szokásainak gyakorlójaként halt meg, pedig természetesen zsidó volt. Aztán a második századtól már tényleg semmi nyoma annak, hogy a keresztények körében a zsidó származású (zsidó identitású) tagok egy elkülönülő csoportosulást képeztek volna az egyházon belül, akik a Tóra szabályait és rítusait ugyanúgy követték volna, mint a Jézust elutasító judaisták. Jézus Krisztust imádó ember nincs mit keressen olyan egyház vallásgyakorló körében, amely nyíltan tagadja Jézus Krisztust. Ezek összekeverhetetlenek. Nem lehet Jézust egyszerre imádni és istentagadónak tekinteni, Ettől még lehet zsidó származása, identitása, amivel természetesen az égvilágon nincs semmi gond. Jézus anyja, Mária is egy zsidó nő volt, és közben sok magyar tiszteli.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: -1 (1 szavazás)
  41. Kedves Kritikus Szem!
    Csodálkozva olvastam azt hogy:
    Aztán a második századtól már tényleg semmi nyoma annak, hogy a keresztények körében a zsidó származású (zsidó identitású) tagok egy elkülönülő csoportosulást képeztek volna az egyházon belül, akik a Tóra szabályait és rítusait ugyanúgy követték volna.
    Arra a felismerésre jutottam hogy On nem ismeri a BIBLIÁT vagyis a Szentírást. Miért? Csak azért mert arra hivatkozik amit nem ismer vagy nem is akar megismerni!
    A TORÁT meg a katolikus, református, evangélikus stb. egyházakban is felolvassak! Miért? Azért mert a TORA nem más mind az Ószövetség . Tehát ha Ón is olvassa a TORÁT úgy kellene olvasnia hogy meg is értse.
    Az Újszövetség nem más mind az Ószövetségnek a folytatása mert a nevéből is érthető hogy valami réginek a megújítása és nem az eltörlése hanem a betoltese.
    Mas.Krisztusra nemcsak a zsidók kiáltottak hogy halalt rá, hanem a romai állampolgárok is.
    Jeshua (Jézus) zsidónak született; úgy is élt mint egy zsidó és a zsidók királyaként hallt meg. Amikor visszatér nem Rómába hanem Jeruzsálembe
    ter vissza .
    Mas. “”. Bízvást állítható, hogy nem az izraelita vallás szokásainak gyakorlójaként halt meg, pedig természetesen zsidó volt. “”
    Rav Saul (Pál apostol) soha nem tagadta meg a zsidóságát és végig kiállt a Tora mellett. vagyis betartotta.
    26,5 Kik tudják rólam eleitől fogva (ha bizonyságot akarnak tenni), hogy én a mi vallásunknak legszigorúbb felekezete szerint éltem, mint farizeus.(Dr. a Teológiai Tudományokban)
    ApCsel 28.17b.”Testvérek! Semmit sem vétettem a nép vagy atyáink szokásai ellen, mégis megkötöztek Jeruzsálemben, és a rómaiak kezére adtak.
    Mas ; Egy Messiáshívó amikor betér a zsinagógába az ÖRÖKKÉVALÓ ATYA HÁZÁBA tér be és az ottani imadkozok azok mind TESTVÉREINK.
    Messiáshívő zsidó honlap

    MENÜ
    Főoldal
    Messiási zsidó mozgalom
    Az MJBI és TCII vezetők cikkei
    Programok
    Heti szakasz
    Hírlevél
    Könyvajánló
    Idézetek a JNT-ből
    Szótár
    HaMoedim/Siddur
    Olajfa konferencia
    Egyéb szerzők tanításai

    végkiárusítás

    okosleszel kép
    A kulcs a te kezedben van. Ismerd meg a képességeid, tudd meg hogyan javíthatsz ezeken!
    Töltsd ki ezt az INGYENES személyiség tesztet!

    Linkek

    Jewish New Testament (angol!)

    David Stern rövid életrajza (angol!)

    Sha’ul/Pál Rómaiakhoz írt levele (részletek)

    “Mert én nem szégyellem a Jó Hírt, mivel ez Isten hatalmas eszköze, hogy szabadulást hozzon mindenkinek, aki hisz, zsidónak különösen, de egyenlőképpen a nem-zsidók számára is.” Róm.1,16.

    „Az igazságot mondom-mint aki a Messiásé,nem hazudok,és a lelkiismeretem,- amelyet a Ruach HaKodesh(Szent Szellem)irányít – bizonyságot tesz arról,hogy nagy az én fájdalmam,folyamatos kín gyötri a szívemet. Azt kívánom,hogy inkább én magam legyek Isten átka alatt,elválasztva a Messiástól,ha ezzel segítek testvéreimen,akik az én tulajdon húsom és vérem,Isra’el népén!Ők Isten gyermekei,a Sh’khinah(Isten dicsősége) velük van,övék a szövetségek, éppúgy a Torah-adás,a szolgálatok a Templomban, és az ígéretek.Övék az Ősatyák és fizikai értelemben tőlük származik a Messiás, aki minden fölött van.Dicsőség legyen Adonai-nak mindörökké! Amen.” Róm.9,1-5

    „Továbbá, ha az ő elbotlásuk a világ számára gazdagságot jelentett – azaz Isra’el átmenetileg a kevésbé kedveltek helyzetébe került a pogányokhoz képest, hogy gazdagságot hozzon az utóbbinak – mennyivel nagyobb gazdagságot jelent majd, amit Isra’el az ő teljességében hoz el számukra! Ha az, hogy ők elvetették Yeshua-t, megbékélést jelentett a világnak, mit jelent majd, ha elfogadják? Ez élet lesz a halálból!” Róm.11,12-15

    „Alaposan vizsgáld meg Isten irgalmát és haragját: egyrészt azok iránt, akik elestek haragját,másrészt pedig irántad való irgalmát, ha megmaradsz ebben az irgalomban! Máskülönben te is kivágatsz. Viszont, ha ők nem maradnak meg a hitetlenségben, szintén beoltatnak, mert Isten képes arra, hogy visszaoltsa őket. Hiszen ha te levágattál a természetes vadolajfáról, és a természet rendje ellenére beoltattál a szelíd olajfába, akkor azok a természetes ágak mennyivel inkább be fognak oltatni saját olajfájukba!” Róm.11,22-23

    „Mert testvéreim, azt akarom, hogy megértsétek ezt az igazságot, amelyet az Örökkévaló korábban elrejtett, de most nyilvánvalóvá tett, hogy ne képzeljétek magatokat többnek, mint amilyenek valóságosan vagytok. Azaz, hogy a megkeményedés Isra’el-t csak részben érte, amíg a nem-zsidó világ a maga teljességében be nem megy; és ezen a módon az egész Isra’el megmenekül. Ahogy a Tanakh mondja:’Eljön majd Tziyon-ból a Megváltó; elfordítja az istentelenséget Ya’akov-tól, és ez lesz az én szövetségem velük,amikor elveszem bűneiket.’” Róm.11,24-27

    „Erre az esetre azt mondom, nem azért botlottak-e meg, hogy folyamatosan elesett állapotban legyenek? Távol legyen! Pont ellenkezőleg, az ő elbotlásuk által érkezett el a megmenekülés a nemzetekhez, hogy féltékenységre ingereljék őket.” Róm.11,11

    Az Örömhírre való tekintettel gyűlöletesek a ti kedvetekért.De mivel kiválasztottak,ezért szeretettek az Ősatyák miatt, hiszen Isten ingyen ajándékai és elhívása (zsidó nép felé) visszavonhatatlanok.” Róm.11,28-29

    Üdvözlettel

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (1 szavazás)
  42. Rupcsi!
    Igen! Canadaban aki allampolgar, ill. befogadott menekult, PERMANENT RESIDENT, /allando lakos/ az ingyenes orvosi ellatast kap. Azt hiszem az egyetlen orszag, ahol ingyenes az orvosi ellatas, de csak a hivatalos papirokkal rendelkezoknek.
    A canadai allampolgarnak termeszetesen, hiszen a munkaja utan befizetett jarulek fedezi az ellatast, a tobbi ember pedig elvezi mas emberek befizetesebol eredo ellatasi szisztemet. De az is igaz, hogy itt nem igen lehet az ado alol kibujni, itt ritka a fekete munka, nem erdemes kockaztatni egy munkaadonak sem, mert rettento szigoruak az adozasi szokasok, rendeletek.
    Ezert is gazdag ez az orszag, mert adoznak az emberek! …. igaz de meg is elnek, ha dolgoznak! nem ugy mint otthon.
    Amerikaban rengeteg a fekete munka, a betegsegre meg gondolni sem szabad, de ha valaki dolgozik es fizeteti a jarulekokat meg akkor is rengeteget kell fizetni ha beteg lesz .

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (1 szavazás)
  43. Kritikus Szem írta: “Aztán a második századtól már tényleg semmi nyoma annak, hogy a keresztények körében a zsidó származású (zsidó identitású) tagok egy elkülönülő csoportosulást képeztek volna az egyházon belül”.
    ^
    Valóban! A rómaiak nemcsak Jézust ölték meg, hanem később zsidó követőit is. A gyilkos rómaiak kisajátították a kereszténységet maguknak és birodalmi vallássá alakították át.
    .
    “miután évszázadokon át legyilkolták a keresztényeket, saját bibliaellenes vallásukat elnevezték kereszténynek. A farkas felfalta a bárányt, és magára húzta a bárány bőrét. Azóta a bárány bőrében csikorgatja a fogait.
    A katolicizmus legnagyobb ellenségei kezdettől fogva a zsidók, akik az igazi kereszténységet képviselték, lévén a Messiás zsidó, az összes apostolok zsidók, a Biblia zsidó, és a kereszténység eredendően zsidó vallás.” (Bartus László: A jezsuita Orbán)

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (1 szavazás)
  44. Kedves Gedeon :)

    Az a benyomásom, hogy olyasmiket vetítesz a szavaimba, amelyeket nem mondtam, vagy akár azok ellentétét állítottam. Ugye azt írtam, hogy a kereszténység az Ószövetséget is kinyilatkoztatásnak tekinti. Tehát a Tórát is. De nem úgy, mint egy judaista felekezetű ember. Jézus is „megszegte” (vagy az ő szempontjából tekintve „betöltötte”) több esetben népe vallásának szabályait, például a szombatot, és a különféle tisztasági rendeleteket. Majd Péter apostol isteni kinyilatkoztatás nyomán (látomás Kornéliusznál) „tisztátalan” állatok húsát is megette. Ugyanígy Pál apostol is. Tehát törvényt szegtek.

    Az úgynevezett „messiáshívőket” magam is szerencsém volt megismerni. Aranyos, kedves emberek, de – ki kell mondanom – , hogy tévelyegnek, amikor például az asztalomnál nem voltak hajlandók disznóhúst enni. Azért álljon meg a menet! Ők olyan dolgokat csempésznek vissza Krisztus-hívő hitükbe, amelyeket Péter, Pál és a többi zsidó tanítvány mintegy elengedett, és a kinyilatkoztatás fejlődésében meghaladottnak tekintett. Az újszövetségi írások tanúsága szerint Péter és Pál egészen biztosan megették volna, amit az asztalon feltálaltam. Jézus is azt mondja a tanítványainak, hogy »ha bementek egy városba, és befogadnak titeket, azt egyétek, amit elétek tesznek« (Lk 10:8). Idézed Pál apostoltól azt, hogy »a mi vallásunknak legszigorúbb felekezete szerint éltem, mint farizeus«. Igen: múlt időben, amikor Pál még a farizeus Saulus volt, és asszisztált István megkövezéséhez, üldözte a keresztényeket. Az én „messiás-hívő” vendégem azzal dicsekedett, hogy miután megtért Krisztushoz addigi életéből, a 40-es éveiben, körülmetélte magát. Váljon egészségére, csakhogy ő ezt olyan vallásos kötelezettségnek tekinti, aminek Pál apostol márpedig ellentmond. Pál apostol nem kötelezte.

    A „kinyilatkoztatás fejlődéséről” beszéltem. Igen. Énok és Noé vallása nem pontosan ugyanaz, mint Ábrahámé. És Ábrahám vallása sem pontosan ugyanaz, mint Mózesé. És a keresztények vallása sem pontosan ugyanaz, mint Mózesé. Isten önkinyilatkoztatása fejlődik a történelemben, amely földi-történeti létben mi csak „tükör által, homályosan” láthatunk. Ezzel együtt az emberiség lelkében élő „istenkép” is fejlődik, változik. Mi, keresztények Jézust sokkal-sokkal nagyobbnak tartjuk, mint Mózest. Jézus Isten. »Aki lát engem, az látja az Atyát.« – mondotta Krisztus urunk. Jézusnak „joga volt” arra, hogy akkora méretű, és annyira forradalmi kijelentést adjon Istenről, Isten Országáról, mint senki másnak, mely kijelentés újraértékelhette, átszervezhette, felülírhatta az addigiakat.

    Miután elbeszélgettem a látogatásukkal megtisztelő „messiáshívőkkel”, meg kellett állapítanom, hogy – minden jó szándékuk ellenére – ők bizony tévelygők, a hitük HERÉZIA. Ugyanabba a csapdába esnek, mint Jézus tanítványai, akik azt hitték, hogy a Messiás feladata Izráel politikai helyreállítása és bevezetése a prosperitásba. Jézus nem győzte tanítványait kijózanítani, hogy nem erről van szó. Messiáshívő vendégeim is úgy képzelték, hogy az isteni hármasság egyik személye, a Fiú, Jézus (Jésua) ismét megtestesül a jövőben, vissza fog térni a Földre, mégpedig azért, hogy Izráelt politikai értelemben megerősítse és felvirágoztassa. Ennek már semmi köze a kereszténységhez. Ez ugyanaz a tévelygés, mint amikor Jézus tanítványai a zsidó nép politikai vezetőjét vagy hadvezérét keresték Jézusban. Ez Júdás illúziója.

    Azt írod,hogy »Krisztusra nemcsak a zsidók kiáltották, hogy halált rá, hanem a római állampolgárok is«. Így van, ezt sose tagadtam. Nincs semmi bajom a zsidókkal. A zsidó vallás vezető, irányítói, papjai és a „pogány” rómaiak ítélték Jézust halálra, valamint a rómaiak hajtották végre. Keresztényként sem a judaista, sem a görög-római vallást nem tartom a sajátomnak. Egyikkel sem azonosulok. Ennek hátterében nem valamiféle nevetséges és abszurd „bosszú” áll Jézus haláláért, hanem az, hogy nem ismerik el Jézust Krisztusnak és Istennek – sem a judaizmus, sem a görög-római vallás.

    A zsidó identitást összemosni a judaista vallással – ez egy valláspolitikai taktika!!! Ugyanolyan abszurd, mintha azt mondaná valaki, hogy magyar vagy lengyel csak hithű katolikus lehet. Zsidó ember bármilyen vallású vagy akár ateista, szabadgondolkodó is lehet. Az említett valláspolitikai huncutságot nem vagyok hajlandó bevenni. Az egy őrültség. Ha Izsák-Bács Jeremiás zsidó ember, nagyszerű, így is ugyanúgy szerethető ember. Beszélhet héberül vagy jiddisül, ünnepelheti népének szabadulását, a Pászkát, akár még körül is metélheti a gyermekeit, ha ezt fontosnak tartja, mindazáltal tudván azt, hogy Pál apostol, ezt már nem kötelezte. DE hogyha olyannyira szőrszálhasogató szabálykövetésbe vetné magát, mint a több ízben „szabályszegő” Jézust elítélő, vagy az ugyanígy Pétert és Pált is megfeddő „törvénykezők”, akkor tévelyeg.

    Ma is vannak ilyen „törvénykező” tévelygők. Pl. egy magyarországi református pap (aki egyébként nem zsidó származású, hanem magyar) nem viszonozza a nők kéznyújtását, kézfogását, és képes a szemükbe mondani, hogy azért, mert lehet, hogy nincsenek túl a havi tisztuláson. Ennek semmi köze az újszövetségi gyakorlathoz!

    De visszatérve Izsák-Bács Jeremiáshoz: a legproblematikusabb az egészben az, ha valaki keresztényként azokat a judaistákat tekinti hittestvérnek, akik közel 2000 év után is MEGTAGADJÁK Krisztust. Ez itt a legfőbb probléma. Pál apostolék még el-elmentek a zsinagógákba meggyőzést célzó vitákat folytatni. De ha látták, hogy a dolog esélytelen, akkor többé oda nem mentek. Jézus parancsának szellemét követték, hogy „verjék le a port a lábukról”, amennyiben nem fogadják az evangéliumot. Ez az eljárás nem az Iszák-Bács Jeremiás esetében követhető azonosulás, simulás, mely nem vallja meg Krisztust a zsinagógában, hanem mindössze „azonos hitet” megy oda gyakorolni. Iszák-Bács Jeremiást nem megmotoznák a barcelona-i zsinagógában, ahogy ő panaszolja, hanem kirúgnák onnan, ha a tanítványok és az apostolok példáját követve Jézus urunkat hirdetné a körükben.

    • »Ha pedig valaki nem fogad be titeket, meg sem hallgatja szavaitokat: menjetek ki abból a házból vagy városból, még a port is verjétek le lábatokról.« (Mt 10:14)
    • »Ha pedig bementek egy városba, és nem fogadnak be titeket, menjetek ki annak az utcáira, és mondjátok ezt: Leverjük még a port is, amely városotokból lábunkra tapadt.« (Lk 10:10-11)
    • »De a zsidók felingerelték ellenük a tekintélyes istenfélő asszonyokat és a város előkelőit, üldözést támasztottak Pál és Barnabás ellen, és kiűzték őket határukból. Ők pedig lerázták lábuk porát ellenük, és elmentek Ikóniumba.« (ApCsel 13:50-51)
    • »Pál teljesen az ige hirdetésének szentelte magát, és bizonyságot tett a zsidók előtt, hogy Jézus a Krisztus. Amikor azonban ellene szegültek és szidalmazták, lerázta ruhájáról a port, és ezt mondta nekik: „Véretek a ti fejetekre szálljon: Én tiszta vagyok! Mostantól fogva a pogányokhoz megyek.”« (ApCsel 18:5-6)
    • »Amikor meglátták a zsidók a sokaságot, elteltek irigységgel, és káromolva ellene mondtak Pál beszédének. Ekkor Pál és Barnabás bátran ezt mondta: „Először nektek kellett hirdetnünk az Isten igéjét, mivel azonban ti elutasítjátok, és nem tartjátok magatokat méltónak az örök életre, íme, a pogányokhoz fordulunk. Mert így parancsolta meg nekünk az Úr: Pogányok világosságává teszlek, hogy üdvösségük légy a föld végső határáig.”« (ApCsel 13:45-47)

    Ha azonban Pál apostolék a zsidók körében követőkre találtak, akkor sem hoztak létre a zsidók számára egy külön „messiáshívő” gyülekezetet, hanem őket is integrálták a közös helyi gyülekezetbe, amelyben „nincs zsidó és görög”. Nem volt településenként külön zsidó és nem-zsidó keresztény gyülekezet. És végképp nem beszélhetünk arról, hogy a zsidó nép politikai vezetőjeként várták volna Jézus visszatérését a Földre. Jézus visszatérésében valami EGYÉSZEN MÁST várva bíztak és hittek.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (0 szavazatból)

Írja meg véleményét!

 
Kapcsolódó cikkek

Kertész Ákos Kanadába emigrált 2012. március 3. szombat | AN

Szerdán sem döntöttünk kormányt 2011. december 29. csütörtök | TÖRÖK MÓNIKA

Kordonbontással védték meg a tiltakozók jogait 2011. december 29. csütörtök | AN

KOHÁNYI TÁRSASÁG LÉPJEN BE!
AP VIDEÓ - HÍREK A VILÁGBÓL
AP VIDEÓ - HÍREK A VILÁGBÓL
Szabad Magyar Tv
Szolgálati közlemény

Felhívjuk vendégbloggereink és olvasóink figyelmét, hogy az alábbi vendégblogok némelyikének legfrissebb posztjai, ill. linkjeik technikai okokból, rajtunk kívülálló, a WordPress.com által bevezetésre kerülő változások következtében nem jelennek meg. Ezért az érintett blog-dobozkák egyelőre üresek. A probléma megoldásán az AN munkatársai dolgoznak. Addig kérjük a bloggereink és olvasóink megértését és türelmét.

Áthidaló megoldásként, a helyzet rendeződéséig itt is felsoroljuk a kárvallott blogok linkjeit, hogy olvasóik mégis el tudják őket érni az AN-ről is:


Az AN szerkesztősége.
2015.03.23.

RSS e-Vitae
RSS kanadaihirlap
RSS torokmonika
Videók

videos